Mátyássy Áron
A filozófia lényege nem az igazság birtoklása, hanem az igazság keresése.
(Karl Jaspers)
A filozófiát mindig is titokzatos, különleges tudománynak tartották. Már maga az egyszerű szó: filozófus is félelmet és tiszteletet keltett az emberek között. A filozófusokat a hétköznapi élettől eltávolodott csodabogaraknak képzelték, ami részben igaz is volt. Legtöbbjük lenézte a hétköznapi embereket, és magát különleges lénynek tartotta. Az Eleai Iskola tagjai többek között Parmenidész és Zénon úgy gondolták, hogy az igazság megismerhetetlen egyszerű hétköznapi emberek számára. Hérakleitosz írásainak bonyolultságát és titokzatosságát azzal magyarázta, hogy azokat olyan bölcs emberek számára írta, akik képesek a megértésükre. Empedoklész azt hirdette magáról, hogy isten. E hatalmas szakadéknak, amely a filozófusok és a többi ember között húzódik, oka valószínűleg az előbbieknek az igazság megismeréséért vívott reménytelen harcában keresendő.
A filozófia összetett szó, jelentése: az igazság szeretete. Gyökerei az antik görög kultúrába nyúlnak vissza, amikor is az ember gondolkozni kezdett életről és halálról, igazról és hamisról, jóról és rosszról.
Az írásom címét adó
Hogy
Úgy gondolom, a filozófusok mindig is szenvedtek az elméletükkel
szemben felmerülő kétségektől. Elmenekültek a kicsinyes hétköznapi
élettől, és elméjükben felépítették saját világukat. Meglehet, hogy
találtak kibúvókat, amelyekkel megmagyarázták a világot, de általánosságban
magányos, szomorú emberek voltak, akik érezték harcuk reménytelenségét.
Számos példa akad a filozófusok eme kettősségére. Módszertana kidolgozásának
idejére
Minden filozófus elismerte a fizikai lét hitványságát. Ha megtalálták
volna az igaz tudást, akkor az általános és mindenkit meggyőző tanítás
lett volna, amelyre nincsenek ellenérvek. Az igazsággal megváltoztathatták
volna a világot és ezt a szánalmas életet, amely
Az ókori görög filozófia akkor indult el, amikor az ősi erkölcs
és vallás épülete roskadozni kezdett.
Az ember beállítottsága nem engedi, hogy felhagyjon az igazság
kutatásával. Ennek oka az emberi észben keresendő. Az ész mindig is
nagy tekintélynek örvendett a filozófusok körében.
1. Mit kell tennem? a válasz az etikában található.
2. Mit kell tudnom? ez a metafizika kérdése.
3. Mit szabad remélnem? ez a vallás területe.
4. Mi az ember? Ezzel a problémával az antropológia foglalkozik.
Ezekre a kérdésekre az ész keresi a választ, és azt hiszem, soha nem lehet őket megválaszolni. Az ész relatíve a legtökéletesebb része az emberi szubsztanciának és testnek. Úgy tartjuk, hogy az elménk legfontosabb része. Abban mind egyetértünk, hogy feladata: választ találni az igazság kérdéseire. Ezért felteszem a kérdést: Mi történne, ha megtalálnánk az igazságot? Az igazság önmagában tökéletes, tökéletességének csodálatán kívül nincs mit kezdenünk vele. Ezért, ha megtalálnánk az igazságot, minden értelmét veszítené. Az ész, szubsztanciánk legfontosabb része, elvesztené működési területét és többé semmi fontosat nem tudna tenni. Ha megtalálnánk az igazságot, minden nagy kérdés megoldódna, az életünk egyszerűvé válna és elvesztené emberi vonásait. Ha megtalálnánk az igazságot, az életünk értelmetlenné válna. Ha megtalálnánk a kulcsot az élet titkához, az élet értéktelenné válna. Az igazság azért ilyen értékes, mert nem ismerhetjük meg. Az értéke csak növekszik az idővel, mert rá kell jönnünk elérhetetlenségére. Ha elérhetünk valamit, értékét veszti azonnal, amikor megszerezzük. Ha birtokunkban van valami, az unalmassá, megszokottá válik egy idő után. Úgy gondolom, az igazság, a legtökéletesebb szubsztancia nem lehet olyan dolog, amely megszokottá és értéktelenné válhat. De azt hiszem, a legelfogadhatóbb érv a következő. Életünk, világunk szánalmas, hitvány létezés. Gonosz, tudatlan, védtelen, nyomorult, halandó individuumok vagyunk. Környezetünk romlik, pusztul a mi felelőtlenségünk miatt. Háborúkat indítunk, megöljük egymást, kihasználjuk egymást, és szenvedünk az elidegenedéstől roskadozó világunkban. Gyenge, szánalmas élőlények vagyunk, akik biztos, igaz tudás után áhítoznak. Az igazság a legtökéletesebb dolog, amit el tudunk képzelni. Úgy gondolom, ilyen tökéletesség nem érhető el a mi hitvány képességeinkkel. Az ember nem egy tökéletes létező, ezért kételkedem két ennyire különböző dolog közötti közvetlen kapcsolat lehetőségében. Vitatkozhatunk arról, hogy ki a felelős világunk teremtéséért. Van, aki azt mondja, hogy Isten teremtette, mások szerint egy ősrobbanás hozta létre, de egy dolog biztos: mi egy tökéletlen világban élünk. Ez világos volt mindenki számára hosszú történelmünk során. És ez volt az ok, amely egy biztos, megrendíthetetlen dolog keresésére indította az embert. Életünk legfőbb értelme az igazság. Erőssé tesz minket, és általa elhisszük, hogy elérhetünk egy jobb állapotot. Értelmet ad életünknek, felvillantván előttünk egy célt: a vágyat, hogy megismerjük világunkat, megértsük, miért élünk, és megtanuljuk, hogyan éljünk. Bár soha nem érhetjük el, az igazság nap mint nap jelen van életünkben, amikor megpróbálunk jól és igazul élni, megpróbáljuk elérni céljainkat, és megtalálni helyünket a világban.
Ezért hiszem, hogy