Gyulai Árpád

Karácsony Sándor társaslélektani rendszeréről

– amelyet természetes rendszernek nevezett –

Karácsony Sándor pedagógiai tevékenysége és neveléstudományi vizsgálódásai során felismerte, hogy valójában nem lehetséges direkt módon érzelmi, értelmi és akarati nevelés, mivel ezt az egyén autonómiája meglehetősen korlátozza. Karácsony szerint a nevelés létrejöttéhez a nevelők és a növendékek közösségére van szükség. Ebből a felismerésből született meg a társaslélektani alapokra épülő pedagógia rendszer gondolata. A szerző ezt a rendszert ismerteti tanulmányában.

Bevezető

Napjainkban ismét sok szó esik Karácsony Sándorról¹. Kitüntetést neveztek el róla, alapítvány, iskola, művelődési központ viseli nevét. Miért tanárok kapják a kitüntetést? Ki volt ő?

Elsősorban mint nevelő tevékenykedett, lévén magyar–német szakos gimnáziumi tanár. Iskolai tapasztalatairól A csucsai front. Egy tanár és egy osztály története² című könyvében írt.

A ma is aktuális probléma, a nevelés kérdése foglalkoztatta: A tanár és a diák viszonya; a tanulás kérdése. A tanulás kedvéért jár-e a diák iskolába? A tanár elég közlékeny-e?

Később a debreceni tudományegyetem bölcsészkarán a pedagógia professzora, korának országos hírű közéleti embere lett. A legtöbb írása pedagógiai jellegű. Tíz nagy kötetben módszeresen feldolgozta a társaslélektanon alapuló pedagógiai rendszerét, a természetes rendszert. Természetes, mert belehelyezi az emberek általános társadalmi viszonyrendszerébe és abból általánosít.

Barátja kérésére így ír az Ocsúdó magyarság című könyvében a „tudományos rendszeréről”³: „...azt hittem, eddig azt hittem, már régesrégen kifejtettem rendszeremet. Megint csak a magam terminológiája szerint: nem is tehettem egyebet, hiszen nincs külön rendszerem, hanem az a rendszerem, hogy élek és mozgok, gondolkodván.

Nem is azzal maradtam én adós, amivel a barátom adósának érez. Azzal, sajnálatomra, nem szolgálhatnék ezúttal sem, mert nincs is nekem olyan. Rendszernek a mesterséges rendszereket nevezik és tartják erre mifelénk a tudomány berkeiben szorgoskodók. Ha az ember viszont minden különösebb rendszer nélkül él és mozog tudományosan és elég intenzíven, no meg jó ideje él és mozog, működése nyomán, meg egy kicsit annak következtében is természetes rendszerben mutatkoznak gondolatai.”

A társaslélektan kialakulása, az öt kategória

Arisztotelész pszichológiájában az egyén érzelméről, értelméről és akaratáról beszél. Az egyén érez, ért és akar. Az erre a pszichológiára épülő pedagógia az egyén érzelmét, értelmét és akaratát direkt módon próbálta nevelni. A XIX. és a XX. század fordulóján azonban egyre inkább előtérbe került a közösség, a közösségi szemlélet. Másképp érez, ért és akar az ember, ha közösségben van.

Karácsony Sándor pedagógiai tevékenysége és vizsgálódása közben rájött, hogy nem lehetséges direkt módon érzelmi, értelmi és akarati nevelés. Az egyén autonóm, így a nevelés tekintetében is az. A valóságban a nevelés mégis létrejön, létrejöhet. Nem történhet másként, mint közösségben, ha a nevelő és a növendék viszonyul egymáshoz, közösséget alkot. Az egyén lelki sajátosságai a másikhoz való viszonyulásai során alakulnak ki és fejlődnek.

Karácsony Sándor diákévei egy részét külföldi egyetemeken töltötte.⁴ Társaslélektani felfogásának kialakulására nagy hatással volt Wilhelm Wundt néplélektana, a Völkerpsychologie.⁵ Wundt hatalmas munkájának kötetcímeit nem csupán átvette, hanem újraértelmezte a maga terminológiájában, és kibővítette. Ezek: a nyelv (Die Sprache), a művészet (Die Kunst), a vallás (Mythus und Religion), a társadalom (Die Gesellschaft) és a jog (Das Recht).

