Bodor Eszter

Felnőttek a gyermekkorról

– Kutatás a Pestszentlőrinci Felnőttek Gimnáziumának egyik esti tagozatos osztályában –

A gyermekkor meghatározó fejezete életünknek. Felvetődik a kérdés, értelmezhetjük-e úgy, mint életünk egy lezárt fejezetét, vagy minden emberben benne rejtőzik az „örök gyermek”? Köthető-e valamely életkorhoz a gyermekkor vége, vagy sem? Ezekből a kérdésekből indul ki a szerző, hogy feltárja azokat a motívumokat, elképzeléseket, amelyek befolyásolhatják a mai ember vélekedését a gyermekkorról.1 A szerző nem törekedett arra, hogy előzetesen felállított hipotéziseket teszteljen vagy adatokat mérjen. Célja, hogy feltárja azokat a motívumokat, elképzeléseket, amelyek befolyásolhatják a mai kor emberének vélekedéseit a gyermekkorral kapcsolatban.

Sokszor hallható az a vélekedés, hogy a mai gyermekeknek nincs idejük arra, hogy gyerekek legyenek. Elvesznek a tévéműsorok, a különórák, az egymással való versengések között. Persze mindezen szorító körülmények ellenére vannak olyan szülők, akik hisznek a gyermekkorban, annak fontosságában, pótolhatatlan mivoltában. A gyermekkor jelentőségét sokan sokféleképpen kiemelték, közülük jelentős hatású Carl Jung egyik gondolata: „A ťgyerekŤ minden, ami elhagyott, védtelen és ugyanakkor istenien hatalmas, a jelentéktelenül kétséges kezdet és a győzelmes vég. Az ťörök gyermekŤ az emberben legyőzhetetlen tapasztalat, képtelenség, hátrány és isteni kiváltság, a felmérhetetlen, ami meghatározza a személyiség végső értékét vagy értéktelenségét.”²

A kutatás célja, módszerei, a vizsgált minta

Vizsgálódásomat egy olyan közösségben végeztem, melyhez magam is kötődöm. Két éve tanítok a Pestszentlőrinci Felnőttek Gimnáziumában, s 1998 szeptembere óta egy esti tagozatos kilencedik osztály osztályfőnöke vagyok. Nem véletlen tehát, hogy a gyermekkorral kapcsolatos kérdéseimet saját osztályomnak tettem fel. Kutatásom célja annak vizsgálata, hogy ebben a változó, „posztmodern” világunkban hogyan élik meg a felnőttek saját gyermekkorukat, gyermekeik gyermekkorát, és mennyire érzik magukban régmúlt gyermekségük „munkálkodását”.

Gimnáziumunkban olyan diákok tanulnak, akik családosak, és munka mellett járnak esténként iskolába, vagy olyan 15-16-17 évesek, akik (magatartási zavar, korai terhesség, bukás stb. miatt) kimaradtak a nappali tagozatos gimnáziumból, szakközépiskolából. Hallgatóink heti három, illetve két alkalommal járnak esténként iskolába, attól függően, hogy esti vagy levelező tagozatosak.

Az osztályomban tanuló diákok életkora 26 év körül van, de anya és fia is jár az osztályba. Az életkori heterogenitásból adódóan a különböző generációk képviselői egymást segítik, s olykor nevelik is. A vizsgálatban 21 ember vett részt, 11 férfi és 10 nő. Voltak köztük többgyermekes családanyák, 20 év körüli gyermektelen fiatalok, 30 év körüli agglegények, s 20 év alatti, magukat még gyermeknek tartó férfiak és nők. Nem törekedtem reprezentatív mintavételre, és az életkori heterogenitás sem volt feltétel.

Kutatásom két részből állt. Egyrészt megkértem a hallgatókat, írjanak három nyitott mondatot azzal a kezdettel, hogy: A gyermekkor olyan, mint a ... Majd ezen mondatok után írjanak le mindent, ami a gyermekkorral kapcsolatosan eszükbe jut. Erre 40 percük volt. Az ezt követő órán Szabó Lőrinc Lóci óriás lesz című verse alapján beszélgettünk arról, mit jelent, illetve jelentett számukra gyermeknek lenni, illetve mi is manapság a gyermekkor.

