I. évfolyam 2004/4. www.kul-vilag.hu
Fekete-Afrika helyzete a posztbipoláris korszak küszöbén
Dr. Benkes Mihály István
A szerző az ELTE BTK Történeti Intézet Politikaelméleti Tanszék docense, habilitált doktor, a történettudomány kandidátusa. Az Afrikanisztikai Oktatási Program (ELTE) alapítója és a program társgazdája.
A jelen szöveg szerzői jogi védelem alatt áll. Kiadja:
http://alapitvany.kul-vilag.hu
http://www.nato-kozpont.hu
Dr. Benkes Mihály István:
Fekete-Afrika helyzete a posztbipoláris korszak küszöbén
Dr. Benkes Mihály István
Fekete-Afrika helyzete a posztbipoláris korszak küszöbén Helyzetkép az 1990-es évek elejéről1
A szerző a tanulmányában a Szaharától délre elterülő, ún. Fekete-Afrika makroszintű összehasonlító elemzésére tesz kísérletet. A vállalt korszak a posztbipoláris időszakról való áttérés ideje, amelynek megértéséhez viszont elkerülhetetlen a kolonizáció-dekolonizáció processzusának behatóbb elemzése.
A címben jelzett problematika alapja nem más, mint az a megállítás, hogy az afrikai kontinens országai, népei, népcsoportjai, különösen Fekete-Afrika új államai elvesztették, egyes elemzők szerint "eltékozolták" azt az esélyt, amit 1960 és 1964 között a politikai-jogi függetlenné válás hordozott magában. Az afrikai államok egy részében belső polgárháború szaggatta szét a korábbi rendszereket, és szinte általános trendként figyelhető meg az életszínvonal csökkenése (28 ország esetében volt kimutatható a súlyos hanyatlás).
A főbb irányvonalak felvázolása után a szerző azt vizsgálja és foglalja össze, hogy milyen külső és belső lépések lennének szükségesek, ahhoz hogy ezek a folyamatok megforduljanak vagy legalábbis stagnáljanak.
A függetlenségi korszak mérlege
Az afrikanisták azon csoportja, amelynek kutatói a politikai afrikanisztika felértékelt szerepében hisznek, akkor járnak el helyesen, ha egyidejűleg folytatnak konkrét, egyes országokra vonatkozó analitikus kutatásokat és átfogó, kontinentális szint ű elemzéseket. Az a mérleg, amelyet e tanulmányban kívánok ismertetni, a Szaharától délre elterül ő, ún. Fekete-Afrika makroszintű összehasonlító elemzésének terméke.
A posztbipoláris korszakra való áttérés viszonyainak megértéséhez természetesen elkerülhetetlen lenne a kolonizáció-dekolonizáció processzusának behatóbb elemzése is. Ezt a vizsgálatot a szerző több megelőző publikációja segítségével lehet pótolni.2
A címben jelzett problematika alapja nem más, mint az a megállítás, hogy az afrikai kontinens országai, népei, népcsoportjai, különösen Fekete-Afrika új államai elvesztették, egyes elemzők szerint "eltékozolták" azt az esélyt, amit 1960 és 1964 között a politikai-jogi
Kül-Világ - a nemzetközi kapcsolatok folyóirata
I. évfolyam 2004/4 szám www.kul -vilag.hu
- 1-
Dr. Benkes Mihály István:
Fekete-Afrika helyzete a posztbipoláris korszak küszöbén
függetlenné válás hordozott magában, (esély a nemzetté válásra, szervezett államiságra, modernizációra, az autentikus utak választása mellett az integrációra, az Afrika -közi együttműködésre, internacionalizációra stb.)
A deficitért, amely máig érvényes megállapítás, nem lehet kizárólagosan az afrikaiakat elmarasztalnunk (természetesen az 1960 és 1990 között eltelt id oszakban a saját felelősségi körükben tapasztalható negatívumok, diszfunkciók, hiányosságok és káros jelenségek nem kerülhetik el figyelmünket). Tény, hogy a független államok esélyeit a volt gyarmattartók politikája nemcsak lerontotta, hanem adott esetekben eliminálta is. Az ún. nemzetközi szférából Afrikába irányuló akciók és műveletek sem mondhatók kielégítőnek. A nemzetközi élet aktorai által nyújtott segélyek nem egy szerves, kooperatív rendszer jegyében, hanem sokkal inkább kompenzatív jelleggel-, quasi szégyenérzetből, több esetben a profitszerzési pozíciók átmentéséért érkeztek.
