I. évfolyam. 2. szám 2000. július 1., ISSN 1404-7780

•[vissza]

Malmői Lap
1. évfolyam, 2. szám 2000 / 2.


Magyar képzőművészek Malmőben

Újsághír: Ajtai Tamás és Székács Zoltán magyar művészek kiállítása április 22-ig volt látható a malmői Svanlunda Galériában.
A jól tájékozottak tudni vélik, hogy a két magyarországi művész bemutatkozását Dr. Török László, a Hungarocamion malmői kirendeltségének vezetője segítette. (Töprengés: A hír Sydsvenskan művelődési mellékletében az apróhirdetések között jelent meg. Burányi Gyula fedezte fel, és elment a kiállításra. Érdemes lett volna a malmői magyarok csoportos látogatásával emlékezetessé tenni ezt a nemcsak magyar szempontból érdekes eseményt. Megtörtént már ennek ellenkezője is. Az egyik kisvárosba magyar művelődési küldöttség látogatott. Nem a helyi magyar egyesület meghívottai voltak. Ezért aztán az egyesület éppen akkor szétküldött körlevele meg sem említette. Pedig úgy lett volna a természetes, ha működik a magyar összetartás.

Az, amely még akkor is létezik, ha ennek ellenkezőjét szoktuk meg. Elképzelhetjük milyen jóleső érzést váltott volna ki a malmői magyarok csoportos látogatása a két pesti művészben. És nemcsak bennük, nemcsak a rendezőkben, hanem magukban a látogatókban is. Szükségük van az ilyen és hasonló eseményekre, az együttlétre. Hiszek benne, hogy lelki szétszórtságunkból az ilyen, egyelőre még csak elképzelt alkalmakkal evickélhetünk ki a természetesség emberséges világába)

AjtaiTamás 1952-ben született Budapesten. A Magyar Iparművészeti Főiskolán kerámia szakot végzett. Festészettel tíz éve foglalkozik. Kiállított többek között Budapesten, Zürichben, Frankfurtban, Párizsban. Pogány Gábor művészettörténész szerint "Ajtai Tamás festészete három forrásból táplálkozik: egyik gyökere a szintetikus kubizmus és a konstruktivista képzőművészet, amelyek bizonyos alapvető eredményeit, forrásait képei kompozíciós rendjének megszerkesztésénél alkalmazza. Másik forrása az absztrakt expresszionizmus azon része, amely a felületek harmóniájával-diszharmóniájával valamint szín- és felületkezelésével foglalkozik, a harmadik a kései Art Nouveau dekorativitása." A művész képei bővelkednek az ősi motívumokból kiinduló, de a világ mai állapotának föltárását elősegítő jelzésekben, amelyekkel századunk filozófiai kérdéseire keres vizuális válaszokat.

Székács Zoltán 1954 született, budapesti festőművész családban. A Magyar Iparművészeti Főiskolán porcelán szakot végzett. A Budapesti Porcelángyár tervezőműtermét vezette. 1984-ben formatervezési nívódíjat kapott. 199o-ben fordult a grafika és a festészet felé. Kiállított többek között Baselben, Grazban, Párizsban, Zürichben, Frankfurtban. "Képei az ősi kultúrák sajátos totemmisztikus szín és formavilágát idézik. Ezek a szimbolikus jelrendszerek meghatározó módon visszatérő motívumai grafikáinak. Festményei asszociatívak, keverednek bennük a figuratív és absztrakt elemek. Lírai megoldásokra törekszik, sajátos érzelmi megnyilvánulásai a vörösek, barnák, földszínek segítségével jutnak kifejezésre. a hagyományos eljárások mellett különböző vegyes technikákat alkalmaz, ezzel is függetlenítve magát mindenfajta megkötöttségétől és stílusirányzatról." - olvashatjuk a művészt bemutató, szépkiállítású füzetben. Ebben Pogány Gábor művészettörténész kiemeli, hogy Székács Zoltán gondolkodásmódját az ősi művészetek olyan széleskörűen határozzák meg, hogy beleférnek ebbe a népvándorláskor és a magyar néprajz emlékei is.

ooo

Hirek a Sydsvenskanból
Jó hír: Bengt Wallberg Bartók képekben című, a Mejeriet St. Söderg utcai termében megrendezett grafikai kiállítása április közepéig tartott nyitva. A rendezők elégedettek lehettek, mert számos érdeklődő tekintette meg az érdekesen modern kiállítást. Rossz hír : Huszonöt százalékkal emelkedett az elmúlt évhez képest a malmői rablások száma. szenvedő alanyként a malmői magyarok is tudnak erről. Tavaly például két magyar gépkocsit törtek fel és raboltak ki Malmö központjában.




felelős szerkesztő: Tar Károly, webmaster: Kormos László.,
HUNSOR - Magyar Liget - All Rights Reserved - 2000., A.D.