Jakabffyné Németh Magda

A természettudományos oktatás megújítása az egységes világképért

Századunk egyik nagy és súlyosbodó problémája, hogy az oktatás egyre inkább csak szakembereket képez, anélkül, hogy jó alapműveltséget adna. A II. világháború után a kérdésről sokat írtak Nyugaton is, főleg Angliában, de ennek ellenére a legtöbb oktatási rendszer a másik irányba, a fokozott szakosodás felé tolódott el. Pedig arra volna szükség, hogy az emberiség „kiművelt” emberfői ne szakbarbárok, hanem átfogó világképpel rendelkező egyének legyenek.

Németh László már a harmincas években „Tanú” című folyóirata megindítása kapcsán szólt erről. Később, amikor pedagógiával többet foglalkozott, arra a meggyőződésre jutott, hogy megfelelő tanmenettel egy általános világkép már a középiskolában kialakítható. 1945–48 között Hódmezővásárhelyen tanított, és a gyakorlatban kidolgozta, illetve kipróbálta módszerét. Ebben az időszakban, valamint az ötvenes-hatvanas években fontos feladatának érezte, hogy írásban rögzítse a módszert, illetve az anyagot. Többször hozzákezdett, de sajnos élete különböző nehézségei, nem utolsósorban betegsége, megakadályozták abban, hogy befejezze. Terve az volt, hogy „Négy könyv”-ben középiskolai oktatásra is alkalmas módon összefoglalja az emberi műveltség legfontosabb anyagát. Sajnos a „Négy könyv”-ből csak részletek készültek el, s ezek is elszórtan, köteteiben és különböző folyóiratokban láttak később napvilágot. Az 1988-ban megjelent „Négy könyv” publikálatlan anyagot és pedagógiai írásaiból válogatást tartalmaz, de nem tekinthető az író által tervezett műnek.

Élete alkonyán munkássága egyik legnagyobb adósságának érezte, hogy ez a mű nem került tető alá. 1962-ben ugyan kiadói szerződést is kötött rá, s ennek kapcsán így írja le céljait a „Négy könyv” megírásával: ťEnciklopédiámŤ-mal, mint a ťTanúŤ-val is a műveltség egy-egy tárnájába szorult szakmunkást, ahogy ma mondják: szakbarbárt akartam az összefüggésekre s az egészre emlékeztetni.” „A négy könyv is több lett volna, mint szakérettségizők segédkönyve, egyfajta Noé-bárka is, mely a szívemnek oly kedves nyugati civilizáció ragyogását és változatait – a Minőséget – szerette volna az új szocialista Magyarországba átmenteni.”¹

A „Négy könyv” tervezett kötetei: Történet, Természetismeret, Matematika és alkalmazásai és Nyelvek.

1945 őszén Németh László megírja A tanügy rendezése című tanulmányát. Ebben az oktatási rendszert hároméves szakaszokban javasolja a 6. évtől kezdődően. A középiskola tehát 12 éves kortól indulna, és az érettségivel zárulna. Már itt gondol a tantárgyak összevonására. A történelem például nemcsak a hagyományos históriát tartalmazná, hanem teljes kultúrtörténetet is; a természetismeret pedig a fizika, kémia és biológia alapjait, nagyjából kialakulásuk kronologikus sorrendjében. Az ismétlődések, átfedések (időben és tárgyak közt is) kiiktatása időmegtakarítást jelent, s ezt az időt gyakorlati munkára és kísérletezésre lehetne felhasználni.

Az időmegtakarításnál azonban jelentősebb az az előny, ami az emberiség történeteinek egy rendszerbe foglalásával és az összefüggő világkép kialakításával jár. Feltétlen új és mondhatnánk „forradalmi” az a javaslata, hogy a négy nagy tárgy közül három, a Történet, Természetismeret és Matematika és alkalmazása időben párhuzamosan fusson, tehát ugyanazt a korszakot tanulják ugyanabban az időszakban a diákok, mindhárom tárgykörben. Így nemcsak szakértelmet kapnak, hanem szükségszerűen kialakul egy-egy korszak képe, ami azután összegezésben világképpé válik.

Németh László rendkívül fontosnak tartja a táblázatos rendszerezést is, a megértés és emlékezet megsegítése céljából. „A mi műveltségünk nagy baja épp az, hogy a középiskolai és szakmai képzésben az emlékezetterhelő ismeret elnyomja a világnézetit, erkölcsformálót”² – írja 1955-ben.

