Rókusfalvy Pál

Mi a környezetpszichológia? I. rész¹

– A környezetvédelemre nevelés szemléletmódja és alapkérdéseinek rendszerezése –

A kétrészes tanulmány első felében a szerző a környezetpszichológia mint tudománycsoport előzményeit, tárgyát, feladatát tekinti át, rávilágítva arra, hogyan kapcsolódnak össze az egyes tudományok e bonyolult probléma megoldásában. A környezetpszichológia három olyan alapkérdését fejti ki részletesen, amelyek az iskolai környezetvédelmi nevelés megalapozásában segítenek.

A probléma mibenléte

1972-ben hirdették ki az akkor legnagyobb létszámú – jelenleg mintegy százötven – tagállamot tömörítő UNESCO-egyezményt, a világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló Világörökség Egyezményt. Az aláíró országokhoz hazánk 1985-ben csatlakozott.

Az Egyezmény előzményeihez tartozik az 1970-ben megalakult észak-amerikai „Worldwatch” környezetvédő szervezet, amely drámai erővel figyelmeztetett: veszélyben a Föld! Húsz évvel későbbi állapotról közölt tanulmányokból idézünk néhány adatot.

Miközben a Föld lakóinak száma 1,6 milliárd fővel gyarapodott, több százezer hektár erdőt és mintegy félmillió tonna humuszt veszített el. Az autók és a gyárak ezen idő alatt 9%-kal több szén-dioxidot juttattak a levegőbe. (Ezért is fontos a közúti forgalom rovására a tisztább vasúti közlekedés újjászületése.) Sok állatfaj teljesen kipusztult. Legalább egymilliárd ember szív be egészségére ártalmas levegőt. A légszennyezés az erdőkben, csupán Európában évi 30 milliárd dolláros kárt okoz. A volt Szovjetunió területén az ivóvizek fele, az élelmiszerek 10%-a szennyezett, a gyermekek 55%-ának egészsége károsodott. Ugyanakkor közben az is kiderült, hogy az üvegházi hatást, az ózonpajzs csökkenését létrehozó gázok egynegyedét a világ lakosságának nem egészen 5%-át kitevő Amerikai Egyesült Államok hozza létre.

Magyarországon 1984-ben a bősi vízlépcső elleni tömeges tiltakozás váltotta ki a környezetvédő Duna Kör megalakulását.

Korunk kihívásai, egyszerűbb szóval mindennapi életünk súlyos problémái tudományosan sohasem monodiszciplinárisan, hanem mindig multidiszciplinárisan megoldható problémák. A multidiszciplináris megközelítés azonban mindig szükségessé tesz valamilyen egységes egészbe rendező szemléleti elvet és az ezt érvényesítő központi, illetve kulcstudományt a többi között. A környezetvédelem esetében a szemléleti elv az emberhez méltó élet hosszú távú (évezredes) fenntartása, a kulcstudomány pedig az élet- és az embertudományok eredményeit legmagasabb szinten integráló pszichológia.

A hosszú távon elemi erejű életelv a környezetvédelmet az iskolai oktató-nevelő munka szerves részévé teszi. Ez nyilvánvaló. Az azonban nyitott kérdés, hogy a környezetvédelem tantárgy, nevelési feladat, illetve terület vagy az iskolai munkát átjáró szemléleti, nevelési elv. Mikor kell kezdeni a környezetvédelmi oktatást, illetve nevelést és hol? Már a családban kezdjük el, vagy elegendő, ha az iskolában látunk hozzá? Egyáltalán mi a környezetvédelem lényege?

E kérdésekre megfelelő választ akkor adhatunk, ha valamilyen szilárd kiindulópontunk van. Úgy véljük, hogy a dolog lényegét és pedagógiai vonatkozásait is tekintve Németh László meghatározása a hazaszeretetről hasznos eligazítást nyújt, kiterjeszthető az egész Földre. Amint a hazaszeretet a nemzet sorsához méltó magatartás, úgy a globalizált világ védelme: az emberiség sorsához méltó magatartás, amelyet legszűkebb környezetünkből – valójában önmagunkból – kiindulva kell elkezdeni.

