A közoktatás tartalmi szabályozásának rendszere Magyarországon

Nyilvános közpolitikai elemzés

A tartalmi szabályozás rendszerét áttekintő és jövőbeli fejlesztésére vonatkozó elképzeléseket összegző elemzés rövidített változatát azért tárjuk a szélesebb nyilvánosság elé, mert szeretnénk, ha minél szélesebb körben vita, közös gondolkodás indulna a felvetett kérdésekről. Az elemzés számos területen - így a pedagógusok tartalmi fejlesztésben betöltött szerepének értelmezésében, a tanterv és a tartalomhordozók szabályozó funkcióit illetően, továbbá a kimeneti szabályozás súlyával kapcsolatban - új, az előző időszakban gondoltakhoz képest sok tekintetben másfajta megközelítéseket érvényesít.
Az elemzés teljes szövege az OKI honlapján olvasható: http://www.oki.hu/kiadvany.php?kod=tartalmi .

Bevezetés

Magyarországon az elmúlt két évtizedben a tartalmi szabályozás területén a rendszer minden elemére kiható, gyökeres változások zajlottak le. Az első tartalmi átalakítások már a legkorábbi időszakban is szorosan beágyazódtak a többszintű tartalmi szabályozás rendszerének koncepciójába.

Kelet-Közép-Európa más országaiban a közoktatási tartalmak demokratizálása és modernizációja a hagyományos tantervi keretek egy részének felszabadításával, a korábbi tantervek átdolgozásával, valamint új tankönyvsorozatok kibocsátásával történt. A kilencvenes évtized második felében már megjelentek a többszintű tartalmi szabályozás kialakításával kapcsolatos elképzelések is, de a magyar kísérlet teljessége és radikalizmusa mindenképpen egyedinek tekinthető térségünkben. A mélyreható változások azonban nem csak egy tanulási folyamat kezdetét jelezték a magyar közoktatásban. A NAT 1995 által elindított változások számos feszültséggel és vitával jártak. A kerettanterv bevezetése a bizonytalanságra és „rendetlenségre” adott sokat vitatott, de konszolidációs logikájú választ.

Ma már a tartalmi szabályozás és a modernizáció kevésbé fontos politikaterületnek látszik, mint korábban. Bár tartanak még az új elképzelésekkel kapcsolatos viták (NAT 2003), azok hőfoka nem hasonlítható a korábbi időszakéhoz. Ugyancsak jó okkal feltételezhető, hogy az ún. „reformfáradtság” miatt a közoktatási intézmények mozgósíthatósága is szerényebb, mint korábban. Ugyanakkor a tartalmi szabályozás eszközeiről szóló vitát változatlanul nem kis részben olyan kérdések (például az iskolaszerkezet) tematizálják, melyek megoldása túlmutat az elemzett rendszer lehetőségein. Ez azt jelzi, hogy a szakmai és politikai közvéleményben meglehetősen sok illúzió él a hagyományos tartalmi szabályozási eszközök hatásával kapcsolatban, miközben – mint az látható lesz – a közvetett eszközök alkalmazásában rejlő lehetőségek alulértékeltek.

Ebben a helyzetben minden korábbinál nagyobb szükség van a tartalmi szabályozással összefüggő problémák megértésére. A három reform (NAT 1995, kerettantervek, NAT 2003) vitáinak egyik legfontosabb tanulsága talán az lehet – és ez volt az egyik legfontosabb célunk –, hogy szükség van a konkrét, kormányzatokhoz és minisztériumokhoz kötődő reformelképzeléseknél egy absztrakciós szinttel elvontabb tartalmi szabályozási modell kidolgozására, ami segíthet a mindenkori szabályozási koncepciók megvitatásában. További célunk, hogy a modern és demokratikus társadalomban működtethető tartalmi szabályozási rendszer leírásával segítsünk azon illúziók eloszlatásában, melyek a felülről, racionálisan levezényelhető tartalmi változásokhoz és azok tantermi megjelenéséhez kötődnek. Ugyancsak törekedni fogunk arra, hogy a tartalmi szabályozás olyan szintjeit és funkcióit exponáljuk, melyeknek a hagyományos eszközöknél jóval erősebb hatása lehet a közoktatási intézményekben megvalósuló nevelési-oktatási – ma már inkább tanítási-tanulási – folyamatra vagy akár a tanulói tudásra.

Az OPEK (Oktatáspolitikai Elemzések Központja, OKI) által elkészített jelentés műfaja („nyilvános közpolitikai elemzés”) arra utal, hogy elkészítésének célja az oktatáspolitikai gyakorlat támogatása. Szándékaink szerint olyan „felhasználóbarát” dokumentum született, mely egyszerre szolgálja a témáról szóló közpolitikai diskurzust, az oktatáspolitikai döntések tervezését és meghozatalát, valamint azok gyakorlatba való átültetését (implementációját).

Az alábbiakban következik a tanulmány által felvázolt modell, majd a felvázolt modell logikája alapján a legfontosabb problémák, amelyek megoldása nélkül nem lehetséges a tartalmi szabályozási rendszer fejlesztése, és azok a javaslatok, amelyek véleményünk szerint lehetővé teszik egy koherens tartalmi szabályozási rendszer kialakítását.

A tartalmi szabályozás rendszerének modellje

A tartalmi szabályozás olyan bonyolult és többszintű folyamat, amelyen belül a különböző szereplők nagy önállósággal fordítanak le nevelési célokat saját gyakorlatukra. A tantervektől a tantermi gyakorlatig vezető út sokkal inkább egy töredezett, bonyolult érdekviszonyok által meghatározott interpretációs lánc, mintsem egyfajta implementációs projekt. Ez különösen igaz egy olyan decentralizált, a szereplők autonómiáját és a közöttük kialakult felelősségmegosztást hangsúlyozó rendszerben, mint amilyen a magyar oktatási rendszer. A tartalmi szabályozási rendszer elemzéséhez tehát olyan modell alkalmazására van szükség, amely segíti a célok kijelölését és interpretációját felölelő folyamat megértését, valamint alkalmas az oktatásirányítás, illetve az oktatáspolitika szereplői által alkalmazható közvetlen és közvetett eszközrendszer feltárására. A jelentés által alkalmazott modell a magyar tartalmi szabályozási rendszer következő szintjeit tartalmazza: (1) oktatási célok kijelölése, (2) a tartalmi szabályozás eszközeinek meghatározása és működtetése, (3) helyi/intézményi programok kidolgozása és elfogadása, (4) a tartalomhordozók kidolgozása és intézményi beszerzése, (5) a tartalomhordozók használatbavétele a tanítási-tanulási folyamatban, (6) beválásvizsgálat. Az e szintekhez kapcsolódó legfontosabb rendszerek a következők: (A) rendszerszabályozás, (B) ellenőrzés, az elszámoltathatóság biztosítása, (C) szakmai szolgáltatások.

