Kozák Zsuzsanna–Jakab György

Mozgóképkultúra és médiaismeret az iskolában¹

A tantárgyi integráció lehetőségei. Beköszöntő

Most induló rovatunkkal kézzelfogható segítséget, konkrét, többféleképpen megvalósítható javaslatokat szeretnénk adni az általános és középiskolákban tanító szaktanároknak ahhoz, hogy a Nemzeti alaptanterv e kényes és – tradíciók hiányában – ijesztően hirtelen bevezetett területét kevesebb nehézséggel, kétellyel, lehetőleg magas színvonalon s nem utolsósorban az ország különböző részein is egységes szemlélettel kezdhessék el oktatni.

Ne haragudjunk a területre!

Számtalan riasztó felmérés tanúskodik arról, hogy a diákok jelentős része lassan több időt tölt az írott, még inkább az elektronikus médiumok társaságában, mint az iskolában vagy családi körben, hogy szocializációjuk mintáinak jó részét már nem szüleiktől és az iskolától, hanem a média világától kapják, s még hosszan folytathatnánk a sort. Ha erről a kihívásról az iskolarendszer nem vesz tudomást, tananyaga és szemlélete egyre életidegenebbé válik, mi, pedagógusok pedig úgy érezzük, hogy egyre több fölösleges dolgot tanulunk és tanítunk. A NAT által kínált lehetőség: hogy minimális követelményt leír a Mozgóképkultúra és médiaismeret számára is, s az iskolákat, tanárokat arra buzdítja, hogy valamilyen formában tanítsák ennek a területnek az elemeit is, tehát a valóságos szükségletek kielégítését teszi lehetővé az iskolában, magát az „életet” viszi be a falai közé. S ha jól csináljuk, hálás feladat, hiszen a gyerekek erősen motiváltak, általában meglepően tájékozottak, (ön)képzettek, a terület lehetőséget ad mozgalmas, rendhagyó órákra, s folyamatos önkifejezést indukál.

Fontos elválasztanunk egymástól az oktatásban korábban is jelen volt, mozgóképes anyagok bemutatását – melyeket eddig az adott szaktárgy illusztrációjaként, csupán mint szemléltetőeszközt használtunk – a most terítékre kerülő mozgóképoktatástól, mely önálló terület, ahol célunk a mozgókép saját törvényszerűségeinek (nyelv, kifejezőeszközök, kultúrtörténet stb.), magának a szemléletnek a megismerése.

A „mozgóképimádók” közül sokaknak az a meggyőződésük, hogy ezt a részterületet csakis önálló tantárgyként szabad tanítani. Ez az álláspont kétségtelenül a legmagasabb színvonalat biztosítaná a szakterületen, csak hát, valljuk be, hogy ebben a pillanatban – hagyományok, taneszközök és képzett tanárok hiányában, a kötött, szokatlan mennyiségű óraszámok mellett – néhány, speciális igénnyel fellépő oktatási intézményen kívül még nem minden iskola áll készen a Mozgóképkultúra és médiaismeret ilyen formájú befogadására.

Úgy gondoljuk, ez utóbbi helyzetben lévők számára az önálló tárgyhoz vezető út is kezdetben az ún. „komplex tantárgy”, vagyis a (rész)területi integráció. Ajánljuk rovatunkat azoknak a tanároknak, akik úgy látják, hogy a NAT egyik „rejtett motívuma” az eddig egymástól természetellenesen elválasztott tantárgyak közötti átjárhatóság elősegítése s a különböző területeken szerzett ismeretek összekapcsolása, egymásra vonatkoztatása. Ez az integráció.

Hogyan képzelhető el a mozgóképkultúrával és médiaismerettel ötvözött komplex tantárgy?

Ennek „kitalálása” a legegyszerűbb dolog, hisz olyan sokarcú jelenségről van szó, hogy talán nem is tudnánk olyan területet mondani, amelyet valamilyen formában valamelyik médium nem érint. Tehát a tárgyat nem „kitalálni”, hanem felismerni kell.

Vegyük a legkézenfekvőbb példákat, melyekhez hasonlókat – többé vagy kevésbé tudatosan – a kollégák már valószínűleg régóta rendszeresen alkalmaznak óráikon.

A történelem beépíti rendszerébe a társadalomismeret és a médiaismeret alapvető elemeit. A korai demokráciák kialakulásának tanításakor természetes módon ki lehet térni a mai viszonyok értelmezésére is, vagy például a történelmi forrásként felhasznált híradófilm bemutatásakor beszélni lehet a tömegkommunikációs rendszer érdekviszonyiról, az ábrázolás ideologikus sajátosságairól, s a diktátorok személyiségének és „hatásmechanizmusának” boncolgatásakor is óhatatlanul kitérünk a médiasztár, a tömegkábítás fogalmára.