Tanulmányunkban a következő egymásra épülő kérdésekre keressük a választ:

1. Miért a környezetpszichológia a magva a környezetvédelmi nevelésnek? Mi a környezetpszichológia?

2. Hogyan kapcsolódnak össze az egyes tudományok e bonyolult probléma megoldásában?

3. Mi a környezetvédelemre nevelés lényege, és hogyan épüljön be az iskolai oktató-nevelő munkába?

4. Mi a szerepe a természetnek a jövő társadalmában, az információs társadalomban? Mi az információs társadalom lényege?

Mielőtt azonban e kérdéseket megválaszolnánk, személyes álláspontként a következőket bocsátjuk előre:

1. A környezetvédelem preventív jellegű életvédő magatartás.

2. A környezetvédelemre való felkészítés: személyiségfejlesztés.

3. Mindkét említett tevékenységnek integrált rendszerben történő differenciált gondolkodáson kell alapulnia. Ez azt jelenti, hogy mind a környezetvédelem, mind a környezetvédelemre nevelés olyan természetes rendszerben való gondolkodáson alapul, amely a legbonyolultabb szerkezet esetén is egységes, ezért működése magától értetődően egyszerűnek tűnik. A rendszernek ez az egységes és egyszerű működése azonban csak akkor érthető meg, csak akkor kezelhető, ha szemléletmódunk kellően (multidiszciplináris és) integrált, valamint (funkcionálisan) kellően differenciált.

Az ember és környezetének egészséges kölcsönhatása pszichológiai probléma

A Föld évmilliárdok óta az élet forrása. Örök és mégis változó érték. Amíg ember él a Földön, addig az egyetlen és örök életközeg, életforrás. Ugyanakkor két szempontból is változó. Egyrészt a kozmikus természeti hatások következtében változik, másrészt az ember megjelenésével természeti kincsei, energiakészlete, növény- és állatvilága változik, csökken. Ismét más szempontból eltérő értékeket jelent a környezet az egyes embereknek, akik más és más szükségletekkel, szelektív irányultsággal és tájékozottsággal fordulnak feléje, egyszersmind alakítva is azt. A Föld, annak kontinensei tehát – objektív és szubjektív értelemben egyaránt – koronként, kultúránként és egyénenként változó értéket jelentenek. Az ember és környezete mindenkori tárgyi és személyi értékéből és a mindenkori egyén, illetve közösség fejlettségéből, egészségéből kell kiindulni.

A Földön kialakult élet évmilliárdos fejlődéstörténetében a földi univerzum és az ember kölcsönhatása sajátos változást mutat. Ahogyan az ember filogenezisében tudatosuló lelki természete egyre jobban kibontakozik, úgy gyakorol az ember a Föld természeti folyamataira mind szélesebb és mélyebb hatást, s válik meghatározottból egyre inkább meghatározó tényezővé. Mára ez a hatás – a létrehozott technika fejlettségének „köszönhetően” – elérte a globális önpusztítás kritikus szintjét.

Ez a helyzet tovább már el nem odázható feladattá tette a bioszféra védelmét. Ugyanakkor az is nyilvánvaló lett, hogy – mivel az ember hatása környezetére lelki életfunkciónak a hatása – az emberiség igazi problémája pszichológiai probléma. (Ennek bármiféle tagadása is – lévén a tagadás is pszichológiai jelenség – csak igazolása állításunknak.) Következésképp a probléma megoldása, az önpusztító folyamat megállítása és visszafordítása önmagunk természetének és környezetünkre gyakorolt hatásának megismerésében és a felettük gyakorolt uralom kiterjesztésében áll. A környezetvédelem tehát kettős értelemben is pszichológiai folyamat: 1. a külső környezetre, a bioszférára irányuló és 2. a belső környezetre, azaz saját emberi természetünk védelmére irányuló pszichológiai folyamat, gondolkodás és cselekvés. Ez utóbbit nevezzük „szellemi” környezetvédelemnek, s ez a kiinduló feltétele az elsőnek.

