Takács Katalin
Továbbképzés szervezése oktatásügyi szakértők számára
Az 1997-ben érvényben lévő közoktatási törvény értelmében minden iskolának 1998. szeptember elsejéig el kellett készítenie saját pedagógiai programját, és a téma szakértőjével kellett véleményeztetnie azt. A pedagógiai program elkészítése a törvényben megfogalmazottak szerint azért volt szükséges, mert a továbbiakban ez szolgál az intézmény működését meghatározó jogi dokumentumként.
A törvény ezzel az oktatási intézmények pedagógusait új, felelősségteljes feladat elé állította, és a szakértőképzést is elengedhetetlenül fontossá tette. A programalkotás lehetőséget adott arra, hogy a lakosság, mindenekelőtt a szülők és a tanulók – mint a „szolgáltatás fogyasztói” – valamilyen szinten részesei lehessenek az intézmény célkitűzései meghatározásának, ezzel biztosította azt, hogy az oktatás programja közüggyé váljon. A helyi pedagógiai program elkészítésekor ugyanis figyelembe kellett venni a település iskoláztatási szükségleteit, és ki kellett kérni az iskolaszék véleményét is. Így vált a pedagógiai program elkészítése nemcsak a helyi oktatáspolitikát, hanem közvetve a település egész életét befolyásoló eseménnyé. Hangsúlyozni kell azonban, hogy – bár mára a törvény módosult – azt a pályázati kört, amelyet itt bemutatunk, a KOMA kuratóriuma 1997 áprilisában írta ki az akkor érvényben lévő törvénynek megfelelően, így a tanulmány egésze is e törvény függvényében értelmezendő.
Az említettek az iskolák számára eddig soha nem tapasztalt szakmai
önállóságot, belső fejlesztési-fejlődési lehetőséget teremtettek.
Jogot kaptak a kiegészítő tartalmak és követelmények meghatározására,
a nevelési célkitűzések kialakítására, az iskola arculatának, a pedagógiai
folyamat szellemiségének megformálására, a tantárgyi rendszer, az
óraterv és az iskolai tanulásszervezés különböző tanórai és tanórán
kívüli lehetőségeinek kidolgozására, a pedagógiai irányzatok követésére,
a tanítási stratégiák, módszerek, eljárások, programok, eszközök megválasztására,
ilyenek átvételére és alkalmazására. Ezek a jogosultságok a
A nevelőtestületek tehát újszerű feladattal álltak szemben, amely a szakmai önállósággal együtt jár. Olyan alapvető kérdések merültek föl, hogy mi is az a pedagógiai program, mi tartozhat bele és mi nem. (A pedagógusok munkáját a kötelezően figyelembe veendő dokumentumok mellett a közoktatási törvény 48. §-a is segítette, mely tételesen meghatározza a pedagógiai program tartalmát, az óvodák, alapfokú művészetoktatási intézmények, kollégiumok, fogyatékos gyermekeket nevelő-oktató intézmények, többcélú intézmények pedagógiai programjának tartalmára vonatkozóan a 45., 46., 47., 48., 49., 50. §-ok szólnak.)
A pedagógiai program részét képező
A helyi tanterv készítésekor a NAT volt irányadó, ugyanakkor a nevelőtestületeknek tisztában kellett lenniük azzal, hogy a NAT „csak” tantervi alap, nem pedig tanterv, ami azt jelenti, hogy mindenekelőtt a kötelező és közös tartalmakat határozta meg.
További irányadó kritérium az volt a helyi tanterv elkészítésekor, hogy a helyi tanterv megfeleljen a NAT-nak a tananyag szintjén, vagyis tartalmazza mindazt, amit minden iskolában tanítani kell; a fejlesztési követelmények szintjén és a minimális teljesítmény szintjén, vagyis benne legyen minden, amit minden tanulónak el kellene sajátítania.
A szakértői feladatok
A fenntartó önkormányzat csak akkor hagyhatta jóvá a pedagógiai programot, ha azt a hivatalos névjegyzékben szereplő oktatásügyi szakértővel megvizsgáltatta. A szakértői munka ily módon a helyi pedagógiai programok szakmai megbízhatóságának garanciájaként vált szükségessé.
