Kiss László

Fantázia és filozófia

– Vázlatos gondolatok a gyermekek filozófiaoktatásáról –

A szerző írásában arra keres választ, miért van szükség a filozófia iskolai oktatására, illetve milyen módon segítheti az élet nagy kérdéseire adandó válaszok megfogalmazását a filozófia. Meggyőz arról, hogy a filozófia fontos szerepet tölt be a tanulók személyiségének, különösen fantáziájának, kreativitásának fejlesztésében azzal, hogy teret enged a különböző tantárgyak keretében a világról, az emberről megszerzett részismeretek összerendezésére, egészlegességük újszerű megragadására.

„Napról napra kell erősödnie a meggyőződésnek, hogy filozófiai műveltség nélkül hasztalan minden erőlködés, hogy csak az öntudatosan szabad gondolás felébresztése által lehet a hazának úgy, mint a tudománynak hasznos tagokat nevelni, előrehaladni... Mivel pedig nálunk a filozófiának még nincsen közönsége, az iskolák helyes berendezése által eszközöltethetik csak az érdeklődés, azáltal, hogy belevezetjük ifjainkat azon elemekbe, amelyekre később majd maguk is építhetnek. Nem kell félni, a siker nem fog elmaradhatni!”

Pauer Imre, Pest, 1868¹

Lehet-e, kell-e a gyermekeknek filozófiát oktatni?

A filozófia az emberi szellem legkülönlegesebb és legbonyolultabb megnyilvánulása. Olyannyira, hogy igen különböző nézetek léteznek egymás mellett szakértői között a mibenlétéről és feladatköréről, közönségénél pedig egyáltalán a fontosságáról és használhatóságáról. Ezekből következik, hogy a filozófia tanítása, taníthatósága sem egyszerű kérdéskör.

Például Heller Ágnes szerint, a filozófiát nem lehet tanítani.² Steiger Kornél pedig „értelmetlennek és károsnak” tartja „a (felnőttek által elképzelt) serdülők (felnőttek által elképzelt) gondolkodásához adaptált bölcseleti alapvetést”.³ Vagyis azt, amikor az ifjú „lélek szükségképpen kialakulatlan tapasztalati világát és éppen formálódó gondolkodását” végső soron csak megzavarjuk azzal, ha idő előtt próbáljuk meg bevezetni a diákot a filozófiai kérdések és válaszkísérletek rengetegébe.⁴

De hát mikor, milyen életkorukban vezessük be oda az ifjú embereket – és hogyan? Hiszen „a józan ésszel rendelkező művelt embernek – vallja Steiger Kornél, és állítom magam is – ...láthatólag szükséglete a filozófia”.⁵

Semmikor, semmilyen életkorukban és sehogyan ne akarjuk „bevezetni” az ifjakat a filozófia erdejébe. Jómagam ezt így látom, és itt csak utalnék Heller Ágnes figyelmeztetésére, hogy a filozófiát nem lehet tanítani. Ellenben minél fiatalabb koruktól kezdjünk el nekik „mesélni” erről a különleges erdőről, arról, hogy mi minden található ott, valamint hogy miért lenne kívánatos nekik kalandozniuk ebben az erdőben. És jó „mesélő”, azaz jó tanár, továbbá értelmes diák esetén vélhetően feltámad, majd megerősödik az ifjú lélekben a kalandozó kedv: behatolni a filozófiai rengeteg belseje felé.

Steiger Kornél intelmét is – másik lényeges szempontként – feltétlenül figyelembe kell vennünk. Azt ugyanis, hogy a filozófia bizonyos életkor alatt elbizonytalanító hatású is lehet, hiszen a filozófiai kérdések lényegében revízió alá veszik, megkérdőjelezik „a mindennapi gondolkodást és tapasztalatot”.⁶ Ám ez az elbizonytalanító hatás – nézetem szerint legalábbis – jobbára akkor érvényesülhet, ha tanítani akarjuk a filozófiát, tantárgyként.

Épp ezért ne tanítani akarjuk a filozófiát, hanem „kóstoltatni”. Másképp fogalmazva: az életkor alapján megfelelőnek ítélt fokozatossággal közelítsünk a filozófiai kérdések vagy még inkább a filozófiai nézőpont felé. Jól megválasztott, mindennapi életből vett példákkal próbáljuk meg érzékeltetni az ifjak számára azt, hogy a filozófiától függetlenül is vannak a világnak – például az emberi kapcsolatoknak – olyan kérdései, amelyekre nincs biztos és egyértelmű válasz. Amely kérdéseket emiatt a megszokottól eltérő nézőpontból ajánlatos nézni és vizsgálni.

