I. évfolyam. 2. szám 2000. július 1., ISSN 1404-7780
•[vissza]
Malmői Lap
1. évfolyam, 2. szám 2000 / 2.
Hogy mik vannak!

Kevesen tudják, hogy Malmőben őrzik azt az öreg gépkocsit, amely egykor Hartmann László, az európai hírű magyar versenyző tulajdona volt. Ugyancsak kevesen ismerik a staffanstorpi Burányi Gyulát, aki a magyar motorsportok szerelmese, évek óta gyűjt minden idevágó adatot, képgyűjteménye pedig egyedülállóan érdekes. Ő fedezte fel Malmőben a többszörös magyar bajnok versenygépkocsiját is, amit Hartmann 1929 december 7-én vásárolt gróf Zichy Tivadartól. A szóban forgó, ma is üzemképes Bugatti 35 B egy magángyűjtemény féltve őrzött darabja. Lars Söderström a kocsi mostani gazdája jól ismeri a magyar autóversenyző nevét. Ki volt Hartmann László? Erről Burányi Gyula terjedelmes írásban számolt be a magyarországi Veterán című szaklapban, amelyből idézünk: "Hartmann László európai hírű versenyző volt.
A németek és az osztrákok röviden csak "Láci"-nak szólították, az angolok és a franciák "Grock"-nak, a kor híres bohóca után, tömzsi termete széles mosolya, borzas hajviselete miatt." 1928-tól számos versenypályán megfordult a dél-afrikai Fokvárostól a svédországi Rämen-tó jég borította versenypályájáig: Piros-fehér-zöld Maseratti márkájú kocsijával győzött a kolozsvári Felek - hegyi versenyen, ahol a közönség lelkesen megéljenezte, versenyzett Franciaországban, a cseh Brnóban, Monte Carloban , a Csillag-túrán. A képen látható Bugattival 1929 december 23-án futotta az első magyar állóstartos rekordot., amelyet az elkövetkező években hétszer is megjavított.
"Elnyerte a leggyorsabb magyar versenyzőnek kijáró Delmar Walter serleget.1930-ban hegyi versenyek összesített eredményei alapján második, a következő évben harmadik lett. Horthy Miklós kormányzó a Signum Laudisszal tüntette ki. Benevezett a svédországi Rämen-tavon rendezett téli jégversenyre. A versenyt 1936 február 23-án futották. Hartmann László, épphogy megérkezett a starthoz, ( három napot veszített a mély hó fogságában a Rügen szigetén) máris indulnia kellett. Megfelelő felszerelés (szöges gumi, fagytűrő olaj) nélkül versenyzett, és a kilátástalan küzdelmet a második körben feladta."
1938 május 15-én, az olasz fennhatóság alatti Libiában, a Tripolisz melletti Mellaha pályán, a világ akkori második leggyorsabb, pálmákkal és homokkal szegélyezett pályáján, a tizenharmadik körben , porfelhőben kocsijába futott az Alfa Romeo 312-sel versenyző Nino Farina, aki könnyebb sérülésekkel megúszta. Hartmann László másnap reggel meghalt. Gépkocsijai közül csak a Bugatti 35 B maradt meg Malmőben.
|
felelős
szerkesztő: Tar Károly,
webmaster: Kormos László.,
HUNSOR - Magyar Liget - All Rights Reserved - 2000., A.D.
|
|