A kutatás eredményei

A gyermekkor metaforákban

Mikor megkértem az osztályom hallgatóit, vegyenek részt a vizsgálatban, nagy örömmel s segítőkészen tették. Amikor kiderült, mi a feladat, egy kis elbizonytalanodást éreztem a részükről. Azzal a kérdéssel, hogy mi is az a gyermekkor, nemigen foglalkoztak még azok sem, akiknek van gyermekük. Azért, hogy ezt a kezdeti feszültséget oldjam, megkértem őket, írjanak három nyitott mondatot arról, milyen a gyermekkor.

1. A gyermekkort, mint valaminek a kezdetét tekintik

Pl.: „A gyermekkor olyan, mint a nyíló rózsa.”³

2. A gyermekkor szépségét emelik ki

Pl.: „A gyermekkor olyan, mint a délelőtti napsütés egy nyári napon.”

3. A gyermekkor kiszolgáltatottságát hangsúlyozzák

Pl.: „A gyermekkor olyan, mint a marionettbábuk élete, eleinte madzagon rángatják, majd mikor megunja megszabadul tőle.”

4. A jelenlegi gyermekkort szembeállítják a régmúlt idők boldog gyermekkorával

Pl.: „A gyermekkor régen olyan volt, mint az álom, most viszont olyan, mint a hajsza.”

5. A gyermekkor hangulatát megragadóak

Pl.: „A gyermekkor olyan, mint a zene.”

6. A gyermekkor rövidségét, mulandóságát emelik ki

Pl.: „A gyermekkor olyan, mint a ruha, hamar kinő belőle az ember.”

Már ezekből a példákból is kitűnik, hogy a gyermekkor mint hívó szó milyen különböző asszociációkat vált ki az emberekből. A gyermekkort különböző szimbólumok segítségével igyekeznek definiálni a hallgatók. A szimbolikus gondolkodásmód, a köznyelvi képes beszéd és a rajzolt jelképek évezredek óta az emberiség közismert és nélkülözhetetlen eszközei. Ezért érdekes lehet a használt szimbólumok tanulmányozása, elemzése. Paul Ricoeur szerint „A szimbólum gondolkodásra késztet, a jelentés nem benne van, hanem rajta kívül, amelyet gondolati úton kell megkeresnie”.⁴

Az irodalomban és más művészetekben is visszatérő jelkép a rózsa. Az egyik hasonlatban a válaszoló a nyíló rózsához hasonlította a gyermekkort. Közismert, hogy az ókorban a rózsa a szerelem istennőjének, Aphrodité-Venusnak és kísérőinek, a három Gráciának: májusnak, a megújhodásnak; a halált megvető bátorságnak; valamint a túlvilági Élüszioni Mezőknek a virága. Venustól Szűz Mária örökölte: a földi szerelem szimbóluma az égi szerelem jelképévé alakult, paradicsomi virág, melyen a bűnbeesést követően jelentek meg a tövisek (a bűnbeesés pénteken, Venus napján „történt”). Mária „tövis nélküli rózsája” mentes az eredendő bűntől. A rózsához mint virághoz általában a szépséget társítjuk, s persze a különböző színűekhez különböző jelentések kapcsolódnak. A vörös rózsa a szerelem kertjének piros virága, a fehér rózsa a szűziesség, a tisztaság szimbólumává vált. A nyíló rózsa mint a gyermekkor jelképe magában hordozza a születés motívumát, a szépséget és a tisztaságot egyaránt.

