Szabó Attila

A falusi népiskoláik kiépítése

Klebelsberg Kunó minisztersége alatt az Alföld kulturális, gazdasági és infrastrukturális felemelését célzó Alföld-program részeként példaértékű népiskola-építési akció folyt a trianoni Magyarországon. Néhány év leforgása alatt – állami szervezésben és részben állami pénzből – 5000 tantermet és tanítói lakást építettek fel, zömmel az Alföldön. A mezőgazdasági népesség érdekeit szolgáló népiskolák létesítéséről és fenntartásáról szóló törvénynek kettős évfordulója van: a törvényjavaslatot 75 évvel ezelőtt nyújtották be a nemzetgyűlésnek, és 70 évvel ezelőtt adták át a felépült 5000. objektumot (tantermet és tanítói lakást).

A két világháború közti magyar falun – ahol az ország lakosságának kétharmada élt – a legtöbb gyermek életében a munka már négy-öt éves kortól része volt a mindennapoknak. A szülők a törvény ellenére sem szívesen engedték iskolába gyermekeiket, mert attól amúgy sem vártak többet, minthogy a gyerek megtanuljon egy kicsit írni és olvasni, számolni. Az 1920/21-es tanévben a tankötelesek 2,7%-a nem is járt iskolába, és a hat évnél idősebb népesség 15,2%-a analfabéta volt. Klebelsberg egyrészt a dualizmus korának népoktatási politikájában, másrészt Magyarország sajátos településszerkezetében látta ennek okát. Ezzel cáfolta azt az általánosan elterjedt nézetet, miszerint sok gyermek azért nem tanult meg írni és olvasni, mert szülei munkára fogták, s így nem tudott iskolába járni. Klebelsberg szerint a munkába állítás „csak” a tíz év feletti gyermekeket érintette. Írni és olvasni viszont az alsóbb évfolyamokban tanultak a diákok.¹LEBELSBERG KUNÓ: Falusi népiskoláink kiépítése. Nemzeti Újság, 1925. június 25.> Azokon a vidékeken, ahol volt iskola, ott az épületek állaga, valamint a zsúfoltság nehezítette az eredményes tanítást.²Magyar Törvénytár. 1926. évi törvénycikkek. Budapest, 1927.> A történelmi Magyarországon állami iskolaépítés többnyire a nemzetiségek által lakott országrészeken történt. A magyarok által lakott területeket ebből a szempontból elhanyagolták. Így a Trianon után elcsatolt országrészekkel együtt az állami iskolák nagy részét is elvesztette az ország. A történelmi Magyarország 16 929 elemi iskolájából 6435 maradt a trianoni Magyarországon, amelynek 7 990 202 lakosa 3474 településen élt. Ezek döntő többsége olyan kicsi volt, hogy sem benépesíteni, sem fenntartani nem tudta elemi iskoláját. A magyarországi települések 93,5%-a 5000 lakoson aluli kisközség és község volt. E két településkategóriában élt a népesség 48,5%-a. Az alföldi nagy- és óriásfalvak többsége 5-20 ezer lakosú, a városi rangú települések többsége 20–100 ezer lakosú kategóriába tartozott. Ezek adták a településállomány 6,4%-át, a népesség 37%-ával. E falvaknak, óriásfalvaknak és városoknak integráns részei voltak az úgynevezett külterületi lakott helyek, a magyar településhálózat jellegzetes szórványai: a tanyák, a puszták és a majorok, melyek több mint másfél millió embernek adtak lakó- és munkahelyet. A trianoni békeszerződés következtében jelentősen megváltozott az országrészek egymáshoz viszonyított aránya. Mind területileg, mind a népesség számát illetően a korábbinál jóval hangsúlyosabbá vált az Alföld, melynek mintegy fele maradt a trianoni Magyarország része, s amely így az ország területének több mint a felén terült el. Az Alföldön – „melyet oly sokáig hanyagolt el a magyar közgazdasági, szociális és kultúrpolitika a tőlünk Trianonban elszakított nemzetiségi területek javára”³LEBELSBERG KUNÓ: Az Alföld egészsége és műveltsége. Budapesti Hírlap, 1926. október 3.> – az ország településállományának egyharmadán élt az ország lakosságának több mint fele. Ahhoz, hogy Trianon után az országnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen, elengedhetetlen volt az Alföld kulturális, gazdasági és infrastrukturális felemelése. Ezt szolgálta az Alföld-program, melynek része volt a népiskolák építése is.

