Tájékoztató a Magyar Pedagógiai Társaság tevékenységéről

2001. október – 2002. április

Hírlevelünkben hosszú időszakot tekinthet át az olvasó. A nagy hagyományú szakmai civil szervezet nem könnyű feltételek közepette tette a dolgát. Élénk szakmai vitákat generált a nevelésügy fontos kérdéseiről tagozataiban, szakosztályaiban, központi szervezeteiben. Megfelelt a közhasznúság normáinak. A 2002. május 31-i küldöttgyűlés döntései számára bizonyára fontos adalékul szolgálnak az alábbiak. Választmánytól választmányig – így is összefoglalhatjuk tudósításainkat, hiszen az őszi veszprémi és a tavaszi fővárosi rendezvény szolgál a Hírlevél keretéül.

Kitüntetettjeink

A Magyar Kultúra Napján tagjaink közt kitüntetést vehetett át: Pál Tamásné, Szebényi Imre és Marx György. Novák Pál születésnapja alkalmából az MPT emlékplakettjét kapta. Rikker József nyerte el a Vasvári-diplomát, Restyánszky Lászlóné Solt Ottilia-díjat kapott. Szebényi Imre professzor, a Felsőoktatási Szakosztály alapító elnöke március 15-én Széchenyi-díjat kapott.

Szervezeti élet

Szvath Júlia vezetésével újjáalakult a Drogprevenciós Szakosztály, máris sikeres rendezvénnyel hívta fel magára a figyelmet. Kraiciné Szokoli Mária pedig arról tudósított, hogy Hagyományismeret-oktató Szakosztály szerveződött az ELTE Tanítóképző Karán gyermektáncoktató kurzuson végzett hallgatók kezdeményezésére. Füle Sándortól is hivatalos levelet kaptunk a Napközis Nevelési Szakosztály újjáalakításáról.

Vezetőváltozást jelent a Jövőkutató Szakosztály és a Nemzetiségi Nevelési Szakosztály. (Ez utóbbi esetben Győrvári Gábor pécsi iskolaigazgató a jelölt.) A korábban krízishelyzetben volt tagozatok közül Ádám György elnök látogatása nyomán az aktivizálásról döntött a Somogy Megyei Tagozat. A Hírlevél lapzárta után a megyeszékhely Kőrösi Csoma Általános Iskolájában gyűlik össze s dönt sorskérdéseiről a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tagozat.

Tagdíjak

A Hírlevél lapzártáig 520 tagunk fizette be éves tagdíját összesen 293 500 forintot. Társaságunk iránti hűségre utal, hogy többen túlfizetéssel támogatják szervezetünket. Abrudbányay János, Ádám György, Ács Katalin, Ángyás Erzsébet, Antal Jánosné, Asbóth Arthur, Azary Béla, Ázsóth Gyula, B. Lakatos Margit, Bácskai Mihályné, Bagdi Sándor, Bálint Sándor, Bálint Tivadar, Ballér Endre, Bán Ervin, Báthory Tiborné, Báthory Zoltán, Benedek András, Beszteri Éva, Bíró Katalin, Boros Bálint, Bozsogi Jánosné, Burzuk Imréné, Cs. Czachesz Erzsébet, Csapó Benő, Csermely Tibor, Csillag Ferenc, Csipes Zoltánné, Csiszér Dezső, Dávid Enikő, Deák Ferenc, Deli István, Deme László, Demjén István, Dévényi István, Dobos Tamásné, Drescher J. Attila, E. Szabó Zoltán, Fábry Béla, Farkas Attila, Farkas Jenő, Felkai László, Fényi András, Földy Ferenc, Földy Istvánné, Freytag Béláné, Gaál Gabriella, Gallasz Ildikó, Gálosné Szűcs Emília, Galsi György, Gopcsa Paula, Greiner Frigyesné, Gubicza Katalin, Győri János, Gyukics Antal, Hajdúné Kucsora Judit, Halász Gábor, Hamar Pál, Hankovszky Valéria, Hartai Sándor, Hasoon Mouwafaq Shhibné, Hegyi Ildikó, Heinanger Viktorné, Hornyák Endréné, Horváth Antalné, Horváth Gyuláné, Horváth Mátyás, Hunyady Györgyné, Huszár Lászlóné, Huszárné Kraft Valéria, Hűvös Éva, Ilosvay Ferenc, Kádár Gyula, Karlovitz Tibor, Kelemen Elemér, Kelner Gáborné, Kishegyi Simon, Kiss Ibolya, Kóczián Erzsébet, Kocsi Miklós, Kocsor Ferenc, Komlósi Sándor, Komlósy Ákos, Kondor Endre, Korsós Lászlóné, Kovács Andrásné, Kovács László, Kovácsné Ujházy Judit, Kovásznai Józsefné, Kozma Béla, Körösfői László, Kőváriné Szabó Éva, Köves József, Kristóf Lajosné, Kriveczky Béla, Litkeiné Fábián Rózsa, Lóth László, Málnási Gábor, Markó Endre, Markovszkyné Sindler Ágnes, Márkus Lajosné, Mátyás Gyuláné, Meláth Ferenc, Mészáros Júlia, Mihály Ottó, Molnár Lajos, Molnár Lászlóné, Molnár Sándor, Mónus András, Mórocz Béla, Müllerné Seres Ágota, Nonn Györgyné, Oláh Gábor, Oláh Mihályné, Olasz István, Ollé János, Oroszy Zoltán, Ősz Gabriella, Paizs Imre, Pap Antalné, Papp Zoltán, Patai Kálmánné, Patkós András, Perjés István, Pető Jánosné, Petőfi Sándor Általános Iskola és Gimnázium, Pintér Kálmán, Pukánszky Béla, Puskás László, Rapos Nóra, Rókusfalvy Pál, Salamon Zoltánné, Sántha Pál, Schüttler Tamás, Sebestyén Miklósné, Sebőkné Széphalmi Ágnes, Somogyi Lászlóné, Straub Jánosné, Szabadi Ilona, Szabados László, Szabó Géza, Szabó Gézáné, Szabolcs Éva, Szabóné Molnár Anna, Szántó Károlyné, Szathmári Károly, Szatmáry Zoltánné, Szauder Erik, Szebényi Imre, Szecskó Károly, Széchy Éva, Székely Imre, Szeléndi Gábor, Szende Aladár, Szenes Nóra, Tabányi Mária, Takács Bernadett, Takács Tamás, Tanai Károlyné, Tóth Albert, Tóth Károlyné, Trencsényi László, Udvarhelyi Gyuláné, Ujvári István, Varga Ferencné, Varga László, Vargáné Szalkai Zsuzsa, Vas Attila, Vedovatti Anildo, Verebélyi Imréné, Wagner Éva, Zagyvainé Köröskényi Judit, Zátonyi Sándor, Zsidei Barnabásné. Ezúton is köszönjük a támogatást. Minden forint nélkülözhetetlen a társaság fennmaradása érdekében.

Kiss Árpád Emlékülés Debrecenben

Csatlakozván szellemi hagyatékunkat ápoló szervezetekhez társaságunk részt vesz a kétévente Debrecenben megrendezett konferencián. Ádám György elnökölt, Benő Kálmán előadást tartott Kiss Árpád és a Magyar Pedagógiai Társaság címmel. A konferencia anyagát – hagyományosan – kötetben is kiadják a rendezők.

Etika a pedagógiában – pedagógusetika

A Magyar Pedagógiai Társaság méltó helyszínen, a veszprémi Alapítványi Iskolában és Gyermekek Házában tartott őszi választmányi ülésén az etika pedagógiai összefüggéseit állította munkája középpontjába. Ennek apropója a Független Pedagógus Fórum kezdeményezésére átdolgozásra kerülő Pedagógus Etikai Kódex volt, melynek átformálásában a Társaság két munkaszakaszban is szerepet vállalt. A választmány természetesen foglalkozott a Kódex kérdéseivel is, de a probléma megközelítése átfogóbb, ugyanakkor árnyaltabb volt. E kettős feladatra a vitaindítót tartó Mihály Ottó és a korreferens Bakonyi Pál vállalkozott. Az alábbiakban kísérletet teszünk a vita tartalmi összefoglalására. A rendezvény krónikájához tartozik, hogy a fő tartalmat kiegészítendő a Társaság e körben emlékezett meg ez évben kerek évfordulót megélt tagjairól. Mintegy negyven tisztes utat bejárt pedagógust köszöntöttek a civil szervezet vezetői. Jelképes történés volt az is, hogy ez alkalommal jutottak szóhoz a nemrég alakult Pályakezdők Szakosztályának képviselői.

A pedagógus munkájával kapcsolatban az erkölcs – az alapvető értékek, magatartási normák – kétféle összefüggésben jelennek meg – kezdte előadását Mihály Ottó. Maga a nevelés – bármilyen megközelítésben is értelmezzük – mint tevékenység önmagában is etikai viszony. Hisz egy ember egy másik embert egy meghatározott értékrend alapján, meghatározott célrendszer szerint akar fejleszteni, személyiségét egy adott normarendszer szerint alakítani. Teleologikus, célracionális tevékenység tehát, a kellre strukturált, szükségszerűen morális töltésű viszony. Ennek önmagában is számos következménye van. Ugyanakkor – és ezzel a problémával most egyfajta szabályozás okán szembesülünk – a pedagógus tevékenységének vannak szerepszerű elemei, melyek a szereperkölcs, szerepetika alapját képezik. Ez a szerepkódex készítésének alapja. A nemzetközi gyakorlatban számos megoldás figyelhető meg, de mindegyik lényegében a jogrendszerben szabályozott normákat írja át egy másik kódrendszerbe. A méltóság például alapvető személyiségi jog, melyet ENSZ-dokumentumok deklarálnak, a magyar alkotmány is magában foglalja, és szerepel a pedagógusoknak szánt etikai kódexben is. Ez önmagában nem baj. A szerepkódexszerű etikai felfogásnak azonban van egy veszélye – fejtette ki az előadó. S ez abban fogalmazható meg, hogy a kódex készítői rendre olyan erkölcsi követelményeket, olyan szabályokat fogalmaznak meg, melyek a nevelési helyzetből, a pedagógusszerepből adódóan az általános erkölcsi követelmények, szabályok alóli felmentést kívánnák legitimálni. A nevelés a társadalom számára annyira fontos ügy, a normaközvetítés olyan speciális helyzet, hogy ez alapját adja az általános erkölcsi, sőt olykor a jogi normák alóli felmentésnek is – vélik ezen álláspont képviselői. Ez nem csak a pedagógusok körében megfigyelhető jelenség. Hasonló helyzetben vannak az orvosok az igazmondás terén a betegekhez való viszonyukban, az ügyvédek a bűn, a bűnöző viszonylatában a büntetőeljárás folyamán.