Az első rendszerjellegű lépésre a Lomé-konvenció 1975-ös indításakor került sor (1. Stabex, Sysmin).3 A Commonwealth és az ACP-mechanizmus sem eredményezte, hogy a kontinensre érkező segélyekből valamennyi ország részesedett volna (a segélyek közel 50% -a mintegy 10 országba irányult). Sőt egyes szerzők annak a meggyőződésüknek adtak hangot, hogy a segélyezés a fejlődést gátló gyakorlatot jelentett.4 A nemzetközi társadalom felől érkező, várható segítség ügyét a Kelet-Nyugat ellentétek terhelték meg, az a harc, amely Afrikáért, Afrika körül folyt a hidegháború különböző szakaszaiban. A hidegháború keltette belső és külső orientációs harcokat, kísérleteket különös módon egészítette ki, értékelte fel az er ősödő "tiermondializmus"'és a "pánafrikanizmus"hu.llám}elensége.
Visszatérve a függetlenségi korszakban működő afrikai kormányzatok és elitek felelősségéhez, ugyancsak összetett képet alkothatunk. A fejlesztési politika hosszú távon mérhető kudarcát csak több felelősségi kör vizsgálata és minősítése teszi lehetővé. A belső és külső tényezők egyaránt közrejátszottak a negatív mérleg kialakulásában, s az afrikai viszonyoknak egyetlen területe sem volt mentes a lecsúszáshoz avagy az eredménytelenséghez vezető rossz teljesítményektől.
Az afrikanizáció sem a kezdetekkor, sem később nem jelentette a segélyezésiegyüttműködési processzus feladatrendszerének kellő színvonalú és szervezettségű fogadását (1. az afrikai vállalkozások elégtelenségeit, az afrikai adminisztráció kialakulatlanságát és képlékenységét, a vezető elitek ideológiai-érzelmi túlfűtöttségét, korrupt-nepotista érintettségét, a társadalmi közeg kulturális-etnikai pluralizmusát és minőségi-funkcionális jegyeit stb.). Alapvető strukturális fejlesztési mulasztásokfordultak elő a mezőgazdaság és az
Kül-Világ - a nemzetközi kapcsolatok folyóirata
I. évfolyam 2004/4 szám www.kul -vilag.hu
-2-
Dr. Benkes Mihály István:
Fekete-Afrika helyzete a posztbipoláris korszak küszöbén
iparosítás vonatkozásában (hibás, idegen tervek, koncepciók és segélyprogramok tették kiszámíthatatlanná, hektikussá a független afrikai államok teljesítményeit).5
A teljesítmények elmaradásáért nagy mérvű felelősség terheli a segélyezési-együttműködési programok technokratizmusát, azaz a külső szakértők attitűdjét, amelyet az afrikai kultúrák, az afrikai környezet földrajzi, etnikai, történeti, társadalmi, mentális és képzettségi realitásainak hanyagolása, vagy egyenesen mell őzése, megkerülése jellemzett. (Az afrikai terepre belépő szovjet, kínai és más keleti szakértőkre ez éppúgy érvényes általános megállapítás, mint a metropoliszokból érkezőkre, jóllehet ez utóbbiak esetében problematikusabb a jelenség.)
Végül egy átfogó kép esetén meg kell említenünk, hogy a bipoláris világrendszerben Fekete-Afrikát "elkerülték" a domináló törésvonalak. E konstatáció alól kivételt képez a luzofón Afrikában, a frontországok térségében kialakult akutt bels ő és külső (Afrika-közi) konfliktusosság, amely természetesen jelentős hatással járt a kontinens fejlődésére, amely jelenséget a világ Afrika leértékelődésével kötötte össze. Ebben a kontextusban újabb stratégiai latolgatások keletkeztek, amelyek közös vonása volt az Európa -központúság, illetve a virtuális közelítési mód. Felmerült az ún. második dekolonizáció terve, a kivonulás és a stigmatizálás koncepciója.
