Sági Zsuzsanna
A video alkalmazásának lehetőségei az idegennyelv-órán
Amikor egy nyelvtanár nyelvkönyvet vagy oktatási segédeszközt használ, tulajdonképpen biztosra megy, hiszen ezek az eszközök bizonyos garanciát jelentenek számára a tanítás eredményességét illetően. A videodokumentumok alkalmazása már nagyobb bátorságot, eredetiséget feltételez. Itt ugyanis a tanárnak kell megteremtenie a kapcsolatot a pedagógiai cél és az odavezető út között. Ha a nyelvórák színesítésének ezt a módját választjuk – és tanulmányunknak az a célja, hogy ehhez a nehéz, de hálás feladathoz kedvet ébresszen –, hiba lenne egy – eredetileg bármilyen érdekes, szórakoztató – részletet agyonnyúzni, száraz, unalmas tananyaggá degradálni. Célszerű a felhasznált anyagokat sűrűn váltogatni, hogy érdekesek maradjanak a tanulók számára. A tanárnak tehát elég sok szemelvénnyel kell rendelkeznie. A hozzáférhető, előre gyártott válogatásokon túl, amelyekhez rendszerint használati utasítást is mellékelnek, bárki összeállíthat egy dokumentumtárat, melyből mindig a szükséges célnak megfelelően válogathat. Bármilyen audiovizuális anyag használható a nyelvórán: dokumentumfilm, videoklip, reklám, játékfilm, televízióadás. Ezeket az egyszerűség kedvéért a továbbiakban videodokumentumoknak nevezem. Az elnevezés jelen esetben a tanórai lejátszás módját jelöli, nem pedig a rögzítését.
A kiválasztás történhet a dokumentum külső (időtartam, forma) vagy belső (téma, szociokulturális, nyelvi tartalom) tulajdonságai alapján. Mindenekelőtt meg kell határoznunk, milyen célra fogjuk a szemelvényt használni. Például: illusztrációként (aminek bemutatása ebben a sorozatban nem célunk), vitaindítóként, esetleg a tanóra „motorjaként”, azaz a mozgóképre építjük az egész órát.
Az első esetben a dokumentum egy helyzetet, egy nyelvi szerkezetet jelenít meg. Erre a célra kiválóan alkalmasak dokumentumfilm-, rajzfilm- vagy rejtett kamerával készült részletek.
Vitaindítóként olyan dokumentumot érdemes választani, amely elég érdekes vagy elég provokatív ahhoz, hogy valóságos vitát váltson ki a tanulók között. Lényeges, hogy a diákok rendelkezzenek a téma megvitatásához elégséges nyelvi ismeretekkel. Ellenkező esetben inkább frusztrálóan hat, hogy gondolataikat nem képesek többé-kevésbé adekvát módon kifejezni.
A harmadik, a „motor” funkció (a másféle értelemben használt motiváló helyett) a hiteles dokumentumot helyezi a tanulási folyamat középpontjába: például csoportmunka lehet a televíziós híradó közös feldolgozása.
A feladat szabja meg, hogy milyen hosszú részleteket
használjunk a feldolgozáshoz, de célszerű minél rövidebbet. (Például,
ha illusztrációra használunk egy részletet, nem szükséges alaposan
megvitatni a látottakat, csupán globális elemzésre szorítkozzunk.)
