I. évfolyam. 1. szám 2000. március 15.

•[vissza]

A Lundi Lap
3. évfolyam, 19—20. szám 2000 / 2-3.

Hírek


Kisriport a farsangi bálról

Ígéretes, hogy belépéskor László Katalin ragyogó fehér blúzban és tiszta mosollyal fogad a Kolostorkert Szabadidőközpont épületének bejáratánál. Istók Baricz Éva ül a pénztárnál. Olcsón, öt koronáért adja a sorsjegyeket. Külön asztalon állnak a szépen becsomagolt tombola-meglepetések: doboz csokoládé, hőpalack, vörös bor, villamos citrom-csavaró. Az asztalok terítettek, a múltkori bálhoz hasonlóan a Habram házaspár most is kitett magáért. Tóni a zenegépet eteti, tömi válogatott zenékkel. Összegyűlt pontosan annyi bálozó, mint az előbbi bálon. Csakhogy nagyobbrészt nem ugyanazok jöttek, mint a múltkor. Vannak itt Staffanstorpból, Kävlingéből Giczi Erzsébet például a mindig vidám Crisan Eszter társaságában Trelleborgból jött, hogy ezen az estén magyar emberek társaságában legyen. Megállapíthatjuk, hogy ez a bál a középkorúak bálja volt, mert az idősebbe is,, korukat feledve igyekeztek feloldódni a fokozódó kellemes hangulatban. Lőrincz Dezső nyolc ikszével éppen úgy "ropta" a táncot, mint a többiek.

Istók Baricz Éva műtött lábát sem
kímélte, Szuchovszkyék is feltalálták maguk, pedig ők a talán népesebb malmői bálokhoz szoktak. Lesz talán majd nemsokára olyan közös rendezvényünk is, amely egyesíti a két város szórakozni vágyó magyarjait. Farsangi bál volt, de semmilyen jelét nem találtuk ott az alakoskodásnak. Alkalom nyílott az őszinteségre, Burányi Gyulának már a terembe lépéskor eszébe jutott szerkesztőségünkkel szembeni adósága, és önként bevallotta, hogy hiányzó sport rovatunknak ő (lesz?) senkitől sem erőltetetten önkéntes gazdája. Mindenképpen szerencsés ember, hiszen ő nyerte a tombola fő díját. Bán Jutka a második, Bernát Béla a harmadik díjat. És mert van igazság, a rendezőt ügybuzgó fáradozásáért a szerencse a legkisebb díjjal jutalmazta. Persze sokakat hiányoltunk a táncból. A Legfőbb Katalint például. Na, de ami ( vagy aki?) késik, az nem múlik. A bál bevétele éppen elég volt a terembér kifizetésére. De az erkölcsi haszon felmérhetetlen, és az összefogás mutatja oroszlánkörmeit. Várjuk a folytatást. Tánczos Tamás


felelős szerkesztő: Tar Károly, webmaster: Kormos László.,
HUNSOR - Magyar Liget - All Rights Reserved - 2000., A.D.