Ez az áldott Föld

Vallás, természet és környezet

A 650 oldal terjedelmű angol nyelvű könyv olyan írások gyűjteménye, amelyek azt elemzik, hogy a különböző vallások milyen hatást gyakorolnak a közösségek és az egyének környezethez fűződő viszonyára.

A szerkesztő a vallást igen tágan értelmezi: minden olyan hitet, rituálét, mozgalmat, lelki és etikai irányultságot vallásnak tekint, amely az embert többnek tartja, mint egy csupán fizikai és szociális identitással rendelkező lényt. A vallás széles körű értelmezésének köszönhetően a könyvben a természeti vallások, sőt az egyedi spirituális szemléletmódok követői ugyanúgy helyet kapnak, mint a nagy vallások képviselői.

A vallások feltételezik, hogy a világ létezésének spirituális alapja van. Ez azt jelenti a számunkra, hogy a lényünk egy spirituális igazságban gyökerezik, amely valójában meghatározza, hogy milyenek vagyunk. Ugyanakkor a vallások normákat állítanak fel, amelyeknek a családok, a közösségek és az egész világ életét kellene vezérelniük. A vallás olyan rituális formákat is biztosít (imádság, meditáció, bűnbánat és ünneplés), amelyek felébresztik vagy megerősítik bennünk azt a személyes és közösségi érzést, hogy kapcsolatban állunk a végső igazsággal. A szertartásokon átélhetjük azt az érzést, hogy a világ áldott, és benne önmagunk is megszenteltek vagyunk.

A vallások részben arra tanítanak minket, hogy az ember érdekét szem előtt tartva figyeljük és kezeljük a természetet. A vallási mítoszokon keresztül szocializáljuk a természetet és az emberi fogalmak keretébe szorítjuk be. Ezzel együtt azonban a vallás a természetnek az emberiséghez intézett szavát is képviseli. Több vallás szertartásai során az embernek a nem emberi természethez fűződő viszonyát is ünneplik és megszentelik. Ezek a szertartások emlékeztetnek minket arra, hogy törékeny, szövevényes és elszakíthatatlan kapcsolat köt minket a levegőhöz, a földhöz, a vízhez és élőlénytársainkhoz. Ezért a vallásos természetszemlélet elvezethet minket a környezettudatos életvitelhez is.

A vallás segít az embereknek abban, hogy tájékozódjanak a társadalomban és a természetben. Az előbbit a vallás morális tanításai, az utóbbit pedig főként azok a mítoszok szolgálják, amelyek a világ, az élőlények, az ember keletkezését és elmúlását, valamint a természet jelenségeit magyarázzák. Jelentős különbség van a modern természettudományos látásmód és a vallásos szemlélet között. A természettudományos és technikai szemlélet szerint a természet semleges hátteret ad az emberi tevékenységhez. A természetet tanulmányozni kell, valamint felhasználni és megváltoztatni az ember igényeinek megfelelően. Ezzel szemben vallásos felfogás szerint a természet a szerető Isten ajándéka, az életet adó és felnevelő anya kozmikus analógiája, egy olyan színtér, amelyet spirituális erő tölt meg, amely minket is vezérel.

A szerző az írásokat hét fejezetbe csoportosította. Az első fejezet címe: A rácsodálkozás pillanata. Ebben olyan írásokat találhatunk, amelyekből az derül ki, hogy a rácsodálkozás egy-egy ihletett pillanata véglegesen megváltoztathatja a kapcsolatunkat a természettel. Ebben a fejezetben olyan írók művei szerepelnek, akik a teremtő jelenlétét érzik, amikor kinyílik a lelkük egy természeti jelenségben rejlő csodára. A „rácsodálkozás pillanatában” arra is ráérezhetünk, hogy mi is a természet részei vagyunk.

A második fejezet címe: Hogyan vélekednek a tradicionális vallások a természetről? A régi szent írásokat új módon kell olvasnunk, ugyanis most útmutatást keresünk bennük ahhoz, hogy helyre tudjuk hozni a természetben elkövetett rombolást. A tradicionális vallásokban igen eltérő mértékben találjuk meg a környezettudatos szemléletmódot. Ebben a fejezetben olyan elemzések is vannak, amelyekben a szerzők összehasonlítják a különböző vallások természet iránt érzett felelősségét, és úgy találják, hogy a kínai, az indiai, az afrikai, sőt a régi európai pogány vallások is több felelősséget mutattak és mutatnak a természet iránt, mint a mai európai és az észak-amerikai életszemléletet nagyrészt meghatározó zsidó-keresztény vallás.

