A dél-svédországi magyarok családi lapja

3. évfolyam 12. szám 2002/3

Lélekgondozó
Békássy N. Albert: Van-e magyar Bibliánk?
Kecskeméthy István 2002-es bibliafordítása

Elöljáróban szabad legyen visszakanyarodnom a Figyelő A Bibliáról c. írásához, amely a Magyar Hírlapban Online és e lap előző számában is megjelent. A szerző ebben nehezményezi, hogy "lehetetlenség a Bibliával való objektív, tudományos foglalkozás, mert azt emberek írták ugyan, de tollukat a Szentlélek vezérelte. Nem a maguk gondolatait írták le, hanem Isten kinyilatkoztatását". Ergo: a bibliakutatás eredménye eleve adott. Sőt tovább megy: aki saját értelmét és történelmi tudását használja, az eretnek! A Figyelő szélmalomharcot folytat e középkori felfogások szellemisége ellen és érdemesnek tartja a Bibliával való foglalkozást, de már csak úgy, mint rendkívül értékes történelmi dokumentummal. Közben figyelmeztet: szükséges az alapos történelmi ismeret különben hamar tévútra kerül az avatatlan olvasó. Sőt, ha érdemi eredményeket akar valaki elérni a Biblia-kutatás terén, akkor semmiképpen sem szabad isteni kinyilatkoztatásként kezelnie ezt a dokumentumot.      Mi a Biblia? A görög szó biblia könyveket jelent és a "könyvek könyvének" tartott műalkotás, kívánság szerinti több mint kétezer nyelven élvezhető. Hála a modern tájékoztatóeszközöknek, letölthető a világhálóról, hallható-látható változatban is hozzáférhető. Világszerte sok millió példányban kinyomtatva, számban mesze felülmúl minden ismert könyvkiadást és a korunk legismertebb könnyűzenei alkotóinak aranylemezes kiadványait. A zamatos nyelvezetű, jó négyszáz éves, Károli Gáspár gönczi református lelkipásztor és munkatársai jóvoltából létrejött első teljes magyar bibliafordítás még ma is fellelhető néhány eredeti példányban. A közelmúltban óriási felháborodást keltett a vizsolyi Biblia egyik 1590-es első kiadásának elrablása. A Bibliát 1804 óta évente sok millió példányban terjesztette és magyarul is sorozatosan kiadta a Brit és Külföldi Bibliatársulat, majd a magyarnyelvű biblia gondozását 1949-ben átvette a Magyar Bibliatanács és kiadását pedig a Református Sajtóosztály. Legutóbb 1991-ben, a vizsolyi biblia emlékére került a magyarnyelvű új bibliafordítás kiadásra. A Biblia a keresztyénség számára egyértelmű a  Szentírás - illetve Isten az embernek kijelentett beszéde egybefoglalásával. Két részből áll: Az Ószövetség - vagy Ótestámentom héber nyelven íródott és 39 könyv gyűjteménye, ebben az üdvösség, az üdvözítő ígérete és várása a központi téma. A zsidók számára a teljes bibliát jelenti, amely a Tanak fogalmát fedi. Ez pedig a Tóra (a törvény), Neviim (a próféták)  és Ketuvim (az írások) kezdőbetűiből összetevődő szó. Legrégibb részei valószínűleg Kr.e. 900-ban íródtak, lásd a Qumran-i tekercsekről. A "legkorszerűbbek" pedig Kr. e. 160 körül. A zsidó szövegű Ótestámentum eredetije nem tartalmazott olyan fejezeteket, amelyek a görög ún. Septuagintaban megmaradtak. Ezeket az ún. apokryf írásokat a palesztin zsidók kirekesztették. Csak feltételezés, hogy azonos sorsra jutott a modern írással és hangokkal közölt első összefüggő írott magyar szövegű halotti beszéd. Vulgata néven a Római Katolikus Egyház hivatalos latinnyelvű bibliafordítását Hyeronimus egyházatya (Kr. u. 420 körül halt meg) hagyta az utókorra. Az Újszövetség - vagy Újtestamentom 27 könyv gyűjteménye és görög nyelven íródott feltehetőleg Kr. u. 50 és 100 között, ez pedig az ígéreteknek és várakozásoknak a beteljesülése a názáreti Jézus személyében.      