1	Hunyady György: A nemzeti identitás és a sztereotípiák görbe tükre címmel az MTA I. és II. osztálya 1997 májusában rendezett ülésszakán tartott előadásának tanulmánnyá formált változata.
2	Rónay J. (1847.): Jellemisme, vagy az angol, francia, magyar, német, olasz, orosz, spanyol nemzet, nő, férfiú és életkorok jellemzése lélektani szempontból. Győr.
3	Szekfü Gy. (szerk.): Mi a magyar? Budapest, 1939, Magyar Szemle Társaság.
4	Babits M. (1939): Pajzzsal és dárdával. Nyugat.
5	Allport, F. (1924.): Social Psychology.
6	Ez utóbbi kulturális összehasonlító vizsgálatok a volt keleti blokkból az oroszokat, furcsa módon a társadalmi feszültségeket hordozó keletnémet populációt és újabban a lengyeleket érik el.
7	LeVine, R. A. and Campbell, D. T. (1972): Ethnocentrism: Theories and Conflicts, Ethnic Attitudes and Group Behaviour. New York, Wiley.
8	Katz, D. and Braly, K. W.: Racial stereotypes in one hundred college students. Journal of Abnormal and Social Psychology, 1993, 28, 280–90 p.
9	Csepeli Gy. (1992): Nemzet által homályosan. Budapest, Századvég Kiadó.
10	Anderson, B.: Imagined Communities (1983): Reflections on the Origins and Spread of Nationalism. London, Verso.
11	Természetes közösség vajon a General Motors vagy a hasonszőrű vállalatbirodalom, amelynek csoportszerűségét a társadalomkutatók nem vitatják, hanem hovatovább, úgymond, sajátos szervezeti kultúráját igyekeznek feltárni? De még az is kérdéses lehet, hogy természetes közösség-e a nukleáris család, ismerjék még oly jól egymást a tagjai, s közvetlen interakcióik gyümölcseként jobb esetben újabb családtagoknak adjanak életet. De ott van a háttérben sok tényező: a szülők anyagi helyzete, a szexuális felvilágosítás, a papi áldás, a családjogi törvény és az örökösödési adó: mindez mennyire naturális? Anderson tesz egy fél megjegyzést ezzel kapcsolatban, de tipikusan ez az az önkorlátozás, amely a követők gondolatrendszeréből már kikopik.
12	Mégha igent is mondanánk arra, hogy a francia és a német út önmagán kívül okkal és hitelesen általánosítható nemzetek egész sorára, egész európai régiókra, akkor is mi történt a brit birodalomban, mi történik az Európán kívüli állami ambíciójú nemzetek és nemzeti ambíciójú államok tucatjaival. Az absztrakt modell és színpompás valóság viszonyának bonyolultságát mi sem mutatja jobban, mint hogy Németországban ma államnemzet él, és Franciaország is megélte a kulturális összetartozás nem egy morális és hatalmi dilemmáját, például Algir drámáját. Lehet idealizálni az államnemzeti fejlődést a kultúrnemzetihez képest, lehet a korábban polgári és a korábban demokratikus fejlődést az államnemzet modelljével összekapcsolni, azonban az is történeti illúzió lenne, ha nem látnánk ennek a gyorsabb és olajozottabb előrehaladásnak a rugóját a gyarmatok több évszázados alávetésében és kiszipolyozásában.
13	A magyar államiság hosszú története ennél bonyolultabb, pl. a dualizmus korszakának a Nyugathoz képest későn jött és ugyanakkor expanzív államnemzeti törekvéseit joggal éri bírálat: az állam határai között élő nemzetiségeket megpróbálja beolvasztani. Trianon után államnemzetről beszélni merőben más értelmet nyer, nevezetesen az elmozdított határokon kívül rekedt magyarokról való lemondásét.
14	Ez minden bizonnyal nemcsak elhatározás kérdése. A történelmi helyzet kényszerét bizonyosan megélhetjük, amelyben államunk nehezen tudja érdemben befolyásolni a határain kívül rekedt magyarok sorsának alakulását. Csepeli György 1989-ben vizsgálta, hogy a nemzetfelfogásban milyen eltérések vannak, s dokumentálta, hogy van bizonyos támogatottsága az általa minden jel szerint pozitívabban értékelt államnemzeti irányvételnek is sajátos kulturális háttérrel és értékfelfogással rendelkező értelmiségi csoportokban.
15	Összefoglalóan l. Hunyady Gy. (1996): Sztereotípiák a változó közgondolkodásban. Budapest, Akadémiai Kiadó.
