Olvasmányajánlat vakációra vagy lapozgató

Lapozgatom Fischer Ferenc A megosztott világ című történelmi-politikai atlaszát, amely rendszerezi a világpolitikai eseményeket 1941-től 1991-ig.

Gyermekkoromból ismerős rádióhírek köszönnek vissza térképes, grafikonos ábrákon. („A keleti tömb az USA és szövetségesei bekerítésében”, 18. o. „Irány a Hold! az Apolló-11 útja 1969. július 16–24.” 26. o.) Keresem – boldogan –, milyen volt a világ akkor, amikor gyermekeimnek életet adtam. „A félelem egyensúlya – az atompatt – 1979.” „A NATO és a Varsói Szerződés katonai kiadásai, 1982.” A térkép itt átvált grafikonba. Mintha a kontinensek lennének a színes grafikonok. A látványt éppúgy nem lehet szavakba foglalni, mint egy festményt. Lebilincselő. Nem tudok továbblapozni. A kobaltkék, reklámlila világtérkép ásító szörnyetegként mered rám. „A katonai kiadások régiónként: NATO-országok 164,7 Varsói Szerződés 163, Világ összesen 433,9 millió dollár.” Ez nyolcvankettőben volt. A bérem még nem volt felbruttósítva, de gyesből két gyerekkel már nem lehetett megélni...

Nézzük csak tovább! „A világ fegyverkereskedelme: a harmadik világba szállított nehézfegyverzet exportjának értéke, 1975-ös dollárárfolyamon. Az USA és a SZU fej-fej mellett, mintegy megháromszorozza a fegyverexportot a 70-es években a 60-as évekhez képest. A nyolcvanas években a késztermék exportja a harmadik világba csak fele a fegyverekének. Fejlesztési segélyek zölddel, fegyverexport lilával kiabálja, hogy a világ nagyhatalmai 1975-től 1979-ig több fegyvert adtak, mint segélyt... de hová és kiknek? A „harmadik világ” országainak.

Pici, fekete-fehér térkép a jobb oldalon. Az első világháború hadszínterein 7,9 millió halott, a II. világháború hadszínterein 55 millió halott... Beleborzongok. Így még sohasem gondoltam végig, hogy mennyit fejlődött a haditechnika a két világháború között. Most értem meg nagyapáim „doberdós” meséit, édesapám „katonaszökevényes hősiességét”. És még nem voltak atomfejes, ballisztikus rakéták!

Nézzük csak tovább! (Pedig most már jobban szeretném becsukni a szememet.) „Hadszíntérországok 1945–1982.”

A libazöld világtérképen vörös csík húzódik végig: „vasfüggöny”. Európában „csak” 0,2 millió a halott – még nem tört ki a délszláv háború. Afrikában 4,2 millió – még nem ölték egymást a tuszik és a hutuk, Kelet- és Délkelet-Ázsia, a mai tőkés „kistigrisek” 11,0 millió embert veszítettek.

De miért ilyen furcsa ez a 31. oldali világtérkép? Mint egy rosszul kimosott pulóver, ha lóg a kötélen, az egész Afrika, Dél-Amerika, mintha karcsúbb is, meg hosszabb is lenne. Milyen furcsa. A magyarázatot az utolsó oldalon lelem meg: „A nagy földrajzi felfedezések után, 1569-ben rajzolta meg a német Eduard Kremer (Mercator) azt a térképet, amely mintegy négy évszázadon át Európa-központú világtérképként honosodott meg. A Mercator-féle vetület középpontjában a felnagyított Európa áll, illetve Nagy-Britannia mint a világ közepe. (A 0. hosszúsági fok London elővárosánál, Greenwichnél halad át.) A Mercator-vetület legnagyobb torzítása abból adódik, hogy a térképmező mintegy kétharmad részét az északi félteke számára tartja fenn, miközben az Egyenlítőtől délre fekvő déli féltekének csak egyharmad rész marad. A Mercator-térkép torzítása révén az északi féltekén lévő „fehér” (jórészt gyarmattartó hatalommá vált) országokat preferálta, a Dél „színes” (jórészt gyarmati sorba került) országainak rovására. Az 1,1 millió négyzetkilométernyi Skandinávia nagyobbnak tűnik, mint India, pedig a valóságban India 3,3 millió négyzetkilométernyi területével háromszor nagyobb Skandináviánál. Elfog a szédület és a szégyen. Én balgaságokkal butítottam a tanítványaimat!?

Vajon miért nem kapható Peters-térkép még ma sem, hogy a XXI. századi felnőtteket, azaz a mai diákokat helyes arányokra szoktathassuk?

Szüleim sokszor emlegették, milyen jó lett volna előre tudni, mi lesz a háború után, vagy tudni 56-ban, mi folyik Egyiptomban.

Mi, mai felnőttek a rohanó világban néha még arra sem figyelünk oda, mi történik a szomszédunkban. Talán már nem is akarjuk tudni, mint az előttünk járó nemzedékek. Mert túl sok az információ. Infósokkunk van. Pedig, ha nem csak most, 1997-ben tudom meg Fischer Ferenc könyvéből, hogy mit mondott Tito Nasszernek és Nehrunak 1959-ben, talán nem lep meg annyira a délszláv háború kitörése. Milyen jó annak, aki nyelveket tud! És milyen jó most már nekem is, hogy megtaláltam ezt az érdekes könyvet!

Fischer idézi Heikal, Nasszer című könyvből:

„Tito, Nasszer és Nehru beszélgetése 1959:

Tito: Nekem... hét bonyolult problémám van. Van EGY államom, amely KÉT ábécét használ, a latint és a cirillt, és HÁROM nyelvet beszél, szerbet, horvátot és a szlovént, van NÉGY vallásunk, az iszlám, a görögkeleti, a római katolikus és a zsidó, ÖT nemzetiségünk, szlovének, horvátok, szerbek, montenegróiak és macedónok, HAT köztársaságunk, azután HÉT szomszédunk...”

Ezt kellett volna számba vennem, mielőtt nagy gyönyörűséggel elolvastam Ivo Andric Híd a Drinán című regényét... Tényadatok birtokában más szemmel látjuk a világot, amelyben élünk, más szemmel olvasunk... még szépprózát is.

Ezt a politikai atlaszt még sokszor fel fogom lapozni, érzem.

Minden tanárnak be kellene szereznie a kézikönyvtára számára, nem csak a történelem szakosoknak. Kár, hogy közel 2000 forintért tudta csak előállítani ezt a nagyon igényes színes könyvet az IKVA Kiadó.

Fischer Ferenc: A megosztott világ. Budapest, 1997, IKVA Kiadó.

Domokos Zsuzsa