Bevezetésül egyetlen, távol esőnek tűnő példával szemléltetjük, hogy az ember még egy geológiai eróziós folyamatnak is oki tényezője lehet.

Török Zoltán, a kolozsvári Bolyai Egyetem Geológiai Tanszékének professzora arról számol be, hogy a Küküllő völgyének a pliocén kortól a holocén kor mai időkig tartó kialakulását vizsgálva, mennyire elgondolkodtatta őt az 1932-ben – egy nagy hóolvadáskor – bekövetkezett földcsuszamlás, amelyet geológiailag nem tartott indokoltnak. Vizsgálódásában eljutott Segesvárnál a Segesd patak torkolati vidékéhez, majd öreg emberek útmutatása nyomán a városi mérnöki hivatalig, ahol megtalálta a patak csatornaszerű új mederbe terelésének terveit, melyet 1858. április 9-én írtak alá. Eszerint a Segesd patak alsó szakaszát megrövidítették, és ezáltal a meggyorsult víz négy méterrel mélyebbre vágta be az új medret, ugyanennyivel mélyebbre süllyesztve a patak összes oldalvölgyének erózióbázisát. „Ez a mesterséges eróziósüllyedés indította meg 1862-ben a Segesd egész vízrendszerében a vizek újabb kivájó munkáját és bontotta meg a lejtők egyensúlyát úgy, hogy még ma, 78 év múlva sem jutott el a völgyszélesítés nyugalmi helyzetébe. A völgyfalak újraformálódásának suvasodásai és omlásai a völgy lakosainak tetemes károkat okoznak, amint azt az 1932-es év is megmutatta, szőlőket és épületeket tettek tönkre a lejtőmozgások.”²

Ezt a „technikailag nagyon, de geológiailag meg nem gondolt tevékenységet, beavatkozást” a következők végett ismertettük. Ez a városi magisztrátus (ma: önkormányzat) által elrendelt s végrehajtott mederelterelés tipikus közigazgatási cselekmény, ugyanakkor a kutató geológus részéről – mai szóhasználattal – korszerű rendszerszemléletet tükröző környezetvédelmi okfejtés. A tanulmánynak ez a fejezete, amelyből idéztünk, Az ember mint geológiai tényező címet viseli. Török Zoltán a környezetvédelmi, környezetpszichológiai és emberközpontú közigazgatási gondolkodás előfutára. Anélkül, hogy az ökoszisztéma kifejezést használta volna, egy kölcsönhatási rendszerben szemléli a természetet (geológiai, tektonikai tényezőket), az épített világot (városi épületeket, szőlőkerteket, technikai tényezőket) és az embert (a maga intézményi rendszerével, feladataival). Mindezt a konkrét eseménynek megfelelően több tudomány (interdiszciplináris) metszőpontjában, felelősséggel, etikusan teszi.

A környezetpszichológia előzményei

2. Más a megközelítése Willi Hellpach 1911-ben megjelent Geopsyche című munkájának. Ő a természet fizikai tényezőiből indul ki, és az időjárásnak, a klímának, a talajnak és a tájnak az emberre, az emberi lélekre gyakorolt hatását elemzi. Bár megállapításai helyenként pontatlanok, mégis figyelemre méltóak, mivel a későbbiekben jó támpontként szolgálnak a különböző munkalélektani vizsgálatokhoz.

3. A környezetpszichológia igazi úttörője – mintegy negyedszázaddal megelőzve az amerikai ökológiai pszichológiai kezdeményezéseket – a magyar Várkonyi Hildebrand Dezső 1944-ben megjelent munkájával.⁴ Az ember (a gyermek) egészséges fejlődése és nevelése szempontjából elemzi a környezettel való kapcsolatot, a környezet különböző fajtáit, mint természeti – művelődési – emberi környezetet, rendes – rendellenes, megfelelő – nem megfelelő környezetet.