Ide tartozik az afrikai fejlődési utak, a nyugatiasodás kontra szocialista orientáció kísérlete, ám mindkét csoportban válságba torkollottak az események.6 A szovjetizált blokk összeomlását követően az afrikai vezetőkben megnőtt a félelem, hogy európai rendszerváltozások nyomán a működő tőke és a segélyezés is Kelet-Közép-Európa felé fordul, ami fokozza Afrika marginalizálódását. (Az Afrikai Egység Szervezet - AESZ - 1990 után többször figyelmeztetett egy ilyen váltás veszélyeire.)
A politikai realizmust és a nemzetközi viszonyok tudományos alapú magyarázatából származtatható állásfoglalást tükrözte a segélypolitika megújítása, újragondolása. Ez a törekvés kritikai elemzéseken nyugodott és azon a beismerésen, h ogy évtizedeken át a segélyezők pusztán saját fejlődési szisztémáik átültetésében, alkalmazásában gondolkodtak. Ennek legkirívóbb hibájaként könyvelhető el, hogy az európai segélyezők többségükben csak az afrikai kormányokkal kötött üzletek és alkuk körében mozogtak. Az 1980-as években már ismertté vált a segélypolitika kudarca. Nyilvánosságot kapott az az értékelés, amely az együttműködési-segélyezési procedúrát új alapokra kívánta helyezni. Végre kimondatott, hogy a pusztán hiteleken nyugvó segítség nem s zolgálja az afrikaiak fejlődését, meg kell változtatni a segélypolitika szerkezetét, így:
Kül-Világ - a nemzetközi kapcsolatok folyóirata
I. évfolyam 2004/4 szám www.kul -vilag.hu
-3-
Dr. Benkes Mihály István:
Fekete-Afrika helyzete a posztbipoláris korszak küszöbén
- kell növelni a helyi erők és eszközök fejlesztését szolgáló alapok és programok részarányát;
- be kell szüntetni a csupán városoknak címzett kooperációs projekteket, mi nthogy azok egyrészt a "vad urbanizációs hullám termékei", és jó esetben is csak az újraelosztásra képesek (a korrupció folytán ennek hatása is csekély mérték űnek mondható);
- előtérbe került a vidék és a paraszti rétegek fejlesztésének, támogatásának kérdés e, oly módon, hogy a mezőgazdasági-élelmezési segítség árucikkei és fajtái ne jelenthessenek konkurrenciát a helyi termelőknek;
- vissza kell fordítani a végzetesen eluralkodó függőséget a külső segélyezéstől, kiváltképp az élelmezési szektorban.7
A kudarc természetes velejárójaként rögzíthetjük, hogy az afrikai válság tovább mélyült, tovább tartott a világkereskedelemben való térvesztés, az eladósodás, a halmozott elmaradottság eszkalálódott.
Afrika és a világrend entrópiája
Az 1990-es évek elején az afrikai államok 2/3-át a "kevésbé fejlett országok" csoportjában találjuk. Olyan országok is visszacsúsztak az ENSZ által definiált klasszifikációban, mint Ghána, Nigéria, Libéria, Zambia, Elefántcsontpart, és más korábban jobb helyzetű állam; 28 afrikai ország esetében volt kimutatható a súlyos hanyatlás (az analfabétizmus, az iparodottság és kézművesség, valamint az egy főre jutó jövedelem alsó küszöbértékeket jelez).
A gazdasági statisztikai adatok az államok egyfajta "életképtelen ségét" tükrözték az 1980 és 1990 közötti szakaszban:
- az egy lakosra eső átlagjövedelem-csökkenés feltartóztathatatlanul erősödött;
- az Afrikába irányuló tőketranszfer csökkent, a megrendült bizalom jeleként a tőkebefektetések drámaian visszaestek;
- az afrikai országok eladósodásának növekedése tartós jelenség, csökken az esélye az afrikai gazdasági teljesítmények növeléséb ől származó ellentételezésnek (1979-81 óta az importok és exportok folyamatosan csökkenő tendenciát mutatnak: az 1990-es adósságállomány túllépte a 250 md USD-t, ez 20-szorosa az 1970-es adósságnak; egyedül Afrika-kontinens esetében volt regisztrálható a termelés csökkenése 1980 és 1990 között);
Kül-Világ - a nemzetközi kapcsolatok folyóirata
I. évfolyam 2004/4 szám www.kul -vilag.hu
-4-
Dr. Benkes Mihály István:
Fekete-Afrika helyzete a posztbipoláris korszak küszöbén
- a foglalkoztatottság 16%-kal csökkent;
- a fizetésimérleg hiány 5-szőrösére nőtt.