A részletek kiválasztásában elsősorban a nem verbális tartalmak kifejezése
lehet irányadó. A rendező e nem verbális kommunikációs eszközök rendszerbe
állításával segíti a megértést, illetve értelmez. „Az összes ábrázoló
művészetek, különösen az irodalom és még nagyobb jogon a film, nem
olyan művészetek, amelyeket látni, hanem olyanok, amelyeket olvasni,
desifrírozni kell. A felfogó értelem egysége (...) azokból a jelekből
születik, amelyek révén a dolgot ábrázolják előttünk...” – írja
Ha a tanítványok audiovizuális ismereteiből indulunk ki, először a földrajzi környezet és a saját kultúrájuk szempontjából számukra ismerős részletekkel dolgozzunk, hogy később más, számukra szokatlan szituációkat is választhassunk. A megfelelő dokumentum kiválasztásában segít, ha a különféle összetevőket részleteikben elkülönítve is figyelembe veszi a tanár. Például a hang elemeit az összes jellemzővel (hangsúly, szünet, tempó, hanglejtés, zene – stílus és hangkeverés –, zörejek). Ugyancsak figyelnie kell a szöveg írott változatára is, valamint a felvételtechnikára, a látványra, ezen belül a kameramozgásra, a montázsra, a speciális hatásokra, a színészi játékra (mimika, térközszabályozás, mozgás), a díszletre. Ha a tanár mindezeket az összetevőket elkülönítve vizsgálja, könnyebb lesz kiválasztania az adott pedagógiai célnak leginkább megfelelő dokumentumot. A nyelvoktató dokumentumok abban különböznek a más célra készült mozgóképi dokumentumoktól, hogy azokat megtisztítják minden olyan elemtől, amely nem szolgálja közvetlenül az adott didaktikai célt, a szöveg alá rendelnek minden egyebet. A kép tökéletesen függ a szövegtől, attól kapja az egész értelmét, tehát szükségképpen nem ábrázol életszerű szituációkat.
Az eredeti videodokumentum akkor segíti leginkább a nyelvtanítást, ha a jelentés megértéséhez az összes alkotóelem együttes értelmezése során jutunk, ha képi elemei eléggé gazdagok, jól szerkesztettek. A tanárnak az eddig felsoroltakon kívül különösen három kritériumot kell figyelembe vennie a dokumentumok kiválasztásakor. Ezek: a kép és szó közötti kapcsolat, a gyors megértést segítő elemek (történet), a tanulást könnyítő motiváló elemek.
Az egyszerűség kedvéért három csoportba osztottuk a kép és a szöveg közti kapcsolatok típusait:
1. Redundancia a kép és szöveg között (a képi és a verbális üzenet azonos).
2. Kiegészítő viszony a kép és a szöveg között.
3. Kontraszt a képi és a verbális üzenet között.
Az első típus segíti leginkább a globális megértést, ugyanakkor ez az a fajta videodokumentum, amelyet legkevésbé alkalmaznak a film- és televízióművészetben. A montírozás során éppen ezeket a redundáns elemeket szokták kiszűrni. Azonban a kép/hang komplementaritás annál inkább elterjedt gyakorlat. A redundancia itt a közlés más elemeinél érhető tetten, például a nem verbális jelek, kameramozgások esetében. A harmadik fajta kapcsolatú dokumentumot nagyobb elővigyázatossággal kezeljük, hiszen a kép és a hang közötti ellentmondás nem könnyíti meg a megértést, így azt kockáztatjuk, hogy a néző, ha nem érti, mit lát, könnyen elveszíti érdeklődését. Az ilyenfajta dokumentumot csak bizonyos nyelvi és kulturális ismeretekkel rendelkező tanulók esetében célszerű alkalmazni, mert a magyarázat túlságosan hosszú és nehézkes tapasztalatlanabb tanulók számára. Főleg reklámok felelnek meg oktatási céljainknak, melyek hatása a kontraszt által keltett sokkban keresendő.
Olyan részletet keressünk, amelynek témája elég konkrét, és könnyű közvetlenül megjeleníteni képileg, ahol a kép ábrázolja a helyszínt, ezzel a fogalmi mezőt korlátozza, amelyben a szöveg összegzése megjelenik a képen (Kraif, 1980).
A tanulócsoport összetételének, nyelvi, kulturális felkészültségének ismeretében határozzuk meg, milyen célt akarunk elérni az adott dokumentum felhasználásával (például: nyelvtani, stilisztikai, a nyelvi szintek közti különbség tudatosítása, vagy nyelven kívüli célokat). Mely képesség fejlesztése az elsődleges célunk: szóbeli megértésé, szóbeli kifejezésé, esetleg az írásbeliségé. Egy dokumentum több célra is felhasználható. Olyan feldolgozási módszert válasszunk, amely közel áll egyéniségünkhöz, amit szívesen csinálunk tanórán. A feldolgozás során vegyünk számításba „új” paramétereket is, például az interkulturalitást, a nyelvek közti hasonlóságot, az interdiszciplinaritást, mindazt, ami a diákot kizökkenti a „nyelvórán vagyok” érzésből.