Volt, aki a nyári napsütéshez hasonlította a gyermekkort. Talán ez sem tekinthető véletlennek, hiszen az ember már az ősidőkben felismerte, hogy napsütés nélkül nincs élet. A Nap szimbolikus jelentőségét növelte, hogy az időszámításnak is a látszólagos napmozgás a legfőbb kulcsa. A napsütéshez általában pozitív érzelmeket társítunk: fény, erő, vidámság, éltetőerő stb. Voltak olyan felnőttek, akik a gyermekkort a zenéhez hasonlították. A zene is pozitív, kellemes asszociációkat kelt az emberekben, s inkább egy hangulat megragadásának tekinthető. Volt olyan felnőtt, aki a gyermekkort a gyertyalánggal azonosította. A gyertya a Biblia alapján a Logosznak, a Világ Fényének szimbóluma, így a keresztény szimbolikában Krisztus jelképe, aki meghalt az emberekért, hogy elhozza a megváltás fényét. Ez arra utal, hogy a gyertya megsemmisül, miközben fényt sugároz. A gyertya és annak fénye azonosítható a vitalitással. A gyermekkorral párhuzamba állítva a gyertyaláng az erőt adó fényen kívül a mulandóságot is kifejezheti. Mindezekből kiderül, hogy a gyermekkorral kapcsolatos asszociációk ennek az életszakasznak a szépségét, mulandóságát, törékeny voltát, éltető erejét hangsúlyozzák.

Az említett hasonlatokban sok a természeti kép, jelenség, bárányfelhő, napsütés, tavasz, harmat a füvön, facsemete, felhő nélküli tiszta ég, kikelet, melyek a gyermekkor szépségét, gondtalanságát, „felhőtlenségét” fejezik ki. A természeti képekkel nem fejeznek ki negatív érzéseket, motívumokat a megkérdezettek.

Gyermekkorok az esszékben

Az esszéket sokféle szempont szerint lehetne csoportosítani. A következőkben a jellegzetes témák mentén mutatom be a válaszoló felnőttek elképzeléseit a gyermekkorról:

– saját gyermekkor felvillantása,

– más gyermekkorának (rokon, ismerős) bemutatása,

– saját gyermek életének, helyzetének bemutatása,

– általában a gyermekkorról,

– a hasonlat részletesebb kifejtése.

A saját gyermekkorukról íróknál a következő fogalmak, kifejezések a vissza-visszatérőek: „emlék, zavaros, gondtalan, ... még most is gyerek vagyok, ... 70 évesen is gyerek szeretnék lenni, ... akkor nem éreztem a gyermekkor varázsát, nem úgy, mint akkor, amikor már felnőttnek kéne lennem”.

Saját gyermekkorról csupán két fiatalember (23 és 24 éves) írt, érdemes ezeket az írásokat egymás fényében értelmezni:

„A saját gyermekkor eléggé zavaros, nem azért, mert mások befolyásoltak, vagy rossz körülmények között éltem volna. Kisebb koromban én voltam mások játékszere, ide-oda dobáltak, mert én hagytam magam, meg nem is éreztem a gyermekkor varázsát, nem úgy, mint amikor már felnőttnek kéne lennem. Én úgy érzem, hogy az, ami kimaradt a gyermekkoromból, az most más formában igaz, de megjelenik. A saját életemet úgy képzelem el (vagy legalábbis úgy szeretném), hogy azokat, akiket igazán szeretek, és fontosak a számomra, boldoggá tegyem, és néha csak a gyermekdedes felfogásommal megnevettetem őket. Én szeretnék 70 évesen is ilyen maradni. A saját gyermekeim életét nem szeretném befolyásolni, de a lehető legtöbb boldogságot és szeretetet meg tudjam adni, és így tudjam az ő gyermekkorukat széppé tenni, amennyire lehet. Nem tudom igazán, hogy azok, akik szeretnek, el tudják-e fogadni az én gyermekes életemet, felfogásomat. De én csak szeretetből teszem mindezt.”

Ez a 23 éves fiatalember az édesanyjával jár együtt az osztályomba, így számomra nagyon érdekes, hogy a kettőjük kapcsolatába néha betekintést nyerhetek. A kapcsolatuk jónak tűnik, bár vannak nézeteltérések közöttük, ezek a korkülönbségből adódnak. Az anya 43 éves, otthon van, nem dolgozik. A fiúnak van egy öccse is. A fiatalember az édesapjával együtt dolgozik egy vállalkozásban. Ezek az információk csak annyiból fontosak számunkra, hogy egy összetartó, egymást szerető családról kaphatunk képet. A fiatalember azt írja fogalmazásában, hogy szeretne gyermek maradni, ugyanakkor sokszor küzd az ellen, hogy az édesanyja gyermekként kezeli. Úgy látom, most van abban a helyzetben, amikor tudja, hogy felnőtté kellene válnia, de fél is ettől. Ezeket az ambivalens érzelmeket, vágyakat maga is megfogalmazta írásában. Ebben az esszében is felvetődnek olyan kérdések, melyekkel a hasonlatok elemzése kapcsán már találkozhattunk: a gyermekkort kiszolgáltatott életszakasznak tartja, csakúgy, mint az a fiatalember, aki a marionettbábukhoz hasonlította a gyermekek helyzetét. Gyermeknek lenni csupán életünk egy szakasza, vagy több annál? Gyermeknek lenni azt jelenti, hogy bizonyos térben és időben élünk, s ennek alapján értelmezzük a világot. A gyermeknek sajátos tere, ideje és saját világa van. Ez a fiatalember is kiemeli fogalmazásában, hogy az ő gyermekes felfogása más, mint a többieké, de ő így boldog, s másokat is így tud boldoggá tenni.

