Horváth Ágnes

A jövő polgárai

– Kérdőíves felmérés kecskeméti általános iskolások között –

A Közoktatási Modernizációs Alapítvány támogatásával 1996 folyamán a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola Társadalomtudományi Tanszéke kérdőíves felmérést végzett kecskeméti általános iskolások körében. A felmérés a társadalmi élet fontos dimenzióira irányult. Jelen tanulmány folytatása a Mások és mi címmel közreadott, ugyanennek a felmérésnek más kérdéscsoportjait és válaszait elemző cikkünknek.

A hétköznapok konfliktusai

A közösségben vállalt magatartásról ad képet az a kérdéssor, mely egy konkrét iskolai szituációban előforduló lehetséges viselkedés alternatíváit vázolta fel. A szituáció szerint: „Az egyik tanár egy kislányt hazaküldött az iskolából, mert többszöri figyelmeztetés ellenére pirosra lakkozta a körmeit. Az ezzel kapcsolatos kérdés: Ha osztálytársa lennél ennek a kislánynak, mit tennél? Az adott lehetőségeket három szinten ítélhették meg a tanulók: követnék a leírt cselekvést; nem követnék, de nem is elleneznék; elleneznék.

A válaszok a következő módon oszlottak meg:

Amint az a táblázatból is látható, a tanulók többsége csendben szemlélné a történéseket, a szelídebb akciókat nem követné, de nem is ellenezné, s többnyire távol tartaná magát a „deviáns” magatartás követésétől. Figyelemre méltó, hogy a gyerekek 22 százaléka vállalná, hogy szól a tanárnak a büntetés megváltoztatása érdekében. Itt mutatkozik némi különbség az egyes korosztályok és iskolák között: a negyedik osztályosok 27 százaléka tenne így, de ez az arány az ötödik, hatodik osztályban 22, illetve 19 százalékra csökken. A lakótelepi iskolák tanulói merészebben (30 százalékban) vállalnák a szóbeli tiltakozást.

Az igazgató értesítését a belvárosi iskolák elleneznék leginkább, s az ellenzők aránya itt is növekszik a korosztállyal párhuzamosan.

A belvárosi iskolák tanulói választották legkevésbé a csendben maradás taktikáját, ami viszont a legnagyobb arányban a külvárosi kisiskola tanulói körében válna lehetséges magatartássá. Az osztály biztatása és az aláírásgyűjtés kezdeményezése többnyire valamennyi iskolában ellenérzést váltott ki (különösen a belvárosi elit- és a külvárosi kisiskola tanulóinál). A befolyásos apa intézkedésével kapcsolatban meglehetősen hasonló volt a tanulók véleménye, de jellemző módon ezt is a 6. osztályosok és a lakótelepi iskolák tanulói elleneznék leginkább.

A válaszok faktorelemzése (a felsorolt magatartástípusokhoz társuló válaszok lehetséges kapcsolódási pontjainak statisztikai analízise) két, világosan elkülönülő csoportba rendezte a változókat, s ezzel a lehetséges variációk 49 százalékát fedte le. Kiiktatva a csendben maradás közömbös hozzáállását, az első faktor (34 százalék) a renitens viszonyulás (a nem törvényes ellenszegülés) mutatója, míg a második faktor a törvényes megoldás választását jelzi (15 százalék).

Az alábbi táblázat a kapott faktorsúlyokat ábrázolja. Ezek megmutatják, hogy a faktort alkotó változók milyen arányban vesznek részt a faktorban. A negatív előjelű faktorsúly az adott változó elutasítását jelenti.

Vajon makroszinten is jellemző, hogy az aktív ellenállásnál a nem törvényes megoldások keresésének van nagyobb előfordulási esélye? Netán társadalmi tapasztalat, hogy a renitens, a törvényes utakat kikerülő módszerek eredményesebbek, s ez már az iskolás gyerekek szocializációjában is érzékelhető? Milyen attitűddel indulnak azok a gyerekek serdülő majd felnőtt életük felé, akik már gyermeki közegük konfliktusait csak valamely törvényt megkerülő renitencia révén látják megoldhatónak?