Mindkét pedagógiai megközelítésnek közös a gyökere: az intézményes nevelés, a nevelőtevékenység legitimációja. Milyen felhatalmazás alapján végzi a pedagógus munkáját, mi jogosítja fel őt a személyiségfejlesztő munkára, milyen értékek, normák közvetítésére jogosult? E kérdések a történelem során egészen napjainkig nem vetődtek fel élesen. Amíg egy adott társadalom egy adott normarendszer alapján él és viselkedik, amíg ez az adott normarendszer mindenki számára a referencia, amíg az adott normarendszer elfogadottsága megkérdőjelezhetetlen és kikezdhetetlen, addig az intézményes nevelés gyakorlata, a pedagógus magatartása is e normarendszer szerint meghatározott. A monolit etikai rendszerű társadalmakban a pedagógus hordozza, megjeleníti és közvetíti a társadalom normáit, ellenőrzi e normák betartását, ő a legitimnek tekintett tudás közvetítője is egyben. A monolit etikai rendszerre épülő monolit nevelési rendszerben maga a nevelőtevékenység, már ami a normaközvetítést illeti, skálázás – fejtegette az előadó. Folyton-folyvást el kell helyezni a gyereket a jó-rossz dimenziójában. Ez a tekintélyelvű, centralizált, központilag meghatározott erkölcsi rendszerű, egynormás társadalmak nevelési gyakorlata. Ennek alapján lehet mondani, hogy ha egy ügy erkölcsi kérdés, akkor ezekben a társadalmakban a kormányoknak – döntési helyzetben lévő hatalmi centrumnak – az üggyel foglalkoznia kell. Egy plurális társadalomban, egy modern, többpárti parlamenti demokráciában, ahol filozófiai alapvetéseitől az életvezetés gyakorlatáig többféle normarendszer létezhet párhuzamosan, a megfogalmazás más módon érvényes. Ez és ez az ügy erkölcsi kérdés, ezért a kormánynak – a döntési helyzetben lévő hatalmi centrumnak – ezzel nem kell foglakoznia. Hisz sokféle erkölcsi felfogás létezik, mindegyiknek – feltételezve e felfogások alapvetően humanista jellegét – van létjogosultsága, az alkotmány pedig azt rögzíti, hogy nincs „állami erkölcs”. Az e tartományba tartozó kérdésekben az állásfoglalás, a döntés joga az egyéné, gyerek esetében – életkor függvényében más-más mértékben – e jog a szülőt-gondviselőt illeti. Hisz nincs egy norma, amelyhez igazodni kell, hanem mindenki egyénileg dönti el igazodását a normarendszerek sokfélesége közepette. Egy ilyen helyzetben a szakmai érvek nem írják, nem írhatják felül az erősebb normarendszert, a jogot, az alkotmányt. Ez igaz a nevelés alapvető etikai viszony problematikájára és a szerepetika problémáira egyaránt.

Mi ad, mi adhat ebben a helyzetben segítséget? Mondják egyesek, nem is kevesen: a tudomány. A tudomány megadja a választ arra a kérdésre, mi a helyes nevelés. Ezzel csak az a baj, hogy ezen álláspont képviselői egy adott tudományág egyik tudományos iskoláját tekintik mértékadónak, miközben ugyanazon kérdésben mások ugyanazon tudományág másik tudományos iskoláját. Vajon a gyermeki viselkedést a pszichológia behaviorista, vagy a mélylélektani vagy a kognitív pszichológia felfogása felől közelítsük? – tette fel a kérdést Mihály Ottó. A kérdés nem kerülhető meg. Hisz minden megközelítésből alapvetően más és más nevelési rendszer vezethető le. Nem tehetjük meg, hogy egy jelenséget egyik, egy másik jelenséget egy másik nézőpontból közelítetünk. Egyébként a tudományt, bármely tudományos iskola álláspontját a nevelésnek mint etikai viszonynak az alapjául tekinteni alapvetően hibás szemlélet. Ugyanis a tudományos gondolkodás, ha a tudomány talaján kíván maradni, az igaz-hamis dimenzióban ad útmutatást, vagy legalábbis az igaznak vélt–hamisnak vélt dimenzióban. A nevelés dimenziója viszont a helyes-helytelen, jó-rossz. Jogom van-e nevelni? Mi adja meg ezt a jogosultságot? Milyen ennek a jogosultságnak a terjedelme? – ezekre a kérdésekre a tudomány nem ad választ. Mit tehet akkor a pedagógus? Honnan veszi tevékenysége legitimációját?

Itt vissza kell térni korábbi megállapításunkra – hangzott el a vitaindítóban. Nevezetesen arra, hogy modern, pluralista társadalmakban az etikai kérdésekben a döntés joga az egyéné, gyerekek esetében a szülőé, gondviselőé. S a szülő, amikor az intézményes nevelés keretében iskolát választ, ezt a jogát adja át a pedagógusnak. Ezért fontos, hogy az iskola pedagógiai programjában megfogalmazza vállalt és közvetíteni szánt értékeit, ennek alapján nevelési céljait, mert ennek ismeretében lehet megalapozott a szülő iskolaválasztása, azaz a nevelési jog átruházásáról való döntése. Mert a szülő – kedvező esetben – el fogja dönteni, hogy gyermeke fejlődése szempontjából valamilyen felekezeti iskola, az ún. alternatív pedagógia szerinti iskola, magániskola, vagy hivatalból világnézetileg semleges önkormányzati iskola a kívánatos-e. Etikai rendszerek nevelési rendszerei közül választ tehát, s választásával, döntésével átruházza az iskolára, a pedagógusokra a normaközvetítés jogát. Ebben a helyzetben – kedvező esetet feltételezve – a pedagógus is választ, dönt. Azonosul-e az iskola által vállalt etikai rendszerre épülő nevelési rendszerrel, vállalja-e ennek a normarendszernek a megjelenítését, közvetítését.

Sajátos helyzetben van a modern társadalmakban az állam. A gyerek/ek érdekeit, jogait – olykor a szülővel szemben is, ha ő jogilag igazolható módon nem teljesíti szülői jogaiból adódó kötelezettségeit – köteles képviselni, s egyben köteles a jogokból levezethető kötelezettségeket is teljesíteni. Természetesen ez a joggyakorlás, illetve kötelezettségteljesítés nem közvetlen, hanem közvetett, intézményeken, intézményrendszereken keresztül valósul meg. Ezt törvények, jogszabályok foglalják keretbe. Joggal mondhatjuk tehát, hogy modern társadalmakban a pedagógusnak a nevelés tekintetében nincs önállóan, saját jogán, alanyiságából levezethető jogosultsága. Minden pedagógus rendelkezik minden joggal – érvelt az előadó –, amellyel a polgárok általában rendelkeznek, legyenek azok téltelesen, jogszabályban rögzített jogok, vagy az erkölcs tartományába tartozó normák. Ugyanakkor minden pedagógust munkaköre alapján kötelezettségek terhelnek. Ezek a munkaviszony alapján a munkakörből vezethetők le, s ezeket törvények, jogszabályok, elsősorban a helyi, iskolai dokumentumok – pedagógiai program – rögzítik, melyeknek érvényességét önmagára nézve a pedagógus a munkaviszony létesítésével deklarálja. Akár a nevelőtevékenység, akár a szerepetika felől közelítjük a kérdést, a nevelés területén az etikai szabályok szerepét átveszik a tételes jogi normák. A modern társadalmak jogfejlődésében kimutatható ez a tendencia, a demokratikus alapokon működő multikulturális-pluralista társadalmak szerves fejlődésének természetes következménye. Ez mint a fejlődés lépcsőfoka, követelményként a mai magyar társadalommal szemben is megfogalmazódik. S nekünk, szülőknek, állampolgároknak, pedagógusoknak, a jogosultságot hordozóknak és az érdekelteknek együttműködés révén kell megtalálni az iskola, minden iskola és egyben minden egyes iskola számára a működőképességet biztosító elveket, elemeket – fejezte be előadását Mihály Ottó.

