Komenczi Bertalan
Virtuális tanári szoba az Európai iskolai hálózaton
|
A fiatalok szervezett felkészítése a digitális korszakra elsősorban az iskolákban történik. A tanárok tehetnek a legtöbbet azért, hogy a gyerekek értelmesen, életesélyeik növelésére használják majd az új információs és kommunikációs eszközöket. Rajtuk múlik, hogy az információs társadalom által megkövetelt új képességrendszer humán összetevői, illetve az európai polgári mentalitás értékvilága és szemlélete kialakul-e a kontinens fiataljaiban. Az Európai iskolai hálózat Virtuális iskola projekt1 elindításával kíván segítséget nyújtani az új feladatok ellátásához, illetve a megváltozott tanárszerepre való felkészüléshez. |
1996-ban az Európai iskolai hálózat megszervezését előkészítő konferencián a svéd Ylva Johansson kifejtette, milyen előnyei lennének annak, ha a létrehozandó hálózat keretei között a tanárok munkáját segítő Virtuális tanári testület (Virtual Teacher College) is működne.
A tanárok ezen a fórumon közzétehetnék gondolataikat, ötleteiket
és tapasztalataikat, ami másoknak hasznára lehetne, ugyanakkor a kapott
reflexiók, visszajelzések hozzájárulnának saját kreativitásuk továbbfejlesztéséhez.
2000 tavaszától az Európai iskolai hálózat honlapjának jobb
sarkában található Virtual School feliratú logóra klikkelve beléphetünk
a tanárok virtuális birodalmába. Már a bejelentkező lapról megtudhatjuk,
hogy ezt a fórumot európai tanárok készítik európai tanárok számára
A webhely a minőségi tartalomszolgáltatás mellett kommunikációs platformként is szolgál, adatokat, híreket, információkat közöl az oktatás világából. A kommunikáció elsődleges nyelve természetesen itt is az angol, bár a bejelentkező lapon találhatunk egy francia és egy német nyelvű továbblépési lehetőséget is.3 A szintén innen elérhető itáliai Albert Einstein Szakközépiskola (A hónap iskolája, 2000. április) honlapján pedig a legtöbb információ olaszul jelenik meg. (A Virtuális iskola projektnek nemcsak az ötlete, hanem a kivitelezése is a svéd szakembereknek köszönhető, így a legtöbb rovatot főleg svédországi tanárok kezdték fejleszteni. Ez a helyzet változóban van, hiszen a szerkesztőcsoportok nyitottak, a cél pedig az, hogy Európa minden részéből vegyenek részt tanárok a webhely fejlesztésében és működtetésében, élve a hálózat adta lehetőségekkel.)
A virtuális iskola koncepciójáról és működésmódjáról szóló oldalról
tudhatjuk meg, hogy:
A tanítást és tanulást segítő
A koordinátorok körül szerveződnek az ugyancsak tanárokból álló munkaközösségek, amelyek a tervezés és működtetés feladatát látják el. A továbbiakban a teljesség igénye nélkül mutatunk be néhány munkaközösséget, illetve az általuk szerkesztett rovatokat.
Igazgatók5
A munkaközösség célja az, hogy segítséget nyújtson az intézményvezetőknek
és munkatársaiknak azon problémák megoldásában, amelyek felmerülnek
az IKT iskolai beillesztésével és használatával kapcsolatban mind
az iskolai adminisztráció, mind az oktatás területén. A munkacsoport
tagjai széles körű ismeretekkel, sokrétű tapasztalatokkal rendelkeznek
az iskolairányítás és iskolafejlesztés területén. Ez teszi lehetővé,
hogy a rovatot felkeresők új gondolatokkal és korszerű ismeretekkel
találkozzanak, és bővüljön látókörük a lehetőségek terén. Erről az
oldalról el lehet jutni az oktatást segítő eszközök és berendezések
tervezőit összefogó nemzetközi szervezet honlapjára is (The Council
of Educational Facility Planners). A szervezet fő törekvése a hatékony
tanulást lehetővé tevő és a kreativitás kibontakozását elősegítő tanulási
környezet tervezése. A bejelentkező lapról elérhető és megrendelhető
a From Now On (FNO), egy iskolavezetőknek szóló internetes
újság, amely az iskolák tanulási környezetének technikára alapozott
fejlesztéséhez nyújt segítséget.6 A szerkesztők által legjobbnak tartott
10 oktatástechnológiai webhely
Állampolgári ismeretek európai polgárság8
A rovat az európai polgár eszményének jegyében formálódik. A munkaközösség kettős célt tart szem előtt: hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a fiatalok az egyes országokban felelős, cselekvő állampolgárokká formálódjanak, továbbá szeretné elősegíteni az európai polgár sajátos identitástudatának kialakulását.
Ez a rovat is foglalkozik az európai hozzáadott érték fogalmával,
eközben összefoglalja a társadalomtudományi munkaközösség programját,
amely jól reprezentálja az Unió oktatáspolitikai elképzeléseit
is:
Média10
A média-munkaközösség szeretne a tanároknak segíteni abban, hogyan tanítsák meg a gyerekeket a média üzeneteinek értelmezésére, és ezáltal médiaértő polgárokká váljanak. Ennek elérése érdekében tervezik a média oktatásához, illetve a média tanulmányozásához szükséges információk és tartalmak összegyűjtését, közzétételét. Olyan eszközöket, módszereket és szolgáltatásokat szeretnének a tanárok rendelkezésére bocsátani, amelyek lehetővé teszik a média-írástudás (media literacy) kialakítását és gyakorlását. A diákok az egyes tantárgyak kereteit átlépő projekteken dolgozva ismerik és tanulják meg az információk összegyűjtésének, rendszerezésének és bemutatásának technikáit és módszereit. A webhelyen a következő szolgáltatások lesznek elérhetők:
Kultúra11
A munkaközösség célkitűzése az anyanyelvi kultúrák erősítése, az európai társadalmak múltjának megőrzése, általános értékek felmutatása a humaniórák területén és az egyes kultúrák közötti kapcsolatok erősítése.
A munkacsoport az épülőben lévő webhely oldalain részletesen
kifejti, hogy e célok megvalósítását milyen tartalmak összegyűjtésével
és megjelenítésével szeretné elérni. A felsorolásban szerepelnek a
kisebbségi nyelvek, az egyes nemzetek jellemző játékai, legendák,
népmesék, mítoszok stb. Ugyancsak fontos célja a programnak a régi
helynevek megőrzése és eredetük felkutatása, tudatosítása, a névadás
logikájának és történetének felelevenítése. A történelmi kapcsolatok,
a helytörténet és a turizmus, valamint a helyi szokások-címek mögött
az európai történelem, nyelvek, kultúrák és szokások sokrétűsége és
gazdagsága jelenik meg. Figyelemre méltó a Nagyszülők meséi részprogram
is. Alapgondolata abból a felismerésből született, hogy az utóbbi
évtizedek rohamosan városiasodó, informatizálódó és globalizálódó
Európája markánsan különbözik attól a világtól, amelyben a nagyszülők
generációja gyermek- és ifjúkorát élte. Annak az egyszer volt Európának
a hétköznapjai, a kisemberek akkori mindennapi világa még él az idősebbek
emlékezetében, és érdemes a megőrzésre. Ha a gyerekek megkérdezik
erről a nagyszülőket, és az interneten közzéteszik a saját családjukból
eredő történeteket, annak többszörös haszna lehet. Pillanatnyilag
még csak két linkgyűjtemény található a rovatban:
Általános iskolai nevelés12
Speciális igényű tanulók13
Jövőkép