1. ábra • A tartalmi szabályozás rendszerének modellje

A problémák azonosítása, javaslatok

Az alábbiakban a tartalmi szabályozás modellje alapján a hazai viszonyok elemzése révén nyert kulcsproblémákat ismertetjük. A problémák megfogalmazását megoldási javaslatok követik. E javaslatok „címzettjei” elsősorban az országos oktatásirányítás szereplői: az ágazati irányítás államigazgatási szereplői (minisztériumok), a tartalmi szabályozásban fontos szerepet játszó intézmények („háttérintézmények”) és konzultatív testületek, valamint az ágazati irányítási döntésekbe bevont különböző érdekelt csoportokat képviselő szervezetek. A javaslatok nem csupán az ágazati irányítás klasszikus eszközeinek (szabályozás, finanszírozás) alkalmazásáról szólnak. Legalább ekkora szerepe van az oktatási rendszer szereplőinek mozgásterét meghatározni, illetve „viselkedését” (működését, döntéseit) befolyásolni hivatott közvetlen eszközöknek. A javaslatok megfogalmazása mögött nem csupán a központi tartalmi szabályozás által kitűzött célok érvényesülésének biztosítása áll, hanem egy olyan rendszer feltételeinek kialakítása, melyben a szükséges tudásháttér termelése, a szakmai innováció, a tartalmaknak az igényekhez alkalmazkodó folyamatos megújítása és az új tartalmak rendszerszintű elterjesztése oktatáspolitikai eszközökkel támogatott automatizmusokon keresztül történik.

A problémák és a megoldásukra javasolt eljárások jobb megértése érdekében hét fő problémacsomagot határoztunk meg, amelyekhez kapcsolódnak a részletes problémafelvetések és az azokra adott javaslatok is. A problémák súlyozása során elsősorban azok a kérdések kaptak központi helyet, melyek kapcsolódnak az OM középtávú közoktatás-fejlesztési stratégiájában megfogalmazott célokhoz. A javaslatok kidolgozása során kiemelt szempont volt, hogy azok ne kérdőjelezzék meg a közoktatási törvény 2003-as módosítása során kialakult keretfeltételeket, hanem sokkal inkább e keretek között segítsék elő a tartalmi modernizációs célok megvalósulását, illetve hosszabb távon egy stabil tartalmi szabályozási rendszer kialakulását.

Célkijelölés

A tartalmi szabályozás és tartalomfejlesztés középtávú stratégiai célkijelölése az elmúlt évtizedben a társadalmi partnerek bevonása nélkül történt. Ennek következtében a stratégiai célokról szóló gondolkodás összekeveredett a tartalomszabályozás országos eszközeinek kidolgozásával és implementációjával.

A közoktatás tartalmi szabályozó eszközökben meghatározott céljait eddig szinte kizárólag a pedagógiai kutatók, tantervi szakértők végezték. Hiányzik a társadalmi partnerek (munkaadók, önkormányzati szövetségek, felsőoktatás, tudományos kutatás, civil szervezetek) bevonása a közoktatás fő tartalmi céljainak kijelölésére, alapvető jellemzőinek meghatározására irányuló folyamatba.

Javaslatok:

• Középtávon a közoktatási törvényben kell meghatározni azon társadalmi partnerek körét, amelyekkel a párbeszéd elengedhetetlenül szükséges a tartalmi szabályozás alapkérdéseiben, célkitűzéseiben. Meg kell határozni egy országos és helyi konzultatív fórum szervezeti kereteit és eljárásrendjét. Rövid távon – és átmenetileg – erre a feladatra legjobban a társadalmi partnerek jelentős részét tömörítő Közoktatás-politikai Tanács alkalmas.
• A közoktatás tartalmi fejlesztésének stratégiai elemeit a nemzetközi trendek és viták mentén kell meghatározni. Ezért az országos és helyi konzultatív fórumokat be kell kapcsolni az erről folyó nemzetközi párbeszédbe (látogatások, tanulmányutak, kommunikációs csatornák használata).
• A háttérintézmények bázisán, a tartalomfejlesztéssel foglalkozó intézményhez kapcsolódva elő kell készíteni az országos konzultatív szervezet létrehozását és működtetését.
• Már a jelenlegi tartalmi szabályozási dokumentumok felülvizsgálatának folyamatában meg kell kezdeni e partnerek bevonását, ki kell kérni véleményüket a formálódó NAT 2003-ról, valamint a vizsgakövetelményekről. Az oktatásirányításnak ki kell dolgoznia a társadalmi partnerek bevonásához kapcsolódó politikáját, nyilvános fórumokon lehetővé kell tenni e partnerek képviselőinek aktív jelenlétét.

A célkijelölés alapvetően pedagógiai szakmai keretek között történik, ezért a célok meghatározása gyakran keveredik a tartalomfejlesztéssel, illetve a nem egyértelmű célkijelölés hiányában a tantervírók maguk definiálják a célokat, nemegyszer a szükségesnél nagyobb teret adva saját pedagógiai hitvallásuknak.

Javaslatok:

• El kell választani a közoktatási tartalmakkal kapcsolatos stratégiai célok és követelmények meghatározását az eszközök (tantervek) és a tartalmak (programok) kifejlesztésétől. Az állami szabályozás csak irányelvekre, arányokra és követelményekre szorítkozó „magtantervet” jelent.
• A tartalomfejlesztés professzionalizálása: a tartalomfejlesztő szakmai közösségek akkreditációjával váljanak láthatóvá a felelős és hosszú távú fejlesztésre alkalmas műhelyek.
• Önálló finanszírozás támogassa a tartalomfejlesztő szakmai közösségek munkáját. A tanterv- és tankönyvkiadás finanszírozása ettől váljon el. A szakmai műhelyekbe nem illeszkedő magánszerzők fokozatosan integrálódjanak fejlesztő közösségekbe.
• A háttérintézmények bázisán jöjjön létre a tartalomfejlesztés szakmai közösségeinek horizontális tanulására alkalmas keret.