A pedagógus etikai tartalmakat hordoz és közvetít – kezdte korreferátumát Bakonyi Pál. Minta és példa létében, tevékenységében, viszonyulásaiban és viszonyai alakításában. Egész személyiségével nevel. Ő az, aki a növendékek számára szilárd etikai rendszerre támaszkodó nyugalmat, emocionális kiegyensúlyozottságot, biztos tudásra támaszkodó magabiztosságot sugároz. Közben körülötte, mindannyiunk körül a világ dinamikusan változik. Ez azt is jelenti, hogy a nevelőmunka számos eleme is (s ezek között vannak meghatározó, döntő elemek) szintén dinamikusan változik. Erkölcsi válság van, fogalmaznak sokan, ennek tüneteit naponta látjuk. Kimozdulni látszik az iránytű. Ebben a helyzetben a készülő Pedagógus Etikai Kódex a realitásban gyökerező problémákra vonatkozóan ad útbaigazítást, eligazítást. Iránytűt is adhat, s ez a gyermekek érdeke. Persze ezt sokféleképpen lehet értelmezni, létezik egy, a kultúránkban gyökerező humanista-demokratikus értékrend, mely a gyermeki érdekek alapját jelenti. Mint ahogy a pedagógusetika tekintetében is létezik minimum – vélte –, mely kiegészülhet az adott iskolára jellemző erkölcsiséggel. Ez azt is jelenti, hogy e minimumot összefoglaló dokumentumot nem alakíthatja ki egyetlen szervezet, egyetlen hatóság sem. Az csak széles bázisú konszenzus alapján fogalmazható meg, s a pedagógusoknak azt elfogadhatónak, végrehajthatónak kell tudniuk. A dokumentumszerkesztés alapvető kérdése az is, hogy a szöveg az illendő és a kötelező helyett az egyéni és a közösségi életben felelős magatartásformákat rögzítse. Sokak számára valószínűleg a meditatív, mérlegelő szövegezés könnyebben elfogadhatóvá tenné a tartalmat is. A készülő kódex fontos dokumentum, mely minden vitára késztető eleme ellenére új érték a magyar pedagógiában, segítheti a pedagógusszakma jobb önreflexiós képességét, minőségi fejlődését – fejezte be mondanivalóját Bakonyi Pál.

Az élénk vita bevezetéseként elhangzott, hogy Hoffmann Rózsa, az FPF képviselője elfogadta az MPT meghívását, de a szomorú esemény, Illyés Sándor OKNT-elnök temetése tartotta vissza a vitában való részvételtől. Az MPT is és ő is fontosnak tartja, hogy a Kódex kérdésében a szervezetek között fennmaradjon a dialógus a jó ügy érdekében. A vitában felszólalók közül többen (pl. Laurenszky Ernő, Szeléndi Gábor) a társadalmi közfigyelem rokonszenvének megnyerését, a szakma presztízsnövekedését várják egy ilyen dokumentumtól. Egy gyógypedagógus üdvözölte a vitaindító gyermekjogi elkötelezettségét. Többen szóltak életpályájuk sikereiről és konfliktusairól. Ádám György társasági elnök élénken vitatta az előadó „tudáselméleti relativizmusát”.

Az MPT választmánya a vitát követően nem hozott testületi határozatot a Kódex kérdéseiről. Kifejezésre juttatta viszont azon álláspontját, hogy a pedagógusetika kérdéseit napirenden kell tartani a szakmai és társadalmi nyilvánosság fórumain. Támogató attitűdje ebben a diskurzusra való felszólításban nyilvánul meg.

„Állampolgárok a jövő Európájáért”

2001. november 15-én hatodik alkalommal rendezték meg a magyarországi civil szervezetek találkozóját, amelyre a Magyar Pedagógiai Társaság is hivatalos volt. Az ülésnek a Parlament Kongresszusi Terme adott otthont. Az idei központi gondolat az európai integráció volt. A konferenciát Mádl Ferenc köztársasági elnök nyitotta meg. Köszöntőjében az állampolgári szerepvállalás fontosságára helyezte a hangsúlyt, abból a tényből kiindulva, hogy mind szellemi, mind anyagi felemelkedésre csak úgy tehet szert egy ország, ha polgárai összefognak és kiállnak érdekeik mellett. További előadásokat tartottak: Stumpf István, aki a legfontosabb feladatnak az állampolgárok és a kormány bizalmi kapcsolatának kiépülését vélte. Többek között felhívta a figyelmet arra, hogy az államnak nagyobb odafigyelést kell tanúsítania a civil szervezetek iránt, és megfelelő szakembereket képezve mindinkább segítenie kell azok munkáját. Halász János, az Országgyűlés Társadalmi Bizottságának alenöke és Pocsajiné Fábián Magdolna, a Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesületének titkára az önkormányzatok és a civil szervezetek közötti szakadék áthidalására keresett megoldást. Fernard Van Brusselen nagykövetet is hallhattuk, aki az EU soros elnökségét adó Belgium képviseletében Magyarország EU-csatlakozásának esélyeiről beszélt. A legnagyobb sikert az afrikai származású, a CIVICUS: a Civil Szervezetek Világszövetségének főigazgatója Kumi Naidoo beszéde aratta, aki az emberi méltóság, az egymásra való odafigyelés és mindenek felett a humánus gondolkodás prioritását emelte ki. Barabás Miklós, az Európa Ház igazgatója és Gerd Greune, a brüsszeli Nemzetközi Együttműködés és Szolidaritás Egyesület (IFIAS) elnöke is csatlakozott az elmondottakhoz, az európai integráció hatékony megvalósulása érdekében az említett értékek figyelembevételét hangsúlyozták.

A környezetvédelemre nevelés pszichológiai és pedagógiai alapkérdései

A Neveléslélektani Szakosztály februári ülésén Rókusfalvy Pál tartott előadást. Mondandóját az alábbiakban foglalta össze a Hírlevél számára. Az emberiség alternatíva nélküli sorsproblémái közül talán a legsürgetőbb a környezetszennyezés megszüntetése és a természeti rend helyreállítása. Mind a szennyezés, mind annak a megszüntetése elsődlegesen emberi eredetű, tehát pszichológiai és pedagógiai jellegű probléma. A környezetvédelem kettős értelemben is emberi, azaz pszichológiai folyamat, a külső környezetre, a bioszférára és a saját emberi – lelki-erkölcsi – természetünk védelmére irányuló gondolkodás és cselekvés. A környezetvédelem: etikus életvédelem. Megvalósítása ökoszisztémákban való gondolkodást, vizsgálatot, megelőző és korrigáló tevékenységet igényel. A Földön és hazánkban a fenntartható fejlődés multidiszciplinárisan meglapozott személyiségnevelésen múlik, környezetpszichológiai megalapozottsággal. A környezetpszichológia az az összetett alkalmazott embertudomány, amelynek tárgya a társadalmi miliőjével együtt a természetbe ágyazott ember, feladata az ember és környezete kölcsönhatásának a vizsgálata azzal a céllal, hogy a környezeti rendszerek megbontott működési egyensúlyát helyreállítsa. Valójában egy pszichológiai magvú tudománycsoportról van szó, amelynek egyformán fontos része a geológia, a földrajz, a biológia, a meteorológia, a műszaki és az orvostudományok, az építészet, a pedagógia, a szociológia, a mentálhigiéné és a bioetika. A környezetvédelemre nevelés nem egy tantárgyas, szaktanári feladat, hanem tantárgyközi, össztantestületi feladat, együttműködés. Ezt hangsúlyozza Joneji Masuda is Információs társadalom című könyvében: az új korszak gondolkodásmódjának az eszméje „az ember és a természet szimbiózisának a koncepciója”, amely „az etikailag szigorú önfegyelemből és társadalmi együttműködésből áll”.

„Fel a zászlóval magasra!”

Az MPT Mozgalompedagógiai Szakosztálya március 1-jén, a forradalom emlékünnepének előestéjén rendezte meg konferenciáját a gyermek- és serdülőszervezetekről a Magyar Honvédség Kulturális és Szabadidőközpontjában. Társrendezők voltak a Honvédség és Társadalom Baráti Kör és a Kossuth Szövetség. A konferenciát támogatta az Ifjúsági és Sportminisztérium.

Az érkező pedagógusokat és ifjúsági vezetőket alkalmi kiállítás várta, amely dióhéjban bemutatta a hazai gyermek- és serdülőszervezetek 20. századi történetét és jelenlegi tevékenységét (különösen a Zánkai Gyermekcentrum múzeumának anyaga volt tanulságos). A résztvevőket házigazdaként Tóth Zsigmond ezredes, a HTBK országos irodavezetője üdvözölte, majd a Mozgalompedagógiai Szakosztály elnöke, Laurenszky Ernő tartott vitaindítót. A kortárscsoportoknak mint nevelési tényezőnek szerepe – mondta bevezetőül – végigvonul az egész 20. századon és egyre erősödik. Ezért nagy szükség van a tudatos pedagógiai hatással értékeket közvetítő kortárscsoportokra: gyermek- és serdülőszervezetekre. Az új évezred új kihívásokat hozott a nevelésügy számára: a korszerű, gyakorlatban alkalmazható tudás átadása, megszervezése mellett radikális előrelépés szükséges az erkölcsi nevelésben; elsősorban a felelősségérzet, önfegyelem, tolerancia, a párbeszéd képességének fejlesztésében – folytatta az előadó, hivatkozva az 1996-os Modernizációs Charta, Marx György, Glatz Ferenc és Joseph von Ferenczy megállapításaira.

A Mozgalompedagógiai Szakosztály véleménye szerint a gyermek- és serdülőszervezetek – legyen szó cserkészekről, úttörőkről, Magyarország felfedezőiről, gyermekbarátokról, 4H-sokról vagy zöld szívesekről, ifjú sólymokról – az iskolai nevelés szerves, önkéntes kiegészítői, az állampolgári szocializáció, a demokratikus közösségi tevékenység gyakorlóterei. Bár az egyes szervezetek között vannak társadalomszemléleti, világnézeti különbségek, erkölcsi nevelési céljaik és tevékenységük egy irányba mutat: becsületes, felelős és tevékeny állampolgárok neveléséhez kívánnak hozzájárulni. Ezért a gyermek- és serdülőszervezetek tevékenységi feltételeinek biztosítása elsőrendű érdeke és kötelessége a társadalomnak és az államnak. Egységes normatív támogatásukra van szükség, mint ahogy azonos fejkvótát kapnak az önkormányzati, egyházi, alapítványi és magániskolák. A Kossuth-bicentenárium kapcsán az előadó felhívta a szervezeteket az együttműködés kötelességére és lehetőségére.