A clusterelemzés mindenesetre azt a feltételezést támasztja alá, mely szerint igen komoly azoknak a tábora, akik valamilyen renitens tiltakozó akció révén látják elintézhetőnek a feltételezett problémát. A három világosan megkülönböztethető cluster 368 érvényes esetet fed le, tehát a válaszadók döntő többsége besorolható valamelyik csoportba. Az első csoportot a csendben maradók alkotják (95 fő), akik azonban meglehetősen ambivalens módon viszonyulnak bizonyos renitens magatartásformákhoz (például a pirosra festett köröm vagy az aláírásgyűjtés akciójához). A második csoport (170 fő) a tiltakozás minden formáját hangsúlyozók csoportja, akiknek a gondolkodásában együtt vannak jelen a tiltakozás jogszerű és kevésbé törvényes keretei. A harmadik csoportnál szintén jelen vannak bizonyos törvényes tiltakozási formák (például jelentés az igazgatónak), de ugyanakkor vonzónak találnak bizonyos renitens megnyilvánulásokat (103 fő). Mindez arra hívhatja fel a figyelmünket, hogy egy konkrét szituáció differenciált megítélése komolyan elbizonytalaníthatja a tanulókat, s még azok is hajlamosak lesznek a dacos ellenszegülésre, akik egyébként következetesen ragaszkodnak a törvényes normák betartásához.

Persze az is lehet, hogy a gyerekek egyszerűen szórakoztatónak találták a lehetséges reakciók feltérképezését, válaszaik puszta feltételezéseken alapulnak, s korántsem tükrözik egy adott szituációban felmerülő tényleges magatartásukat. A téma viszont mindenképpen alkalmat adhat egy kiadós osztályfőnöki beszélgetésre.

Hasonlóan izgalmas problémákat vet fel az a kérdéssor, melyben bizonyos magatartásokkal kapcsolatban mértük fel a gyerekek véleményét. Ezek a szituációk általánosabbak, de szintén az iskolai élet hétköznapjaihoz kapcsolódtak, felkeltették a gyerekek érdeklődését, s szinte 100 százalékban válaszoltak. Az egyes iskolák és korcsoportok válaszai között alig tapasztalhattunk különbséget, legfeljebb egy-egy kérdésnél fordult elő nagyobb eltérés valamelyik iskolánál.

Már a válaszok megoszlása is mutatja, hogy milyen figyelmesen és gondosan töltötték ki a táblázatot. Finoman differenciálnak az elítélés mértékét illetően, s nem jellemző, hogy a kényelmes középre menekülést, az „inkább rossz, de nem nagyon” megoldást választanák. Néhány meglepő megnyilvánulást azonban így is találhatunk: a gyerekek 15 százaléka nem tartja elítélendőnek, ha valakit megvernek a rossz magatartásával „kiérdemelt” beírás miatt, 5 százalék még a vacsora megvonását is elképzelhetőnek tartja, ha rossz jegyet visz haza. Ezeknél a gyerekeknél a büntetés előidézése és elszenvedése mindennapos tapasztalat lehet, s félő, hogy hamarosan normaként rögzül gondolkodásukban.

Érdemes azonban megvizsgálni, hogy az elítélés mértékéből milyen sorrend alakul ki az egyes változók között. Ha 100 százaléknak vesszük a teljes elítélést (nagyon rossznak tartja), 50 százaléknak a részleges elítélést (inkább rossznak tartja) és 0 százaléknak az elfogadást, akkor a következő sorrendet kapjuk:

A táblázat magasabb értékei azt fejezik ki, hogy a gyerekek igen rossznak tartják a példákban megfogalmazott jelenséget. Az első négy helyen olyan élethelyzetek szerepelnek, ahol a negatív értékelés a szülő vagy a tanár magatartására vonatkozik, s csak az ötödik helyen fordul elő olyan cselekedet, mely a tanuló viselkedésére utal. Figyelemre méltó módon megkülönböztetik a tanárokkal való vitatkozást a kérdezéstől, s ez is a kitöltés gondosságát bizonyítja. Hasonló differenciálásra utal a több tudás és a tanulás nélkül szerzett jó felelet eltérő megítélése. A kitöltés során több csoportban is rákérdeztek a kopott ruhára és a kölcsönkérésre vonatkozó kérdés mögöttes tartalmára. Szerették volna különválasztani a hanyagságból és a szegénységből eredő viseltes öltözéket, s ugyanígy a visszaadott vagy tartósan használt kölcsönt.

