Mohay Péter

Játékos értékrendvizsgálat serdülőkorban: „Árverés”

Írásában olyan, játékos formában megvalósítható vizsgálatot ismertet a szerző, amely viszonylag hű képet nyújt azokról az emberi értékekről, amelyek egy közösség számára fontosak, amelyeket tagjai saját életükben szeretnének megvalósítani, illetve azokról a negatívumokról, amelyeket igyekeznek minél távolabb tartani maguktól, amelyektől szeretnének megszabadulni.

Az ötlet és maga az „Árverés” elnevezés is Kaposi László Játékkönyv című kiadványából való. A következőkben a játéknak egy komplexebb, kidolgozottabb, az egész közösségre és az egyes egyénekre vonatkozóan számszerűen is értékelhető, a közösség értékrendjéről kifinomultabb képet adó változatát ajánljuk az olvasók figyelmébe.

A játékról röviden

Árverésre kínálunk fel, egyenként, többségükben értékes emberi tulajdonságokat a közösségnek (osztálynak, diákcsoportnak), amelynek minden tagja kezdetben meghatározott számú zsetonnal rendelkezik (képzeletben). Ahogyan a játékvezető (tanár, osztályfőnök, pedagógus) egyre magasabb árat mond, úgy csökken a vételre jelentkezők száma. Amikor már csak néhány (de meghatározott számú, lásd később a 6. pontot) kéz van a levegőben, a licitnek vége, a nyertesek zsetonjainak száma a megajánlott összeggel csökken, és megkapják azt, amire az imént a legtöbb zsetont kínálták. Cserébe azonban egyes negatívumoktól is szabadulhatnak. Ha alacsony összegért vették meg a pozitívumot, akkor csak egy-kettőtől, ha magas összegért, akkor három-négytől is egyszerre.

Azok az értékek, amelyek a közösség tagjai számára fontosak, népszerűek, amelyekre sokan pályáznak, magas összegért kelnek el, amelyek pedig lényegében közömbösek a csoport számára, azokért alacsony árat fizetnek. Az eredményekből így a közösség értékrendjére lehet következtetni.

Játékszabályok és a lebonyolítás módja

Előre elkészítjük az „Árverés” című 1. táblázatot és a foglalkozás kezdetén minden résztvevőnek adunk belőle egy példányt. Természetesen mind a bal oldali, mind a jobb oldali listákat tetszés szerint átírhatjuk, szűkíthetjük vagy bővíthetjük. Mindkét oszlopba felvettünk „semleges” fogalmakat is, hogy a választás és a visszautasítás szabadságát ezzel még szélesebb körre kiterjesszük.

Ezekre a fogalmakra a következőkben úgy fogunk hivatkozni, hogy pozitívumok, értékek, jó tulajdonságok, pozitív dolgok, illetve negatívumok, rossz tulajdonságok, negatív dolgok azzal a fenntartással, hogy ez csak a benne foglalt fogalmak többségére vonatkozik. (Nehéz volna ugyanis bármelyik kategóriába besorolni a televíziót, az élet élvezetét, és értelmetlen volna negatívumnak tekinteni a tanulást, a testvéreket, a szülőket.) A táblázat jobb oldali oszlopában olyan dolgokat tüntettünk fel, amelyektől a gyerekeknek a játék során lehetőségük lesz szabadulni, amelyeket jövőjük szempontjából visszautasíthatnak.

Elmondjuk a gyerekeknek, hogy először néhány percben gondolkodjanak el, hogy a bal oldali pozitívumok közül melyeket szeretnék önmaguk életébe beépíteni, önmaguk számára megvalósítani. Így kijelölhetik maguknak azokat, amelyeket az árverés során igyekeznek majd megvásárolni. Felhívjuk a figyelmüket, hogy mindenkinek a kezdetben rendelkezésre álló 2000 zsetonnal kell gazdálkodnia, menet közben ki-ki tartsa tehát számon, hogy éppen mennyi van még meg belőle.

a) Ha a licit végösszege 100-nál nem több, akkor az, aki azt megnyerte, a megvett pozitívumért cserébe 1 általa kiválasztott negatívumot adhat, ez utóbbit a saját lapján kihúzza, és mellé beírja a megvett értéket, ugyanebbe a sorba pedig még azt is, hogy a zsetonja mennyivel csökkent.