Hogy mennyire nincs hagyománya hazánkban a „szakértésnek”, azt az is mutatja, milyen sok kérdés fogalmazódott meg a szakértői szereppel, jogkörrel, a programvéleményezési feladat jellegével és módjával, a szakértők felkészültségével, az irántuk támasztható követelményekkel kapcsolatosan. A szakértői véleményezés jellegéről szóló megállapításokat szélsőségek jellemzik: egyesek szerint a szakértői véleményadás nem más, mint a NAT követelményeinek leltárszerű számbavétele és „kipipálása”, míg mások a szakértő feladatát a helyi program pedagógiai szakszerűségének és teljesíthetőségének megítélésében látják. Kiderült azonban, hogy a szakértői szerep nem lehet sem olyan mechanikus, mint amilyet az előbbi vélemény sugall, sem pedig annyira „mindenható”, mint ami az utóbbi elgondolásból következne.
A szakértőnek körültekintőnek kell lennie a tekintetben, hogy
ne sértse a különböző érdekszférákat, vagyis magatartásának szigorúan
jogszabálykövetőnek kell lennie. Abból kell kiindulni, hogy a pedagógiai
program a nevelőtestület szakmai önállóságának – senki által nem korlátozható
– legfőbb dokumentuma. Ezt a szakértőnek figyelembe kell vennie, egy
pillanatra sem feledkezhet meg szakértői tevékenysége során a közoktatási
törvény 39. §-ában írottakról, mely szerint:
A pedagógiai program a fenntartó jóváhagyásával vált érvényessé, de a fenntartó sem sértheti a nevelési-oktatási intézmény szakmai önállóságát, szakmai döntési hatásköreit. Éppen ezért kötelezte a törvény a fenntartót a pedagógiai program jóváhagyása előtt szakértői vélemény beszerzésére. A szakvélemény bizonyos szempontból tehát a fenntartónak készült, így a szakvéleményben érvényesülniük kellett a fenntartói irányítás szempontjainak. A fenntartónak a szakértő iránti elvárása, hogy a pedagógiai programról és a részét képező helyi tantervről készült vélemény az iskola jövőjére nézve megbízható pedagógiai-szakmai információkat adjon, vagyis a szakvélemény segítségével biztonságosan eldönthető legyen, hogy a program megfelel-e a közoktatási törvény rendelkezéseinek, lehetővé teszi-e tanuló átvételét iskolaváltás esetén, biztonságosan teljesíthetők-e a NAT követelményei. A fenntartó az intézménynek feladatául adhatja helyi műveltségi igények teljesítését is, ennek megfelelően a szakértőnek megbízást adhat e feladatok teljesítésének véleményezésére.
A szakvélemény hasznosítására vonatkozóan azonban a fenntartó nem rendelkezik, vagyis a szakvélemény tartalma jogilag nem köti a döntéshozót, szabadon kezelheti, ha úgy gondolja, figyelmen kívül is hagyhatja azt, vele egyező vagy ellentétes véleményt hozhat, sőt joga van arra is, hogy újabb szakértői véleményt készíttessen, ha ezt indokoltnak tartja.
Ugyanakkor a program jóváhagyásának megtagadását behatárolja
a törvény, mely szerint ennek mindössze két oka lehet: ha
Éppen e korlátozás miatt van különös jelentősége a szakvéleménynek, hiszen garanciát ad a törvényben előírt különféle követelmények betartására. Vagyis a szakértői vélemény azért volt fontos a fenntartónak, mert megbízható információkhoz juttatta az adott intézmény pedagógiai programját illetően, mely információkra biztonsággal támaszkodhatott a döntés meghozatalakor. Elutasítást azonban csakis valamilyen feltárt hiányosság, törvénysértés ténye okozhatott, a szakvélemény maga nem, így a fenntartó csakis a megfelelő törvényre hivatkozhatott az elutasító határozatban.
A programvéleményezés alapdokumentuma maga a pedagógiai program és az ennek részét képező helyi tanterv. Vannak azonban a pedagógiai programnak úgynevezett kiegészítő dokumentumai is, melyek az iskola oktatásának minősége szempontjából fontos információkat tartalmaznak. Ezen információk akár a település egész életére vonatkozhatnak (például oktatási koncepció, megyei fejlesztési tervek). Jellemzőbb ezeknél az oktatási intézmény különféle paramétereinek megadása, mint például a program alkalmazásának anyagi vonzatai, a pedagógus személyi állomány szakos összetétele, a továbbképzéseken való részvétel adatai. Mindezen információk a megalapozottabb szakértői állásfoglalás szolgálatába állíthatók, a szakértő igényt tarthat ezekre az adatokra.