Az egyik hosszú elemzésben a szerző érveket és ellenérveket sorakoztat fel annak a bizonyítására, illetve cáfolatára, hogy a kereszténység olyan vallás, amely szentesíti az ember környezetre káros tevékenységét. Európában a kereszténység térhódítása előtt olyan ősi természeti vallások útmutatásai szerint éltek az emberek, amelyek hitvilágában minden patakra, minden fára és minden hegyre egy-egy istenség vigyázott. A kereszténység a természetet képviselő és őrző sok istenséget egyetlen Istennel helyettesítette, akit a Földtől távoli mennyországba helyezett. Ezzel elutasította azt az ősi szemléletet, amely szerint a lélek áthatja az élő és élettelen természetet.

Több filozófus is úgy gondolja, hogy a Bibliában található gondolat – miszerint az Isten a saját képmására teremtette meg az embert, majd az egész Föld királyává tette, és neki adott minden kincset a földön és a föld alatt – adta meg az ideológiai alapot ahhoz a környezetpusztításhoz, amelyet a nyugati ember elkövetett a Földön. A Biblia és maga a keresztény hit alapvetően emberközpontú: azt hirdeti, hogy az embernek a Teremtőtől származó joga, hogy a többi faj és az egész természet fölött uralkodjon. A kereszténység az ember dominanciáját, felsőbbrendűségét hirdeti a többi lényhez képest, ezzel elszakítja az embert a természettől, sőt szembe is állítja vele. A keresztény felfogás szerint ugyanis az embert az anyagon kívül a nemes lélek is alkotja. Sőt a lélek az, ami igazán a sajátja, hiszen az ember földi, tehát anyagi léte csak átmeneti. Az ember a világ hierarchiájában Istenhez közeli helyet foglal el, hiszen halála után a lelke az Isten országába, a mennybe száll. A Biblia tulajdonképpen azt mondja ki, hogy az Isten a világot elsősorban az ember számára teremtette.

A keresztény vallást követő környezetvédők azonban úgy gondolják, hogy a Bibliában található felszólítás – az ember legyen ura a Földnek – arra is utal, hogy az ember vállaljon felelősséget a természetért és gondoskodjon róla. A kereszténység évszázadai során éltek olyan szentek és gondolkodók, akik nagy gondot fordítottak a természet szeretetére és megbecsülésére. Közülük Assisi Szent Ferenc a legismertebb, akit az állatok és a növények tisztelete és szeretete az első keresztény ökológussá avatta. A többi élőlényt saját fivéreinek és nővéreinek tekintette, imádkozott értük, prédikált nekik, és ha rászorultak, cselekedetekkel is óvta őket és enyhítette a szenvedésüket.

Egy másik írás – a Gilgames eposzt elemezve – arról szól, hogy már évezredekkel ezelőtt is történt nagy méretű erdőirtás, mégpedig vallási köntösbe burkolt indokkal. Gilgames kr. e. 2700 körül élt és Uruk Sumér város legendás hírű királya volt. Gilgames, hogy a neve fennmaradjon az utókor számára is, elhatározta, hogy azzal bizonyítja be bátorságát, hogy vállalva az úttal járó veszélyeket, elmegy a hegyekbe és legyőzi a nagy cédruserdő démonát, Huawát. Ez úgy történt valójában, hogy egy veszélyes úton elment a hegyekbe, ott megküzdött az erdőt védő helybeli törzsekkel és kivágta az értékes cédrus- és fenyőfákat. Ezzel nemcsak a bátorságát és az erejét bizonyította be a népének, hanem értékes faanyagot is szerzett.

Észak-Amerikában, mielőtt azt az európai ember felfedezte, az indián őslakosság népesítette be a magas hegyekben és a sivatagokban is. Úgy éltek, hogy nem tették tönkre és nem szennyezték be a környezetüket és nem zsákmányolták ki a természeti kincseket. Ismerték azt a titkot, hogyan lehet a „Föld Anyával” harmóniában élni, hogyan lehet felhasználni azt amit ad, anélkül, hogy őt magát megsértenénk. Az indiánok úgy gondolták és ma is úgy gondolják, hogy az ember rokona a többi élőlénynek, és nem felsőbbrendű azoknál. A természet egy nagy közösség, amelynek minden tagja – az embert is beleértve – kölcsönösen függ egymástól.