A 15%-nyi analfabéta és a 23%-nyi „iskolakerülő” nem tudott kitől és nem tudott hol megtanulni írni és olvasni. Nem volt sem elegendő tanító, sem elegendő tanterem. Egyes iskolákban leírhatatlan volt a zsúfoltság. Az 1921/22-es tanévben 916 elemi iskolában több mint 80; 270-ben több mint 100 és 28-ban több mint 150 volt az egy tanítóra jutó tanulók száma.⁴Magyar Törvénytár. 1926. évi törvénycikkek. Budapest, 1927. (Az egy tanítóra jutó 80 tanulót mint maximumot még az Eötvös-féle népiskolai törvény határozta meg.)> A kulturális kormányzat – részben gazdasági, részben politikai okokból – sürgette az oktatás objektív feltételeinek megteremtését és reformját. „Brutális tény az, hogy az általános tankötelezettség behozatala után több mint fél századdal a nyolcmillió maradék magyarból több mint egymillió a hatvanévesnél idősebb analfabéta. [...] Ha az állam egyfelől kimondja az általános iskolakötelezettséget, akkor másfelől az államnak kötelessége, hogy iskolák építését előmozdítsa, a terhek nagy részét viselje, és így tegye is lehetővé a tankötelezettség végrehajtását: az iskolába járást, mert különben az iskolakötelezettség kimondása puszta önámítás”⁵LEBELSBERG KUNÓ: A nyolcosztályú népiskola. Újság, 1926. március 21.> – mondta a miniszter. Meggyőződéssel vallotta, hogy „modern, komplikált termelési módok, kényes műszerek, gépek és szerszámok mellett az értelmetlen ember többet árt, mint használ”.⁶ÁRKÖZI ISTVÁN: Az ellenforradalmi rendszer népiskola-politikája Magyarországon (1919. augusztus – 1944). Budapest, 1980, 72. p.> „Tehát, minél képzettebb a munkaerő, annál hasznosabb. Ez pedig döntő módon meghatározza mind a magyar mezőgazdaság, mind a magyar ipar teljesítményét és versenyképességét.”⁷LEBELSBERG KUNÓ: A nyolcosztályú népiskola. Újság, 1926. március 21.> Sürgette az áldatlan állapotok javítását politikai okokból is. A forradalmak után – Magyarországot a demagógia klasszikus talajának nevezve – a kormány meg volt győződve arról, hogy a politikai demokráciát meg kell előznie a kulturális demokráciának.⁸LEBELSERG KUNÓ: A magyar kultúra jövője. Néptanítók Lapja, 1926. 29–30. sz.> És a „demagógia ellen csak egy szérum van: a kultúra.”⁹LEBELSBERG KUNÓ: A nyolcosztályú népiskola. Újság, 1926. március 21.> Trianon után, ahol és amikor a Kárpát-medencét ezer év óta kitöltő természetföldrajzi, gazdasági és politikai egységet jelentő történelmi Magyarországot feldarabolták, a kormány azt hangsúlyozta, hogy a Kárpát-medence népei felé ezer év óta a magyarság közvetíti az európai kultúrát. S a magyarság évezredes európai kultúrája is toronymagasan felette áll az úgynevezett utódállamok kultúrájának.¹⁰ÉSZÁROS ISTVÁN: Klebelsberg Kunó, az iskolareformer. In Gróf Klebelsberg Kunó emlékezete. Szerk.: Zombori István. Szeged, 1995, 49–50. p.> A nagyfokú iskolázatlanságról tanúskodó adatokkal viszont mindezt nehéz volt demonstrálni itthon és külföldön egyaránt, pedig Klebelsberg a kultúrfölényben látta a lehetőségét annak, hogy „egyszer, megengedett eszközökkel, az elveszítettet visszaszerezzük”.¹¹ANN MIKLÓS: Oktatáspolitikusok és koncepciók a két világháború között. Bp., 1997, 71. p.>