A szakértő feladata – tömören – annak mérlegelése, hogy a program a tudományosság igényével és a közoktatási törvény előírásainak betartásával készült-e, vagy sem. Elmarasztaló javaslatot nem tehetett csak azért, mert egyes kérdésekben más értékrendet vagy állásfoglalást képvisel. De ez nem jelenti azt, hogy a szakértői vélemény két szélsőségben: a támogató, illetve a nem támogató véleményben merült ki, a szakértőnek jogában állt a pedagógiai programmal kapcsolatos ellenérzéseit is kifejezésre juttatni. Határozott állásfoglalást kellett kialakítania a közoktatási törvénnyel való összhang kérdésében, vizsgálnia kellett, hogy az adott pedagógiai program mennyire felelt meg a NAT „kötelező jellegű” követelményeinek. Szakértői feladat volt a szükséges módosítások, kiegészítések szakmai súlyát mérlegelni, és állást foglalni abban, hogy az adott program igényel-e korrekciót.
A KOMA pályázata
A Közoktatási Modernizációs Közalapítvány 1997 áprilisában írta ki pályázatát. Olyan továbbképző-felkészítő tanfolyamok programjának és lebonyolításának tervét várta, melyek célja az iskolai pedagógiai programokat elbíráló szakértők felkészítése. A képzés tehát elsősorban azoknak szólt, akik a szakértői névjegyzékben már szerepeltek, és szívesen képezték tovább magukat, hogy az iskola egészét átfogó komplex pedagógiai programok véleményezésében avatottan tudjanak részt venni. A továbbképzés annál is inkább szükségessé vált, mert a szakértőknek mindig napra kész információkkal kellett rendelkezniük a törvény módosításait illetően. Mindezek értelmében bárki pályázhatott, aki a kiírásnak eleget tudott tenni, de a pályázat témája a pályázók körét a közoktatási intézmények, pedagógiai intézetek és a felsőoktatási intézmények körére szűkítette, az alapítvány is elsősorban ezen intézmények pályázatait várta.
A pályázati kiírás pontosan meghatározta a szervezendő tanfolyam paramétereit, illetve azt, hogy mit kell tartalmaznia a pályamunkának.
Egy pályázó egyéntől, csoporttól, intézménytől a kuratórium ezúttal csak egy pályázatot fogadott el. A pályamunkák elkészítésének rövid volt a határideje, legkésőbb 1997. június 9-én postára kellett adni.
A
Az
A kuratórium az előirányzott 80 millió forintból 40 678 300-at osztott szét az elbírálás után. Ez az összeg 29 nyertes pályázat között oszlott meg, vagyis a KOMA a pályázók 76%-át anyagi támogatásban részesítette.
A nyertes pályázatok megyénkénti megoszlása ugyanazt az arányt mutatja, mint az összes pályázat, vagyis Budapest külön kategóriaként vezet. Sokkal többet mond azonban a település szerinti megoszlás, amely szerint a főváros a második helyen áll 8 db nyertes pályázattal, 13 926 300 Ft elnyert összeggel. A legtöbb nyertes pályázat a megyeszékhelyekről került ki: 25 pályázatból 19 nyert támogatást, a nyertes pályázatok összesen 23 630 000 Ft támogatásban részesültek. Az egyéb települések 2 beküldött pályázata közül az egyik részesült támogatásban, az egyetlen nagyobb városból beérkezett pályamunkát szintén támogatta a kuratórium.