A másik fiatalember, aki a saját gyermekkoráról írt, a következő gondolatokat fogalmazta meg:

„A gyermekkorom pusztán emlékekből áll. Miből is állna? Borzasztóan meghatározta a későbbi énemet. Az én példám egészen rossz, mert én későn érek, hozzám mindig később érnek az információk, egyből nem fogom fel. Óvodában és iskolában is ebből adódtak a problémák. Homályos emlékeim vannak. Például egyéves koromban pont a születésnapomon nekikészültem, hogy eszem a tortámból. Viszont az asztal sarka megakadályozta ezt. Fejemmel hárítottam, állítólag fájt. Innentől ködös minden. A következő kép: 1982, ültem a szobában és bámultam a televíziót, a Stúdió '82 ment a műsoron, és én arra gondoltam, hogy erre, mikor idősebb leszek, emlékezni fogok.”

Ez a 24 éves fiatalember ezt a hasonlatot írta a fogalmazása fölé: „A gyermekkor olyan, mint a tanulópénz.”

Ezek a személyesebb hangvételű, saját gyermekkorból felvillantott emlékképek mindkét esetben nagyon szoros összefüggést mutatnak az általam megismert személyiséggel. Igazán csak úgy lehet megérteni ezt a két írást, ha ismerjük mind a két fiatalembert. A második esszé írója valóban kissé „elvarázsoltan” közlekedik az emberek között, s az információk tényleg valami oknál fogva később jutnak el hozzá, bár feltételezhetően ez nem annak a gyermekkori fejsérülésének az oka, amit fogalmazásában említ. Érdekes, hogy fogalmazásában nem jelenik meg a család, sem a szülő, sem a testvér. Az általa említett tévéműsor fontos szerepe nem derült ki az írásából. Meglepő az is, hogy sem a játék, sem a mese nem jut eszükbe saját gyermekkoruk kapcsán.

Voltak, akik saját gyermekkorukról, a gyermekkorról általában vagy rokonuk gyermekkoráról is írtak egyetlenegy esszén belül. Ilyen volt egy 18 éves nő írása is. A már említett kezdeti bizonytalanság, a kérdés újszerűsége megfogalmazódik az esszé elején:

„Nem is tudom, hogy mit írjak róla, és azt hiszem, én még teljes mértékben gyerek vagyok. Szerintem legalábbis nekem nagyon jó gyermekkorom volt, van. Őszintén megmondom a tanárnőnek, én félek a felnőtté válástól. A gyerekeknek nem kell akkora felelősséget vállalniuk, mint a felnőtteknek. Ha például rosszat csinálok, anyuék megoldják helyettem. Szerintem egy gyereknek sokkal könnyebb, nem neki kell eltartania a családot, elkényeztetik. Csak a tanulással kell foglalkoznom!”

Ezek a gondolatok sok fogalmazásban visszatérnek, hiszen a gyermekkor egy gondtalan s főként felelősségek nélküli állapot a számukra, ezért nem akarnak felnőtté válni, holott már rengeteg dologban úgy viselkednek, mint a felnőttek. Olyan ez, mintha a felnőttségből és a gyermekségből is ki akarnák válogatni a számukra kellemes dolgokat.

