TANULMÁNYOK

Gál Zsolt

A privatizáció három útja és tanulságai
Csehországban, Szlovákiában
és Magyarországon

Zsolt Gál                                                                                                         338.246.025.88 (437.1/.2)

The Three Ways and Lessons of Privatisation in the Czech Republic,                    338.246.025.88 (439)

Hungary, and Slovakia                                                                                         338.246.025.88 (437.6)

Czech Republic, Slovakia, Hungary, privatisation, coupon privatisation, national capitalistic class, inter-
national tenders, scandals, bankruptcy, consolidation of the banking system.

Az állami tulajdon magánkézbe adása a posztszocialista rendszerváltozások egyik
legfontosabb, megkerülhetetlen feladata volt. A Cseh Köztársaság, Szlovákia és
Magyarország kormányai szinte az összes létező privatizációs technikát alkalmaz-
ták, mégis mindhárom országban egy magánosítási forma volt a meghatározó.
Csehországban a vagyonjegyes (kuponos) privatizáció, Szlovákiában a hazai magán-
személyeknek való kedvezményes eladás, Magyarországon pedig a nemzetközi ver-
senypályázatokon keresztül történő értékesítés. E tanulmány célja a három rend-
szerváltó ország által bejárt magánosítási út elemzése és összehasonlítása, vala-
mint az ebből eredő tanulságok levonása.

1. Csehország - a gyors és igazságos magánosítás kísérlete

A cseh átalakulás (1992-ig gyakorlatilag az egész csehszlovákiai gazdasági rend-
szerváltozás) a Václav Klaus pénzügyminiszter - majd miniszterelnök - és a köréje
tömörülő reformközgazdászok irányításával zajlott le.1 A reform a sokkterápia elvé-
re épült. A nemzeti fizetőeszközt 1990 második felében több hullámban radikálisan
leértékelték,2 az árak túlnyomó többségét 1991. január l-jétől szintén sokkszerűen
felszabadították, és a külkereskedelmet is liberalizálták.3 A privatizációt is megpró-
bálták radikálisan és a lehető leggyorsabban levezetni. Mivel a cseh költségvetés
az átalakulás éveiben is kiegyensúlyozott volt (az első években minimális deficitek
jelentkeztek, amelyeket nagyon hamar költségvetési többlet követett 1996-ig), és
az államadósság is alacsony szinten maradt, ezért a költségvetés oldaláról nem lé-
tezett nagy nyomás a privatizációs bevételek maximalizálására. (Éles ellentétben
Magyarországgal vagy Lengyelországgal.) A magánosítás fő célja így nem az abból

Gál Zsolt

származó bevételek növelése volt, hanem a gyorsaság és a szociális igazságosság.
Ezen szempontok alapján látszott a legelfogadhatóbbnak a vagyonjegyes (kuponos)
privatizáció. Az 1991 és 1997 között magánosított mintegy 695 milliárd koronányi
vagyonból 342 milliárdnyit (tehát nagyjából az összérték felét) privatizáltak vagyon-
jegyek segítségével.4 A két hullámban (1992/93 és 1994/95) lezajlott kuponos pri-
vatizáció lényege az volt, hogy a lakosok térítésmentesen vagyonjegyeket kaptak,
amelyeket aztán vállalatok részvényeire cserélhettek vagy eladhattak a befektetési
alapoknak. Minden állampolgár egyenlő arányban részesült az így (szó szerint) szét-
osztott korábbi „kollektív" tulajdonból (amelyet korábban közösen „teremtettek").
Az állami vagyon másik felét számos más technika segítségével privatizálták a nyil-
vános árverésektől kezdve a pályázatokon és kárpótláson át a közvetlen eladásig.
Érdemes megjegyezni, hogy még ennek a (nem a kuponos privatizációba tartozó) va-
gyonnak több mint a felét is ingyen ruházta át az állam a helyi önkormányzatokra,
más szervezetekre vagy a kárpótlás keretében osztotta szét azt. A fent említett 695
milliárdnyi vagyonnak így csak az egynegyedét adták el pénzért. Ez jól mutatja, hogy
egyáltalán nem az eladásból származó bevételeken volt a hangsúly. Az a tény is er-
re utal, hogy a még 1997-ben is állami kézben lévő, a becsült nemzeti vagyon nagy-
jából negyedét kitevő (névértéken kb. 200 milliárd koronát érő) vállalatok épp a leg-
értékesebb, ún. stratégiai cégek voltak, amelyek eladásából a kormány a legjelen-
tősebb bevételeket remélhette (az energetikai és telekommunkációs nagyvállalatok
és a pénzintézetek többsége) (Ceská... 1999, 143).

A radikális gazdasági reform eleinte valóban sokkszerű megrázkódtatásokkal
járt a lakosok számára. Jórészt az árliberalizáció miatt például 1991-ben az infláció
56%-ra ugrott, a reáljövedelmek 1989 és 1991 között 27%-kal csökkentek, a brut-
tó hazai termék 1990-92 között mintegy ötödével visszaesett. Nagyon hamar jelent-
keztek viszont a kedvező jelek. A gazdasági visszaesés már 1993-ban megállt, az
infláció 1994-től 10% alá esett, gyorsan nőtt az ország kivitele, miközben a munka-
nélküliség minimális szinten maradt és a bérek újra növekedésnek indultak. A ked-
vező folyamatoknak köszönhetően Csehország a régió sikerországává vált, a mak-
rogazdasági adatok tükrében sokan máris cseh gazdasági csodáról beszéltek. A Vi-
lágbank 1999-es jelentése is elismeri, hogy: „A Cseh Köztársaság 1995 végén a ré-
gió sikerpéldájának számított. Az egyik legalacsonyabb inflációval és a legkisebb
arányú munkanélküliséggel rendelkezett. A bruttó hazai termék gyors növekedése
fenntarthatónak tűnt, mivel a fizetési mérleg egyensúlya és kiegyenlített költségve-
tés kísérte. Úgy tűnt a növekedés komoly strukturális reformokra támaszkodik. A
strukturális átalakulás legfőbb sikerei közé tartozott az árak, a bérek és a külkeres-
kedelem liberalizálása, akárcsak a kuponos privatizáció programja, amely nagyon
rövid idő alatt lehetővé tette a vállalatok nagyarányú áttolódását a magánszférába.
Ezek a sikerek az eladósodottság alacsony arányával párosulva oda vezettek, hogy
Csehország a legmagasabb ratingeknek [hitelminősítésnek] örülhetett az összes át-
alakuló gazdaság közül, mindez annak ellenére, hogy gazdasági teljesítménye egy
sor komoly kérdést vetett fel és továbbra is bizonyos mértékig talány volt"5.

A következő táblázat is jól mutatja, hogy - legalábbis 1996-ig - úgy tűnt, a cseh
gazdaság szekere jó irányba halad.

A privatizáció három útja és tanulságai...

1. táblázat. Cseh makrogazdasági mutatók

Megjegyzés: GDP = bruttó hazai termék,
Forrás: Ceská... 1999, 5.

* a bruttó hazai termék százalékában

Annak ellenére, hogy a kormányzó koalíció legerősebb tagja, a Polgári Demokrata
Párt (ODS) és magabiztos miniszterelnöke, Václav Klaus az 1996-os kampányban
olyan szlogenekkel is kampányolt, hogy a „transzformáció befejeződött" (Joch
2000, 144), a látszat ellenére sok tekintetben félúton megrekedt vagy még el sem
kezdődött igazán. A cseh kormány reformigyekezete 1993-94 környékén látványo-
san lefékeződött, és a tétlenkedés 1997-ben súlyos gazdasági válsághoz vezetett,
amely alapjaiban rengette meg a sikerország mítoszát. A gazdasági visszaeséshez,
a korona látványos leértékelődéséhez, a pénzügyi rendszer megingásához és súlyos
munkanélküliséghez vezető válság számos okra vezethető vissza. A külkereskede-
lemben jelentkező óriási hiány mindenekelőtt a korona rögzített árfolyamának, és
ennek következtében fellépő rejtett felértékelődésének volt „köszönhető". A válság
másik fő oka azonban épp a kuponos privatizáció, illetve egyes ágazatok - minde-
nekelőtt a pénzügyi szektor - magánosításának elmaradása volt. Ez vezetett a ké-
sőbb bankszocializmusnak elnevezett helyzet kialakulásához.6

Annak ellenére, hogy a pénzintézetek piacát a kilencvenes évek elején liberali-
zálták, és 1995-re már 55 külföldi bank jelent meg Csehországban, a bankpiac to-
vábbra is jelentősen koncentrált maradt. Még 1997-ben is az öt legnagyobb bank-
nak 69%-os részesedése volt a piacon (a mérlegfőösszeget tekintve).7 Ezek közül
mindössze egy, az IPB került - vitatható körülmények között - magántulajdonba. (Az
IPB történetéről alább értekezem.) A probléma ott kezdődött, hogy a kuponos priva-
tizáció során engedélyezték az ún. Privatizációs Befektetési Alapok (Investicní priva-
tizacní fond - IPF) létrehozását.8 A lakosok kétharmada pontosan ilyen alapoknál
fektette be a kuponkönyvét. A négy állami kézben lévő nagybank, valamint a Cseh
Biztosító is létrehozott befektetési alapokat, és ezek gyűjtötték be az összes kupon-
könyv 32%-át. A bankok az alapok és a vállalatok által bezárt háromszög egy sor
problémához vezetett, ezek jó része a bankok állami tulajdonából, Ml. abból adódott,
hogy a bankok gyakran egyszerre voltak hitelezői - és az alapokon keresztül - tulaj-
donosai ugyanannak a vállalatnak. A veszélyes folyamatok a következőképpen fog-
lalhatók össze:

• A vállalatok nem szembesültek kemény költségvetési korláttal. Az állami nagy-
bankok folytatták a vállalatok tömeges hitelezését gyakran tekintet nélkül azok va-
lós gazdasági helyzetére. A problémás banki kinnlevőségek aránya drámai mérték-
ben megnőtt. (A minősített hitelek túlnyomó többsége az állami bankoknál koncent-
rálódott.) Az állami bankok pénzfolyamára hagyatkozó vállalati szektorra nem nehe-

Gál Zsolt

zedett nyomás, hogy növelje a hatékonyságot és gyorsítsa a restrukturalizációt. (Ez
részben megmagyarázza az alacsony munkanélküliséget.)

•  A bankok gyakran hitelezői és az alapokon keresztül tulajdonosai is voltak
ugyanannak a vállalatnak. Bár a törvény 20%-ban maximálta egy-egy alap maximá-
lis tulajdonhányadát egy vállalatban, ha három-négy alap összejátszott már ellen-
őrizni tudta cégek százait. Gyakori volt a személyi összefonódás: a bankok saját ve-
zetőiket ültették a vállalati vezető posztokra. A bankok tulajdonosi és hitelezői sze-
repéből adódó érdekütközés számos gondhoz vezetett. Sokszor mesterségesen tar-
tottak a víz felett veszteséges vállalatokat újabb és újabb hitelekkel, de gyakran en-
nek az ellenkezőjét is eljátszották: a tulajdonukban lévő vállalattal megszavaztatták,
hogy a piacinál jóval rosszabb feltételekkel vegyen fel hitelt az anyabanktól.

•  Az a tény, hogy a kuponos privatizációban felajánlott összvagyon egyharmada
négy állami nagybank és egy biztosító befektetési alapjainak tulajdonában landolt,
megkérdőjelezi az egész magánosítást. Ez a vagyon lényegében az állam egyik zse-
béből a másikba vándorolt.

A kuponos privatizáció és a bankszocializmus okozta problémákat tovább mélyí-
tette, hogy nem volt kellő szintű a kisbefektetők törvényi védelme, nem létezett ha-
tékony pénzpiaci felügyelet és hiányzott egy szigorú, a gyakorlatban alkalmazott
csőd- és felszámolási törvény is. Az így kialakult gazdasági helyzet nem vezetett a
restrukturalizáció felgyorsulásához, a hatékonyság növeléséhez, nem érkezett a
gazdaságba jelentős külföldi tőke, a technológiai, fejlesztési beruházások alacsony
szinten maradtak az alapok által kezelt vállalatokban. Annál több példa van a soro-
zatos visszaélésekre és privatizációs botrányokra. Ezek közül is kiemelkedik a régió
legnagyobb bankcsődjét produkáló IPB-csoport története, amely szinte állatorvosi
lóként viseli magán a kuponos privatizáció és bankszocializmus összes betegségét.

1.1. Az IPB története

2000. június 16-án a Cseh Nemzeti Bank kényszerfelügyelet alá helyezte a Befek-
tetési és Posta Bankot (IPB - Investicní a postovní banka), Csehország harmadik
legnagyobb pénzintézetét, amely egy nappal korábban - a betétesek rohama után -
képtelenné vált a betétek kifizetésére. Mindössze három nap elteltével az IPB-t
szimbolikus összegért eladták a belga KBC bank tulajdonában lévő Csehszlovák Ke-
reskedelmi Banknak (CSOB), azzal, hogy az állam garanciát vállalt az IPB problémás
hiteleire. Gazdasági elemzők akkori becslései szerint ezen garanciák a cseh éves
bruttó nemzeti termék 5-9%-ának megfelelő kiadással terhelik meg a költségvetést.

Az IPB már a kilencvenes évek közepétől problémás intézménynek számított. Az
állami Nemzeti Vagyonalap úgy vesztette el többségi részesedését a bankban, hogy
nem vett részt az alaptőke megemelésén. A bank menedzsmentje titokban vásárol-
ta fel az IPB részvényeit, sőt - mint később kiderült - a pénzintézet kölcsönt adott
a privatizációs befektetési alapjain keresztül a (rész)tulajdonában lévő vállalatok-
nak, hogy ebből vásárolják meg a bank részvényeit.

1997-ben a Pénzügyminisztérium a lehető legmagasabb (10 millió koronás) bír-
sággal sújtotta az IPB privatizációs beruházási alapjait a kisbefektetőket megkáro-
sító sorozatos tevékenységükért. Még ugyanabban az évben a bankcsoport vezér-
igazgatója és helyettese, Tesár és Procházka urak pár hetet vizsgálati fogságban töl-

A privatizáció három útja és tanulságai...

töttek a bank egy gyanús tranzakciója miatt, később azonban az ellenük indított el-
járást megszüntették.

A menedzsment igyekezett politikai kapcsolatokkal bebiztosítani magát. Az IPB
a két legjelentősebb csehországi párt legfontosabb hitelezőjévé vált, a polgári de-
mokratáknak (ODS) 55 milliót, a szociáldemokratáknak (CSSD) 60 millió koronát
kölcsönöztek. A vezérigazgató maga is tagja volt a szociáldemokrata pártnak, míg a
helyettese által irányított IPB-leányvállalat az ODS napilapját, a Telgrafol adta ki.
Emellett a média piacán is folyt a térhódítás. Az IPB komoly hiteleket adott a legnép-
szerűbb televíziós csatornának a Novának, a másik magántelevízió - a TV Prima -
pedig egyszerűen a tulajdonában volt. Később vezérigazgatóvá nevezték ki a CSSD
befolyásos tagját, Jan Klachot, a stratégiai osztály főigazgatója pedig az a Jirí Weigl
lett, aki korábban évekig Václav Klaus miniszterelnök tanácsadója volt. Az IPB az ak-
kori komentárok szerint ezzel megtestesítette a két vezető párt által kötött ellenzé-
ki szerződést. Úgy tűnt, ilyen kapcsolatokkal a háta mögött az IPB támadhatatlan.
(1998-ban a választásokat megnyerő szociáldemokraták szerződést kötöttek a leg-
nagyobb ellenzéki erővel, a polgári demokratákkal, akik vállalták, hogy támogatják
a szocdemek kisebbségi kormányát. Az ellenzéki szerződés konstrukciója - a vára-
kozások többségét megcáfolva - a választási ciklus végéig, 2002-ig kitartott.)

1998-ban a bankban megmaradt 36%-os állami tulajdonrészt eladták a japán
Nomura befektetési banknak. Sokan fellélegeztek, mondván a japánok végre rendet
csinálnak a bankcsoport átláthatatlan dzsungelében. A Nomura azonban az IPB ve-
zetését továbbra is a cseh menedzsmentre bízta, csak a cégcsoport által az érté-
kes vállalatokban birtokolt tulajdonrészek (például a Radegast és a pilsenit gyártó
Prazdroj sörgyárak) eladására koncentrált.

1999-ben az IPB egyre nehezebben volt képes megfelelni a Nemzeti Bank által
előírt tőkefedezeti mutatóknak. A jegybank sorozatos ellenőrzései után az alptőke
emelésére szólította fel a bankot, amit az IPB közgyűlése 1999 novemberében el is
fogadott, de az sohasem valósult meg. A bank vezetése az összes létező könyvelé-
si trükköt és jogi kiskaput kihasználta, hogy megkerülje az alaptőke-emelést. 2000-
ben kitudódott, hogy az IPB - a nemzeti banki szabályozás megkerülése érdekében
- az adóparadicsomnak számító Kajmán-szigeteken egy alapot hozott létre, vala-
mint további két leányvállalatot alapított. Az alapra 40 milliárd korona értékű va-
gyonrészéket ruházott át, a két leányvállalatnak 28 milliárd korona értékben „adott
el" rizikós kinnlevőségeket. A baj csak az volt, hogy mind az alap, mind a leányvál-
lalatok a banktól kaptak hitelt a tulajdonszerzésre, és a hitel fedezetéül a banktól
kapott tulajdon szolgált. 2000 június elején két országos napilap is kiszivárogtatta,
hogy az IPB-re kényszerfelügyelet vár. Erre a betétesek megrohanták a bankfióko-
kat, az IPB pár nap alatt fizetésképtelenné vált, gyakorlatilag csődbe ment és a Jegy-
bank kényszerfelügyelete alá került. (A viszonyokra jellemző, hogy a Jegybank embe-
rei egy álig felfegyverzett kommandóval érkeztek az IPB székházába, okulva egy ko-
rábbi esetből, amikor a bank biztonsági emberei egyszerűen kidobták őket az épü-
letből.) (OECD 2001, 110; Némecek 2000, 10)

Az IPB csődje csak a legsúlyosabb jele volt a pénzügyi szektor kétségbeejtő hely-
zetének. Az állami bankok konszolidációja és privatizációja megkésve zajlott le
(1998-2002), a konszolidáció költségei csillagászatinak bizonyultak, a bankok
magánosításából származó bevételek csak kis részüket fedezték.9 Ezzel egy időben

8 Gál Zsolt

egy sor törvénymódosításra is sor került. A múlt hibáiból tanulva szigorították a
csődtörvényt (2000), megerősítették a kisrészvényesek törvényi védelmét (2001),
módosították a befektetési alapokról szóló jogszabályt, a Pénzügyminisztériumon kí-
vül alakult egy bizottság az értékpapírpiac felügyeletére. A legfontosabb a banktör-
vény két 1998-as módosítása volt, amely véget vetett a bankok és vállalatok össze-
fonódásának és jelentősen megnövelte a Cseh Nemzeti Bank bankfelügyeleti hatás-
körét.10 A pénzügyi szektor magánosításának halogatása, a rendezetlen pénzpiaci vi-
szonyok és a kuponos privatizáció következtében kialakult szövevényes tulajdonvi-
szonyok oda vezettek, hogy az éllovasnak tekintett Csehország küszködött a legto-
vább a pénzügyi szektor rendbetételével, ennek költsége a régióban (legalábbis a
bruttó hazai termékhez viszonyítva) itt volt a legmagasabb.

2. táblázat. A minősített hitelek aránya néhány átalakuló gazdaságban

Megjegyzés: Az adatok a minősített hitelek (a bankok problémás, nehezen behajtható vagy behajthatat-
lan kinnlevőségei) százalékos arányát mutatják a pénzintézetek teljes kihelyezett hitelállományán belül.
Az egyes adatok nem teljesen vethetők össze az eltérő nemzeti számítási metódusok miatt, a nagyság-
rendbeli különbségeket azonban jól tükrözik. Forrás: Wagner - lakova 2001, 54.

2. Szlovákia - kísérlet a „nemzeti tőkés osztály" megteremtésére

A Václav Klaus nevével fémjelzett csehszlovák gazdasági átmenetnek a csehorszá-
ginál sokkal súlyosabb hatása volt a szlovákiai szociális helyzetre. A munkanélküli-
ség az 1990-es 1,6%-ról egy év alatt 11,8%-ra ugrott és beragadni látszott a cseh
szint négyszeresén (Marcincin 2002, 103). Szlovákiában egyre erősödtek az olyan
hangok (a lakosság, a közgazdászok és a politikai elit körében egyaránt), hogy a
Klaus-féle sokkterápia Csehországra van szabva, a szlovák gazdaságot károsítja.11
Az 1992-es választásokat Szlovákiában a Vladimír Meciar vezette Demokratikus
Szlovákiáért Mozgalom (HZDS - Hnutie za demokratické Slovensko) nyerte, meg-
szerezve a szavazatok 37,3%-át, és a Szlovák Nemzeti Párttal (SNS - Slovenská
národná strana, a szavazatok 7,9%-a) közösen alakított kormányt.12 Meciar és a
HZDS, de a Nemzeti Párt is jórészt annak köszönhette sikerét, hogy nagyobb önál-
lóságot követelt Szlovákiának, és azt hangoztatta, hogy létezhet az átmenetnek egy
sajátos „szlovák útja", amely a Klaus-féle sokkterápiánál jóval kisebb szociális meg-
rázkódtatástjelent majd a lakosoknak. Mivel Csehországban és Szlovákiában telje-
sen eltérő elveket valló kormányok jöttek létre az 1992-es választások után, ezért
a szövetségi állam helyén 1993. január l-jétől két önálló ország alakult. (A födera-
tív berendezkedésű állam nem működhetett egyszerre két, egy Klaus-féle és egy
Meciar-féle, egymással ellentétes gazdaságpolitikával.) Szlovákiában ezután Vladi-
mír Meciar „harmadik utas", sajátos szlovák átalakulást előtérbe helyező nézetei
határozták meg az átalakulást 1992-től egészen 1998-ig (egy 1994-es pár hónapos
időszak kivételével).13

A privatizáció három útja és tanulságai...