Az intézményi háttér

A tartalomszabályozás és tartalmi fejlesztés eszközeit gondozó szakemberek intézményi háttere instabil, feladataik és működési folyamataik nem világosak, erőforrásaik szűkösek. A szakma nagy implementációs projektek köré szerveződve, ad hoc alapon működik.

A tartalmi szabályozási eszközök kidolgozásának, fejlesztésének, beválásuk értékelésének intézményi háttere bizonytalan, az e munkálatokban részt vevő egyes intézmények és szakértők kapcsolata rendezetlen.

Javaslatok:

• Növelni szükséges a tartalmi szabályozásban a követelmények értékelését, ezáltal a célok teljesülésének vizsgálatát biztosító eljárások szerepét. Elengedhetetlen a tartalmi szabályozáshoz kapcsolódó országos értékelési rendszer kialakítása.
• Fontos a tartalomfejlesztéshez szükséges kompetenciák azonosítása, az ehhez kapcsolódó képzés és továbbképzés tartalmi és szervezeti elemeinek kidolgozása; a szakértők képzése és továbbképzése.
• Fontos elem, hogy a háttérintézmények funkcionális átalakítása részben a jelenlegi intézmények finanszírozási bázisán, illetve jelentős fejlesztési célú források bevonásával történjen. Ennek során szükséges a tartalmi szabályozás szabályozóeszközeivel foglalkozó intézményi háttér kialakítása, valamint a tantervfejlesztés és az értékelés összekapcsolása.
• A háttérintézmények funkcionális átszervezése, új működési kereteinek kialakítása szükségessé teszi az erről való párbeszédet az érintett intézmények munkatársaival.
• Az intézkedés tervezett céljairól és várható hasznáról tájékoztatni kell a szakmai és a szélesebb közvéleményt annak érdekében, hogy az új struktúra megfelelő szakmai és társadalmi legitimitással rendelkezzen. Kiemelt jelentőségű a fentiekhez kapcsolódó tájékoztatáspolitika kialakítása, egyben az erről szóló szakmai diskurzus megszervezése.

A tankönyvkiadók tartalmi szabályozáshoz kapcsolódó tevékenységét, pedagógiai-szakmai fejlesztését nem szabályozza az állam, így a pedagógiai értékektől eltérő, profitközpontú tevékenységet folytatnak.

Javaslatok:

• Célszerű lenne a tartalomhordozók fejlesztésének professzionalizálását szolgáló szabályozások, követelmények és támogatások kibontakoztatása. Ösztönözni kell a tankönyvkiadók kamarai jellegű belső minőségbiztosítási rendszerének kiépülését.
• Kívánatos, hogy a jövőben a központi tartalmi szabályozóeszközök alapján a tankönyvkiadók dolgozzanak ki programcsomagokat (tantervek, tankönyvek, taneszközök, értékelési eszközök, továbbképzések, minőségbiztosítás), melyek közül a közoktatási intézmények választhatnak.
• Érdekletté kell tenni a tankönyvkiadókat abban, hogy lehetőleg teljes oktatási ciklusra vonatkozó programcsomagokat állítsanak elő.
• Szükséges a programfejlesztéssel foglalkozó háttérintézmények, szervezetek, valamint a tankönyvkiadók közötti horizontális együttműködés kialakítása és fejlesztése.
• Fontos, hogy a tankönyvkiadók és a tartalmi szabályozást végzők közötti kapcsolódás minden formája (kommunikáció, érdekegyeztetés, szakmai követelmények, felhasználói elégedettséghez kötött, feltételes finanszírozás) részét képezze a tartalmi szabályozással kapcsolatos állami politikának.

Az országos értékeléssel összefüggő feladatokat az Oktatási Minisztériumnak, illetve háttérintézményének alárendelt, nem független szervezeti egység végzi, amely folyamatos átszervezések között működik.

Javaslat:

• A Közoktatási Értékelési Központ (a tervezett Közoktatás-fejlesztési Kht. értékelési igazgatósága) bázisán egy Mérési-értékelési Tanács felállítása, mely relatív önállósággal alakítja az értékelési rendszer tartalmi működtetését (mintaválasztás, mérőeszközök hitelesítése stb.), és ellátja a központ irányító testületének feladatait.

A pedagógusok szerepe

A pedagógusokat és közoktatási intézményeket olyan területeken ösztönözték innovációra (tartalomfejlesztés), ahol professzionális szereplők vehetnék át a feladatokat. Ezzel szemben olyan területeken hiányzott a központi támogatás (tanítás-tanulás módszertan), melyet csak az előbbiek láthatnak el eredményesen.

A helyi tantervek elkészítéséhez, jelentősebb kiterjedésű adaptációjához gyenge az intézményi belső szakmai kapacitás, ezért sok esetben jó szándékú, de nem megfelelő színvonalú helyi tantervi „barkácsolás” folyik.

Javaslatok:

• Jogszabályi szinten is szükséges szabályozni a helyi pedagógiai programok, illetve annak részeként a helyi tantervek kialakításának, elkészítésének, elfogadásának és jóváhagyásának rendjét.
• Növelni kell a helyi tantervek elkészítéséhez felhasználható központi tartalmi szabályozó eszközök és tartalmak kínálatát, ki kell dolgozni a programok helyi adaptációjához szükséges eljárásrendet, és fel kell készíteni a pedagógusokat ezek alkalmazására.
• Az oktatáspolitika által preferált modernizációs tartalmú programok elérhetőségét meg kell könnyíteni az intézmények számára, esetleg külön szakmai és anyagi eszközökkel támogatni lehet elterjedésüket.
• Száz százalékban támogatott pedagógus-továbbképzéssel ösztönözni kell és fel kell készíteni a pedagógusokat a programok szakszerű adaptálására annak érdekében, hogy elkerülhessék az inkoherenciát okozó jó szándékú, de nem szakszerű programok összeállítását.
• Az intézményi programok elkészítésekor – nem korlátozva az innovatív, megfelelő kapacitásokkal rendelkező intézmények mozgásterét – a saját készítésről a professzionális adaptációra kell a kommunikációs hangsúlyt helyezni.
• Hozzáférhetővé kell tenni azokat a forrásokat, melyek az adaptációt, interpretációt és tantestületeken belüli együttműködést támogató szakértői segítség igénybevételét teszik lehetővé.
• Hosszabb távon támogatni szükséges az intézményi minőségirányítás (önértékelés) és a pedagógiai programok felülvizsgálati ciklusainak összehangolását.