A fenti gazdasági mutatók csupán az afrikai társadalmak pozícióvesztését jelzik. A behatóbb vizsgálatok fényében különös funkcionális problémákra, figyelhetünk fel.8
Afrika társadalmi viszonyaiban az etnicitás és az elviselhetetlen társadalmi egyenlőtlenség összefonódása vált uralkodóvá. Nem csökkent a függetlenné váláskor még természetes jelenségként "kezelt" tribalizmus, az etnikai villongás és a területek közötti permanens konfliktusosság. Az etnikai meghatározottság, az etnicitás filtrálódik a politikai küzdelmekben, sőt destabilizálja a volt gyarmatok nyomában életre hívott afrikai államiságot. Az etnikai csoportok egy része megrekedt a tradicionalizmus rendszereben, magatartásukra a mindent tagadó, elhatárolódó ellenzékiség (önvédelem) a jellemz ő. Az etnikai ellentéteket (1. Libéria, Dél-Afrika, Szudán, Ruanda, Zaire stb.) a rasszok közötti bizalmatlanság és konfliktus egészíti ki (1. Mauritánia, Csád, Niger és más államok rasszközi villongásait és háborúit).
Afrika mindezen hátrányok mellett el kell, hogy szenvedje a helyi háborúk, a hadseregek közötti elhúzódó összetűzések terhét (1. a fekete-afrikai kétoldalú határkonfliktusokat: Etiópia-Szomália, Szomália-Kenya, Mali-Burkina Faso, Szenegál-Bissau Guinea, Szenegál-Mauritánia, Gabon-Egyenlítői Guinea stb.). Ugyancsak kimerítőek az Afrikaközi katonai-politikai intervenciókhoz kapcsolódó erőfeszítések (1989-1990-ben az afrikai katonai kiadásokat az összafrikai nemzeti termék értékének 1/3 -ra becsülték, a mintegy 35 md USD a kontinens adósságának 1/6-od részével volt egyenlő).
Afrika a "széthullás", "összeomlás" kontinenseként említik a posztbipoláris korszak küszöbén. Nemzetközi összehasonlításban különösen megdöbbentő a kontinens lemaradása a függetlenségi korszakban más egykor közel azonos helyzetű világrészekhez képest. Afrika több vonatkozásban sem állta a versenyt Ázsiával. Ez a sommás ítélet alátámasztható országtanulmányokkal. (Pl. hogyan hódította el Malajzia a pálmaolaj -piacot Afrikától. A történelem különös fintora, hogy a piacvesztés okai között szerepel, hogy az afrikai - jelesen elefántcsontparti - ültetvényeken tízszer több alkalmazottat foglalkoztatnak, mint Malajziában.) Több üzemszervezési, technológiai, pénzügyi különbség, az innovációra való készségben és a versenyképességben megmutatkozó eltérések magyarázzák a teljesítménykülönbségeket. A megdöbbentő leértékelődés különös esete az ún. "kongói kérdés". Tanulságos lenne levezetnünk, miként alakult volt Belga -Kongó fejlődési görbéje, minthogy 1960 táján a belgák "mintagyarmatának" általános mutatói megfeleltek Olaszors zág középső régiója statisztikáinak. A mobutizmus korszaka nyomán az 1990-es évek elejére "Afrika motorja" nemcsak hogy leállt, hanem "totálkáros" lett, anarchiába, polgárháborúba
Kül-Világ - a nemzetközi kapcsolatok folyóirata
I. évfolyam 2004/4 szám www.kul -vilag.hu
-5-
Dr. Benkes Mihály István:
Fekete-Afrika helyzete a posztbipoláris korszak küszöbén
zuhant. Kétségtelen, hogy ez az összehasonlítás a geopolitikai -földrajzi és kulturális tényezők jelentőségére is utal.