Az indiánok nemcsak vigyáztak a természetre, hanem örömmel és csodálattal szemlélték annak szépségeit. Erről rajzaik, dalaik, legendáik és imádságaik tanúskodnak. Náluk a vallás nem vált el élesen az élet többi megnyilvánulásától. Ők minden jót a Teremtő ajándékának tekintenek, amiért hálásnak kell lenni és meg kell becsülni: „Mindannyian belőled származunk és hozzád tartozunk, Föld Anyánk. Tőled kapjuk az élelmet és úgy vigyázol ránk, mint a saját anyánk. Úgy kell rajtad lépkednünk, mintha minden lépésünk egy imádság lenne.”

A mai idők ökológusai megpróbálnak ma olyan szemléletet elterjeszteni, amely hasonló ahhoz, ami szerint valaha az amerikai őslakosság élt. Megpróbálják az embereket rávezetni arra a felismerésre, hogy a természetben minden mindennel összefügg. Rámutatnak arra, hogy a természetben az oxigén, a víz, a tápanyag, és az energia végtelenül zajló körfolyamatokban áramlik a természet élettelen és élő részei között. Az ember ennek az örök körforgásnak a része és nem a folyamatok irányítója.

A buddhizmus az embert a természet részének és nem uralkodójának tekinti. Ebből az következik, hogy ha a természet szenved valami miatt, akkor a szenvedésből az ember is kiveszi a részét. Ha felelőtlenül bánunk a természettel, ezzel önmagunkat is bántjuk. A buddhizmus első számú tanítása – „Ne ölj!” – nem csak az emberekre vonatkozik, hanem minden élőlényre. Figyelemre méltó az is, hogy Buddha tanításai között szerepelnek „környezetvédelmi szabályok” is: például büntetés vár arra, aki a közösség vízkészletet beszennyezi.

A hinduizmus szerint csak az Istennek van korlátlan hatalma az élő és az élettelen természet fölött. Az ember még a saját életével sem rendelkezhet, nemhogy más teremtményekével. A Földön az embernek nincs nagyobb hatalma, mint a többi élőlénynek. A hinduizmus egyik legfőbb tanítása: az emberek és bizonyos állatok egyaránt a legfelsőbb lény reinkarnációi. Ez a tanítás egyaránt meghatározza az állatokkal és az emberekkel való bánásmódot: erőszakmentességet hirdet az emberekkel és más élőlényekkel szemben is. A hindu vallás azokat az embereket, akik az állatokkal gonoszul bánnak, a pokol tüzével fenyegeti: „Az a gonosz személy, aki megöl egy szent állatot, annyi napig fog a pokol tüzében égni, ahány szőrszála volt az állatnak.” A hinduk szerint a fák ültetése is vallási kötelesség. A fák vagy más növények tönkretétele vagy a környezet szennyezése pedig bűnös cselekedet. A hinduizmus követői korán felismerték a környezetszennyezés veszélyeit: már az Kr. e. 200-ból származó hindu írásokban úgy írnak a levegő- és a vízszennyezésekről, mint a betegségek okozóiról.

Felmerülhet egy fontos kérdés: ha a hindu vallás tradíciói, filozófiája és ideológiája ennyire fontosnak tartja a környezet megóvását, hogyan jöhetett létre mégis környezeti krízis a hinduk által lakott területeken is? A környezeti problémákért részben az idegen kultúra betörése a felelős, amely megrázta a tradicionális hitet. Másrészt az, hogy a közelmúlt és a jelen súlyos gazdasági körülményei között az emberek és a közösségek sokszor rákényszerülnek arra, hogy a távlati célokat feladva a pillanatnyi túlélést tartsák a legfontosabbnak.

A harmadik fejezet címe: Ökoteológia a környezeti krízis korában, alcíme pedig: A tradíciók átformálása. A legtöbb ember számára ma is a vallás a morál legfontosabb meghatározója. Ha a vallást áthatja a környezetért való aggodalom, ez az üzenet az egyes emberhez is eljut. A „zöld egyház” létrejötte sokat segíthet a környezettudatos szemlélet elterjedésében.