Miről szól a Biblia? Hitelvi alapon a Biblia a próféták és apostolok mindkét szövetségbeli kánoni iratai. Nem egy ember szerzeménye, hanem annak a szövegnek megörökítése, amelyben Isten szólott az atyákhoz, a prófétákhoz és az apostolokhoz. Azok kellő hitelessége önmaguktól van, nem emberektől. A Szentírás irodalmi fejlődése is bizonyos értelemben Isten ajándékának a tükröződése, amit kinyilatkoztatása és megváltása hozott az embereknek. A keresztyének számára ennek az ajándéknak a csúcsa Isten Fia, aki valódi ember, "született Szűz Máriától". A Szentírás egységét ezért megláthatjuk a pátriárkáknak adott ígéretekben, amelyeket a próféták mélyítettek el, majd Isten Országa és a Messiás várásában. Ezek az ígéretek és ez a várakozás pedig beteljesült Jézusban, a Messiásban és Isten Fiában. A Szentírás használatát a krisztológiában ezért a teljesség elve vezérli, amelyet az egyházatyák és a középkori teológusok többször felidéztek, bár a bibliai szövegeket a saját koruk kultúrájának megfelelő módszerekkel olvasták és értelmezték. A mi korunk más módszereket ad a kezünkbe, de használatuk célja és módja a mi esetünkben is azonos. Az Ószövetség könyvei, amelyeket szünet nélkül újra és újra olvastak és értelmeztek, Izrael tapasztalatainak kiváltságos tanúságai. Azé a reményé, amelyet az üdvösség és az üdvözítő ígérete és várása jelentett a zsidóknak. Jézus idejében a zsidók reménye különféle formát öltött a politikai frakciók különféle csoportjai körében uralkodó nézetek szerint. Bár e remény végső beteljesülését biztosnak tartották, mégis homályos maradt a beteljesedés módja. A farizeusok például úgy tartották, hogy a messiás király Dávid sarja lesz, míg az esszénusok e királyi Messiás (Fölkent) mellett, akit a politikai hatalom illet majd, egy papi Messiást is vártak, aki megelőzi az előbbit, sőt egy Prófétát is, akik mindkettő előtt jár majd. Izrael népében a hit és a remény középpontja volt a várakozás Isten uralmára, amely üdvösséget hoz majd minden embernek és gyökeresen átalakítja az ember állapotát. Eljövetele, az örömhír (evangélium - lásd az Újszövetség könyveit) tárgya, fölemeli majd Jeruzsálemet és az egész világot beragyogja. Ez az egyenlőségen és igazságosságon alapuló uralom kinyilvánítja majd minden ember előtt Isten szentségének igazi jellegét, aki minden ember üdvösségét akarja. E világ erőit azonban, amelyek Isten királyi hatalmát bitorolták, megfosztják majd hiú címeiktől. Isten uralmának nagyszabású megnyilatkozásai között mindenekelőtt az ember halála fölötti győzelme nyer említést, amelyet a feltámadás által valósít meg. Az Újszövetségben azt látjuk, hogy az "alulról" és a "felülről" jövő irány, amelyek által Isten az Ószövetségben előkészítette eljövetelét az emberek közé megvalósult. A názáreti Jézus személyében találkozik ezeknek az ígéreteknek és várakozásoknak a beteljesülése; "felülről", amennyiben az embereket egyre meghittebben hívja Isten Szava, Lelke és Bölcsessége; és "alulról" amennyiben egyre inkább kirajzolódik a messiás képe, mint a béke és igazságosság királya, mint megvetett Szenvedő Szolga, mint a titokzatos Emberfia, és előidézi, hogy általuk az ember fölemelkedjék Istenhez. A krisztológia két útja nyílik meg ezáltal: az egyikben Isten kinyilatkoztatja magát Jézus Krisztusban, aki eljön az emberek közé, hogy megmentse őket saját életének közlése által; a másikban az emberi nem megtalálja Krisztusban, az új Ádámban ősi hivatását, hogy Isten fogadott gyermekévé legyen.      A szentírásban a Krisztus egyetemes egyháza a legteljesebben előadva találja mind azt, ami az idvezítő hitre, mind azt, ami az Istennek tetsző élet helyes folytatására tartozik. Határozottan megparancsolta Isten, hogy semmi ahhoz ne tétessék, se el ne vétessék abból. (5 Móz. 4,2 12,32)      Az egyház tehát úgy vélekedik, hogy ezekből az iratokból kell tanulni az igazi bőlcsességet és kegyességet, az egyházak reformálását és kormányzását és a kegyességre vonatkozó utasítást, valamint a hittételek bebizonyítását és elvetését, a tévelygés megcáfolását, sőt minden intést is, az apostol mondása szerint: A teljes Írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre...(2 Tim. 3,16). Ezeket írom neked - úgymond az apostol Timótheusnak - hogy megtudhasd ezekből, mi módon kell forgolódni az Isten házában. (1 Tim. 3,14-15) Továbbá a thessalonikabelieknek: Midőn vettétek az Isten beszédét, melyet hallottatok mi tőlünk, nem úgy vettétek azt, mint embereknek beszédét, hanem mint Istennek beszédét, miképpen hogy bizony az is. (1 Thess. 2,13) Mert maga az Úr mondotta az evangéliomban: Nem ti vagytok, akik szólani fogtok, hanem a ti mennyei Atyátoknak Lelke az, aki szólani fog ti általatok. (Máté 10,20) Azért aki titeket hallgat engem hallgat, aki titeket megvet, engem vet meg. (Luk. l0,16 Ján. 13,20).      Felekezeti elkülőnülésről aligha lehet szó Bibliakutatók kőzőtt. Amig a XVIII. század végefelé ez  a jellegü kutatás főleg a protestánsok privilégiuma volt, addig egy évszázaddal később maga a római pápa (Szentatya) nyilvánította ki, hogy a Szentírás az ember szóban "megtestesült" isteni Íge. Amint Jézus Krisztusban valóságos emberi testet őltőtt az Isten Ígéje, úgy őltőtte magára a leírt szó és a nyomtatott betü testét a Szentírásban. És amint a testté lett Ige minden hívő számára az élet kenyere az Eukarisztiában, úgy kell a kőnyvben testet őltőtt ígének is lelki életünk mindennapi kenyerévé lennie. "Üdvősségünk szerzőjét, Krisztust, - írja a Szentatya - az emberek annál tőkéletesebben ismerik meg, annál lángolóbban szeretik, példáját annál hüségesebben kővetik, minél nagyobb odaadással tőrekednek a Szentírás megismerésére és elmélyedő olvasására. Szent Jeromos szavai szerint ugyanis: Aki a szentírást nem ismeri, Krisztust sem ismeri, pedig ha van valami ezen a világon, ami a bőlcs ember támasza, és ami a világ zavarában és megpróbáltatásai kőzt megőrzi lelke békéjét, az nem más, mint a Szentírás elmélkedő olvasása és beható ismerete".      A Biblia és a világirodalom: jóllehet az ősszehasonlító irodalomtőrténet helyes perspektívákat adhat és ad az egyes irodalmi alkotások genezisének és szellemiségének feltárásában, mégsem teszi szükségtelenné a kritikai megkőzelítés más módszeri lehetőségeit sem. Az irodalomkritika szigorú mérlegén világirodalmi értéknek minősülő remekmüvek egyszínü és egyszintü megkőzelítése sohasem vezethet teljes sikerre, átfogó eredményre, mivel a legjelentősebb irodalmi alkotások éppen úgy és éppen azért válnak világirodalmi értékekké, mert szerkezetük és eszmeviláguk komplexitása, megformálásuk müvészi tőkélye által oly módon szállnak alá az ember és világa mélységeibe és onnan olyan tiszta tüzü igazgyőngyőket hoznak felszínre, melyek értékelése és leírása, megismerése és megismertetése tőbbirányú megkőzelítést igényel, melyek elemzése és érdemi értékelése tőbb módszer együttes alkalmazását kívánja. Mivel az irodalmi remekmüvek mindig bonyolult struktúrájú és eszmei szempontból tőbbfókuszú alkotások, vizsgálatukban egyetlen kritikai nézőpont alkalmazása leszükíti és elszürkíti ezeket a remekmüveket. Mivel az irodalmi remekmüvek tőbbfokuszú alkotások, ezért tőbbszintü és tőbbszínü megkőzelítésük csak olyan ősszetett módszer segítségével lehetséges, mely sine ira et studio az ősszes szóba jőhető tudományos diszciplínákat egyidejüleg alkalmazza.      A Bibliát felbecsülhetetlen értékü és szépségü remekmüvek gyüjteményének is tekinthetjük amelynek az európai irodalomra gyakorolt tőrténeti inspiratív hatása áttekinthetetlenül gazdag és felmérhetetlenül változatos. Ezen a téren még mindig széles kutatási terület vár feltérképezésre. E bonyolult hatásláncolatnak két változata van. Az első változatban maga a Biblia szolgáltatja a témát, melyet egyes szerzők tehetségük színvonalán feldolgoznak.