A tanítási-tanulási folyamat tanulócsoport-, illetve egyéni szintű tervezése esetleges, illetve formális, laza a kapcsolat a helyi tanterv, a tartalomhordozó, a tervezés és a tényleges tanítási-tanulási tevékenység között.

Javaslatok:

• Javítani lehet az egyéni és osztályszintű, a nevelési-oktatási folyamathoz kapcsolódó oktatástervezés szabályozását.
• Fejleszteni szükséges a pedagógusok nevelési-oktatási folyamattervezéshez kapcsolódó kompetenciáit és az ehhez kapcsolódó szakmai szolgáltatások tartalmát, különösen a továbbképzés és szaktanácsadás területén.
• Érdemes lenne áttekinteni az alapképzés tartalmát, és az elméleti és a gyakorlati képzés vonatkozásában bővíteni, hatékonyságát javítani.
• Szakmai tevékenységük tudatossága és hatékonysága érdekében a pedagógusok számára egyértelművé kell tenni az egyéni és osztályszintű folyamattervezés előnyeit.

A tantermi szintű, azaz a tényleges tanítási-tanulási folyamatban nem egyértelmű a kapcsolat a tartalomhordozó, a tanítás és az értékelés között. A tartalomhordozók nem veszik számításba az iskolán kívüli tanulás eredményeit, azok hatásaira nem reflektálnak.

Javaslatok:

• A tanítási-tanulási folyamat tervezése, szervezése és megvalósítása során egyaránt fejleszteni szükséges a pedagógusok azon kompetenciáit, amelyek révén képesek a tartalomhordozók tartalmának, az értékelési követelményeknek, valamint az iskolán kívüli tanulás hatásainak egyidejű figyelembevételére, illetve e hatások integrálására.
• E tartalmi szabályozási szint professzionális működtetése elsősorban a pedagógusok tanulásszervezési gyakorlatának továbbfejlesztésével érhető el. A cél elsősorban nem a pedagógusok tartalomfejlesztési képességének javítása (tantervírás, tankönyvírás), hanem sokkal inkább az intézményi szükségletekhez igazodó tájékozódás és választás képességének kifejlesztése egy piaci logikájú, gazdag tartalomhordozó kínálatban.

Az oktatási tartalmat a tankönyv uralja, amely nem feltétlenül illeszkedik a helyi tantervhez és az intézményi értékeléshez.

Javaslatok:

• Szükségessé vált a tankönyvjóváhagyás rendszerének teljes átalakítása több évfolyamra kiterjedő tankönyvcsomagok akkreditációjává.
• A tankönyv- és taneszközfejlesztők országos szakmai szerveződésének támogatása egyebek mellett egységes továbbképzések szervezésével.
• Az egyéni szerzők támogatása helyett a professzionális tankönyvfejlesztő közösségek állami támogatása.
• Szükséges lenne elérni, hogy a tartalomhordozók intézményi szintű meghatározása az intézményi programok elkészítése és belső elfogadása folyamatának részévé váljon a követő jellegű választás helyett, ezáltal is biztosítva a célok és a tananyaghordozók közötti koherenciát.

Ágazati együttműködés a tartalomfejlesztésben

Az elmúlt évtizedben hiányoztak azok a folyamatok, melyek integrálhatták volna a közoktatás, a szakképzés, a felsőoktatás és felnőttképzés tartalomfejlesztését és értékelését.

A közoktatásban, a szakképzésben, a felnőttoktatásban és a felsőoktatásban alkalmazott tartalomszabályozási eszközök között nem megfelelő az összhang, az egyes ágazatokhoz tartozó szakértői csoportok között a szükségesnél lényegesen alacsonyabb az együttműködés.

Javaslatok:

• Történjen meg a közoktatás és szakképzés tartalmi fejlesztésével foglalkozó szakmai műhelyek akkreditálása és a tisztán ágazati logika mentén elkülönülő műhelyek kizárása, illetve vegyessé alakítása.
• Az ágazati megközelítés helyett az élethosszig tartó tanulás alá rendelt szakmai fejlesztés előtérbe helyezése. Azon kompetenciák meghatározása és a közismereti, valamint szakmai tantervekben való azonosítása, amelyek fejlesztése a közoktatásban kezdődik meg, azonban nélkülük a szakmai képzés nem folytatható eredményesen (kulcskompetenciák). E kompetenciák integrálása az országos értékelési rendszerbe a méréshez kapcsolódó indikátorok meghatározásával.
• Az egyes tartalmi szabályozó eszközök bevezetéséhez, használatbavételéhez kapcsolódó jogszabályok (kormány- és miniszteri rendeletek) felülvizsgálata, közöttük a koherencia biztosítása szükséges.
• Anyagi ösztönzők alkalmazása a közismereti és szakmai tanterv- és taneszközfejlesztők együttműködésének fokozására.
• Az általános és a szakképzés tartalmi kapcsolódásának kimutatása, az ezen a területen meghatározó pedagógus elit megnyerése, szemléletének formálása.

Helyi pedagógiai programok elkészítése és elfogadása

A fenntartói és intézményi programelfogadás folyamatában nem kapott kellő hangsúlyt a társadalmi partnerek bevonása. Ezáltal a helyi és intézményi szinten elfogadott programok legitimitása és tényleges szabályozóereje csekélynek mondható.

Az intézményi pedagógiai programok elkészítésekor a szakmai szempontok helyett meghatározók a nemegyszer szorosan összekapcsolódó szaktanári és tankönyvkiadói érdekek.