16	Az MTA Kommunikációelméleti Kutatócsoportjának 1000 fős vizsgálata.
17	Több ilyen viszonyrendszert feltárva azt tapasztaltuk, hogy korántsem egyforma a különböző kettős kötésű csoportok látni vélt helyzete. A magyarországi magyar többséghez látják viszonylag közel pl. a magyarországi németeket, viszont az anyaország többségéhez a magyarországi románokat. Ezzel a közvetett módszerrel is fény derül a cigányság megítélésének sajátosságaira: a magyarországi és a romániai cigányok között felettébb nagy hasonlóságot állapítanak meg, s ez úgy átrendezi a viszonyok térképét, hogy hozzájuk képest egészen közel kerülnek egymáshoz egyfelől a magyarországi magyarok és románok, másfelől a romániai románok és magyarok. Szemléletes példája ez egyébként annak, hogy a nemzetekre és etnikai csoportokra vonatkozó jellemzések, hasonlósági ítéletek az egyéni tudatban is, sok-sok ember köztudatában is egy-egy konstellációban nyerik el aktuális értelmüket. Hunyady, i. m. 153–165. p.
18	Tajfel, H.: Social psychology of intergroup relations. Annual Review of Psychology, 1982, 33, 1–39. p.
19	Az egyik kritikus pont a személyes önértékelés és a saját kategóriához fűződő értékelés kapcsolata. Az emberek meríthetnek értékérzést kategóriájukból, de egyediségüknek, be nem kategorizálhatóságuknak viszont önértéke van számukra. Tajfel bevezette az ún. minimális csoporthelyzet kísérleti paradigmáját, bizonyítva, hogy tetszőleges alapon (vagy csak virtuálisan) elkülönített kategóriák közül is a kísérleti személyek rendre előnyben részesítik a sajátjukat. Lemyre és Smith e kísérlet egy változatában (Intergroup discrimination and self-esteem in the Minimal Group Paradigm. Journal of Personality and Social Psychology, 1985, 49, 660–670. p.) viszont azt bizonyította, hogy a kategóriába sorolás az önértékelés-eséshez csökkenéséhez vezet, a kísérleti személyek azért jutalmazzák és értékelik fel saját kategóriájukat, hogy így helyreállítsák önértékelésüket. Számos empirikus tapasztalat igazolja, hogy az emberek azt a vonásukat, nota bene azt a kategóriájukat hangsúlyozzák, emelik ki, amelyik környezetüktől megkülönbözteti őket. Ez érvényes a nemzeti hovatartozásra is, s adalék a kisebbségek fokozott etnikai tudatosságának magyarázatához. Ezen a nyomon haladva is rá kell eszmélnünk, hogy szituatív tényezői vannak annak, hogy a többféle önbesorolási lehetőségünk, kategorizációs hovatartozásunk közül melyik van előtérben és formálja ítéleteinket és érzéseinket. (Oakes, P. J. et al. Stereotyping and Social Reality. Oxford, 1994, Blackwell.) Szituatív feltételeit azonosították annak is, hogy személyes vagy szociális identitásunk közül melyik emelkedik ki. Ennek a konzekvenciái tovább vezetnek: pl. amikor a személyes identitás dominál, akkor saját csoportom tagjainak teljesítménye önértékelésemre kontraszthatást gyakorol, s a kívül álló csoport indifferens. Ha viszont a szociális identitás dominál, akkor a saját csoportom tagjainak teljesítménye asszimilációs hatást gyakorol, „velük sírok és nevetek”, míg az outgroup szerepe kontraszthatást fejt ki. (Brewer, M. B. and Weber, J. G. Self-evaluation effects of interpersonal versus intergroup social comparison. Journal of Personality and Social Psychology, 1994, 66, 268–275. p.)