A második változatban a Biblia inspiratív hatása áll előtérben. Ezt a második változatot egy egészen rendkívüli példa bemutatásával illusztrálhatjuk. Dániel próféta kőnyve beszéli el Nabukodonozor babilóniaikirály tragédiájának, trónja elvesztésének és megőrülésének, majd gyógyulásának és megtérésének megrázó tőrténetét (4,25-34). Dániel próféta müvészi leírásának és hiteles pszichológiai ábrázolásának inspiratív hatása vezethette Shakespeare-t Hamlet alakjának megformálásában az őrülési jelenet megkomponálására. A Biblia inspiratív hatása alatt álló irodalmi müvek kőzé tartozik a tőbbi kőzőtt Goethe Faustja, Byron Kainja és nékünk magyaroknak a nagyon fontos Madách: Az ember tragédiája is.       Bibliaolvasó és ismerő magyarok: A Biblia  kétségtelenül tőbbfókuszú remekmü, ezért tőbbszintü és tőbbszínü megkőzelítése érdekében nemcsak a tőrténelem és a szociológia, nemcsak a filozófia és az etika, nemcsak a pszichológia és az esztétika, hanem a teologia segítségét is szükséges igénybe vennünk. A Bibliát nem lehet a teologia segítsége nélkül maradéktalanul megérteni. A hangsúly a maradéktalanul módhatározón van. Miért?      A reformkor eszmevilágának szerves része és alaprétege a fidelizmus, melyet általában csak a XIX-XX. század fordulójának természettudományos világnézete kezd teljes tartalmában naiv és idealista, elavult és túlhaladott jelenségnek tekinteni. Kortőrténetileg a fidelizmus nem képvisel visszahúzó, negatív erőt sem a reformkor idején az 1848-as események előkészítésében, sem a Habsburg-ellenes szabadságharc küzdelmei és áldozatai kőzepette, sem a Bach-korszak rettenetes elnyomását elhordozni képes passzív rezisztencia idején. A reformkor és a szabadságharc kőzéppontjában álló Kossuth Lajos és Széchenyi István hívő keresztyének. Fidelizmusuk nemcsak személyiségük erős bástyája, hanem hü kifejezője mind koruk, mind kortársaik fidelizmusának is. A keresztyén hit e korban nem magánügy. Egészen természetesnek kell tartanunk, hogy a fidelizmus a Bibliát olvasó és ismerő ember eszmevilágának is alapvető része. Ebből a fókuszból árad fény a Biblia egészére és egyes részleteire. Az egészet ősszefogó rendszertani keretét adó bibliai tőrténet Madách: az Ember tragédiájában a reformkor hívői számára s így a mi számunkra sem volt mítosz, vagyis az emberi szellem vallásos leleményességének legendaszerü kőltői alkotása. Ez a képlet későbbi vallásfilozófiai konstrukció. Nagyon fontos, hogy a Bibliát  ne később keletkezett eszmeiségek jegyében, hanem csakis saját kora tőrténeti valóságában értelmezzük és értékeljük. Természetesen a fidelizmus eszmevilága sem tekintendő és nem is tekinthető a Biblia egyetlen megismerési elvének és egyetlen értékelméleti kategóriájának.      Mire való a hittudomány (teológia)? Ahhoz, hogy a hívő olvasó felfedezhesse a Szentírásban az átfogó krisztológiát ( Krisztusra vonatkozó tanítások összessége), kívánatos, hogy a mai módszerekkel a biblikus tudományok a mainál előbbre haladjanak kutatásukban és vizsgálódásukban. Valójában sok kérdés továbbra is homályos azoknak a szent iratoknak a létrejöttét illetően, amelyek a sugalmazott szerzőktől végül is ránk maradtak. Ezért akik eltekintenek az ilyen jellegű kérdések tanulmányozásától, azok csak felszínes módon közelítenék meg a Szentírást. Helytelenül ítélnék meg úgy, hogy az ö szentírásolvasásuk "teológiai", és kétes úton indulnának el. A túlságosan leegyszerűsített megoldások semmiképpen nem nyújthatnak biztos alapot a biblikus teológia kutatásaihoz, még akkor sem, ha azok egészen a hitben történnek. A Pápai Biblia Bizottság úgy ítéli meg, hogy a kisebb jelentőségű részletektől eltekintve ezek a