Útkeresők megpróbáltatásai

– Gegő Elek, a népoktató –

„...én pedig bátran kimondhatom meggyőződésemet, mert bármit tegyenek is velem, az mindig megmaradhatok a mi vagyok, ti. koldus.”
(Pulszky Ferenc: Életem és korom)

A mást másként akarók, a változtatók, az újítók életében mindig ott rejtőzik egy alig észrevehető, láthatatlanul el-elmozduló határvonal: egy ideig elismerés kíséri változtatási szándékukat, de a határok átlépése után szinte mindenkor meg nem értéssel, keserves magyarázkodással kell számolniuk. Az újítási szándék egyértelmű elítélése csak ritkán valósul meg: ilyen például a debreceni zsinat 1638-ban hozott döntése, amely a külföldi egyetemekről hazatért ifjaktól elvárta, hogy esküvel kötelezzék magukat: nem újítanak, ha lelkészi vagy tanári állást akarnak betölteni.

Különösen nehéz a változtatási szándék megítélése, ha egy erősen hierarchikus felépítésű szervezetben – jelen esetben a ferences rend keretein belül – mutatkozik ilyen törekvés. A szálakat még kuszábbá teszi, ha a változtatás nem köthető egy diszciplínához, hanem egy polihisztortól, a szónok, politikus, tanár, népművelő, nyelvész, történész, őstörténet-kutató Gegő Elektől eredeztethető. Ha ehhez még hozzávesszük a reformkor forrongásban levő szellemiségét és Gegő Elek meglehetősen fiatal életkorát – harmincéves korában már a Magyar Tudós Társaság levelező tagja –, akkor már differenciáltabb képet kaphatunk a Gegőt körülvevő viszonyokról.

Dr. Mátai Mária gondos és szakszerű szerkesztői munkájának köszönhető, hogy alaposabban is megismerkedhetünk a csíktapolcai székely földműves családból származó ferences szerzetes sokoldalú tevékenységével. Az avatott kézzel szerkesztett karcsú kötetben a fiatalon meghalt Gegő Elek (1805–1844) munkásságának néhány területe kerül bemutatásra.

A könyv varázsát jól érzékelhetik a reformkor nyelvi fordulatai, sajátos szóhasználata iránt érdeklődők: a mester halála után csődületet (versenyt, pályázatot) hirdetnek, közköltségen korházacskát (ispitát) állítanak, és ha a szegény pórnépnek kedve duzzan a táncra, azt is megteheti. A népművelői szándék megnyilvánulása az úgynevezett beszélő nevek használata: a kívánt ideális állapotok Boldogfalván valósulhatnának meg, az egészségtani felvilágosítás színhelye Nyavalád település, ahol mostanáig Kenócsiné és Pemeteginé volt a gyógyítás letéteményese.

A pesti ferences templomban is magyarul prédikáló, hazafias szellemiségtől átitatott páter Gegő nem riad vissza a legradikálisabb kérdések felvetésétől sem: Miért szolga, csaknem rabszolga a jobbágy? – kérdezi a cenzúra által betiltott egyik művében. Válaszában a földesúri kiszolgáltatottságot a törvényi szabályozás által biztosított jogok és kötelességek hálójával váltaná fel. Jellemző, hogy mind az állami, mind az egyházi irányítás is veszélyesnek tartotta az ilyenfajta megközelítést, és Gegő pátert 1837-ben Pestről Szombathelyre helyezték.

Gegő Elek sokágú tevékenységében fontos szerepe van az előítéletek, babonák elleni küzdelemnek. Akár a mai olvasó számára is érdekes lehet az érzéki csalódásokról írt fejtegetése. Már maga az írás szerkezete is utal a tudományos megközelítésre, a legfontosabb elemzett területek – a korabeli szóhasználatnak megfelelően – a következők.

1. Szemcsalódások: a káprázatok, az önlátás, a jóslói szemlélet, a látnok, az álombolygó és a magnetizált személy.

2. Fülcsalódások: zúgás, pattogás, fülcsengés, képzelt hangok hallása.

3. Orr- vagy szagcsalódás: kéneső stb. gyakran kapcsolódik más érzéki csalódáshoz.

4. Ízcsalódás: betegeknél fordul elő gyakrabban.

5. Tapintat- vagy tagérzési csalódás: meleg-hideg, nyomás érzékelése, fájdalom a csonka tagok levágott részében, az eszelős tévképzetei.

Gegő Elek felvilágosító szándéka úgy is megnyilvánul, hogy mindenhol és mindent indokol, mégpedig az egyszerű emberek számára érthető, ízes magyar nyelven. A ferences pap a lelkiek mellett a földi életben való boldogulást is fontosnak tartja, ezt pedig a betegségek teszik nehezebbé. Gegő páter nem riad vissza az egészségtani ismeretek propagálásától sem. Korszerű szemléletére jellemző, hogy a levegő, az étkezés, az italok, az álom, a testgyakorlás, a ruházat és az indulatok összefüggése foglalkoztatja.

Gegő Elek munkásságában fontos szerepe van a történeti kutatásnak. „A moldvai magyar telepekről” írt könyve 1838-ban jelent meg. A tágabb értelemben vett népoktatás mellett Gegő újított az iskolai tanításban is: 1832-től 1836-ig a pesti Angolkisasszonyok intézetében magyar nyelvet tanított. Ő vezette be és tankönyvet is írt a magyar történelem magyar nyelvű tanításához.

A mind ez ideig csak kéziratban hozzáférhető munka a nyelvészet és a művelődéstörténet iránt érdeklődők számára érdekes olvasmány lehet, melyet D. Mátai Mária jegyzetei és kiegészítő tanulmánya tesz könnyen olvashatóvá és egyben szakszerűvé.

Gegő Elek: Népoktató Új esztendei ajándék a köznép számára 1840. Budapest, 1998, Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum.

Mikonya György