A Mozgalompedagógiai Szakosztály a közelmúltban határozatot hozott egy saját, civil társadalmi elismerési formáról: ez a Vasvári-diploma. A diplomát a szakosztály döntése és az MPT elnökségének egyetértése alapján évente egy személy kaphatja, aki a mozgalmi pedagógia elméletében, módszertanában és a gyermek-, serdülő- vagy ifjúsági szervezetek valamelyikének gyakorlatában hosszú időn át kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A diplomával anyagi juttatás nem jár, erkölcsi értékét az határozza meg, hogy nevelési területen dolgozók közössége adja. Hasonlatos ez az elismerés a Vígszínház Ruttkay-gyűrűjéhez vagy a humoristák Karinthy-gyűrűjéhez. Az első Vasvári-diplomás Rikker József, a Deák-Diák Iskola egykori tanára, a Mozgalompedagógiai Szakosztály alapító tagja, több éven át tisztségviselője, folyóiratcikkek szerzője, nyugdíjba vonulása előtt a Budapesti Ifjúsági Flotta vezetője. A konferencia lelkes tapsa közepette vette át oklevelét.

Az ISM nevében Kuna Tibor főosztályvezető üdvözölte a konferenciát, felhívta a figyelmet az együttműködésre és a pályázati lehetőségekre. A korreferátumok sorát Gavlik István, a Kossuth Szövetség elnöke nyitotta meg. A Kossuth-év kapcsán a gyermekszervezetek együttműködését igényelte, hangsúlyozta a hazafias, honvédő hagyományok ápolását, bemutatva a Kossuth Szövetség gyermektagozatát, a Vasvári Pál nevét viselő ifjú nemzetőrrajok szervezetét. Kondor Endre, a Bem József magyar-lengyel cserkészcsapat vezetője a Magyar Cserkészszövetség nevében a honismeret, a természetjárás és a nemzeti hagyományok ápolását hangsúlyozta. Bírálta azt a jelenséget, hogy egyes tényezők napi politikai érdekből szembe akarják állítani a gyermekszervezeteket. A Magyar Úttörők Szövetsége nevében Várhelyi Miklós (világbajnok szállodai konyhafőnök), a Pest Megyei Úttörőcsapatok Társulásának elnöke mutatta be az úttörők honismereti és hagyományőrző tevékenységét, részvételüket a Vörössipkás Expedíció és a felnőttekkel közös „Tavaszi hadjárat” akciókban. Rakó József, a Magyarország Felfedezői Szövetségének elnöke a gyerekek és ifik öntevékeny hagyományőrzését szemléltette hazánkban és határainkon túl, határozottan igényelve a politikai elfogultságtól mentes állami és társadalmi támogatást. Réthei-Prikkel Lajos, a Fényes Szellők Baráti Kör ügyvezető elnöke a kollégiumi közösségi nevelés fontosságáról, s az egykori népi kollégisták napjainkban is, idős korukban is folytatott társadalmi segítő aktivitásáról beszélt mint példáról. Búzás Árpád, a HTBK Budapesti Egyesületének titkára a közös akciók lehetőségeit taglalta. Rikker József a korszerű és szakszerű vezetőképzés nélkülözhetetlenségét hangsúlyozta, többek között a bécsi Jugendleiterschule-n tett tanulmányi látogatásának tapasztalatai alapján. A szakismereteken kívül alapvető szemléleti változás szükséges minden közéleti szereplőnél, a pártérdek, a személyes haszon és dicsőségvágy, a hatalomért való tülekedés helyett a szolgálat szelleme vezessen mindenkit – igényelte a hozzászóló. Basa László, a Magyarország Felfedezői Szövetségének országos titkára, nagykátai tanár szemléletesen bemutatta, hogyan illeszkedik hagyományőrző csapatuk, benne a diáktüzércsoport a város egészének, közösségének hagyományőrző és kulturális életébe. Rácz Péter (Úttörőszövetség) a társadalom és az állam elismerését, stratégiai értékű támogatását sürgette.

A konferencia tanulságait Trencsényi László, az MPT főtitkára foglalta össze, példaként idézve az egykori, a pluralizmus jegyeit még őrző 1948-as centenáriumi ifjúsági kezdeményezések nem egy tanulságát.

A konferencia résztvevői ajánlást fogadtak el, mely hangsúlyozza e szervezetek kiemelkedően közhasznú tevékenységének pótolhatatlan jelentőségét, együttműködésre hívja fel a gyermek- és serdülőszervezeteket, és összefoglalja e szervezeteknek az államhoz, a társadalomhoz címzett igényeit.

Ajánlás

A gyermek- és serdülőszervezeteknek 2002. március idusa előestéjén a fővárosban szervezett pedagógiai konferenciája javasolja a részt vevő és társuló szervezeteknek, hogy a jubileumi Kossuth-év alkalmából működési helyükön egyeztessék programjaikat, segítsék egymás munkáját, megfelelő feltételek esetén szervezzenek közös akciókat.

A tanácskozáson újólag bebizonyosodott, hogy a gyermek- és serdülőszervezetek társadalomszemléletében, világnézeti irányultságában vannak, lehetnek különbségek, de erkölcsi, nevelési céljaik egy irányba mutatnak: tevékeny, felelős, becsületes állampolgár neveléséhez kívánnak hozzájárulni.

Határozott álláspontunk az, hogy a gyermek- és serdülőszervezetek tevékenysége az intézményes (iskolai) nevelés szerves, önkéntes kiegészítője; az állampolgári szocializáció, a demokratikus közösségi élet gyakorlóterepe. Ezért a társadalomnak és az államnak fontos érdeke és kötelessége e közösségek elfogultság nélküli támogatása.

Meggyőződésünk, hogy a devianciákkal szemben a tartós, stabil ifjúsági közösségek hozhatnak igazán eredményt.

Javaslatunk: vizsgálja meg az Országgyűlés, lehetséges-e fejkvóta-típusú normatív támogatás az alkotmányosság talaján álló, közhasznú feladatokat teljesítő gyermekszervezetek tevékenysége feltételeinek javítására, legyen szó cserkészről, úttörőről, Magyarország felfedezőiről, gyermekbarátról, 4H-sról, zöldszívesről, Örökség-tagról, Szent Lászlósról, ifjú sasokról és másokról.

A Kossuth-év és a szabadságharc hagyományainak ápolása erősíti a gyerekekben, serdülőkben kialakuló elkötelezettséget hazánk iránt, s fejleszti azokat a képességeket, melyek a haza védelmére, katasztrófa-elhárításra, a bajbajutottak megsegítésére teszik alkalmassá a fiatal nemzedéket – lélekben, érzelmekben, tudásban, technikai ismeretekben és fizikai edzettségben.

Köszönetünket fejezzük ki az ezernyi gyermekszervezeti vezetőnek, akik áldozatkész önkéntes munkával segítik a gyermekközösségek életét. Szeretnénk, ha a fiatal felnőttek, elsősorban fiatal pedagógusok közül egyre többen csatlakoznának e szervezetekhez. Elvárjuk, hogy a társadalom és az állam értékéhez méltóan becsülje meg ezt a munkát.

A konferencián képviselt szervezetek, intézmények:

Budapest, VII. kerületi Önkormányzat

„Fényes Szellők” Társaság

Gyermekszervezet-történeti Múzeum – Zánka

Honvédelmi Minisztérium – Kulturális és Szabadidő Központ Kht.

Honvédség és Társadalom Baráti Köre

Ifjúsági és Sportminisztérium

Kossuth Szövetség

Közéleti Krónika Szerkesztősége

Közoktatási Szakértői Egyesület

Magyar Cserkészcsapatok Szövetsége

Magyar Cserkészszövetség

Magyar Pedagógiai Társaság

Magyar Úttörők Szövetsége

Magyarország Felfedezői Szövetsége

Múltunk Öröksége Alapítvány

Petőfi Rádió - Budapest

Úttörőcsapatok Pest megyei Társulása

Úttörők Baráti Köre

A Felsőoktatási Szakosztály tervei

A Magyar Pedagógiai Társaság Felsőoktatási Szakosztálya ülést tartott 2001. november 23-án az ELTE Természettudományi Karán. A megjelent 17 tag (akik közül hárman a helyszínen léptek be az MPT-be) részletesen megvitatta az előzetesen megküldött kétéves munkatervi javaslatot. A megjelölt stratégiai iránnyal a megjelentek egyetértettek. Számos kiegészítés hangzott el az egyes témakörök kifejtésének szándékával. A szakosztály megjelent tagjai megköszönték az eddigi elnök, Lévai Zoltán, a BME emeritus professzora eredményes tevékenységét, és a munkaterv megvalósításának koordinálására Patkós Andrást, az ELTE egyetemi tanárát kérték fel.

A szakosztály munkaterve a 2001–2003 közötti időszakra

Az MPT Felsőoktatási Szakosztálya a pedagógiai megközelítést igénylő felsőoktatási kérdések és feladatok feltárásával, a megoldásukat segítő szakmai párbeszéd szervezésével, a tanulságok és megoldási javaslatok széles körű elterjesztésével kíván hozzájárulni a nemzet számára egyre értékesebb emberi erőforrás eredményes kiműveléséhez.

Tevékenységünk a felsőoktatást irányító állami szervezek, a felsőoktatási intézmények felelős vezetői, a felsőoktatásban aktív szakmai és diákszervezetek szempontjaival összehangolva lesz eredményes. Az alábbi tervek megvalósításában számítunk részvételükre, támogatásukra.

A tömeges felsőoktatási képzés pedagógiai kihívásai

A bolognai deklaráció az európai felsőfokú képzés első, tömeges szakaszára az általános szakmai készségek és ismeretek elsajátítását állítja a képzés feladatául. A feladatra elvárt, modern pedagógiai felkészültséggel rendelkező oktatói kar kulcsszerepet játszik a hallgatók minél nagyobb hányadának eljuttatásában a képzés második szintjére.