A faktorelemzés a változók lehetséges kapcsolódásainak variációit öt faktorba rendezte, s ezzel a lehetséges módozatok 47 százalékát fedte le. Az első faktor (a lehetséges variációk 15 százaléka) az iskolai munkához kapcsolódó negatív tanulói magatartásra utal; a második a tanulói magatartás tanulási tevékenységhez nem kapcsolódó elemeit (például a kopott ruhát vagy a kölcsönkérést) hangsúlyozza (11 százalék); a harmadik a negatív tanári magatartás faktora. Érdekes módon itt szerepel a legnagyobb súllyal a gondolkodásmód azonosságának erőltetése (9 százalék); a negyedik faktor a pozitív tanulói magatartás megjelenítése (7 százalék); s végül az ötödik a negatív szülői magatartás faktora (6 százalék). A könnyebb áttekintés kedvéért a következő táblázatban csak a legjellemzőbb faktorsúlyokat közöljük:

A klaszterelemzés azt mutatta, hogy csak a tanulói viselkedés megítélése mentén alakíthatók ki a válaszadók között világosan elkülöníthető csoportok. Ennek alapján a válaszadók három csoportba rendezhetők, s ez összesen 366 főt jelent. Az első csoportba azok tartoznak (62 fő), akik minden, tehát pozitív és negatív tanulói magatartást elfogadhatónak tartanak. A második csoport (177 fő) már jobban differenciál: az iskolai munkára vonatkozóan csak a pozitív megnyilvánulásokat tartja megengedhetőnek, de egyébként elfogadó (például a kölcsönkérést vagy a kopott ruhát illetően). A harmadik csoport elkülönülése már csak a pozitív tanulói magatartás tekintetében mutatható ki (127 fő).

E mélyebb statisztikai elemzésekből is kitűnik, hogy a gyerekek igen megfontoltan tesznek különbséget azok között a jelenségek között, melyek életüket övezik, s pontos értékdimenziók mentén képesek megítélni saját korcsoportjuk és a felnőtt világ jellemző sajátosságait. Kritikájuk meglehetősen éles a felnőtt világgal szemben, de reálisan mérik fel a saját korcsoportjukra jellemző negatívumokat is. Válaszaik egyértelműen bizonyítják, hogy természetes igazságérzetük egészségesen működik, s igenis képesek a valóságos súlyuknak megfelelően értékelni környezetük jellemző vonásait.

A társadalmilag fontos értékek

A felnövekvő nemzedék állampolgári kultúrájának alakulása szempontjából rendkívül jelentős annak vizsgálata és elemzése, hogy milyen értékek mellett formálódnak a társadalmi tevékenységüket meghatározó attitűdök. Az ezek mögött rejtőző értékrendet kíséreltük meg feltérképezni azzal a kérdéssorral, mely a különböző társadalmi magatartásformák fontosságára vonatkozott. Különböző jelenségek felsorolásából azt kellett eldönteniük, hogy mennyire tartanak fontosnak bizonyos dolgokat. Míg az előző kérdések jórészt az iskolai élettel összefüggő jelenségekre irányították a figyelmüket, addig itt a társadalmi élet legkülönbözőbb területeiről kerestünk példákat. Érdekes módon a horizont szélesedése a hangsúlyok eltolódásával járt együtt: a tágabb körben érvényesülő tényezők (különösen a globális problémákra utaló kérdéseknél) felértékelődtek, s ezeket sokkal fontosabbnak ítélték, legtöbbször az iskolai élettel kapcsolatos jelenségek rovására. A táblázat a válaszok megoszlását mutatja.

A táblázat a kérdőíven szereplő sorrendet mutatja, ahol összekeverve fordultak elő az élet különböző szféráira utaló tevékenységek. A tanulók így is követték a fentebb már vázolt logikát: általában a szélesebb horizontú jelenségeket tartották fontosabbnak. Egy esetben kifejezetten vártuk a differenciálást, mégpedig a kábítószerek árusítóinak és fogyasztóinak megkülönböztetésében, ez azonban nem mutatkozott meg igazán. Úgy látszik, a gyerekek nem rendelkeznek információval arra vonatkozóan, hogy mit jelent a kábítószerrel való kereskedés, s ennek milyen szerepe lehet a függőség kialakulásában. Íme, egy újabb megvitatásra váró téma, melynek fontosságára nem lehet elég korán és elégszer felhívni a gyerekek, szülők és pedagógusok figyelmét. Órai beszélgetéshez, irányított vitához azonban bármelyik tényező fontosságának megállapítása alkalmas lehet.

