Horváth Jenő

Fiatalok reményei és félelmei a holnaptól

– David Hicks: Egy óra a jövőnek –

David Hicks docens (Bath College of Higher Education), aki jövőkutatással foglalkozik Angliában, Bath városában, érdekes, tanulságos, összehasonlító tanulmányt közölt a „Futures” című folyóirat 1996. februári számában a fiatalok és a felnőttek jövőképéről történeti megvilágításban. Írásunk a szerző gondolatainak rövid összegzése.

A fiatalok jövőre vonatkozó elképzeléseinek vizsgálatát azért tartja fontosnak, mert a mostani gyerekek később már a XXI. század polgárai lesznek, ennélfogva alakítói is a jövőnek. A tanároknak tehát komoly felelősségük, hogy a rábízottakat felkészítsék a felnőtt élet, a jövő lehetőségeire, felelősségére. Először a felnőttekkel kapcsolatos kutatásról ír. Danzinger az 1960-as évek elején Dél-Afrikában úgynevezett „jövőtörténeteket” íratott, amelyekből nyilvánvalóvá vált, hogy a társadalom eltérő csoportjai különböző nézeteket vallanak a jövőről. Az Egyesült Királyság, Norvégia, Hollandia, Spanyolország, Lengyelország, Csehszlovákia, Jugoszlávia, India és Japán kutatói tíz országra kiterjedő összehasonlító vizsgálatot végeztek a 70-es évek első felében „Milyen lesz a világ 2000-ben” címmel. A 80-as években hasonló felmérés történt Kanadában is. Az említett kutatások általános tanulsága egyrészt az, hogy a jövőt kizárólag a tudományos-technikai fejlődéssel hozták kapcsolatba, nem beszéltek a társadalmi változások lehetőségeiről (csak a háború és béke problémáiról), másrészt a nyugati jövővíziók jórészt pesszimistának bizonyultak.

Hicks részletes áttekintést közöl a fiatalok jövővel kapcsolatos elgondolásaira vonatkozó kutatásokról is. Toffler a 70-es években felfedezte azt a tényt, hogy ellentmondás van a fiatalok személyes, egyéni elvárásai és aközött, ahogyan az ország, a nemzet, a világ jövőjét látják. Míg saját életükben munkát, házasságot, családot reméltek, addig a nagyvilágban forradalmat, nemzeti katasztrófát, nukleáris háborút „jósoltak”. Brown volt azon kevesek egyike az Egyesült Királyságban, aki a 80-as évek közepén 250 18 éves fiatallal rövid esszéket íratott arról, hogyan képzelik egy napjukat 2000-ben. Legtöbbjük magas műszaki színvonalat „jósolt”, bár többen nyugtalanok is emiatt. A nem anyagi értékeket jóval gyakrabban említik, mint a materiálisokat. Sok tanulmányban kiábrándultságot találunk a modern fogyasztói társadalom miatt. Holden fiatalabb, 9-10 éves gyermekeket vizsgált, és meglepetéssel tapasztalta érett válaszaikat arról, hogy nagyon várták a szegénység, a bűnözés és a háborúk végét.

Johnson az USA-ban, 1987-ben a diákok személyes, nemzeti és globális jövőképét kutatta. Legtöbben optimistán szemlélték saját jövőjüket: megházasodnak, gyermekeik, saját otthonuk, autójuk lesz, gazdagabbak és boldogabbak lesznek szüleiknél.

Az Egyesült Államokat illetően viszont kevésbé voltak optimisták: a megkérdezettek több mint fele a kábítószer-fogyasztás és bűnözés növekedését prognosztizálta. Sokan úgy érezték, hogy a társadalmi és gazdasági helyzet ugyanolyan vagy rosszabb lesz a jövőben. 60%-uk úgy gondolja, növekszik a nukleáris háború veszélye, és csaknem ugyanannyian az erőforrások kimerülését és a levegő minőségének további romlását prognosztizálják. A Henley Centre for Forecasting Intézet a 10-14 éves korosztályt vizsgálta. Az eredmények szerint a fiatalok nagy érdeklődést mutattak a globális kérdések, különösképpen a környezetvédelem problémái iránt. Látják a megoldást: változtatni kell a fogyasztás jelenlegi modelljén. Jövőképük meglehetősen pesszimista. Hutchinson doktori értekezésében 650 ausztrál tizenévest vizsgált kérdőív segítségével és ezt követő interjúkkal. Jövőképük nagyon pesszimista és erős félelmet mutat (például fizikai erőszak, megosztott világ: gazdagok és szegények, a bioszféra állandó károsodása, politikai korrupció, szavazni nem érdemes stb.).

