Szabolcs ÉvaMann Miklós: Közoktatási törvények és a pedagógiai sajtó (18671944)
A pedagógiai sajtó kimeríthetetlen tárháza az oktatási törvényeknek. Mégis, jelentőségéhez, anyaggazdagságához képest szinte érthetetlenül keveset foglalkoznak vele a kutatók, pedig szinte minden megtalálható benne, ami az iskolákkal, a tanárokkal és a tanítással kapcsolatos. Nemcsak a törvények, rendeletek, tantervek, utasítások és más állami és közületi dokumentumok lelhetők fel benne, hanem az oktatással kapcsolatos előzetes vélemények, kétségek, viták, utólagos reflexiók, tapasztalatok, kifogások, értékelések és változtatások, továbbviteli javaslatok egyaránt. Ebből a nagyon széles, sokágú és tarka anyagból emel ki egy szeletet Szabolcs Éva és Mann Miklós könyve. Tartalmilag és koncepcionálisan világosan körülhatároltan egy háromnegyed százados trendben vizsgálja közoktatási törvénykezésünk szakzsurnalisztikai fogadtatását. Ezt viszont lényegi teljességében, minden iskolatípus: egyházi, önkormányzati, állami iskolák vonatkozásában csakúgy, mint a törvénykezés egyes területein. Tulajdonképpen a négy, mondhatni legjelentősebb közoktatási törvénycsomagot, illetve törvénycsomag megszületését és fogadtatását kísérik nyomon a szerzők: az 1868-as népiskolai, az 1883-as középiskolai törvényt, valamint az 1926-os, 1940-es népiskolai, az 1927-es polgári iskolai törvényt és az 1924-es, 1926-os, 1934-es és 1938-as középiskolai törvényeket.
A szerzők saját bevallásuk szerint nem elemezni
kívánták ezeket a munkákat azzal a megkapó szerénységgel felhozott
indokkal, hogy ezt más szerzők már megtették , hanem a pedagógiai
sajtó anyagainak rövid és áttekinthető közzétételével igyekeztek gazdagítani
és sok tekintetben konkrétabbá tenni az eddigi kutatásokkal felrajzolt
képet. A 140 oldalas kötet első, a dualizmusról szóló része
Új Pedagógiai Közlemények. Budapest, 1997, ELTE BTK Neveléstudományi Tanszék, 140 p.
Remek Éva