kutatások kellőképp előrehaladottak ahhoz, hogy bármely hívő szilárd alapot találjon eredményeikben Jézus Krisztus megismeréséhez. A mózesi óhaj három és fél ezer év óta ható erőterében, mintegy a felfokozott gravitációnak engedelmeskedve mindenfajta egyetemes történet egy csapásra és szükségszerűen személyes történetté alakul át. A személyes történet pedig mindig személyes tanúságtételt kíván meg: tudni kell, hogy mindig van még egy tanú! A Bibliában a világtörténelem-gondolat "apokaliptikus távlatokat" nyer, a szkeptikus történettudományt pedig szintén az a titkos remény táplálja, hogy a beteljesedés tudás révén egykor a múlt egészére is fény derül majd. Ha ez megtörténik, megszűnik a bibliai világtörténelem és a pogány múltak (és történetíróik!) különállása, a történeti tények két(sok)értelműsége; a bibliai Gondviselés (pronoia) és a pogány Végzet (heimarmené) immáron ugyanarról beszél      Az idén április 9-én a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben bemutatásra került Kecskeméthy István hittudományi tanár új bibliafordítása. Korunk e páratlan alkotását a kolozsvári Konónia Kiadó nemrég hagyományos könyv formában meg is jelentette. Amíg a "édes anyanyelvünkön" 1590-ben írt első magyar nyelvű teljes Biblia Károli Gáspár gönci prédikátor - a mi "istenes vénemberünk" - és munkatársainak csoportos műve volt, addig ez a fordítás, egyetlen ember munkája. Drága ajándék volt népünknek a több mint négyszáz esztendeje kiadott első bibliafordítás zamatos nyelvezete, amely az anyanyelvi irodalom megteremtésére kétségtelenül rányomta megtermékenyítő jellegzetességét. Most újabb kinccsel és olyan szöveggel gazdagodtunk, amely nem azonos egyik korábbi fordítással sem. A fordító precízen - mai nyelven fogalmaz és törekszik a szöveg pontos magyar átültetésére.      Mit jelent nekünk - mai magyaroknak a Szentírás? Szabadon fogalmazva útmutatónk - amely utat mutat, amikor valamiben dönteni kell, amikor tanácsra van szükségünk, erőre, vigasztalásra, amikor lesújtottak a bajok, felüdülésre, amikor fárad a lélek. A zsoltáros ezt így élte át: "Boldogok, akik megfogadják intelmeit, teljes szívvel keresik öt..." /Zsolt 119,2/. Több száz éve a kezünkben e "drága kincs" - de, van-e igazán Bibliánk? Az a Biblia, ami van, igazán és teljesen a miénk vagy csak az íróasztalé vagy a könyvespolcé? Sokaknak van különböző pótlékuk, amivel jól, rosszul eltengethetik magukat. De a mienk csak az Ige, ami által Isten szól magyarul. Enni az élet kenyeréből, inni az élet vizéből... - amit kínál Isten ingyen kegyelemből, csak ez vezethet gazdag, boldog és áldott életre. Megtartatás: csak az Ige! Ez azt is jelenti, hogy a becsületesen, komolyan vett Ige, mert nem becsülhetjük az Ige nélküli vallásosságot semmire. Mert ha úgy becsüljük az Igét, ahogyan kell, akkor az Igementes vallásosságot nem becsülhetjük. Az apostoli tanítás ezt nagyon érthetővé teszi előttünk: "Ezeknek a magatartása a bölcsesség látszatát kelti ugyan: a maguk csinálta kegyeskedés, az alázatoskodás és a test sanyargatása által, valójában azonban semmi értéke és haszna nincs..." /Kol 2,3/ A Biblia megbecsülése, komolyan vétele azt jelenti, hogy hittel értem: az Ige Isten tulajdon beszéde. Nem az a döntő, hogy az emberek mit mondanak Istenről, hanem az, hogy mit mond Isten önmagáról. Jézus Krisztusban ezt így jelentette ki: "Én vagyok az út, az igazság és az élet" /Ján 14,6/. Az egyház tiszte ebben a világban egyes-egyedül az, hogy Isten szavát tisztán, becsületesen, érthetően hirdesse. Az egyház az Ige szolgája. Változhatnak eszmék és korok nemzedékek szerint, ami természetes és magában véve nem is baj. Az egyháznak azonban van egy