b) Ha a licit végösszege 101 és 200 közötti, akkor cserébe 2 negatívumot adhat, mindkettőt áthúzza, és melléjük beírja a megszerzett értéket, a „zsetonok” oszlopba pedig mindkét helyen az adott összeg felét kell feltüntetnie.

c) 201 és 300 közötti vásárlási ár esetén három negatívumtól lehet megszabadulni, ekkor az összeg harmadrészét három helyre kell beírni.

d) 300-nál magasabb licitek esetén pedig mindig négy rossz tulajdonságot lehet kihúzni, így az összeg negyedrésze négy helyen jelenik meg.

Például: aki a békés életet 270 zsetonért megnyerte, az kihúzhatja a hazugságot, a keserű magányt és a gúnyolódást, mindhárom mellé beírja, hogy békés élet, továbbá 90-et a „zsetonok” oszlopba. (Mindezt anélkül, hogy ezt bárkinek is elmondaná vagy megmutatná.)

Ha valaki a táblázatban megadott negatívumokból már nem akar (vagy elfogyott, és ezért nem tud) többet kihúzni, akkor a gyermekkor alatt üresen levő mezőkbe saját személyes hibáit írja. (Pl. lustaság, lezserség, túlzott önbizalom, meggondolatlanság, de az is szóba jöhet, hogy fáradékonyság, késői lefekvés stb. A diákok életkoruktól, önismereti szintjüktől függően más és más jellegű dolgokat jeleznek ilyenkor. Ezeket természetesen vételkor ugyanúgy át kell húzni, mint az előre megadott rossz tulajdonságokat.)

A játékszabályok ismertetése után tetszőleges sorrendben végigmegyünk a bal oldali fogalmakon. A játékvezető felkínálja: „hosszú élet 50-ért, 100-ért, 120-ért...”. Az, hogy a jelentkezők száma milyen gyorsan csökken, segít abban, hogy az összeget jelentősen (100-zal) vagy csak kismértékben (10–15-tel) emeljük (lásd még később a 12. pontot). Amikor már csak néhány diák vállalja, hogy megfizeti a kért összeget, és ezáltal elkel (övék lesz) pl. a hosszú élet, akkor egy rövid ideig várunk, hogy a nyertesek kiválaszthassák, hogy mit adnak értük cserébe, és kitölthessék a megfelelő mezőket. Így lassan mindegyik pozitívum gazdára talál. A végén a játékvezető a névvel kitöltött táblázatokat összegyűjti és elvégzi a kiértékelést.

A játék elemzése és a benne rejlő lehetőségek

1. A pedagógus, ha jól ismeri a közösséget, ezt kihasználhatja a fogalmi listák összeállításakor. Ha belevesz olyan értékeket, amelyek tapasztalatai szerint hiányoznak vagy alig vannak jelen a diákok szellemi, erkölcsi világában, akkor képet kaphat arról, hogy ezek mégis milyen mértékben, milyen erősséggel foglalkoztatják a gyerekeket legalábbis a közeli vagy távoli jövőre vonatkozó vágyaik, szándékaik szintjén.

2. Össze lehet állítani mindkét listát (bizonyos életkor felett) a diákokkal közösen. Érdemes ebből a célból 3-4 olyan diákot meghívni egy beszélgetésre, akik jól ismerik az osztályt, intellektuálisan érettek, és talán némi empátiával, kritikai és igazságérzettel is rendelkeznek.

3. Az előre megadott negatívumok számát nagyon le lehet csökkenteni a személyes, önállóan beírandó hibák javára. Érdemes azonban legalább 10-15 negatívumot megadni, hogy ezek segítségével a játék elején a gyerekek ráérezzenek annak menetére. Ha 10-nél kevesebb negatívumot adunk meg, és pl. 25 személyes üres rovatot, akkor a visszautasításra vonatkozó összesített értékelés kevesebbet árul el a közösségről. Viszont ebben az esetben az egyéneket a játék erős önismereti gondolkodásra készteti, a kitöltött lapok így elsősorban személyenkénti értékelést, megismerést tesznek lehetővé.