„Iskolaterve” tehát a fő tárggyal, a történelemmel indulna 12 éves korban. Az első évben az őstörténetet és a régi nagy civilizációkat tárgyalná a görögökig; kitérne művészetük, kultúrájuk, életformájuk, históriájuk, földrajzuk részleteire is. A természetismeret és matematika tudománya ekkor még erősen gyerekcipőben jár, viszont a népek történelme sok érdekes részletet szolgáltat, ami egy 12 éves serdülő érdeklődését felkelti, és képet alakít számára erről a korszakról.

A második év a hellenista-római civilizáció, a középkor és a reneszánsz története lenne. Itt a fizika és matematika már lényeges szerepet nyer.

A harmadik év az újkor története a XIX. század közepéig, és itt belép fontos tárgyként a kémia.

A negyedik évfolyam napjainkig jut a kronológiában. A XX. században a természettudományok – elsősorban a kémia, az atomfizika és biológia – az emberiség történetében meghatározó tényezővé válnak.

Minthogy jelenlegi világképünk kialakításához a közelebbi korszakok mind nagyobb arányban járulnak hozzá, tanulmányozásuk egyre rövidebb szakaszokhoz hosszabb időszakot rendel, tehát a korszakok léptékcserével követik egymást.

A negyedik középiskolai év végére áttekintést ad, az emberiség teljes történetéről, beleértve a természettudományokat is, és megteremti egy világkép kialakításának lehetőségét.

A középiskola utolsó két évét a választott egyetemi tanulmányokhoz szükséges tárgyakban való elmélyedésre lehetne fordítani.

Most térnék rá tulajdonképpen arra, „Hogyan tanítsuk a természettudományos tárgyakat?”. Németh Lászlónak ugyanezzel a címmel van egy 1948-ból származó írása; ebből idéznék néhány mondatot.³

„A természettudományok tanárának nemcsak természettudományi ismereteket kell adnia, hanem azt is meg kell értetnie, mi a modern természettudomány jelentősége az emberiség történetében. Az ember sokféle kulccsal próbálta megnyitni a természetet, de a modern természettudomány az első, amely valóban nyit is. Az egyetlen világmagyarázat, amely nem a mítosz vagy művészi vízió laza összefüggését teremti meg a dolgok közt, hanem az egész természetet egyetlen, minden részletre kiterjedő egységes fogalmi hálóval magyarázza.” ...

„A tanításban a természettudomány fontosságának három módszertani szempont felel meg.

1. Tanítsuk a természettudományt történeti perspektívában. Mind a fizika, mind a vegytan, mind az élettan tanítható a fizikai, vegyi, élettani problémák történeteként. Így a tanuló nemcsak a végeredményt látja, hanem hogy mennyi kérdés és nagyszerű válasz vetődik egymásra, míg ezek az eredmények megszülettek.

2. Tanítsuk az egyes természettudományi tárgyakat az egész természetmagyarázat részeként. Az egyes tárgyak között világos összefüggés van. A fizika az alap, erre épül a vegytan, erre az élettan, s az élettan fölött fog kiépülni az igazi, tudományos lélektan.

3. Tanításunk legyen gyakorlati. Magyarázza a technikát, a hasznot, amit az egyes felfedezések az emberiségnek jelentenek. Másrészt fejlesszen ki bizonyos technikai készségeket. A tanuló ne csak nézze a kísérleteket, hanem végezze maga is, kerüljön közelebb az anyaghoz, érezze meg tulajdon ujjaival szellem és anyag összekapcsolódásának örömét.

Ilyen tanítással elérjük a célt, amit a hivatalos kívánalom tűz elénk: tudniillik megértetjük, hogy: 1. A természeten kívül nincs más természet, az összes jelenségek ebben a természetben foglalnak helyet. 2. Ez a természet megismerhető, és egyre alaposabban fogják megismerni. 3. Nemcsak megismerni, az emberiség javára kihasználni is.”

A történelem mozgása gyorsuló mozgás. Az emberiség a történelmet iparával és szervezettségével gyorsítja fel. Igaz volt ez a régmúltban is, de fokozottan igaz a modern társadalomban.

A természetismereti tárgy jelentős mértékben az újkor történetének „kinagyítása”. A tankönyv „az újkori természettudomány történetéről szólna, de úgy, hogy keletkezésük helyén az egyes tudományágak anyagát meg is tanítaná.”⁴

A fizika, vegytan és biológia fejezeteit nagyjából keletkezésük sorrendjében mondaná el, a XVII. századtól kezdődően. A fejezetek között vannak ugyan időbeli átfedések, de ugyanakkor feltétlen létezik egy történeti sorrend.