A privatizáció deklarált ideológiai célja a „nemzeti tőkés osztály" megteremtése
lett, a vállalatokat közvetlenül adták el a menedzsereknek illetve más hazai vállal-
kozóknak. Ezért a kormány leállította a szövetségi Csehszlovákiában megkezdett
kuponos privatizáció második hullámát. Az 1995. évi 190. törvény szerint a kupon-
könyveket a Nemzeti Vagyonalap (FNM - Fond národného majetku) kötvényeire cse-
rélték, ezek névértéke 10 000 korona volt, a jegybank diszkontkamatlábával (8,8%)
kamatoztak és 2000 végéig kellett volna kifizetni őket (Dvorácek 1998, 60). A va-
gyonalapnak az általa eladott cégekért kapott összegből kellett volna kifizetnie a
kötvényeket. A privatizáció során azonban az új nemzeti tőkés osztály leendő képvi-
selői finoman fogalmazva nagyon kedvező körülmények között jutottak a magánosí-
tott cégekhez. 1995-től 1998 novemberéig az FNM 109,2 milliárd szlovák korona
könyvértékű vagyont adott el 30,7 milliárd koronáért (a vételár így a könyvérték
28,1%-a volt!) (Reptová - Polonec 1999, 461). Ráadásul a vételár kifizetését gyak-
ran 10-15 éves periódusra ütemezték, így 1998 végéig a vagyonalap számlájára
mindössze 19,7 milliárd korona folyt be (a névérték 17%-a), de még ebből is 7,8
milliárdot a cégek az FNM saját kötvényeivel fizettek ki, amit névértéken számoltak
el, viszont ők sokkal olcsóbban jutottak e kötvényekhez a lakosoktól. A vagyonalap
kasszája állandóan üres volt, és amikor a parlament megszavazta (1996 októberé-
ben), hogy legalább a 70 éven felüli lakosoknak ki kell fizetni a következő év végé-
ig a kötvényeket, még erre sem volt elég készpénz, ezért az FNM rendkívül kedve-
zőtlen feltételekkel vett fel külföldi hitelt (Reptová - Polonec 1999, 463).14 Csehor-
szághoz hasonlóan a kormány bizonyos vállalatokat „stratégiai"-nak minősített,
s ezt a „családi ezüst"-öt nem kívánta értékesíteni.15

A szimbolikus vételárak ellenére a nemzeti tulajdonos osztály képtelen volt a
megszerzett vállalatokat hatékonyan üzemeltetni, a legtöbb esetben a restruktura-
lizáció vontatottan haladt, nem ruháztak be jelentős összegeket a technológiai fej-
lesztésekbe, a cégek versenyképessége csökkent, adósságaik nőttek, a menedzs-
ment sok helyen csak a rövidtávú haszonra és a vagyonkimentésre koncentrált. A
fő problémák így foglalhatók össze:

•  Az új nemzeti tulajdonosi osztály nem rendelkezett megfelelő ismeretekkel és
legfőképp elegendő tőkével. Az általuk megvásárolt vállalatok nagy része így állan-
dó tőkehiánnyal küszködött. Mivel a tőkepiac gyakorlatilag nem működött, az egyet-
len lehetséges pénzforrás a hitelfelvétel maradt.

•  Bár - Csehországhoz hasonlóan - a hazai (állami és magán-) bankok nem érvé-
nyesítették a kemény költségvetési korlátot a vállalatok irányában, a kormány azon-
ban - a cseh kabinettel ellentétben - nagy mértékben növelte az állami kiadásokat,
ami egyre nagyobb költségvetési hiányokhoz vezetett, s ez a kormányzati fiskális ex-
panzió felverte a banki kamatokat és elszívta a magánszektor elől a hitelforrások jó
részét. A hazai reálkamatlábak 1997 áprilisára már 13,1%-ra nőttek, míg Csehor-
szágban 5,3%, Magyarországon 1,5% volt a hasonló adat (Zitnansky 1999, 446).16
Az 1998 októberében tetőző kamatok 23,4% és 29,4% között mozogtak, ami a 7%
körüli infláció mellett 16% feletti reálkamatot jelent. Ráadásul a bankok sokkal szí-
vesebben fektették be pénzüket a magas kamatú államkötvényekbe, Ml. adtak hitelt
állami garanciára, minthogy a kockázatosabb magánvállalatokat hitelezték volna.

•  A hazai tőkehiány a kormányt és a cégeket a külföldi pénzforrások felé terel-
te. A külföldi hitelfelvételt vagy kötvénykibocsátást azonban csak az igazán nagy vál-

10 Gál Zsolt

lalatok engedhették meg maguknak. Szlovákia külföldi adósságállománya 1994 és
1998 között csaknem megháromszorozódott, 4,7 Mrd dollárról 11,8 milliárdra nőtt
(azaz a nemzeti össztermék 34%-nak megfelelő értékről 58,5%-ra) (Slovak... 1999,
14). Ennek csak ötöde volt a közszféra adóssága, négyötöde vállalati hitel volt, ezen
vállalati hitelek 60%-ára viszont az állam garanciát vállalt. A hazai piachoz hasonló-
an a kamatok egyre magasabbak voltak. 1998-ban a külföldi valutában kibocsátott
szlovák államkötvények már csak Kazahsztán vagy Románia kötvényeinek megfele-
lő kamatokkal keltek el. Ehhez az is hozzájárult, hogy az ország politikai megítélése
jelentősen romlott a Meciar-kabinet tekintélyuralmi kormányzási módszerei miatt,
és Szlovákia kiesett az euro-atlanti integráció első köréből.

•  A külső eladósodás mellett jelentősen megnőtt a belső körbetartozás. A válla-
latok egyre nagyobb része késett a szociális és az egészségügyi biztosítóknak és a
Nemzeti Munkahivatalnak járó járulékok befizetésével, az adók, vámok és egyéb ille-
tékek fizetésével, a banki hitelek törlesztésével és egyre nőtt a vállalatok közötti
adósságok nagysága is. Ezen (határidőig nem törlesztett) tartozások összértéke az
1995-ös 289 milliárdról 1999 szeptemberére 534 milliárd koronára emelkedett
{Pohíadávky 2000). Mivel nem létezett egy szigorú, a gyakorlatban is alkalmazott
csőd- és felszámolási törvény, szinte lehetetlen volt behajtani ezeket a tartozásokat.

•  Az új nemzeti tulajdonos osztály képviselői között túlságosan is gyakran tűn-
tek fel a hatalomhoz közel álló vagy azzal szorosan összefonódott egyének. Hálából
a tulajdonszerzésért legtöbbször hajlandóak voltak támogatni a kormánypártok,
mindenekelőtt a HZDS politikai céljait (kampánytámogatás, a népszerűtlen elbocsá-
tások elhalasztása). A kormánypártok a magánosítással lényegében saját holdud-
varukat, kliensrendszerüket építgették.

Annak ellenére, hogy a nemzeti tőkés osztály tagjai nagyon olcsón jutottak a
magánosított vállalatokhoz, az állam tolerálta a járulékok, adók és egyéb tartozá-
sok nem fizetését, a vállalatok nem szembesültek kemény költségvetési korláttal
(magas kamatokkal már igen) és nem kellett félni a csődeljárásoktól, 1997-98-ra
a vállalati szektor, mindenekelőtt a hazai tulajdonú cégek súlyosan veszteségesek
és eladósodottak lettek és számos vállalat a csőd szélére került.17 Jó példaként
szolgálhat a szlovák privatizáció néhány tipikus esete.

2.1. A szlovák privatizáció néhány kirívó esete

2.1.1.  Neografia Martin

V. Meciar második kormánya idején (1994. augusztus 2.) a kormányhoz közel álló
kulturális szervezt, a Matica slovenská szimbolikus 1 koronáért megkapta a 600
milliós értékre becsült Neografia nyomdát (Marcincin 2000; Miklós 1997; Reptová
- Polonec 1999; Reptová - Polonec 2000; Síuby... 1998).

2.1.2.  Kelet-szlovákiai Vasmű (Vychodoslovenské zeleziarne - VSZ)

A kohászati óriáscég (1996-ban az ország GDP-jének 9%-át, exportjának 12%-át ad-
ta, 1994-97 között éves üzemi nyeresége 4,3 milliárd korona körül mozgott) rész-
vényeinek 65%-a még 1992-93 folyamán a kuponos privatizációban került magán-
kézbe. A VSZ menedzserei 1994. március 11-én megalpították a Manager nevű tár-

A privatizáció három útja és tanulságai... 11

saságot. Ugyanezen a napon a parlamentben megbukott Vladimír Meciar második
kormánya. A kormány három nap múlva még meg tudta szavazni, hogy a VSZ rész-
vényeinek 10%-át a Manager kapja 200 korona/részvény árfolyamon (az aktuális
tőzsdei ár egyharmada). Az akkori pénzügyminiszter, a VSZ egykori menedzsere, Jú-
lius Tóth volt. 1995-ben (tehát a harmadik Meciar-kormány idején) a társaság továb-
bi 10%-át értékesítették a vasas szakszervezet vezetői által alapított, Hutník nevű
cégnek újra 200 koronáért. 1995 júliusában a vagyonalap a maradék 15%-os tulaj-
donrészét is eladta a Ferrimex nevű cégnek (ennek negyedét a Hutník birtokolta, a
többit a VSZ egyes menedzserei az ARDS nevű cégen keresztül), természetesen
200 koronáért részvényenként. Akkor Alexander Rezes, a VSZ legfontosabb tulajdo-
nosa volt a közlekedési miniszter, az 1998-as parlamenti választások előtt ő vezet-
te a legfontosabb kormánypárt, a HZDS kampánystábját.

A VSZ hatalmas vállalatbirodalmat épített ki, több mint 100 hazai és külföldi cé-
get birtokolt. Többek között: Sparta Praha futballklub (91%), a Národná obroda
(86%) és a Lúc (77%) napilapok, a Szlovák Biztosító (20%). 1997-ben a VSZ és le-
ányvállalatai 40%-os tulajdont szereztek a Beruházási és Fejlesztési Bank-
ban (Investicná a rozvojová banka - IRB), az ország ötödik legnagyobb pénzintéze-
tében és az FNM segítségével lecserélték a vezetőségét. Az IRB vesztesége egyre
nőtt, a VSZ azonban nem volt hajlandó részt venni az alaptőke megemelésében. A
bankot megrohamozták a kisbetétesek, így az fizetésképtelenné vált és bezárta fi-
ókjait. Miután a részvényesek rendkívüli közgyűlése (1997. december 19.) sem ho-
zott eredményt, a Nemzeti Bank kényszerfelügyelete alá vonta az IRB-t. (Meciar kor-
mányfő a jegybakot tette felelőssé a csődért: „Ha a felelős személyeket keresik,
keressék őket a Szlovák Nemzeti Bankban. Ott ülnek és elégedettek.")

1998-ban a VSZ 716 millió koronás veszteséget termelt és jelntosen el volt adó-
sodva. 1998. november 9-én képtelen volt visszafizetni egy 35 millió dollár értékű
szindikált hitelt. A társaságot ún. cross default fenyegette a hitelező bankok részé-
ről (a pénzintézetek egyszerre követelhetik vissza a társaságnak adott hiteleiket,
gyakorlatilag csődeljárást kezdeményeznek ellene). Végül az új, Dzurinda-kormány
dobott mentőövet a cégnek. Az állami vállalatokon keresztül felvásárolta a VSZ rész-
vényeit, majd a közgyűléseken néhány más tulajdonossal összejátszva fokozatosan
kiszorította a vezetésből Alexander Rezest, a fiát Júliust és a Hutník vezetőjét, Jaros-
lav Grubert. A vállalatcsoportot a szlovák származású amerikai Gábriel Eichler ve-
zetésével restrukturalizálták megszabadulva a felesleges tulajdonrészektől (a luxus-
autók, a sugárhajtású repülőgép, a Sparta Praha, lakások és egyéb tulajdonrészek
eladása). Ezt követően a vállalatcsoport kohászati magját egy amerikai stratégiai
befektető, a US Steel vásárolta meg (Marcincin 2000; Miklós 1997; Reptová - Polo-
nec 1999; Reptová - Polonec 2000; Síuby... 1998).

2.1.3. Slovnaft

A kőolajfeldolgozással és árusítással foglalkozó 16,46 Mrd korona alaptőkéjű cég-
ben a Slovintegra nevű (a Slovnaft 19 menedzsere által 51%-ban birtokolt) cég szer-
zett többségi tulajdont gyakorlatilag 1,38 milliárd koronáért. 1995-ben az FNM el-
adta a Slovintegrának az olajcég 39%-át. Az ár 6,42 Mrd korona, ez azonban 3,5
milliárddal csökkent bizonyos beruházások végrehajtása után, és ha a Slovnaft nye-

12 Gál Zsolt

reséges maradt (ezt ugye nem volt nehéz teljesíteni), akkor további 2,4 milliárdot
lehetett leírni a vételárból. így a 39%-nyi részvény 1 milliárd koronáért lett a Slovin-
tegráé (155,70 korona/részvény áron, azaz a tőzsdei árfolyam 15%-áért!), de még
ezt az összeget is részletekre osztották. A Slovintegra az első 100 milliós részletre
hitelt vett fel, de ezt már az első osztalékfizetésből visszafizette, és 1996 augusz-
tusában kifizette a maradék 900 milliót is. A Slovintegra 1997-ben újabb 15%-nyi
részesedést vásárolt 385,4 millióért (újra 155 korona körüli részvényáron). A pénzt
úgy teremtette elő, hogy piaci áron eladott 3%-nyi Slovnaft-részesedést (400 000
részvényt, darabját 900 koronáért). A Slovnaftban ezután többségi részesedése
volt. Az 1998-as választások után a vagyonalap új vezetése az állam számára előny-
telennek ítélte a Slovnaft magánosítását. 2000-ben a Slovintegra ingyen visszaszol-
gáltatta az FNM-nek a Slovnaft részvényeinek 10%-át. Ekkor a Slovnaft már komoly
adósságproblémákkal küzdött. A külföldi valutákban felvett jelentős hiteleket egyre
nehezebben tudta fizetni, miután a korona árfolyama 1998/99-ben csaknem 70%-
ot zuhant a nyugati valutákhoz képest. (Magyarán a menedzsment elfeljtette bebiz-
tosítani magát a valutaárfolyamok ingadozásából eredő veszélyekkel szemben.)
2000 végén egy stratégiai befektető, a magyar M0L kötött szerződést a Slovnafttal
36,2%-os részesedés vásárlásáról, opciót szerezve a többségi tulajdonhoz szüksé-
ges további részvények megvásárlására is (Marcincin 2000; Miklós 1997; Reptová

- Polonec 1999; Reptová - Polonec 2000; Sfuby... 1998).

2.1.4.  Nafta Gbely

1996. augusztus l-jén a Nafta Gbely Rt.-ben megmaradt 45,9%-os állami tulajdon-
részt (a többit már kuponok segítségével privatizálták) 500 millió koronáért a telje-
sen ismeretlen Druhá obchodná Rt. szerezte meg. A Nafta éves nyeresége 1995-
ben 1 milliárd 75 millió korona volt, a tulajdonrész az aktuális tőzsdei árak alapján
3,2 milliárdba került volna. (A Nafta iránt olyan óriáscégek is komolyan érdeklődtek,
mint a Ruhrgas, az 0MV vagy Gas de Francé.) A Druhá obchodnának ráadásul csak
a 150 millió koronás első részletet kellett kifizetnie 30 napon belül, a többit 10 évig
törleszthette. 1997-ben kiderült, hogy a Druhá obchodná egyik tulajdonosa Vladimír
Poór, a HZDS nagyszombati kerületi vezetőségének elnöke. (A Druhá obchodná
székhelye egy elhagyatott házban volt, a céget a részvényesek közgyűlésén megbí-
zottak képviselték - ezt az értékpapírtörvény 1995-ös módosítása tette lehetővé,
amely engedélyezte a név nélküli részvények létezését.) A Nafta Gbely az eladás
után gyakran sugárzott reklámokat a VTV magántelevízióban (amely a HZDS vezető-
inek tulajdonában volt és tetemes összegekkel tartozott a VÚB banknak). Az FNM-
nek 1999-ben számos törvénysértésre hivatkozva sikerült az eredeti 500 millióért
visszavásárolnia a 45,9%-os részvénycsomagot. A vételár egyébként a Druhá
obchodnát hitelező bankok számlájára ment, amelyek zálogjoggal rendelkeztek a
cég részvényeire (Marcincin 2000; Miklós 1997; Reptová - Polonec 1999; Reptová

- Polonec 2000; Síuby... 1998).

2.1.5.  NAD Trencín

A teherszállítással foglalkozó vállalatot 1995-ben 30 millió koronáért adták el.
1997-ben ezt az adásvételi szerződést megszüntették és a céget újra eladták

A privatizáció három útja és tanulságai... 13

ugyanannak a társaságnak 7 millió(!) koronáért. A tualjdonosok közt volt a vagyon-
alap elnökhelyettesének és a HZDS trencséni kerületi elnökének, Milán Reháknak
a sógora is (Marcincin 2000; Miklós 1997; Reptová - Polonec 1999; Reptová -
Polonec 2000; Síuby... 1998).

Ahogy a felsorolt példákból is kiderül a nemzeti tőkés osztály megteremtésének
ideologikus koncepciója megbukott, különösen az 1998-as hatalomváltás után. Az
új, Mikulás Dzurinda vezette szlovák kormány már nem ragaszkodott a nemzeti tu-
lajdonhoz, sem a stratégiai vállalatokhoz. A magánosítás legfontosabb technikájá-
vá a nyilvános pályáztatás vált, a vevők túlnyomó többsége külföldi stratégiai befek-
tető lett.

Az új kormánynak vállalnia kellett elődjének gazdasági örökségét is. A privatizá-
ció szempontjából - az előző kormány által magánosított vállatok (részleges vagy
teljes) visszaszerzéséért folytatott harc mellet - mindenekelőtt a bankrendszer kon-
szolidációja érdemel említést. A szlovák bankok hitelezési gyakorlata a csehorszá-
gihoz volt hasonló, akárcsak az ennek következtében felhalmozott problémás hitel-
állomány. A menedzsment által privatizált Általános Hitelbank (VÚB - Vseobecná
úverová banka), az állam többségi tulajdonába megmaradt Szlovák Takarékpénztár
(SLSP - Slovenská sporitel'na), és a már említett IRB (Investicná a rozvojová ban-
ka), több lépcsőben lezajlott konszolidálása 124 milliárd koronát emésztett fel.18
1998 végén ebben a három hazai kézben lévő nagybankban tömörült a pénzintéze-
tek 141,6 milliárdnyi összes minősített hiteleinek a 85%-a (Reptová - Strieborny
2000, 505). Az 1999 utáni bankkonszolidáció költségéhez hozzászámolható még
az öt csődbe ment kisebb hitelintézet betéteseinek kártalanítására kifizetett 20 mil-
liárd korona is.19 Ezen kiadásokkal áll szemben a három bank privatizációjából be-
folyt 42,2 milliárd korona.

3. Magyarország - a bevételekre koncentrálva

A magyar privatizációban a többi átalakuló gazdasághoz hasonlóan számos privati-
zációs technikát alkalmaztak,20 a domináns forma azonban a nyílt versenypályázat
volt. Fő jellemzői a következőképpen összegezhetők: a nemzetközi tendereken ke-
resztül többségi részesedést adtak el közvetlenül és jórészt készpénzért az új tulaj-
donosoknak, akik a legtöbb esetben (különösen a nagyobb vállalatoknál) külföldi
stratégiai vagy pénzügyi befektetők voltak. A fő cél a bevételek maximalizálása és
a vállalati szektor restrukturalizációjának felgyorsítása, versenyképességének erősí-
tése volt. Különösen igazak ezek a jellemzők a privatizációs „csúcsidőszakéra a
Horn-kormány (1994-1998) idején, amikor a (kormány második pénzügyminiszteré-
ről, Bokros Lajosról elnevezett) gazdasági stabilizációs csomag szerves részeként
a legnagyobb értékű állami vagyon került magánkézbe (főként külföldi vállalatok
tulajdonába).21 1990 és 1998 között a privatizációs bevételek 1443 milliárd forin-
tot tettek ki, ennek 80%-a a Horn-kormány idején keletkezett, egyedül az 1995-ös
rekordévben 481 milliárd forintos bevételt könyvelhetett el az állam, ráadásul en-
nek 95%-a készpénzben realizálódott, s ezen belül 87% devizabevétel volt.22 A ma-
gyar privatizáció ezért a cseh vagy a szlovák magánosítással szemben jelentősen
vonzotta a külföldi tőkét, a külföldi beruházások fele privatizációs bevétel volt.

14 Gál Zsolt

3. táblázat. Közvetlen külföldi tőkebefektetések Magyarországon (1972-1998)

* kumulatív összesítés

Forrás: Csáky-Macher 1998, 140.

Jórészt az új külföldi tulajdonosoknak köszönhetően felgyorsult a restrukturalizáció,
jelentős beruházások és technikai fejlesztések valósultak meg, nőtt a vállalati szek-
tor versenyképessége. Főképp a privatizációs bevételeknek köszönhető az is, hogy
az ezredfordulóig a visegrádi országok közül Magyarországra áramlott a legtöbb kül-
földi befektetés. A külföldi tőke jelentős szerepe mellett a magyar privatizáció szá-
mos más körülmény tekintetében is jelentős eltérést mutat az előző két fejezetben
leírt cseh vagy szlovák úttól:

•  A vállalatok sokkal korábban szembesültek a kemény költségvetési korláttal a
bankok részéről. A bankok konszolidációja már 1993 és 1995 között lezajlott, a
pénzintézetek 1994 és 1997 között magánkézbe kerültek. A vállalati szektor nem
számíthatott az állami bankok pénzcsapjára.

