•[vissza] Köny : Olvasmány
•[Bánhídi Antal Könyve] •[Fodor Imre könyve]
Vasárnapország
Részletek
Bánhídi Antal: Pilóta lettem című könyvéből
Június 13. Ma átrepültünk a Gerlével Svédországba. Már tavaly ősszel, amikor Amerikából hazatértem, útba ejtettem Svédországot és tárgyaltam a linköpingi Waggon-gyárral. Arról volt szó, hogy megvásárolnák a Gerle terveit. Bemutattam nekik a számításokat és a rajzokat. A végleges megállapodáshoz már csak a Gerle bemutatása volt szükséges.
Berlinben a délelőtt hivatalos búcsúlátogatásokkal telik el. Délben kimegyünk a tempelhofi repülőtérre, a repülőnap után ugyanis itt maradt a Gerle. Amint a géphez lépek, hogy átvizsgáljam és benzinnel feltöltsem, egy papírlapon akad meg a szemem. Azon a helyen van, ahol tegnap a műsorszámaim írásos sorrendjét helyeztem el, nehogy a tornázás hevében kifelejtsem valamelyik mutatványomat.
" Kedves Bánhídi úr, - olvasom a lapon - ne haragudjék, mert örök emlékül eltettem a műsorlapját. Tisztelettel és büszkeséggel honfitársa: N.N. mérnök.
Ez a néhány sor jobban megörvendeztetett, mint bármilyen személyes dicséret vagy elismerés. Nem adtam volna még az ezüst tálcáért sem. Büszkévé tettem Berlinben egy magyart arra, hogy magyar. vagy talán többet is?
Az időjárás jelentés nem sok jóval kecsegtetett. Bisitsszel úgy döntöttünk, hogy ennek ellenére megpróbálkozunk. Ha látjuk, hogy nem bírunk megbirkózni az időjárással, még mindig visszatérhetünk. Elég későn, 17 óra 20 perckor vágunk neki az útnak, nem kell azonban attól tartanunk, hogy sötétben érünk Malmőbe. Malmö magasságában ugyanis június közepén még este kilenc órakor is elég világos van. Már pedig két és fél órát szánva a 340 kilométeres távolságra, feltehető, hogy addig éppen odaérhetünk.
Az út első kétharmadán Berlintől Sassnitzig borult az ég, de semmi meglepetés nem ér bennünket. Alattunk gyorsan vonul Észak-Németország csaknem teljesen sík, erdőkkel és tavakkal tarkított tája. Másfél órás repülés után elérjük a tengerpartot. Az öböl átszelése után Rügen szigete következik. Amint elérjük a sziget északi partjait, előttünk csillog a Keleti-tenger.
Figyelmesen kémlelünk a távolba. Felettünk felhős ugyan az ég, a megjósolt viharnak semmi nyomát sem látjuk. Nyilván feloldódott a késő délutáni hőmérséklet kiegyenlítődéssel A tenger is teljesen sima, alig látszik rajta hullámbarázda.
Ezen a szakaszon a svéd és a német part között közel nyolcvan kilométer széles a tenger. Félúton sem lehetünk, amikor messze előttünk egy fehér pont tűnik fel a sötétzöld vízen. Öt perc múlva felette vagyunk. A Sassnitz és Trelleborg között közlekedő komphajó. Körülbelül 800 méter magasságban vagyunk felette. Amikor figyelmesebben előre nézek, látom, hogy egész sor apró hajócska feketéllik alattunk. Halászbárkák. Látszik a víz fodrán, hogy hálót húznak. Messze balra, valahol Dánia felett szétszakadoznak a felhők. A réseken besurran a lemenő nap fénye. Az egész égbolt s alattunk a tükröződő tenger is túlvilági fényben fürdik. Nem látszik más, csak az ég és a tenger, mégis olyan tarka színpompával ragyog körülöttünk a világ. hogy nem győzünk betelni a gyönyörködéssel. Káprázó szemünk elé szinte észrevétlenül kerül Svédország déli partja s a trelleborgi kikötő. Alig egy félóráig tartott a tengerfeletti út. Amikor a szárazföld felett tovább repülünk észak felé, az alkonyodó nappal szembenézve, előbukkannak a dán partok is. Ezelőtt három évvel már jártam arrafelé a kis Rómával. Ismerősek ezek a partok. Nemsokára feltűnik előttünk Malmö is.