A környezet természettudományos fogalmának két fontos jegyét emeli ki Várkonyi: 1. mindig egységes egészt alkot, 2. szigorú oksági viszony érvényesül benne. Fontos összetevői: az élőlény fizikai települési helye, a talaj, az éghajlat, a hő, a fény és a víz, valamint más élők szomszédsága és együttélése. Ez utóbbit hangsúlyozza pár évvel később Konrad Lorenz osztrák természettudós, az etológia megalapozója (l. Salamon király gyűrűje c. könyvét; 1949). A környezet társadalomtudományi fogalmára azért van szükség, mert az ember igazi környezete a többi ember, növekvő léptékrendben: a család, a törzs, a nemzet, az emberiség.

Az ember, noha rá is érvényes a természeti okság kényszere, a környezet hatásait tudatosan, lelki természetén átszűrve éli meg. A környezettel való kölcsönhatásában tehát a lelki élet törvényszerűségei is érvényesülnek. Ez a „lelki miliővetület” az emberben az összes anyagi, lelki és szellemi környezetbeli hatásnak a képe és ezek cselekvő feldolgozása. A miliő a környezet számunkra fontos, kiszűrt része, amely egyszersmind a legkülönbözőbb érzelmekkel átszőtt „légkör” is.

A miliő és a helyzet (mint a miliő pillanatnyilag aktuális része) emberre gyakorolt hatását a neveléstudomány is tárgyalja. Ezzel foglalkozik a miliőpedagógia. A külvilág erőit igyekszik mindjobban megismerni és bevonni a nevelés tervszerű rendszerébe. Ez a korszerű környezetvédelemnek is alapvető szemléleti elve, törekvése kell legyen.

Ezt a miliőfelfogást most kapcsoljuk össze a személyiség „rétegeinek” a felfogásával, amelyben két párhuzamosan haladó fejlődési folyamat ötvöződik. A személyiség fejlődését úgy is felfoghatjuk, mint egy időben zajló bővülési és mélyülési folyamatot. Az ember egyéni fejlődése annak arányában halad előre, ahogyan tudatosul benne a természeti és társadalmi környezetével való (s cselekvéseinek látóhatár-tágulásában is kifejezésre jutó) kölcsönhatása. Másként: mindjobban tudatosuló eszméléssel találja meg a helyét a családi házban, születési helye és környéke természeti és emberi világában, majd hazájában, mindezeket önmagához tartozónak érzi, illetve ezekkel azonosul. Ugyanakkor ezek a tárgyak, jelenségek, személyiségünk „mélyebb”, tudattalan folyamataival is kapcsolatba, kölcsönhatásba kerülnek. Olyan ősi gyökerű folyamatokkal, amelyek az állatvilág számos működésével rokonok. Mindkét irányú fejlődési folyamatunkban – melynek eredményét egyéni és közösségi identitástudatnak nevezhetjük – az egységet személyiségünk mélymagva, a Selbst biztosítja.

4. A pszichológiai gondolkodás fejlődésében a következő lépést a munkapszichológia tette.

A munkapszichológia környezeti problémái⁵ a rendszerszemlélet megjelenésével egyidősek, és a II. világháborúban a műszaki pszichológiának az első ember-gép rendszer vizsgálataihoz, illetve az ergonómiai teammunkához, több tudomány (matematika, pszichológia, munkaélettan, műszaki tudományok stb.) kutatóinak együttműködéséhez kapcsolódnak.

A munkakörnyezet alrendszerében három tényezőcsoportot különböztettek meg: a munkakörülményeket, a munkagépeket és eszközöket, valamint a munkavégző embereket mint személyi-társadalmi környezetet. Mindhárom tényezőcsoport vizsgálatát rendszerszemlélettel végezték. A munkakörülmények hatásvizsgálatán belül például nemcsak a bérezést és a szociális feltételeket elemezték, hanem azokat a fizikai és kémiai jellemzőket is, amelyek részben természetes jelenségként, részben mesterségesen kialakított formában a munkatevékenység közegét és külső feltételeit alkották; klímaviszonyokat (a légkör fizikai, elektrofizikai, kémiai jellemzői), a fény- és színviszonyokat (színdinamika), a zajt, a vibrációt és a sugárzást. Az eredményeket széles területen hasznosították: a munkaszervezetek vezetésében, szociálpolitikai koncepciók kidolgozásában és megvalósításában, a munkaegészségügyben és oktatásban, a mezőgazdaságban, iparban, építésben és közlekedésben, de a kereskedelmi, reklám- és PR- (Public Relations) tevékenységben, valamint a pályaalkalmasság megállapításában és a pályaválasztási tanácsadásban is.