A következőket írta Wundt elméletéről: „Azért néplélektani jelenségek Wundt szerint a felsorolt funkciók, mert magyarázatukra az egyéni lélek feltételezése nem elégséges. A nyelvi és a többi hozzá hasonló (jogi stb.) jelenségek csak abban az esetben magyarázhatók, ha az egyén szellemi élete fölé feltételezünk egy objektív szellemet, amelynek hatására az egyén képes nyelvvel élni, műalkotásokat létrehozni, vagy megérteni és élvezni stb. Ez az objektív szellem az emberi közösségé és közösségeké, alkotásai hagyományozódnak az egyénekre, és inspirálják azokat újabb alkotásokra. Így válik lehetségessé az egyéni nyelv, melynek funkciója során az eredmények részben megegyeznek a hagyományos nyelvvel, részben elkallódnak, részben pedig, kedvező körülmények között, újabb anyaggal gyarapítják és gazdagítják a következő generációra hagyományozandó garmadát.

Naivnak mondtam az objektív szellemnek ezt a feltételezését, bár ez abban az időben nagyon merész és modern tételnek tetszett. Tartozom is a valóságnak azzal, hogy hangsúlyozzam: jelenlegi jobbanértesültségünk szempontjából volt naiv csupán. Önmagában véve forradalmi állítás volt. Első, bátortalan meglátása volt annak a ténynek, hogy az ember sohasem önálló egyéniség, hanem mindig partner. A többi ember, legalább még egy másik ember partnere.”⁶

Karácsony Sándor felfogásában a lélek a szóma és a pneuma közötti feszültség. A szóma a test, a lélek a pszüché és a pneuma a szellem. A lélek pneumatikus telítettségében átlendülhet a pszichológiai lehetőségek határvonalán, és olyankor a transzcendens felé tör. A transzcendens tapasztalaton túli, érzék feletti, megfoghatatlan. A pszüché: a szóma és a pneuma egymásra vonatkozásából származó, állandóan változó feszültségi állapot. az emberi kapcsolatok jellegét az határozza meg, hogy a szóma vagy a pneuma hatása az erősebb.

Amikor két ember beszél egymással, szót értenek, egyértelmű jeleket váltanak, megértik egymást, akkor jelrendszerben mozognak. Az egyik ember belső világából kiragad egy részletet, megpróbálja a másik számára érthető formában közölni, a másik pedig megpróbálja a saját belső világába beilleszteni, megérteni. Ma úgy mondjuk, hogy az egyik fél, az adó kódolja az információt, és a másik fél, a vevő dekódolja azt. A beszéd azonban több, mint információáramlás. Amikor az előbbi folyamat végbemegy, akkor sikerül az egyik által közölt jelet a másiknak megértenie. Ezt a viszonyt, a társasértelmet nevezi Karácsony Sándor nyelvnek, illetve tudománynak. Kisebb közösségek számára egyértelmű jel a vadrózsa, a gyepűrózsa vagy a csipkerózsa; mindegyik elnevezés ugyanarra a növényre vonatkozik. A tudományos életben latinul jelölik, hogy nemzetközi viszonylatban mindenkinek ugyanazt jelentse, Rosa canina, ennek hallatán a hozzáértő valóban a vadrózsára gondol. A következő virágének részletét hallva: gyere be, rózsám, gyere be – senki nem hiszi azt, hogy az énekes a virágot hívja. Amikor az emberek egyértelmű nyelvi jelek helyett jelképekkel fejezik ki magukat, a társas viszonyuk a szómához közelebb eső művészet, ekkor beszél társasérzelemről. Abban az esetben, ha az egyértelmű jelek helyett viszonyuk tettekben nyilvánul meg, a pneumához közelebb eső tettrendszerben mozognak, ezt mondja társasakaratnak, társadalomnak. Értelmezésében a jog az emberi kapcsolatok leginkább testi beágyazottsága, társaslelki életérzés, a másik pólus a vallás, amely közös hit. E társas viszonyulások Karácsony Sándor műveiben így rendeződnek sorba:

Ezek azok a fogalmak, amelyekkel Karácsony Sándor dolgozik, amelyek egyéni lélektani kategóriáinak a következőképpen felelnek meg:

Karácsony Sándor felfogásában a nevelés is csak társas viszonyulásban lehetséges. Így tehát jogi (társaséletérzés-beli), művészeti (társasérzelmi), tudományos (társasértelmi), társadalmi (társasakarati) és vallásos nevelés valósulhat meg.

A társaslelki kategóriák megjelenési formái

A társas viszonyhoz legalább két ember szükséges: az ÉN és a TE. Minden „egyik” embernek a „másikhoz” való fordulása társas viszony. Az ember társas viszonyulásai jogi, művészi, tudományos, társadalmi és vallásos formájúak lehetnek. Az egyes kategóriáknak hasonló fokai vannak. A jognak, művészetnek, tudománynak, társadalomnak és vallásnak van jogi, művészi, tudományos, társadalmi és vallásos foka. Mik is ezek?