Az ifjú maga is találkozhat ilyen életbeli esetekkel, már egészen apró korában. Mondjuk elváltak a szülei, és ő egyiküket csak ritkán láthatja, pedig mindkettőjüket nagyon szereti. Miért van ez így? Vagy: két barátja (barátnője) összeveszett, haragban vannak egymással. Melyiküknek van igaza? (Stb. stb.)

Mármost a valóságnak nem személyes, hanem általánosabb vonatkozásai sem mindig egyértelműek, és ezen kérdések bonyolultabbjaiból válogat magának vizsgálódásaihoz a filozófia. Az ennek nyomán kézhez kapott bizonytalanságról Vajda Mihály ezt írja egy helyen: „én természetesen sok mindent másképpen látok, mint Ön – de ez így van rendjén a filozófiában”.⁷

Amennyiben ilyen módon, mindennapi életbeli példákból kiindulva kezdjük el bemutatni az ifjú embereknek a filozófiát, meglehet, saját maguk ébredhetnek rá majd egyre jobban, hogy igenis szükségük van rá, mert a felnőtté váláshoz vezető úton mind több olyan kérdéssel találkoznak, amely a körülöttük lévő világról azt mutatja nekik, hogy az ilyen is, meg olyan is. Ez azonban a többi tantárgy felől nem látszik, ezt csak a filozófia szemléltetheti. Ezzel a megközelítéssel aztán nagyjából zökkenőmentesen el lehet jutni a tanítványokkal a filozófia talán legfontosabb jellemzőjéig, amely – szintén Vajda Mihály tolmácsolásában – a következő: a filozófia körüljár olyan kérdéseket, amelyek mélyen izgatnak bennünket, ám amely kérdésekre – egyre inkább be kell látnunk – nem tudunk választ adni.⁸

Illusztráljuk ezt is az ifjaknak felfogható hétköznapi életbeli példákkal. Mi a barátság? Mi a szerelem? Vajon tudunk-e egyértelmű és pontos választ adni e kérdésekre? És ha nem tudunk, vajon akkor is izgatnak bennünket ezek a témák? Jó-e, érdemes-e őket alkalmanként akkor is körüljárnunk, ha csak sejthetjük a lényegüket?

Nos, úgy gondolom, találhatunk bőven szellemi kapaszkodót a diákok számára a filozófia kóstoltatásakor. Ez pedig határozott igenné formálja a válaszomat azon kérdésre, hogy lehet-e, kell-e bemutatni a filozófiát a diáknak addig (ismét Steiger Kornélt idézve), „amíg érett személyiséggé nem válik”.⁹

Miért jó a filozófia tanítása a gyermekeknek,
az oktatásnak s a filozófiának?

Az emberpalántában születésétől fogva jelen van a kíváncsiság, a dolgok megismerésének vágya. Felnövekedése során ez a belső késztetés az őt körülvevő világ mind nagyobb sugarú körére terjed ki, a konkrétumok mellett egyre inkább a fogalmak (a bonyolultabb „dolgok”) világa felé is fordulva. És minél inkább sikerül kielégíteni a gyermek, majd ifjú ezen igényét, természetesen szem előtt tartva szellemi fejlődésének mindenkori szintjét, annál értelmesebb felnőtt válik belőle. Mármost ebben a világgal való ismerkedési folyamatban lehet-e hasznos szerepe a filozófiának?

A kérdés megválaszolásához segítségül hívok két párhuzamos ismerkedési folyamatot a világgal. Az egyik az imént vázolt: az egyes emberé ifjú korában. A másik az embernek mint gondolkodó lénynek a történelmi életútja során végbemenő ismerkedési folyamata a világgal. Ez utóbbi folyamatnak – felfogásom szerint – a filozófia a főszereplője, egyszersmind a rendezője is. Avagy (egy másik megközelítésben, ugyancsak az én felfogásom szerint) a filozófia az emberi világban a szellemi rend főfelügyelője. Lássuk ezt egy kissé közelebbről!

Mit is csinál tulajdonképpen a filozófia? Kíváncsiskodik, kíváncsian kutakodik. Olyan kérdések nyomában jár, amelyekről úgy véli, hogy azok az emberi lény világgal való ismerkedési folyamatának egy-egy adott pontján a legfontosabbaknak tarthatók. Amelyeknek körüljárásával mindenkor érdemi segítséget adhat az ember általános tájékozódásához a világban, és amely kérdések szellemi megvilágításának összességével a filozófia végső soron az adott korszak nézőpontjából, a korszak szellemiségének megfelelően komplex világképet és világértelmezést vázol fel.