Az intézményi megoszlás szerint: a nyertes pályázatok között a 19 pályázó pedagógiai intézet közül 17 részesült támogatásban. Ezek az intézetek összesen 20 289 400 Ft-ot kaptak, ami a szétosztásra kerülő összeg 50%-a, éppen úgy, ahogy az összes pályázó intézmény közül a pedagógiai intézetek a 75 646 200 Ft-nyi, teljes megpályázott összeg legnagyobb részét igényelték. Az igénylések arányához hasonló a fennmaradó összeg szétosztásának aránya is: a második legnagyobb összeget az ún. egyéb intézmények kapták (19%), utánuk következnek a főiskolák (11%), majd az egyetem (9%), ám a gimnáziumok, melyek az összes igény 6%-át nyújtották be, az összes elnyert összegnek csak a 3%-át kapták meg a magánszemélyek (8%) után.
Figyelemre méltó adat az is, hogy a kuratórium a pályázat céljaira fordítandó 80 millió Ft helyett csak valamivel több mint a felét, 40 678 300 Ft-ot osztott szét ténylegesen. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a KOMA fukar módon bánt volna a rendelkezésére álló összeggel, hanem – mint majd később szó lesz róla – a pályázók bántak gyakran túlságosan nagyvonalúan a költségekkel sokszor irreálisan magas támogatást igényelve. A beérkezett pályázatok összes igénye eleve nem érte el a rendelkezésre álló keretösszeget, ami pedig nem túl gyakori a KOMA történetében.
A kuratórium a beérkezett pályázatokból nyolc esetben döntött az elutasítás mellett. Ezek között volt olyan is, amely a formai követelményeknek nem tett eleget, vagy ha igen, a pályázat akkor is kidolgozatlanul került az alapítványhoz. A legjellemzőbb hiba e pályázatok között azonban az volt, hogy a téma egyáltalán nem felelt meg a kiírásnak, vagyis – bár a KOMA kiírása egyértelműen továbbképző tanfolyam szervezéséről szólt – több pályázat valamilyen módon „megkerülte” a témát. A szakértőknek szóló továbbképzést ezek a pályázatok is érintették, de nem a szervezésre és lebonyolításra helyezték a hangsúlyt, hanem a szakértőképzés más, esetleg hasznos, de a pályázati kiírás szerint irreleváns aspektusára (mint például az oktatásügyi szakértők szemlélete és attitűdje). Az ilyen pályamunkák nem rosszak a maguk nemében, csak éppen erre a pályázati körre nem alkalmasak. Az persze elgondolkodtató, miért is kerülnek be ilyen jellegű munkák egy világosan megfogalmazott, szigorú követelményekkel ellátott kiírásra.
Sajnos a nyertes pályázatok sem feltétlenül azért nyertesek, mert a pályázati kiírás minden szempontjának és kritériumának tökéletesen megfeleltek. A kuratórium olyan pályázatokat is támogatott, melyek a világosan megfogalmazott kiírástól függetlenül néhol kissé elnagyoltan vagy kissé homályosan fejtették ki programjukat. A pályázatokat bíráló szakértők ugyanis több aspektusból vizsgálták a programokat: megfelelő-e az óraszám, tervezi-e az adott intézmény a záródolgozatot, illetve a vizsgát, tartalmazza-e a pályázat a részletes óratervet, hogyan ütemezik az elméleti és a gyakorlati oktatást, mennyire részletezi a pályázó a munkaformákat, említi-e a képzés időpontját és helyét, megfelel-e egyáltalán a pályázat a témának, milyen a költségvetés tervezete.
A legtöbb probléma a pályázati kiírás negyedik pontjával kapcsolatosan adódott. A részletes tanfolyami tematikát ugyanis általában mindenki közölte, de a pontos óratervről kevesebb információt adtak. Ugyancsak gyakran hiányzott a leendő előadók neve.
A tanfolyam munkaformája is nagymértékben befolyásolja a program költségeit. Nyilvánvalóan nem mindegy, hogy az intézmény hogyan osztja el a követelményként előírt minimum 60 órát. E tekintetben a nyertes pályázatok sokféle megoldást választottak. Voltak olyan intézmények, ahol szombati napokra tervezték az oktatást, máshol a péntek délutánokat és szombat délelőttöket szánták erre a célra, illetve gyakoriak voltak a „tömbösített” munkaformák is az oktatást 16 napba sűrítve, illetve volt példa kétszer ötnapos munkaformára is. Az utóbbiak költségei nyilván magasabbak voltak, hiszen feltételezhető, hogy nem minden résztvevő lakik helyben, így a szállásról is gondoskodni kellett.