A legfontosabb (már ma is sürgető) tennivalók

1. A felsőoktatásba való bejutás anarchiájának csökkentése, a hiteles karrier- és képzési információkhoz való hozzájutás egyenlő esélyének biztosítása.
2. A lemorzsolódás adatainak folyamatos és torzításmentes feltárása, valamint okainak folyamatos kutatása.
3. A felzárkóztatás és a tanácsadás módszereinek és szervezetének létrehozása és működtetése. Tudásfrissítés azoknak, akik érettségi után, a felsőfokú tanulmányok előtt szüneteltetik tanulmányaikat.
4. A kiemelkedő pedagógiai szerepet vállaló oktatók intézményi és szakmai helyzetének erősítése: alternatív felsőoktatási karrierek azonos „keménységű” teljesítményértékeléssel. A tanárok hallgatói véleményezése mint az oktatás pedagógiai hatékonyságának mérési eszköze.
5. A hallgató-oktató, illetve a hallgató-hallgató kapcsolat szerepe a sikeres felsőfokú tanulmányokban, a fiatal diplomások személyiségének fejlődésében. A távoktatás, a „repülő oktatói gárda”, az alternatív pedagógia eszközrendszerének alkalmazása és egyéb fejlemények fény- és árnyoldalai. Helyzetkép, kifogásolt és követésre méltó irányzatok.
6. Az internetes ismeretszerzés és a hagyományos tudásátadási formák optimális ötvözése.
7. A kiemelkedő tehetségek „tömegbe szürkülésének” megakadályozása a képzés első szakaszában. A személyes tutori rendszer és a hazai tehetséggondozás hagyományainak megőrzése, erősítése.

Tervezett tevékenység

Egész napos szakmai konferencia szakosztályi vitaanyaggal (szakértő tanulmányokkal) és meghívott előadókkal 2002 őszén.

Szükség van-e a felsőoktatási tudásátadás módszereit és témaköreit fejlesztő önálló OM tárcakutatási programra?

• A tárcakutatási programok oktatási-pedagógiai vetületei az egészségügyben, a földművelésügyben és a környezetvédelem területén.
• Az OM főiskolai pályázat gyakorlata és tanulságai 1997–2001 között.
• Kitekintés az Európai Unió 12. (Kutatási) és 22. (Oktatási) Igazgatóságának gyakorlatára, összevetés a hazai kutatás finanszírozói gyakorlattal (OTKA, FPI).

Tervezett tevékenység

Vitaest OM- és K+F-szakértők részvételével 2002 tavaszán, majd ajánlás kidolgozása az új kormányzati periódusra.

A közoktatásban működő tanárok felsőfokú képzése és folyamatos továbbképzése.

• A tanári szak az általánosan használható felsőfokú munkaerő képzésének fő útja? Az elmúlt évtizedek tapasztalata, a közelmúlt kihívásai.
• A tanári pálya szakmai és szakmapedagógiai sajátosságainak megfogalmazhatósága. A közoktatás, a tudásipar (iskolarendszeren kívüli tanfolyami képzések) és más tudás-szolgáltatások tanárigénye.
• A tanárképzés két szintjének kapcsolata, az önálló tanárképzést folytató főiskolák jövője. A regionális (önkormányzati) pedagógusigény ellátása.
• A tanári továbbképzés és a tanárképző intézmények kiemelt feladata a pedagógia és a szaktudományok legújabb eredményeinek eljuttatása a közoktatásba és a laikus érdeklődőkhöz. A tudományegyetemek és a tanárképzést végző főiskolák versenyképessége a továbbképzési piacon. Bevétel-megosztási érdekellentét a felsőoktatási intézmények és oktatóik között?
• A neveléstudományi utánpótlás elsorvadásának veszélye. A tudományos fokozat megszerzésének hazai és külföldi lehetőségei és állami támogatásuk. A szakmapedagógiai fejlesztések megítélésének szakmai fórumai.

Vitasorozat meghívott előadók és a szakosztály tagjainak bevezető előadásaival 2002 tavasza és 2003 tavasza között.

A tömegképzés pedagógiai kihívásai a felsőoktatásban címmel tervezi tudományos konferenciáját a szakosztály. Ennek érdekében programbizottságot alakított felsőoktatási szakemberekből, beleértve az OM képviseletét is. Kitűzte a rendezvény főbb témáit, időpontját és helyszínét is.

A konferencia célja a felsőoktatásban dolgozó oktatók és a neveléstudomány szakemberei közötti párbeszéd és együttműködés elősegítése.

• A felsőoktatás tömegesedése folyamatában jelentkező pedagógiai jellegű gondok szakszerű megfogalmazása és megoldásuk útjának gyakorlatias keresése.
• A tömegképzés sikerességét előmozdító hatékony pedagógiai gyakorlat elterjesztése.

A sürgető feladatok megoldásához való hozzájárulás érdekében a programbizottság a felsőoktatási gyakorlatot minél konkrétabban vizsgáló és támogató gyakorlatias megközelítést választott. Érdekes, intézményi összetételében és oktatói-pedagógiai felfogásában sokszínű, az MPT-hez kötődő előadók és előadások révén reméljük a szakma érdeklődésének felkeltését. A konferencia iránti érdeklődés és az ott kialakuló viták visszhangja alapján a programbizottság meg fogja vizsgálni egy rendszeres felsőoktatási pedagógiai diszkusszió-sorozat beindításának lehetőségét.

A konferencia tervezett helye és időpontja: ELTE TTK, Bp. XI. Pázmány Péter sétány 1/A. 2002. szeptember 27. (péntek) 10–16 óra.

A konferencia programbizottsága koordinációt ajánl a 2002. október 24–27. között megrendezésre kerülő II. Országos Neveléstudományi Konferencia szervezőinek egy felsőoktatás-pedagógiai szekció esetleges programba iktatására az MPT-rendezvény konklúzióinak bemutatása és megvitatása céljából.

A programbizottság által javasolt plenáris előadások munkacímei és a szervezendő szekciók

Plenáris előadások

1. A felsőoktatás pedagógiája Magyarországon 2002-ben (A 18–25 éves korosztály tanulási sajátosságai a nemzetközi és a korábbi magyar kutatások tükrében, a lemorzsolódás okainak feltárása, a felzárkóztatás pedagógiája, speciális pedagógiai feladatú szakmai oktatók alkalmazása a felsőoktatásban.)
2. A felsőoktatás minőségének fenntarthatósága a tömegképzés viszonyai között (A felsőoktatás minőségének tartalmi jegyei, hagyományosak és újkeletűek. Mérhetőségük. A kiválasztás, a hallgatóirányítás és tanácsadás pedagógiai módszerei. Minőségbiztosítási eszközök és felsőoktatási bevezetésükkel járó esélyek és kockázatok.)
3. A felsőoktatás minőségének hallgatói megítélhetősége (A hallgatói véleményezés objektív, az oktatói munka eredményességét támogató minőség-ellenőrzési eszközzé formálásának hazai és nemzetközi fejleményei. A hallgatói szervezetek szerepvállalásának esélyei a lemorzsolódás okainak feltárásában, a hallgatók tanulmányi rendszeren belül való megtartásában, a hallgató-oktatói kapcsolatok alakulása a tömegképzés viszonyai között.)
4. Nyelvtanítás és nyelvtudás a felsőoktatásban: helyzetkép és perspektívák
5. Kiemelkedő tehetségek fellelése, bekapcsolásuk az egyetemi-főiskolai munkába, egyéni segítésük
6. A neveléstudomány felsőoktatási pedagógiai irányzatának erősítése a neveléstudományi doktori iskolák programjában

Szekciók

1. A felsőoktatási minőség biztosításának pedagógiai eszközei és fejlesztésük
2. A szakdidaktikai kutatások és eredményeik felsőoktatási alkalmazásának helyzete és távlatai
3. A felsőoktatáson belüli tehetséggondozás

Tavaszi Pedagógiai Napok

Társaságunk több szervezeti egysége csatlakozott az OKKER Kft. felhívásához, s a jeles fővárosi rendezvénysorozathoz saját programmal járult hozzá április 14. és 18. között. Programot szervezett a Kisgyermek-nevelési, a Felnőttnevelési, a Kollégiumi, a Drogprevenciós, a Neveléslélektani, a Dyslexiás Gyermekek Fejlesztéséért Szakosztály.

Fontos program Ádám György könyvbemutatója az Akadémián. Az új kötet címe Az emberi elme színe és fonákja.

Szakosztályok, tagozatok

A Bács-Kiskun Megyei Tagozat információgyűjtést szervezett a Pedagógus Etikai Kódexről, vendégül látta az oktatási jogok biztosát, tanácskozott az érettségi változásairól. Fontos kezdeményezésnek tekintik, hogy az utóbbi programban különös szerephez jutottak a megye egyházi fenntartású középfokú intézményei. Alakulóban az együttműködés a Kerekgedei Makó Pál Szakosztállyal egy regionális matematika-verseny lebonyolításában. Már elkészült programjuk a Tanulás ünnepére is.

A Győr-Sopron-Moson Megyei Tagozat 2001 novemberében társrendezője volt a nagyszabású Magyarságkutatás Konferenciának.

A Nógrád Megyei Tagozat munkáját a megyeszékhelyi Városi Önkormányzat támogatta. Fontosnak tartják az elmúlt évből a Tanulás ünnepét, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével alakult kapcsolatokat, gyermekvédelmi konferenciájukat. 2002. október 14-ére terveznek jelentős tagozati tanácskozást az esélyegyenlőségről, várják a választmány tagjait is. Periodikájuk a megyei pedagógiai intézettel közösen kiadott NÓVUM.

A Pest Megyei Tagozat elnöke, Szabó Alfréd előadást tartott „Az iskolatörténet-írás időszerűségéről” A Magyar Tudomány Hete alkalmából.

