| A dél-svédországi magyarok családi lapja | ||
| 3. évfolyam 11. szám 2002/2 | ||
| Lundi Lap | ||
| Egy kezdeményezés folyatásáért: kellenek az iskolai nagyapák | Erdős Irma emlékére 1929-2002 | |
|
Testvérlapunk a Lokaltidningen Lund (Lundi Lap) egyik számában érdekes kezdeményezésről olvashattunk arról, hogy minden iskola minden osztályának szüksége van egy nagyapára. Mégpedig egy-egy olyan, tapasztalt idős emberre, aki nem tanár, nem pedagógus, ellenben valamilyen gyakorlati ember, mesterség ismerője, utazó, tudományos ügyekben jártas, gazdálkodó, alkotó ember.
Kétségtelen, hogy az ilyen nagyapák valami mást tudnak vagy tudhatnak, mint a tanító nénik, a tanító bácsik, a tanárok, az iskolai pedagógusok. Olyasmit, aminek hiányával vannak az iskolák. Mi ez, ha nem, felismerése annak, hogy az utánunk következők nevelésében nagyobb teret kell, hogy kapjon az életre való nevelés? Mi ez, ha nem, beismerése annak, hogy a svéd családokból kifelejtett nagyszülők szerepe elhalványult, elsatnyult az utóbbi időben, ennek pedig a sokoldalú-igényesebben: a mindenoldalú- nevelés látja kárát? Mi ez, ha nem beismerése annak, hogy az elnőisedett svéd közélet, a többnyire női irányítás és vezetés alatt álló svéd családi élet hátrányos egyoldalúsághoz vezethet az elkövetkező nemzedékek nevelésében. Tehát, szükség van a nagyapákra, mondom kissé önérzetesen, hiszen magam is nagyapa vagyok. És azt vállaltam, hogy megtanítom magyarul nemcsak írni, olvasni, beszélni, hanem magyarul gondolkozni, érezni és cselekedni mindkét unokámat, hogy különbözőségük ne hátrányukra, hanem előnyükre legyen az előbb-utóbb egyesülő Európában. És, ha más, nálam jobb nem akad, akkor azt is vállalom, hogy a lundi magyarul tanuló negyvenegy gyermek iskolai nagyapja is leszek. Mert a svéd iskolai nagyapák szükségességéhez magától értődően hozzá kell rendelnünk, ha nem is az osztályonkénti, de legalább a településenkénti ,a városnegyedi magyar nagyapai szolgálatot is. Hogy mi mindenre jó a magyar , vagy a fél-magyar gyerekeknek az ilyen nagyapa, ezt nem nehéz kitalálni és felvázolni. Cselekvési tervét könnyen kidolgozhatjuk és az érdekeltekkel megvitathatjuk ezt a témát akár a Lundi Lap hasábjain is. Legyen ez a pár sor a kezdet. tk
Vitaindító: A dél-svédországi magyar idősek házáért
Megeszem a svéd ételeket, de jobban ízlik a magyaros házi koszt. Nézem a svéd tévéprogramot, de mennyivel másabb a DUNA- televízió! Összejárunk svédekkel is, de számomra igazi örömet például a Tar Károly és Fodor Béla társasága jelenti. Nyilvánvaló hogy a magyarok között földieim kedvemre való, közöttük érzem magam legjobban! És ha most ez így van, idővel ez csak fokozódhat. Gyermekeink, unokáink elköltöznek, a közeli vagy távolabbi rokonságunk lassan kihal, és az energiánkból is már csak a legfontosabb találkozásokra, a legközelebbi barátainkra marad valami, de az is egyre kevesebb. Sic transit gloria mundi - mondta egykor latintanárunk, felvillantva azt hogy így múlik a világ (és az ember) dicsősége... De minden sebre van valami ír. Az egyedüllétet, az elidegenedést enyhíthetjük barátsággal, társulással, közös célok kitűzésével és megvalósításával. Ehhez kellene javaslat, terv, előrelátás és józan megfontolás. Elgondolom, hogy ha az iskolás gyerekeknek szűkségük van a magyar tanításra és a felnőtteknek a magyar klubra, akkor a homogénebb csoportoknak fokozottan szükségük van a közös találkahelyre: az óvódásoknak a magyar ovira, a nyugdíjasoknak a magyar idősek házára. Lakosztályok, közös konyhával és