A jog: társaslelki életérzés. Másféle az életérzésem, ha éhes vagyok vagy fázom, és megint másféle, ha a másik embertől félnem kell. Akkor nem kell félnem tőled, ha biztosítalak téged afelől, hogy részemről nem esik bántódásod.

A jogi viszonynak az az előfeltétele, hogy az embernek társa legyen. A társ a jogi viszony hordozója. Ha a társam érzelmi telítettségű, akkor ő nép. A nép mindenféle társas viszonyulása művészi, jelképekben fejezi ki magát. (A nép művészetét és jelképeinek rendszerét Lükő Gábor dolgozta fel A magyar lélek formái című könyvében.⁷) Karácsony Sándor szerint mindenki a nép közé tartozik akkor, amikor az érzelem van benne túlsúlyban. Idetartoznak a művészek, a költők és az írók is. Ha a másikhoz értelmileg viszonyulok, a társam értelmiség. Az értelmiség tudományos életet él. Itt sem lehet pontos határt húzni, nem iskolai végzettség kérdése, mindenki idetartozik, aki értelmi életet él. Az ifjúság tettre kész, közéjük tartozik az utánunk következő generáción kívül mindenki, akinek még „nem jött el az ideje”. Amikor úgy viszonyulok a másik emberhez, hogy viszonyunkat a pneuma hatja át, a társam bölcs. „Az ifjúságot sem nevelni, sem felszabadítani nem tudja az értelmiség; erre a közösségnek csak azok a tagjai képesek, akik magasabb feszültségi fokon állnak, mint az ifjúság maga. ... Vannak egyáltalán ilyenek? Igen, vannak. A pogány görögök azt mondták rájuk, az öregek vagy a bölcsek (gerontes, szophoi), ... Mi szofokráciának nevezzük az ilyen emberféleség közösségét.”⁸

Az emberek érzései a múltból táplálkoznak, értelme a jelenre vonatkozik és tettei a jövőbe mutatnak. „A magyar nép a magyar közösség múlti emlékeinek a letéteményese, tehát mindazzal azonos, ami a magyar társaslélekben érzelmi elem.”⁹ A jelen éppen aktuális, érvényes tudományának hordozója az értelmiség és a közösségnek a jövőbe mutató, tetterős csoportja az ifjúság.

Ábrázolva:

A művészet: társasérzelem, jelképrendszer. Társasérzelmi viszonyulásunk a jelképrendszerben megy végbe. A tudományos életben, de beszélgetéseink közben is gondolataink egyértelmű megfogalmazása a fontos. Az irodalmi művekben azonban, már nem feltétlenül azt jelenti a leírt szó, amit hangsora, illetve első jelentése takar. A költészetünkben, az előzőekben említett rózsánál maradva, leggyakrabban a lányt személyesíti meg. Mint jelkép azután sok mindent jelenthet.

„Ha a jelrendszerben mozogva jelt tud adni a beszélő a hallgatóságának vagy a mester a tanítványának, akkor a mondatot megértik. Ha a jelrendszerrel megküzdölődvén s azt jelképrendszerré kényszerítvén kiöntheti lelkét, megmutathatja magát a költő, s közönsége vállalja a jelképet, magára ösmér benne, akkor a stílus sikerült. A nyelvből irodalom lett; mert a jel jelképpé, a jelrendszer jelképrendszerré, a beszélő költővé, a hallgatóság közönséggé, a mondat stílussá, a megértés sikerré változott.”¹⁰ A művész ihletetten, egyetemes jelképekben fejezi ki magát. Természetesen mindenki, aki ily módon viszonyul, művész. Felfogásában nemcsak az írott forma az irodalom, hanem a nép szájról szájra szálló költészete is az.

Még a köznapi életben is előfordul, hogy valakit akkora indulat feszít, hogy csak művészi formában tudja kifejezni magát. Például költő az a tanító is, aki „így meséli el a méltatlanságot, mely múlt vasárnap esett rajta, amikor harangozás előtt tíz perccel izentek át neki a parókiáról, hogy ma ő prédikál: Megyek lelkem csendességére a kocsma felé, hát nem utánam szólnak, ne arra hé, ha' tala bé a templomba! ...”¹¹ Pedig a tanító nem is járt kocsmába, a pap időnként meg szokta kérni, tartsa meg helyette a prédikációt. A tanító nagy felindulásában tala bé, az ökröknek való felszólítással fejezte ki magát.

A művészetben a közvélemény jogi beágyazottságú, a közérzéstől függ. A művészet művészi jellegét a formája adja meg. Népünknek, múltunk érzelmi hordozójának „tudatosan” őrzött művészete a néphagyomány, tetteit szokásrendszere határozza meg. A nemzetben a nép egész lelke benne van.