Míg a korábbi felmérések optimizmust sugároztak a személyes, a magánélet szférájában, pesszimizmus csak a nemzeti, országos és globális kérdések területén mutatkozott, ma ez a különbség eltűnt. Eckersley megjegyzi, hogy a fiatalok jövőtlenségérzése nem csökkent a hidegháború befejeztével, sőt, a probléma egyre mélyül, főleg a globális környezetromlás, az erőszak, az egyenlőtlenség, a dehumanizáció és a gépek uralta világ miatt.

Ezt követően David Hicks részletes elemzést ad az 1994-ben Dél-Nyugat Angliában, 400 iskolás gyermek között végzett reprezentatív felméréséről. A vizsgálat célja az volt, hogy feltárja, a fiatalok hogyan vélekednek a jövőről a 90-es években. Reprezentatív felmérés során az iskolákat településük jellege (városi és falusi iskolák), valamint különböző társadalmi-gazdasági hátterek szerint válogatták. Négy korcsoport volt: 7, 11 (általános iskola), 14 és 18 évesek (középiskola). A megkérdezettek kérdőíveket töltöttek ki, majd mintacsoportokkal beszélgetést folytattak. Ellentétben Johnson nal, a kérdések főleg a helyi jövőre vonatkoztak, kevésbé a nemzetire (az országosra), mivel ez jobban megfelelt a fiatalabb korosztálynak.

Személyes jövőjével az általános iskolás diákok alig fele foglalkozik gyakran vagy nagyon gyakran, de csak egyharmaduk beszéli ezt meg barátaival is. Ezek a számok háromnegyedre, illetve felére emelkednek a középiskolásoknál. A fiatalok reményei a tanulásra, a munkára, az emberi kapcsolatokra és a jó életre irányulnak. Ezek a remények egyre fontosabbak lesznek az életkorral: a 14. életévben érik el a csúcsot (kivéve a tanulás sikerességének reményét). Úgy tűnik, hogy a 14 éveseket jobban érdekli a jó állás, a sikeres élet és a jó kapcsolat, mint az idősebbeket. Sokan 16 éves korukban befejezik az iskolát, viszont akik maradnak, azok számára a sikeres vizsga kap prioritást. A fiatalok saját életükre vonatkozó félelmei visszatükrözik a mai világ kérdéseit: munka, egészség, pénz, család. Ezek a félelmek az életkorral együtt növekednek, bár ami az egészséget és a családi problémákat illeti, a legnagyobb érték 14 éves korúaknál volt tapasztalható. Általában megfigyelhető: a remények és félelmek 14 éves korban a legnagyobbak.

A helyi (városi vagy falusi) jövővel kapcsolatban a szerző azt tapasztalta, hogy ezek a mutatók nem sokat változnak a válaszadó életkorával. Legtöbben nem gyakran gondolnak helyi közösségük jövőjére: 2/3 részük néha, 1/4 részük soha nem teszi ezt. Még kevesebben beszélnek barátaikkal erről: 44% hozza szóba olykor a lakhely távlatait. Az említett tények mindenképpen bizonyos érdektelenséget árulnak el. A remény elsősorban a nagyobb gazdasági felvirágzásra, kevesebb bűnre, jobb komfortra, kényelemre és kevesebb környezetszennyeződésre irányul. Félnek viszont a helyben is fenyegető bűnelkövetés, munkanélküliség, a környezetszennyeződés növekedésétől és a romló környezettől. Ha az életkorral való összefüggést nézzük, akkor azt látjuk, hogy az idősebb gyermekek kevésbé bíznak a szennyeződés csökkenésében, aggódnak a bűnözés, különösképpen a vandalizmus, a rablás és a nemi erőszak miatt. Összegezve elmondhatjuk, hogy a város, a falu biztonsága kérdésessé vált, a fiatalok félnek maguktól és másoktól, látják, hogy az utcák, a fák, a parkok, a farmok állandó veszélynek vannak kitéve.