5. Az ökológiai pszichológiai irányzat a 60-as évek végén, a 70-es évek elején⁶ először az USA-ban, majd Európában alakult ki a környezetpusztulás és az urbanizáció (városiasodás) kedvezőtlen tapasztalatai nyomán. Valójában ez is egy környezetelvű pszichológia, amely földrészenként és országonként sajátos és mégis közös problémák (pl. kísérleti atomrobbantások, ózonlyuk, bős–nagymarosi vízlépcső, Csernobil, falupusztítás, túlzott műtrágyázás, arzénes víz, betonblokkos lakótelepek stb.) megoldásán fáradozik.

E pszichológiai irányzat szemlélet- és gondolkodásmódjának megértéséhez világosan ismernünk kell az ökológia, az etológia és az ökoszisztéma fogalmainak jelentését. Az ökológia (ang.: ecology) az élő szervezetek és fizikai, kémiai, biológiai környezetük kölcsönhatásaival foglalkozó tudomány. Az etológia az állatok viselkedésével természetes környezetükben foglalkozó tudomány, amely a zoológia (állattan) és az ökológia szempontjait együtt érvényesíti. Az ökoszisztéma jelentése környezeti rendszer; egy vagy több élő szervezet és fizikai, kémiai, biológiai környezetének kölcsönhatási rendszere. Tanulmányozása elsődlegesen a táplálék- és energialánc vizsgálatát foglalja magában.

A pszichológiai szempontokat is érvényesítő ökoszisztéma tágabb jelentésű, mert már az ember helyét és működését is vizsgálja ebben a körfolyamatban. A pszichológusok ugyanis abból indulnak ki, hogy nincsen olyan szociális rendszer (pl. család, iskola, munkahely), amelyik nem egy meghatározott fizikai, biológiai környezethez kötött. Ha léptékrend szerint tekintjük az ökoszisztémák két pólusát, akkor ezek: a megtermékenyített petesejt az anyaméhben és az ember a világmindenségben. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy az első kevésbé bonyolult, mint az utóbbi. Az élet minden formájában csodálatos!

Bár az ökológiai pszichológia a humánökológia legösszetettebb ága, mégis azt kell mondanunk, hogy nem külön ökológiai pszichológiára van szükség, hanem egy olyan teljes és egészséges emberszemléletre, amelyik a harmadik évezred problémáit világosan megfogalmazó pszichológiai gondolkodásra képes úgy, hogy az ökológiai szempontokat érvényesíti az emberi problémák megoldásában. Mindezeket figyelembe véve kell értelmeznünk a környezetpszichológia alább következő meghatározását, tudva azt is, hogy nem a környezetnek, hanem csupán az embernek van pszichológiája.

A környezetpszichológia az az összetett, nagy léptékű embertudomány, amelynek tárgya a társadalmi miliőjével együtt a természeti környezetébe illeszkedve élő ember, s amelynek feladata az ember és a természeti-társadalmi környezete kölcsönhatásának vizsgálata azzal a céllal, hogy a kölcsönhatás törvényeit feltárja és a környezeti rendszerek megbontott egyensúlyának helyreállítását és az emberhez méltó élet feltételeinek fenntartását és fejlesztését segítse.

Az ember és környezetének kölcsönhatása akkor egészséges, ha fejlesztő hatású. Ezért: A fenntartható fejlődés a multidiszciplinárisan megalapozott nevelésen múlik.

A környezetvédelemre nevelés „technológiájához” az „anyagismeretet” a multidiszciplinárisan értelmezett környezetpszichológia adja. Ennek problematikáját tekintjük át, de teljességet ebben – hogy sorra vesszük a kölcsönhatási rendszerek tényezőit, illetve ezek feltételezett működési zavarait – most nem nyújthatunk. Azt a három alapkérdést, problémakört fejtjük ki, amelyeknek a megoldása is bőségesen elegendő az iskolai környezetvédelemre nevelés megalapozásához.