Az Általános Iskolai és Gimnáziumi Szakosztály kritikusan tárgyalta a Pedagógus életpálya-modell elnevezésű OM-vitaanyagot. A tehetséggondozás, a pedagógus-életminőség (az őszi választmányi ülés központi témája), a felsőoktatási szakosztály témái „alulnézetből”, a Hungarodidakt meglátogatása, a Tanulás ünnepe áll az idei tervek középpontjában.

A Családpedagógiai Szakosztály hagyományosan gazdag évet zárt. Összejövetelek és kiadványok kísérik e sikereket.

A Kerekgedei Makó Pál Szakosztály Matematikatörténet és matematikatanítás címmel tart konzultációt.

A Kisgyermek-nevelési Szakosztály saját belső hírleveléből tudunk a novemberi józsefvárosi rendezvény sikeréről. Április 19-én bölcsődei múzeum nyílik, a tavalyi pályázat sikeres munkáinak megismertetésével, publikálásával telik majd az év.

Az Összehasonlító Pedagógiai Szakosztály Győri János távol-keleti és amerikai tapasztalatainak megismerésére készül.

A Vizuális Nevelési Szakosztály közös kiállítást nyitott, több tagja bemutathatta életművét. Gratulálunk Juhász Erikának és Szirmayné Bayer Erzsébetnek jubileumi tárlatuk sikeréhez. Mindketten a hőskorszak óta hűséges tagjai a társaságnak. Kirándulások, tárlatvezetések, filmvetítés tarkítja a jeles szakosztály életét.

Magyar Edit vezetésével a felnőttoktatók egy baráti csoportja (A „Hatvankodó-hetvenkedő Andragógusok Baráti Köre”) rendszeres összejövetelt tart irodánkban.

Kérdőíven a Magyar Pedagógiai Társaság jövőjéről

Bérczi Sándor elnökségi tag javaslatára az MPT kérdőívvel fordult tagságához, hogy megismerje tagjainak a Társasággal szembeni elvárásait, igényeit, véleményét. A kiküldött kérdőívek 20%-át dolgozhatta fel az MPT Pályakezdők Szakosztálya. A kitöltési instrukcióban arra kérték a tagokat, hogy a felsorolt elvárások közül, gondos átolvasás és mérlegelés után válasszák ki az általuk legfontosabbnak ítélt ötöt, és tegyenek egy jelet az előttük álló négyzetbe.

Az elvárásokat választási rangsorba rendezve mutatjuk be. Ebből megállapítható, hogy az aktív társasági tagok az alapszabály normáit igenelik. Jól fogalmazta Harangi László, hogy a Társaság tagjainak nincs identitászavaruk. Az is fontos, hogy az elvárások közt kiemelkedik az aktívabb közszereplés, jelenlét igénye.

1. Szakmai kérdésekben a Társaság foglaljon állást, nyilvánítson véleményt.
2. Vegyen részt az oktatáspolitika alakításában.
3. Közvetítsen a tudomány és a gyakorlat között.
4. Legyen fóruma a szakmai munkák nyilvános megismertetésének.
5. Segítsen eligazodni a pedagógia szakterületeinek aktuális folyamataiban.
6. A Társaság fontos feladata a szakmai tudományos érdekvédelem.
7. A Társaság teremtse meg az azonos helyzetű és azonos problémákkal küzdő tagok találkozási lehetőségét.
8. Írjon ki pályázatokat.
9. Biztosítson publikációs lehetőséget.
10. Legyen a pedagógiai kutatások fóruma.
11. Szervezzen nyári szakmai fórumokat (képzés, találkozó).
12. Fejlessze nemzetközi tevékenységét, kapcsolatait.
13. A Társaság teremtse meg a más területeken dolgozó szakemberekkel való találkozás lehetőségét.
14. Segítsen eligazodni az oktatáspolitikában.
15. Szervezzen nyílt foglalkozásokat, bemutató órákat, intézménylátogatásokat.
16. Biztosítson szakmai konzultációs lehetőséget.
17. Szervezze meg a nyugdíjas pedagógusok klubját.
18. Segítse a szakmai tanulmányutak megszervezését.
19. Teremtse meg az emberi kapcsolatok ápolásának, építésének színterét.
20. Szervezze meg a pályakezdők szakmai kollégiumát.
21. Tegyen ajánlásokat az állami, illetve más szervezet által felajánlott díjakra.
22. Rendszeres díjakkal ismerje el a kiváló munkát.
23. Biztosítson az öntevékenységnek teret, keretet.

Választmányi ülés 2002. március

A választmányi ülés kezdetén Ádám György elnök a tavasz kezdetének szép ünnepe, a nőnap alkalmából köszöntötte a megjelent és távol lévő hölgyeket.

Elsőként tájékoztató hangzott el az MPT jövőképe témájáról. Az elmúlt év őszén készített kérdőíves felmérés eredményéről a feldolgozó munkát végző Pályakezdők Szakosztályának elnöke, Kerekes Valéria szólt. Elmondta, hogy a kiküldött 1600 kérdőívből 327 (20%) érkezett vissza. Az értékelhető kérdőívek alapján a következő sorrendben rendezhetők a Társaság tagjainak elvárásai. A Társaság szakmai kérdésekben foglaljon állást, vegyen részt az oktatáspolitika alakításában, közvetítsen a tudomány és a gyakorlat között, a szakmai nyilvánosság megteremtésével legyen fóruma a szakmai munkának, segítsen eligazodni a pedagógia szakterületeinek aktuális kérdéseiben. A vitában Bérczi Sándor elnökségi tag, a felmérés kezdeményezője megállapította, hogy ritka érték jött létre a felmérés eredményeként, hisz pontosan megtudhattuk, hogy a Társaság aktív része mit vár az MPT-től. Kiemelte az első helyeken szereplő elvárások jelentőségét, amelyek a szakmai munka aktivitásának növelését követelik meg. Ez az az irány, mely felé haladva megszólalásaink, rendezvényeink visszhangot fognak kiváltani. Kifejezte meggyőződését, hogy ha az MPT következetesen, karakteresen hallatja hangját, arra az oktatáspolitika is felfigyel és a támogatási gyakorlatában is bőkezűbb lesz. Harangi László az elhangzottak alapján megnyugtatólag állapította meg, hogy az MPT-nek nincs identitászavara. A Társaság alapszabálya a prioritásként megjelölt elvárások lényegi elemeit tartalmazza. Ugyanakkor elgondolkodtatónak ítélte a manifesztálódó participációs aktivitás alacsony szintjét. Szebényi Imre és Meláth Ferenc oktatáspolitikai összefüggéseket feszegetett. Erre vonatkozóan Ádám György elnök felhívta a figyelmet a Felsőoktatási Szakosztály szeptember 27-i rendezvényére (A tömeges felsőoktatás pedagógiai kihívásai), mint a megfelelő fórumra. A vita lezárásaként jelezte, az elnökség feladatának tekinti a felmérés eredményeinek további értelmezését, az ebből adódó feladatok meghatározását, közreműködést a feladatok megoldásában.

A második téma előadója Széchy Éva volt. Előadásának téziseiben az ezredforduló dilemmáinak pedagógiai aspektusait és a pedagógia dilemmáit vizsgálta. Csizmadiáné Nemes Márta hozzászólásában az ezredforduló gondjai közepette a családpedagógia szükségességét hangsúlyozta. Elmondta, hogy az MPT-nek óriási szerepe van e megközelítés önálló szakmai diszciplínává válásában. Ebben benne van a gyakorlat kihívása, a civil szakmai szervezet válasza, e válasz intézményesülése és ennek visszahatása a gyakorlatra. Jó lenne, fogalmazta meg személyes elvárását, ha ez a kapcsolatrendszer a jövőben is működőképes maradna. Nahalka István az első és a második téma összekapcsolásaként a szakmai véleménynyilvánítás igénye és a társasági szerepvállalás közötti ellentmondásra hívta fel a figyelmet. A szakmai véleménynyilvánítás ugyanis idegen a tudomány logikájától. Szakmai kérdéseket nem lehet szavazással, többségi állásponttal eldönteni. Ugyanakkor a tudomány és a gyakorlat közötti kapcsolat tekintetében van az MPT-nek „játéktere”. Különösen fontos lenne a gyakorlat spontán elmélete és eredménye valamint a tudomány gyakorlata és eredménye közötti viszonyrendszer alakítása. Laurenszky Ernő a dilemmákat a gyakorlat felől közelítette. Számos feszültség van a mindennapokban, melyek feloldásának sem elméleti alapjai, sem módszertani kultúrája, sem követhető gyakorlata nem körvonalazott. S az oktatásirányítás sem segíti az iskolákban súlyos gondokat jelentő helyzet megoldását, hanem újabb és újabb „kezdeményezéseivel” csak nehezíti a pedagógusok, gyerekek életét. Szeléndi Gábor hozzászólásában mindkét napirenden szereplő ügyet érintette. Aktivitást kell felmutatni azokban az ügyekben, amelyek a végeken dolgozó pedagógusoknak adnak segítséget. Csak ettől várható a Társaság tekintélyének, befolyásának növekedése. Harangi László a témát az OECD követelményei oldaláról vizsgálta. Ennek alapján a legfontosabb stratégiai szempontot tartotta az egész életen át tartó és az élet minden területére kiterjedő tanulási folyamatot. Az elmúlt év felkiáltójeles eseménye kapcsán megerősítette Széchy Évának a személyiség fejlesztésének fontosságára vonatkozó tételeit. Végül a tanuló társadalom igényének és a funkcionális analfabetizmus növekedésének ellentmondására, mint az emberi társadalom kettészakadásának tényére hívta fel a figyelmet. Ez a mai magyar társadalom problémája is. Ennek kezelésében az MPT-nek egy civil szakmai szervezet lehetőségei keretein belül szerepet kell vállalnia. Bakonyi Pál – kényszerű távolmaradása miatt – írásban foglalta össze véleményét. Ebben a múlt vállalása mellett a kor követelményeinek megfelelő munkaformák kialakítását, a politikai és szakmai pluralizmus keretei közötti többelemű szerepértelmezést és az ennek megfelelő gyakorlat, társasági munkaforma kialakítását tartja fontosnak. Szentjóbi Szabó Tibor a téma előadójához kapcsolódva azon új összefüggéseket emelte ki, melyek az ezredfordulón a pedagógia elméletét és gyakorlatát meghatározzák: a gyerekek akcelerációja, a neveléstudomány társ- és rokontudományainak akcelerációja, a társadalmi folyamatok mint a nevelés környezetének akcelerációja és egyéb tényezők olyan új helyzetet teremtettek, melynek kezelésére a neveléstudomány és a nevelés gyakorlata még nem készült fel. Trencsényi László az elhangzottak alapján a pedagógiai valóság társasági értelmezési kereteire, e keret körvonalaira (mint a tartalmi konszenzus elégséges és szükséges minimumára) tett javaslatot. Ennek elemei: a kontinuitás vállalása és a stratégiai gondolkodás, az élethosszig tartó tanulás mint a párbeszéd kulcseleme, a természetadta közösség, a család kiemelkedő szerepének elismerése, a pedagógusnak mint személyiségnek komplex társadalmi szerepében és helyzetében való értelmezése, a gyerekről való tudásunk új elemei, a gyermekkor megannyi új tartalma, végül de nem utolsósorban a társadalom nélkülözhetetlen integráltságának igenlése mint minden gondolkodásunk kiindulópontja. Ezt javasolta az éves küldöttgyűlésre való felkészülés részeként a szervezeti egységek megbeszélésének tárgyául.