Amerikában több egyház is felismerte, hogy a vallásnak is van feladata a környezet megóvásában. Ennek a felismerésnek köszönhető, hogy létrejött a teológia egy új ága, az ökoteológia. Az egyházakon belül olyan mozgalmak keltek életre, amelyek azt vallják, hogy a mai kor környezeti problémái új szemléletet követelnek meg az egyházaktól. Az embernek az is morális kötelessége, hogy megóvja a Földet. Számos olyan teológiai munka született, amely a környezetvédelem terén is felhívja a figyelmet az egyházak felelősségére. Ezek az írások általában azt hangsúlyozzák, hogy minden élőlényben jelen van az Isten, ezért minden teremtménynek joga van élni.

Az ökoteológusok tevékenysége sokrétű: újraértelmezik a régi tradíciókat, a régi szövegekben megkeresik azokat a részleteket, amelyek segíthetnek nekünk abban, hogy megoldjuk a jelenlegi környezeti krízist. Megpróbálják kiterjeszteni és tágabban értelmezni a legismertebb vallási nézeteket, különösen azokat, amelyek azt hirdetik, hogy szeressük, becsüljük és tiszteljük embertársainkat és a természetet. A természetet Isten testének vallják. A kreatív ökoteológusok a különböző vallási tradíciók elemeit szintetizálják, illetve új elméleteket hoznak létre.

A környezeti krízis veszélyét az egyházak legmagasabb rangú vezetői is felismerték. Erről tanúskodik például II. János Pál pápa 1990-es újévi üzenete is, amelyben hangsúlyozta, hogy a világ békéjét nemcsak a fegyverkezés és a regionális konfliktusok veszélyeztetik, hanem az a tendencia is, hogy nem tiszteljük a természetet, hanem tönkretesszük és kizsákmányoljuk. A krízishelyzet megkívánja, hogy a nemzetek összefogjanak a megoldás érdekében, és ez minden egyénnek is morális kötelessége, tekintet nélkül a vallási hovatartozására.

A természettudomány is jelentősen hozzájárulhat az új teremtéshez, hiszen miközben gyarapítja a tudásunkat a világról, egyre mélyebbre vezet minket a Világmindenség keletkezésének és fejlődésének felfoghatatlan misztériumába. Fenn kell tartani a párbeszédet a tudomány és a teológia között, ez segíti a tudományt abban, hogy szolgálja a teremtést, a teológiát pedig abban, hogy a reális világ talaján álljon.

A negyedik fejezet címe: Ökoteológia a környezeti krízis korában, alcíme pedig az ökofeminizmus szellemisége. A feminista mozgalmak az 1960-as években indultak világszerte. 1974-ben egy francia feminista vezette be az ökofeminizmus fogalmát. Az ökofeminizmus kifejezés a mindannyiunkat éltető természet és a gyerekeknek életet adó, őket tápláló és felnevelő anya közötti párhuzamot fejezi ki, valamint arra utal, hogy a férfiak a patriarchális berendezkedésű társadalmakban hasonló ideológiák szerint és hasonló gyakorlatot alkalmazva igázzák le a természetet és nyomják el a nőket.

Az ötödik fejezet címe: Spirituális mélyökológia. A mélyökológia egyszerre jelent orientációt a környezeti etikán belül és az emberi azonosságtudat lelki alapú újragondolását. A mélyökológia fontos alapgondolata az, hogy a természetnek saját jogon is van értéke és nem csupán az emberi szükségletek kielégítésére szolgáló eszköz. Nem tehetünk különbséget az élőlények között, vagyis nem tekinthetjük az élet egyik formáját magasabb rendűnek a másiknál, vagy az egyik életet értékesebbnek a másikhoz képest, hiszen a Föld ökorendszerében mindegyik élőlénynek megvan a maga fontos helye. Nem helyes az az emberközpontú szemlélet, amelynek alapján az élőlényeket aszerint osztályozzuk, hogy az ember számára értékesek, károsak vagy közömbösek. Ez az értékítélet azért is veszélyes, mert azt sugallja, hogy az ember a számára káros vagy éppen csak közömbös élőlényeket szabadon megsemmisítheti. Ez az élőlénycsoport a rovaroktól az értéktelennek ítélt embercsoportokig vagy a sérült, fogyatékos emberekig is terjedhet.

