A dél-svédországi magyarok családi lapja
3. évfolyam 11. szám 2002/2
Kristianstadi Lap
3. évfolyam 9.szám
Összefogás a Kristianstadi Magyar Házért Nyári történések
     Kezdem a legfontosabbal, ami minden bizonnyal meghatározó lesz az elkövetkezőkben úgy a kristianstadi egyesület, mint a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége életében. A kristianstadi Magyar Ház megvásárlása már nem álom. Ez már tény. Július elsejétől a SZMOSZ tulajdonába kerül a Ház. Az ehhez szükséges papírokat mindkét fél aláírta. De a Ház árának teljes összegét valahonnan elő kell kerítenünk és ki kell fizetnünk. Ezért soha nem volt szövetségünkben akkora szükség az összefogásra, mint most.
     Az anyagi megpróbáltatás ellenére a SZMOSZ-nak továbbra is működnie kell. Nem életünk adósságban. Ezért fordulunk minden svédországi magyarhoz, hogy tehetsége szerint mindaddig segítse a most induló gyűjtést, amíg a Ház vásárlásra felvett összeget a SZMOSZ nem törleszti.
     Minden pénzünk most erre fordítjuk, de művelődési életünk sem állhat meg, minden kezdeményezésünket tovább kell folytatnunk. Ezért számítunk továbbra is az egyesületek és minden magyar segítségére Kristianstadi kezdeményezésre a Magyar Nemzeti Banktól ezer darab 100 forintos, Kossuth arcképével ellátott emlék-pénzérmét kaptunk. Ezeket , mint "téglajegyeket" árusítjuk darabonként száz koronáért. Bárki hozzájuthat a ritka pénzéremhez, ha még idejében jelentkezik alulírottnál a következő telefonszámon: 0456 15350
     A kétszáz éve született Kossuth Lajos emlékére adakozni, és közben a svédországi magyarok ügyét, a kristianstadi Magyar Házat támogatni, nemes, összetartozásunkat bizonyító tett, amiért nevünket unokáink is áldani fogják! Senkinek se maradjon ki ebből! Kossuth-nótánkat idézve:
     "Mindnyájunknak el kell menni!" Várja mielőbbi jelentkezéseteket:
     Molnár Gergely
     A szerkesztő megjegyzése: Olyan alkalom ez, amikor, ha ismétlésbe bocsátkozunk is, köztudomású dolgokat kell felemlítenünk. Azt például, hogy Dél-Svédországban , ha nem egész Svédországban a legtevékenyebb, a legközösségibb magyar egyesület a kristianstadi. Olyan, hogy egyre inkább vonzza nemcsak a közvetlen környéken élő magyarságot, hanem Koppenhágáig, Göteborgig terjed a jó híre a Molnár Gergely által szervezett kellemes együttléteinknek. A lundi, a helsinborgi, a halmstadi, de még a malmöi magyarok is olykor jól első irigységgel tekintenek a kristianstadiakra. Nyíltan, hírlevélben is hirdetik, hogy oda érdemes elutazni egy-egy jó előadásra, ott három-négyszázan is összejönnek a báli mulatságot kedvelők, velük érdemes belföldi, de külföldi kirándulásokra is jelentkezni, mer t éppen barátságos légkörben megszokott együttléteikre vagyunk a leginkább kiéhezettek.
     Ilyenformán a kristianstadi Magyar Ház sokunké, mindnyájunké. Ha támogatjuk tulajdonszerzésüket, magunkat erősítjük, közös ügyünket visszük győzelemre, jövőnkért cselekszünk.


Mérete: 23,8 mm, CuZn; 8,00 g, bicolor
- Előlap: "MAGYAR KÖZTÁRSASÁG" körirat, Kossuth Lajos portré, a portré bal oldalán Kossuth Lajos születésének és halálának dátuma (1802-1894), jobb oldalán a "KOSSUTH" felirat olvasható, verési évszám.
- Hátlap: "100" értékjelzés, díszítővonal, "FORINT" "BP" verdejegy.
Pereme recés.