4. Többször érdemes felhívni a diákok figyelmét, hogy esetenként a megnyert licit felét, harmadát vagy negyedét kell beírni két, három vagy négy helyre aszerint, hogy hány negatív tulajdonságot, hibát akar kihúzni a liciten megnyert zsetonért. Ezeket az értékeket, ha szükséges, kerekítsük egész számra.

5. A zsetonok oszlopának a legalsó mezőjébe vagy azt írjuk, hogy mennyi pénzünk maradt a 2000-ből, vagy azt, hogy mennyit költöttünk. Az értékelést megkönnyíti, ha a csoport ezt egységesen csinálja.

6. A licit nyerteseinek száma legyen a csoportlétszám ötödrésze. (Pl. 14-16 fő esetén három, 19-21 fő esetén négy.) Ez a szám elég nagy ahhoz, hogy többen érezhessék, hogy „megszerezték” az adott jó tulajdonságot és ezáltal megszabadultak valami rossztól, de elég kicsi ahhoz, hogy a licitnek valóban legyen tétje.

7. A fent leírt változatban 2000-es induló összeg mellett 100-as, 200-as, 300-as licithatárokat javasoltunk ahhoz, hogy 2, 3 vagy 4 dologtól lehessen megszabadulni.

a) Az 50, 100, 150-es határok esetén számolni kell azzal, hogy a negatívumok a játék végére a gyerekek lapjain szinte mind elfogynak (mert a végső licit többnyire 150 felett van, így négyesével húzzák ki a rossz tulajdonságokat). Ebben az esetben a visszautasításra vonatkozó csoportos értékelés szinte semmitmondó lesz.

b) 150, 300, 450-es értékhatárokkal jól működik a játék, de 250, 500, 750-nel már az a helyzet áll elő, hogy a rossz tulajdonságokból a diákoknak alig lesz lehetőségük kihúzni, mert a legnagyobb licitek 600-800 között vannak (általában), és egy gyerek átlagosan 5-7 dolgot vesz meg a játék folyamán.

A helyes értékhatárok megkereséséhez a 2. táblázat nyújt segítséget:

A = a megadott negatívumok számaB = a személyes negatívumokra adott üres rovatok száma

8. Érdekes, hogy a kamaszok ebben a félig játékos, félig komoly szituációban bátran vállalják leírni saját hibáikat, „bűneiket”. Ennek valószínűleg a következő okai vannak:

a) Amit leír, azt (a játékszabályok szerint) ki is húzza rögtön, és ez azt az érzést kelti, hogy megszabadul tőle, tehát már nem az övé. Ezt pedig így könnyebb vállalnia a tanára vagy az osztályfőnöke előtt, mintha azt kellene leírnia, hogy ő jelenleg ezzel meg ezzel az emberi hiányossággal rendelkezik.

b) Nemcsak kihúzza, de beír mellé egy általa elérni vágyott jó dolgot, ezáltal a játék pillanatnyi szituációjában még inkább eltűnik a személyes negatívum jelentősége.

c) A hibák elismerésének következménye nem szidás, büntetés, hanem majdnemhogy jutalom: pl. lustaságért szép szerelmet, irigységért segítőkészséget kaphat cserébe.

d) A játék látványos és nyilvános része, amit a közösség együtt átél, a jóért való egészséges küzdelemmel telik. Ennek során szóban csak a pozitívumok hangzanak el. Így a diák tudatában eltörpül annak az 1-2 percnek a jelentősége, amikor a licit után a nyertesek kicsit magukba szállnak a negatívumaik miatt.

e) Végül, ha a gyerek tudja, hogy kitöltött lapja nem fog illetéktelen kezekbe kerülni (jó ezt számukra az elején hangsúlyozni), az is hozzásegítheti, hogy bizalommal és reálisan írjon önmagáról.

9. Ha kb. 35 dolgot kínálunk árverésre, akkor egy 15 fős csoportban a játék 60-70 percig tart. Magasabb csoportlétszám ezt az időtartamot csak minimális mértékben emeli. Kevesebb „áruval” az időtartam nyilván arányosan csökken, de ha a pozitívumok száma csak 15 körüli, akkor nem kapunk reális képet a közösség értékrendjéről.