1. Az ember egészsége a természetes és mesterséges rendszerekben.

2. Ökoszisztémák különböző léptékrendben.

3. A gyermek miliője – a környezetvédelmi nevelés bölcsője.

1. A tapasztalat szerint a világ legidősebb emberei többnyire a magas hegyvidékek (pl. Kaukázus, Andok) szinte még érintetlen környezetében élnek. Nyilvánvaló, hogy az ép természeti környezetben egészségesebbek az életkörülmények, mint a mesterséges, már az ember által átalakított – különösen ipari – környezetben. Ugyanakkor az ember egészségének a természeti környezet épsége mellett más belső környezeti feltétele (életmód, kulturális feltételek stb.) is van.

A cselekvő ember egyszerre alakítója környezetének és elviselője az alakító hatásnak. Ebben a kölcsönhatásban az egyetlen értékmérce: az ember teljes értelemben vett egészsége. Az egészség megléte mindkét egymásra ható rendszerben egymást erősítő módon gerjeszti tovább az egészséget (circulus virtuosus). Az egészség hiánya pedig mindkét egymásra ható rendszerben egymást gyengítő módon gerjeszti a betegséget, a hanyatlást (circulus vitiosus). Ahhoz azonban, hogy konkrét választ adhassunk az első alapkérdésre, vagyis arra, hogyan alakul az ember egészsége a természetes és a mesterséges környezetben, s mikor tekinthető mindkét környezet az ember egészsége szempontjából megfelelőnek, tudnunk kell: mi az egészség lényege? A válasz szabja meg azt is: mit kell tennünk a környezetvédelemben, illetve az erre való nevelésben?

Az egészség kérdésében társadalmunk nagy része tévesen tájékozott, defenzív és betegségcentrikus. A közvéleményben az egészség egy igen leegyszerűsített biológiai hiányfogalommá silányult: egészséges az, aki nem beteg. Mit tud kezdeni az ilyen egészségképpel a környezetvédő, a pedagógus, a szociálpolitikus vagy a szülő? Semmit, mivel az egészség kiteljesítéséhez semmilyen megfogható támpontja, ismérve nincsen. A Világ-egészségügyi Szervezet ugyan teljesebb meghatározásra törekszik, de ez is félrevezetően kevés: „az egészség a testi, lelki és szociális jólét állapota”. Mit értsünk „jóléten”? Szubjektív érzést, anyagi jólétet, mekkorát? Ezek nem objektív ismérvek.

Az egészség – a magyar nyelv kifejező erejével – az ember egészének működési folyamatait jellemzi. Valamennyit. Az ember természeti lényegének bonyolultságából fakad, hogy egészsége is igen összetett egész. A teljes személyiséget és erkölcsiségét is magában foglalja. A francia nyelv világosan utal – igaz, a fonákjáról – az egészség és az erkölcs közös természeti gyökerére: a „le mal” szó egyszerre jelent beteget s gonoszt. Az egészség nem egyszeri, változatlan állapot kérdése, hanem az élet lényegéből fakadóan szüntelenül alakuló folyamat. Az egészség: az ember egészének (lelki természetének s ezen belül erkölcsi lényének is) teljes értékű működőképessége, edzettsége és ellenálló ereje. Folyamatként az egészség: fejlődőképes életvezetés, kiteljesedő élet, közösségi értelemben a minden szempontú haladás. Csak az emelkedő nemzet tekinthető egészségesnek.

Ahol tehát a család, az iskola, az önkormányzat, a tömegtájékoztatás – s még sorolhatnánk a különböző intézményeket – nem tesz meg mindent az élet teljes értékűvé fejlődéséért, a kiteljesedő emberségért, ott felelőssé válik a rábízott, illetve hatása alá kerülő emberek, gyermekek beteggé válásáért. Az egészségvédelem a szüntelen és teljes körű fejlődésre törekvésben áll. Az egészség védelme egyszerre ember- és természetvédelem.