•  1991 októberében elfogadtak egy szigorú csődtörvényt, ezután csőd- és fel-
számolási hullám söpört végig a vállalati szektoron, a legtöbb esetben sem a kor-
mány sem az új tulajdonosok nem támogatták a mesterségesen magas foglalkozta-
tottság fenntartását, a foglalkoztatottak száma 1990 és 1994 között 1,35 millióval
csökkent.23

•  A magyar államadósság (mind a közszféra adósságállománya, mind az ország
teljes külföldi adóssága) rendkívül magas volt. Az állami költségvetések emellett sú-
lyos hiánnyal küszködtek. A kormány csak a privatizációból számíthatott jelentősebb
bevételekre, ezért a magánosítást nagyban befolyásolta a kormányzat pénzszerzé-
si kényszere (ezen belül a konvertibilis külföldi valutában megjelenő bevételek meg-
szerzésének kényszere is24). Erre utal az is, hogy Magyarország szánta rá magát leg-
hamarabb az igazán nagy bevétellel kecsegtető energetikai és telekommunikációs
nagyvállalatok eladására. (Miután az ebből befolyt összeget az államadósság csök-
kentésére fordították, jelentősen csökkent az eladósodottság mértéke.25)

Sajátos szerepet játszott a privatizáció az értéktőzsde felfutásában is. Magyar-
országon egyedülálló módon pár nagyvállalat többségi részesedését nem adták el
külföldi stratégiai befektetőnek, hanem a tőzsdén értékesítették részvényeiket. A
két legjelentősebb ilyen vállalat a legnagyobb magyar pénzintézet, az OTP Bank Rt.
és a MOL (Magyar Olaj és Gázipari) Rt. Emellett sok stratégiai befektetőnek eladott
nagyvállalat részvényeinek egy részét is a tőzsdén kínálták eladásra (Matáv, ener-

A privatizáció három útja és tanulságai... 15

giaszolgáltatók). A privatizáció keretében a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) beveze-
tett 24 társaság adta 1997-ben a részvényszekcióban a tőzsdei kapitalizáció (tőzs-
dei vállalatok összértéke az aktuális piaci részvényár alapján) 93%-át, és 1995 és
1997 között jórészt ezen részvények bevezetésének köszönhetően a tőzsde kapita-
lizációjának aránya a nemzeti össztermék 6%-ának megfelelő összegről 36%-ra nőtt,
miközben a tőzsdeindex (BUX) 1550 pontról 8000 pont fölé emelkedett 1996 és
1997 között.26 Ha leszámítunk néhány anomáliát, például azt, hogy az energiaszol-
gáltatók privatizálására a nagy hajrában még az előtt került sor, hogy deregulálták
volna az energiaárakat és megteremtettek volna egy azokat szabályozó független hi-
vatalt (Csaba 2002, 274), akkor a magyar magánosítás 1990 és 1998 közötti idő-
szakának domináns formája, a többségi részesedések nyílt versenypályázatokon ke-
resztül történő közvetlen eladása, a „nyerjen a kedvezőbb ajánlat" elve alapján, si-
keresnek mondható. Egyrészt magas bevételeket hozott az államkassza számára,
másrészt valós tulajdonosi réteget teremtett, amely megfelelő tőkével, tudással, ta-
pasztalattal és technológiával rendelkezett, megkezdte a vállalatok fejlesztését és
növelte versenyképességüket.

4. Az összehasonlítás és tanulságai

A három ország a domináns privatizációs technika tekintetében a vizsgált időszak-
ban három különböző utat járt be. A cseh kuponos privatizáció fő célja az állami tu-
lajdon jelentős részének gyors és igazságos elosztása, a széles társadalmi töme-
gek tulajdonossá tétele volt, Szlovákiában egy ideológiai-politikai célkitűzés, a nem-
zeti tőkés osztály megteremtése érdekében folyt a magánosítás, míg Magyarorszá-
gon a fő hangsúly a bevételek maximalizálásán és a valós, a vállalat jövőjét biztosí-
tó tulajdonosok megtalálásán volt. Amire számos, a gazdasági átmenetet elemző
tanulmány is rámutatott (pl. Hoff-Stiglitz 2002 és Tornell 1999), azt a cseh és a
szlovák példa is megerősíti: egy cég magánosítása még nem vezet el automatiku-
san a vállalati menedzsment és hatékonyság javulásához, a törvények betartásá-
hoz. Tornell (1999, 2) szerint a privatizáció csak akkor vezet nagyobb hatékonyság-
hoz, ha legalább három feltétel teljesül:

•  A tulajdonosi jogok minden vállalaton belül maradéktalanul érvényesülnek, az
új tulajdonosoknak minden joguk megvan az általuk megszerzett vállalat ellenőrzé-
séhez.

• Az új tulajdonosok a cégen kívül kemény költségvetési korláttal szembesülnek,
nem léteznek fiskális transzferek vagy egyéb segítség a vállalatoknak.

•  Politikai nyomástól mentes, átlátható törvényi szabályozás alakul ki, minimá-
lis korrupcióval és transzparens csődeljárások lehetőségével.

Csehországban és Szlovákiában szinte teljesen hiányzott az utóbbi két feltétel.
Az állami bankok (akárcsak a menedzsment által magánosított cseh IPB vagy a szlo-
vák VÚB) továbbra is puha költségvetési korlátot érvényesítettek a vállalati szektor
irányában. A felelőtlen banki hitelezés mellett Szlovákiában 1994 és 1998 között
az állam gyakorlatilag az adók és járulékok nem fizetését is tolerálta. Mindkét or-
szágban hiányzott egy megfelelő és a gyakorlatban is alkalmazott csődtörvény, és
nem létezett hatékony bank és értékpapírpiaci felügyelet. Sőt a kisebbségi részvé-
nyesek elégtelen védelmét figyelembe véve még az első pontban megfogalmazott

16 Gál Zsolt

féltétel is erősen megkérdőjelezhető. A cseh és szlovák domináns privatizációs stra-
tégia sem az államkassza számára nem hozott jelentős hasznot, sem a vállalati
szektorba nem irányított elégséges tőkét, nem növelte jelentősen a hatékonyságot
és a vállalati menedzsment színvonalát. Sőt, számos esetben a vállalati adósságok
látványosan nőttek, s számos cég csődbe vagy a csőd szélére jutott. A deklarált cé-
lokat sem sikerült elérni, Csehországban a lakosság széles rétegei nem akartak tu-
lajdonosokká válni, az első adandó alkalommal megpróbálták készpénzre váltani ku-
ponjaikat, Szlovákiában pedig - annak ellenére, hogy szinte ingyen osztogattak vál-
lalati tulajdonrészeket - nem jött létre erős nemzeti tulajdonos osztály (vagy csak
addig létezett míg csődbe vagy a csőd szélére jutatta a vállalatokat vagy túladott raj-
tuk egy külföldi tulajdonosnak, esetleg törvénysértések miatt kénytelen volt vissza-
szolgáltatni tulajdonát a Nemzeti Vagyonalapnak). Mindkét országban a rövidtávú
haszonszerzés volt a legelterjedtebb stratégia a hazai érdekcsoportok részéről. A
magánosítás domináns formájának jellemzőit a köv. táblázat foglalja össze:

4. táblázat. Privatizációs technikák összehasonlítása

A táblázatból kitűnik, hogy a magyar stratégia járható útnak bizonyult, ellentétben a
cseh vagy a szlovák technikákkal. Nem véletlen, hogy 1997-1998 után a hivatalba
lépő cseh és szlovák kabinetek lényegében a magyar modell alapján folytatták a pri-
vatizációt. A magánosítás fő módja a pályázatok kiírása lett, a felkínált nagyvállala-
tokat kivétel nélkül külföldi stratégiai befektetők vásárolták meg. (2000 után Cseh-
ország megelőzte Magyarországot a külföldi befektetések nagysága terén. Ez főleg
a privatizációs bevételeknek volt köszönhető.27) A hibákból való tanulást jelezte a ki-
lencvenes évek végétől kezdődő törvénymódosítások sora is, a legfontosabbak a
pénzpiaci felügyelet szigorítása, a banki és értékpapírtörvények módosításai, a
csődtörvények szigorítása és gyakorlati alkalmazása. Az előző évek hibás döntése-
inek számláját azonban az adófizetőknek kellett megfizetni. Ez mindenekelőtt a
bankkonszolidáció terén jelentett csillagászati kiadásokat.

A privatizáció három útja és tanulságai... 17

Mindhárom ország bankrendszere már az átalakulás kezdetén jelentős, a szoci-
alista rendszerből örökölt problémás hitelállománnyal rendelkezett. A pénzintézetek
állami tulajdonban maradása, a bankkonszolidáció és privatizáció halogatása csak
tovább növelte a minősített kinnlevőségek arányát. Ha a konszolidáció és privatizá-
ció hamarabb zajlik le - erre mindenekelőtt Csehországban és Szlovákiában volt jó
esély - akkor a bankok rendbetételére fordított összegek is jóval kisebbek lehettek
volna.

A pénzintézetek menedzsmentnek való eladása (management buyout) sem ne-
vezhető követendő példának a három ország tapasztalata alapján. A saját vezetők
által privatizált három térségbeli nagybank (az IPB Csehországban, a VÚB Szlováki-
ában és a Postabank Magyarországon) története kísértetiesen hasonlít egymásra.
Később mindhárom bank nagy összegű állami konszolidációra szorult (és így újra ál-
lami tulajdonba került).28 Hitelezési gyakorlatuk nagyban hasonlított az állami ban-
kokéra, hatalmas problémás hitelállományt halmoztak fel. Eközben igyekeztek poli-
tikai kapcsolatokkal bebiztosítani magukat és jelentős médiaérdekeltségeik is vol-
tak. Az IPB politikusokat nevezett ki vezető pozíciókba, pártoknak hitelezett, pártla-
pot adott ki, hitelezte a legfontosabb magántelevíziót és a másikat birtokolta, a Pos-
tabank kedvezményes (ún. VIP) hiteleket osztogatott politikusoknak és befolyásos
közéleti személyiségeknek, és valóságos médiabirodalmat hozott létre, a VÚB a kor-
mánypárt politikusai által birtokolt VTV magántelevíziót hitelezte, hogy csak a legki-
rívóbb példákat említsük.

A nagyvállalatok túlnyomó többsége mindhárom országban külföldi tulajdonba
került, még ott is, ahol (mint Szlovákiában) a politikai vezetés pontosan ennek az
ellenkezőjét akarta elérni. Ennek fényében kedvezőbb megoldás az, ha az állam ver-
senypályázatokon keresztül közvetlenül adja el a cégeket, mert így a bevételek köz-
vetlenül az államkasszába áramlanak, és a kormány befolyásolhatja a magánosítás
feltételeit. Csehországban vagy Szlovákiában a többségi tulajdonrészek ilyen eladá-
sával az állam jelentős bevételekhez jutott volna, esély lett volna a restrukturalizá-
ció felgyorsulására, és az ország tőkevonzó képessége is jelentősen megnőtt volna.
Bár a hazai és a külföldi tulajdonlásról szóló vita az átalakuló gazdaságokban igen
élénk volt, valójában a nagyvállalatok esetében a külföldi tulajdonosoknak nem iga-
zán volt alternatívája. Egyedül ők rendelkeztek a szükséges ismeretekkel, nemzet-
közi háttérrel és mindenekelőtt a beruházásokhoz szükséges jelentős tőkével, ezek
nélkül elképzelhetetlen volt a vállalatok versenyképessé tétele. Érdekes, hogy a leg-
több nagy társaság ott maradt hazai tulajdonban, ahol ez a legkevésbé volt hango-
san deklarált célkitűzés: Magyarországon. (A tőzsdén keresztül privatizált vállalatok-
ról van szó, a két legjelentősebb a MOL és az OTP. Ezen vállalatok hazai tulajdona
csak annyit jelent, hogy hazai menedzsment irányítja őket egy hazai központból, és
részvényeikkel a Budapesti Értéktőzsdén kereskednek, nem többet és nem keve-
sebbet.29)

Jegyzetek

1. A cseh gazdaságpolitikai döntéshozatal összes kulcspozícióját elfoglaló reformközgaz-
dászok korábban szinte kivétel nélkül a Csehszlovák Tudományos Akadémia (CSAV) Prog-
nosztikai Intézetében, ill a Közgazdasági Intézetben dolgoztak. Az 1984-ben alapított

18 Gál Zsolt

Prognosztikai Intézetből jött a reform atyjának tartott Váciav Klaus, Vladimír Dlouhy (Cseh-
szlovákia gazdasági minisztere [1989-1992], majd cseh ipari és keresekedelmi minisz-
ter [1992-1997]), Karel Dyba (a cseh gazdasági tárca vezetője [1989-1996]) és Tomás
Jezek (privatizációs miniszter [1990-1992]). Az akadémia Közgazdasági Intézetéből
Dusán Tríska (a szövetségi privatizációs miniszter tanácsadója és a vagyonjegyes privati-
zációért felelős csoport vezetője [1990-1992]), Josef Zieleniec a későbbi külügyminisz-
ter és a Nemzeti Bank elnöke, NI. az 1997-98-as átmeneti hivatalnokkormány miniszter-
elnöke, Josef Tosovsky (Husák 1997, 61-99; Fiala - Miks 2000).

2.   A leértékelés 113,5%-os volt, az amerikai dollár árfolyama 6 csehszlovák koronáról 28-
ra emelkedett (Husák 1997, 148).

3.   A piacnyitást piacvédelmi intézkedések is kísérték, 1991-ben 20%-os vámpótlékot vezet-
tek be, amely később két fázisban 10%-ra csökkent (Tóth 2000, 71).

4.   Az adatok az ún. „nagyprivatizációdra vonatkoznak. A kis üzletek, vendéglők és vállalatok
többségét nyilvános árveréseken adták el („kisprivatizáció"), az ebből befolyt bevétel
meghaladta a 31 milliárd cseh koronát (a kilencvenes évek közepén ez nagyjából 1 milli-
árd dollárnak felet meg (Ceská... 1999, 140, 142).

5.   „At the end of 1995, the Czech Republic was regarded as the clearest success story in
the region. It had one of the lowest rates of inflation and the lowest rate of unemploy-
ment. The high GDP growth rate looked sustainable, as it was accompanied by a mode-
rate current account deficit, balanced fiscal accounts, and seemed to be underpinned by
important structural reforms. Major achievements in the structural area included the libe-
ralization of wages, prices and foreign trade, as well as an innovative mass privatization
program centered on the distribution of vouchers to Czech citizens that enabled a massi-
ve transfer of enterprises to the priváté sector in a very short period of time. These achi-
evements, in conjunction with a low debt levél, led the Czech Republic to enjoy the hig-
hest credit rating among all transitional economies, evén though a number of important
questions and puzzles still surrounded its performance" (Czech Republic... 1999,3).

6.   A bankszocializmus részletesebb elemzését lásd Ceská... 1999, 107-114 és 135-150.

7.   A következő pénzintézetekről van szó: Cseh Takarékpénztár (Ceská sporitelna - ŐS), Ke-
reskedelmi Bank (Komércní banka - KB), Csehszlovák Kereskedelmi Bank (Ceskosloven-
ská obchodní banka - CSOB), Konszolidációs Bank (Konsolidacní banka - KoB) és a Be-
ruházási és Posta Bank (Investicní a postovní banka - IPB). Emellett állami kézben ma-
radt az ország legnagyobb biztosítótársasága, a Cseh Biztosító (Ceská pojistovna) is. Bár
az államnak csak 45%-os részesedése volt a Takarékpénztárban és 49% a Kersekedelmi
Bankban, mindkettőit ellenőrizni tudta mivel az előbbiben a cseh önkormányzatoknak volt
14,75%-os, az utóbbiban a szlovák államnak 15%-os, szavazati jogok nélküli tulajdonré-
sze. Az IPB-ben az állam 1996-97-ben vesztette el többségi tulajdonát, mert nem vett
részt az alaptőke-emeléseken.

8.   A Privatizációs Befektetési Alapok engedélyezésének fő oka a szétosztott állami vagyon
túlságos elaprózódásától való (igencsak megalapozott) félelem volt. A kuponjait részvény-
re cserélő sok százezernyi kisrészvényes képtelen lett volna hatékonyan ellenőrizni a tu-
lajdonukba került vállalatok menedzsmentjét. Minden befektetési alap köteles volt leg-
alább 10 vállalatban tulajdont szerezni, miközben egyik vállalatban levő részesedés sem
lehetett nagyobb az alap vagyonának 10%-ánál, és egyik alap sem birtokolhatott 20%-nál
nagyobb részesedést valamilyen vállalatban.

9.   A Csehszlovák Kereskedelmi Bank (CSOB) 65%-os állami tulajdonrészét a belga KBC
bank vette meg 1999 júliusában, a Cseh Takarékpénztár (ŐS) 2000-ben az osztrák Erste
Bank többségi tulajdonába került, a Kereskedelmi Bankot (KB) a francia Societe Genera-
le vásárolta meg 2001-ben. Ebben az évben kelt el a Cseh Biztosító is. A 2000 júniusá-
ban csődbe ment és újraállamosított Beruházási és Posta Bankot (IPB) a KBC kezében
lévő CSOB vásárolta meg szimbolikus összegért.

A privatizáció három útja és tanulságai... 19

A bankkonszolidáció technikailag azt jelentette, hogy az állami bankok óriási problé-
más hitelállományát az állami Konszolidációs Bank (KoB) vette át, „megtisztítva" ezzel
a magánosftás előtt álló pénzintézeteket, valamint az állam tőkét emelt a bankokban és
egyéb pénzügyi segítségben részesítette őket a privatizáció előtt. A konszolidáció költ-
ségeit a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői az éves cseh nemzeti termék 25%-ára
értékelték, ez magasabb arány mint Közép-Európa bármelyik más átalakuló gazdaság-
ban. Egy másik IMF-tanulmány 2001-ben a GDP 21%-ának megfelelő összeggel számolt,
a Cseh Nemzeti Bank 22%-ra értékelte az állami segély és a Konszolidációs Bankra át-
ruházott minősített kinnlevőségek nagyságát {Ceská... 1999, 115; Wagner - lakova
2001, 56-57; OECD 2001, 105-108).

10.   Az első módosítás az érdekek ütközését és a személyi összefonódásokat volt hivatott
megszüntetni. Kötelezte a bankokat, hogy 1 éven belül adják el a nem pénzügyi vállala-
tokban meglévő - közvetlen vagy közvetett - ellenőrző részesedésüket (ha a részese-
dés értéke meghaladta a bank alaptőkéjének 15%-át, akkor 3 év állt rendelékezésre).
Emellett megtiltotta, hogy a bank igazgatótanácsának tagjai vagy egyéb alkalmazottai
egyben nem pénzügyi vállalat vezetésében is részt vegyenek. A pénzintézeteknek szer-
vezetileg is el kellett különíteni kereskedelmi banki tevékenységüket a befektetési ban-
ki aktivitásuktól. A banktörvény másik módosítása megszüntette a nem névre szóló
részvényeket, a bankokban szerzett bizonyos részesedés (10, 20, 33 és 50% szavaza-
ti jog) megszerzését jegybanki engedéjhez kötötte, a bankok felügyelőbizottságát nem
az alkalmazottak, hanem a részvényesek választották, az igazgatótanácsban kizárólag
a pénzintézetet vezető bankárok foglalhatnak helyet (és nem külső személyek), a veze-
tő testületekben történő személyi változásokat a bank köteles jelenteni a Nemzeti Bank-
nak. Ha egy pénzintézet alaptőkéje az előírt szint 2/3-a alá csökken, a Jegybank közbe-
léphet, kényszerfelügyeti biztost nevezhet ki a bank élére. A bíróságoknak a Jegybank
kérvényét követő 24 órán belül döntenie kell a a bank menedzsmentjének visszahívásá-
ról és a biztos kinevezéséről (Ceská... 1999, 121-122).

11.   Valamennyi közvéleménykutatás azt mutatta, hogy Szlovákiában a lakosság sokkal ne-
gatívabban viszonyul az 1989 utáni folyamatokhoz, a piacgazdaság és a demokrácia
rendszeréhez, és jóval nagyobb a nosztalgia a szocializmus iránt, mint a cseh országré-
szekben (Vodicka 2003, 3).

12.   A HZDS eleinte csak az SNS csendes támogatásával kormányzott, csak később léptek
formálisan koalícióra (Szomolányi 1999, 55).

13.   Vladimír Meciar második kormánya 1994 márciusában megbukott, mivel pártjából szá-
mos képviselő kivált, elítélve autoritatív módszereit. 1994 szeptemberében azonban új-
ra a HZDS nyerte az előrehozott választásokat (a szavazatok 35%-át szerezte meg) és
a Szlovák Nemzeti Párttal (5,4%), valmint a Szlovákiai Munkások Szövetségével (7,3%)
koalíciós kormányt alakított, amely a választási ciklus végéig, 1998-ig hatalmon maradt
(Gyárfásová - Krivy - Velsic 2001, 397).

14.   1998 januárjában a Nemzeti Vagyonalap 124 millió német márka (megközelítőleg 2,4
mrd. korona) hitelt vett fel 6 hónapos futamidőre 17%-os kamattal. A kötvények kifize-
tése a 70 éven felülieknek nyilvánvalóan politikai döntés volt, a hatalmon lévő koalíció
így akarta megjutalmazni - kevéssel a választások előtt - leghűségesebb szavazóit, a
nyugdíjasokat.