A szakirodalomban e süllyedő tendencia láttán megjelent az a minősítés, hogy Afrikát a dekolonizáció folyamata tette tönkre. Ez a megközelítés er ősén kihívó, a korábban túlzottan egysíkúan tárgyalt és felelőssé tett kolonialista rendszer, konkrétabban az európaiak felmentését célzó attitűd. A higgadtság jegyében érdemes megemlíteni, hogy ez az érvelés az afrikanizációt helyteleníti, anélkül, hogy mélyrehatóbban vizsgálná a függetlenségi periódus Afrika egészére és egyes országaira érvényes környezeti feltételei, azok változásait. (Ilyen iskola teremtődött a Lyon III. Egyetemen.)9
A polémia jegyében említsük meg, hogyan viszonyultak a szuperhatalmak a fekete kontinenshez. Mind Moszkva, mind Washington Afrika-politikáját bizonyos fokú tartózkodás Jellemezte. Az Egyesült Államok sokáig nem érdeklődött az afrikai terep iránt, csak a szovjetizált blokk összeomlásakor vált aktívvá (1. az Afrika szarvában vagy Zairében vállalt szerepét). Afrikát mintegy Franciaország "gyáms ágára" hagyták katonailag is.10
A Szovjetunió folyamatosabb érdeklődése sem eredményezett kiterjedt jelenlétet a térségben, a szovjet stratégia szelektív Afrika-politikát írt elő, mely a hidegháború enyhülési érájának megfelelő küszöbök figyelembevételén alapult (ez indokolta részben, hogy a portugál gyarmatok háborújához Kuba nyújtott hathatós segítséget). A kolonializmus felmentési kísérleteinek egyik klasszikus kérdése, mennyiben voltak okozói az európaiak, illetve a világhatalmak a tribalista vérengzéseknek, konfliktusoknak? (Ez a kérdésfeltevés előkerült a tuszi-hutu etnikai ellentétek fellángolása idején is.)
A jövőt terhelő kérdések
A magunk részéről igazolva látunk számos, az afrikai eliteket, az afrikai népesség különféle rétegeit érintő elemzési eredményt. A problémák sorában említendő az afrikaiak szociotörténeti valósága-, az etnidtás, a modern politikai-ideológiai deficitek, a kulturális inkompatibilitás, az atavisztikus, hagyományos struktúrák és intézmények, valamint attitűdök létezése és más különös jegyei a sokszínű afrikai mivoltnak. De ugyancsak vizsgálat tárgyává kell tenni az európai expanzió afrikai következményeit, továbbá a változó nemzetközi rendszer hátasak, különösképpen a gyarmati imperializmus és későbbi hidegháború korszakának, a kikényszerített dekolonizáció alternatív megvalósulásának következményeit. A posztbipoláris
Kül-Világ - a nemzetközi kapcsolatok folyóirata
I. évfolyam 2004/4 szám www.kul -vilag.hu
-6-
Dr. Benkes Mihály István:
Fekete-Afrika helyzete a posztbipoláris korszak küszöbén
átmeneti fejlődési szakaszban mindezen hatásokat magában hordva Afrika leértékel ődése tovább folytatódik.
A nemzetközi rendszer anarchiája elvileg megengedi, hog y a világ különböző részein eltérő ütemben valósuljon meg a fejlődés. Mi több, jelei mutatkoznak egy multipoláris világrend iránti érdeklődésnek. Az afrikai országok esetében azonban nem biztosított az a képességminimum, amely a modernizációs fordulathoz szükséges. Egy olyan modernizációhoz, amely nem számolja fel az afrikai kultúrákat. A hiányolt képességszint az afrikaiak esetében sem, miként más népek és civilizációk esetében sem pusztán a helyi adottságok zárt köréb ől származtatható, sokkal inkább a nemzetközi érintkezési viszonyok rendjéből, azokból az interaktív kapcsolatokból, amelyek az univerzalizációs folyamat keretei között cselekvési teret biztosítanak a "gyengébb" szereplők számára is.
A posztbipoláris korszak küszöbén indokolatlanul nagyobb mérvű a nemzetközi társadalom részvétlensége az afrikai problematika iránt. Az okokat kutatva első helyen szerepeltethető a világrendszer entrópiája, mely nehezen megszüntethető és nem lezárható olyan kétségtelenül nagy horderejű lépésekkel, mint amilyen az európai egyesülés, a transzatlanti dominancia megteremtése. Ha a dekolonizáció processzusa egyaránt szolgálta a gyarmatbirodalmakat fenntartó metropoliszok korszerűbbé tételét, valamint a kolonizált népek valódi fejlődését, akkor a kialakítandó új világrend működőképességének biztosítása is megköveteli a rendszerben fellelhető elviselhetetlen egyenlőtlenségek, válsággócok kezelését és megszüntetését. Ilyen nemzetközi horderejű kérdés a leszakadó Afrika integrálásának ügye.