Karácsony Sándor a társasérzelmi viszonyulás fokairól így ír: „Amit a magyar közösség vallásos hittel, de a múlt emlékeivel érzelmileg átfűtve hisz, az a nemzet, amit szokásaiban cselekszik, vagyis a múlti emlékeivel érzelmileg átfűtve akar, az a hagyomány [szokás], mindaz, amit artisztikusan, tehát megint csak a múlti emlékeivel érzelmileg átfűtve tud, az a folklór [hagyomány], maga az, amit így érez, az adja egész társaslelki életének a formáját, s mindennek a fizikai beágyazása múlti emlékekkel érzelmileg átfűtött életérzés, hogy úgy mondjam a folklorisztikus közjog: a közvélemény.”¹² (Szögletes zárójelbe tettem Karácsony Sándor későbbi megnevezéseit – Gy. Á.)

A tudomány: társasértelem, jelrendszer. Társasértelmi viszonyulásunk a jelrendszerben megy végbe. Jelrendszer az írott és beszélt nyelv, lehet matematikai, zenei, Braille-írás, fizikai, kémiai képletek stb. Az ember leggyakrabban szavakban fejezi ki magát, beszél. A beszéd, a nyelv is társas termék. A beszélő arra törekszik, hogy a hallgató megértse. Ennek érdekében él a köznyelv jeleivel. A tudományos megállapításokat egyetlen jelentésű jelekkel fejezzük ki. Ezek addig maradnak érvényben, amíg új, erősebb vagy átfogóbb elmélet meg nem dönti őket. Például köznapi életünkben a kis sebességekről azt tapasztaljuk, hogy összeadódnak. Egy mozgó autóból a menetirányban kidobott labda sebessége nagyobb, mintha földről dobnánk, vagy ha menetiránnyal szemben dobjuk ki. A relativitás elméletében Einstein kimutatta, hogy hiába akarunk a sebesen száguldó vonatból előrevilágítva nagyobb sebességet elérni, a kibocsátott fény nem lesz gyorsabb, mint vonat nélkül.

Karácsony Sándor a tudomány fokairól ezt írja: „Az értelmiségnél a jog a kormányzás, a közösség életérzése. Az értelmiség akkor érzi egészségesnek magát közösségi életérzésében, ha a kormányzást biztos kezekben tudja.”¹³

„A helyesen funkcionáló közösségi életben [...] az értelmiség kormányzó tevékenysége által voltaképpen a közvélemény, ez a folklorisztikus, érzelmi közjog válik értelmi, tudatosult közjoggá, tehát kulturális tevékenységgé. A kormányzásban az éppen aktuális érvények hatnak, mégpedig szóról-szóra értendőn. A közösség hisz a világrend legjobb és legtökéletesebb voltában, s ez a hit egészen az életérzésig lehat. Ilyenkor a kormányzás népszerű, mert a közösség érzelemvilága sikeres, értelemvilága érvényes, akaratvilágában pedig színvonalas és potens.”¹⁴

A társadalom: társasakarati, vagyis tettrendszer. A társasakarati viszonyulásunk a tettrendszerben megy végbe. Akkor cselekszem, ha muszáj, úgy cselekszem, hogy el tudja viselni a másik, „... milyen igényt emelnek egymás életébe avatkozón egymással szemben, cselekvő és szenvedő személy?”¹⁵

Az igény a cselekedet mozgató rugója. Akinek fölöslege van, ajándékozhat belőle érzelmi telítettségében. Tudatos tett a szolgálat. Az ifjúság képes áldozatra. Népmeséinkben szerepel az a mesefordulat, amikor Fehérlófia a griffmadár hátán jön fel az alvilágból, és elfogy a madár számára vitt élelem, a saját combjából kanyarít ki egy darabot. Ezzel a plusszal sikerül felérniük és a főhősnek elérnie célját. Szeretet csak áhítatos fokon lehetséges. Társaslélektani szempontból a másik ember egyre erősebb figyelembevétele mutatkozik meg.