A mélyökológia kínzó dilemmája az, hogy a minden élőlény iránt kötelező megbecsülésünknek ki kell-e terjednie például a patkányokra, vagy az AIDS vírusra is? A mélyökológia feloldhatatlan ellentmondása az is, hogy bár a természetet szentnek tekinti, azt viszont el kell ismernie, hogy az ember csakis úgy tud életben maradni, ha megeszi az élőlényeket. Ezekre a dilemmákra az lehet a reális válasz, hogy a mélyökológia arra ösztönöz minket, hogy csak olyan változtatásokat tegyünk a természetben, csak annyi élőlényt pusztítsunk el és csak annyi természeti kincset használjunk fel, amennyit föltétlenül szükséges. Úgy érzem, hogy ezzel a dilemma valójában nem oldódott meg, hanem csak átfogalmazódott arra a kérdésre, hogy vajon mit jelent a „feltétlenül szükséges” fogalma: csak az egyén életbenmaradásához és az emberi faj fenntartásához szükséges ételt, ruházkodást, lakhelyet-e, vagy pedig azt az életszínvonalat is, amelyet a mindenkori technikai szint lehetővé tesz.

A hatodik fejezet címe: Vallásos gyakorlatok az áldott Földért. Ebben a fejezetben ökológiai indíttatású vallási szertartásokról van szó. Ezek a szertartások néha nagyon egyszerűek, mint például az az indián vallási gyakorlat, amelyet Álló Medve lakota indián törzsfőnök mond el:

„A gyakorlatot azokkal a gyerekekkel kezdtük el, akiket már megtanítottak arra, hogyan kell csendben ülniük úgy, hogy ebben örömüket is leljék. Ezek a gyerekek megtanulták, hogyan kell a szaglásukat használni, hogyan kell nézniük, amikor látszólag nincs semmi látnivaló, vagy hogyan kell figyelni, amikor teljes csönd van. Az a gyermek, aki nem tud csöndben ülni, csak félig-fejlett gyermeknek számít.”

A legtöbb ember számára a vallás nem elvont teológiai fejtegetéseket jelent, hanem szertartásokat és ceremóniákat. Sok szertartás célja az, hogy megtanítsanak minket a természet tiszteletére, és hangsúlyozzák a vele való kapcsolatunk szentségét. Megérezhetjük, hogy a természet, vagyis a nem emberi világ Isten ajándéka.

A hetedik fejezet címe: Ökológia, vallás és társadalom. A környezetvédelmi mozgalmak célja az, hogy megakadályozzák a környezet tönkretételét. Ezt a célt részben az emberek tudatának átformálásával próbálják elérni, részben pedig tettekkel. Azok a környezetvédő mozgalmak, amelyek az utóbbi módszert is alkalmazzák, gyakran válnak radikális szervezetekké. Ilyen például az „Első a Föld” (Earth First) nevű mozgalom, amelynek követői a mélyökológiai mozgalmak közé sorolják magukat. Az akcióikra új elnevezést is bevezettek: „ecotage”, amely olyan szabotázsakciót jelent, amelyet az ökorendszerek védelmében követnek el. Az „Első a Föld” mozgalom résztvevői időnként az erőszaktól sem riadnak vissza. Azt vallják, hogy a környezetet kegyetlenül károsító emberekkel szemben a brutális eszközök – például a bombarobbantás – alkalmazása is megengedhető. A cikk írója azt bizonygatja, hogy az „Első a Föld” mozgalom valójában vallásnak tekinthető, mert rendelkezik azokkal a sajátosságokkal, amelyek a vallásokat jellemzik: vannak mítoszai, szimbólumai és szertartásai.

A Föld nagy társadalmi problémája az iparilag fejlett és az iparilag fejletlen országok közötti igazságtalan különbség. Egy indiai szerző arra világít rá, hogy nagyon visszatetsző az, amikor a fejlett országok képviselői az esőerdők pusztulása miatt aggódnak A szerző azt állítja, hogy a fejlett országok lakóinak csupán azért fontos az esőerdők megmaradása, hogy azok dús növényzete elnyelje az autóikból és az erőműveikből kiáramló hatalmas mennyiségű széndioxidot. Az ott élő emberek is szeretnék megóvni a saját erdeiket, nekik azonban a belőle nyert faanyag vagy termés az életbenmaradáshoz szükséges építőanyagot, tüzelőanyagot és táplálékot jelenti, a kivágott fák helyén ültetett haszonnövények szintén az életbenmaradásukat biztosítják.