Egy 33 éves kétgyermekes családanya általában írt a gyermekkorról, majd saját gyermekeit is megemlíti:

„A gyermekkorról az jut eszembe, hogy amíg az ember gyerek, örökké csak azt hajtogatja, hogy de jó lenne már felnőttnek lenni, az ember azt csinálhat, amit csak akar. Később persze már felnőttként nem mindig olyan jó felnőttnek lenni, szembeszállni a sok gonddal, problémával. A saját gyermekeim is állandóan felnőttek szeretnének lenni. Amíg az ember gyerek, szinte gondtalanul élhet, játszhat, szórakozhat, csak ezt akkor nem tudja értékelni. Azon kívül, hogy tanuljanak – és az általános iskolában 3. és 7. osztályosak a gyermekeim –, nem olyan nagy teher még. Persze néha egy kis besegítés a házimunkába még belefér a napi tanulás mellé, de más gondjuk nincsen, és gondolom, ez minden családban élő gyerekre vonatkozik.”

Az esszé írója említést tesz még az intézetben nevelkedő gyerekek sanyarú sorsáról, a csonka családban nevelkedőkről. Az ő írásában már megjelenik a játék, a mesélés és a család fontos, összetartó, megőrző szerepe. Látszik, hogy gyermekeivel kapcsolatban már többször átgondolta a gyermekkor problematikáját. Esszéjét a következő gondolattal zárta le: „Én a gyermekkoromra örömmel gondolok, és szeretném, ha a gyermekeim is majd ugyanígy gondolnának vissza, ha már felnőttek lesznek.”

Érdekes szembeállítani az előbb olvasott fogalmazást egy 37 éves nő írásával, aki özvegyen, egyedül neveli három gyermekét. Ő így látja a gyermekkort:

„A mai gyermekkor a gyermekek részére sem könnyű egy bizonyos kortól. Amíg kicsik, addig az alváson, evésen kívül semmi gondjuk. Amikor elérik a totyogó kort, onnantól kezd izgalmassá válni életük. Ekkor még óvodáskorig igen sokat a játékkal foglalkoznak, majd jönnek a játékos matekórák, énekórák stb. Innentől van, amelyik gyerek elfogadja ezt a kötöttséget, van, amelyik nem. Az iskolai év sem telik zajtalanul, rengeteg a kötelező, amit elfogad a gyerek vagy sem. Nem sok szabadidővel rendelkezik. Bizony nagy szerepe van a szülő hozzáállásának is ebben. Ha van hétvégén egy kis szabadidő, lehet menni kirándulni, játszani stb. A nyári szünidő is legtöbb helyen már felhős. A szülő egyre kevesebbet tud gyermekére áldozni, hogy gyermeke úgy érezze, hogy ez az én gyermekkorom még mindig az igazi. Sok gyermek így nő fel, a szülő hiába hajszolja magát bele a munkába, mégsem tud gyermeke számára igazi jó gyerekkort biztosítani. Mindez nem a gyermekek hibája, s nem a miénk szülőké, hanem a kor hozta magával ezt az életet. A fiatal gyermekek viszont sorba viszik egymást bele a legrosszabb dolgokba. Ez észlelhető a mostani gyermekkorban. Mindezt lehet szabályozni, s csak azt mondjuk, addig jó, míg tanul, viszont kikapcsolódásra nem sok idő jut ezután. Ők is egyre túlhajszoltabbak.”

Ez a fogalmazás mintája annak, amikor a felnőttek felfedezik, hogy a kor követelményei a gyerekek elé olyan mércéket állítanak, melyek teljesítéséhez néha túl nagy árat: a saját gyermekkorukat fizetik. Ez az édesanya is érzi, tudja, hogy gyermekeire több időt kellene fordítania, de délelőttönként dolgozik, esténként hetente háromszor iskolába jár, hogy megszerezze az érettségit, mely jobb munkához, jobb lehetőségekhez segíti hozzá. Ördögi kör, melyből nem lehet kitörni, hiszen a körülmények kiszolgáltatottja a szülő is.

Az esszéből észrevehető, hogy a magukat még gyermeknek tartó fiatalok és a gyermekük iránt felelősséget érző szülők fogalmazásaiban ugyanazok a motívumok válnak hangsúlyossá, csak más szemszögből. Gondolok itt a gyermekkorában felnőtté válni akaró gyermekre, a szülők fontos szerepére, a társadalom által állított követelmények nehézségére.