Ezek a kérdések lehetnek állandóak, azaz újra meg újra visszatérők, például: Mi a lét? Mi a lét értelme? Mi az ember világbeli szerepe? (Talán valamennyire rokoníthatók ezekkel az egyes ember kérdései – az ő ifjúkori ismerkedési folyamatában: Mi a barátság? Mi a szerelem?) És lehetnek e kérdések aktuálisak, amelyek egy idő múlva elveszíthetik fontosságukat, mint mondjuk: Melyek az őselemek? Mi a szocializmus? Mit jelent a világ számára az úgynevezett globalizáció? (Bocsánat! Ez utóbbi kérdést igazándiból még nem tette fel magának a filozófia, még csak készülődik ehhez, például a politológia nevű munkatársa barátságos nógatására.)

A filozófia tevékenységi körének egy ilyen igen rövid felvillantásával a következőket is érzékeltetni szeretném. A filozófiának az ő kíváncsi vizsgálódásaihoz többnyire szüksége van arra, hogy „megkérdezze” a szellemi társakat: a vallást, a művészetet, az irodalmat és a tudományt. Hiszen a filozófia által végső soron felrajzolt világkép és világértelmezés éppen attól teljes (egy-egy korban, a világgal kapcsolatos ismerkedési folyamat egy-egy pontján), hogy abba belevétetnek a szellemi társak által rajzolt részképek is. Elsősorban a tudás folytonos gyarapodása révén aztán ez a komplex kép és értelmezés időnként elavul. Ezért azt esetenként újra kell rajzolni vagy inkább: folyamatosan kell korszerűsíteni.

Valahogy ilyenformán értem én azt, hogy a filozófia az emberi világban a szellemi rend főfelügyelője, másképpen az ember világgal való ismerkedési folyamatának a főszereplője és egyben rendezője. (Ha az Olvasó nem egészen idevalónak gondolja az iménti elméletieskedő részt, kérem, vegye figyelembe a következőket. A filozófia legnehezebb kérdéseinek egyike, hogy mi a filozófia, azaz: mit csinál a filozófia, és így mi a haszna a tevékenységének. Ám jómagam mindenképpen ajánlatosnak tartom ennek a témának a felvillantását is az ifjak számára, életkortól függő megközelítésben. Ehhez próbáltam itt némi segítséget adni.)

Most lépjünk vissza a párhuzam első ismerkedési folyamatához, az egyes emberéhez, amikor tehát a gyermek, majd ifjú tájékozódik a világban. Vajon ennek a folyamatnak is van egy vezéralakja, mint a másiknak a filozófia? Szerintem igen, hiszen ezért merek párhuzamról beszélni. Nos, ez a vezéralak az egyes ember világbéli ismerkedési folyamatában az ember értelme. E vezéralak szellemi társai pedig az egyes érzékszervei mint az ismerkedés közreműködői.

Ezek után tegyük fel újra a kérdést: abban a folyamatban, amelyben az egyes ember diákként a világgal ismerkedik, hogyan lehet hasznos szerepe a filozófiának. Úgy, hogy segítséget kell nyújtania a gyermek, majd ifjú folytonosan fejlődő értelme számára ahhoz, hogy ezen értelem az ismerkedési folyamatban a vezéralak szerepének a lehető legjobban megfeleljen. Miképpen adhatja a filozófia ezt a segítséget?

Az iskolában egyes tantárgyak alapján a diák a világról csak részismereteket szerezhet, a tudományágak tudásfelszeletelése szerint, holott a világ maga ezzel ellentétben egyetlen kerek egész. A világ valóságáról kapott ismereteket egységes képpé elrendezni éppen a filozófia egyik fő feladata.

Amidőn az egyes tantárgyak világos és egyértelmű ismereteket adnak a világról, annak többnyire egyes részeiről, ezzel a diák tudáshoz jut. Ámde van valami, ami az ifjú számára ennél fontosabb, ezért hasznosabb. Mi is ez? Nem tudás, hanem képesség: a világ egyes elemei egymásmellettiségének rengetegében, ezen elemek kölcsönös egymásra hatásának összefüggésrendszerében való tájékozódás képessége. Mert e részek ismertetőjegyei ugyan lehetnek világosak és egyértelműek, de ugyanezek egymás közti viszonyai már bonyolultak. Mégpedig annál bonyolultabbak, minél több dolog egymásra hatása szerepel egy-egy adott kérdésnél.