15.   Sosem definiálták pontosan mit is értenek „stratégiai vállalat" alatt. A Szlovák Gázmű-
veket, az elektromos műveket, a három regionális áramszolgáltatót, és az olajvezetéket
birtokló Transpetrolt a kormány nem adta el, a Slovnaft kőoljfeldolgozót és benzinkúthá-
lózatát viszont igen. Állami kézben maradt a Szlovák Telekomunikációs Vállalat és a Szlo-
vák Biztosító is, a bankok közül viszont csak a Takarékpénztár maradt állami tulajdonban,
a VÚB-t és az IRB-t privatizálták. Nyilvánvaló, hogy egy minden közgazdasági alapot nél-
külöző poltikai döntés volt, mi számít „családi ezüst"-nek és mi nem. Az 1995. évi 192
sz. törvényben kimondta, hogy ezen vállalatokat nem privatizálják, majd 1998. szeptem-

20 Gál Zsolt

ber 25-26-án a kormány még egy népszavazást is kiírt a stratégiai vállalatok privatizá-
ciójának megtiltásáról. (A választásokkal egyidőben megtartott referendum célja nyilván-
valóan az volt, hogy megakadályozza egy esetleges új kormány magánosftási elképzelé-
seit. A népszavazás az alacsony részvétel miatt érvénytelen volt.) Lásd: Jurzyca 1998,
65. és Marcincin 2000, 296.

16.   A reálkamat alatt a kamtszint és az infláció különbségét értjük.

17.   1997-ben a 38 000 szlovákiai (nem pénzügyi) vállalatból, amely éves mérlegét nyilvá-
nosságra hozta, 17 907 jelntett nyereséget és 20 002 (az összes cég 52,8%-a) veszte-
séget. 58,3 Mrd koronányi profittal 60,8 Mrd. korona (a GDP 9,5%-nak megfelelő) vesz-
teség állt szemben. 1998-ban a 36 000 vállalatból már 20 000 mutatott ki vesztesé-
get (Popp 2002, 81-85).

18.   A konszolidáció folyamán a fent felsorolt három pénzintézet alaptőkéjét 18,9 milliárd ko-
ronával emelték meg, majd két hullámban átruházták 105 milliárdnyi minősített hitelál-
lományukat a Konszlidációs Bankra és Szlovák Konszolidációs Rt.-re (Reptová - Strie-
borny 2000, 505; Popp 2002, 92-93).

19.   1999 decembere és 2001 augusztusa között a Szlovák Nemzeti Bank 5 kisebb pénzin-
tézet működési engedélyét vonta be és helyezte őket kényszerfelügyelete alá (AG Ban-
ka, Priemyselná banka, Slovenská kreditná banka, Dopravná banka, Devín banka). A
csődbe ment bankok betéteseit a Betétvédelmi Alapnak (FOV - Fond ochrany vkladov),
kellett kártalanítani, mivel az állam garanciát vállalt a betétekre a minimálbér harminc-
szorosáig (ez 2001-ben 343 000 korona volt). Ez 20 milliárd koronát emésztett fel, eb-
ből 11 milliárdot a Devín banka betéteseinek fizettek ki (Jakoby - Morvay - Pazitny
2001, 385; Popp 2002, 101).

20.   Az Antall-kormány (1990-1993) számos tulajdonszerzést és vállalkozást támogató
konstrukciót dolgozott ki a hazai érdeklődők számára: a kezdő vállalkozók ún. exiszten-
ciahitelhez juthattak, a vállalatok alkalmazottjai privatizációs hitelt vehettek fel cégük
részvényeinek megvásárlására, a vállalatok menedzsmentje is kölcsönökhöz juthatott,
a részvények megvásárlásakor vagy a földárveréseken fel lehetett használni az előző ön-
kényuralmi rendszerek által meghurcolt vagy megkárosított embereknek kiosztott ún.
kárpótlási jegyeket stb. (Csáky-Macher 1998, 132-134).

21.   Bokros Lajos pénzügyminiszter 1995. március 15-én jelentette be egy sajtótájékoztatón
radikális stabilizációs csomagját, amely a közszféra karcsúsításával, az állami (szociá-
lis) kiadások lefaragásával, átmeneti adóemeléssel, a forint leértékelésével, majd a
csúszóleértékelésre való áttéréssel és a privatizáció felgyorsításával próbálta kezelni
(jórészt sikeresen) a magyar gazdaság drasztikusan romló egyensúlymutatóit (Lengyel
1998, 289).

22.   1994 és 1997 között magánosították a bankok túlnyomó többségét (a pénzintézet ne-
ve, zárójelben a magánosítás dátuma és az új tulajdonos): Magyar Külkereskedelmi
Bank (MKB, 1994. május-1996. május, Bayerische Landesbank), Budapest Bank (BB,

1995.  december 18., GE Capital Services, EBRD), Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB,

1996. július 1., Gazprombank), Magyar Hitelbank (MHB, 1996. november 9., ABN Amro
Bank), Takarékbank (1997. június, Deutsche Genossenschaft Bank), Kereskedelmi és
Hitelbank (K&H, 1997. augusztus, Kreietbank-lrish Life), Mezőbank (1997. szeptem-
ber, BankAustria-GiroCredit). Emellett a legnagyobb pénzintézetet, az OTP-t 1993 és
1997 között, valamint a MOL Rt. (Magyar Olaj és Gázipari Rt.) 1995 és 1997 között a
részvények tőzsdei eladásával több lépcsőben privatizálták. A Matáv (Magyar Távközlé-
si Rt., 1993-1997) többségi részesedését az Ameritech-Deutsche Telecom konzorciu-
ma szerezte meg, de a cég jelentős hányadát a tőzsdén keresztül értékesítették. Ha-
sonlóan magánosították a regionális gáz- és áramszolgáltatókat (1995-1997), és az
erőműveket (1993-1997) is. 1994-98 között számos más nagyvállalat került magán-
kézbe, például a gépipari Rába, a Richter, a Tiszai Vegyi Kombinát vagy a Hungarhotels
szállodalánc, hogy csak néhány fontosabb céget említsünk. 1997 végén Magyarország

A privatizáció három útja és tanulságai... 21

az állami tulajdon részarányáttekintve már standard piacgazdaságnak volt tekinthető. A
Paksi Atomerőmű, az elektromos hálózat (MVM), a közlekedési vállalatok, az állami er-
dők, 27 mezőgazdasági társaság, a Magyar Posta, a közszolgálati rádió és televízió ki-
vételével az állam már csak néhány kevésbé jelentős vállalatban rendelkezett többségi
részesedéssel (Csáky-Macher 1998, 117-155).

23.   Egyedül a csődtörvényt követő 1992-es évben 4231 csődeljárást és 10 084 felszámol-
sási eljárást kezdeményeztek vállalatok ellen a magyar bíróságokon, amelyek 4727
esetben hoztak döntést (Komái 1997, 49-50).

24.   A kereskedelmi és folyó fizetési mérleg hiánya 1994-ben a GDP 6,3%-ára, NI. 9,5%-ára
rúgott, miközben a bruttó külföldi adósság 28,5 milliárd dollárt tett ki, ezért az ország-
nak elemi érdeke volt a keményvaluták beáramlása.

25.   A közszféra bruttó adósságállománya 1994-ben még a nemzeti össztermék (GDP)
85,9%-át tette ki, a privatizációs bevételek adósságtörlesztésre fordítása következtében
ez az arány a GDP 64%-ára csökkent 1997-re (Antal 1998, 73). A privatizációs bevéte-
lek ilyen célú felhasználása egyébként nem szerepelt Horn Gyula kormányfő és Such-
man Tamás privatizációs miniszter terveiben (akik fejlesztési beruházásokra szánták a
pénzt), a terv két kormánypárti képviselő (Gaál Gyula [SZDSZ], Keller László [MSZP]) in-
dítványa volt, amelyet a parlament kormánypárti többségének egy része és az ellenzék
szavazott meg. Bokros Lajos pénzügyminiszter és Surányi György jegybankelnök nagy-
ban támogatta az indítványt. Később a miniszterelnök ezért érezte úgy, hogy pénzügymi-
nisztere az ellenzék segítségével leszavaztatta őt a parlamentben (Lengyel 1998,
353-357).

26.   A privatizációról bővebben lásd Csáky-Macher 1998, 117-155.

27.   1993-tól 2001 végéig Magyarországra 21 milliárd, Csehországba 26,8 milliárd, Szlová-
kiába 6 milliárd dollárnyi külföldi tőke áramlott (Doliak - Kollárová 2002, 121).

28.   Az IPB bank csődbe ment a betétesek rohama után, konszolidációjának költségét a
cseh GDP 5-9%-ára becsülték, a három szlovák nagybank konszolidációjára költött 124
milliárd koronányi összegből épp a VÚB-nak nyújtott állami mentőöv volt a legnagyobb
rész, mintegy 65 milliárd korona (a teljes költségnek durván a fele), a magyar Postaban-
kot is megrohamozták a betétesek, a bank többszöri konszolidációra szorult és újra ál-
lami tulajdonba került.

29.   Mivel a budapesti tőzsdén a befektetők többsége (megközelítőleg háromnegyede) kül-
földi (mindenekelőtt befektetési alapok és bankok), ezért a hazai menedzsment által irá-
nyított OTP és MOL is jórészt külföldi kézben van, csak nincs egy többségi tulajdonosa.
(Természetesen ezek a részvénytársaságok bármikor más vállalatok felvásárlási cél-
pontjává válhatnak.)

Felhasznált irodalom

Antal László 1998. Az átmenet évtizede. In: Kurtán Sándor-Sándor Péter-Vass László
(szerk.): Magyarország évtizedkönyve. 1988-1998. l-ll. köt. Budapest, Demokrá-
cia Kutatások Magyar Központja Alapítvány.

Ceská republika 1999. Na cesté ke vstupu do EU. 2. díl. Hlavní správa. Czech Republik
1999. Washington-Praha, World Bank.

Csaba László 1999. A rendszerváltás elmélete és/vagy a közgazdaságtan kudarca? Közgaz-
dasági Szemle, 1. sz.

Csaba László 2002. Az átalakulás fejlődéselmélete. Közgazdasági Szemle, 4. sz.

Csáky György-Macher Ákos 1998. A magyarországi privatizáció 10 éve. 1988-1997. In: Kur-
tán Sándor-Sándor Péter-Vass László (szerk.): Magyarország évtizedkönyve.
1988-1998. l-ll. köt. Budapest, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapít-
vány.

22 Gál Zsolt

Debreczeni József 1998. A miniszterelnök. Budapest, Osiris.

Dlouhy, Vladimír 2000. Ceská ekonomická reforma: deset bourlivych let. In: Fiala, Petr -
Miks, Frantisek (eds.): Ceská konzervativnía liberálnípolitika. Brno, Centrum pro
stúdium demokracie a kultury (CDK).

Doliak, Michal - Kollárová, Mariana 2002. Hospodárske reformy v krajinách V4. In:
Marcincin, Anton (ed.): Hospodárska politika na Slovensku 2000-2001.
Bratislava, SFPA.

Dvorácek, Vladimír 1998. Fond národného majetku SR. In: Síuby a realita, slovenská ekono-
mika 1995-1998. Bratislava, Centrum pre ekonomické a sociálne analyzy- MESA
10.

Elster et. al. 1998. Institutional design in Post-communist Societies, Rebuilding the spin at
sea. Cambridge, Cambridge University Press.

Fiala, Petr - Miks, Frantisek 1998. Úvahyo ceské politické krizi. Brno, Centrum pro stúdium
demokracie a kultury (CDK).

Fiala, Petr- Miks, Frantisek (ed.) 2000. Ceská konzervativní a liberální politika. Brno, Cent-
rum pro stúdium demokracie a kultury (CDK).

Fischer, Stanley-Sahay, Ratna 2000. The transition economies after ten years. Cambridge,
MA, National Bureau of Economic Research, http://www.nber.org/papers/w7664.

Gyárfásová, Ol'ga - Krivy, Vladimír - Velsic, Marián 2001. Krajina v pohybe, Správa o politic-
kych názoroch a hodnotách íudína Slovensku. Bratislava, IVO.

Hoff, Karla-Stiglitz, Joseph E. 2002. After the big bang? Obstacles to the emergence ofthe
rule of law in post-communist societies. Cambridge, MA, National Bureau of Eco-
nomic Research (working paper No. 9282).

Husák, Petr 1997. Budování kapitalizmu v Cechách - rozhovory s Tomásem Jezkem. Praha,
VOLVOX GLOBATOR.

Jakoby, Marék 1998. Inflácia, zahranicné zadlzenie. In: Síuby a realita, slovenská ekonomi-
ka 1995-1998. Bratislava, Centrum pre ekonomické a sociálne analyzy - MESA
10.

Jakoby, Marék - Morvay, Karol - Pazitny, Péter 2000. Celkovy ekonomicky vyvoj. In: Kollár,
Miroslav - Meseznikov, Grigorij (eds.): Slovensko 2000. Súhrnná správa o stave
spolocnosti. Bratislava, IVO.

Jurzyca, Eugen 1998. Prirodzené monopoly - Rodinné striebro ci striebro niekofkych rodín?
In: Síuby a realita, slovenská ekonomika 1995-1998. Bratislava, Centrum pre
ekonomické a sociálne analyzy - MESA 10.

Jurzyca, Eugen - Jakoby, Marék - Pazitny, Péter 1999. Celkovy ekonomicky vyvoj. In:
Meseznikov, Grigorij - Ivantysin, Michal (eds.): Slovensko 1998-1999. Bratislava,
IVO.

Joch, Román 2000. Deset let liberálné-konzervativní politiky v ŐR. In: Fiala, Petr - Miks, Fran-
tisek (ed.): Ceská konzervativní a liberální politika. Brno, Centrum pro stúdium
demokracie a kultury (CDK).

Klaus, Václav 2000. Poznámky k „analyzám" transformace. In: Fiala, Pert - Miks, Frantisek
(ed.): Ceská konzervativní a liberální politika. Brno, Centrum pro stúdium demo-
kracie a kultury (CDK).

Komái, János 1998. Od gulásového komunizmu k trhovej ekonomike. Bratislava, Kalligram.

Lengyel László 1998. Pártházból palotába. Budapest, Helikon.

Marcincin, Anton 2000. Privatizácia. In: Beblavy, Miroslav - Marcincin, Anton (ed.): Hospo-
dárska politika na Slovensku 1990-1999. Bratislava, INEKO-SFPA.

Mejstrík, Michal 1999. (Best) practices in corporate governance: Theory and Czech practice.
Prague, EEIP-Institute of Economic Studies-Faculty of Social Sciences-Charles
University.

Naumann Stiftung, Friedrich 1998. Models of privatization in Central/Eastern Europe, Latin
and North Amerika. Washington DC.

A privatizáció három útja és tanulságai... 23

Némecek, Tomás 2000. Vzostup a pád impéria. Dominó Fórum, 24. sz., 10. p.

OECD 2001. Správy o ekonomickom vyvoji, Ceská republika. Fináncé a Úvér, 11. sz. Mimo-
rádná príloha.

Pohl'adávky po lehote splatnosti v SR. 2000. Trend, 15. sz,. 4A. p.

Popp, Pavol 2002. Bankovy sektor. In: Marcincin (ed.): Hospodárska politika na Slovensku
2000-2001. Bratislava, SFPA.

Prúcha, Václav 2003. Ekonomické aspekty délenf Ceskoslovenska v letech 1990-1993. OS,
1. sz.

Reptová, Ol'ga - Polonec, Igor 1999. Privatizácia. In: Meseznikov, Grigorij - Ivantysyn, Michal
(ed.): Slovensko 1998-1999. Súhrnná správa o stave spolocnosti. Bratislava,
IVO.

Slovak Trade Forum 1999. Bratislava, Media Plus Publishing House, 28. sz.

Síubya realita, slovenská ekonomika 1995-1998. 1998. Bratislava, Centrum pre ekonomic-
ké a sociálne analyzy - MESA 10.

Szomolányi, Sona 1999. Kíukatá cesta Slovenská k demokracii. Bratislava, Stimul.

Tomsík, Vladimír 1999. Proces ekonomické transformace vzemích strednía vychodnf Evropy.
l-ll. köt. Praha, Vysoká skola ekonomická, Fakulta národohospodárská.

Tornell, Aaron 1999. Privatizing the privatized. Cambridge, MA, National Bureau of Economic
Research, http://www.nber.org/papers/w7206.

Tóth, Ján 2000. Fiskálna politika. In: Beblavy- Marcincin (ed.): Hospodárska politika na Slo-
vensku 1990-1999. Bratislava, INEKO-SFPA.

Tóth, Ján 2002. Fiskálna politika. In: Marcincin (ed.): Hospodárska politika na Slovensku
2000-2001. Bratislava, SFPA.

Vodicka, Pavel 2003. Delenie Ceskoslovenska - Desat rokov po... Dominó Fórum , 1. sz.

Wagner, Nancy - lakova, Dóra 2001. Financial sector evolution in the Central European eco-
nomies in supportingmacroeconomic stabilityandsustainablegrowth. (IMF- Wor-
king paper 01/141), Washington DC, International Monetary Found.

Zsolt Gál

The Three Ways and Lessons of Privatisation in the Czech Republic, Hungary and

Slovakia

From the aspect of dominant privatisation in the examined time period the
three countries followed three different ways. The main goal of the coupon pri-
vatisation in the Czech Republic was a fást and fair division of the major part
of state property, making wide social masses to become owners, in Slovakia
it was an ideological and political target setting, privatisation took place in
order to create the national capitalistic class, while in Hungary the main
emphasis was on maximising incomes and finding reál owners who ensure the
future of the company. The Czech and the Slovak example confirm: privatising
one company does not lead automatically to the improvement of company
management and effectiveness, to observing laws.

The Czech and the Slovak dominant privatisation strategy brought no subs-
tantial profits, it neither directed sufficient capital to the business sector, and
nor it raised the effectiveness and the levél of company management subs-
tantially. Eventually, in many cases company debts increased visibly and many
companies bankrupted or became close to it. Evén the declared goals were
not succeeded to be achieved, wide layers of the Czech Republic's population
did not become owners, having the first occasion they tried to change their

24 Gál Zsolt

company coupons for cash money. In Slovakia - despite of the fact that com-
pany ownership parts were distributed almost for free - no strong class of nati-
onal owners was created (or it existed to the time till it bankrupted the com-
panies or got rid of them by giving to a foreign owner, or due to law violation,
they had to give back property to the National Property Fund). In both countri-
es short-term property acquirement was the most frequent strategy.

The Hungárián strategy seemed to be a good way, opposite the Czech or Slo-
vak techniques. It is not accidental that after 1997/1998 the new Czech and
the Slovak governments followed privatisation according to the Hungárián
model. Announcing tenders had become the main method of privatisation, all
the big companies were bought by foreign strategic investors.

At the beginning of the changes, the banking system of all the three countri-
es had substantial, problematic credit supply inherited from the socialistic sys-
tem. Remaining banks in state property, prolonging bank consolidation and pri-
vatisation evén increased the rate of qualified claims.
In all the three countries the majority of big companies had become of foreign
property, evén where (liké in Slovakia) the political leaders wanted to achieve
the opposite. From this aspect it is a more favourable solution if the country
sells the companies directly through tenders, because the incomes flow direct-
ly to the state treasury and the country can influence the privatisation's con-
ditions. Selling property by this method the Czech Republic and Slovakia could
have achieved substantial incomes, re-structuralisation acceleration, and
substantial increase of attractiveness of the country from the capital's point
of view. Although the arguments on domestic and foreign ownership was very
sharp, basically in the case of big companies foreign owners had no alternati-
ve. Only they had the sufficient knowledge, international background, and
mainly the sufficient capital needed for the investment. Without them making
companies competitive was untinkable.

Gaucsík István

Sas Andor gazdaságtörténeti munkái*

István Gaucsík                                                                                               82:929:821.511.141 (437.6)

Andor Sas's Works on Economic History                                                     930.1-051(437.6)(=511.141)

37-051(437.6)(=511.141)
929 Sas Andor

heritage, biography, Sub-Carpathia, economic history, archive history, local history, manuscript, histori-
cal socio-graphy, marxism.

Sas Andor irodalomtörténész, (gazdaság)történész, pedagógus szellemi öröksége,
amelynek egy részét „terhes hagyatékaként vagy „morális polka"-ként is jellemez-
hetjük, alig épült/épülhetett be a szlovákiai magyar művelődéstörténet hagyomá-
nyába. Ennek két oka lehet. Az egyiket mindenféleképpen hagyatékának feldolgozat-
lansága jelenti. Kéziratban maradt munkáinak, publikációinak teljességre törekvő
feltérképezése, leveleinek és személyes iratainak összegyűjtése, publikálása várat
magára. A másik ok, hogy Sas 1948 után kételkedés nélkül elfogadta a pártállami
rendszer ideológiáját. Lojalitását, amely bizonyos írásainak témaválasztását is meg-
határozta, a kortárs Peéry Sándor szellemi kiszolgáltatottságként érzékelte, és a
korábban megtapasztalt emigránssorsban vagy a belső kényszeremigrációban(?)
vélte felfedezhetőnek.

