Szakértők és szaktanácsadók a közoktatásban

Az 1993-as közoktatási törvénymódosításban olvashattunk először közoktatási szakértőkről, mint akik egyedül jogosultak arra, hogy fenntartói, önkormányzati vagy egyéb megbízás alapján a nevelő-oktató intézményekben szakmai ellenőrzést végezzenek. A minisztérium a törvénymódosítás hatálybalépése után hamarosan pályázatot hirdetett az országos szakértői listára történő felkerülésre. Azóta több fordulóban mérettettek meg a pályázók, és közülük ma már mintegy két és félezren felkerültek öt évre a független közoktatási szakértőket nyilvántartó országos listára, megbízás alapján részt vehetnek az intézmények szakmai ellenőrzésében, mint azt megbízóleveleik is tanúsítják. (Itt érdemes megjegyezni, hogy a szakmai ellenőrzés mellett – a helyi önkormányzatok jegyzőjének hatáskörében – létezik törvényességi ellenőrzés is, az intézmények jogszabályszerű működésének figyelemmel kísérésére és szükség szerinti intézkedések kezdeményezésére.)

A szakértői munkát új, de nem előzmények nélküli tevékenységnek tekinthetjük, hiszen a néhány emberöltővel ezelőtt katedrán álló pedagógusnak és diákjainak sok szorongást okozó tanfelügyelők, majd későbbi utódaik, a szakfelügyelők, ha nem is teljesen azonos, de sok tekintetben hasonló feladatot láttak el. Az utóbbi évtizedek iskolafelügyeleti vitái eredményezték közeli szakmai változatuk, a szaktanácsadó megjelenését, aki már nem ellenőrizte az iskola szakmai munkáját, hanem segítette a pedagógust, mint ahogy teszi ezt ma is az önkormányzati pedagógiai intézetek munkatársaként. Már a kezdetekben nyilvánvaló volt, hogy a lényegét tekintve eltérő, de némely szempontból mégis hasonló tevékenységet ellátó szakértők és szaktanácsadók között a feladatellátásból keletkező átfedések miatt súrlódások, ellentmondások keletkezhetnek.

A szaktanácsadó mint az intézmények pedagógiai munkájának hivatott segítője nem vehet részt az ellenőrzésben, hisz az a szakértők feladata. Ha azonban szerepel az országos szakértői listán, őt is megilleti az ellenőrzés joga. Ez azonban esetenként etikai összeférhetetlenséget is jelent, hiszen egyelőre semmiféle szabályozás nem zárja ki, hogy netán ugyanaz a szakértő végezzen ellenőrzést egy intézményben, aki előzőleg ugyanott szaktanácsadóként segítette a pedagógiai munkát. Nincs még szabályozva a szakértők továbbképzésének rendszere sem, noha az első megbízást kapott szakértőknek három éven belül vizsgázniuk kell, ha továbbra is listán szeretnének maradni. Ebben a továbbképzési, vizsgáztatási és gyakorlatot segítő feladatban nyújt jelentős támaszt a minisztériumnak a Budapesti Műszaki Egyetem Pedagógiai Tanszékén működő Közoktatási Vezető Szak, ahol Mezei Gyula docens vezetésével az elmúlt években több mint ezer, kétéves posztgraduális képzésben részt vett pedagógus diplomázott, ezzel jogot szerezve arra, hogy az országos szakértői listára kerüljön. A BME-n és a Miskolci Egyetemen egyéves felsőfokú tanfolyam indult a szakértők, illetve mentorok felkészítésére, akik szakértők továbbképzésében kívánnak részt venni.

A hazai pedagógiai könyvpiacon egyre jelentősebb OKKER Oktatási Iroda gondozásában jelent meg a szaktanácsadó rendszer bevezetését egykor szorgalmazó Szebenyi Péter nek, a kiváló tantervelméleti szakembernek és Mezei Gyulá nak, az iskolafelügyeleti kutatás közismert szaktekintélyének Szakértők-tanácsadók módszertana című, egyetemi továbbképzési tananyag egyik fontos elméleti részét tartalmazó kötete, amelyben a szakfelügyelet hazai és külföldi tapasztalatairól, a szakértők és a szaktanácsadók feladatairól, a szakértő ellenőrző munkájáról és a fentiekben vázolt ellentmondásokról olvashatunk új ismereteket és eligazító értelmezéseket. Ez az igényesen kivitelezett és összeállított kiadvány (a szerkesztés Petró András munkáját dicséri) nemcsak a képzésben részt vevő hallgatónak, hanem valamennyi országos szakértőnek és szaktanácsadónak nyújt hasznosítható információkat, és a gyakorló pedagógusok mellett az oktatásirányítók is számos, döntésüket segítő ismeretet meríthetnek belőle munkájukhoz.

A kötet nagyon fontos megállapítása, hogy értelmezi a „szakértő” kifejezést. Hangsúlyozza, hogy mind a szaktanácsadó, mind a szakértő kiváló tudású, felkészültségű szakember, területének igazi szakértője. Különbség a két funkció között a végzett munka jellegében van: a szaktanácsadó a segítő, fejlesztő; a szakértő az ellenőrző, vizsgáló. (El lehet gondolkodni azon, nem lenne-e helyes a kétfajta tevékenység elnevezését kifejezőbben megkülönböztetni.)

Szebenyi Péter a felügyelet, a szaktanácsadói munka történelmi áttekintésével valósághűen érzékelteti az elmúlt évtizedek oktatásmetodikai konfliktusait, a pártpolitika hegemonisztikus törekvését a szakmai irányításban. Jól értelmezhető leírásban ismerkedhet meg az olvasó a tantervfejlesztés módszertanával, a helyi tantervkészítés folyamatával, a vizsgálat-mérés követelményrendszerével, az adatok objektív feldolgozásának menetével. Fontos része a kötetnek Mezei Gyula szakértői ellenőrzésről szóló írása, hiszen ennek a területnek – Benedek István: Közoktatási szakértők kézikönyve című munkáját (amely ugyancsak OKKER-kiadvány) és a szerzők kisebb terjedelmű publikációit kivéve – nincs számottevő szakirodalma. A szaktanácsadói (segítő munka) és szakértői (ellenőrző tevékenység) pontos értelmezésére pedig – megfelelő minisztériumi szabályozás hiányában – alapvetően szükség van, hiszen a szakértők többsége nem rendelkezik szakfelügyeleti, ellenőrzési tapasztalatokkal, így számukra rendkívül fontos útmutatást jelent mindaz, amit erről a területről ebben a kötetben olvashatnak. A szakértők éppen egy évvel ezelőtt hozták létre szakmai érdekeik képviseletére a mára mintegy ezer fővel működő Közoktatási Szakértők Egyesületét (elnöke Mezei Gyula ), mert érezték a függetlenséggel óhatatlanul együtt járó elkülönülésüket, magukrahagyatottságukat. Fontos szakirodalmi művel jelentkeztek tehát a szerzők, hiszen a leendő szakértők felkészítéséhez és a már gyakorló szakértők munkájához, eligazodásukhoz a közoktatás-vezetés útvesztőiben, a NAT-konform tantervek összeállításához és értékeléséhez adnak jelentős segítséget tudományos igényű és igen olvasmányos kötetükkel.

Szebenyi Péter–Mezei Gyula: Szakértők-szaktanácsadók módszertana. OKKER Oktatási Iroda, Bp., 1996. A kiadást a Soros Alapítvány és a Vezetőképzésért Alapítvány támogatta.

Százdi Antal