Javaslatok:

• Biztosítani kell a tankönyvkiadók és a központi, valamint a helyi programfejlesztők együttműködését, meg kell határozni a kiadók programfejlesztéssel kapcsolatos, a központi szabályozó eszközök maradéktalan figyelembevételét biztosító eljárásrendjét.
• Az intézményi pedagógiai programok elkészítése és elfogadtatása kapcsán szükséges a társadalmi kontroll erősítése.
• Ki kell alakítani a területi szakmai szolgáltató intézményekben azoknak a tanácsadóknak a körét, akik kompetensek a tartalomhordozók intézményi kiválasztásának segítésében.
• Intézményi önértékelésen alapuló programadaptációs és tankönyvbeszerzési segédanyag készítése vezetők számára.
• Biztosítani kell a szolgáltató szervezetek felkészítésének és működésének anyagi hátterét. E szolgáltatásnak valamennyi intézmény számára elérhetőnek és ingyenesnek kell lennie.
• Szükséges az intézményi minőségfejlesztési program további támogatása.
• Támogatni kell a területi szakmai szolgáltató intézmények tankönyvválasztásban betöltött szolgáltatói szerepét, a tankönyvbemutató termek mellett fokozottan nyújtsanak szolgáltatásokat a tartalomhordozók értékelése, kritikai elemzése területén.
• El kell érni, hogy a pedagógiai programok elkészítésekor a tartalomhordozók kiválasztása az intézményi célok és nem egyes részérdekek alapján történjen. Növelni kell a tartalomhordozók meghatározásában a testületi szintű döntés szerepét, illetve az iskolahasználók, ezen belül a szülők ellenőrző szerepét.

Az önkormányzatok nem a pedagógiai programban jóváhagyott feladatok alapján finanszírozzák az intézményeket, így az önkormányzatok aktuális pénzügyi helyzete és nem a pedagógiai program határozza meg az intézményi nevelő-oktató munkát.

Javaslatok:

• A helyi finanszírozás tervezési és döntési mechanizmusa elemzésével fel kell tárni azokat az eszközöket, melyek erősíthetik a finanszírozás, a programok tartalma és az oktatás eredményessége közötti kapcsolatot.
• Erősíteni szükséges egyfelől a fenntartóknak azt a kötelezettségét, hogy az általuk jóváhagyott programokat száz százalékban finanszírozzák, másfelől az oktatásfinanszírozás jelenlegi gyakorlatát átalakítva meg kell teremteni ennek a feltételeit.
• Az intézményi pedagógiai programok pénzügyi terv jellegét célszerű csökkenteni, és erősíten szükséges azok szakmai küldetés jellegét.
• A szakértői kompetenciák fejlesztése a pedagógiai programok szakszerű véleményezése területén, különösen a programok belső koherenciája, valamint azok megvalósításának költségelemzését tekintve. Az ehhez szükséges, a feladatellátást lehetővé tevő (illetve hiányában azt nem végezhető) akkreditált továbbképzési programok szervezése.
• A szakértői továbbképzési programok megszervezéséhez kapcsolódó pályázati és/vagy támogatási rendszer kialakítása.
• Az önkormányzatok szakmai támogatására, a szükséges tanácsadásra a szakmai szolgáltatások jelenlegi (intézményi és piaci alapon működő vállalkozási) formáját egyaránt felhasználva meg kell határozni azon területeket, ahol az önkormányzatok ingyenes tanácsadásban részesülhetnek, és azon területeket, amelyeket piaci alapon érhetnek el. Mindkét területre – eltérő rendszerben – forrást kell biztosítani.
• A közoktatási törvény értelmében a fenntartóknak biztosítaniuk kell az elfogadott pedagógiai/nevelési program megvalósítását, ennek értelmében a programok jóváhagyását megelőző szakértői véleményekben fokozottan szükséges megjeleníteni az adott programok várható költséghatásait.

A pedagógiai program megalkotását az iskola tantestülete belügynek tekinti, hiányzik vagy esetleges a helyi társadalmi partnerekkel való konzultáció, ezért azok érdekérvényesítése az intézményi célok kitűzésében és a tartalom meghatározásában nem vagy csak korlátozottan érvényesülhet.

Javaslatok:

• Erősíteni lehet az intézmények társadalmi partnereinek bevonását a nevelési/pedagógiai programok elkészítésébe, illetve erősebb jogosítvánnyal ruházhatók fel a szülői szervezetek a programok jóváhagyási folyamatában.
• A szülői szervezetek jogosítványainak növelése csak abban az esetben lehet eredményes, ha mind a nevelőtestületek, mind a szülői szervezetek egyrészt felkészülnek ennek a feladatnak az ellátására, másrészt annak előnyeiről maguk is meg vannak győződve. E tekintetben meghatározó jelentőségű a szülők tájékoztatását és felkészítését elősegítő program kidolgozása és végrehajtása. A programban kiemelt jelentőségű a fokozatosság elvének érvényesítése.

Ellenőrzés, elszámoltathatóság

1985 óta nem jött létre a közoktatási intézmények országos szintű szakmai (és a hozzá kapcsolódó finanszírozási) ellenőrzésének és elszámoltatásának rendszere. A helyenként működő fenntartói ellenőrzési és elszámoltatási rendszerek integrálatlanok.

Hiányzik vagy esetleges a fenntartói külső, illetve az intézményi belső szakmai ellenőrzés, illetve ezek nem kapcsolódnak egymáshoz.

Javaslatok:

• Meg kell teremteni a (jogi) kapcsolatot az intézményi önértékelés és a fenntartói külső értékelés között, összekötve azt a pedagógiai program beválásának értékelésével, valamint az intézményi minőségfejlesztéssel.
• Felül kell vizsgálni az Országos szakértői névjegyzékre történő felkerülés feltételeit, azt összekapcsolva a névjegyzék szakmai területi felosztásának megújításával, illetve a „felhasználóbarát” névjegyzék létrehozásával.
• Meg kell teremteni a fenntartói értékelés finanszírozásának módját oly módon, hogy az valamennyi önkormányzat (fenntartó) számára lehetővé tegye az ellenőrzés és értékelés elvégzését.
• A jelenlegi irányítási rendszerben erre a feladatra független szakértők, illetve ezzel foglalkozó cégek kérhetők fel, középtávon felmerülhet e cégek alkalmasságának elbírálása érdekében a szervezeti akkreditáció bevezetése.
• A fenntartói (külső) értékelés és az intézményi (belső) önértékelés összekapcsolódása érdekében egyértelművé kell tenni, hogy az nem az egyes intézmények lejáratására, esetlegesen velük szemben megmutatkozó ellenszenv kifejezésére, esetleg a bosszúállásra használható, illetve használandó (!), hanem anélkül nem lehetséges a program beválásának megállapítása, az intézményi célok elérése, ezért ez mindkét félnek közvetlen érdeke.

Az intézményértékelés és finanszírozás között nincs semmilyen kapcsolat.