Legcélszerűbb talán Németh László módszerét követve táblázatot készíteni a természettudomány tanításáról, az idő függvényében. A táblázat két iskolai év anyagát ölelné fel, de elképzelhető úgy is, hogy a középiskola négy osztályára oszlana el.

Megjegyzendő, hogy a biológia fejlődése nagymértékben függött a fizikai és kémiai tudományos feltételek megteremtésétől.

A táblázat tehát vázlatosan így alakulna:

Ha az anyagot két évre osztjuk, a választóvonal a XIX. századnál lenne, mielőtt a biológiába belekóstolunk. A XX. század tudománya teljes egészében a második évre kerülne.

A Négy könyv című kötet a táblázaton kívül eső témaköröket is tárgyal, szintén kronológiai sorrendben. Ilyen fejezetek például: Vegyi iparok, Életvegytan, Élettan története. Hogyan a legcélszerűbb az anyagot tanítani? Természetesen úgy, hogy az újkor történelmébe ágyazzuk, és kihangsúlyozzuk a kölcsönhatást a história és a tudomány fejlődése között. A táblázatot folytassuk úgy, hogy a tudományágak alá a szóban forgó század legfontosabb eseményeit, művészetét, irodalmát, technikai fejlődését, matematikai eredményeit, meghatározó személyeit stb. soroljuk, s így a függőleges oszlopok egy-egy századról átfogó képet adnak.

Ha egy diák el tudja helyezni az emberiség történelmének főbb eseményeit egy ilyen megatáblázatban, akkor képet alkotott világunkról, fejlődésünkről.

Kérdéses, hogy a megatáblázaton kívül milyen tankönyv lenne szükséges az ilyen típusú tanuláshoz?

Németh László erre így adta meg a választ:⁵

„Az egyes könyvek szerkezetét így képzeltük el: egy-egy (körülbelül húszíves) kötetnek mintegy a fele lenne a simán, fönnakadás nélkül folyó esszé, a könyv végére három-négy ívnyi bibliográfia kerül, mely nemcsak az egyes fejezetek irodalmát sorolja fel, de az olvasót útbaigazító jellemzéseket is fűz hozzá, a közbeeső öt-hat ív a főszöveget megvilágító jegyzeteknek, a leágazásokat ott megtakarító néhány oldalas esszéknek maradna. A könyveknek, amennyire ezt az előadás kívánja, s a hely engedi, képanyaga is lesz.

A könyvek írásával egy időben olvasókönyvek összeállítását is megkezdenénk...”

Ilyen tankönyvek ma még nem léteznek és összeállításuk hatalmas feladat. Ez a hiány nyomasztotta az írót élete utolsó éveiben, vagyis hogy „Noé bárkáját” nem tudta megépíteni a nyugati szellem és civilizáció megőrzésére.

A legtöbb iskola tanmenete ma sem nyújt arra lehetőséget, hogy a természettudományokat Németh László módszerével tanítsuk. Alternatívaként, a hagyományos tárgyak mellé viszont lehetőség nyílhat egy történeti tárgyra, amely a megfelelő keretbe helyezi a már elsajátított ismereteket.

Ez volt a helyzet abban a kanadai iskolában is, ahol 17 éven át tanítottam kémiát és fizikát. A gimnázium III. és IV. évében (tehát 16 és 17 éves diákok számára) engedélyt kaptam egy úgynevezett kísérleti tárgy tanítására, „History of Science” címmel. A tárgy több volt mint tudománytörténet; megkíséreltem az emberi civilizáció és kultúra történetét is elmondani a természettudomány mellett. Az első harmadévben a korai civilizációkról beszéltünk, és az olasz reneszánszig jutottunk el. A másodikban a XVI–XVII–XVIII. századot tárgyaltuk; az utolsóban pedig a XIX. és XX. századdal foglalkoztunk. Mason „A History of the Sciences” című kötetét használtuk alapolvasókönyvnek, de a diákok ezenfelül is sokat olvastak, és kiváló kiselőadásokat tartottak osztálytársaiknak előre megbeszélt témákról. Ez a módszer is igen hasznos volt egy világkép kialakítására.

Az, hogy az emberiség „kiművelt” emberfői ne szakbarbárok, hanem átfogó világképpel rendelkező egyének legyenek, egyre fontosabbá válik. Németh László történeti módszere ennek kialakításában nagy segítséget nyújt.