A jövő szempontjából az afrikai miliőben bevezetendő működőképes társadalmipolitikai rendszer kérdése még vitatott. E tekintetben új imperatívuszként jelentkezik a demokratizmus ideájának bevitele, az afrikai demokratikus rendszerek meghonosítása és fejlesztése. (L. az 1990-ben megtartott francia-afrikai csúcsértekezletet La Baule-ban, valamint a 2003 februári párizsi afrikai rendezvényt.) Afrika demokratizálása számos buktatót rejt magában.
A demokratizálás értékrendjének több alapelemét nehezen fogadják az afrikaiak, így például az individuum érvényesüléséhez kapcsolódó jegyeket. Az térségben az ember még sok tekintetben a csoporton, a klánikus vagy területi közösségeken keresztül érvényesülhet. A megkövetelt demokrácia is csak ilyen struktúrák szűrőjén keresztül indítható útjára. De minthogy ezen az úton már egyszer megrekedt a feji ődés, többletmotiváció bevezetésére van szükség. Kétséges, hogy ez a többlet összeköthető-e az apátiába és tömeges depresszióba süllyedt afrikaiak mobilizálásával. Az olyan célmeghatározások, mint a "több demokrácia -
Kül-Világ - a nemzetközi kapcsolatok folyóirata
I. évfolyam 2004/4 szám www.kul -vilag.hu
-7-
Dr. Benkes Mihály István:
Fekete-Afrika helyzete a posztbipoláris korszak küszöbén
több fejlődés", avagy a segélyezés progresszív folyósításának a "több demokráciához" kapcsolt gyakorlata nem tűnnek tartósan eredményesnek.
Az afrikai demokratizáció csak akkor lehet sikeres, ha önnön eszközeikkel és saját energiáik bevetésével egy különös "afrikai út" definiálása és kimunkálása megtörténik. Egy ilyen út megfogalmazásakor nem hagyható figyelmen kívül az afrikai társadalmak tagoltsága, a jelenhez vezető múltbéli utak sokfélesége, amely számtalan entitást különít el, sorakoztat fel, vagy éppenséggel állít szembe egymással. Nyilvánvalóan számolnunk kell azokkal az eurobarát közvetítő csoportokkal (a dekolonizáció idején őket hívták "fejletteknek", "éretteknek", "asszimiláltaknak"), amelyek funkciójuk vállalásával azonban új ellentétek elindítói és hordozói lesznek (1. a kulturális neokolonializmus europaizált kádereinek társadalmi megítélését, legitimizációjának kérdését). Kérdés az is, hogy az afrikai társadalmak egyikemásika számára nem érkezik-e későn "demokratikus diktátumként" ez a protekcionista-demokratizáló vállalkozás.
Afrika nagy országai kerültek a robbanás, a széthullás stádiumába (Zaire, Szudán, Etiópia, Szomália és mások). További kihívást jelent, hogy a demokrácia bevezetése nélkülözheti-e a szilárd, szervezett nemzeti állam létét, magát a nemzeti identitás korszakokon átívelő energiakészletét, a fenntartható élet, a fejlődés és a nemzeti szintű közösségi reagáló képességet.