„Ha Magyarország beiskolázottsági térképét akarjuk megrajzolni és a beiskolázottság gócpontjait pirosra rajzoljuk meg, a beiskolázatlan területeket pedig feketével, akkor ez a térkép oly képet mutatna, mint amilyent a városok és falvak éjjeli képei mutatnak a maguk fizikai valóságában, hogy tudniillik a város valósággal úszik villanyfénylángok piros fényárjában. Ezzel szemben a mezőknek, a tanyáknak, a falvaknak világára veszedelmes és vigasztalan sötétség nehezedik. Veszedelmesnek mondom ezt a sötétséget, mert hiszen tudvalevőleg az iskolázatlan ember csökönyös, maradi, haladni nem tudó és nem akaró, azonkívül könnyen lesz szabad prédájává mindenféle téveszmének, de meg az iskolázatlan ember munkája nemzetgazdasági szempontból is sokkal kisebb értékű, mint az iskolázott ember munkája. [.] Ez a fölismerés vezette a közoktatásügyi kormányzatot arra, hogy a kimondottan mezőgazdasági népesség lakta területeken a szükséges iskolai hálózat kiépítését egy külön törvény erélyes gesztusával tegye lehetőv锹²Néptanítók Lapja, 1926. Rendkívüli szám.> – olvashatjuk a miniszteri indoklásban. A szakemberek egy része (Benisch Arthur, Fináczy Ernő és Karácsony Sándor, továbbá a Budapesti Tanítótestület elnöksége) már az előkészületek során egyetértett a reformok szükségességével. Viszont megoszlott a véleményük a reform mértékét és a megvalósítás mikéntjét illetően.