Végül, talán említésre méltó a költségek számbavételekor az is, hogy a pályázó intézmény mekkora hozzájárulást tartott szükségesnek a jelentkezőktől. Leggyakrabban 3-5 ezer forintot kellett fizetnie a résztvevőnek, e tekintetben 15 ezer forint már magas részvételi díjnak számított.
A pályázás során az utolsó adminisztrációs tennivaló a pályázati program lebonyolításáról szóló beszámoló elküldése. A beszámolónak a KOMA elvárásainak megfelelően szöveges szakmai és pénzügyi elszámolást egyaránt tartalmaznia kellett.
E pályázati kör beszámolói a többi pályázati körről szóló értékelésekben
az Új Pedagógiai Szemlében már említettek mellett arra is alkalmasak,
hogy feltárják ugyanazon cél megvalósításának különféle módjait. A
beszámolók minőségbeli különbségei azonban arra engednek következtetni,
hogy nem pontosan rögzítettek ebben a műfajban a formai követelmények.
Szöveges beszámolótól elvárható, hogy a pályázó valóban arról számoljon
be, ami lezajlott, és adott esetben tájékoztasson a változásokról
is, ahogy ezt sokan meg is tették. Voltak azonban olyan esetek is,
ahol a pályázó intézmény beszámoló gyanánt elküldte a program tematikáját,
ugyanazt, amit pályázatként is beküldött, és semmit nem említett arról,
mi is történt valójában, hogy sikerült a program. (A
A pénzügyi elszámolás alapvető kritériuma a KOMA-nál, hogy az eredeti számlákat vagy azok másolatait is tartalmaznia kell. Ez gyakran hiányzott. A pénzügyi beszámolók esetében jellemző volt az a megoldás is, hogy a beküldő megjelölte azt a helyet, ahol a költségeket igazoló számlák fellelhetők.
Mindez nem jelenti azt, hogy ne érkeztek volna minta értékű elszámolások, és – érdekes módon – az ezen beszámolókhoz tartozó pályamunkák is a legkidolgozottabbak közé tartoztak.
A konkrét témára szóló kiírás okán a nyertes pályázatokat a homogenitás jellemzi. Nehéz tehát azt állítani bármelyik munkáról is, hogy kimagasló. E pályázatok tematikájukban nem térnek el egymástól, de abban különböznek, hogy mire helyeztek nagyobb hangsúlyt, van-e valami olyan „többlet” az adott munkában, amely által kitűnik a többi közül, illetve ami növeli a minőségét. Ennek megfelelően a továbbiakban először röviden arról lesz szó, miben egyeztek meg a nyertes pályázatok – ezáltal egy kis betekintést nyerhetünk abba, milyen is egy oktatásügyi szakértőknek szóló tanfolyam tematikája, struktúrája –, majd pedig azokról a pályázatokról teszek említést, melyek véleményem szerint valamilyen szempontból többet vagy alaposabb felkészítést adtak a résztvevőknek.
Az ország különböző részein ugyanazon témára szervezett tanfolyamok
tematikájuk szerint megegyezők vagy csaknem azonosak, máskülönben
megbomlana az az egységes elv, amelynek alapján hazánkban a pedagógiai
programokat a szakértők véleményezik. Bármely intézmény szervezésében
készült is fel a szakértő erre a feladatra, mindenütt a közoktatás
ugyanazon témáiban kellett jártasságot szerznie. Több pályázó említette
is, hogy a programot az OKI alapkritérium-katalógusa alapján állította
össze. Ennek megfelelően a szakértőképzés
A szervező intézmények maguk döntöttek arról, hogy az említett témák közül melyek azok, amelyekre nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni, és természetes az is, hogy a felsorolt tárgyalandó problémákat nem feltétlenül ugyanezen a módon fogalmazták meg.
A Fővárosi Pedagógiai Intézet pályázata a bíráló szakértők szerint (V/SZ/014), több szempontból is kiemelkedő munka.