A gyermekkor merőben eltérő megközelítése egy 27 éves férfi írásából került elém.

„A gyermekkor olyan, mint egy izgalmas történet, mely ha hosszú is, nem vesszük észre a történelem, az idő múlását. A gyermekkor olyan, mint egy új világrész, egzotikus tájat felfedezőnek az euforikus élménye. A gyermekkorban mindenkinek nagyobb a fantáziája, mint egy bizonyos kor fölött. A gyermekek képesek kitalálni történeteket, és az idősebbeknek a felnagyított tetteket elhinni. A gyerekek általában rajonganak valakiért vagy valamiért. Örömüket látványosan kimutatják, vagy éppen fordítva, csalódottságuknak hangosabban szereznek érvényt. Legtöbbjüket könnyű befolyásolni, vagy a környezet jelentősen meghatározza későbbi életüket.”

Ebben az esszében a gyermekkor mint különleges életszakasz jelenik meg. A gyermeki fantázia, a gyermeki hiszékenység s a gyermekkor mint valaminek a felfedezése egyedül az ő fogalmazásában vált hangsúlyossá.

Egy 18 éves nő írásában kiemelkedő szerepet kapott a család, s a szülők mint a gyermekkor nélkülözhetetlen tényezői jelentek meg.

„Mikor egy gyermek megérzi az életet, azt, ami őt körülveszi, az anya, apa, szeretet, érzi, hogy fontos. Figyelnek rá, és figyelteti magát, van álma is, igazi gyermekálom ez, amikor egy kislány királylány akar lenni, vagy egy kisfiú masiniszta vagy bakter.”

Egy 17 éves lány szintén a szeretetet, a boldog családi légkört említette fogalmazásában.

„A gyermekkor életünk legfontosabb szakasza. Gyermekkorban szerzett élményeink döntően befolyásolják sorsunkat, személyiségünk alakulását. A gyermekkorban a szeretet a legfontosabb és a boldog családi légkör. A kisgyermek példaképe a szülő. A fiú az apját, a lány az anyját tekinti példaképének. Tehát nagyon fontos, hogy a szülő valóban jó példa legyen a gyermek számára. Szeretni kell gyermekünket, de soha ne kényeztessük el.”

Végezetül még egy 18 éves fiatalember fogalmazását emelem ki. Megtalálhatók benne az előbbi esszék gondolatai, ám asszociáció mégis szokatlanok voltak számomra:

„A gyermekkor olyan, mintha egy vízbe követ dobnánk. Ha vízbe követ dobunk, a víz fodrozódni kezd, és egyre nagyobb és nagyobb fodrok keletkeznek. Életünk nagy részben a gyermekkorban (a gyermekkornak abban az időszakában, mikor kamaszodunk) dől el. Ez legfőképpen a tanulás miatt van így. Ha a gyermek nem figyel oda, és nem azt cselekszi, amit kell, annak következményei lesznek. Ugyanúgy, mint amikor azt teszi, amit kell. Úgy fodrozódik a gyermek sorsa a gyermek felnőtté válásáig, ahogy a víz. Ha nagyobb követ dobunk a vízbe, az nagyobb fodrokat formál, ha kisebb követ dobunk be a vízbe, kisebb fodrot készít. Ha a gyerek többet tanul, nagyobb valaki lehet belőle, mint egy átlagos ember. Ez hasonlít a nagy és a kis kőre.”

Ez az írás több okból is érdekes. Azok a jelképek, melyeket talán nem is tudatosan használ, valamilyen kapcsolatban állnak a születéssel, a gyermekkor tisztaságával. A víz mint szimbólum a különböző kultúrákban az anyagi létezés kezdetét jelenti. Figyelemre méltó, hogy a fogalmazásban a víz az életet jelképezi, s a beledobott kő azokat a nehézségeket, melyek alakítják. A gyermekkor ebben az esszében nem zavartalan, boldog állapotként tűnik fel, hanem nehézségekkel teli időszakként.