étteremmel, könyvtár, klub és tornaterem biztosítja majd a kellemes és- remélhetően- tartalmas együttlét fizikai hátterét, míg az érzelmi tartalomért mi, a bentlakók, leszünk felelősek. A. László Hozzászólást, véleményt, javaslatot szívesen várunk a szerkesztőség címére. AZ ITEK-Akadémia, a Lundi Román Kultúregyesület és a Lundi Lap Társasága rendezésében A HARMÓNIA-KÓRUS vendégszerepel Lundban Madrigálokat, ad capella- és kortárs zenei műveket ad elő több nyelven és szólamban a csíkszeredai Zeneiskola tanárainak kamarakórusa kedden, 2002 aug.13-án este 9 órakor a Vita Huset kultúrcsarnokban (Östra Torn, a 91-es busszal Linero felé, Uardavägen buszmegállónál) szerdán, 2002 aug 14-én este 7 órakor a Bibliotek Väster termében (Papegojalyckan, a 92-es busszal Värpinge felé, Lärkvägen buszmegállónál) Érdeklődni Fodor Bélánál tel.320-427 vagy Ajtony Lászlónál tel.157-154 Az előadások ingyenesek
Bölcsességtár
Nincs egyéb dics s érdem, mint az önérzet, s a mások művelődése s boldogsága előmozdítása s emelése tudatából eredő beljutalom. Amíg csak egy megelégületlen van, addig senki tökélyes boldog állapottal nem dicsekedhetik. Bolyai János |
1929 szeptember 8-án született Nyárádkarácsonyfalván. Kereskedelmi középiskolában érettségizett Marosvásárhelyen, Kolozsváron 1952-ben végezte a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolát. Negyedévszázadig a marosvásárhelyi Székely Színház tagja és a főiskolai tanár. Már főiskolás korában kiugró sikert aratott Csehov Sirály című darabjának főszerepében. Bródy Sándor Tanítónőjében a Flóra szerepét kétszázszor alakította. Játszott minden erdélyi színházban, de Budapesten is. Emlékezetes szerepei Bese Anna (Kós Károly : Budai Nagy Antal) , Roxan (Rostand: Cyrano de bergerac), Ellen (F. Wolf: Mamlock profeszor), Kicses Zsuzsika (Sütő András: Tékozló szerelem), Szonya (Csehov: Ványa bácsi), Rachel (Gorkij: Vassza jeleznova) Tóthné (Örkény István: Tóték), Elektra (Gyurkó László: Szerelmem Elektra), Stella (Williams Tennesse: A vágy villamosa) Svédországban a Svea-Matea nevű társulattal színre vitte Gideon Wahlberg: Tolskallar och högfarsblasor (Bolond fejek, gőgös hólyagok) című komédiáját, számos előadói estén aratott sikert az itteni, de az otthoni és külföldi magyarság előtt tartott előadásain. Tüzet vegyenek (Tamási Áron novellájára alapozva), Nagyenyedi fügevirág (Sütő András esszéje), Jónás könyve ( Babits Mihály poémája, eretnek ima ( Illyés Gyula versére azonos című versére építve) voltak főbb előadásai. Lászlófify Csaba egy Márai regényből készült monodrámáját ajánlottafel a művésznőnek, amit hosszas mérlegelés után , betegsége miatt már nem vállalhatott. Svédországban megtartott előadóestjei során, a sokoldalú képességekkel rendelkező művésznő mély átéléssel tolmácsolta irodalmunk nagyjainak verseit és az erdélyi elbeszélő irodalom remekeivel pedig különösen megdöbbentő élethűséggel hozta elénk az erdélyi élet, az erdélyi ember jellemét, akaratáét, rendíthetetlen elhatározó erejét - írta róla Muhi János a lundi magyar egyesület alapítója Az élettárs búcsúja Drága feleségem, élettársam és legjobb barátom hosszas betegség után, melyet példás fegyelemmel viselt, május 2-n a trelleborgi kórházban istenben megnyugodva, imádkozva és mosolyogva, a kezemet fogva visszaadta lelkét Teremtőjének. Három évtized boldog szerelmét, gazdag művészi élményeit hagyta rám örökségül, melynek hű sáfára csak úgy lehetek, ha most már egyedül járom Erdély városait és falvait, és az általa annyiszor és olyan elragadóan