A tanfolyamon két munkacsoportban összesen 106, a névjegyzékben szereplő, elsősorban a fővárosban, illetve az agglomerációban dolgozó szakértő vett részt. A program erénye, hogy – tekintettel a különböző intézménytípusokra, szakmai alapképzettségre, kompetenciára, szakértői gyakorlatra – a képzést oly módon szervezte és valósította meg, hogy az egységes alapozó ismeretek közvetítését követően a program szakmodulokra ágazott szét. A képzés elméleti, gyakorlati, önálló tanulási és konzultációs szakaszokból állt. A szervezők elvárták a résztvevőktől, hogy tudásukat a megadott szakirodalom alapján folyamatosan, önállóan is fejlesszék, erre a célra rendelkezésre állt az intézet könyvtára és informatikai központja. A közoktatási szakértő szerepéről, tevékenységéről szakterületenként – az adott terület specifikumainak szem előtt tartásával – konzultatív csoportmegbeszélésekre, esetelemző témafeldolgozásokra is sort kerítettek. A pedagógiai program és a helyi tanterv értékelésére szintén szakterületi bontásnak megfelelően kiscsoportos tréningeken nyílt alkalom. Szintén a program fő erényei közé sorolandó, hogy a tréningek során mindig a kooperativitást, a koherens együttműködést tartották szem előtt. Ennek azért tulajdonítottak jelentőséget, mert a közös elgondolás szerint korrekt szakértői véleményt csak szakértői munkacsoport képes kialakítani. A cél érdekében szakpszichológus segítségével kommunikációs tréningeket is szerveztek. Nagy segítséget jelenthetett a résztvevőknek, hogy a képzés során folyamatos konzultációs lehetőséget biztosított az intézmény, szakértői tanácsadásra és egyedi esetmegbeszélésre is lehetőséget kaptak az érdeklődők.
A részt vevő szakértőknek szigorú követelményeknek kellett megfelelniük az eredményes munka érdekében: a képzési foglalkozások 90%-án személyesen jelen kellett lenni, a tréningeken elvárás volt a cselekvő részvétel. Mindennek meg is volt az eredménye, a feladatteljesítés és munkavégzés fegyelmezett volt, és mulasztás okán senki nem morzsolódott le.
E pályázat végrehajtását precízen elkészített beszámoló dokumentálta, amely pontosan tájékoztatta az alapítványt a program lezajlásáról, eredményeiről.
A
A
A
A tanfolyamokat általában – az eddig tárgyaltak esetében is
– úgy szervezik meg, hogy az ott végzett szakértők minden intézménytípus
pedagógiai programjának véleményezésére kompetensek legyenek. Érkezett
azonban egy olyan pályázat is, amely szétválasztotta a két feladatkört:
az „A” változatban az iskolai pedagógiai program véleményezésére készített
el a pályázó intézmény tanfolyami tematikát, a „B” változatban pedig
olyan bővített tematika készült, amely alkalmassá tette a szakértőket
az óvodai, illetve a kollégiumi pedagógiai programok véleményezésére
is
A gyógypedagógiai intézmények tevékenységével kapcsolatos szakértői
munkához olyan felkészült, sokrétű ismeretekkel rendelkező szakemberekre
van szükség, akik képesek a pedagógiai programok általános és a gyógypedagógiai
intézmények programjainak sajátosságaiból fakadó elemző szempontok
érvényesítésére, minősítésére. Éppen ezért a debreceni
Mindez már a múlté. Mára már nemcsak a tanfolyamok zajlottak
le, hanem a frissen képzett szakértők el is látták véleményezési feladataikat,
hiszen a közoktatási törvény értelmében az iskolákban már 1998 szeptembere
óta az elfogadott pedagógiai programoknak megfelelően folyik az oktatás.
Mindezek ellenére bizonyos, hogy a munka nem ért véget itt, hiszen
egy oktatási szakértő sohasem eléggé képzett, folyamatosan nyomon
kell követnie a közoktatás-politikában beállt változásokat, illetve
az oktatási törvény módosításait – mint ahogy módosult is a törvény
1999 nyarán. Ennek értelmében mintegy ötszáz iskola működésének újbóli
engedélyezése válhat szükségessé. A 2001 szeptemberétől kötelező érvényű
Hogy hogyan oldja meg a minisztérium és az önkormányzatok az engedélyeztetésből adódó újabb feladatokat, hamarosan kiderül, hiszen a kerettanterveket bevezető, illetve a kerettantervekről szóló miniszteri rendelet várhatóan a 2000. év tavaszán meg fog jelenni.