Karácsony Sándor két pedagógus életének méltatása során mutatja be a tettrendszert: „Ezen az igényen, amely a maga odaadásában egyszerre kényes és pazarló, mint erős fundámentumon épül fel tettrendszerük gyönyörű palotája, mely azért olyan szép, mert ajándékozó kedvük érzelmileg kiapadhatatlanul gazdag, azért igaz, mert szolgálatuk logikusan törvényszerű, áldozatkészségük pedig ökonomikusan hatékony. Cselekedeteik ajándék-jellegét az biztosítja, hogy ingyen adják, amit ingyen kaptak, ... Az életelv elsenyvedne az igény talajában, ha a szolgálat lehetőségében tovább nem fejlődhetnék. ... Áhítatos lélek volt mind a kettő. ... Szeretet áradt el egész lényükön, teljes életükön, minden cselekedetükön.”¹⁶

A vallás: közös hit. Ehhez is legalább két ember kell. Az egyén hisz, viszonyul az ismeretlenhez, a hit tehát egyéni társaslelki kategória. A vallás társaslelki funkció, egyikük mint pap megosztja hitélményét a másikkal mint laikussal, aki ezt a hitvallást befogadja és továbbadja. Társaslélektani alapon ide sorolható a régi, a hiedelmeken alapuló vallás, a sámánhit vagy a rituális közösségek hitvilága is. A különbség annyi, hogy a régi hiedelmekben a pap beavatott, mágikus személy az avatatlan, kiszolgáltatott laikus mellett.¹⁷ „A szofokrácia minden kategóriájában az áhítat fokán működik a funkció. A szofokrácia jogi megnyilvánulása bölcs, a művészi szép, a tudományos igaz, a társadalmi jó, a vallásos szent.”¹⁸ Életkortól függetlenül, a „mester” azért bölcs, mert rendezettnek látja maga körül a világot, eligazodik benne, minden viszonyulásában arra törekszik, hogy műve formájában szép, tartalmában igaz, tettében jó és áhítatában szent legyen.

A természetes rendszer kiteljesedése, a hibrid kategóriák

Az eddigiekkel még nem merültek ki a viszonyulási formák. Hogyan viszonyul két ember egymáshoz, ha nem ugyanabban a társaslélektani kategóriában mozognak? Ekkor jönnek létre az úgynevezett hibrid kategóriák. Az egyikük művészileg telített, másikuk jogi síkon mozog, találkozásukat a technika fejezi ki. „Az építtető lakni akar, életérzését, jogi helyzetét kívánja rendezni, az építő viszont művét akarja megvalósítani, művészként viszonyul. Kapcsolatukból lakás, ház, tehát technikai produktum jön létre.”¹⁹ Az egyetlen jelentésű jel és az egyetemes jelentésű jelkép találkozása az erosz. A társaslelki viszonyulás erotikus formája például az, amikor a férfi által adott egyértelmű jeleket a nő jelképként fogja fel, művészi, szimbolikus jelentést tulajdonít nekik. (Az erotika társaslélektanát fejtette ki doktori értekezésében Karácsony Sándor egyik tanítványa.)²⁰ A tudomány és a tett relációja az érték. Az értéket értelemmel fogalmazzuk meg, és tenni is csak értékes dolgot érdemes. A vallás és a társadalom egymásra vonatkozása a világnézet. A technikát, eroszt, értéket és világnézetet hibrid kategóriáknak nevezte Karácsony Sándor. A természetes rendszer a következőképpen bővül:

A hibrid kategóriákból kettőt részletezek.

Az érték: az egyik ember tetteit, gesztusait a másik fél tudományosan értékeli, mielőtt közösen cselekednének. A társaslélektani értékrendszerben a jogi viszonyulás akkor rendezett, értékes, ha az egyik ember biztosítja a másik ember függetlenségét, autonómiáját. A jelképrendszerben az őszinteség a legnagyobb érték; a jelrendszerben, a nyelvi viszonyulásban pedig a világosság. A tettrendszerben a szabadság az érték, a szabad emberek tettei elviselhetőek egymás számára. A társaslélek felső, transzcendens határán a tanúságtétel az érték. Az, ha az egyik ember egész életével tanúsítja, hogy nem magunkéi vagyunk, hanem Istené. Az ilyen ember még a mártíromságot is vállalja.

A világnézet: az áhítatos ember vallástételét a tettrendszerben mozgó másik ember világnézetként fogja fel. Politika: a vitás jogi viszony rendezése, melynek művészi, társasérzelmi foka a forradalom. A forradalom következtében tudatosul az érvény problematikus volta. Megoldása reform útján lehetséges. A világnézeti viszonyulás legmagasabb foka pedig a nevelés.

Néhány kategória fokait vízszintesen vizsgálva: „Az ifjúságnál a kormányzásnak és a közvéleménynek a megfelelője a politika. Sokszor összetévesztik a kormányzást és a politikát, pedig a kettő különbözik egymástól. Egy kormánypárti lapnak soha nem hiszik el, hogy politizál. Politizálni az ellenzék szokott, míg nem kerül uralomra, mert ha uralomra kerül, akkor már a kormányzás a feladata és nem a politizálás.”²¹

„Mi a nép érzelmi kategóriája? A formák. Mik ezek? A zenében például, hogy milyen hangnemben van tartva a mű. Az irodalomban, hogy jambikus menete van-e egy versnek vagy sem. A nép érzelmi élete ezekben a formákban nyilvánul meg.