Javaslatok:

• Annak érdekében, hogy az értékelési eredmények közvetlenül is befolyásolhassák az intézményi szintű nevelési-oktatási tevékenység színvonalát, szükséges lenne az intézményértékelés és az intézményfinanszírozás összekapcsolása.
• Érdemes lenne kidolgozni olyan finanszírozási eljárást, amely a követelményekhez és a saját korábbi eredményekhez viszonyított teljesítményromlást, illetve -javulást finanszírozási következményekkel kapcsolná össze.
• Ennek érdekében fontos annak a politikának a közvetítése, amely az intézményértékelésben az egyenlőségelvű megközelítés helyett a pedagógiai teljesítmény, a hozzáadott érték alapján értékel, és a jó szakmai teljesítményt anyagi ösztönzőkkel is támogatja.

Nincs kapcsolat az országos és a fenntartói értékelés között.

Javaslatok:

• Az országos standardok kialakításával váljon lehetővé országos és a fenntartói értékelés közös alapokra helyezése.
• Gondoskodni kell a fenntartói értékelés helyi nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos szabályok megalkotásáról.
• Fejleszteni szükséges a fenntartók szakmai értékeléssel, illetve azok értelmezésével kapcsolatos kompetenciáit. Az intézményértékeléssel kapcsolatban ösztönözni kell az erőforrások egyesítését, akár eseti, a feladatra vonatkozó társulások kialakításával is.
• A kistérségi együttműködés keretében támogatni szükséges az intézményértékeléssel kapcsolatos fenntartói együttműködést. Rendelkezésre kell bocsátani azokat az erőforrásokat, amelyek valamennyi fenntartó számára lehetővé teszik az intézményértékelés rendszeres és szakmai szempontból korrekt elvégzését.
• A pedagógiai-szakmai szolgáltató intézmények rendelkezzenek a fenntartói értékelés elvégzéséhez szükséges kompetenciákkal és kapacitásokkal.
• Meg kell győzni az önkormányzatokat is arról, hogy a pénzügyi és törvényességi ellenőrzés mellett az intézmények szakmai értékelése kiemelkedő jelentőségű az intézmények sikeressége tekintetében.
• Az OKÉV bázisán célszerű lenne megteremteni az intézményi önértékelés és a fenntartói külső értékelés eredményeinek összesítésére és elemzésére hivatott szakmai testületet, mely éves jelentések kiadásával teljesítményértékelési referenciákat (benchmarking) nyújtana a helyi szereplők számára.

Értékelés, beválásvizsgálat, vizsga

1990 óta nem épült ki a magyar közoktatás értékelési és állami vizsgarendszere.

A curriculum (NAT) és az iskola helyi tanterve közötti tartalmi kapcsolat kontrollálására – elfogadott standardok helyett – csupán a kötelező szakértői véleményezés szolgál. Hiányzik a pedagógiai programok helyi, intézményi szintű beválásának értékelése és felülvizsgálata.

Javaslatok:

• Növelni szükséges a kimeneti szabályozó eszközök (egységes követelmények) szerepét a tartalmi szabályozásban, gondoskodni kell e követelmények folyamatos országos méréséről és értékeléséről.
• A meghatározott követelmények alapján az intézményi szintű programok beválásának értékelését meghatározott ciklusokban elő lehet írni az intézmények számára. Az intézményi programok beválásának értékelését és az intézményi szintű minőségfejlesztést össze kell kapcsolni, meg kell alkotni ennek jogszabályi hátterét.
• Az intézményi és az önkormányzati minőségirányítási programok (MIP, ÖMP) követelményeibe integrálni kellene a tartalmi beválás vizsgálatát.
• Az intézményi szintű programok beválásának értékeléséhez ki kell dolgozni olyan értékelési eszközöket és eljárásokat, amelyeket önértékelésük során az intézmények közvetlenül alkalmazni tudnak.
• A szakirányú továbbképzések segítségével növelni szükséges az önértékelésben jártas pedagógusok számát. Az önértékeléssel kapcsolatos ismereteket a vezetőképzésben is nagyobb súllyal célszerű szerepeltetni.
• A pedagógiai értékeléssel kapcsolatos pedagógusi kompetenciák fejlesztését szolgáló képzési és továbbképzési programok kiemelt állami támogatásával érdekeltté kell tenni az ezekben való részvételt.
• Fontos az ilyen irányú önkormányzati mintaprojektek pályázati támogatása és az eredmények terjesztése.
• Fontos a területi szintű szakmai szolgáltató intézmények értékelési kompetenciájának erőteljes fejlesztése, ennek alapján az ehhez kapcsolódó szakmai szolgáltatások kiterjesztése. Meg kell teremteni a kapcsolatot az országos értékelési rendszer és a területi pedagógiai szakmai szolgáltatás között.

Az országos mérések céljának, eszközeinek meghatározása, hasonlóan a tartalmi szabályozás céljainak kitűzéséhez, nem nyilvános, azokat egy szűk körű, szakértőkből és az apparátus tagjaiból álló csoport határozza meg.

Javaslatok:

• Középtávon a közoktatási törvényben kell meghatározni azon társadalmi partnerek körét, amelyekkel a párbeszéd elengedhetetlenül szükséges a tartalmi szabályozás célkitűzései megvalósulásának értékelése, az ezt lehetővé tévő standardok meghatározása érdekében. Meg kell határozni egy országos konzultatív fórum szervezeti kereteit és eljárásrendjét.
• Az országos mérések definiálását évenként a tartalmi szabályozás stratégiai vonalait kijelölő fórum és a közoktatási értékelési központ irányító testülete kontrollálja.
• Hosszú távon célszerű egy független, önálló és stabil országos értékelési központ kialakítása. Az országos konzultatív fórumot érdemes ugyancsak a központhoz kapcsolódóan működtetni.

A központi tartalmi szabályozási eszközök (tantervek, irányelvek, vizsgakövetelmények) beválásának értékelése hiányzik.

Javaslatok:

• Ki kell dolgozni az országos értékelési rendszer keretein belül a tartalmi szabályozási eszközök beválásának értékelési rendszerét és illeszkedését e szabályozók folyamatos fejlesztéséhez. A közoktatási törvény által előírt kötelező NAT-értékeléshez eszközként szükséges kapcsolni az országos értékelés rendszerét.
• Szükséges az értékelési rendszer továbbfejlesztése a makroszintű beválásvizsgálatok irányába.
• Jelentősen növelni kell az értékelési kapacitást az ehhez szükséges személyi és tárgyi feltételek megteremtésével. Egyaránt támogatni szükséges az ilyen irányú alap- és továbbképzést.
• Intézményi szinten is növelni kell a pedagógiai értékelésben jártas pedagógusok számát és támogatni továbbképzésüket.
• A szakmai közvélemény, valamint a tágabb közvélemény tájékoztatása és meggyőzése az országos, helyi mérések, értékelések tartalmi szabályozásban való jelentőségéről, arról, hogy ezek nélkül nem lehetséges a központi és helyi célkitűzések nyomon követése.