A beterjesztett törvényjavaslatot – a lényeget nem érintő változtatásokkal, „hosszan tartó éljenzés és taps” közepette – 1926 márciusában fogadta el a nemzetgyűlés. A mezőgazdasági népesség érdekeit szolgáló népiskolák létesítéséről és fenntartásáról szóló, 1926. évi VII. törvénycikk az elemi iskolák egy új típusáról, az úgynevezett érdekeltségi népiskolákról rendelkezett. Egy-egy iskola érdekeltségéhez azok a természetes és jogi személyek tartoztak, akiknek az iskola körzetén belül ingatlanuk vagy adó alá eső foglalkozásuk vagy jövedelmük volt. A törvény négy kilométer sugarú területeket, úgynevezett körzeteket jelölt ki. Ha a körzetben – az utolsó három év átlagát számítva – legalább 20 család vagy 30 tanköteles lakott, viszont nem volt a befogadásukra alkalmas iskola, elrendelte annak építését. A költségeket az állam nem tudta magára vállalni, ezért minden érdekelttől elvárta, hogy hozza meg önnön fizikai vagy anyagi áldozatát. A kormány „a kivitelezés zökkenőmentes lebonyolítása érdekében” Országos Népiskolai Építési Alapot hozott létre, és a törvényben kimondatta az érdekeltségek iskolaállítási és fenntartási kötelezettségét. Ahol a költségeket az érdekeltség nem vagy csak részben volt képes előteremteni, ott azok a községre hárultak, amely önként is magára vállalhatta a terheket, miként azt a vallásilag túlnyomó részben homogén területen az adott felekezet is megtehette. A törvény a költségeket két részre osztotta. Az egyik rész az iskolaépület felépítése volt, melyhez az érdekeltség minden tagjának hozzá kellett járulnia pénzzel vagy kézi- és igásmunkával. A költségek másik részét a felépített iskola fenntartása képezte, amely szintén az iskola érdekeltségi köréhez tartozók feladata és terhe volt. Az erre szolgáló különadót – a teherviselő képesség figyelembevétele mellett – az érdekeltség valamennyi tagjára kirótták. A kormány olyan építési (átalakítási) terveket adott, amelyektől nem lehetett eltérni. Ezek a tervek a külcsín mellett elsősorban az iskolaépületek szilárdságát, tartósságát, higiénikusságát és a célnak való megfelelést szolgálták. A falakat téglából építették, és nagy ablakokat illesztettek be, a tetőt palával fedték, a padlót vörösfenyővel burkolták. Az Alföldön – ahol a házak kétharmada még nádfedeles, fele vályogból épült, s egyharmadának volt csak külön WC-je az udvaron – mindez óriási előrelépés volt.¹³LATZ FERENC: Konzervatív reform – kultúrpolitika. In Tudomány, kultúra, politika. Gróf Klebelsberg Kunó válogatott beszédei és írásai (1917–1932). Szerk.: Glatz Ferenc. Budapest, 1990, 23. p.> Az állam ellenőrizte a kivitelezést, amely szakemberek (kőművesek, asztalosok, ácsok és lakatosok) feladata volt, és szükség esetén államsegélyt vagy építési kölcsönt is folyósított. A törvény bizottságot állított fel annak eldöntésére, hogy a statisztikai adatok alapján az „íróasztalnál” kijelölt helyen szükség van-e iskolára. A helyszíni szemle után határoztak arról is, hogy pontosan hol legyen az épület és hogy állami, községi, érdekeltségi vagy felekezeti jellegű legyen-e.

A kultusztárca álláspontja szerint hiába épülnek iskolák a tanyákon és a kisebb falvakban, ha ezzel egyidejűleg nem gondoskodnak a tanítók elhelyezéséről. Ezért mindegyik iskolához háromszobás tanítói lakást építettek, melyhez gazdálkodásra alkalmas föld és téglából épült udvari melléképületek is tartoztak. Mondván, a tanító nem mehet be minduntalan a nemegyszer nagy távolságra fekvő községbe, hogy megvásárolja a háztartásához szükségeseket. Hogy megteremthesse azokat, a törvény kertilletményről rendelkezett számára.

A szeged-rókusi 12 tantermes népiskola 1930. október 25-i felavatása egyben az 5000. népiskolai objektum ünnepélyes átadása is volt. Ezzel lezárult a népiskola-építési akció első szakasza, amelynek eredményeként 3475 tanterem és 1525 tanítói lakás épült. Az 5000 objektumból 3306 (66,1%) az Alföldet, 1393 (27,9%) a Dunántúlt és 301 (6%) a „megmaradt kis Felvidékünket” gazdagította. Az építési akció során 535 új népiskola épült fel. Közülük 402 tanyai és 133 belterületi volt. Az építkezésekre és átalakításokra ötvenmillió pengőt fordítottak.¹⁴ Az összeg felét az állam a költségvetésből fedezte, további egynegyed részét kölcsönnel támogatta. A felépült 5000 objektumból 1462 (29,2%) állami, 639 (12,8%) községi, 26 (0,5%) egyesületi és érdekeltségi, 2873 (57,5%) egyházi fenntartású volt. Ha a statisztikai adatokat vizsgáljuk, kisebb mértékű gyarapodásnak lehetünk tanúi. Ennek az az oka, hogy a 3475 tanteremből 1290 a már meglevő, de a célnak nem megfelelő tantermek pótlására épült. Az 1525 tanítói lakás közül 489 épült a már meglevő rosszak helyébe. Így tehát a „statisztikai gyarapodás” 2185 tanterem és 1036 tanítói lakás.¹⁵ENISCH ARTHUR: A népiskolai építési akció mérlege. Néptanítók Lapja, 1930. 43–44. sz.>