Hát az értelmiségé? Ezeknek a formáknak a sikere. Az a kérdés, hogy ezek közül a formák közül mi sikerül.

És az ifjúságé, akik ezután következnek? Az érzelmi elem itt a mindenkori forradalom. Ez a forradalom mindig stílusforradalom.”²²

„Ugyanígy vagyunk a nép, az értelmiség és az ifjúság társadalmi kategóriáival is. A nép társadalmi kategóriája a folklór [szokás], az értelmiségé a potens színvonal, az ifjúságé pedig a reform.

A potens színvonal lassankint a hagyományokban kezd gyökerezni. Érzi értelmiségünk, hogy kötelessége hagyományosnak mutatkoznia. Az emberek a hagyományokat kezdik keresni. Sőt a reformerek is ráocsúdnak arra, hogy mit jelent reformálni. Re – azt jelenti, hogy: vissza, reformálni tehát nem azt jelenti, vadonatújat előhozni, hanem visszamenni odáig, ahol a kezdet van.

...Van érzelmi, értelmi és akarati vallás. Az értelem vallása a világrend. Az értelmiség egyéb vallást nem ismer el, csak azt, hogy a világnak rendje van.

Mi az érzelem vallása? A nemzet. Amikor a magyar nemzet meggyengült, hiába volt politikai hatása az ország határain túl.

Az akarat vallása pedig a nevelés. Amikor nálunk delíriumban volt a nevelés, akkor a nevelő csak hivatalnok volt. Hiányzott az áhítat a munkájából.”²³

Megállapításaiban továbbmegy a társas viszonyok sokféleségének a kifejtésében. A viszonyulások egyes fokozatai között (a táblázatban függőleges irányban) is kibontja a hibrid kategóriákat. Így a jogi és művészi közé kerül a technikai, a művészi és tudományos közé az erotikus, a tudományos és társadalmi közé az értékes, a társadalmi és vallásos közé pedig a világnézeti. Például a társadalomban, tehát a tettrendszerben való mozgás teljes rendszeréről ezt írja: „A társadalom szomatikus életérzése: az igény merőben hedonisztikus [érzéki öröm] érték (maga a társadalmi érték, a szabadság nem, de a társadalom legalacsonyabb fokú, jogi vonatkozásában az igény igen.)

A társadalmi technika: a szerződés már áramlást mutat, eroszt, vágyat törekvést felfelé, de egyben még feszültséget vissza az igényhez, mégpedig úgy, hogy a feszültség ereje jóval nagyobb a törekvésnél. A társadalom kozmikus hangulatú meghatódottságának az értékfogalma, az ajándék, körülbelül egyensúlyban tartja a feszültség és törekvés erejét, az ajándékozó öröme még hedonisztikus, a megajándékozotté már „hasznos”. A társadalmi erosz értékfogalma a karitász [jótékonyság], ebben már erősebb a törekvés ereje, mint a feszültségé, a hedonizmusnak itt a határa. A szolgálat értéke az a haszon, amely belőle a társadalom mindkét tagjára, cselekvőre és szenvedőre egyaránt hárul. A szolgálat azonkívül mindig tudatos tett. A társadalomban általában véve az értelmiség szolgál. A nép ajándékoz, az ifjúság áldoz. A társadalom értékfogalma az officium [kötelesség], benne az utile [hasznosság] röpítése erősebb, mint a transzcendens gátlása. Az áldozatban megint egyensúlyi helyzet állott be a hasznos és ideális között. Az osztályrészben, a társadalom világnézeti fokán már az ideális az erősebb. A transzcendensben a szeretet ideális társadalmi érték.”²⁴ (Szögletes zárójelben az én magyarázó megjegyzéseim – Gy. Á.)

Az eddigieket összegezve és kiegészítve a pozitív társaslélektani kategóriákat a következő táblázatban foglalta össze Karácsony Sándor A magyarok kincse című kötet végén:

Tudjuk, hogy ez a táblázat csak az eligazodást segítő „mankó”. Az emberi kapcsolatok annyira bonyolultak, hogy ezzel nem lehet pontosan és teljességgel kifejezni összefüggéseiket. Karácsony Sándor szerint a táblázat tovább finomítható, minden kategóriája további részekre bontható, így háromdimenziós térben lehetne ábrázolni, azonban sokrétűsége miatt így is csak közelítése volna a valóságnak.