Létezik egy olyan felfogás, amely szerint a Föld egyetlen hatalmas, önmagát szabályozó és megújulásra képes élő szervezetnek tekinthető. A Gaia elvet James Lovelock, brit légkörkémikus és felfedező 1979-ben publikálta Gaia, a földi élet új szemlélete című könyvében. A szerző azt állítja, hogy a Föld éghajlatát és a felszíni környezetét a bolygó bioszférája szabályozza, a Földön élő összes mikroorganizmus, növény és állat közreműködésével. Lovelock ezt a Föld-méretű élő szervezetet az ismert brit író, William Golding sugallatára a Föld görög Istennőjéről Gaiának nevezte el. A Gaia-hipotézis valójában nem egy istenség jelenlétére utal, hanem inkább egy céllal rendelkező Föld-lélek létezésére, amely mint egy arkangyal, ügyel a Föld jólétére.

A hit az élő Földben és valamilyen Föld-lélekben ősi eredetű és majdnem minden kultúrában felbukkan. A Gaia elképzelés a mai ipari, materialista világban is újra felébresztheti az emberek érzékenységét a környezeti problémák iránt. Újra rádöbbenthet minket arra, hogy az anyag egy hatalmas méretű, az élő és az élettelen világ minden részét öszekapcsoló körforgásban vesz részt, amelyben minden élőlénynek megvan a maga helye és szerepe. A Gaia elképzelés azt is sugallja, hogy a földi bioszféra több mint a természet egyes összetevőinek mechanikus összegzése. A Gaia-elv veszélyt is rejt magában: azt is sugallja, hogy bármit teszünk is a Földdel, a Föld-lény a természetes folyamatok útján felépül, meggyógyul. Valóban léteznek olyan természetes tisztulási folyamatok, amelyek eredményeként a szennyeződés előbb vagy utóbb eltűnik. Ezek a folyamatok azonban nem tudnak akármilyen nagy szennyeződéssel megbirkózni. Sok jel utal arra, hogy az ember túllépte ennek a természetes megújulási folyamatnak a határát. Erre példa az ózonréteg sérülése.

A könyv igen fontos alapmű a környezetvédelemmel foglalkozó szakemberek számára. Bár a különböző vallások eltérően vélekednek a metafizikai, az etikai és a társadalmi kérdésekről, a természet megóvására vonatkozó tanításaik szintézise az alapját adhatja a környezeti etikának.

Azt is meg kell azonban említeni, hogy a hit válaszai sok esetben éppen a környezetet védő szemlélet ellen hatnak. Van, aki úgy vélekedik: „Isten úgysem fogja megengedni, hogy kihaljon az élet a Földön.” Ez burkoltan azt jelenti, hogy nekünk semmit nem kell tennünk a környezetromboló folyamatok megállítása érdekében, hiszen Isten a kritikus pillanatban majd úgyis közbeavatkozik és megmenti a teremtményeit a pusztulástól. A másik vélemény, amelyet szintén lehet hallani a vallásos emberektől: „Isten akarata, hogy ez így történjen.” Vagyis mindaz a rossz, amely jelenleg a világban történik Isten akarata, és büntetés az ember gonoszságáért.

Azt nem remélhetjük, hogy a jövőben valaha teljesen el tudjuk kerülni a környezetszennyezést. Az emberiség reálisan csak arra törekedhet, hogy elfogadható arányt biztosítson a természetben okozott károk és az előnyök között. Azt el kell fogadnunk, hogy az ember, akárcsak bármely más élőlény, a létezése miatt változást idéz elő a természetben. Az embernek azonban csatlakoznia kell az Univerzum nagy liturgiájához, amely sokkal előbb kezdődött, mint az ember megjelenése. A liturgia a Föld ősi misztériumában gyökerezik és részben a ciklikusan ismétlődő folyamatokat, részben pedig a megfordíthatatlan átalakulásokat foglalja magában. Az ökológiai nevelés célja, hogy megismerjük a Föld történetét és az ember szerepét ebben a történetben.

Lényeges gyakorlati tudnivaló, hogy ezt a kiadványt Óbudán a Miklós tér 1. szám alatt, a Kulturális Innovációs Alapítvány Könyvtárában lehet megtalálni más, szintén környezetvédelemmel foglalkozó, főként idegen nyelvű (angol, német, francia, finn) könyvek között. Az érdeklődők a kiadványok egy részének magyar fordítását is megtalálhatják ugyanitt.

Roger S. Gottlieb: This Sacred Earth (Religion, Nature, Environment). New York and London, 1996, Routledge.

Adorjánné Farkas Magdolna