Igaz, hogy irodalomtörténeti kézikönyvek rögzítik nevét, és művei hozzáférhetők
a könyvtárak polcain, azonban Sas mint „kutatási téma" nem létezik. Csanda Gá-
bor két évvel ezelőtt az Új Szóban megjelent cikkében találóan „terhes hagyaték-
ként írta le Sas életművét. Úgy vélem, hogy elsősorban a jelenkori (nem létező) Sas-
recepcióra gondolt, amikor megjegyezte, hogy munkássága „kihull az emlékezetből
anélkül, hogy legalább eszmélésünk részévé vált volna" (Új Szó, 2002. augusztus
23.). Ehhez a pontos megállapításhoz csupán azt fűzném hozzá, hogy a Sas Andor-
i örökség, főleg 1948 utáni antagonisztikus elemeket tartalmazó, több esetben cél-
irányosan ideológiai töltetű írásai miatt nehezen válhat „élő hagyomány"-nyá. Jóma-
gam járható(bb)nak találom azt az utat (és nem törekszem hagyományteremtésre),
amely a két világháború közötti, a szakmai követelményeknek és a kutatói igényes-
ségnekjobban megfelelő tanulmányaihoz, köteteihez vezet vissza. Új fénybe állíthat-
ja történészi tevékenységét, amelyet gyakorlatilag - témában és kutatásban -

* A tanulmány a Museaum Hungahcum I. A szlovákiai magyarság tárgyi emlékei és ezek mú-
zeumi dokumentációja című konferencián 2004. október 28-án elhangzott előadás szerkesz-
tett változata.

26 Gaucsík István

1938-ig folytatott folyamatosan, részben még az 1940-es években is, de a háború
után már nem.

írásom a Szlovák Nemzeti Múzeum Levéltárában fellelhető levéltári fondban ta-
lálható gazdaságtörténeti jellegű kéziratokból és publikációkból indul ki. Ezek fényé-
ben próbálom elemezni gazdaságtörténeti köteteinek genezisét, a forrásokhoz mér-
ten áttekinteni munkamódszereit is. A hagyatékban található kéziratok és publikált
anyagok összevetésével megkísérlem meghatározni gazdaságtörténet-írói korszakát
és ismeretlennek tekinthető tanulmányait is. Legfőbb célom a bibliográfiai adatok
pontosítása, mivel a hiányos vagy pontatlan hivatkozások „továbbhagyományozód-
nak", illetőleg Filep Tamás Gusztáv szavaival élve „a meglévő ismeretek földuzzad-
nak, kitöltik az üres tereket, és ezzel hamis értelmezési lehetőségeket kínálnak fel"
(Filep 2003).

Az elveszettnek hitt Sas-hagyaték

A hagyatékról, annak viszontagságos történetéről Párkány Antal kötete tudósít,
amelyen mellesleg rajta maradt a kor ideológiai lenyomata, illetve sematikus és pre-
koncepciózus jellegénél fogva nem hitelt érdemlően foglalkozott Sas Andorral (pozi-
tívuma, hogy igyekezett áttekinteni Sas publikációs tevékenységét). Eszerint Sas
1962. évi halála után könyveinek „értékesebb darabjai"-t a pozsonyi magyar tan-
szék megvásárolta, de irodalmi és történeti jellegű kéziratainak nyoma veszett.
1964-ben Sas Andor feleségének halála után az anyag a Münz családhoz került,
amely 1967-ben egy levéltárnak, nem lehet tudni, hogy melyiknek, adta át. Párkány
szkeptikusan fogalmazott a hagyaték előkerüléséről, mert valószínűleg csak egy el-
lenőrizhetetlen szóbeli közlést kapott az akkor még a pozsonyi várban elhelyezett
Történeti Intézet (Historicky ústav) munkatársától (Párkány 1975, 95-116, 350.
lábj.).1

Sajnos, közelebbi adatokat nekem sem sikerült találnom. Az anyag - ki tudja,
hogy milyen módon, mennyi idő után - végül a Szlovák Nemzeti Múzeum Levéltárá-
ba került, ahol a levéltári követelményeknek megfelelően fel is dolgozták, és segéd-
letet készítettek hozzá. A fond töredékes, de még így is terjedelmes: Sas fontos cik-
keit, tanulmányait, könyveit tartalmazza 17 doboz terjedelemben.2

Az értékes, kiállításra alkalmas iratok közé sorolhatók például az egyetemi inde-
xe, professzori diplomája 1910-ből, útlevele, fényképes arcképe, életrajzi fogalmaz-
ványai, főiskolai tanári kinevezései, magánlevelezése és egyebek. Publikációs, elő-
adói és kutatói tevékenységének emlékei: kéziratok és hiányos, töredékben maradt
írások, vázlatok, publikációk jegyzéke, jegyzetek, a forrásgyűjtés kártyái, cédulák,
könyvek, folyóiratok és - ezt ki szeretném hangsúlyozni - munkácsi történeti kuta-
tásának fényképes oklevél- és iratmásolatai is.

Életrajzi vázlat

Az irodalomtörténeti szövegek egy ma már konvencionálisnak tekinthető Sas-képet
közvetítenek. Azét az értelmiségiét, aki tanári tevékenysége mellett irodalom- és
művelődéstörténeti, valamint (gazdaság)történeti kutatásokkal foglalkozott, a
cseh-szlovák-magyar kulturális kapcsolatokat tanulmányozta. A „befogadó ország"-

Sas Andor gazdaságtörténeti munkái 27

gal szemben lojalizmus, politikai értelemben aktivizmus és baloldali gondolkodás
jellemezte. Ezeket a kereteket kisebb adalékokkal, pontosabb évszámokkal szeret-
ném bővíteni.

1887-ben született Budapesten, családi neve Singer. Az 1900-as évek elején iro-
dalmi értekezésekkel rajtoló, szorgalmas recenzióíró a német kultúrában járatos, ki-
tűnő nyelvérzékkel bíró (szlovákul, csehül, németül, franciául és angolul beszélő-író,
latin műveltségű) filológus a polgári radikális eszmékhez kötődött. 1904-ben érett-
ségizett Budapesten. Berlinben és Budapesten filológiát hallgatott, máig sem tud-
juk, hogy mely oktatási intézményekben. 1910-ben szerzett filozófiai doktorátust és
tanári képesítést magyar és német nyelv oktatására. Publikációs tevékenységét ek-
kortól számíthatjuk. Eszmevilágának fordulópontja, a marxizmus tanai felé való for-
dulás ideje és életének sorsfordulója az 1919-es év. Ekkor, a Tanácsköztársaság
idején a Marx-Engels Egyetemen főiskolai tanárrá nevezik ki. Az eddigi kutatások
rövid bécsi tartózkodás után az 1920-as évek közepére helyezték Csehszlovákiába
való áttelepülését, ahol az októbrista emigránsok sorsában osztozott. Saját kézzel
írt életrajzának adatai szerint már 1921-ben Munkácsra került, ahol a kereskedel-
mi iskola tanára lett.3 Életének hosszú szakasza kötődik a kárpátaljai városhoz,
ahol 1933-ig működött és alapvető - máig kellőképpen alig értékelt és számbavett
- gazdaságtörténeti dolgozatait (is) írta. Ugyanabban az évben került a szlovenszkói
szellemi élet központjába, Pozsonyba és a tanárképzőben kapott oktatói állást. A
szlovák állam fennállásának második évéig, 1940-ig maradhatott tanár, majd elbo-
csátották. Zsidó származása miatt bujdosnia kellett, életrajzában ezt az időszakot
1944 szeptembere és 1945 áprilisa közé helyezte. Családi tragédia sújtotta, fia Pé-
ter 1945 jaunárjában Auschwitzban halt meg. Másik fia, Tamás nyolc hónapig a
Jegorov-féle partizánegységben harcolt a németek ellen. Ebben az időszakban, egé-
szen 1947-ig magántanítást vállalt. A második világháború befejezése után ő is a
magyarellenes intézkedések áldozata lett. Az egyik forrás szerint: „Sas Andor jelen-
leg állás nélkül tartózkodik Bratislavában, mert az itteni Közoktatásügyi
Povereníctvo eddig nem volt hajlandó őt sem újra alkalmazni, sem nyugdíjigényét
elismerni."4 A Szlovák Egyetem Bölcsészettudományi Tanszékén 1950 és 1953 kö-
zött oktatott. A pozsonyi magyar tanszéket 1951. december l-jétől vezette.5 A Pe-
dagógiai Főiskola Társadalomtudományi Tanszékén 1952. november l-jétől a ma-
gyar irodalom helyettes docense volt. Docenssé 1954. február l-jével nevezték ki.6
1962-ben hunyt el, a pozsonyi csalogány-völgyi temetőben nyugszik.

A gazdaságtörténet vonzásában

Az irodalomtörténeti feldolgozások valójában csak néhány soros megjegyzésekkel7
vagy rövid jellemzésekkel illetik történészi, gazdaságtörténet-írói munkásságát, a
részletesebb elemzések elmaradtak. Mindegyik megközelítés a szlovákiai magyar
tudományosság egyik legkiemelkedőbb személyiségének tekinti, aki azért mégis -
egy-egy szűkebb problémakör vizsgálatával - a befogadás perifériáján mozgott. Té-
maválasztásaival pedig mintha megtestesítette volna az „elefántcsonttornyába be-
zárkózott" tudóst. Ez a megfelelő közeg hiányának, azaz a korabeli (cseh)szlovákiai
tudományos műhelyek hézagos intézményi alapjainak is tulajdonítható, nemcsak ku-
tatói-szellemi érdeklődésének.

28 Gaucsík István

1948-tól - Turczel Lajos megfogalmazásában - „energiái egy részét az ismeret-
terjesztő irodalomunk áldozta." Gondolatmenete szerint az „olvasóközönség neve-
lése" mellett a kommunista kultúrpolitika követelményeit is teljesítette (Turczel
1997, 275). Filep Tamás Gusztáv ellenben tömören, a lényeget megragadóan je-
gyezte meg Sasról: „csatlakozván az uralkodó ideológiához, föladta polgári radiká-
lis eszményeit és elvesztette szakszerűségét" (Filep 1999, 91).

A megfogalmazás első fele azonban talán inkább illik a korábbi, 1919-et követő
időszakra, mint az 1945 utánira. Ami a szakszerűséget illeti, a megállapítás helyes:
1945-öt követően gazdaságtörténeti kutatásokkal már nem is foglalkozott, 1955-
ben szintézissé „kikiáltott" munkája - Egy kárpáti latifundium a hűbéri világ alko-
nyán. A munkácsi Schönborn-uradalom társadalmi és gazdasági viszonyai a XIX.
század első felében - pedig már az 1950-es évek történettudományi mércéjével
sem állta meg a helyét (mindezeket a sommás állításokat a továbbiakban fogom
megindokolni). Georges Duby szavaival élve Sas is magára vette „a tudás jármát, a
nyomok kutatásával járó nyakvasat" (Duby-Lardreau 1993, 16), de szellemtörténe-
ti kutatások kellenének, hogy miben követte a pozitivizmus szabályait (a történeti
munka mint „regény", a tények idealizálása, az objektivitás követelménye), és ho-
gyan vált/válhatott marxista történésszé.

Egy kitérő: levéltártörténeti munkájának szintézise

Filep méltán nevezte Sas „legjobb teljesítményé"-nek első önálló kötetét, a Szaba-
dalmas Munkács város levéltára (1376-1850) címűt, amely 1927-ben a város tá-
mogatásával jelent meg.8 Gyakorlatilag a századokon keresztül rendezetlen irathal-
maz 1925. október l-jétől folyó szakszerű feldolgozásának végeredménye volt, és
az 1928-1938 közötti időszakban megalapozta gazdaságtörténeti tanulmányait. A
Prágai Magyar Hírlap cikkírója a következőképpen mutatta be a kötetet: „A helyi tör-
ténet ismerete nem csupán tudásgyarapodást s adatokból való tájékozódást jelent,
hanem alappilére az igazi városi kultúrának is s igy Munkács város közönsége e szé-
les látókört nyitó levéltári monográfia s egyszersmind magvas várostörténet közre-
adásával példaszerű, jó munkát művelt".9

Sas par excellence levéltári szakkönyvet alkotott, amely egyesítette magában a
levéltár- és fondtörténet elemeit, emellett leltári funkciókat is felvállalt. Ez nyilván-
való a kötet felépítéséből. Maga a szerző a bevezetőben is körülhatárolta a témát,
amikor kihangsúlyozta, hogy nem monográfiát írt. Három témaegységet különbözte-
tett meg: fondleírás (adománylevelek, a városi önkormányzat iratai), cseh és orosz
kapcsolatok, szociális és kultúrtörténeti áttekintés. A kötet négy tematikus egység-
ből épül fel: 1. a városi levéltár történetének adatai; 2. városi privilégiumok; 3. vá-
rosi jegyző- és számadáskönyvek, akták; 4. városi térképek és statisztikák. A mel-
lékletek az adománylevelek jegyzékét, jobbágykérelmeket, orosz nyelvű esküszöve-
geket, diplomákat, pecséteket, helyrajzokat, urbáriumok címszövegeit tartalmazzák.
Terjedelmes név- és tárgymutatót is készített. Az irodalomtörténeti jellemzések,
amikor várostörténeti monográfiaként határozzák meg a könyvet, nem állják meg a
helyüket. Tény, hogy a levéltártani követelményeknek megfelelően készült. Várostör-
téneti adatokat pedig már a téma miatt is természetszerűleg tartalmaz. A cseh tör-

Sas Andor gazdaságtörténeti munkái 29

ténettudomány néhány év múlva figyelt fel rá: 1933-ban cseh nyelvre fordították.10
A kiadvány elemzése külön tanulmányt igényelne.

A Schönborn-uradalom történetének feldolgozásai

Időrendben a legelső, műfaja szerint kereskedelemtörténeti tanulmánya, a Beregi
szálfák útja Munkácstól Danzigig. A munkácsi uradalom exportvállalkozása a napó-
leoni háború idején 1796-1803 (Mukacevo-Munkács, Grünstein nyomda). 1928-
ban jelent meg, név- és tárgymutatóval együtt. A Kárpáti Híradó így írt róla: „Az ak-
kori kereskedelmi viszonyok, összeköttetések, kereskedelmi szerződések, pénzvi-
szonyok ismertetésével, a tárgy bőséges kimerítésével és az adatok pontos regisz-
terével látja el az érdemes szerző kitűnő értekezését, melyet érdekfeszítő módon,
könnyen érthető, világos és lapidár tömör stílusban tár elénk".11

Filep Tamás Gusztáv közölte először az adatait, tartalmi bemutatására azonban
nem került sor. A szerző a Schönborn-uradalom fakivitelének alakulását tárgyalta az
ún. coronalitás-per12 lezárulása után, amely a napóleoni időszak konjunkturális hát-
szelét használta ki. Kimutatta az uradalom modernizálásával (iparosítás, kolonizá-
ció) való összefüggését. Összesített adatokat közölt az export lefolyásáról, a szer-
vezés formáiról, a piaci célpontokról. Kiemelte Bősz János prefektusi tevékenysé-
gét, aki először foglalkozott a nagybirtok kommercionalizálásának gondolatával. A
stúdium egy másik helyen is megjelent, amelyről az irodalom eddig nem tudott. Sas
a munkácsi kereskedelmi akadémia 1927/1928. évi értesítőjében közölte.13 A ha-
gyatékban fennmaradt egy 1938. október 26-i datálású Podkarpatszká Rusz keres-
kedelmi kapcsolatai Danziggal Napóleon idején elnevezésű kisebb írása, amely tar-
talmi összefoglalója a fenti tanulmánynak.14

Ezt követte szintén 1928-ban a munkács-szentmiklósi uradalom zsidóságának
18. századi gazdasági és szociális helyzetéről német nyelven publikált dolgozata és
folytatása 1929-ben, amely a bécsi Jüdisches Archív zsidó múzeum- és könyvtártu-
dománnyal, történelemmel, néprajzzal és családkutatással foglalkozó folyóiratban
jelent meg.15 A fondban valószínűleg ez a kézirat maradt fenn A zsidóság gazdasági
és társadalmi helyzete a Munkács-Szentmiklósi nagybirtokon a XVIII. században
címmel.16

A bibliográfiai jegyzékekből hiányzik a Századunkban 1929-ben közölt A munká-
csi uradalom szökevény jobbágyai a XVIII. században. A mezőgazdasági munkásság
sorsának és vándorlásának történetéhez című dolgozata is.17 Ez tehát megelőzte az
1931-ben ugyanott három számban megjelent, alapkutatásokra támaszkodó tanul-
mányát a Schönbom-uradalomról.18 Következő, német nyelvű tanulmánya a
Vierteljahrschift fúr Sozial- und Wirtschaftsgeschichte című szakfolyóiratban 1931-
ben jelent meg az uradalom történetéről.19

1932-ben publikálta orosz nyelven a Schönborn-birtok szociális és gazdasági
helyzetét tárgyaló munkáját, amely Ungváron a Prosvita Társaság(?) évkönyvében je-
lent meg. A hagyatékban különlenyomat formájában maradt fenn.20

Tanulmányairól egy cseh vélemény született 1934-ben. Szerzője az a Václav
Cerny, aki Bedrich Mendl és Karel Hoch mellett a két háború közötti cseh gazdaság-
történet-írás egyik legjelentősebb alakja volt, agrár- és birtoktörténettel foglalkozott
(Niederhauser 1989, 181-195). Sas két munkáját biztosan említi (a harmadikat

30 Gaucsík István

nem tudtam kikövetkeztetni). Rövid írásában melegen üdvözölte a kárpátaljai mező-
gazdaság-történeti kutatások kibontakozását, azaz a két legnagyobb uradalom, az
ungvári és a munkácsi kutatási témaként való megjelenését. Az ungvárival Frantisek
Gábriel (Gábriel 1934; uő. 1936, 43-52), Ungvárott működő cseh professzor, míg
a munkácsival Sas kezdett foglalkozni. A cseh történészek valószínűleg ekkor kezd-
hettek fokozottabban érdeklődni a masaryki Csehszlovákiához csatolt Kárpátalja
társadalmi és gazdasági múltja iránt, ezért figyelhettek fel munkájára.21

A Századunkban 1934-ben még publikált egy gazdaságtörténeti dolgozatot22, de
a későbbiekben vizsgálatai már nem maradtak meg a gazdaságtörténet mezején.
Valószínűleg az 1940-es években még németül kiadta a 18-19. századi pozsonyi
zsidóság jog- és gazdaságtörténetét elemző tanulmányát.23

Kéziratban maradt munkák (?)

Kéziratban maradt írásait érdemes lenne összevetni a publikált változatokkal. Le-
hetséges, hogy felbukkanhatnak olyanok, amelyekről eddig nem tudhattunk. A ha-
gyaték azokat a kéziratokat, kézirattöredékeket, témakörök szerint kidolgozott anya-
gok kötegeit és rövidebb-hosszabb fogalmazványokat rejti, amelyek beépülhettek
egy-egy publikációjába. Köztük van egy 1822-es latin forrás fordítása is.24 Itt talál-
ható a Beregi szálfák útja Munkácstól Danzigig kézirata. A feltehetően közöletlen
szövegek közé jelenlegi ismereteim szerint hármat sorolnék: az 1929-re datált A
Munkács-Szentmiklósi Uradalom német telepesei, a 81 oldalas Textilmanufaktúrák
a Munkácsi Uradalomban a XVII. század második felében s a XIX. század elején.
Adalék a kora-kapitalizmus ipari üzemeinek történetéhez25 címűeket, és egy német
nyelvűt a szarvasmarha-tenyésztésről (Der Rindviehzucht-Betríeb auf der Domaine
Munkács und St. Miklós).26 Általános vonásuk, hogy a forrásmegjelölések és hivat-
kozások túlnyomórészt hiányoznak. Elképzelhető, hogy ezek a fond rendezése so-
rán külön dobozban lettek elhelyezve.

A nem létező gazdaságtörténeti szintézis

Az irodalomtörténeti összegzések az 1955-ben napvilágot látott uradalomtörténeti
munkáját - Egy kárpáti latifundium a hűbéri világ alkonyán. A munkácsi Schönborn-
uradalom társadalmi és gazdasági viszonyai a XIX. század első felében (Sas 1955)
- valójában kritikátlanul, kellő tények figyelembevétele nélkül tekintik szintézisnek,
gazdaságtörténeti kutatásai kiteljesedésének, egyfajta folyamatos építkezés vég-
eredményének, amely mű úgymond rendszerbe szedte és szintetizálta a korábban
gyűjtött ismeretanyagot, és ezzel szakmailag jegyzett teljesítménnyé lépett elő.27

Sas Andor mintha a pozitivista történetírásjegyeit ötvözte volna a marxista elvá-
rásokkal. Az uradalom történetét „8-900 év messzeségébe nyúló [...] egyetlen ha-
talmas regény"-ként értelmezte (Sas 1955, 7). Megközelítésében lineáris társada-
lomfejlődési modellt követett, amelynek új fejlődési ívét a jobbágyság osztályharca
jelezte. Hangsúlyozott közlő szerepet alakított ki, a tény-, Ml. eseményközpontúság
elemei domborodtak ki könyvében. Szembeállította „a feudális és a polgári törté-
netírásét az általa a haladónak tekintett marxista történetírással (Sas 1955, 7). Ez
annál inkább tetten érhető, mivel a problémakörrel foglalkozó 1945 előtti magyar

Sas Andor gazdaságtörténeti munkái 31

vagy külföldi munkákat nem használta fel, emellett saját magát is cenzúrázta, ami-
kor korábbi tanulmányait nem integrálta.

Az egyik agrártörténeti megközelítésű alfejezetben kijelölte kutatásai hozadékát
is. Tény, hogy elsőként foglalkozott a munkácsi domínium problémájával. Szerinte a
munkácsi uradalom „unikum" és „típus" (Sas 1955, 16), de nem hoz példákat,
hogy milyen korabeli birtoktestekkel szemben jellemzők ezek a jegyek, miért tekint-
hető elkülöníthető típusfajtának. Külön figyelmet szentelt az uradalom és a várme-
gye, az uradalmi főtisztség és a mezővárosi polgárság közötti érdekellentéteknek,
feszültségeknek és természetesen az egyedül osztályharcjelleggel bíró jobbágymeg-
mozdulásoknak. Önellentmondásba is keveredett, amikor az egyik oldalon szólt a
Schönbornok modernizációs törekvéseiről, azokról a gazdasági kapcsolathálókról,
amelyek már egy magasabb fokon működő rendszerre utaltak (szervezett adminiszt-
ráció, tervezett telepítések, technikai innovációk, a napóleoni korszak konjunktúrá-
jának kihasználása), a másikon pedig „eredendő bűn"-ükül rótta fel a jobbágyi el-
maradottság konzerválását (Sas 1955, 18-21).