A közelmúlt világpolitikai fejleményei, döntően az Egyesült Államok által képviselt világstratégiai koncepcióhoz köthető "beavatkozási politika" arról tanúskodik, hogy Afrika mellőzöttsége, marginális szereplőként való kezelése tovább tart. Ma nem az a fő kérdés, hogy "Merre tart Afrika?", hanem az, hogy megállítható -e az általános degradáció.n
Kül-Világ - a nemzetközi kapcsolatok folyóirata
I. évfolyam 2004/4 szám www.kul -vilag.hu
-8-
Dr. Benkes Mihály István:
Fekete-Afrika helyzete a posztbipoláris korszak küszöbén
A szerző által vázolt megállapításokat vesd össze:
C. Coquery-Vidrovitch - H. Moniot-, L'Afrique Nőire de 1800 á nos jours. Press. Univ. de Francé,
1964
R. Dumont, L'Afrique nőire est mai partié. Éd. du Seuil, 1962 H. Grimal, La décolonisation de 1919 á nos jours. Armand Colin, 1965 H. S. Wilson, African décolonisation. E. Arnold, London-New York, 1995 B. Lugan, Afrique, bilan de la décolonisation. Perrin, Paris, 1991 L. Baeck, Post-war development theories and practice. UNESCO, ISSC, 1993 Fischer Ferenc, A megosztott világ. IKVA, 1990, 1. még a szerző "Történelmi-politikai atlasz
1941-1991" c. kiadványát, Pécs-Bp., 1996 Benkes Mihály, Szuperhatalmak kora. Korona, Bp., 1999 I-Y. Carfantan-C. Condamines, Qui a peur du tiers monde? Éd. du Seuil, 1980
Kül-Világ - a nemzetközi kapcsolatok folyóirata
I. évfolyam 2004/4 szám www.kul -vilag.hu
-9-
Dr. Benkes Mihály István:
Fekete-Afrika helyzete a posztbipoláris korszak küszöbén
Jegyzetek
1 Ez az előadás a 2003. március 26-i tudományos konferencián hangzott el, Pécsett. A szerző E tárgykörben először az 1979. június 14-15. között tartott országos TIT -előadói konferencián lépett nyilvánosság elé, amelyet "Merre tart Fekete-Afrika?" címmel folytattak le a résztvev ők (néhai Borsányi Károly, néhai Ecse di Csaba, néhai Kende István, Balogh András, Salgó László és mások). Ezt a konferenciát az ELTE -n újjáélesztett afrikanisztikai kutatásokhoz kapcsolódó hazai és nemzetközi konferenciák követték a rendszerváltásig. Újabban az ELTE Afrikanisztikai Oktatási Programja, valamint más egyetemi központok (Pécs, Szeged, Budapesti Közg. Egy.) kísérlik meg az Afrika -kutatások folytonosságát fenntartani.
2 A politikai Afrika néhány problémája in: A Történelemtanári Továbbképzés Kiskönyvtára IV., ELTE BTK, Bp. 1995. pp. 95-110.; Afrika in: Diószegi I., Harsányi I., Németh I. (szerk): 20. századi egyetemes történet III. kötet Korona Kiadó, Budapest, 1997. pp. 223-301.; A dekolonizáció alternatívái, Korona Kiadó, Bp., 1999. p. 156; Szocializmus Afrikában - afrikai szocializmusok. In: Múltunk, 2001. 2-3. sz. Pp. 247-275.; A kongói válság történeti gyökerei - a mobutizmus politikai hagyatéka, in: Kül-Világ, 2004/1, www.kul -vilag.hu
3 Az ACP-országok (Afrika, Karib- és csendes-óceáni térség országai) számára az Európai Közösség az els ő Lomé Konvenció keretében kereskedelmi és segélyprogramot léptetett életbe.
4/.-/. Gabas, L'aide contre le développement? Fond. Liberté sans frontiéres, 1988.
5 Revue juridique etpolitique, n° 1., 1990. pp. 1-29., v.ö. még R. Dumont vonatkozó elemzéseivel.
6 L. erről a szerző tanulmányát: Szocializmus Afrikában - afrikai szocializmusok in: Múltunk, 2001. 2-3. sz. pp. 247-275.
7 L. ehhez a Marchés tropicaux 1986. január 3-i számát, v.ö. még Béchir ben Yame d tanulmányával, Jeune Afrique, 8 aout 1990.
8 L. a Marchés tropicaux-von. számait, különösen 9. fébr. 1990
9 L. ehhez B. Lugan Afrika tárgyú m űveit.
10 L'Afrique etl'Europe (s. d. Ph. Lemarchand). Éd. Complexe, 1994. pp. 102 -104.
11 A szerző az ELTE Afrikanisztikai Oktatási Programja, valamint a Politikaelméleti Tanszék törzsképzése keretében több kollégiumot hirdetett a tanulmányban vázolt történeti, politikai jelenségek vizsgálatára.
Kül-Világ - a nemzetközi kapcsolatok folyóirata
I. évfolyam 2004/4 szám www.kul -vilag.hu
- 10-