A rádiónak, a népkönyvtárnak, a vetítőgépnek és a gramofonnak, valamint az ismeretterjesztő előadások és népművelési tanfolyamok tucatjainak köszönhetően egy-egy népiskola és tanítói lakás a környezet szellemi és kulturális központja lett. Így a kultúra közelsége – a kormány terveinek megfelelően – nemcsak a gyermekekre, hanem a felnőttekre is pozitívan hatott.¹⁶LEBELSBERG KUNÓ: A magyar kultúra jövője. Néptanítók Lapja, 1926. 29–30. sz.> A népiskola-építési akció teljes sikeréhez a program második szakaszában még 3293 tantermet és 1326 tanítói lakást kellett volna felépíteni, s tovább kellett volna emelni a tanítói állások számát is.¹⁷LEBELSBERG KUNÓ: Hogy' áll népművelésünk? Néptanítók Lapja és Népművelési Tájékoztató, 1931. 11. sz.> Ez jelenthette volna az alapját a nyolcosztályos elemi népiskola megteremtésének, amely a művelődési ismeretek bővülése révén már versenyképes tudás megszerzését tette volna lehetővé. Mindez – Klebelsberg szerint – a munkások és parasztok millióinak szellemi, majd anyagi gyarapodásához vezetett volna. De a gazdasági válság, valamint a megváltozott nemzetközi és hazai politikai viszonyok ezt már nem tették lehetővé.

Klebelsberg szerint a puszta írni és olvasni tudás csak félműveltség, ami rosszabb a teljes tudatlanságnál.¹⁸LEBELSBERG KUNÓ: A magyar kultúra jövője. Néptanítók Lapja, 1926. 29–30. sz.> Ennek ellenére az elemi iskolák ennél többet nem nagyon tudtak adni. A csak elemit végzettek többsége néhány év alatt szinte mindent elfelejtett, s még a nevét is alig tudta leírni.¹⁹ÁRKÖZI ISTVÁN: Az ellenforradalmi rendszer népiskola-politikája Magyarországon (1919 augusztus – 1944). Budapest, 1980, 100. p.> A törvényhatósági szervek és a nagybirtokosok egy része fölöslegesnek tartotta a széles körű iskoláztatást, s ahol csak tudta, akadályozta a tanterem- és iskolaépítést.²⁰ A nagyobb gyermekeket ősszel és tavasszal változatlanul „befogták” dolgozni, télire pedig nem volt elég ruha és cipő. Ehhez járultak még az áldatlan útviszonyok és a távolság. Így, ha volt is szándék és lehetőség iskolába járni, azt sok esetben lehetetlenné tette a meleg ruha hiánya, a sártenger vagy a hó. Mindezekkel együtt az 1930/1931-es tanévben már a tankötelesek 92,5%-a járt iskolába, és a hat évnél idősebb népesség 90,4%-a tudott írni és olvasni. Csökkent a zsúfoltság is. Az 1930/1931-es tanévben „már csak” 333 elemi iskolában volt több mint 80, 84-ben több mint 100 az egy tanítóra jutók száma.²¹ZOMBATFALVY GYÖRGY: Népoktatásunk az 1935–36. tanévben. Néptanítók Lapja és Népművelési Tájékoztató, 1936. 3. sz.>

A népiskola-építési program során felépített Klebelsberg-iskolák közül több még ma is oktatási célokat szolgál.²²ZÉKELYNÉ KŐRÖSI ILONA: A kecskeméti tanyai iskolaépítések Klebelsberg idején. In Gróf Klebelsberg Kunó emlékezete. 1994, 58. p.> Felépítésük és a bennük folyó oktatás, nevelés és népművelés annak az Alföld-programnak a részét képezte, melyhez fogható nagyszabású tervre, valamint az azt megálmodni és megvalósítani tudó nagy formátumú politikusra a mai napig vár ez az országrész.