Alaposan és nagyon jól elemezte a uradalmi gazdaság helyi irányítóinak, tisztvi-
selőinek tevékenységét és elképzeléseit (így Csaplovics Jánosét, legfőképpen
Freyseisen Dánielét, aki 1828 és 1845 között volt prefektus vagy Rombauer Tiva-
darét), valamint a merkantilista gazdaságpolitika korlátait, a gazdasági fejlődés hát-
ráltató tényezőit (pl. hiányzó fogyasztóréteg, értékesítési akadályok, kedvezőtlen pi-
aci áralakulások). Az uradalmi jövedelmek alakulásának okairól ellenben alig tudunk
meg valamit (Sas 1955, 21-22, 26-29). Ezenkívül bőven hozott társadalomrajzi,
irodalmi és művelődéstörténeti példákat is.

Külön szempontként vizsgálta a társadalmi rétegek, az „osztályuralmi tényezők"
(nagybirtokos, jószágigazgató) szembenállását a jobbágyság kollektivitásával. Az
egyik legjobban árnyalt rész, amikor a jobbágyság rétegződését és öntudatát mutat-
ta be (a jogi nyelv szerinti csoportokat különböztette meg). Többek között az adóbe-
hajtás és a jogviták hátterét, a nagybirtoki rendszeren belül a községek közigazga-
tási helyzetét, a földtulajdon fontosságát, annak alakulását (allodium, kuriális föld,
parasztföld) is tanulmányozta (Sas 1955, 73, 76-103). Általában elmondható, hogy
ezen megállapítások értékét kisebbíti, Ml. bizonytalanná teszi az, hogy sok helyen
(néha oldalakon keresztül!) nincs sem levéltári forrásmegjelölés, sem hivatkozás a
szakirodalomra. Néha általános jellegű, közismert országos szintű folyamatokat is-
métel újra. Latin és német nyelvtudását végig kamatoztatja. Mondatfűzése többször
az esszé irányába kezd elkanyarodni, de szorosan tartja magát vizsgálata tárgyá-
hoz.

Párkány e művet helytelenül gazdaságtörténeti monográfiának tekintette. A kö-
tet végén egyszerűen csak történelmi tanulmányként van meghatározva. Mi lehet te-
hát a műfaja? A meghatározáshoz, behatároláshoz közelebb visz bennünket az, ha
a korabeli tudományos teljesítmények közé helyezzük a művet. Kezdjük a recepció-
val. Feltűnően későn született meg róla az ismertetés. A Korunk hasábjain 1957-
ben Csetri Elek elemezte (Csetri 1957, 627-630), értékelése első fele pozitív ki-
csengésű (kiemeli a „dőzsölő" Schönborn életmódjának lefestését, az uradalmi
szervezet bemutatását és a Freyseisen Dánielről szóló részeket). A továbbiakban
strukturális elemeket és tartalmi dolgokat vitat. A recenzens szerint „több magyar,
csehszlovák és külföldi munkával szélesíthette volna felhasznált könyvészeti anya-

32 Gaucsík István

gát, és ezzel jobban beágyazhatta volna témáját a korszak fejlődéstörténetébe". Le-
véltári kutatásait nem tartotta rendszeresnek és „minden részre kiterjedőnek." A
kötet szerkezeti felépítésénél pedig „logikusabb rendet lehetett volna követni".
Csetri szakszerű elemzése feltárta a kötet alapvető hiányosságait. Sasnál nem de-
rült fény a jobbágygazdaságok megoszlására és az alkalmazott technikákra, a föl-
desúri jövedelmek mennyiségére és azok termelési ágak szerinti megoszlására. A
gépesítés foka ismeretlen maradt, nem határozta meg az uradalom típusát, nem vi-
szonyította a többi magyarországi nagybirtokhoz, így fejlettségi fokáról sem lehetett
megtudni semmit. Hiányzott az uradalom 19. század eleji fejlődésképe és a beve-
zetőből a részletesebb történeti összefoglaló.

Mindezeket még kiegészíthetjük azzal, hogy az 1635. évi Rákóczi-család általi
birtokszerzést, vagy a munkácsi és a szentmiklósi uradalom 17. században megva-
lósuló egyesítését sem említi. Teljesen figyelmen kívül hagyja az uradalom 16. szá-
zadi fejlődési szakaszát és a kincstári/kamarai igazgatás 1711-1728 közötti
időszakát.28

Csetri a műfaját „történeti-szociográfiai rajz"-ként határozta meg. Igazi értékét a
birtoktörténet társadalomrajzzá való kiszélesítésében és a szociográfiai kutatások
ösztönzésében látta.

A befogadás hiánya és ennek okai

Szeretnék rávilágítani Sas fent említett művének a magyar történettudományon be-
lüli korlátozott, vagy alig létező befogadására, ének okaira: a metódus, a mondani-
való és a levezetések hiányosságaira, a korabeli szakirodalom felhasználásának el-
maradására.

Felmerül a kérdés: Sas Andor mit és miért nem épített be munkájába a magyar
történeti szakirodalomból? Mindenféleképpen gondolhatunk az 1930-as évek folya-
mán Domanovszky Sándor szerkesztette Tanulmányok a magyar mezőgazdaság tör-
ténetéhezcímű sorozatban megjelenő kötetekre, amelyekegy része ugyanúgy a 18.
századra vonatkozóan születtek, mint Sas Andoré.29 Vagy például Lederer Emma
szintetizáló munkáját (Lederer 1941) sem ismerte, nem is szólva a külföldi szakiro-
dalomról (például Brinkmann, Max Weber vagy Sombart könyveiről). Az ok egyszerű
lehet: marxista történészként következetesen elhatárolódott a polgári történeti is-
kola megállapításaitól.

Kiemelendő a Kosáry Domokos által készített kétkötetes bibliográfia ismereté-
nek hiánya. Az első kötet 1951-ben jelent meg, a második 1954-ben.30 így tehát Sas
számára hozzáférhetők lettek volna. Ez az egyes témakörökhöz komoly áttekintést
nyújtott volna a publikált forrásokról, monográfiákról, tanulmánykötetekről, szintézi-
sekről, kisebb dolgozatokról. Ennek segítségével tudományosan megalapozhatta
volna munkáját.

Emellett érdekes, hogy a marxista történetírás követelményeinek feltehetően
már jobban megfelelő Szabó István-féle 1948-as mezőgazdaságtörténeti munkáját
(Szabó 1948, 159-201) vagy Mérei Gyula szintén 1948-ban kiadott szintézisét
(Mérei 1948) sem használta. Csak az 1950-es évek elejének magyar gazdaságtör-
téneti munkáihoz nyúlt (Ember 1951; Mérei 1952; Pach 1952). Levéltári forrásai
még a munkácsi korszak alapkutatásaihoz vezetnek vissza, hiszen ő maga említi,

Sas Andor gazdaságtörténeti munkái 33

hogy egy részüket 1929 és 1933 között gyűjtötte31, így nyilvánvaló, hogy 1945 után
újabb kutatásokat már nem végzett, és csak ezekre a részleges (a jelek szerint ak-
kor már hiányos) adatokra tudott támaszkodni.32

Másrészről meg kell említeni, hogy a magyarországi mezőgazdaság-történeten
belüli speciális szakterület, a birtoktörténet-kutatás csak később, az 1960-as évek-
től kezdett lassan kibontakozni. Kenyeres István megállapítása szerint: „A második
világháború után - a korszak ideológiájának megfelelően - az uradalomtörténetnek
tulajdonképpen pusztán a jobbágyság (társadalom)történetének és a marxista tör-
ténetírás által különösen preferált majorsági gazdálkodás problematikáján keresz-
tül lehetett csak létjogosultsága, amely megközelítés tulajdonképpen számos hasz-
nos eredményt hozott, azonban kiesett a vizsgálódás köréből az uradalom mint leg-
kisebb gazdasági egység, helyette a jobbágygazdaságok és a majorságok szintje lett
a vizsgálati alap. Általánosságban elmondható, hogy az uradalom, mint gazdasági
egység csupán a kutatások kereteit képezte, de nem a vizsgálat tárgyát" (Kenyeres
2002, 18). Sas tehát a legelsők között nyúlt ehhez az igényes témához, de a mun-
kamódszere, forráshasználata több kívánnivalót hagyott maga után.

Hol hivatkoztak Sas írásaira? Ebből a szempontból érdekes korábbi tanulmánya-
inak és az Egy kárpáti latifundium utóélete. Sas, valamikor még a második világhá-
ború utáni első években keletkezett feljegyzésében említette, hogy a Hóman Bálint
és Heckenast Gusztáv szerkesztette Magyar történet jegyzi agrártörténeti munkáit.
Valójában már rosszul emlékezett, mert a munkácsi levéltártörténeti könyvére és
az 1934-es Kis Lázárról szóló dolgozatára utaltak (Hóman-Szekfű 1935, 615,
620-621). Szerinte még a Meyer-lexikon „utolsó kiadása" a Munkács címszó alatt,
a Chlup - Hubélek - Uher-féle Pedagogická encyklopedia „külön címszó alatt említi
fordítói, agrártörténeti és pedagógiai munkásságát".33

1945 után tanulmányainak bizonyos fokú visszhangtalansága tapintható ki. Az
1930-as években írt német nyelvű tanulmányait 1945 után keletkezett publikációs
jegyzékeiből kihagyta. Ennek ellenére a Kosáry-bibliográfia éppen ezekre hivatko-
zott. Az 1983-as kiadású magyar történelmi összefoglalóban, amely az 1790-1848
közötti időszakot ölelte fel, egyáltalán nem szerepeltek művei (Vörös 1983), míg az
1989-es éviben felbukkant két régi tanulmánya (Ember-Heckenast 1989, 1382,
1396). Az 1955-ben megjelent kötetét a magyar szintézisek nem jegyzik, de az
1997-es szlovák történeti bibliográfiában megtalálható (Jankovic - Skorupová
1997, 385).

Tol le et lege?

Sas Andor gazdaságtörténeti munkásságát immár kellőképpen kellene értékelni.
Tanulmányait, amelyek egy kiemelt témakörre, a munkácsi Schönborn-uradalom tör-
ténetére összpontosítottak, újra fel kellene mérni és újra ki kellene jelölni hozadé-
kukat a szakirodalmon belül. Levéltártörténeti munkáját érdemes lenne újra megje-
lentetni, mert ma már a közgyűjteményekben alig hozzáférhető. Gazdaságtörténeti
tanulmányait hasznos lenne egy kötetben újraközölni.

34 Gaucsík István

Jegyzetek

1.     A megmentett anyagok közé többek között egy kéziratban maradt jog- és gazdaságtörté-
neti tanulmányt és a szlovákiai zsidóság 1939-1945 közötti történetéről szóló feldolgo-
zást sorolt. Az utóbbit 1993-ban Csanda Gábor szerkesztette könyv alakba (A szlováki-
ai zsidók üldözése 1939-1945. Pozsony, Kalligram, 1993). Kritikájára lásd Kársai Lász-
ló értékelését (Aetas 1993. 4. sz. 236-241. p.).

2.     Archív Slovenského národného múzea. Szlovák Nemzeti Múzeum Levéltára - Sas Andor
hagyatéka. A továbbiakban: SZNML, SAH. A 26 oldalas leltár, amely igencsak szerény,
egy oldalas szlovák nyelvű bevezetőt tartalmaz, a következő tárgycsoportokat rögzíti:

I.   A. Személyes iratok

B.  Munkahelyi és személyi iratok

C.  Magánlevelezés

D.  Publikációs és előadói tevékenység

II.  Pozsony napjai 1815-1848 között (520 oldalas kézirat)*

III.  Pozsonyra vonatkozó kéziratok

IV. A munkácsi Schönborn-uradalom a 18. században

V.  A munkácsi uradalom -jegyzetek [ez nem szerepel a leltárban, valószínűleg

gépelési hiba miatt]

VI.  Történeti tanulmányok

VII.  A Szovjetunióra vonatkozó írások

VIII.  Magyar irodalom

IX.  Irodalmi és történelmi személyekről írt kisebb írások

X.  Szlovák, cseh és világirodalmi témák

XI.  Jegyzetek Pozsonyhoz és a munkácsi uradalomhoz

XII.  Jegyzetek a magyar és a világirodalomhoz

XIII.  Jegyzetek filozófiai és egyéb írásokhoz
XIV-XV. Könyvek

XVI.  Különlenyomatok folyóiratokból

XVII.  Újságkivágatok

* A második csoport azt a kézirattömböt tartalmazza, amelyet Sas Andor az 1957. április 3-i elis-
mervény szerint adott át a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó magyar szerkesztőségének. A Po-
zsony napjai a bécsi kongresszustól a nagy márciusig (1815-1848) címet viselte (260 oldal volt).
[SZNML, SAH, 1. d.] Az Irodalmi Szemle 1965-ben közölt részleteket a művéből (1965. 4. sz.
343-349. p.) Munkája igencsak megkésve 1973-ban jelent meg A koronázó város. A bécsi kong-
resszustól a nagy márciusig 1815-1848 címmel. Második bővített kiadása 1995-ben látott napvi-
lágot.

3.     SZNML, SAH, 1910-es tanári oklevelének másolata 1921. november 19-i datálású.

4.     SZNML, SAH, 1. d. Az életrajzi fogalmazványok közül a rövidebb, csatolt magyar nyelvű
1946-1947 között keletkezhetett. A két szlovák nyelvű közül az egyik töredékes, ebben
említi még két doktorátusát (államtudományból és jogból), a másik 1955 után íródott.
Több szerző erre vonatkozóan egymásnak ellentmondó adatokat sorol fel. Csanda Sán-
dor bölcsészeti, jogtudományi és közgazdaságtani doktorátust említ (Új Szó, 1972. ja-
nuár 27., 6. p.). Turczel Lajos történelmi, jogi és államtudományi doktorátust fűz a ne-
véhez (Turczel 1997, 275).

5.     SZNML, SAH, 1. d., 2648/51

6.     SZNML, SAH, 1. d., 6.133/1954-S/PAM

7.     Többek között például Turczel 1967, 131, 134-135, 251-252; uő. 1982, 107; uő.
1993, 237-239; uő. 1995, 135; uő 1997, 275. 1938-ban legfontosabb munkáit szá-
mon tartották, lásd. Borsody 2000, 129.

8.     Teljes címe: Szabadalmas Munkács város levéltára (1376-1850). A régi városi archí-
vum történetének, anyagának és csoportosítás'! rendjének ismertetése. Oklevelek, pe-

Sas Andor gazdaságtörténeti munkái 35

esetek és térképek hasonmásaival négy műlapon. Párkány Antal több oldalon foglalko-
zik vele, orosz nyelvű fordítását is említi (Párkány 1975, 28-38). A hagyaték életrajzi
anyagában az 1928-ban megjelent orosz nyelvű fordítás címe: Archív priviligizovaneho
goroda Mukaceva (SZNML, SAH, 1. d.) A hagyatékban csak a cseh nyelvű fordítás talál-
ható. Az elemzéshez ezt használtam fel.
9. SZNML, SAH, 17. d., Prágai Magyar Hírlap, 1927. június 15. 8. p.

10.   SZNML, SAH, 14. d., Dr. Ondfij Sas: Archív priviligovaného mésta Mukaceva
1376-1850. S prilozenymi reprodukcemi darovacích listín, pecetía méstskych plánú na
styrech tabulkách. Mukacevo, 1933. Heléna Skokanová professzornő fordította le.

11.   SZNML, SAH, 17. d. (újságkivágás)

12.   A coronalitás per 1764-től 1792-ig tartott, amikor a Habsburgok a Schönborn családtól
vissza akarták szerezni a munkácsi domíniumot.

13.   SZNML, SAH, 16. d., A Mukacevoi Állami Kereskedelmi Akadémia Értesítője az
1927-1928. tanévről. Közzéteszi: Stefán Ágoston igazgató. Mukacevo, Grünstein nyom-
da, 1928, 3-31. p. (orosz nyelvű kivonata uo. 32-33. p.)

14.   SZNML, SAH, 7. d.

15.   SZNML, SAH, 16. d., Die wirtschaftlichen und sozialen Verháltnisse derJuden aufdem
Dominium Munkacs-Szentmiklos im XVIII. Jahrhundert. In: Jüdisches Archív, 1928
Október-December, Heft 1-2, 1-6. p., folytatása uo. Jánner-Februar 1929, Heft 3-4,
33-39. p.

16.   SZNML, SAH, 4. d.

17.   A tanulmány nincs a hagyatékban. A 14. dobozban található orosz nyelvű különlenyomat
3. lábjegyzetében hivatkozik a munkájára. Lásd Naric socialnoj i gospodarskoj istorii
Cenborskoj latifundii Mukacivsko-Cinadivskoj v pervij polovini XVIII. st. 10. p.

18.   SZNML, SAH, 15. d., Egy magyar nagybirtok történetéhez (A Schönborn nagybirtok a 18.
században). In: Századunk. 1931. január, 1. sz., 1-5. p., folytatása uo. 1931. 2. sz.
(február), 60-68. p. A harmadik szám nincs a hagyatékban. A tanulmány a Századunk
könyvsorozatának 8. számában is megjelent.

19.   Ein latifundium fránkischer Kirchenfürsten in den Nordost-Karpathen (1728-1746). In:
Vierteljahrschift für Sozial- und Wirtschaftsgeschichte, 1931, 410-418. p.

20.   SZNML, SAH, 14. d., Naric socialnoj i gospodarskoj istorii Cenborskoj latifundii
Mukacivsko-Cinadivskoj v pervij polovini XVIII. st., 1-31. p.

21.   SZNML, SAH, 4. d.

22.   SZNML, SAH, 16. d., Kis Lázár tündöklése és pusztulása. Egy zsidó üzletember élettör-
ténete és sorsa Mária Terézia korában. In: Századunk, 1. sz., 1934.

23.   SZNML, SAH, 16. d., Zur Rechts- und Wirtschaftsgeschichte der Pressburger
Judenschaft im XVIII. und XIX. Jahrhundert. In: Zidovská kultura-Jüdische Kultur, 3. fü-
zet, 17-32. p.

24.   SZNML, SAH, 4. d., A Munkács-Szentmiklósi Uradalom szerződésterve Bereg város
urbariális viszonyainak rendezésére.

25.   A kézirat szerkezeti felépítése: 1. Harisnyakészítő és szövőmanufaktúra Munkácson Má-
ria Terézia korában (1767-?), 2. Az Északkeleti-Kárpátok ipari viszonyai az újkorban, 3.
Osztrák iparpolitika és textilipar a XVIII. században, 4. Mi vezetett Munkácson az ipari
alapításhoz?, 5. A munkácsi textilüzemek szervezetének története, 6. A textil-munká-
sok, 7. A munkabérek, 8. A textilmunkások pénzkeresetének vásárló ereje, 9. A munká-
csi textilművek [...]. Az uradalom konjunktúra-törvénye, 10. Összefoglalás.

26.   SZNML, SAH, 4. d.

27.   A közvélemény is így fogadta el. Lásd például Szabad Földműves, 1957. január 27., 4.
sz., 6. p.

28.   Az egyik fennmaradt - és a későbiekben egyáltalán nem hasznosított - kéziratában job-
ban adatolt fejlődésképet fedezhetünk fel. Ebből kiderül, hogy a kutatásra az uradalom
1928. évi megszűnése vezette. A csehszlovák földreform során ekkor szüntették meg a

36 Gaucsík István

Schönbornok tulajdonjogát. Lehetséges, hogy a levéltári iratanyag ekkor vált kutatható-
vá. Nagyobb teret szentel a nagybirtok középkori történetének és a Rákócziaknak. A kor-
szak német gazdaságtörténeti irodalmára hivatkozik (Conrad, Grüneberg munkáit emlí-
ti).

29.   Többek között például Bakács István és Jármay Edit, Wellmann Imre, Gerendás Ernő,
Ravasz János tanulmányait tartalmazták.

30.   A második kötetben szereplő egymondatos Kosáry-megállapftás Sas Andor forrásfel-
használását jellemzi: „tanulmányaiban a rendelkezésre álló szép levéltári anyagot nem
használja ki alaposan" (Kosáry 1954, 46).

31.   SZNML, SAH, 4. d. [Lektorsky posudok; Sas megjegyzései az Egy kárpáti latifundiumra
adott lektori véleményre, 2. p.]

32.   Lehetséges, hogy néhány hiányossággal tisztában lehetett, burkoltan talán erre utalhat
a következő mondata:„A munkácsi nagybirtok történetének kétségtelenül vannak olyan
részletei, amelyek kiegészítésképpen hozzájárulhatnak a magyar reformkor gazdasági
életének marxista szempontból elmélyíthető megismeréséhez" (SZNML, SAH, 4. d.
[Lektorsky posudok; Sas megjegyzései az Egy kárpáti latifundiumra adott lektori véle-
ményre, 4. p.]). A hagyatékban témakörök szerint csoportosított iratkötegek is találha-
tók: [földesurak]; jobbágyság; zsidók; németek; városok; XIX. sz. első fele; az uradalom
mint hatóság; a gazdasági üzem. Ezek a fogalmazványok azt bizonyítják, hogy Sas már
korábban (a 30-as évek első felében [?]) tervezhette egy összefoglaló munka elkészíté-
sét. Ennek megvalósítását talán Pozsonyba való átköltözése akadályozhatta meg.

33.   SZNML, SAH, 1. d.

Felhasznált irodalom

Aetas, 1993. 4. sz. 236-241. p.