10. A legjobb 12-16 fővel játszani, mert ennyien még elég jól tudnak egymásra figyelni. Húsz fő feletti létszámmal csak nagyon nyugodt, harmonikus közösséggel érdemes játszani (ilyen az alább példaként táblázatokkal bemutatott esetünk), de harminc fölé semmiképpen ne menjünk. Pl. egy 28-36 fős osztályt mindenképpen érdemes a vizsgálathoz kettéosztani.

11. Az árral természetesen a játékvezető lefelé is mozoghat. Ha pl. egy 20 fős csoportban mindig 4 nyertes van, és 520-ért a műveltséget még 6-an, de 530-ért már csak 3-an vennék meg, akkor 520 és 530 közötti „finomhangolással” elérhetjük, hogy éppen 4 vásárló legyen. Elvileg persze az is lehetséges, hogy ez nem megvalósítható (pl. 523-ért megvenné 5, de 524-ért már csak 3), de a gyakorlatban ez igen ritka. Ilyenkor a játékszabályokat alkalmilag kiegészíthetjük azzal a döntéssel, hogy ebben az esetben a műveltséget 3 vagy 5 ember veheti-e meg.

12. Nem érdemes nagyon mereven ragaszkodni ahhoz, hogy a kiadások során senki ne lépje túl a 2000-es számot. Fontosabb ugyanis, hogy viszonylag reális képet kapjunk a közösség (és az egyének) értékrendjéről, és ez esetenként ebben a kérdésben némi engedékenységet követel. Ha pl. valaki 1650 zsetont már elköltött, és az utolsó licitek egyike (amelyben mindenképpen nyerni szeretett volna) a 400-at eléri, akkor a szabálykövetőbb diákok ilyen helyzetben megkérdik, hogy mi van akkor, ha túllépik a 2000-et (egy lehetséges válasz: felveszel a bankból még 50 zsetont, és a dolog el van intézve), mások kérdezés nélkül vállalják a 400-as vagy 450-es licitet, érezvén az egész játék menetéből, hangulatából, hogy a 2000-et inkább „nem illik”, mint „tilos” meghaladni. Aki azonban már kb. 2100 zsetont elköltött, többet már semmiképpen ne licitáljon.

Értékelés

Egy olyan példán mutatjuk be a játék végén összegyűjtött táblázatok kiértékelését, amely vizsgálatot egy Budapest-belvárosi hatosztályos gimnázium 14 éves diákjaival végeztünk. Ebben egy osztály 25 tanulója vett részt, fiúk-lányok vegyesen. Valóságos neveik helyén a táblázatokban az ábécé nagybetűi szerepelnek.

Két táblázatot készítünk tehát. Az egyiket a választási, a másikat a visszautasítási eredmények összesítésére.

1. A választási mátrix (3. táblázat) megszerkesztését megkönnyíti, ha a játékvezető a játék közben feljegyzi, hogy mi mennyiért kelt el. A táblázat első oszlopába egymás alá írjuk a pozitívumokat az értük adott zsetonok szerinti csökkenő sorrendben. Az első sorba pedig egymás mellé írjuk a tanulók neveit tetszőleges sorrendben, és a kitöltött lapok alapján beírjuk a táblázatba, hogy ki, mit, mennyiért vett meg. Végül összeadjuk az egyéni kiadásokat, és összegüket beírjuk a táblázat utolsó sorába. Ezzel egyben ellenőrizzük, hogy a diákok a saját lapjukon jól számoltak-e. Érdemes grafikonon is ábrázolni az eredményeket: ennek egyik tengelyén az egyes értékek, a másikon az érte adott összeg szerepel. Így ugyanis látványosabbak az egyes árak közötti különbségek, azok összehasonlítása képszerűbb. (1. ábra)

2. A visszautasítási táblázatot hasonlóképpen készítjük el. Minden egyes lapról beírjuk az összesítő táblázatba, hogy az adott oszlopban levő tanuló az adott sorban levő negatívummal együtt mennyi zsetont adott. (3. táblázat) A sorok szerinti összegzéssel kiszámítjuk, hogy az egyes rossz tulajdonságok mekkora – számszerűen is kifejezhető – visszautasítást jelentenek a közösség egésze részéről. Ezután a sorokat felcseréljük úgy, hogy az elején legyen a leginkább, a végén a legkevésbé visszautasított rossz tulajdonság. Grafikonon történő ábrázolással itt is szemléletesebb képet kaphatunk. „Egyéb” kategóriával jelöljük a gyerekek személyes hibáit, még akkor is, ha ezek között néhány megegyező is van.