A szabad esszékből kiderült, hogy a különböző korú felnőttek számára a gyermekkornak nemcsak az az értelme, hogy a további fejlődés döntő feltétele, hanem az is, hogy megtalálhatóak benne alapvető létmódok, amelyek elsősorban a gyermeki egzisztencia sajátos értékei, analóg módon azonban mindig megilletik a sikerült emberi létezést. Az esszék írói szerint az egészséges emberi élet feltétele a nyugodt, szép, kiegyensúlyozott gyermekkor. Fontos értékként jelenik meg a fogalmazásokban a létezésbe vetett bizalom, a nyitottság az iránt, ami kiszámíthatatlanul következik be: a beleegyezés s beletörődés abba, hogy rendelkeznek velünk. Említést tesznek a gondolkodás és az érzés eredetiségéről, a gyermeki naivitásról és a játékos képzeletről. Fogalmazásaikból kiderült, hogy a gyermekkor magában hordozza a jövő varázsát, lehetőségeit.

Az írásműveket hangulatilag s műfajilag is lehet csoportosítanunk. Hangulatilag vannak olyanok, melyek optimistán közelítik meg a gyermekkort, szinte idillien ábrázolják azt. Mások a kor elvárásait, a csonka családokat is figyelembe vették akkor, mikor a gyermekkorról írtak. Műfaji szempontból szabad esszék készültek, melyek között van vallomásos hangvételű, reális leírás, meseszerűen ábrázolt megközelítés is.

Gyermeknek lenni, ahogy azt a vita hevében látják

Miután a hallgatók megírták az esszéket, Szabó Lőrinc Lóci óriás lesz című verséről kezdtünk beszélgetni. Azért választottam ezt a sorrendet, hogy egy kicsit elgondolkozzanak a témáról, majd e vers kapcsán fogalmazzák meg érzéseiket, gondolataikat a gyermekkorral kapcsolatban. A beszélgetést az óra után írásban rögzítettem. Miután kiosztottam mindenkinek a verset, felolvastam. Mivel magyar nyelvet és irodalmat is tanítok ebben az osztályban, nem volt újdonság számukra, hogy egy vers kapcsán beszélgetünk valamely témáról.

A vers felolvasása után először tetszésüknek adtak hangot, majd arról kezdtünk el beszélgetni, hogy a gyermekek milyen kiszolgáltatottak, hiszen hányan hányféleképpen nevelik, akarják őket megváltoztatni. Az egyik fiú kiemelt egy versszakot a versből, s azt mondta, szerinte a gyermek nem érzi, hogy lentről minden ijesztő, ezt csak a felnőtek érzik később így, hiszen a gyerek szeret gyerek lenni, csak akkor durcás, ha az akaratát nem tudja érvényesíteni:

„És ijesztő volt odalentről,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erősek
s én gyönge és kicsi vagyok.
Minden lenézett, megalázott,
és hórihorgas vágy emelt
– föl! föl! – mint az első hajóst, ki
az egek felé szárnyra kelt.”

Egy hölgy az osztályból ezzel nem értett egyet, azt vallotta, hogyha a gyermek nem érezné magát valamilyen szinten kiszolgáltatottnak, akkor nem szeretne minél hamarabb felnőni. Ezt követően arra terelődött a szó, hogy ebben a versben természetesnek hat, hogy az apa játszik a gyermekével, de manapság erre nincs idejük a szülőknek, hiszen a pénz megteremtésén kell fáradozniuk. Ezen a ponton nagy vita kerekedett az osztály tanulói között arról, hogy mi a fontosabb: ha a szülő játszik a gyermekével, mesét mond neki, elviszi kirándulni, vagy ha megveszi neki a legdrágább Nike-cipőt, mobiltelefont. Sokan azt mondták, hogy a gyerek iskoláskoráig jobban értékeli, ha a szülők játszanak vele, iskolába kerülve azonban elindul a versengés (ezt a gyakorló szülők alátámasztották), melybe akarva-akaratlan a szülő is bevonódik. A szülő szeretne mindent megadni gyermekének, de nem biztos, hogy ez sikerülni fog. Nem szeretné egyik szülő sem, hogy gyermeke rosszabb ruhában járjon, mint mások.