Borsody István (szerk.) 2002. Magyarok Csehszlovákiában (1918-1938). Somorja, Méry
Ratio.

Csetri Elek 1957. A munkácsi Schönborn-uradalom története. Korunk, 5. sz. 627-630. p.

Duby, George -Lardreau, Guy 1993. Párbeszéd a történelemről. Budapest, Akadémiai Kiadó.

Ember Győző 1951. Iratok az 1848-i magyarországi parasztmozgalmak történetéhez. Buda-
pest.

Ember Győző-Heckenast Gusztáv (szerk.) 1989. Magyarország története 1686-1790. II. kö-
tet. Budapest, Akadémiai Kiadó.

Filep Tamás Gusztáv 1999. A (cseh)szlovákiai magyar irodalom, tudományosság és könyvki-
adás nyolc évtizede. In: Filep Tamás Gusztáv-Tóth László (szerk.): A (csehszlová-
kiai magyar művelődés története 1918-1998. III. kötet. Budapest, Ister.

Filep Tamás Gusztáv 2003. A hagyomány felemelt tőre. Válogatott és új esszék, tanulmányok
az 1918-1945 közötti (cseh)szlovákiai magyar kultúráról. Budapest, Ister.

Gábriel, Frantisek 1934. Matyeriali k isztorii kreposztnyicsesztva na Podkarpatszkoj Ruszi. In:
Narodnij szbornyik Szabóvá. Uzgorod.

Gábriel, Frantisek 1936. Prehled vyvoje sociálné-hospodárskych pomérü na Podkarpatské
Rusi v minulosti. In: Podkarpatská Rus. Bratislava, 43-52. p.

Hóman Bálint-Szekfű Gyula (szerk.) 1935. Magyar történet. IV. kötet. Budapest, Királyi Ma-
gyar Egyetemi Nyomda.

Irodalmi Szemle, 1965. 4. sz. 343-349. p.

Jankovic, Vendelín - Skorupová, Anna 1997. Bibliográfia k dejinám Slovenska (Literatúra
vydaná do r. 1965). Bratislava, Academic Electronic Press.

Sas Andor gazdaságtörténeti munkái 37

Kenyeres István (szerk.) 2002. XVI. századi uradalmi utasítások. Utasítások a kamarai ura-
dalmak prefektusai, udvarbírái és ellenőrei részére. I. kötet. Budapest, Szentpé-
tery Imre Történettudományi Alapítvány.

Kosáry Domokos 1951. Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába. I. kötet.
Budapest, Közoktatásügyi Kiadó.

Kosáry Domokos 1954. Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába. II. kötet.
Budapest, Közoktatásügyi Kiadó.

Lederer Emma 1941. Iparunk és kereskedelmünk a merkantilizmus korában. In: Magyar mű-
velődéstörténet. IV. kötet. Budapest.

Mérei Gyula 1948. Mezőgazdaság és agrártársadalom Magyarországon 1790-1848. Buda-
pest, Teleki Pál Tudományos Intézet.

Mérei Gyula 1952. Magyar iparfejlődés az 1790-1848 években. Budapest, Magyar Történel-
mi Társulat.

Niederhauser Emil 1989. A gazdaságtörténet-írás kialakulása Kelet-Európában. In: Glatz Fe-
renc (szerk.): Gazdaság, társadalom, történetitás. Emlékkönyv Pach Zsigmond Pál
70. születésnapjára. Budapest, 181-195. p.

Pach Zsigmond Pál 1952. Az eredeti tőkefelhalmozás Magyarországon. Budapest, Szikra.

Párkány Antal 1975. Sas Andor helye a csehszlovákiai magyar kulturális életben. Bratislava,
Madách Kiadó.

Sas Andor 1955. Egy kárpáti latifundium a hűbéri világ alkonyán. A munkácsi Schönborn-ura-
dalom társadalmi és gazdasági viszonyai a XIX. század első felében. Bratislava.

Sas Andor 1993. A szlovákiai zsidók üldözése 1939-1945. A szöveget gond. és szerk.
Csanda Gábor. Pozsony, Kalligram.

Szabad Földműves, 1957. 4. sz. (január 27.) 6. p.

Szabó István 1948. Az uradalmi gazdálkodás és a jobbágybirtokok a XVI—XVII. században. In:
Tanulmányok a magyar parasztság történetéből. Budapest, Teleki Pál Tudományos
Intézet, 159-201. p.

Turczel Lajos 1967. Két kor mezsgyéjén. A magyar irodalom fejlődési feltételei és problémái
Csehszlovákiában 1918 és 1938 között. Bratislava, Tatran Kiadó.

Turczel Lajos 1982. Hiányzó fejezetek. Tanulmányok a két világháború közötti csehszlovákiai
magyar irodalomról és sajtóról. Bratislava, Madách Kiadó.

Turczel Lajos 1993. A csehszlovákiai magyar közművelődés alakulása 1918-tól 1945-ig. In:
Fejezetek a csehszlovákiai magyarság történetéből. Pozsony, Kalligram, 237-239.

P-

Turczel Lajos 1995. Visszatekintések kisebbségi életünk első szakaszára. Dunaszerdahely,
Lilium Aurum.

Turczel Lajos 1997. Fonod Zoltán (szerk.): A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona
1918-1995. Pozsony/Bratislava, Madách-Posonium.

Új Szó, 1972. január 27. 6. p.

Új Szó, 2002. augusztus 23. 196. sz. 6. p.

Vörös Károly (szerk.) 1983. Magyarország története 1790-1848. II. kötet, Budapest, Akadé-
miai Kiadó.

István Gaucsi'k

Andor Sas's Works on Economic History

Andor Sas's - literary histórián, (economic) histórián, pedagogue - intellectual
heritage, of which one part can be characterised as „burdensome heritage" or
„moralistic polka", can hardly build in/could be hardly built in the heritage of
Hungárián educational history in Slovakia. It has two reasons. The first reason
is in any case the unprocessness of his heritage. Mapping his manuscripts

38 Gaucsík István

and publications, collecting and publishing his letters and personal writings is
still not done. The second reason is that after 1948 Sas undoubtedly accep-
ted the ideology of the totalitarian state. The contemporary Sándor Peéry per-
ceived Sas's loyality that decided the choice of topic of somé of his writings
as intellectual defencelessness and found it in the previously experienced
emigration fate or inner forced emigration(?).

The author sets out from the manuscripts and publications of economic
history character found in the Archive of the Slovak National Museum. He tries
to analyse the genesis of Sas's econonomic history writings from this point of
view and alsó to give a survey of Sas's work methods. Summarising the found
manuscripts and the published materials the authors tries to define Sas's
period of economic history writing and his yet un-known studies. The author's
main goals to precise the bibliographic data.

Filep rightfully titled Sas's first independent book Archive of the Patent-
Holder Munkács Town 1376-1850 (Szabadalmas Munkács város levéltára) as
„the biggest performance" that was published in 1927 with the support of the
town. Sas created a par excellence professional archive book that included
archive and fund history elements and had evén archive functions.

His literature history summary published in 1955 was titled A Carpathian
Latifundium at the Decline of the Feudal World. The Munkács Schönborn-esta-
te's Social and Economic Relations in the First Part of the 19th Century- is
considered to be a synthesis regardless of necessary facts, a culmination of
his research in the field of economic history, a kind of a result of a continuing
building. As if Andor Sas mixed the signs of positive history writing with
Marxistic expectations. In his approximations he followed linear model of
social development, of which new development curve was signalised by the
class war of villeins. He compared „feudal and civil history writing" with
Marxistic history writing that he considered advancing. It is evitable, because
he did not use Hungárián or foreign works before 1945 that dealt with the
topic, while he censored evén himself, when he did not integrated his previous
studies.

Consequently Andor Sas's work in the field of economic history should be
evaluated properly. His studies, that focused on a specific topic, on the histo-
ry of the Munkács Schönborn-estate, should be analysed and their contributi-
on to literature should be defined again. It would be worth to publish his works
in the fied of archive history, because today it is very hardly accessable in pub-
lic collections. It would be alsó very worthful to publish his economic history
studies in one book.

DOKUMENTUMOK

Gaucsík István

Magyar ipartársulatok válogatott
dokumentumai 1924-1938

Bevezetés a problémába

A magyar iparosok és kereskedők szakmai és érdekvédelmi szerveződései, a járá-
si szintű ipartársulatok, már 1918 előtt léteztek. A hatalomváltás után Csehszlová-
kiában szervezeti és jogi integrációjuk késést mutatott, csak a 259. sz. 1924. évi
ún. ipartörvény szabályozta működésüket, belső felépítésüket, definiálta tevékeny-
ségi körüket és jogosítványaikat. A régiókban fontos társadalmi, gazdasági és kul-
turális célokat vállaltak fel, krédójuk a kisipar védelme volt. Nemcsak a helyi piaci
viszonyokat próbálták befolyásolni az iparengedélyek kiadásával, hanem a tagságot
anyagilag is segítették, vagy vállalkozásokat (nyersanyagraktárak, vásárcsarnokok,
szövetkezeti hitelintézetek) alapítottak. Az általuk fenntartott inasiskolák és tanuló-
műhelyek az iparostanoncok nemzedékeit nevelték ki.

Az alábbiakban olyan levéltári forrásokat teszek közzé, amelyek az ipartársula-
tok működésére, az általuk kezdeményezett akciókra, a kisipar és -kereskedelem
védelmét felvállaló tiltakozásokra, Ml. javaslattevésekre vonatkoznak. Márcsak hely-
szűke miatt sem vállalkozhattam egyéb területekre vonatkozó források (pl. a kisipar
általános helyzete, kisebbségi magyar elképzelések szerveződéseik megszilárdítá-
sára, az ellenzéki magyar politikai pártok szervező tevékenysége) bemutatására.

Az ipartársulatok fedőszervezetének kérdése a két világháború között politikai csa-
tározások kereszttüzébe került, 1938-ig nem is lett megnyugtatóan tisztázva. 1928-
ban a szlovák érdekeket szolgáló Országos Szövetség (OSZ)1 megkonstruálása az ipar-
társulatok érdekérvényesítéseit vetette vissza. A magyar nemzetiségű tagságra tá-
maszkodó ipartársulatoknak külön harcot kellett vívniuk nyelvhasználati jogaik megtar-
tásáért. Az önálló titkárság létrehozására és az OSZ új szervezeti felépítésére tett kí-
sérleteik sikertelenek maradtak. A közgazdasági élet válságjelenségei, a szervezeti
autonómiájukat korlátozó állami beavatkozás és nem utolsó sorban az elégtelen mű-
ködési tőke, valamint az intézményi problémák okozták elhúzódó válságukat.2

Jegyzetek

1. Hivatalos megnevezése Krajinsky zváz zivnostenskych spolocenstiev a grémif pre územie
Slovenska a Podkarpatskej Rusi. Magyarul: Szlovenszkói és Podkarpatszká Ruszi Ipartár-
sulatok és Grémiumok Országos Szövetsége.

150 Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938

2. A magyar ügyviteli nyelvű ipartársulatok helyezetére lásd a szerzőtől: Gazdasági egyesü-
letek, szövetkezetek, ipartársulatok. A csehszlovákiai magyarság gazdasági szervezetei
1918-1938. Kézirat, megjelenés előtt.

Dokumentumok

1.

Dunaszerdahely, 1925. június 20. A Dunaszerdahelyi Járási Ipartársulat megala-
kításának feladatával megbízott előkészítő bizottság tárgyalásának jegyzőköny-
ve. Az ipartársulat alakuló közgyűlésére 1925. június 29-én került sor, amelyen
az új alapszabályzatot fogadták el.

Jegyzőkönyv.

Felvéve Dunaszerdahelyen 1925 évi június ho 20-án a járási hivatalban az 1924 évi
259 számú törvény1 értelmében megalakitando ipartársulat előmunkálatainak elké-
szítésére kinevezett bizottság tárgyalása alkalmával.
Jelen voltak:

Srenker Lajos2, Kováts Antal, Kornfeld Ármin, Kordik István, Kázmér István,
Wetzler Bernát dunaszerdahelyi és Keifel Sándor királyfiakarcsai lakos iparos és ke-
reskedők, valamint a járási hivatal részéről Chochola Alajos és Kosnár János.

Elsősorban az előkészitő bizottság saját kebeléből elnökül megválasztja Srenker
Lajost, ki a gyűlést megnyitván s a bizottság a következő javaslatot terjeszti a köz-
gyűlés elé:

A társulat címe: Dunaszerdahelyi járási ipartársulat.

A társulat kötelező tagjai mindazok, kik ezideig iparigazolvánnyal birnak, vagy az
ipartársulat által iparigazolványt nyernek.

A tanoncidő tartama: legkevesebb 3 év.

Szegődtetési költség 20 K.

Szabadulási költség: 30 K. mely a társulat pénztárába fizetendő.

Felszabadulás csak akkor eszközölhető, ha az ipartársulat vezetős[é]ge által ki-
nevezendő 3 tagú bizottság előtt a vizsgálatot megfelelően letette.

Az alapszabály 11 §. h pontja értelmében a ki segédet nem alkalmaz, csak 1 ta-
noncot tarthat, a ki pedig segédeket alkalmaz, csak annyi tanoncot tarthat, mint a
mennyi segédmunkása van.

12 §. segédvizsga letétele 1 elnökön kívül 2 ülnökből álló bizottság előtt eszkö-
zölhető.

15 §. Az ipartársualtba való belépési dij legalább 50 korona, mely azonban az
ipartársulat választmánya a kérelmező anyagi viszonyaihoz mérten emelhető, mely
azonban egyszersmindenkorra az 50 koroná[t] meg nem haladhatja.

A vezetőség által hozott összes határozatok fellebezhetők a közgyűléshez.

A választmány a vezetőségen kívül 24 rendes és 12 póttagból áll.

Az elöljárosági tagok száma az elnökön kívül 6 tagban javasolja a bizottság.

Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938 151

Ezek után a bizottság a további teendők iránti intézkedéseket tudomásul veszi s
a közgyűlés elé terjesztendő összes munkálatok elkészítését magára nézve kötele-
zőnek elismeri.

K. m. f.
[2 olvashatatlan aláírás]

Státny archív Bratislava, pobocka Sala (SA Bratislava, pobocka Sara) (Állami Le-
véltár [a továbbiakban ÁL] Pozsony, Vágsellyei Fióklevéltár), fond: Okresné zivnos-
tenské spolocenstvo v Dunajskej Strede (Dunaszerdahelyi Járási Ipartársulat), do-
boz 1, iratszám: 6553/925.

Jegyzetek

1.   A törvény 1924. október 10-i datálású. A társulatok átalakulását az 1924. november 28-
i 260. sz. kormányrendelet írta elő.

2.   Srenker Lajos (1870-?), dunaszerdahelyi községi bíró hosszú ideig az ipartársulat elnö-
ke volt. Tagja volt a Magyar Nemzeti Párt vezetőségének.

2.

Vágsellye, 1926. november 30. Részletek Pollak Mór elnöki beszámolójából,
amelyben a Vágsellyei Járási Ipartársulat megalakulásának körülményeit és kez-
deti működését elemzi.

Az 1925. június hó 30-án megtartott közgyűlés elhatározta, hogy a Vágsellyén és
Sala n/Váhom járás községeiben lakó összes iparosok és kereskedők megalakítják
a Sala n/V. járási ipartársulatot, amint azt az 1924. évi ipartörvény előírja. Ugyan-
akkor letárgyalta és elfogadta a közgyűlés az ipartársulat alapszabályait, megvá-
lasztotta a vezetőséget, és ezen eredményeket a felsőbb iparhatóságok elé terjesz-
tette jóváhagyás céljából.

A bratislavai zupáni hivatal 1926. jún. 21. kelt 10.996 sz. leiratával jogerősen
tudomásul vette a felterjesztett alapszabályokat, valamint azt is, hogy az ipartársu-
lat elnökévé Pollak Mór1 vágsellyei vas- és épületfakereskedő, alelnökké Czuczor
Gábor vágsellyei szabómester, választmányi rendes tagokul: Bargár József,
Gresparyk László, Hegedűs Károly, Hucskó István, Jager Izidor, Kollmann Gyula,
Menczel Dezső, Németh Lajos, Renczés József, Smida József cipészmester,
Stransky Bohuslav, Smida József szabómester, Száraz Gyula, idb. Weiss Ignác vág-
sellyei lakosok, és Ruhig Samu Veca n/V. lakos; választmányi póttagokul pedig
Donath Mór, Kardos Viktor2, Weiss Dezső, Bugár István, Farkas Károly, ifj. Prihoda
Lajos vágsellyei, Frano József tornoki, Csernyánszky Antal magyarsoóki, Benkő
Hermán sopornyai, Habán Lajos zsigárdi, Czibula János farkasdi és Décsy Benő

152 Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938

negyedi lakósok lettek megválasztva. Ezek után az ipartársulat immár jogérvénye-
sen működhetett.

Ezen választmány a mai napon először lép a közgyűlés elé, hogy eddigi sáfárko-
dásának lehetőleg teljes, de mindenesetre hű képét nyújtsa, hogy beszámoljon
munkaköréről, tevékenységéről és gazdálkodásáról, amint ezt alapszabályaink 36.
§-a előírja.

A föladat, amelyet megoldani kellett, csöppet sem volt könnyű! Az akkori időben
minden iparosnak a szó legszorosabb értelmében a puszta létért kellett küzdenie!
Ezen küzdelem már magában is minden egyes ember teljes energiáját és megfeszí-
tett munkaképességét tartotta lekötve, közügyekre alig akadt idő, de nem is lehe-
tett rossz néven venni, ha talán a kellő hajlam sem volt meg. És ilyenkor minden
előzetes tapasztalat és gyakorlat nélkül, de ami még nagyobb baj: minden anyagi
eszköz híján, kellett nekünk, úgyszólván máról-holnapra ezen intézmény alapját le-
fektetni és azt fölépíteni! Mindenkor akadnak és természetesen akkor is akadtak
olyan emberek, akik soha és semmivel sincsenek megelégedve, és ezen - mond-
juk túlbuzgó - elemek akciója a megejtett választások ellen egyáltalán nem járult
hozzá a kezdet nehézségeinek leküzdéséhez!3

[Bekezdés]

Mindezeket egybevetve, ma már nyugodt lelkiismerettel és szerénytelenség nél-
kül állíthatjuk, hogy ipartársulatunk a testvértársulatok körében és a fölöttes ható-
ságoknál is kivívta pozícióját, nevét ismertté tette és nem utolsó sorban tesznek ró-
la említést.

Szervezés és működés

A válságos gazdasági viszonyok között, amikor különösen ipari téren a kereset oly-
annyira elégtelen, nem kis gondot okozott intézményünket a tagok túlságos megter-
helése nélkül megszervezni. Elsősorban irodahelyiségre volt szükség. Tekintettel a
helybeli igen magas házbérekre a vezetőség lemondott minden kényelemről. Sike-
rült aránylag olcsó lakbérért, ámbár kicsi, de mégis központi fekvésű irodahelyisé-
get és a választmányi gyűlések megtartására egy külön nagyobb helyiséget biztosí-
tani. Nem mulaszthatjuk el ez alkalommal, hogy a helybeli iparoskör tisztelt vezető-
ségének hálás köszönetünket nyilvánítsuk azon szíves előzékenységért, mellyel
nagytermét több ízben bocsátotta díjtalanul az ipartársulat rendelkezésére.

Valamennyi ipartársulat elsőrangúan fontos kérdése a titkári állás betöltése. A
titkárnak általános műveltséggel kell rendelkeznie, kellő iskolázottsággal, szakis-
merettel és gyakorlattal kell bírnia, de ami a legfontosabb, munkaszeretőnek, am-
biciózusnak és megbízhatónak kell lennie! A vezetőség ezen tulajdonságok egyiké-
ről sem mondhatott le, másrészt legalább a titkári állásnak a közgyűlés által való
megszervezéséig nem állott módjában az ipartársulat anyagi helyzetét szem előtt
tartva, hogy ezen szükséges qualifikáló tulajdonságokat kellőképpen is díjazhassa.
Ezért külön szerencsés megoldásnak tekinthető, hogy sikerült Jung Miklós ideigle-
nes titkár úr személyében oly munkaerőre szert tenni, amely a föntemlitett összes
tulajdonságokat önmagában egyesíti. Ő a társulat anyagi helyzetére való tekintettel
nemcsak, hogy saját díjazását oly mérsékeltre szabta, melyre egyetlen ily taglétszá-

Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938 153

mú ipartársulatnál sincsen példa, de az utolsó félévben a nagyon fölszaporodott
munka ellenére lemondott [...]

Sok időveszteséget és fáradságot okozott az ügymenet megszervezése. Mivel
társulatunk a legkorábban működni kezdő új ipartársulatok egyike volt, oly időben,
amikor a már fön[n]álló régi ipartársulatok még a régi ipartörvény szabványai sze-
rint dolgoztak, nekünk úgyszólván teljesen önállóan és csupán a szűkebb vezetőség
praktikus érzékére való támaszkodással kellett az ügyrendet megállapítani és a
szükséges nyomtatványokat megszerkeszteni. Ezt a föladatot sikerült oly kedvező-
en megoldani, hogy ügykezelési rendszerünket 11 testvértársulat vette át, sőt az ál-
talunk megszerkesztett nyomtatványokat a becsúszott sajtóhibákkal egyetemben
hiven lemásolta és hozza forgalomba.