örök mérőzsinórja, amihez mindent, eszméket és változtatásokat is hozzá tud mérni. Az egyház korszerűsége abban van, hogy az emberi lélek örök szükségeire örök felelete van az Igében. Régi világ és új világ sokszor mérkőznek egymással, de az Ige igazságai nyugodt fényben ragyognak felettük, mert örökkévalók. Az, hogy ne ölj, ne lopj, ne paráználkodj tegnap is igaz volt és holnap is igaz marad. Ezeket az örök parancsolatokat meg lehet szegni, és fel lehet ellene lázadni, legfeljebb elveszik jutalmukat a tagadók, learatják azt, amit vetettek. Ne tévesszen meg az olyan állítás, hogy most " más világ van". A világ mindig más volt, és az Istentől elfordult ember mindig megpróbálta megtévesztéssel vagy öncsalással elfordítani szívét az Igétől. Ebből az következik, hogy minél kevésbé kedves az Ige az emberek előtt, annál nagyobb hűséggel kell hirdetni az örök Igét. Azt, hogy a bűn az bűn, azt, hogy a bűnösnek van bocsánat, a bűnbocsátó Atya irgalmában van békesség, a megfáradtaknak és terheket hordozóknak van áldott pihenés Jézus mellett, hogy kegyelemből, hit által tartatunk meg - ezek Istennek olyan tanításai, amikre mindenkor szükség van, szüntelenül aktuálisak, mert igazak. A világ forronghat és kereshet megoldásokat a társadalom kérdéseinek megoldására. Mi boldogok leszünk, ha sikerülni fog olyan társadalmat teremteni, ahol több lesz az igazság, méltányosabb és emberségesebb az élet, egyenletesebb a kenyér elosztása, megbecsültebb a munka... De tudnunk kell, hogy egy világrendhez sohasem lesz elég semmiféle új rendszer, hanem mindenekfelett Krisztusban megújult emberekre lesz szükség. Új embereket, megújult embereket, nem fog teremteni más, csak a komolyan és becsületesen vett Ige. Az Igének személyes életformáló hatalommá kell lenni. Mert mit ér, ha elméletben elfogadjuk, hogy csak az Ige ad igazi világosságot, hogy az Igét komolyan és becsületesen kell venni az utolsó betűig, de nem ér el a szívekig és nem válik életté? Ezért a legfontosabb, hogy az Ige életünket, életeket átalakító erővé legyen, minden helyzetben. Mély és tiszta vallomása a zsoltárírónak: "Nyisd föl szememet, hogy meglássam, milyen csodálatos a te törvényed" /Zsolt. 119,18/. A zsoltáríró elismeri, hogy az ember magától képtelen meglátni és megismerni az Ige hatalmát, mert Isten szavát megérteni és befogadni nem lehet értelmi úton. Ehhez nem elég a tudás, a bölcsesség, még a szorgalom és a buzgó olvasás sem. Mert amíg az ember csak a maga értelmével, és a Szentlélek világossága nélkül olvassa a Bibliát, addig az Ige kívül marad és nem hatol be a szívbe. Nem lesz tanáccsá, erővé, vigasztalássá, kenyérré... Különös dolog ez! Éppen ezért buzgón és alázatosan kérni kell Istent, hogy a Szentlelkével belülről nyissa meg a szívet. Ezt Ö megteheti, és csak egyedül Ö teheti meg. Legyünk készek leszállni minden képzeletbeli magaslatról és újra meg újra kérni: "Nyisd föl szememet!" És ekkor teljesedik be a zsoltáríró boldog vallomása: "Szívből törekszem rendelkezéseid teljesítésre, ennek örök jutalma van" /Zsolt 119, 112/.      Összefoglalva nyilvánvaló, hogy a Figyelő könyvbemutató érve alatt tudatlanságból-e, vagy, túlkapásból-e, de a keresztyének számára egyértelműen félrevezető szerzeményt produkált. Szellemileg egyoldalú és Istentől elpártolt ember műve, aki a munkája alanyát - a Bibliát - aligha ismeri, hitbeli dolgokban pedig nem hogy tájékozatlan, de gondolatmenetében is aligha követhető. Hála Istennek, volt - van és lesz is magyar Bibliánk! A Biblia társadalmi és történelmi folyamatos tény és valóság a számunkra, amelyet a napi politika váltakozó felfogása ellenére sem lehet a pillanat törekvéseivel egybemosni.