Először hang nélkül nézzük meg, így módunkban áll megvizsgálni az üzenet összes elemét, hogy megegyeznek-e az előzetes hipotézissel. A televízióhíradó esetében például többféle kapcsolat lehetséges a kép és a hang között:
1. A bemondó a kamera felé fordul. A fotók, címek ellenére az ilyen kép semmilyen szemantikai jelentést nem hordoz az információ tartalmára nézve.
2. Helyszíni tudósítás. A háttérben megjelenő díszlet ellenére az ilyen képek is elsősorban verbális információhordozók.
3. A riportok esetén is két fajtája van a kép és hang közötti kapcsolatnak. Az egyik változatban nincs lényegi illusztráció az eseményről, a másik a megrendezett, amelynél valószínűsíthető a kép-hang redundancia.
A televízió olyan jelekkel dolgozik, amelyeknek szignifikáns elemei gyorsan megfejthetők globálisan. Elég megfigyelni a totálképeket ahhoz, hogy a néző az üzenet alapvető elemeit megragadja.
A képnyelv vizuális percepción alapul, mely sokkal kevésbé változik a különböző kultúrákban, mint a nyelvi szimbólumok. A költő Paul Valéry így ír: „Nem azt látjuk, amit látunk. Azt látjuk, amit a látott dolog látni elvárat.” Valéry megfogalmazása a mentális képek problematikájába vezet. Idegen nyelvet tanulni egy olyan új percepciós mezőre lépést is jelent, melyet anyanyelvünkön nem észlelünk. Ahhoz, hogy megfelelő videorészleteket találjunk, alaposan ismernünk kell a tanulók szociokulturális helyzetét, és azokhoz hasonló körülményeket bemutató képeket kell választanunk. Az egyszerűen értelmezhető képi dokumentumtól juthatunk el a mind árnyaltabb felé. A tanulási folyamat során a tanulók megtanulnak reagálni valamilyen váratlan szituációra egy kommunikációs helyzetben, hozzászoknak ahhoz, hogy szemantikai hipotéziseket alkossanak a különböző elemek összefüggéseiből.
A videodokumentumok szórakoztató jellege motivációként jelentős szerepet játszik a tanulási folyamatban. A feldolgozás során ügyelni kell arra, hogy ne úgy kezeljük a részletet, mintha írott anyag volna, ne szakítsuk el képi kifejezőeszközeitől a szöveget, hiszen akkor épp azt pusztítanánk el benne, ami vonzóvá, szórakoztatóvá teszi. Azok a nyelvtanárok, akik reklámokkal, videoklipekkel és játékfilmrészletekkel színesítik óráikat, ösztönösen erre a szórakoztató jellegre építenek.
Ha egy nyelvtanár arra szánja magát, hogy munkájában videodokumentumokat alkalmaz, először is elkezd videoanyagokat felhalmozni, majd idővel ezeket rendszerezi. A saját választás ebben a munkában döntő jelentőségű.
A reklámfilmet terjedelme, képi világa egyaránt alkalmassá teszi tanórai feldolgozásra, mivel ennek a műfajnak az a lényege, hogy nagyon pontosan meghatározza a célközönségét, az ő nyelvükön beszél. A külföldi néző nem csupán a reklámozott terméket ismeri meg így, hanem egy kicsit belelát az adott nép lelkébe is. A tinédzser korú tanulók általában sok reklámot ismernek, és önkéntelenül is összehasonlítják az idegen nyelvű dokumentumot az általuk ismertekkel. Szerencsére a gazdag reklámfilmkínálatból és a műholdas adások jóvoltából bárki tetszése szerint készíthet didaktizálható videodokumentumot.