A korábbi gyakorlathoz hasonlóan itt is elvégezhetünk egy olyan számítást, mely a fontosság függvényében állapít meg egyfajta sorrendet a felsorolt társadalmi magatartások között.¹

Ami itt szembetűnő, az a fontosság hangsúlyozásának igen magas százalékpontokat eredményező dominanciája. A gyerekek számára ezek szerint igen sok dolog rendkívül fontos a felnőttek világában, s ehhez képest kevésbé tűnik jelentősnek saját életük mindennapos közege, az iskola. A természetvédelem, a rend fenntartása és az egészséges táplálkozás ezért kerülhetett az első helyekre, kiegészülve az ezeket veszélyeztető kábítószeresek megbüntetésének igényével. A tanulás még az előkelő hetedik helyet foglalja el, de az iskolai élet sok más tevékenysége igencsak háttérbe szorul. Érdekes jelenség a diákönkormányzat ennyire hátrányos megítélése: lehet, hogy ez pusztán abból fakad, hogy a megkérdezett 4–6. osztályos tanulók még nem kaptak igazán fontos szerepet iskolájuk önkormányzatában, de az is előfordulhat, hogy a főiskolások körében már oly jellemző visszahúzódó magatartás, a közéleti tevékenység kerülése bontakozik ki a válaszok mögött.² A politikusok kritizálását mindenesetre alig tartják fontosnak a többi felsorolt jelenség fontosságához képest.

A sorrend tekintetében igen érdekes különbségek figyelhetők meg az egyes korcsoportok között. Tájékoztatásul közöljük a cigánygyerekek körében született eredményeket is, de ez a minta nagyságának különbözősége miatt nem tekinthető statisztikailag megbízható összevetésnek.

Látható, hogy a 4., 5. és 6. osztályosok válaszai között nincs lényeges eltérés, de a sorrend mégis figyelemre méltó módon változik: az ország rendjének fenntartása egyre fontosabbá válik, és a hatodik osztályosok esetében már eléri a természet védelmének fontosságát is. (Persze oly módon, hogy közben abszolút értékben mindkét tényező veszít fontosságából.) Jellemző, hogy a rend fenntartásának ilyen mértékű igénye nem párosul a szolidaritás erősödésével, hisz ugyanakkor a társadalmi segítés veszít fontosságából.³ (Ez az attitűd megfelel az állami szerepvállalás korábbi hangsúlyozásának, és sok szempontból előlegezi a főiskolások és a felnőtt lakosság körében is jellemző elementáris igényt az államilag garantált szociális biztonság megteremtésére.

A nemzeti értékek megőrzése valamennyi csoportban előkelő helyen van, a minél több gyermek vállalását azonban nem tartják igazán fontosnak. Ez az álláspont megfelel a főiskolások körében kapott eredménynek: ők a gyermekek számát tisztán az individuális szféra ügyének tekintik, nem fogékonyak a népesedés alakulásának problémáját hangsúlyozó politikai retorikára.

A kérdőív fentebb elemzett kérdéssora utalt a természeti környezet védelmének fontosságára, az egészséges életmód, táplálkozás jelentőségére. Ezekre a kérdésekre a megkérdezettek szinte egyöntetűen pozitívan reagáltak. Világossá vált számunkra, hogy a környezeti nevelés területén az elmúlt évek pedagógiai gyakorlata igen komoly eredményeket ért el: a gyerekek tudatosan és következetesen nyilatkoztak az ilyen jellegű kérdésekről.

A társadalmi kérdéseket illetően válaszaikat rendezetlen ismeretek, különböző forrásokból származó előítéletek, komoly ismerethiányok, és – nem utolsósorban – a váratlan kérdezési szituációból fakadó hirtelen ötletek határozzák meg. A különböző társadalmi, kulturális háttérből fakadó információk determinálják, ugyanakkor a mindenkori konkrét szituációk rendkívül könnyen befolyásolják a gyerekek állampolgári kultúráját meghatározó értékeket és attitűdöket, s tapasztalataink szerint sem a szülők, sem a pedagógusok nincsenek felkészülve arra, hogy a felnövekvő nemzedékeket konzisztens, a törvényesség és a jogállamiság fogalmait, követelményeit figyelembe vevő meggyőződés felé orientálják. Ugyanakkor a gyerekek válaszadási készsége, érdeklődése, a társadalmat érintő témák iránti fogékonysága a vizsgálat és az értékelés során is megmutatkozott, s meggyőző bizonyítékát adta annak, hogy megfelelő irányítással, beszélgetésekkel, vitákkal a bizonytalanságok leküzdhetők, a fogalmak világosan értelmezhetők, a tudatos állampolgári magatartás kialakításának feltételei megteremthetők.

Mindezek alapján levonhatjuk azt a következtetést, hogy ha a társadalmi kérdések is olyan eleven megvilágításba kerülnek, mint ahogy annak idején a környezetismeret és környezetvédelem kérdései, akkor belátható időn belül a demokratikus társadalmi berendezkedés iránt elkötelezett, öntudatos állampolgárokat nevelhetünk iskoláinkban.