A várostól keletre könnyen megtaláljuk a bultoftai repülőteret. Két óra húsz percig tartott az út. Hamarosan túlesünk az útlevél-és vámvizsgálaton, benzint veszünk fel, s már indulunk tovább, Ljungbyhed felé. Elő sem szedem a térképet a hatvan kilométeres útra. Jól emlékszem a vidékre. előttünk egy alacsony hegyvonulat következik, azon túl van Ljungbyhed, a svédek központi katonai repülőtere. éppen elbukik a nap, de még elég világos van, amikor megérkezünk a vörös színű faépületekkel tarkított katonai telep fölé. Néhány éles kör után simán leszállunk a "ljung" nevű fűvel benőtt repülőtérre. Barátságosan fogadnak bennünket. A tisztikar jó része régi ismerősöm. Most azonban könnyebb a helyzetem, mint amikor először jártam itt. Van, aki koccintson helyettem is: Bisits Tibor. Nem kell a svédeknek csodálkozniuk, hogy olyan magyar is van, aki nem iszik. közben már hallom is a svéd pohárköszöntöt: - Skol, skol! Min skol, din skol, alla vackra flickor skol! ( Éljen, éljen! Éljen az enyém, éljen a tied, éljen minden szép leány!
Burányi Gyula magyarázata: Bánhídi Antal 1902-ben született. 1912-ben látja az első repülőgépet. Ez volt az indítéka annak, hogy 1920-ban Szatmárnémetiben érettségizett és átúszva a Szamost , a trianoni határt, Budapestre szökött, hogy beiratkozzon a a József Nádor Műegyetemre. Álmát, hogy pilóta lehessen és repülőgépeket építhessen itt váltotta valóra. A Műegyetem Sportrepülő Egyesületében.
Lampich Árpáddal közösen tervezett és épített repülőgépeket, amelyeket nagy becsben tartottak Magyarországon a húszas évek elején és a harmincas években. Leghíresebb gépei a Gerle típusúak. A Gerle 11-et a svédeknek is bemutatta, amikor 1931 nyarán Pestről Berlin érintésével Ljungbyhedbe repült. De még előtte 1929 nyarán ötezer kilométeres észak-európai repülőutat tett a 18 lóerős L2 "Róma" világcsúcsokat tartó gépével. A majdnem tragédiával végződött ljungbyhedi bemutató után építette a Gerle 13-at. Ezzel a géppel Bisits Tiborral körülrepülték a Földközi tengert. 1932 őszén is járt Svédországban, majd gépét Anglián át Debrecenbe repült gépével. Mindez nagy hatással volt a korabeli magyar közvéleményre, ha arra gondolunk, hogy 1932-ben Rómában lezuhantak a magyar óceánrepülők. 1935-ben katonai légierőnél teljesített szolgálatot a vadászrepülőknél. A Habsburg családból származó Albrecht királyi herceg két Gerle típusú gépet rendelt Bánhídi Antal javaslatára. Argentinába hajóztak és az Amazonas vidékét feltérképezték birtokvásárlás céljából. Hazatérésük után Albrecht hercegtől ajándékba kapta az egyik gépet, amellyel a háború előtt műrepülő bemutatókon szerepelt. A háború alatt a szállító repülőgépen szolgált , Budapest ostrománál többször sikerült Ju-52-esével a Vérmezőn leszállnia
Gyógyszert és élelmiszert vitt a város védőinek és a sebesülteket kimentenie. Számos kitüntetést kapott: Signum laudis a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztkeresztje. A hazáért tett felbecsülhetetlen szolgálatait a kommunista rendszer a repüléstől való eltiltással jutalmazta. Budaörsön a reptér mellett lakott, ahol a rendszer repüléstörténészei titokban látogatták . 1994-ben bekövetkezett haláláig. Az oroszok kivonulása után a köztársasági elnök Széchényi díjjal tüntette ki. Az ezzel járó tízezer dollárt a szatmárnémeti Alma maternek ajándékozta. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy személyesen ismertem a magyar repülés legnevezetesebb egyéniségét. Kitüntetett bizalmával, vendégszeretetével, dedikált fényképeivel és könyveivel.
1977-ben megtisztelt a, a Gerle 13 útja című könyvébe írt alábbi idézetével:
"Irigylem őket, kiket végzetük
Távol űzött a honi göröngytől:
Az édes képek raja jár velük,
S nem látják a valót e fényözöntől .
Oly könnyű bízni, könnyű hinniük,
Mikor a vágyak színes szárnya lendül,
S az est ködén és a hajnalpíron át
Százszor szebbnek látják a hazát.
De kérni itthon a kemény rögöt
S érezni a méltatlan mellőzést ezernyit,
S tudni, hogy mit könnyed öntözött,
Rügy nem neked bont, virág nem neked nyit,
Hogy pártos osztály a te örököd,
S e jognál csak az igazság semmibb,
Szeretni mégis - mely nem szeret -
A hazát itthon sokkal nehezebb."
|
felelős
szerkesztő: Tar Károly,
webmaster: Kormos László.,
|