Lada László

Az általános műveltség felértékelődése¹

Az 1997 nyarán Hamburgban megrendezett V. Felnőttoktatási Világkonferencia legfontosabb üzenete szerint az ember nem csak munkaerő, nem beszélő szerszám, hanem sokféle szerepet megtestesítő aktív lény, akinek szerepei betöltéséhez sokféle tudással kell rendelkeznie annak érdekében, hogy részt vehessen a társadalom működésében. A szerző azt elemzi, hogy ennek az igénynek miként felelhet meg a felnőttoktatás.

1995-ben a világ fejlődéséről szóló beszámolójában a Világbank a következőképpen írja le a magyar felnőttoktatás helyzetét: „Kelet-Európa és Ázsia összeomlásban lévő népgazdaságaiban is megjelentek a magán oktatási vállalkozók, főként idegen nyelveket, számítástechnikai ismereteket tanítanak, valamint az oktatás területén szakmai továbbképzéseket tartanak. Az átalakulások előtt minden oktatási intézmény nyilvános volt, de csak nagyon kevés intézmény nyújtott olyan szakképesítést, amely a modern piacgazdaságnak szükséges. Az állam támogathatja a magánszektor kezdeményezéseit azáltal, hogy a privát részről jövő oktatási programok korlátozását megszünteti; a tandíjak ellenőrzése, a tanmenetekkel szemben támasztott mértéken felüli követelmények, a szubvencionált állami intézményekkel való verseny, mind-mind a magánszektor kínálatát korlátozza.”²

A fejlődésnek ez a lecsupaszított közgazdasági értelmezése vezetett valószínűleg „racionalizálás” címén a magyar iskolarendszerű felnőttoktatás intézményeinek bezárásához, illetve önálló működési státusuk felszámolásához. E lépések valószínűsíthetően abból az illúzióból eredeztethetők, amelyek úgy tartják, hogy az állam szerepének teljesen meg kell szűnnie a felnőttoktatás területén, és majd a dinamikusan fejlődő oktatási piac meg fogja oldani az összes felgyülemlett problémát.

Az elmúlt évek történéseit áttekintve úgy tűnik, hogy az önkormányzatok nagy többségének felnőttoktatási politikája – legalábbis az iskolarendszerű felnőttoktatás általánosan művelő ágazatával szemben – teljesítette ezt a világbanki elvárást.

Ezzel szemben azok az önkormányzati testületek, amelyek felmérték környezetükben a valóságos iskoláztatási, foglalkoztatási, szociális és munkanélküliségi problémákat, szinte minden esetben megerősítették a felnőttoktatás iskoláinak tartalmi és strukturális megújulási törekvéseit.

A dinamikusan fejlődő magánszektor valójában teljesen normálisan viselkedik, és elsősorban a fizetőképes kereslet irányába mozog. Ezért találhatott a világbanki jelentés írója Magyarországon annyi nyelv- és számítástechnikai tanfolyamot. E tanfolyamok elsősorban a közép- és felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező emberek számára nyújtanak valóságos társadalmi mobilitási esélyeket. Ám továbbra is megoldatlanok maradnak azok a társadalmi problémák, amelyek az intoleranciában, az agresszió növekedésében, a kommunikációs és beilleszkedési zavarokban, a tanulási képességek hiányában, a funkcionális analfabetizmusban érhetők tetten.

Szemléletváltásra lenne tehát szükség, mégpedig gyorsan, mert az idő egyre sürgetőbb, már csak azért is, mert a világ fejlettebb része már felismerte az általános műveltség emberi életminőséget és a társadalom összképét alakító hatását.

Az Európai Bizottság „Fehér Könyve” részletesen elemzi az információs, a globalizációs és a civilizációs sokk hatásait a nyugat-európai társadalmakra, és felhívja a kormányok figyelmét arra, hogy mekkora felelősséget viselnek a társadalmak kettészakadásának megakadályozásáért.

Magyarországon mindezek a problémák hatványozottan jelentkeznek, hiszen a rendszerváltás a felnőtt társadalom korábbi általános és szakmai műveltségét jelentős mértékben devalválta. Az 1990. évi népszámlálás adatai szerint Magyarországon a 15 éves és ennél idősebb népesség 1,2 százaléka nem járt iskolába, 20,7 százalékának a legmagasabb iskolai végzettsége a nyolc általános alatt maradt, befejezett nyolcosztályos végzettséggel a népesség 35,6 százaléka rendelkezett. Általános iskolai végzettségnél magasabb (szakmunkásképzői, szakiskolai, középiskolai, főiskolai, egyetemi) végzettsége a népesség 41,5 százalékának volt. Köztudott az a tény, hogy az alapiskolai végzettségűek és természetesen az ez alatt állók alig esélyesek arra, hogy bármilyen szakirányú képzéssel közvetlenül javítsanak helyzetükön. A társadalom képzetlenebb oldalán élőknek halmozódó hátrányokkal kell szembenézniük. Nem egyszerűen további képezhetőségük korlátozottságával, hiszen műveltségük és művelődésük, gondolkodási kondícióik, kommunikációs lehetőségeik, tanulási és újratanulási motivációjuk, korlátozottan kifejlesztett tanulási képességeik egyaránt érintve vannak. Hátrányaik ezért egész társadalmi létüket befolyásolják.

Ezért fokozottabb állami szerepvállalásra van szükség az általános műveltség megújítására, az alapvető kommunikációs képességek, készségek megerősítésére irányuló törekvésekben is, hiszen ezek elhanyagolása meggátolja a szakmai képzések eredményességét is.

Az 1997 nyarán Hamburgban megrendezett V. Felnőttoktatási Világkonferencia ajánlásaiban megfogalmazta legfontosabb üzenetét: az ember nemcsak munkaerő, nem beszélő szerszám, hanem aktív állampolgár, férfi vagy nő, esetleg valamely kisebbség tagja, netán valamilyen fogyatékossággal küzd; azaz rendkívül sokféle minőségben és szerepben, és ennek érdekében nagyon sokféle tudással kellene részt vennie a társadalom működésében. Ezért a konferencia az államot továbbra is lényeges feladatokkal ruházta fel a felnőttoktatás minél szélesebb körű kiterjesztése érdekében, különös tekintettel a társadalom halmozottan hátrányos csoportjaira.

Mindez természetesen az általános műveltséget kínáló iskolák, népfőiskolák, művelődési házak és más intézmények számára is jelentős megújulási feladatot kínál, amelyet pedagógiai programjaikban, tanterveikben és ismeretfelújító, felzárkóztató programjaikban kell megfogalmazniuk. Ezek célkitűzéseikben – ugyancsak a világkonferencia szellemében – a gyökeresen átalakult alapműveltség széles körű elterjesztését kell szorgalmazniuk. Azaz a lokális és globális kommunikációs képességet, élni tudást a demokratikus állampolgári jogokkal, a teljes emberi élet megvalósítása képességének megszerzését kell célul kitűzniük. Mindennek érdekében a felnőttoktatás iskolarendszerének pótló funkciói mellett meg kell erősíteni a tudás megújításának eszközrendszerét is. Ki kell alakítani az állami és a privát szféra, a szakmai képzés és az általános oktatás közötti újfajta együttműködést annak érdekében, hogy megvalósulhasson a világkonferencia legfontosabb célkitűzése: „az egész életen át tartó tanulás”, és ennek megteremtésével valóban a kezünkbe kerüljön a kulcs a XXI. századhoz.