A filozófia éppen a legbonyolultabb kérdésekkel, problémákkal foglalkozik, de úgy is fogalmazhatok, hogy nem a dolgokkal, hanem azok viszonyaival. És épp ezért lehet kiválóan felhasználni a tájékozódás képességének fejlesztésére. Ám épp ezért mondhatja róla Heller Ágnes, hogy nem lehet tanítani. Ugyanis itt másról van szó, mint ismeretátadásról, az ismeret megtanításáról.

A filozófiával megfelelő módon való foglalkozás jártasságot ad abban, hogy a bonyolult kérdések esetén hogyan nyomozzunk ama nézőpont után, ahonnan az adott probléma várhatóan a legjobban, de legalábbis jól látható és vizsgálható. Az aztán a dolog pikantériája, ha tetszik, a filozófia bája és eredeti, születési hibája, hogy esetenként ezen nézőpontból éppen az látszik világosan, hogy több egyformán megfelelő nézőpont lehetséges. Bizonyára ezek is hozzájárulnak a filozófia taníthatóságának nehézségéhez. És még valami.

A filozófia a megszokottól nagyobb fantáziát, továbbá komolyabb egymásra figyelést és együttműködést kíván meg tanártól és diáktól. Számomra ezt mutatják a tanórákon szerzett tapasztalataim. De azt is mutatják ezek a tapasztalatok, hogy annál inkább élvezi ezt a közös tevékenységet a diák, minél értelmesebb. Az ifjú embereknek nagyon tetszik az, amikor számukra érzékelhetően tágul a látókörük és nekilendül a fantáziájuk. Márpedig a látókör szélesítése és a fantázia megmozgatása az ifjak szellemi építkezésének igen fontos eleme.

Az értelmes gyermeket tehát a jól kóstoltatott filozófia – az életkortól függetlenül – éppen nem elbizonytalanítja, hanem magabiztossá teszi. Sőt, a legértelmesebbeket, a kifejezetten tehetségeseket a kreativitás irányába készteti.

Mindezek nyomán elmondhatjuk, hogy a filozófia olyanfajta oktatása, amely figyelembe veszi az ifjak életkorát, fantáziavilágát és ennek megfelelően közelít a filozófia kérdéseihez, feltétlenül hasznos a diáknak. De mindenképp hasznos magának az oktatásnak is, hiszen az ifjú emberek szellemi fejlődését serkenti. A filozófia tudománya számára pedig szintén előnyökkel járhat ez az út. Egyfelől ilyenformán minden bizonnyal a filozófiát kedvelők széles ívű tábora nevelhető, másfelől ebből a táborból vélhetően többen választhatják hivatásul a filozófiát, mint egy szárazabb és filozofikusabb vonalvezetésű oktatást követően.

Hogyan oktassunk filozófiát gyermekeknek?

Arról már volt szó, hogy az apróbbaknál a legszerencsésebb a hétköznapi példákból kiindulni. Hadd említsek meg itt két konkrét esetet, amelyek témaválasztása érdekesnek, sőt különlegesnek mondható.

Az egyik általános iskolában a negyedikes diákok azt a kérdést óhajtották velem együtt körüljárni, melyik volt előbb, a tojás vagy a tyúk. Közös óránkon aztán nagy magasságokig röpködött a képzeletük – vallás, isten, matematika keveredett egymással. Mindvégig vitatkozva beszélgettünk, a gyerekek többsége folyvást szólásra jelentkezett. Nagyon élveztük az órát mindannyian. A dolog a tízévesek számára, szerintem, színtiszta filozófia volt.

A másik példám szintén tízévesekkel kapcsolatos. Ők bibliamagyarázat-órára invitáltak. Indító kérdésük, hogy igaz-e a Biblia. Azt hiszem, ez az alkalom is emlékezetes marad mindannyiunknak, akik ott együtt „filóztunk”.

A nagyobbaknál elképzelhetőnek tartom azt, hogy összekapcsoljuk a filozófiát a bibliamagyarázaton kívül a történelem számos kérdéskörével is. Mire jó a filozófia a történelemórán? Például arra, hogy filozofikus megközelítéssel tekintsünk az úgynevezett közelmúlt történelemre, így elemezzük például annak alapproblémáját, a kapitalizmus–szocializmus témakörét. Mottónk lehet ebben Bajza József  gondolatsora: „Én nem elégszem meg annak tudásával, mi történt, hanem azt kívánom kifejtetni filozófiai szellemmel – mert a história filozófia nélkül csak sovány emlékeztető krónika –, miért történt ez vagy amaz így s nem másképp, s miért kellett szükségképpen így történnie.”¹⁰ Vállalkozó kedvű tanárok esetén lehetséges közös filozófia- és történelemórákat tartani.