A központi tartalmi szabályozó eszközökben meghatározott oktatási-nevelési célok és az értékelés közötti kapcsolat gyenge, az országos értékelések eredményeinek a tartalmi szabályozásba történő visszacsatolása esetleges.

Javaslatok:

• A szabályozás szintjén is érdemes kialakítani a kapcsolatot a központi tartalmi szabályozó eszközök (tantervek, vizsgakövetelmények) és az egységes (standard) értékelési követelmények között. Biztosítani szükséges az értékelési eredmények lehető legteljesebb társadalmi nyilvánosságát.
• A Közoktatási Értékelési Központ a társadalmi elnökség és a tartalmi szabályozás stratégiai vonalait kijelölő fórum kontrollja alatt egyéves értékelési stratégiát készítsen.
• Szükséges megoldani az országos értékelési eredmények hatékony disszeminációját, beleértve a nem szakmai közélet, azaz a társadalom valamennyi tagja számára közérthető formáját is.
• Az értékelési eredmények ismertetésén túl, illetve azzal összekapcsolódva fontos lenne megalkotni a kormányzat oktatáspolitikai törekvéseinek a társadalom számára is érthető és nyomon követhető interpretálását, az ezzel összefüggő politikáját.

Hiányzik az országos értékelés és az állami vizsgák tartalma, követelményei közötti kapcsolat.

Javaslatok:

• Meg kell erősíteni a szabályozás szintjén is, hogy a központi tartalmi szabályozó eszközök bemeneti és kimeneti elemei, valamint az országos értékelési rendszer követelményei között szoros összefüggés legyen, azok együtt koherens rendszert alkossanak. Ugyanezt a koherenciát kell biztosítani horizontálisan a helyi tartalmi szabályozó eszközök, valamint vertikálisan a központi és helyi tartalmi szabályozó eszközök között is.
• Egyértelműen meg kell határozni – a szerkezetpolitikától függetlenül – az állami vizsgák helyét és szerepét a tartalomszabályozásban, különös tekintettel az alapműveltségi vizsgára.
• A vizsgakövetelmények fejlesztése a hazai és a nemzetközi gyakorlat alapján, a hazai és nemzetközi mérések tapasztalatainak felhasználásával történjen, ezért a Vizsgaközpont tartson kapcsolatot nemzetközi szervezetekkel, vegyen részt olyan nemzetközi kutatásokban és programokban, amelyeknek eredményei elősegítik a hazai tartalmi szabályozás fejlesztését.
• Fejleszteni szükséges az Országos Vizsgaközpont szakmai és anyagi potenciálját annak érdekében, hogy a vizsgakövetelmények összhangban legyenek a központi tantervekkel és programokkal, a kialakítandó országos standardokkal, továbbá a követelmények területén is lehetővé váljon a folyamatos fejlesztés.

Az alapműveltségi vizsga funkciója, tartalmi szabályozásban betöltött szerepe tisztázatlan.

Javaslat:

• Meg kell határozni, illetve újraértelmezni, és a közoktatási törvényben rögzíteni az alapműveltségi vizsga funkcióját, gondoskodni szükséges a korábban elkészült alapműveltségi vizsgakövetelmények felülvizsgálatáról, új funkciójához való kapcsolódásáról.

A tartalmi szabályozáshoz kapcsolódó funkciókkal összefüggő problémák

Rendszerszabályozás

A tartalmi szabályozásra vonatkozó joganyag aszinkron és töredezett.

Javaslatok:

• A rendszerszabályozás középtávon összerendezendő. Ehhez a közoktatási törvénynek ki kell vonulnia az intézmények részletes szabályozásából, és erősítenie kell a rendszerszintű stratégiai folyamatok törvényi szabályozását. Egy új típusú ágazati szabályozás koncepciójának kidolgoztatása és vitája szükséges.
• A tartalmi szabályozáshoz kapcsolódó jogszabályok indokolatlan töredezettségét célszerű megvizsgálni és megszüntetni (pl. NAT és az irányelvek). Különösen fontos a közoktatási törvényben meghatározott bemeneti és folyamatszabályozási eszközök (NAT, kerettantervek, oktatási programcsomagok) egymáshoz való viszonyának és tartalmának a jelenleginél áttekinthetőbb és koherensebb szabályozása.
• Felmerülhet az állami vizsgák szervezésével kapcsolatos egységes jogszabály megalkotásának szükségessége is. A tartalmi szabályozás rendszerének törvényi módosítását követően azonnal gondoskodni kell az alacsonyabb szintű végrehajtási rendeletek módosításáról is.
• A jelenlegi törvénymódosítás után a kerettantervek használatáról szóló szabályozás helyett célszerűnek látszik a helyi tantervek tartalmát, elkészítését, elfogadását, jóváhagyását, értékelését és felülvizsgálatát, valamint az ezzel kapcsolatos feladat- és hatásköröket tartalmazó jogszabállyal szabályozni.

A rendszerszabályozás eszközeinek megállapításában, tartalmának meghatározásában az ágazati irányításon kívüli szereplők nem rendelkeznek érdekérvényesítési lehetőséggel.

Javaslatok:

• Mint ahogy a tartalmi szabályozás célkijelölésekor fontos a társadalmi partnerekkel való együttműködés, úgy a rendszerszabályozás eszközeinek meghatározásakor is érdemes valamennyi érdekelt fél együttműködésére törekedni.
• A szabályozó eszközök tartalmának meghatározásakor feltétlenül fokozni szükséges az önkormányzatokkal (fenntartókkal) mint helyi döntéshozókkal, valamint az intézményekkel mint végrehajtókkal, megvalósítókkal való együttműködést. Már az egyes eszközök típusának, főbb szabályozási területének meghatározási folyamatába is be kell vonni képviselőiket, nem csak a már előkészített szabályozó eszközök tervezett tartalmának megvitatásába. A központi és a helyi szint felelősségmegosztása akkor működik rendeltetésének megfelelően, ha a helyi döntéshozók (egyben feladatot ellátó végrehajtók is) képviselhetik a feladatellátással kapcsolatos érdekeiket.