2. Az ökoszisztémák lényegét jelentő táplálék- és energialáncban a kulcskérdés az élő és élettelen anyag szüntelen átalakulása. Az ember szintjén ugyanez a kulcskérdés: az anyagi és az emberi tényezőknek, a külső környezet és a személyiség információs és energiafolyamatainak egymásba áramlása. Az ökoszisztémáknak különböző léptékű formái vannak. Ilyenek például az egyes ember és közvetlen környezetének kölcsönhatása, a természet és az ember, a társadalom és az ember kölcsönhatása. Ez utóbbi csupán dominanciabeli különbség. Érintetlen természettel ma már alig találkozunk, s a társadalmi környezet is többnyire tartalmaz természeti elemeket.

Az egyén és környezetének kölcsönhatása a megismerésen és a cselekvésen keresztül valósul meg. Az ember tehát pszichológiai folyamatai segítségével szabályozza e kölcsönhatást, épül be környezetébe, alakítja, illetve találja meg otthonát ebben a világban. E folyamat részletes leírása megtalálható Várkonyi Dezső A cselekvés lélektanában⁷, valamint az általam írt tankönyvben, illetve jegyzetben.⁸ Ez egyfelől a környezetvédelmi cselekvések világos modelljét nyújtja, másfelől áttekintést ad azokról a külső cselekvési feltételekről, amelyek a megfelelő életkörülményeknek, a megtartó és fejlesztő környezetnek, kulturális és családi miliőnek a kialakításához szükségesek.

Az ember és a természet kölcsönhatásának vizsgálatában és szabályozásában a cél az ember és a természet összhangjának a biztosítása. Ez csakis a természet törvényeinek a figyelembevételével, azoknak engedelmeskedve lehetséges, hiszen az ember természeti lény. Ebben a biológus és a pszichológus egyetért.

Kellermayer Miklós sejtbiológus a személyiségformálás természeti rendjéről 1995-ben így írt: „Amíg az ember benne élt a természetben és a természet adta életének ritmusát, nem volt semmi baj. Az érintetlen természetből jövő differenciációs szignálok tökéletesen szolgálták a főcélt, a gyermekek társadalomba illő, a társadalmat hasznosan szolgáló személyiségformálást.”

Carl Gustav Jung 40 évvel ezelőtt írta: „A legjobb nevelési vagy kezelési eredményt ott érjük el, ahol a tudattalan kooperál, azaz beavatkozásunk célja a tudattalan tendenciájával egybeesik, s megfordítva, módszereink ott mondanak csődöt, ahol a természet nem jön a segítségünkre.” Egy ókori latin mondás ezt így fejezi ki: „Natura parendo vincitur” (a természetet csak neki engedelmeskedve győzhetjük le).

Az ember hatásai, visszahatásai a természetre többnyire mesterséges beavatkozások. Fontos, hogy ezek ne bontsák meg, illetve állítsák helyre az ökológiai egyensúlyt. Ezek is multidiszciplináris teammunkát igényelnek, amelyben a vízgazdálkodás, az erdő- és vadgazdálkodás, a mezőgazdaság, a biokémia, a népegészségügy és a törvényalkotás szakemberei dolgoznak együtt.

A társadalmi környezet és az ember kölcsönhatása önmagában is köteteket kitevő multidiszciplináris problémakör. A társadalmat – igen leegyszerűsítve – két fő összetevőre bonthatjuk: az épített társadalomra, melynek fő elemei a munkahelyi, illetve lakóépületek; és az emberek világára, amely laza vagy szervezettebb csoportokra tagolódik. A valóságban ezek lakóhelyi, illetve munkahelyi környezetként egy alrendszert alkotnak, és számos probléma forrásai. Még felsorolásban sem nyújthatunk e problémákról teljes áttekintést. Itt csupán néhányat megemlíthetünk, mint például a munkahely tárgyi környezetének a lakóhelyi környezetnek (épület, városrendezés, urbanizáció) és az építészet, természet és művészet találkozásának néhány kérdését. Ennek megfelelően az érintett tudományos szempontok is sokrétűek: fizika, meteorológia, építészet, közlekedéstudomány, híradástechnika, ergonómia, munkapszichológia, szociálpszichológia, szociológia és esztétika. A tudományok sora még így sem teljes.