Széchy Éva a vitában elhangzottakra reagálva elsőként az MPT állásfoglalásainak szükségességével foglalkozott. Egyetértve Nahalka Istvánnal elvetette a tudományos kérdésekben való állásfoglalást. Ugyanakkor kifejtette, hogy az állásfoglalásnak van, lehet tere oktatáspolitikai ügyekben, szakmapolitikai kérdésekben, a nevelőmunka feltételrendszerének alakulása, a pedagógusok életviszonyainak alakulása ügyében, a társadalomnak a műveltség mentén való kettéhasadása tárgyában. Ha kialakul a Társaságon belül az a személeti keret, melynek megrajzolására Trencsényi László tett kísérletet, mely biztosíthatja a szakmai sokszínűség megjelenését, az alapja lehet annak a következetes, karakteres megjelenésnek, melyről az első téma kapcsán Bérczi Sándor beszélt. Ami a szakmai részletkérdéseket illeti, a dilemmák visszaigazolását, megerősítését emelte ki. Bakonyi Pál javaslatait átgondolandónak ítélve annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a Magyar Pedagógiai Társaság legnemesebb hagyományait követve a jövőben is váljon a szakmai viták, a párbeszéd és konszenzuskeresés szakmai műhelyévé.

A hazai neveléstudomány továbbfejlesztésének időszerű kérdéseiről

A több mint száz éves Magyar Pedagógiai Társaság tennivalói közé tartozott és tartozik ma is a nemzetközi pedagógiai fejlődés új eredményeinek, fő tendenciáinak gondos figyelemmel kísérése és hazai megismertetése. Az ambiciózus gyakorló pedagógusokat arra kell ösztönözni, hogy ezekből is tanulva, vállalkozzanak a viszonyainknak és szükségleteinknek megfelelő alkotó, hasznosítható, újító kísérletekre, ezek tudományos igényű általánosításaira, s ezzel is bővítsék a hazai neveléstudomány kutatóinak körét. Nem utolsósorban a maguk képességeihez és lehetőségeihez mérten vegyék ki a részüket a korszerű pedagógiai ismeretek terjesztésből. A Társaság tagjai nagy részének – s ez ma kölcsönös hiányosság – meglehetősen szűk a rálátása az Akadémia Pedagógiai Bizottsága és a pedagógiai jellegű kutatóintézetek belső munkájába, folyó kísérleteibe és kutatásaiba, vitáiba, ezek inkább csak a megjelenő irodalmi végtermékekből ismeretesek. A választmány tanácskozása elsősorban azokból a tapasztalatokból indult ki, amelyek a nemzetközi irodalomból és konferenciákból ismeretesek, s a magyarországi pedagógiai PhD-iskolán gyűltek fel, valamint a pedagógiai vezetői továbbképzési tanfolyamokon, az élet sűrűjében dolgozó, átlagon felüli felkészültségű kollégák tapasztalataiból, s a mai magyar gyakorlatból folyamatosan érzékelhetően megfogalmazódnak. Ezekből merítve, elsősorban a továbblépés keresése szándékával – természetesen nem a tévedések, vagy az egyoldalú megközelítések kiigazításának és vitatásának igénylése nélkül – tézisszerű tömörséggel kifejezést nyert a választmány ülésén néhány kulcsfontosságú kérdés.

• A minőségileg merőben új tudományos-technikai forradalommal az emberiség civilizációja, életformája, a különféle embercsoportok és személyiségek fejleszthetősége gyökeresen új korszakváltás kapujához érkezett el, így szükségképpen változásokon megy keresztül a tudás, a képességek kibontakoztatásának szerepe, a képzés-nevelés funkciói, tartalma, módszerei. Ez mint minden történeti-társadalmi jelenség, nem ellentmondások, konfliktusok nélkül történik. Megfigyelhető, hogy a hatmilliárdnyira nőtt és gyors ütemben még tovább növekvő emberiség körében s a globalizálódás törvényszerű új folyamataiban, a képzés-nevelés szférájában is ugrásszerűen tovább nyílik az egyenlőtlenség ollója. Éspedig nemcsak az elmaradott perifériákon, fél-perifériákon, de a gazdaságilag fejlettebb országokban is az egyes társadalmi rétegek hátrányára. Nem csak relatíve, de az elmaradott térségekben, abszolút mértékben is újratermelődik a funkcionális analfabetizmus, kulturálatlanság, egyenlőtlenül oszlik el az iskolázás feltételrendszere, növekszik, az ún. elit- és tömegképzés közötti szakadék, színvonalkülönbség. Nem kell különösebben bizonygatni, neves társadalomtudósok egész sora tényszerűen feltárta, Daniel Belltől Tofflerig, Wallersteintől a minap meghalt Bourdieuig, hogy ez milyen súlyos szociális konfliktusok forrása, s a gazdasági, kulturális fejlődés, az életviszonyok javulásának aggasztó fékje, amely akadályozza a munka változó jellegéből fakadó emberi tőke, az emberi erőforrások növekvő szerepe kibontakozásának lehetőségeit. Az iskolázás tömegesítése ellenére – természetesen más szinten –, nálunk is végbementek és mennek ezekhez hasonló folyamatok (az egyes iskolatípusokban a színvonalesés, az elit és tömegképzés távolodása, a feltételrendszer romlása, a pedagóguspálya presztízsének csökkenése és így tovább). Talán legfontosabb kötelességünk ennek sokoldalú, mélyreható tanulmányozása, a folyamatok megfordítása, s nem pusztán a rövid kormányzati ciklusok változásaihoz kötődve, hanem messzebbre tekintve egy a modernizálási igényeknek megfelelő hazai távlatos komplex oktatásfejlesztési program tudományos megalapozásának segítése, ha kell kezdeményezése.
• A neveléstudomány, tudományos felismeréseinek előrehaladásával ma már sokkal többet tudunk az emberi természetről, nevelhetőségének komponenseiről, s nem kevésbé a modern általános alapműveltség, pályaorientálás, szakmai képzés és permanens tovább- és önképzés, az egyén fejlesztése és a csoporthatás összekapcsolásáról, a curriculumok, a programozás, a kibernetikus tanulási módszerek alkalmazásáról, a szilárd alapokra épülő kognitivitás, kreativitás szerves egységbe hozásáról, a magatartási szokások formálásáról, a korrigáló nevelés, a fogyatékosok nevelésének fortélyairól is. Nem kis kérdés, hogy reform-erőfeszítéseink nyomán mennyire mentek át ténylegesen a gyakorlatba azok a korszakos felfedezések, amelyek nem utolsósorban Skinner, Bruner, Bloom, Rogers, Leontyev, Chomsky és mások újításaiban megszülettek. Talán megengedhető annyi kritikai megjegyzés, hogy az egymást sebtiben váltogató reformkoncepciók sokkal nagyobb figyelmet fordítottak a strukturális kérdések módosítgatásaira, s egyes posztmodern extrém kísérletezgetések preferálására, mintsem, hogy a lényegi pedagógiai korszerűsítéshez generálisan hozzáfogtunk volna.
• További elengedhetetlen megjegyzés: az emberrel foglalkozó társtudományok (az antropológia, biológia, genetika, fiziológia, pszichológia, szociológia, oktatásgazdaságtan, a technika, az egyes foglalkozási ágak stb.) rohamos fejlődése arra mutat, hogy a képzési-nevelési folyamatok törvényszerűségeit ma már nem lehet pusztán az elmúlt századokban felgyülemlett gyermek-, és ifjúságpedagógiai tapasztalatokra leszűkítetten értelmezni. A modern képzési-nevelési eszközök és módszerek tökélesedésének korszakában, lényegesen más akcelerációs viszonyok között a felnőttképzés és permanens továbbképzés, valamint az önképzés szükségleteinek kiszélesedésekor a nevelésfilozófiai általánosításokban és alapozásokban sokkal szélesebb horizonton és komplexebb összetettségben gondolhatók és gondolandók újra a személyiség fejlesztésének, a megismerés alkotó elsajátításnak, az egészséges életmódnak, az egyéni és társas magatartásnak, a hagyományos és korszerű értékeknek egymásra hatása, evolúciós és minőségi változásokat eredményezhető folyamatai. A hazai pedagógiai doktori képzés ELTE-n folyó iskolájában arra a következtetésre jutottunk, hogy ezt korszerű színvonalon, csupán önmagunkra hagyatkozva nem tudjuk eredményesen elvégezni. Ide interdiszciplináris-multidiszciplináris összefogás kell. Tovább folytatva a még annak idején a VI. Nevelésügyi Kongresszus előkészítése előtt elkezdett vitákat, kicsit nagyobb rendszertani módszerességgel, megpróbáltuk tovább vinni a doktorandusok elméleti képzésében a pedagógia korszerű tudományos alapjai interdisziplináris-multidiszciplináris megközelítésű tanulmányozását. Imponáló azoknak a névsora, akik ebben odaadó segítőtársaink voltak. Közelről sem a teljesség igényével: Ádám György (orvos-biológus), Csányi Vilmos (etológus), a nem régen elhunyt Illyés Sándor; Hunyady György, Pléh Csaba (pszichológusok), Marx György, Vámos Tibor (természettudományos, műszaki-kibernetikus kiválóságok), Köpeczi Béla, Pataki Ferenc, Ferge Zsuzsa, Gazsó Ferenc, Ágh Attila (társadalomtudósok), Timár János (oktatásgazdaságossági és munkaerő-tervezési közgazdász professzor), Frenkl Róbert (sportfiziológus), Vitányi Iván (kulturológus), Tamás Gáspár Miklós (filozófus), Várszegi Asztrik (teológus), nem is szólva a par excellence pedagógiatudósokról. Igyekszünk meghívni külföldi szakembereket is. De ennek a nagy jelentőségű munkának az összegezése még hátra van. Véleményünk szerint indokolt lenne, hogy az elmúlt időkben megjelent nem kis számú nevelésfilozófiai elméleti kísérleteket a nem távoli időben, valamelyik autentikus tudományos fórumon közös vitára bocsássuk.
• Égető szükségét érezzük, hogy kutatások tárgyává tegyük az alapozó általános műveltség, a képességek irányultságának, a szakképzés elkezdésének és konvertálhatóságnak, a magasabb szintű szakosodásnak, tovább- és átképzésnek az egymáshoz való viszonyát, gazdaságosabb és optimálisabb hasznú megoldásait. Nem kétséges, hogy ez általános társadalmi érdek, s nem közömbös gazdaságunk, kultúránk, ökonómus társadalmi munkamegosztásunk számára sem.