Mi a helyzet a globális jövőképekkel? A fiatalok több mint fele gyakran gondol a világ egészét érintő kérdésekre, nézi a tévé erről szóló műsorait, viszont a diákok több mint 50%-a csak néha beszélget erről barátaival, csaknem 1/4-e pedig soha. Legtöbben a háborút említik a félelmek és annak elmaradását a remények között. A környezet iránti érdeklődés 14 éves korig emelkedik, majd csökken. A szegénységnek, a világ élelmezésének problémája állandó marad a kor előrehaladtával, míg az országok közötti jó kapcsolatok jelentőségének elismerése egyre növekszik. Érdekes még, hogy természeti katasztrófáktól való félelem nagy hétéves korban, viszont erőteljesen csökken az általános iskola végére.

A személyes jövőképekben az életkorral csökken az optimizmus: a hétévesek 60%-a, míg a 14 évesek csak 20%-a hiszi, hogy élete sokkal jobb lesz. A fiatalok eléggé optimisták saját jövőjüket illetően. Az általános iskolás diákok 3/4-e úgy gondolja, hogy a jövő egy kissé vagy sokkal jobb lesz, mint manapság. A középiskolások csaknem 70%-a még ugyanezt hiszi. Ami a helyi jövőt illeti, valamivel több mint 40% vár jobbat és a diákok kevesebb mint 1/4-e rosszabbat.

A globális jövő iránti optimizmus az életkorral együtt csökken. A hétévesek a legoptimistábbak. Együttesen 42% gondolja, hogy a világ jobb lesz a jövőben, 1/4 rész ugyanazt várja, 1/3 rész pedig rosszabbodást prognosztizált, összesen tehát csaknem 60% meglehetősen pesszimista ezen a területen.

A lányok inkább foglalkoznak a jövővel, mint a fiúk mind a három skálán (személyes, helyi és globális), különösen általános iskolás és 18 éves korban. A lányok nagyobb valóságérzékkel beszélnek különösen a személyes és globális jövőről. A lányok optimistábbak, mint a fiúk személyes jövőjüket illetően, a 14 éves kor kivételével. A lányok jobban érdeklődnek a tanulás iránt, mint a fiúk, a fiúkat elsősorban a jó élet megvalósítása motiválja. A fiúkat inkább foglalkoztatja a környezetszennyeződés, mint a lányokat, helyileg és globálisan is. 11 éves koruk után a lányokat inkább készteti gondolkodásra az országok közötti kapcsolat, mint a fiúkat. Elmondhatjuk tehát, hogy a lányok nagyobb érdeklődést mutatnak a jövő iránt és valószínű, hogy beszélnek is róla másokkal. A lányok a tanulást, oktatást többre, az anyagiakat kevesebbre értékelik, mint a fiúk. Ugyanakkor nem olyan optimisták, mint a fiúk (talán reálisabbak). A fiúk úgy gondolják, hogy a fejlett technika mindent megold a jövőben. Érdekes a szerző megállapítása, mely szerint csak a hétéves diákok voltak elégedettek a globális kérdések iskolai oktatásával, a 11–18 éves korosztály azt válaszolta, hogy keveset vagy szinte semmit sem tanultak erről.

Végül David Hicks a felmérés egészét tekintve von le következtetéseket. A fiatalok nagyon érdeklődnek a mai kérdések iránt, viszont gyakran félnek is attól, hogy mit hoz a jövő. Számtalan alkalommal eltérés tapasztalható a személyes jövőt és az országos vagy globális jövőt illető elvárások között. A kutatás megerősítette azt a véleményt, hogy a fiatalok jövőt elképzelő képessége nem nagyon fejlett, és általában az aktuális világhelyzet formálja. Ezért van az, hogy a háború az első helyre, míg a környezetvédelem kérdései a második helyre csúsztak.

Mindezek alapján egyetérthetünk Polak véleményével, aki szerint egy társadalom jövőképe visszatükrözi annak belső egészségét és boldogságát. (Vagy másképpen: betegségét és boldogtalanságát.)

A tanulmány írója továbbá felhívja a figyelmet arra, hogy a gyerekek véleménye szerint a tantervekben gyakran hiányzik a jövő dimenziója, a globális perspektíva, amely rendkívül fontos a XXI. századi hatékony oktatás számára. Komolyan foglalkoznunk kell a diákok reményeivel és félelmeivel, ezen belül különösen a fenntartható fejlődés kérdéseivel. A szerző idézi Orr amerikai professzort, aki szerint a posztmodern oktatásnak gyógyítani, kapcsolatot teremteni, felszabadítani, képessé tenni, teremteni és ünnepelni kell megtanítania, vagyis életközpontúnak kell lennie.