Helyi tanterv – helyi kultúra¹

– Változatok a helyi tantervre –

Az ország két sarkából, két különböző úton, különböző módszerekkel haladó műhely életébe pillanthatunk be a két helyi tantervet bemutató írásban. A Borsodi Műhely tanterve ízig-vérig kollektív munka dinamikus terjeszkedéssel, sok támogatóval. Mindkét pályán közös mégis az, hogy áldozatos, embert próbáló, rögös útját választották az innovációnak, letéríthetetlenek erről. S közös a szülőföld szeretete. Egyházaskozáron, mondhatni, magányos harcosként vállalta a helybéli tanító, hogy az ének-zene tantervébe integrálja települése gazdag zenekincsét (a német nemzetiségi kisebbség zenei emlékeit éppúgy, mint a kincset hozó jövevényekét, a csángókét).

Van a hazai tantervfejlesztés innovatív műhelyei közt egy jellegzetes csoport. Tagjai – működjenek az ország bármely részén – nem egyszerűen azt értik a helyin, hogy az adott tanterv helyben készült (az adott helyi nevelési rendszer, adott iskola nevelőtestülete vállalja érte a szakmai felelősséget, s legitimációjában – immár törvényi előírások szerint – felfokozott a helyiek (intézményhasználók, még inkább intézményfenntartók) szerepe. Ők azt is fontosnak tartják, hogy az adott helyi tantervben tükröződjék vissza a hely kultúrája, ennek sajátosságai, hagyományai, bizonyos területeken többlete, bizonyos vonatkozásban akár hiánya is. (Nem e bevezető feladata annak a problémának kifejtése, hogy helyi kultúra esetében milyen mértékig szabad beszélni hiányról, s vajon nem pontosabb-e itt a másság kifejezés alkalmazása.)

Az Új Pedagógiai Szemle olvasóit korábban már többször is beavattuk ilyen helyi fejlesztések gyakorlatába és elméletébe. Hadd idézzem az 1994/9. számban megjelent írásomat: A környezetfüggőség kihívásai az iskolafejlesztésekben. A Börzsöny vidéki úgynevezett „Málnatanterv” legendássá vált egykor (a Falufejlesztési Társaság kezdeményezte ezt a programot, melyben a helyi gazdálkodás fő „kultúrnövénye”, a málna került a tanterv gondolati középpontjába). Kevesebb szó esett arról, hogy a programot a „NAT-os világban” nem sikerült feléleszteni, a szóban forgó nevelőtestületek nem vállalták az innováció terhét. Tiszafüred, Veszprém, Szeghalom s más települések foglalkoztak helyi társadalmukról, a település földrajzi, kulturális, gazdasági stb. sajátosságairól szóló helyi tananyagok kialakításával. Az általános művelődési központok világában ez többször is napirendre került. Dobsza, Baja, Zsombó és mások próbálkoztak hasonló helyi tervezéssel. Hagyományos őszi találkozójukon, a „Bajai őszön” 1996-ban több napot szenteltek a kérdésnek. Kötetben is kiadták a fő előadásokat, amelyek egyikében Mihály Ottó arra hívta fel a figyelmet, hogy nem csupán az „ünnepi kultúra” alkotja a helyi kultúrát, legalább annyira a mindennapok műveltsége is, ezért a NAT úgynevezett modernizációs tartalmai közül az „Életvitel, gyakorlati ismeretek” szerepe értékelődik fel a „kétszeresen helyi” tantervek esetében is. Gerencsér Katalin egy éve Baján a közösségi mentálhigiéné szempontjából, Vercseg Ilona pedig a tantervfejlesztésen, az iskolafejlesztésen túlnövő helyitársadalom-fejlesztés összefüggéseiben vizsgálta a kérdést.

Az Új Pedagógiai Szemle ezúttal két gyakorlati példát tár az érdeklődők elé. Az ország két sarkából, két különböző úton, különböző módszerekkel haladó műhely életébe pillanthatunk be. A Borsodi Műhely tanterve ízig-vérig kollektív munka dinamikus terjeszkedéssel, sok támogatóval. Mindkét pályán közös mégis az, hogy áldozatos, embert próbáló, rögös útját választották az innovációnak, letéríthetetlenek erről. S közös a szülőföld szeretete. Egyházaskozáron mondhatni magányos harcosként vállalta a helybéli tanító, hogy az ének-zene tantervébe integrálja települése gazdag zenekincsét (a német nemzetiségi kisebbség zenei emlékeit éppúgy, mint a kincset hozó jövevényekét, a csángókét).

Az érzelmes hevület mellé ugyanakkor szakértelem, szakmai gondosság is társul. Ahogyan egy helyi tantervhez ez szükséges.

Tisztelettel ajánlja: Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság főtitkára