Ez átvezet az értékek, a pedagógiai axiológia világába is. Változó, felgyorsulóan globalizálódó korunkban nem lényegtelen az egyetemes értékek és a nemzeti örökség, a sajátos szükségletek viszonya, összetétele, kölcsönhatása sem. A nevelés hatékonysága nem szakadhat el sérelem nélkül a tradicionális folytonosságtól, történetileg kialakult specifikumoktól, de nem ragadhat szűklátókörűen helyi és regionális provincializmusba sem. A továbbhaladást előmozdító modern kultúra nincs előzmények megbecsülése és értékeinek integrálása nélkül, éppúgy, ahogy nem tarthat lépést a más népek értékeinek, az új felfedezések harmonikus ötvöződése nélkül sem. A folytonosság és a meghaladás a fejlődés alaptörvénye az élővilág valamennyi területén. A képzés–nevelés modernizálása sem tartalmában, sem metodológiájában, nem támaszkodhat a túlhaladott és tévutakra vezető okkultizmusra, béklyójává válhat a felvilágosultságnak, akadályozhatja a társadalomban, a tudományok, a technika fejlődésében, a kulturált életmód alakításában, életminőségben az egyének, és embercsoportok szabad boldogulását, alkotó képességeinek kibontakozását. A tanácskozáson megidéztük egyik kitűnő magyar pedagógus elődünk, Imre Sándor ma is érvényes elveit: a demokratikus iskolarendszer működésének sérthetetlen feltétele: „a történeti folyamatosság és korszerűség elve, az egyöntetűség és az egyénesítés, a hézagtalanság és a szabad mozgás”.

• Mondanivalónk, vitaébresztőnk talán legkényesebb és legizgalmasabb pontja annak kimondása, hogy nem csak a hazai, de a nemzetközi neveléselmélet és gyakorlat legelhanyagoltabb területei közé tartozik, hogy meglehetősen életszerűtlen. Személyiségfejlődés, korszakváltás, átmeneti korszak nincs pedagógiai szituációk sokfélesége, konfliktusok halmaza és tarkasága nélkül. A földkerekség túlnyomó többségét jellemző nyomorra, gyermekhalálra és éhezésre, szörnyűséges hátramaradottságokra, az iskolázás fejletlenségeire, törzsi-etnikai ellenségeskedésekre, lokális békétlenségek garmadára most csak utalni kívánunk. Az új, születő civilizációnak nemcsak áldásai, de átkos hozadékai is vannak, amelyektől mindannyian szenvedünk. Pusztán csak a mi portánk tengernyi problémáját említenénk futólagos felvillantással. A nagymértékű szegénység anyagi és szellemi, de az erkölcsöt is torzító következményeit, mely nem marad hatástalan családok, gyerekek, fiatalok, alulképzett emberek százezreire, egész életútjukra. A csonka családok számának növekedése, a fizikai és szellemi deviancia terjedése, antidemokratikus és antihumanista jelenségek agresszív rombolása, a kommersz kultúra elsivárosító befolyása nemcsak a pedagógusokat állítja szinte megoldhatatlannak tűnő nehézségek elé, de a munka- és lakókörnyezeteket is, a társadalom biztonságos fejlődését. Itt nem segítenek a pedagógiai tankönyvek száraz sablonjai, az élettelen direktívákba gyömöszölt szabályozások, a szankcionálások bármely fajtájának inflálása. Valljuk be őszintén, pedagógiánk jó része visszasüllyedt az oktató-tanító iskolához (feladatait az előbbiek okán rengeteg helyen ebben sem képes eredményesen megoldani). Szinte teljesen kiveszett a képzés-nevelés egységéből a nevelés egyenrangú funkciójának ellátása. Napjaink tipikus pedagógiai szituációinak feldolgozása tudományos irodalmunknak talán a legelhanyagoltabb területe, pedagógiai oktatásunkban, továbbképzésünkben is igen sanyarúan bánunk vele, s a nevelők, szülők, a felnőtt munkaközösségek vezetői szinte semmi szakszerű segítséget nem kapnak ebbéli gondjaik megoldásához.

Az értékeket meg kell becsülnünk, bárhonnan is származzanak. Nemigen lehet eltagadni, hogy e tekintetben a pedagógusok idősebb és középnemzedéke a legtöbbet talán Makarenkótól tanulta, aki aláhúzta, hogy a nevelés, az emberekkel való fejlesztő foglalkozás a legdialektikusabb tudomány, sőt művészet. Nincs két hasonló eset, s szinte egyedileg kell a legmegfelelőbb megoldásra, a diagnózisra és terápiára rátalálni. Azt gondoljuk, nem véletlen, hogy a legnagyobb pedagógusegyéniségek egyben mesterei voltak a pedagógiai szituációk, konfliktusok, a személyiségek katartikus fejlődése érzékletes leírásának. Így volt ez nemcsak Makarenko, de Rousseau, Pestalozzi, Tolsztoj esetében is, vagy a hazai nagy pedagógusegyéniségeknél, mint Sík Sándor, Karácsony Sándor vagy Németh László.

Itt vissza kell térnünk az értékekre. A pedagógiai tudomány elméletének és gyakorlatának legfőbb próbaköve, hogy milyen értékeket tudunk átszármaztatni, milyen új értékek teremtésére tudunk inspirálni, hajlamokat, képességeket tehetséggé érlelni, s a kornak megfelelő humanitást, demokratizmust, az alkotómunka szeretetét, a kis és nagyobb közösségek iránti szolidaritást plántálni egyenértékű embertársainkba, legyenek azok kicsinyek vagy nagyok. Ezek a modern idők legnagyobb kihívásai, melyek nélkül csonka marad az ember fejlődése, az emberi erőforrások korszerű kibontakozása, az emberekben rejlő lehetőségek megvalósulása.

A Tanulás ünnepe – másodízben

2002-ben szeptember közepén kerül sor az európai tapasztalatok alapján megszervezett tanulási „népünnepélyre”. A Tanulás ünnepének alapvető mondanivalója a „lifelong learning” üzenetének közvetítése, különös tekintettel a tanulástól szociális, szociokulturális helyzetük miatt csaknem elzárt társadalmi csoportokra. Ebben az évben is létrejött az érintett szakmai civil szervezetek koordinációs testülete, mely ezúttal a Magyar Népfőiskolai Társaságnak szavazott bizalmat a szervezés összefogásában. (Csatlakozók: TIT. IIZ/DVV Budapesti Projektiroda, Magyar Művelődési Intézet, Általános Művelődési Központok Országos Egyesülete, MPT.) Terveink szerint a hagyományokhoz híven a tagozatok, szakosztályok helyi kezdeményezéseinek fűzéreként szervezett programsorozattal csatlakozunk a programhoz. E stratégia jegyében vettek részt képviselőink (Salgótarjánból, Békéscsabáról és Szuhakállóról) az MNT előkészítő tréningjén.

Halottaink

Kegyelettel búcsúzunk egykori tagtársainktól, Békés Ferenctől, Berényi Istvántól, Boglári Békés Istvántól, Csiby Sándortól, Kékessy Antaltól, Majoros Imrénétől, Páldi Jánostól, Pulai Ferenctől, Vonczák Józseftől, Veszeli Lászlótól. Emléküket megőrizzük.