A nem túl gyakorlottak számára (akik kb. 2-3 éve tanulnak) érdemes olyan reklámot választani, amelyben a kép elmesél egy történetet, és a tanulók következtetni tudnak a szereplők közötti kapcsolatokra, a szituációra.
Példaként egy olyan jelenetet választottam, amelyben egy ebédelő család látható. A nagyfiú éppen behozza a levesestálat, amikor megcsörren a telefon. A fiú a tállal egyensúlyozva felkapja a kagylót. Az egyoldalú dialógus a következő:
Fiú: Szervusz drágám. ... Nem, most nem tudok beszélni. Szervusz. (Egy puszit nyom a telefonkagylóra, majd leteszi.)
Közben a családtagok többször jelentőségteljesen összenéznek, mosolyognak.
Apa: Ki volt ez?
Fiú: Egy barátom. Igen, egy barát.
Nevetés, majd felirat és narrátorhang: A boldogság olyan egyszerű, mint egy telefonhívás.
Közös, frontálisan vezetett munkával kezdjük a feldolgozást, majd csoportokban folytatjuk. Az óra célja szókincsfejlesztés, kommunikációs gyakorlat, valamint az érvelés megtanítása.
Először hang nélkül játszom le a filmet, és megállítom a felirat előtt. Ezután felszólítom a tanulókat, hogy mondják el, mit láttak. Törekedniük kell a szereplők, színhely, napszak minél alaposabb leírására. Miért nevetnek a szereplők? Milyen összefüggés van a telefonhívás és a család jókedve között? Természetesen, igény szerint megadom a kifejezéshez szükséges francia szavakat. Ekkor érdemes feltenni a kérdést, vajon mit reklámoz a film. A felmerülő ötleteket válogatás nélkül összegyűjtjük, felírjuk a táblára, majd közösen kiválogatjuk a legvalószínűbbeket. Hogy az érvelést segítsem, felírok néhány, a véleménynyilvánítást segítő fordulatot is. Például:
J'ai l'opinion que... Az a véleményem, hogy...
De mon avis... Szerintem...
Il est bien entendu que... Nyilvánvaló, hogy...
Ezután megkérem a tanulókat, hogy 2-3 fős csoportokban írják meg a dialógust a jelenethez. Azt is, hogy milyen felirat jelenik meg a film végén. Szükség szerint segítek a nyelvileg korrekt megfogalmazásban. Ezután ismét megnézzük a filmet, ezúttal a diákok mondják alá a szöveget, illetve felmutatják a végén a feliratot. Miután néhány változatot meghallgattunk, eldöntjük, melyik tetszett a legjobban. Ekkor kerül sor a hang és a kép együttes megtekintésére. Nem valószínű, hogy szükség lenne tanári segítségre a megértéshez, ugyanis a szöveg egészen kezdőknek is érthető. Esetleg a beszédtempó okozhat problémát, de ezen ismétléssel segíthetünk. Kezdőknél az itt ismertetett feldolgozás bőségesen kitölt egy órát. Ha a csoport könnyen halad, esetleg adhatunk olyan feladatot, hogy a felirat szövegét: A boldogság olyan egyszerű, mint... egészítsék ki valami más szóval. Esetleg olyasmivel, amit egyébként nem szoktak reklámozni. Dramatizálják, játsszák el.
Haladó csoporttal is feldolgozhatjuk ezt a reklámot. Természetesen ekkor magasabb nyelvi színvonalon, sokkal gyorsabban haladunk, ez a tanár számára is szórakoztatóbb. Ilyenkor utalhatunk az asszociációs holdudvarra, és tudatosíthatjuk a tanulókban, hogy az első ránézésre azonos képek mennyire eltérő jelentést hordozhatnak. Például a vacsoraasztalnál mosolygó család látványa a magyar reklámokban valamilyen levesport, illetve az általa kiváltott összetartozás érzését sulykolja a nézőkbe, míg a francia reklámok egy része játékosabb, nem veszi olyan komolyan önmagát.