Ezt követően visszatértünk a vershez, s azt vizsgáltuk, vajon milyen gyerek Lóci, s milyen apa Szabó Lőrinc. A gyermekre a következő jelzők, kifejezések hangzottak el: élénk, huncut, igazi gyerek, örökmozgó, eleven, olyan, mint a villám, vadóc, szeretetre méltó. Az édesapára a következő megjegyzéseket mondták: türelmetlen, mindig elfoglalt, megértő, van önkritikája, fejlődőképes. Ezek után azt vizsgáltuk, hogy milyen apa-fia viszonyt ismerhetünk meg ebből a versből. Erre nem tudtak igazán egyértelmű választ adni, mert mint kiderült beszélgetésünkből, úgy érzik, jó ez a viszony, de az apa nem mindig kuporodik le a gyereke mellé, hiszen csak most jött rá, hogy milyen is az. A gondolatsor végkicsengése az volt, hogy ez a kapcsolat alakulóban van, s minden adott ahhoz, hogy tökéletes kapcsolat váljon belőle, ha az apa is úgy akarja.

Végezetül arról kérdeztem őket, szeretnének-e mesélni leendő, illetve meglévő gyermekeiknek, és mit gondolnak arról, hogyan érdemes eltölteni egy gyermekkel a szabadidőt. A válaszok többsége abból állt, hogy szeretnének mesélni a gyermekeiknek, de nem mindig lesz rá idejük s energiájuk, s szerintük a gyereknevelés nemcsak elhatározás kérdése, hanem a körülmények függvénye is. A szabadidő eltöltésére tett javaslatok között szerepelt: bábszínház, mozi, vidámpark, állatkert, kirándulás, társasjáték, kerékpározás.

A szabad esszék és a beszélgetések azt mutatták, hogy változó, az értékeket olykor megkérdőjelező világunkban nem kérdéses a gyermekkor fontossága. Csak a gyermekkor funkciójával kapcsolatban merülnek fel problémák a felnőttekben. A gyermeknek vajon az a feladata, hogy már első osztályos korától polihisztorrá váljon, hogy ezzel megalapozza későbbi egzisztenciáját? Vagy esetleg ez az időszak a boldog, önfeledt játék, gondtalanság ideje? Nem törhetünk pálcát egyik vélemény képviselői felett sem, hiszen mint kiderült, a maguk módján jót akarnak gyermekeiknek, de sokszor olyan döntésekbe kényszerülnek a kor elvárásai által, melyekkel ők maguk sem értenek egyet. Úgy gondolják azonban, hogy alkalmazkodniuk kell a körülményekhez. Az is kiderült, hogy a gyermek a felnőttek számára titok, mint a kezdet, amely a jövő felé tart. A gyermekkort a létezésbe vetett bizalom, a nyitottság, az új iránti vágy, az érdeklődés jellemzi.

A gyermekkor az emberi lét lényegi részét alkotja, s az ember már gyermekként is az emberi létezés önálló és önmagában értékes formáját valósítja meg, melyben sajátos módon találkozik a világgal, s amelyben sajátos módon érvényesül a tökéletességre való törekvés. A gyermekkor meghatározza későbbi életünket. A Pestszentlőrinci Felnőttek Gimnáziumának 9.c osztályába járó 21 hallgatónak a véleményét, kételyeit, kérdéseit, válaszait ismerhettük meg ebből a vizsgálatból. Kutatásom csupán problémafelvetés, mely további gondolatokat, megfontolásokat idézhet elő.

Irodalom

FALUS Iván: Bevezetés a pedagógiai kutatás módszereibe. Budapest, 1996, Keraban Kiadó.

HOPPÁL MIHÁLY – JANKOVICS MARCELL – NAGY ANDRÁS – SZEMADÁM GYÖRGY: Jelképtár. Budapest, 1997, Helikon Kiadó.

JOHN BRADSHAW: Vissza önmagunkhoz. A bennünk élő gyermek felfedezése. Budapest, 1990. Hunga-Print Nyomda és Kiadó.

KAMARÁS ISTVÁN: A gyermek a szociológus és a filozófus szemével. In Óvodapedagógiai Nyári Egyetem, Kecskeméti Tanítóképző Főiskola, Kecskemét, 1992.

SZABOLCS ÉVA: Fejezetek a gyermekkép történeti alakulásából. Új Pedagógiai Közlemények, ELTE BTK, 1995.