szavalt versekből egy-egy idézettel beleépítem magam keresztyén mondanivalójába. Hátat fordítva a tudománynak, Isten dicsőségére szeretnék előadásokat, prédikációkat tartani, az Úr megbízását teljesítő erdélyi református magyarként nemcsak szerelmes feleségem, csillogó szemű párom, de tanítóm is volt, leolvasztotta lelkemről a jégcsapokat, amelyeket a modern világ ridegsége ráfagyasztott.. Megtanított szeretni a verseket, az irodalmat, és visszavitt nemcsak lélekben, de ténylegesen is Erdélybe, elhagyott Tündérkertembe. A színpadról emeltem le 1973-ban, amikor isten összehozott bennünket. Úgy gondoltam akkor, hogy tizennyolc év nyugatoskodás után nekem kéne hazatelepülnöm, de az okos politikus magyarok mindkettőnk érdekében jobbnak látták, ha Irma Svédországba jön. Így lett belőle svéd állampolgár. Valóban rengeteget áldozott a szerelem oltárán, otthagyta az általa annyira kedvelt színpadot, a nagyszerű erdélyi közönséget, a főiskolai tanítást, és megpróbált mérnök-feleség lenni egy idegen országban, ahol aztán meleg tekintetével, kedves modorával lenyűgözte és felvillanyozta a svéd közönséget is. A verstanulás tartotta benne a lelket, a különféle előadói körutazásokkal az irodalmi estekkel bejártuk Erdélyt, Magyarországot, a felvidéket, Németországot, még Amerikát is. Olyan ragyogó esze volt, hogy idős korában, öt hét alatt megtanulta és művészien kidolgozta Babits Mihály Jónás könyvét, abban bíztam, hogy betegségéből felépülve képes lesz "csahos ebként hajszolni az Úr nyáját." Ebben bíztunk valamennyien, akik életéért naponta imádkoztunk, istentiszteleti alkalmakkor megemlékeztünk róla. Az Úr, aki sorsunkat irányítja, másként döntött. Áldott legyen az Úr, és kérem, hogy adjon nekünk türelmet és alázatot, hogy bölcs döntését elfogadhassuk. Erdős Irma hazatért, oda, ahova majd magam is követem, munkám végeztével. Dr. Bartha István
A Lundi Lap Társaságának halottja
Meghalt a művésznő - örökre elhagyott minket Dél-Svédország nagyasszonya ERDÖS IRMA! A Lundi Lap Társasága saját halottjának tekinti, fejet hajt emléke előtt, hatalmas művészi egyéniségének emléke előtt. Most inkább értékeljük, mint amikor még itt volt közöttünk. Nagy színésznő volt, elbűvölő szavalóművész, igazi kultúrszemélyiség és pedagógus. Most tudjuk csak igazából, hogy milyen sokat jelentett a marosvásárhelyi Magyar Nemzeti Színháznak, a Főiskolának, az erdélyi színjátszásnak és a magyar kultúrának világszerte, s nem kevésbé itt, új hazájában, Svédországban. Köszönjük mindazt, amit nekünk jelentettél Irma! Itt Lundban kevésszer lépett föl, egészségi vagy más "állapotok" miatt. Nagy lelkének, "nagyasszony"- státusának túl kicsi volt a dél-svédországi magyar közösség, művészetének túl kicsi volt ez az egész Földkerekség! Ezért elment a Világmindenségbe, s talán még azon is túl. És nekünk, ittmara- dottaknak okulására idézem János atya szavait a Nicodémusok órája műsorból: Nem fohászkodtam gyógyulásért halálos beteg édesanyám kórházi ágyánál! Honnan is tudhatná - akár egy pap is -hogy mi a jobb egy 75 éves haldokló rákbetegnek: folytatni a küzdelmet itt a Földön vagy ott fent az Égben. Vajon nem túl önző a mi imádkozásunk a beteg ittmara- dásáért, vajon nem birtoklási-megtartási vágyunk kifejezője az Uram-kérlek-tartsd-életben fohászunk?! János atya arra, aki a legjobban tudja, hogy mi a jobb mindenkinek: az Úrra bízta a döntést ! Erdős Irmának is jobb most ott, az Úr lábánál lenni. Onnan néz - és szeret - minket, egykori jó barátait, rokonait, mindnyájunkat. Ajtony László |