20	A sztereotípiák vizsgálata során többnyire abból indulunk ki, hogy itt csoportok (mint kategóriák) jellemzésére kerül sor tulajdonságmegjelölések segítségével. A vizsgálati személyek spontán módon megjelölhetik, egy listából választhatják a jellemzőnek vélt tulajdonságot, vagy megadott egyes tulajdonságok, illetve tulajdonságpárok szempontjából skálán adhatnak ítéletet. Nem egyszerű, de épp a nemzeti sztereotípiák terén felhasznált eljárás annak a becslése, hogy egy-egy vonás a szóban forgó népességben milyen gyakran, milyen valószínűséggel fordul elő. Ma az úgynevezett információfeldolgozási paradigma jegyében a vizsgálatok jelentős része a sztereotípiák kialakulását, szerveződését, kapcsolatait, alkalmazását veszi célba. A szerveződéssel összefügg a „saját” és a „másik” kategória, az ingroup és az outgroup szociális észlelése, percepciója közötti aszimmetria: nemcsak másként értékeljük, de másként is fogjuk fel őket, különböző mértékben változatosak és összetettek szemünkben. Kérdés, hogy a kategóriák és tulajdonságok tudati és emlékezeti megjelenítése milyen, mennyire elvont, illetve mennyire tapad konkrét példákhoz? Miben és miért különbözik az egyes egyénről, az egyénekről és a csoportegészről formált benyomás, miért és hogyan alkalmazzuk a sztereotípiát a kategóriába tartozó egyénre, mikor automatikus az alkalmazás, hogyan rejtőzködik ítéletekben és nyelvi kifejezésben a sztereotípia?
21	De Rosa, A. S.: Am I Italian and/or European? Kézirat. 1994.
22	Linssen, H. and Hagendoorn, L.: Social and geographical factors in the explanation of the content of European nationality stereotypes. British Journal of Social Psychology, 1994, Vol. 33. 2. June, UK.
23	Koomen, W. and Bahler, M.: National Stereotypes: common representations and ingroup favouritism. European Journal of Social Psychology, 1996, Vol. 26, 325–331. p.
24	Krueger, J.: Probabilistic National Stereotypes. European Journal of Social Psychology, 1994, 1996, Vol. 26, 961–980. p.
25	Stangor, Ch. et al.: Influence of Student Exchange on National Stereotypes, Attitudes and Perceived Group Variability. European Journal of Social Psychology, 1996, Vol. 26, 663–675. p.
26	Mlicki, P. P. and Ellemers, N.: Being Different or Being Better? National Stereotypes and Identifications of Polish and Dutch Students. European Journal of Social Psychology, 1996, Vol. 26, 97–114. p.
27	Peabody, D. (1985): National Characteristics. Cambridge, Cambridge University Press.
28	A konferencia alkalmából és céljára készült az adatfelvétel, az International Research on Methodology and Comparative Studies Network szíves segítségével.
29	FOCUS – Current Problems of Slovakia, May 1994. (Report of the Sociological Survey)
30	Piontkowsky, U. and Florack, A.: Attitudes Toward Acculturation from the Dominant Group's Point of View. Athens, 1995, Paper presented at the IV European Congress of Psychology.
31	Hunyady: i. m. 144–152. p.
32	A multidimenzionális skálázás a társadalomtudományokban napjainkban előszeretettel alkalmazott eljárás, amelynek kiindulópontját a különböző objektumok – így mentális tárgyak, többek között kategóriák és személyek felfogása – közötti hasonlóság, illetve különbség mértéke képezi. Több objektum esetén a hasonlósági-különbözőségi viszonyok egész rendszerét „térképezi fel”, természetesen gyakran nem két, hanem – nevének megfelelően – több dimenzióban. Az eljárás értéke, hogy bonyolult rendszereket tesz áttekinthetővé, rejtett viszonyokat tár fel, s így felszínre hozhatja azt is, hogy miben, milyen tartalmi vonatkozásban állnak fenn a leglényegesebb különbségek az objektumok között.
33	Az immár több mint negyedszázada folyó kutatásaim egyik legfőbb tanulsága, hogy két alkotóeleme van a nemzetek (vagy más kategóriák, sőt személyek) jellemzésének. Szétválik az értékelés általános szintje és a tulajdonságok látni vélt hierarchiája, a jellemzés profilja. Már 1975-ben feltártuk, hogy az országot és a „magyar embert” merőben másként értékelő csoportok a nemzet tulajdonságainak egymáshoz való viszonyát, melyik jellemzőbb melyik sem, azt alapvetően azonosan látják. 1994-re már dokumentálni tudjuk azt is, hogy az idők múlásával az értékelés változása mellett és ellenére a magyar ember egyedi tulajdonságprofilja változatlanul fennmaradt a nemzetjellemzésekben. Azonos felépítésű mintán vizsgálódva, 1981 és 1991 között kedvezőtlenebb lett a magyar emberről kapott nemzetjellemzés. Az értékelés ezen hanyatlása nem elszigetelt, nem egyedülálló. Kimutatható a nemzeti s a társadalmi-foglalkozási kategóriák megítélésében csakúgy, mint a kérdezettek által ismert, számukra mértékadó személyek jellemzésében, beleértve azt is, hogy a kérdezettek önjellemzése is kedvezőbb volt a 80-as évek elején, mint tíz év múltán.