A rendszerszabályozás potenciális eszköztára gazdag, a tényleges szabályozás azonban szegényes, elsősorban a jogi szabályozásra korlátozódik, nemritkán bürokratikus.

Javaslatok:

• A központi kormányzat csak kevés esetben él a jogi szabályozókon kívüli rendszerszabályozó eszközökkel. A finanszírozási rendszerben megjelenő kiegészítő normatívák bizonyos tartalmi elemekhez való bátrabb kötése további modernizációs lehetőségeket teremtene.
• Ugyanilyen szabályozó eszköznek tekinthető a már korábban is említett nyilvánosság biztosítása, elsősorban a tartalmi szabályozási eszközök célkijelölési folyamatában, valamint az országos és helyi értékelésben.
• A közoktatási törvény az oktatási miniszter feladataként határozza meg oktatási programok (pedagógiai rendszerek) kidolgoztatását és kiadását. Az ilyen programok megfelelő számú kidolgozása és kiadása jelentős mértékben elősegítheti az oktatás tartalmi modernizációját. Ezzel együtt azonban gondoskodni kell olyan – akár egyes intézmények által kidogozott – programok akkreditálásának lehetőségéről, az ezzel kapcsolatos eljárásrend meghatározásáról, amely programok akkreditálásuk után ugyancsak országosan választhatóvá válhatnak. A programakkreditáció rendjének meghatározásakor érdemes külön kitérni arra is, hogy milyen módon adaptálhatók, illetve milyen egyéb – tantárgyi, műveltségterületi – programok illeszthetők bele a belső koherenciájuk elvesztése nélkül.
• Szintén fontos elem lenne a helyi döntéshozók, valamint helyi apparátusok megfelelő informálása, különösképpen az oktatásirányításhoz kapcsolódó kompetenciáik fejlesztése, esetleg a Belügyminisztériummal együttműködve képzési és továbbképzési rendszerük megszervezése.

A tartalmi szabályozás rendszerének meghatározása során költséghatékonysági szempontok nem kerültek előtérbe.

Javaslatok:

• A tartalmi szabályozó eszközök, azok intézményi rendszerének meghatározása, valamint a közoktatási törvényben meghatározott feladatok és feladatellátási mutatók (kötelező és nem kötelező óraszámok, osztály- és csoportlétszámok, pedagógusi kötelező óraszámok stb.) meghatározása során fokozottabban kellene a költséghatékonysági szempontokat érvényesíteni, szemben a jelenlegi, inkább a munkaerő megtartására irányuló – amúgy politikai szempontokból érthető – törekvések helyett.
• A folyamat minden szintjén fontos a társadalmi kontroll pénzügyileg érzékeny képviselőinek beépítése.

Ellenőrzés/elszámoltathatóság

Az országos és a helyi ellenőrzéshez, értékeléshez nincsenek elfogadott indikátorok, standardok.

Javaslatok:

• A már korábban jelzett módon meg kell határozni az országos és a helyi értékeléshez alapul szolgáló indikátorokat és standardokat, amelyeknek összhangban kell lenniük a tartalmi szabályozó eszközök tartalmával és követelményeivel, valamint a tartalomhordozók (elsősorban a – hagyományos és digitális – tankönyvek, taneszközök) tartalmával.
• El kell dönteni, hogy az országos szakmai ellenőrzést milyen modell szerint kívánja megszervezni az oktatási kormányzat, ki kell alakítani és működtetni kell az ahhoz kapcsolódó eszközrendszert. A hazai megosztott felelősségen alapuló feladatellátás és tartalmi szabályozási rendszer inkább az angol típusú (OFSTED) listás szakértői rendszerrel, illetve annak hazai adaptációjával kompatibilis.

Nincs olyan szervezet, amely az értékelés és az innovációk eredményeit integrálná, ezért nincs mód a teljesítményértékelés országos referenciáinak kialakítására (benchmarking).

Javaslatok:

• A meglévő, illetve az átalakított központi háttérintézmények és szervezetek közül meg kell határozni, melyik lenne alkalmas az értékelés és az innovációk elemeinek integrálására, országos szinten a teljesítményértékelési referenciák (benchmarking) megszervezésére, eredményeinek nyomon követésére. A jelenlegi struktúrában erre a feladatra az OKÉV látszik alkalmasnak.
• A közérdekű adatokról szóló szabályozás keretei között a tanulási teljesítmények mérési adatait és a külső intézményértékelés eredményeinek összefoglalását tartalmazó intézményi szintű információkat célszerű nyilvánosságra hozni.

Szakmai szolgáltatások

A tartalmi szabályozást központilag nem rendszerszintű, a rendszer egyes elemeihez kapcsolódó szolgáltatások támogatják, a rendelkezésre álló, illetve felhasználható szolgáltatások esetiek és implementációs logikájúak.

Javaslatok:

• A szakmai szolgáltatásokról középtávú stratégiát szükséges készíteni.
• A tartalmi szabályozást a megosztott felelősség jellemzi, ezért a szolgáltatói háló megszervezésében is célszerű ezt az elvet érvényesíteni. Fontos lenne azonosítani, hogy a tartalmi szabályozás egyes szintjein milyen típusú és tartalmú szakmai szolgáltatásokra van szükség, majd ezt követné a szakmai szolgáltató intézmények, szervezetek, vállalkozások feladatmegosztásának tisztázása, az egyes feladatokhoz kapcsolódó finanszírozási háttér megnyugtatató, hosszú távú biztosítása. Elképzelhető, hogy ez a jelenlegi szakmai szolgáltatási feladattípusok, ellátási kötelezettségek újraértelmezését is szükségessé teheti középtávon. Az egyes szintekhez kapcsolódó konkrét szolgáltatási elvárások meghatározása és az ezt teljesítő szervezetek hálózatának kialakítása megakadályozza azt, hogy a szolgáltatások csupán egyes konkrét eszközök vagy szabályok stop-go rendszerű implementációs folyamatát szolgálják. Ez nem azt jelenti, hogy az implementációs folyamat nem stratégiai jelentőségű – természetesen az, melynek folyamatát ugyancsak gondosan kell megtervezni és megvalósítani –, csupán arra vonatkozik, hogy a tartalmi szabályozáshoz rendszerszinten megszervezett szolgáltatási háttér kapcsolódjon.