Megfogalmazta a pozitív viszonyulások negatív párjait is (pl. szent–profán, nevelés–idomítás, világrend–káosz stb.). A kidolgozott negatív értékrendszer nyomtatásban azonban már nem jelent meg.

Társas-fejlődéslélektan

A gyermek fejlődésével is behatóan foglalkozott. Nem életkorhoz kötötte az egyes korcsoportok megkülönböztetését, hanem lelki funkcióihoz. Hangsúlyozta, hogy lehet valaki nagykorú, de nem biztos, hogy felnőtt. Társaslelki funkciók fejlődése szerint megkülönböztet: gyermeket, növő gyermeket, kamaszt és ifjút.²⁵ Az előzőekben két felnőtt ember társas viszonyulását figyelhettük meg, az egyik felnőtt partnere a másik felnőtt. Társas-fejlődéslélektan szerint a gyermeknek szülőre van szüksége, a növő gyermek vezetőre vár, a kamasz ideált keres és az ifjúnak partnere a nevelője. Növekedésük során más lelki kategóriák fejlődnek ki. Összehasonlításul a felnőtt ember társaslelki kategóriáival:

Nagyon fontosnak tartotta és sokat emlegette, hogy a gyermek nem tökéletlen felnőtt, hanem tökéletes gyermek. Elemi joga a játék. Mennyire örül, ha sikeresen utánozza a nagyokat. Játszótéren nem kell nagy szervezés, összeverődött társaságban nagyon jól eljátszik. Az édesanyja meséit áhítatosan hallgatja, bár a mai világban ez hiányzik legjobban. A növő gyermek legfontosabb tudománya a gyűjtés, mindegy, mit, csak rendezni lehessen. Ma a telefonkártya a divat. A serdülő nemcsak a ruháit, szobáját, a családját, de a világot is kezdi kinőni. Ezért keresi helyét, a végletek embere. A rend számára kötelező. Szereti például fizikából azokat az összefüggéseket, amelyekben szabályosság figyelhető meg. Az ifjú hatni akar, ezért harcol és mindent kritizál, kétségbe vonja az addigi érvényeset. Ebből származik a vita. Karácsony Sándor nyomán a társas-fejlődéslélektannal Kontra György foglalkozik részletesen a Fejlődő gyermek²⁶ című művében.

Az előbbi táblázathoz illeszthető még egy sor:

Ez a sor ugyan nem jelent meg, de Karácsony Sándor azt írja a társas-fejlődéslélektani táblázat után: „Nem csak a fejlődés irányvonalát mutatja ez a táblázat, a visszafejlődésnek, a megöregedésnek, a divatból kimenésnek, a lassú elmúlásnak is ugyanez az irányvonala, csak éppen ellenkező előjellel, hátulról visszafelé. Egyén és közösség egyformán kezd megöregedni: elgépiesednek a gesztusai, megmerevednek a formái, alsóbbrendűekké, fejletlenebbekké, erőtlenekké bátortalanodnak a tartalmi elemei. A közösség életében a jog harccá bizonytalanodik, a művészet kultikus kényszercselekedetté gépiesedik, a tudomány dogmatikussá merevül, a társadalom aktív cselekedetrendszere és passzív alkalmazkodása rituálissá hétköznapiasodik, vallás helyébe a finom kétely, vagy a kevésbé finom kritika lép.”²⁷

Az ember és a természet viszonya

Az eddigiekben az ÉN-EMBER és a NEM–ÉN-EMBER viszonyáról volt szó. Viszony az is, amikor az ÉN-EMBER és a NEM-ÉN–NEM-EMBER, vagyis a TERMÉSZET van kapcsolatban.

A természettudomány sajátosságára a következőképpen világít rá Karácsony Sándor: „A tudósnak munka közben megfigyelésre, kísérletezésre, felfedező-, tanulmányútra van szüksége hipotézisei, fikciói, teóriája, állítása, tétele érdekében, a történetíró nem ismételheti meg a mohácsi vészt ötször-hatszor egymás után; nem változtathat a folyamatokon, nem próbálhat ki egy rákosi országgyűlést bizonyos szereplőkkel, majd azok nélkül.”²⁸

A természettudomány is viszony, az ember viszonyulása a természethez. A természettudomány nyelve végső fokon a matematika, ennek eszközeivel fejezzük ki azokat a törvényszerűségeket, amelyeket a természet folyamataiban felismerünk. A már felismert törvényeket folyton módosítjuk, érvényességi körüket bővítjük. Az ember és a természet viszonyát, a természettudományos törvények fejlődésének menetét Karácsony Sándor egyik tanítványa, Gobbi István a fizikatörténet²⁹ tanulmányozása alapján így ábrázolta:

Az észlelés szomatikus beágyazottságú (érzékelés, tapintás, tapasztalat stb.). A természettudományos törvények kialakulásának menetét láthatjuk itt, amelyeket a tudósok életműveiben figyelhetünk meg: alkotás közben ők is természetes rendszerben mozognak. A fizika törvényei azonban fejlődnek, ahogy ismereteink bővülnek, visszalépés is lehetséges, amikor a hipotézis vagy az elmélet tévesnek bizonyult. A törvények megszületésének folyamata hasonló a gyermek értelmi fejlődéséhez, ahogy az egyre bonyolultabb törvényeket felfogja és megérti.

Zárszó

Karácsony Sándor írásai a természetes rendszerének részei. Érdemes megnézni, hogy a neveléstudományról írott könyvei miként tükrözik felfogását pedagógiája egy-egy részterületéről, amelyek a társaslélek sajátos működési formái:

A neveléstudomány társaslélektani alapjai

I. rész: A nyelvi nevelés és a társaslélek értelmi működése

1. kötet: Magyar nyelvtan társaslélektani alapon

2. kötet: A könyvek lelke. Irodalmi nevelés. Jelrendszer és jelképrendszer

II. rész: A társaslélek felső határa és a transzcendensre nevelés

1. kötet: A magyar világnézet. Világnézeti nevelés

2. kötet: A magyarok Istene. Vallásos nevelés

III. rész: A társadalmi nevelés és a társaslélek akarati működése

1. kötet: A magyarok kincse. Értékrendszer és axiológia

2. kötet: Magyar ifjúság. Tettrendszer és etika

3. kötet: Ocsúdó magyarság. Szokásrendszer és pedagógia

IV. rész: A társaslélek alsó határa és a jogi nevelés

1. kötet: A magyar demokrácia. Függetlenségre (autonómiára) nevelés

2. kötet: A magyar béke. Háborúról békére (reformra) nevelés

A neveléstudomány társaslogikai alapjai

A magyar észjárás és közoktatásügyünk reformja

I. A magyar alsónéposztály lelki alkata és a népiskolai reform

II. A magyar középosztály lelki alkata és a középiskolai reform

III. A magyar felsőosztály lelki alkata és az egyetemi reform

A felsorolásból kitűnik, hogy majdnem mindegyik könyvének címében szerepel a magyar megjelölés. Ennek több oka van. Írásaiból kiderül, hogy megfigyeléseit itthon végezte, magyar emberek között, falun (szűkebb hazájában a Sárréten) és a városban, ezért elsősorban magyar jelenségként írta le, amit tapasztalt; amellett pedig nem merte idő előtt általánosítani észrevételeit.³⁰ Karácsony Sándor A magyar demokráciában így ír: „A régi világban azt kellett mondanom a szubjektívre és komplikáltra az objektív és primitív mellett, hogy nyugateurópai, indogermán, német féleség, emezek is keleteurópai, ázsiai, magyar féleségek. ... A ťmagyarŤ nem magyar immár gondolkozásomban a nyilvánosság számára sem, hanem egyetemes emberi. Az igazságnak tartozom azzal, hogy megvalljam őszintén: fokról fokra jutottam idáig, sokáig magam is ťmagyarŤ-nak véltem azt, ami ťhumánumŤ.”³¹

A társaslélektani rendszerben az emberek egymás közötti viszonya fejeződik ki, tehát minden címszava pontosan meghatározott viszonyt tükröz. A nyelv folytonosan változik, emiatt némelyik címszó nem pontosan fedi az eredeti jelentést (pl.: a technika technikai foka az ildom, akkori jelentése eszélyes, okos, ravasz; ma az ildomos kifejezést az illendő helyett és értelmében használják. Az elmúlt ötven év agyonhallgatása nem kedvezett a természetes rendszer fejlődésének.

Írásomat figyelemfelkeltőnek szántam. Karácsony Sándor 1922–1948 között írt művei nem avultak el, máig aktuálisak. A bennük felvetett problémák nem oldódtak meg, legfeljebb évtizedekig elodáztattak. Könyveiből is azért idéztem sokat, mert jobb tőle, mint róla olvasni. A természetes rendszerből csak részleteket tudtam bemutatni, nem is törekedhettem a teljességre, hiszen azt Karácsony Sándor könyvei tükrözik és ő egész életével élte. Egykori igazgatója így nyilatkozott róla: „Azt szeretem és becsülöm benne, hogy mindig az egész életét teszi rá arra, amit meg akar védeni, vagy meg szeretne valósítani.”³²