Amit a filozófia az ő középponti része, a metafizika révén – mint emberi ésszel elérhetetlent – elérni, megérteni akar, az az élet, egyáltalán a lét ténye, pontosabban annak magyarázata és értelme. Ami az ember számára nem más, mint titok és csoda. Ezt a titkot és csodát egy alkalommal sikerült becserkésznünk tizenhárom évesekkel, a hatosztályos gimnázium első osztályában, történelemórán. A barátság és a szerelem példájából indultunk ki (hiszen a barátság is, de főleg a szerelem: titok és csoda, már tizenhárom éves korban is érzékelhetően), a görögök hajdani természetfilozófiájával folytattuk – és kölcsönösen nagyon élveztük, amikor ezek nyomvonalán kerestük a választ arra a kérdésre, mi a filozófia.

De szívesen kipróbálnám a filozófia és a fizika párosítását is, mondjuk felsőbb évjáratú gimnazistáknál. Einstein azon gondolatával kezdeném az órát, hogy „a tőlünk függetlenül létező külső világ... nagy és örök rejtély ugyan számunkra, de legalább részben hozzáférhető szemléletünk és gondolkodásunk számára”.¹¹ És az együttes „filozofálás” megfelelően kiválasztott helyén ismét a fizikust idézném: „A legszebb, amit megérthetünk, az élet titkának keresése. Ez az alapérzés, amely az igazi művészet és tudomány bölcsőjénél jelen van... A részünkre áthatolhatatlan létezése, a legmélyebb értelem és a legragyogóbb szépség megnyilvánulása...”¹² – szinte kizárt, hogy mindez ne érintené meg mélyen a komolyabb diákokat. Tudomány és filozófia viszonyát, kölcsönösen egymásra figyelő előrehaladását aztán a következő Einstein-futammal illusztrálnám: „Kielégít az élet örökkévalóságának misztériuma, a létező csodálatos építményéről alkotott tudás és sejtelem...”¹³ – Az idézetbeli tudás tehát a tudomány – a sejtelem, továbbá a tudás és a sejtelem közötti intellektuális feszültség pedig a filozófia, a belőle kiáradó szellemi kisugárzással.

A filozófia ilyenforma bemutatása bizonyára a nagyobbaknak, a tizenhét-tizennyolc éves diákoknak való. De közöttük izgalommal vegyes kíváncsisággal választanám egy másik filozófiaóra kiindulásául például Vámos Tibor Milyen mély a kék? című újkeletű filozófiai írását. Ebben többek között ez olvasható: „Kitekinthetünk a világ végtelenjébe, feltárhatjuk az élettelen és élő anyag rengeteg tulajdonságát, építhetünk gépeket, amelyek igen sok vonatkozásban megbízhatóbb és hatékonyabb módon hajtanak végre feladatokat, mint az ember, de emberi létünkből, látásrendszerünkből, gondolkodásunk emberi korlátaiból nem tudunk kilépni. Ez sem új gondolat, Francis Bacon már négyszáz éve leírta, bizonyosan más is.”¹⁴ – Ám a gimnazistáknak vélhetően kiváló filozófiai előétel lenne ez, főleg, mivel az írás két olyan életbeli példából indul ki, amelyek nem hagyhatják hidegen az ifjak fantáziáját. Az egyik az ember és a gép (Kaszparov–Deep Blue) sakkpartija, a másik ama bizonyos híres-hírhedett birkaklónozás. Örömmel vennék részt a diákok ezekből kiinduló várható gondolati kalandozásában.

Lehet, sőt ajánlatos a filozófiát kóstoltatásra feltálalni már a középiskola előtt, általános iskolásoknak is. A lényeg itt is a tálalás módja: érdekes és képzeletmegmozgató legyen. A dolog hosszabb távon, folyamatában nyilván akkor a legszerencsésebb, ha ugyanaz a tanár végzi, kísérletezi a mind alaposabb kóstoltatást, a filozófia erdejébe mind mélyebbre hatoló kirándulások idegenvezetését. Határozottan állítom, hogy kellő pedagógusi merészség és fantázia, valamint értelmes diákok esetén (Pauer Imrével szólva:) „nem kell félni, a siker nem fog elmaradhatni”.¹⁵