3. Az ökoszisztémák közül egyet általános és pedagógiai jelentősége miatt kiemelünk. Ez a gyermek és miliőjének kölcsönhatása.

A családi, iskolai és lakóhelyi miliő a gyermek számára megszűri a környezeti hatásokat, s konkrét cselekvésszabályozó, módosító eredménye van, referenciamiliők, mert érték- és mértékadó környezeti alrendszerek társadalmi és természeti összetevőkkel. Ugyanakkor fontos emberi-társadalmi és kulturális légkört is jelentenek. (A szociológia ezt a problémakört „szubkultúraként” tárgyalja.)

A család azért is a legerősebb, legmélyebb, legmaradandóbb hatású fejlesztő vagy torzító miliő, mivel a gyermeket születésétől kezdve és a személyiségfejlődés meghatározó éveiben veszi körül. Az iskola a már nagyobb önállóságot („iskolaérettséget”) igénylő fejlesztő tevékenységnek, a tanítás-tanulásnak a színhelye. Tárgyi környezete, kerete: az iskolaépület növényekkel is beültetett udvarral vagy kerttel. A teremméretek, a funkcionális megfelelés (tornaterem, szaktárgyi tantermek, stúdiók stb.) itt is fontosak, nemkülönben a levegőcsere, világítás és az esztétikusan is ható tisztaság. Emberi környezetének jellemzői: a tantestületi légkör, a tanulóközösség belső fegyelme, tartása, az iskola és a család viszonya, ennek pedagógiai összhangja.

Az iskolán túllépve, a lakóhelyi, tágabb miliő is rendkívül fontos a gyermek számára. Nem mindegy ugyanis, hogy szabadidejét hol, kikkel és mivel tölti el. Mások a lehetőségek, de a követelmények is városban, kisvárosban, külvárosban és falun. A miliőhatások függnek a lakosok szociális összetételétől, réteghagyományaitól, a nemzedéki együttélés sajátosságaitól, a természet közelségétől vagy távolságától, a munkalehetőségektől és még sok más tényezőtől. Kedvezőtlen esetben a gyermek (s a felnőtt) miliője hátrányossá is válhat. Erről írja Várkonyi Dezső már 1944-ben: „Károsodásokról csak ott és olyan értelemben lehet szó, ahol és amilyen mértékben az ember (a gyermek) nem tud a neki megfelelő átlagos magasrendűségre, teljességre kifejlődni; ahol elakad fejlődésében és élettani vagy lelki értelemben csekélyebb értékűvé válik.” Majd így folytatja: „Felfogásunkat más szavakkal még így is kifejezhetjük: a megfelelő természeti és társadalmi-művelődési környezetet azok a tényezők alkotják, amelyek az emberi személynek legjobb testi és lelki fejlődését biztosítják. A ťlegjobbŤ fejlődésben pedig benne foglaltatik az egyéni adottságoktól elérhető, legkedvezőbb egészségnek, a lelki egyensúlynak és összhangnak és a képességek legmagasabb színvonalának a fogalma.”

Ezzel Várkonyi professzor nagyon tömören összefoglalta azt, amit majd 47 év múlva a Magyar Köztársaság LXIV/1991. sz. törvényével az ENSZ Gyermekjogi Egyezményhez csatlakozva kimond. Ez a legfőbb környezet-egészségügyi elv lényege is, és egybeesik az Albert Schweitzer által kifejtett élettisztelet etikájának alapelvével is: az élet legnagyobb értékére emelésének az elvével.

A gyermek miliőjének megfelelő alakítása – mint fentebb jeleztük – több szempontból is alapvető fontosságú. Egyrészt a globális környezetvédelem alapsejtje, bölcsője. Másrészt a gyermek miliőjének kedvező alakítása a szellemi környezetvédelemnek legfőbb színtere és módja.