Ha olyan rendszert választottunk, amely kevésbé alkalmas a visszautasítás csoportos összesítésére, de igen hasznos az egyéni lapok áttanulmányozása (a viszonylag sok beírt személyes negatívum miatt), akkor ez önmagában is sok segítséget, támpontot adhat a pedagógusnak, feltételezve, hogy nagyfokú egyéni érdeklődéssel, odafigyeléssel és ráhangolódással rendelkezik tanítványai iránt. Mindez pedig munkáját megkönnyítheti vagy újabb feladatokat mutathat, és ha ez annak a bizalomnak a megőrzésével párosul, amelyet a gyerekek a játék során titkon megadtak, akkor a nevelés folyamata mind a tanítvány, mind a nevelő részére kicsit simább utat fog jelenteni, ha nem is lesz konfliktusmentes.

3. A játéknak egy kicsit más változatában még többet megtudhatunk a csoport tagjairól és a választásokat más módon is számszerűsíthetjük. Az elején, közvetlenül a lapok kiosztása után megkérjük a gyerekeket, hogy a bal oldali oszlopban jelöljék meg azokat a tulajdonságokat, amelyeket szeretnék, ha az életben majd magukénak vallhatnának. Adhatunk esetleg valamilyen korlátot, hogy pl. legfeljebb 6-ot vagy 12-t válasszanak, vagy mondhatjuk kissé határozatlanabbul, hogy pl. 10–12-nél lehetőleg ne legyen több. Ezután a játék pontosan ugyanúgy elkezdődik, lefolyik, és befejeződik, ahogyan az elején ismertettük, a beszedett lapokon azonban szerepel az a többletinformáció, hogy a licitálást megelőzően ki mit jelölt maga számára fontosnak. Az összesítéskor minden egyes tulajdonságról meghatározzuk, hogy azt hányan jelölték be maguknak, majd ezt a számot megszorozzuk azzal az értékkel, amennyiért az adott pozitívum elkelt. Ezután a jó tulajdonságokat az így kiszámított szorzatok alapján tesszük sorba. Ezáltal tulajdonképpen úgy értékelünk, mintha mindenki, aki az adott dologra törekedni szeretne majd életében, tulajdonképpen meg is vette volna annyiért, amennyiért az végül is elkelt.

Egy harmadik sorrendet pedig aszerint állíthatunk fel, hogy hányan jelöltek maguk számára fontosnak egy pozitívumot. Érdemes összehasonlítani az így kialakult értékrendlistákat az 1. pontban kialakítottal.

Hasonlóságuk, közeli egybeesésük azt mutatja, hogy a játékszabályokban rejlő az a látszólagos korlát, hogy véges számú zsetonnal rendelkezve kell önmagam számára egy értéklistát felállítani, beosztani – ráadásul egy sajátos „versenyhelyzetben” a többiekkel – nem vagy alig befolyásolja a vizsgálat kimenetelét. Amennyiben tehát egyáltalán jogunk van számokkal, matematikai fogalmakkal ettől teljesen távol eső emberi, pszichológiai, szellemi, sőt elvont fogalmakat, belső szándékokat, emberi vágyakozásokat, esetleg kialakulatlan meggyőződéseket vizsgálni, annyiban bízunk benne, hogy az itt leírt módszer sokak számára elfogadható és használható lesz.

Örömmel vesszük az olvasók visszajelzéseit az itt leírt vizsgálattal kapcsolatban, hogy ha lehet, még kifinomultabbá vagy gazdagabbá vagy szerteágazóbbá tegyük.