SVÉDORSZÁGBAN SOK A LIGET (lund), de Magyar Liget csak egy van!
     Talán a Ház vásárlása is elég szenzációs nyári történés, amit nyugodtan nevezhetünk történelminek is, ha a svédországi magyarság eseményeinek szemszögéből figyeljük a dolgokat., merthogy áll a dél-svédországi magyar bástya. Ezen felvidulva indultunk nemrég háromnapos finnországi kirándulásunkra. Ezt a kirándulást ugyan őszre terveztük, de minden jel arra mutatott, hogy június hónap kedvezőbb a helsinki útra. Negyvenhaton indultunk útra, de még vagy tízen várakoztak arra, hogy hátha valaki visszamondja az utolsó percben az utazást. Erre most nem került sor, és mi csodálatosan szép, egészen ragyogó időben, kényelmes társasgépkocsin robogtunk Stockholm felé. Harmadikszor szerveztünk olyan kirándulást, amikor a svéd fővárost érintettük, és érdekes, hogy minden esetben telt busszal mentünk. Kellemes volt az utazás, megnyugtató a csodálatos természet, amelyen mindig felfelé kaptatva átrobogtunk. Most sem csalódtunk. A fehér éjszakák lenyűgöző szépsége, a stockholmi "skärgĺrd" fantasztikus látványa a Gabriella sétahajó minden kényelmet biztosító, bevehetetlen várhoz hasonló építménye, mind az utazás élményeit gazdagították.
     Helsinki ragyogóan tiszta város . Mindig azt hittem, hogy Svédország talán a legtisztább ország, de fél-keserűen kellet csalódnom, mert Finnország ( legalábbis a főváros) páratlan ebben a tekintetben. A nagy tudással rendelkező magyar útikalauzunk mindent, de mindent tudott a finnekről. A múltjukat, történelműket megbecsülő finnek hálásan gondolnak és emlékeznek azokra, akik ezt a nagyon fiatal államot létrehozták. Sokat tudnék még mesélni erről, de minden elmondani lehetetlen. Maradjunk tehát, annyival, hogy a jó társaságban, kitűnő hangulatban három napig jól szórakoztunk.
     Hazatérőben rövid stockholmi körutat tettünk, amikor is feleleveníthettük régi emlékeinket erről a szép városról. Aztán a stockholmi Magyar Ház vendégei voltunk. Ezúton is köszönetet mondunk a Lencse Tibor Baráti Társaságnak szíves vendéglátásukért. Itthon újabb sorakozás-szervezés várt reánk A július 7-én megrendezésre kerülő Kristianstadi Napok keretében ismét magyar zászló leng majd a város főterén. Ez itt már hagyomány. A magyar sátrakban ilyenkor minden kapható, ami szemnek, szájnak ingere. Felvonul a magyar konyha, a magyar népművészet és sok más egyéb érdekesség is történik.
     Ezen a napon megmozdul az egész tagság. Ki-ki a maga módján próbál segédkezni. Mindnyájunk érdeke, hogy a nemzeti színünk ne valljon szégyent. A nemzeti érdeken kívül adósságunkat is leróhatjuk az önkormányzatnak, hiszen az a tény, hogy a kristianstadi Magyar Házat olcsón megvásárolhattuk nekik köszönhető, és jó kapcsolataink jele is, amit őriznünk kell. Kéz kezet mos alapon mindnyájan tudjuk, hogy kinek, mire van szüksége és mikor van szüksége segítségre. Ezt akarjuk a jövőben is, továbbra is ápolni, és nem elfelejteni.

Levél Budapestről

    Dévai Nagy Kamilla világhírű magánénekes, a Krónikásének Közhasznú Alapítvány Zeneiskola alapító-igazgatója , akinek a művészetét volt alkalmunk megismerni és megszeretni svédországi fellépésein. A jó kapcsolattartás végett Molnár Gergelynek címzett levelet írt a svédországi magyarokhoz. A világot járt művésznő harmincnégy nyelven énekel, amiért a Guinness Világrekordok könyvében is számon tartják, Liszt Ferenc díjas, a Köztársasági Érdemkereszt Kiskeresztjének kitüntetettje, a Vitézi Rend lovagja és Kazinczy díjas, többszörösen elnyerte az Év előadóművésze címet, lemezeit pedig az Év hanglemezeként többször díjazták.

     Kedves Gergely, kedves közösség!
Hálával köszöntök mindenkit azért a csodálatos élményért, amiben úgy nekem, mint Krónikásének Zeneiskola növendékeinek része lehetett, ebben a csodálatos magyar közösségben. Köszönettel tartozunk Nektek a lehetőségért és a bizalomért amivel fogadtatok. Azt kívánom, hogy a világon bárcsak minden magyar közösség ilyen lehetne. Az út tapasztalatokkal gazdagította szívünk és lelkünk. Nemrégiben három nagy előadást tartottunk. A Fészek Klubban, a Rátkay Klubban és a Szent István bazilikában zengett énekhangunk. Három teljesen új műsorunkat adtuk elő, úgy is írhatnám, hogy ősbemutatókat tartottunk. A Nyugati Magyarság egész oldalt szentelt svédországi látogatásunknak.
     A jövőre való tekintettel mondhatom, hogy dolgozunk és dolgozunk. Mind ahogyan ezt Ti is teszitek magyarságotokat megőrizve. Körutat tervezünk Erdélyben a Csíksomlyói Búcsú alkalmából. Kívánok sikeres rendezvényeket, istentől áldott eredményekben gazdag munkát és kitartást. Ne feledjétek: " Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." Köszönettel és szeretettel:
     Dévai Nagy Kamilla
és a krónikásének zeneiskola