A magyar és a világirodalom minden bizonnyal továbbra is főleg esztétikai szempontból közelíti meg a filmet, irodalmi adaptációkkal, eszközkészlet-összevetéssel, a nyelvtan pedig formanyelvvel, szerkesztésmóddal, struktúrákkal fog foglalkozni.

A vizuális nevelés tárgyban (mivel ez a hajdani rajzórák jogutódja) ezután is a rajzfilmek, az animáció, a kompozíció, a képi világ fog előtérbe kerülni. Talán épp a rajztanárok kapnak majd kedvet a multimédia oktatásához is.

A hagyományos tantárgyakon kívül szabadon „integrálhatunk” más területekkel is:

Az idegen nyelv oktatásánál elkerülhetetlen az adott nép kultúrájának, művészetének, gondolkodásmódjának, temperamentumának bemutatása a nyelv élővé varázsolásához. Egy korszak más és más népei a világ pillanatnyi és az ember örök problémáit különféle módokon dolgozták fel, s hogyan ismerhető meg mélyebben a nemzeti karakter, ha nem a legátfogóbb művészet révén?

Az informatikatanár elcsábítja a gyerekeket a számítógépes alkotás és a multimédia világába.

S bármilyen szakos tanár, esetleg osztályfőnök az eddigiekhez hasonlóan bevihet az osztályfőnöki órákra elemzésre váró mozgóképes anyagokat (nem témafelvezető illusztrációkat!) pl. általa fontosnak tartott művész-, illetve kommersz filmeket magatartásminták, élethelyzetek, konfliktusmegoldások elemzéséhez; reklámokat a tömegmanipuláció tettenéréséhez, különböző televíziós társaságok azonos napi híradóit a mozgóképi eszközök hatásmechanizmusainak megfigyeléséhez, az arculat, az álláspont képi erővel történő kialakítása-kialakulása vizsgálódásához; egy bizonyos téma (a szerelem, az erőszak stb.) filmjeinek század elejétől – pl. tízévenkénti termésekből – való részleteinek bemutatásához, melynek segítségével talán jobban megértik a gyerekek századunk emberének változását, a gazdasági-társadalmi-kulturális események bőrünkön érezhető hatását, szüleik korosztályát. Kiadhatunk kreatív, kamerás gyakorlatokat is (pl. dokumentumok készítése az iskolai életből), melyeket osztályfőnöki órán elemezünk (a kamera jelenléte, szervezőereje vagy a dokumentum – szubjektivitás vizsgálatakor), és ideális lehetőség – és helyszín – ilyen gyakorlatokhoz egy többnapos osztálykirándulás is.

Ahány tanár, ahány egyéniség, szak és iskolafelépítés, annyi variációs lehetőség a mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgyi integrációjára.

Azonban mindennek van két veszélye. Az egyik a mozgóképi oktatás helyetti puszta szemléltetés, a másik az eszköz öncélú oktatása (ismerősek a számítástechnika-tanítás csapdái „egy megoldás problémát keres”), ami jelen esetben a gépismeret, a plánok s általában a filmkészítés technikája logikátlan túlsúlyát jelentené.

Célunk tehát – az integrációban gondolkodva – a filmes és szaktárgyi ismeret oktatása úgy, hogy az mindkettő lényegét érintse. A határ valahol ott van, hogy a szaktárgyi ismeretek elsajátításához a mozgókép elemzésére is szükség legyen. Különben csak illusztrálunk.

A fentiek szellemében készült írásokkal fognak találkozni mostantól az Új Pedagógiai Szemle számaiban azok a kollégák, akik ezt a területet kívánják tanítani. Az írások olyan gyakorló tanárok tollából származnak, akik mindezt már kipróbálták, s ötleteiket, tapasztalataikat, akár konkrét óra(sorozat)terv formájában is, szeretnék átadni. Kérjük, csatlakozzanak szerzőink köréhez! Írjanak ennek a területnek a tanításáról!

A könnyebb átvehetőség kedvéért, kérjük, tüntessék fel, hogy a hozzánk eljuttatott anyagot melyik évfolyamon, kb. hány órában, mely (és hol beszerezhető, illetve mivel helyettesíthető) mozgóképes anyagokkal javasolják tanítani!

A legértékesebb, szakmailag korrekt írásokat megjelentetjük.

A rovatunkban közölt cikkeket külön mellékletként biztosítjuk a résztvevők számára a mozgóképkultúra és médiaismeret tanári tovább/átképzésein, melyek valamelyikének elvégzését elengedhetetlennek és csupán alapozó szerepűnek tartjuk a tanításhoz.

Visszajelzéseiket, javaslataikat, közkinccsé tehető beküldött írásaikat köszönjük.