1
A tanulmány az Országos Közoktatási Intézet és az Új Pedagógiai Szemle együttműködésében, az OKI támogatásával jelent meg.
2
A kiküldött kérdéseket tartalmazó levél elé írott bevezető szöveg.
3
Arra nincs szabály, hogy egy nyelvi metaforát hogyan helyettesíthetünk egy másikkal (szemben a matematikai szimbolikával). Tehát nyugodtan mondhatjuk az „ősrobbanás” helyett azt is, hogy „teremtés”. Ennek csak egy nagyon fontos következménye van: az így megjelölt jelenség már kikerül a természettudomány fogalomrendszeréből. Az ősrobbanás „anyaga” természettudományos módszerekkel leírható, a „teremtés” és a „teremtő” viszont nem természettudományos kategória.
4
Ezáltal tárgytalanná válik az az evolúcióval szemben gyakran felhozott triviális ellenérv, amely szerint az evolúcióról nem lehetnek közvetlen tárgyi bizonyítékaink, hiszen „nem voltunk ott”, amikor bizonyos folyamatai lezajlottak. Nyilvánvaló, hogy ez igaz, de ne feledjük: fajok kialakulása és kipusztulása (utóbbi – sajnos – eléggé felgyorsult ütemben) ma is zajlik, látható és vizsgálható, sőt részleteit tekintve reprodukálható módon.