Ezen előkészítő után múlhatatlanul szükséges teendő volt a tagok összeírása, a
segédek és tanoncok számának és adatainak megállapítása. Itt újabb nehézségek
merültek föl! Hamarosan kiderült, hogy a járási hivatal által rendelkezésre bocsájt-
ható adatok részben hiányosak, részben hézagosak, az akkori állapotot nem telje-
sen föltüntetők, tehát e tekintetben nem hasznavehetők voltak. Célunk érdekében
járásunk minden egyes községét föl kellett volna keresnünk, és ott házról házrajár-
va a szükséges adatokat összeírni. Ez azonban nemcsak sok időbe, de igen nagy
költségbe is került volna, holott pénzünk nem volt, de a tagokat sem akartuk túlsá-
gosan anyagilag megterhelni. A vezetőség tehát a járási főnök úr szívességének
igénybevételével a községi jegyző urak révén fölszólíttatott minden iparost jelentke-
zésre és a kívánt adatok bemondására. Ezen adatok alapján állítottuk össze a ta-
gok névjegyzékét, valamint a segédek és tanoncok lajstromát. Természetesen az így
készült névjegyzékek sem egészen teljesek, mert az iparosok egy része - mint azt
ma már megállapítottuk - nem jelentkezett akkor községe jegyzőségénél. A válasz-
tandó bizalmi férfiúknak, valamint az egyes szakosztályok vezetőinek föladata lesz
elsősorban ezen állapotokat ellenőrizni és a mulasztásokat tudomásra hozni.

Sok panasz merült föl, hogy oly egyének, akik az illető ipart nem rendszeresen
tanulták, sem nem segédeskedtek, szóval egyenest kontárok, engedély nélkül űz-
nek iparokat és a legális iparosok megélhetését veszélyeztetik. A társulat vezetősé-
ge minden egyes tudomására jutott esetet följelentette az iparhatóságnak, és kér-
te az illető szigorú megbüntetését. Ezen visszaéléseket azonban eddig még nem bír-
ta teljesen kiirtani. Ezen föladat szintén a létesítendő szakosztályok és bizalmi fér-
fiak által vár megoldásra, mert csak ezeknek van módjukban meggyőződni arról, va-
jon saját községükben folynak-e még kontárkodások vagy sem. Az iparhatóságnál
azon ígéretet kaptuk, hogy a beérkező jelentések a legkönyörtelenebb szigorral lesz-
nek majd kezelve. Eddig ez csupán azért nem történt, mert volt sok olyan iparos is,
ki szakmáját rendszeresen elsajátította, évek hosszú során át nyíltan is űzte, csak-
hogy felületességből vagy hanyagságból nem rendelkezett iparigazolvánnyal vagy
pedig ennek beszerzéséhez szükséges okmányokkal. Az ipartársulat az ilyenekkel
szemben a legnagyobb méltányossággal járt el. Minden egyes indokolt esetben ja-
vaslatba hozta a felsőbb hatóságnál a szükséges okmányok fölmutatása alóli
fölmentvény megadását, hogy az illetők rendes iparigazolványt kaphassanak.

[Bekezdés]

Az új munkásbiztosító rendelet4 ellen általános a fölzúdulás, majdnem minden
ipartársulat, de magánegyesületek is fölemelték tiltakozó szavukat ellene. Ipartár-

154 Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938

sulati elnökünknek módjában volt a parlamenti iparospárt5 egyik képviselőjénél is
interveniálni, hogy ezen törvény módositassék. A párt egyik képviselője röviddel ez-
után föl is szólalt a prágai országgyűlésen ily értelemben, minekutána elnökünk
azon értesítést kapta, hogy ezen törvény rövidesen revízió alá kerül, és amint a hír-
lapokból tudjuk, az országgyűlés már tényleg első olvasásban elfogadott néhány
enyhítést.
[Bekezdés]

A társulat működése
[Bekezdés]

A társulat vezetőségének kezdeményezéséből kifolyólag Zsigárd, Farkasd, Ne-
gyed, Sookszelőce és Mocsonok községekben egy-egy tanonciskola létesítése már-
is engedélyezve van, a Pereden és Tornoczon létesítendő tanonciskola ügye a zupá-
ni hivatal döntése alatt áll. Sikerült az elnöknek ezen tanonciskolák fönntartásához
az illető községek elöljáróságainak hozzájárulásán kívül az állam részéről, valamint
az iparkamara részéről is jelentékeny anyagi támogatást kieszközölni, ezen kívül
még 2 más hatóság helyezett anyagi támogatást kilátásba. Ezek szerint nemcsak
ezen 7 új iskola működése van anyagilag biztosítva, de valószínűleg sikerülni fog ta-
noncmunka kiállítások és egyéb alkalmakkor díjkiosztások és jutalmazások révén a
tanoncok tanulási vágyát serkenteni és fejleszteni.

Sikerült az elnöknek az illetékes fórumoknál kieszközölni, hogy az önálló iparo-
sok részére továbbképző tanfolyamok létesíthetők legyenek. Erre nyomatékosan föl-
hívjuk az igen t. tagok figyelmét, mert a mai nehéz kereseti viszonyok között nem
mindenki képes tanulmányozási céllal nagyobb városokba utazni, hogy a szakmájá-
ban történt haladásokról tudomást szerezzen. Ha legalább 15-en jelentkeznek
ugyanegy szakmából, akkor egy szakelőadó lesz kiküldve többnapos kurzus megtar-
tására. Ezen kurzus folyamán elmagyarázva és gyakorlatilag bemutatva lesznek az
illető szakmában eddig bevált újítások és könnyítések. Ezen tanfolyamok teljesen
ingyenesek lesznek, csupán a földolgozásra kerülő nyersanyagokat kell az érdekel-
teknek rendelkezésre bocsájtaniok. Az előadási nyelv az érdekeltek anyanyelve sze-
rint lehet slovák vagy magyar. Véleményünk szerint ezen tanfolyamok különösen a
ruházkodási szakiparokra, mint pld. szabók, cipészek, csizmadiákra, de a többi ipar-
ágakra is fontos jelentőséggel bírnak. Ugyanilyen tanfolyamok létesíthetők külön,
segédek részére is, így elérhető az, hogy az ambiciózusabb segéd is megmaradhat
vidéken, és nem kívánkozik városba, hogy ismereteit gyarapítsa.

Sikerült az elnöknek még egy másik kedvezményt is kieszközölnie, mely ugyan-
csak nagy jelentéséggel és fontossággal bír egyes társulati tagok részére. Nagyon
sok iparosban meg van a kellő szaktudás és erős akarat, hogy szakmájában az át-
lagnál jelentékenyebb munkaeredményeket érhessen el, de anyagi viszonyai nem
engedik, hogy az erre szükséges szerszámokat vagy gépeket a mai nehéz viszonyok
között megvehesse, a nagyon súlyos takarékpénztári kamatokat, pedig nem visel-
heti. Az ilyenek részére bizonyos előfeltételek, és egy kisebb azonnali készpénzfize-
tés mellett a társulat vezetősége beszerezheti a szükséges szerszámokat vagy gé-
peket az eredeti gyári árak körülbelül 2/3 részéért, kedvezően beosztott részlettör-
lesztések mellett. A fizetendő kamat 4-5%, méltánylandó esetekben teljes kamat-

Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938 155

mentesség is elérhető. Fölvilágításokkal szívesen áll a vezetőség a tagok rendelke-
zésére.

A zupáni hivatal engedélyével 2 szakosztályt létesített a vezetőség, mégpedig a
kereskedők és vendéglősök szakosztályát.6 A cipészek és csizmadiák is kértek egy
szakosztály létesítését. A vezetőség ezirányú előterjesztésére engedélyezte is azt a
zupáni hivatal, az érdekeltek azonban a meghívás dacára nem jelentek meg az alap-
szabályok letárgyalására, és így ezen szakosztály eddig nem volt megalakítható.
Alapszabályaink értelmében minden szakma, melynek legalább 30 tagja egy szak-
osztály megszervezését kéri, azt megkaphatja. így minden szakmának módjában
van a saját ügyeivel külön foglalkozni, sérelmeinek orvoslását a vezetőség útján kér-
ni, a tapasztalt visszaéléseket tudomásra hozni, ezen kívül joga van a döntőbíróság-
ba saját kiküldöttet nevezni.

Társulatunk elnöke egybehívta járásunk területén működő segédeket is, hogy a
segédek osztályát létesíthesse. Ezek meg is jelentek, az alapszabály-tervezet el lett
fogadva, és a felsőbb hatóságnak jóváhagyás céljából fölterjesztette. Ezen jóváha-
gyás leérkezte után ezen szakosztály is megkezdheti működését.

SA Bratislava, pobocka Sala (ÁL Pozsony, Vágsellyei Fióklevéltár), fond: Okresné
zivnostenské spolocenstvo v Sáli (Vágsellyei Járási Ipartársulat), doboz 11.

Jegyzetek

1.   Pollak Mór 1926-1929 között volt az ipartársulat elnöke.

2.   1929-ben Kardos Győző lett az elnök. Az 1930-as évek közepén az Országos Keresztény-
szocialista Párt galántai körzetének a titkára volt.

3.   Pollak Mórral szemben az ipartársulat tagságának egy része már a kezdetektől szembe-
helyezkedett.

4.   A munkásbiztosftást szabályozó 221. sz. törvényt 1924. október 9-én fogadták el.

5.   Valószínűleg a Csehszlovák Iparos-, Kereskedő- és Középosztálypártról (Ceskoslovenská
zivnostnfcko-obchodnicka strana stredostavovská) lehet szó.

6.   A 215. § szerint jöhettek létre.

3.

Kassa, 1926. december 13. A Kassai Ipartársulat körlevele a magyar tagságú
ipartársulatokhoz, amellyel a szervezeti rendszer decentralizálását akarták elér-
ni, és a hátrányos nemzetiségi megkülönböztetésre hívták fel a figyelmet.

A kosicei különféle iparágakat magában foglaló ipartársulat elnökségétől.

Tárgy: Az e hó 19-én megtartandó kongresszus ügye.
Járási Ipartársulat Tekintetes Elnökségének

TURc.-Sv.-MARTIN.

156 Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938

1388.-926. számú körlevelükre hivatkozással tisztelettel bejelentjük, hogy az
Instruktor által e hó 19-ére egybehivott országos iparos nagygyűlésen a Kosicei Ipar-
társulatot Kluka Nándor alelnök és Lach Béla1 titkárral fogjuk képviseltetni.

Szives tudomására adjuk egyben, hogy egyidejűleg átirtuk a Slován Szálló igaz-
gatóságához, hogy nevezettek részére egy két ágyas szobát biztosítani szívesek le-
gyenek. Szíveskedjenek utána nézetni, hogy a megrendelt szoba 18-ára kiküldöttei-
nek rendelkezésére álljon.

Tekintettel arra, hogy tagjaink általános kívánságára már a zsilinai nagygyűlésen
is a zsupaszövetségek2 felállítása mellett foglaltunk állást, kénytelenek vagyunk
ezen gyűlésen is ezen javaslatunk mellett kitartani, mivel az a véleményünk, hogy
az ipartársulatok fontos gazdasági törekvéseit csak olyan szerv segítségével le-
szünk képesek hathatósan előrevinni, amely szerv közvetlen közelünkben van s
ahova a zsupa körzetén lévő ipartársulatok kiküldöttei kevés költséggel bármikor
megjelenhetnek és a felmerülő kérdéseket megtárgyalhassák.

Ezen zsupai szövetségek a saját kebelükből kiküldenének egy-egy tagot, mely bi-
zottság képezné az Országos Ipartanácsot és közvetlen tanácsadója lenne a minisz-
tériumnak.

Hangsúlyozzuk és egyben a leghatározottabban leszögezzük, hogy bennünket
ezen javaslat megtételénél semminemű más cél nem vezet, mint az, hogy a törvé-
nyadta keretek között olyan szerveket létesítsünk, amelyek a kitűzött célnak meg is
fognak felelni. Tapasztalatból tudjuk ugyanis, hogy az úgynevezett Országos szervek
a rendkívül nagy távolság miatt a múltban sem feleltek meg a kitűzött célnak, mig
ha zsupai szövetségek lesznek, azokban közvetlenebbül is intenzivebben lehet lesz
az iparosság érdekében közreműködni.

Természetesen a jövőre tekintettel, a tekintetben sincsen kifogásunk, hogy a
megalakítandó zsupa szövetségek egy magasabb rendű országos szervbe kapcso-
lódhassanak be és ezáltal a zsupai érdekeket igyekezzenek előbbre vinni. Jelenleg
azonban az idő erre nem alkalmas, illetve a viszonyok erre még nem érettek.3

Javaslatunk alátámasztására szükségét látjuk az ipartörvény 218.§.-ának mind
a négy pontjára hivatkozni, amely a legfélreérthetetlenebb módon körvonalazza a
kerületi szövetségek, esetleg egy magasabb szövetségbe való belépés módozatait,
s amely §.4-ik pontja kifejezetten megadja a módot arra nézve, hogy milyen határo-
zat alapján lehet akár a területi, akár pedig egy országos szövetségbe lépni. Vagyis
sem nekünk, sem pedig az ipartársulatnak közgyűlési határozata nélkül semmi-
nemű országos szövetségbe belépnie nem szabad, tehát az e hó 19-én megtartan-
dó országos gyűlésen megjelenő ipartársulati képviselőknek egy országos szövet-
ség megalakításához törvényadta joguk nincsen, csupán elvi határozatot hozhatnak
és azt az Ipartársulatok megtartandó közgyűléséig függőben tartani kötelesek.

Mielőtt ezen megkeresésünket bezárnónk, szükségét látjuk a zsilinai nagygyűlé-
sen előfordult „magyarok, zsidók" kiszólásokat megemlíteni s arra kérni a megtar-
tandó kongresszus tisztelt Vezetőit, hogy legyenek szívesek a kongresszuson meg-
jelenő iparostársakat már a gyűlés elején figyelmeztetni, hogy ott semminemű
nemeztiség, vallás képviselve nincsen, csupán és kizárólag az Ipartársulatok kikül-
döttei vesznek azon részt, ha tehát valamelyiknek nincsen módjában az államnyel-
ven előterjesztéseit megtenni, ne legyen kitéve különféle gúnyos megjegyzéseknek,
hanem engedtessék meg az ott megjelenő kiküldötteknek az általa ismert nyelven

Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938 157

előterjesztését megtenni, melyet amennyiben a kongresszus Vezetősége meg nem
értene, az erre a célra kirendelt tolmács által nyomba fordittassa le. Ugyanis a prá-
gai parlamentben is négy nyelven (cseh, szlovák, magyar, német) folyik a tárgyalás
és még sem kerül arra sor, hogy az esetleg más kisebbségi nyelven felszólaló kép-
viselőt lemagyarazzák és lezsidózzák. Konszolidációt szerény véleményünk szerint
csak úgy és akkor lehet elérni, ha valamennyien nyelv, vallás és nemzetiségre te-
kintet nélkül a kitűzött cél érdekében dolgozunk. Sajnálattal kell már most kijelen-
tenünk, hogy amennyiben a tisztelt Vezetőség nem lenne képes a más nemzetiségű
küldötteket a zsilinai nagygyűlésen történt inzultusoktól megvédeni, nagy sajnála-
tunkra kénytelenek lennénk a legközelebb egybehívandó hasoncélu gyűlésekről el-
maradni és a fennálló kapcsolatot Önökkel megszakítani.

Javaslatunkat és magunkat úgy a társtestület, mint a kongresszus tagjai jóindu-
latában ajánlva, maradtunk

Kosicén, a Kosicei ipartársulat elnökségének 1926. december hó 13-án megtar-
tott üléséből,

a kosicei ipartársulat nevében, teljes tisztelettel:

Molnár s. k.                                                                                Lach s. k.

elnök                                                                                         titkár

SA Bratíslava, pobocka Sala (ÁL Pozsony, Vágsellyei Fióklevéltár), Fond: Okresné
zivnostenské spolocenstvo v Sáli (Vágsellyei Járási Ipartársulat), doboz 11,
623/27, iratszám: 1696/1926.

Jegyzetek

1.   Lach Béla a Közérdek c. lap társszerkesztője volt.

2.   A megyei szövetségek terve az ipartársulati autonómia megtartására törekedett. A szlo-
vák vezetésű OSZ-szel szemben új, a magyar ipartársulatok érdekeit (is) felvállaló struk-
túra kialakítását akarták elérni.

3.   A nyugati megyék ipartársulatainak szerveződése és a túrócszentmártoni székhelyű OSZ
erőltetése ellen a kelet-szlovákiai szervezetek Kassán az Egyesült Iparosok Országos
Szövetségét hozták létre.

4.

Komárom, 1927. november 14. A Komáromi Járási Általános Ipartásulat levele a
magyar többségű ipartársulatokhoz az egységes szervezeti képviselet tárgyában,
amely a magyar ügyviteli nyelvű ipartársulatok intézményi szervezetődésének el-
ső komolyabb terve.

A Vágsellyei járási Ipartársulat tekintetes Elnökségének

Mai napon vettük a jelenleg Turócszentmártonban székelő Ipartársulati Szövet-
ség elnökének1 levelét, melyben arról értesít, hogy november hó 27-én vasárnap tit-

158 Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938

kárával2 hozzánk érkezik a társulatok és a Szövetség eddig még külömböző viták kö-
zé került kérdésének bizalmas jellegű megtárgyalására3.

Kétségtelen, hogy a társulatok szervezeteinek egyöntetű kiépítése valamely kö-
zös és központi szerv nélkül megoldást nem nyerhet, viszont az sem vitatható, hogy
- ha ily központi szervre szükség van, mintahogy feltétlenül szükség van - e közpon-
ti szövetségi szerv létesítése kérdésénél csak egy megoldási lehetőség kínálkozik:
egyetértéssel, egymás iránti bizalommal és megértéssel, egymás jogainak tisztelet-
ben tartásával létrehozni oly platformot, amelyen komoly szervező munka megindul-
hat. Mi most azokhoz a Testvértársulatokhoz fordulunk, amelyek velünk együtt nem-
zetiségi szempontból magyar jellegűek, mert megbocsáthatatlan bűnnek tartanok,
ha az összes magyar többségű társulatok külsőleges nézeteltérések okából egy-
mástól elkülönülve foglalnának állást a Szövetség kérdésében is. Mi magunknak
nem ideálja az Országos szervezetnek momentán kiépítése, mert mi elejétől kezd-
ve a kamarai szövetségekben4 véltük megtalálni a szervezkedés kereteit, mégis szá-
molván az adott helyzettel, nem térhetünk ki azelől, hogy az egyébként hivatalos
helyről szorgalmazott országos szövetségi szervezet megalkotásánál az összes ipa-
rosság érdekében részt vegyünk. Aki hallgat, az beleegyezni, megelégedettnek lát-
szik. És éppen úgy, mint a többi ipartársulatoknak, úgy a magyar ipartásulatoknak
is különösen vannak oly sérelmeik, melyek gyors orvoslást kívánnak. Célt fenn is,
hol sorsunkat intézik, csak úgy érhetünk el, ha egységesek leszünk először magunk
között, de egységesek leszünk azokkal is, kikkel jó és balsorsunk századokon át
minden társadalmi és gazdasági téren kifejtett munkák közössége kapcsolt és kap-
csol össze: a mi kérdésünknél: a slovenskói iparosokat és kereskedőket.

Hogy Turócszentmárton Komáromot keresi fel, ebben mi jó jelet látunk ennek a
kapcsolatnak továbbfejlesztésére, s garanciát remélhetünk atekintetben, hogy a
magyar ipartársulatok súlyt fognak a jövőben is jelenteni minden ügyben, amely
Slovenskó ipari és kereskedelmi társadalmát gazdasági és társadalmi szempontból
illetik. A bizalmas tanácskozáson tehát résztvenni minden, komoly pozitív munkára
kész ipartársulatnak lelkiismeretben kötelessége. Ha mi, kik e megértés jegyében
intencionált is az osztó igazság elve alapján kezdeményezett lépésnél magunkra
maradunk, s nem áll velünk, s mögöttünk a magyar ipartársulatok egész szerveze-
te, ha egyeseket, helyi, személyes motívumok elválasztanak tőlünk, a mi magunk
erejét konzerváló törekvéseink balsikeréért azok lesznek felelősek, akik magunkra
hagynak. Mint eddig is társulatunk nem egy esetben adta tanújelét és áldozatkész-
ségét a közös érdekek megvédelmezésénél, bátran számíthat azért minden magyar
Testvértársulatunk arra, hogy a most aktuális szövetségi kérdésben is jogainkat kö-
vetelni és azokat biztosítani intézményesen elmulasztani nem fogjuk.

A jelenleg Turócszentmártonban székelő Szövetség elnökének és titkárának ko-
máromi látogatása, pedig akkor fog ránk nézve sorsdöntő lenni, ha valamennyi ma-
gyar ipartársulat elküldi megbízottját, mert e bizalmas tárgyalásokon fogjuk azokat
a kívánságokat kifejteni, amelyek a szövetségben való együttműködésünk feltétele-
it képezik.

Nagyon kérjük ezért a T. Testvértársulat igen tisztelt Elnök Urát, hogy lehetőleg
a választmánya adta felhatalmazással társulatunknál 1927. november 27-én meg-
jelenni szíveskedjék5, vagy küldjön ki e bizalmas értekezletre képviselőt, titkárt,
akikkel a december hóra összehívni szándékolt szövetségi közgyűlésre vonatkozó

Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938 159

megállapodásainkat leszögezhetjük. Társulatunk ez alkalommal elégségesnek véli,
hogy e körlevélben a Szövetség működése tekintetében a magyar iparosság és ke-
reskedő társadalom érdekeinek előzetes leszögezését hangsúlyozza. A testvértár-
sulatok bizalommal hívott küldötteinek komáromi találkozása alkalmával lesz mó-
dunk ahhoz, hogy ez érdekvédelem céljait szolgáló eszközöket egyenkint beható
megvitatás tárgyává tehessük. Végül leszögezzük, hogy a magyar ipar és kereske-
delem érdekeit nem akarjuk az egyetemes slovenskói érdekek fölé helyezni, sem
azokkal ellentétbe állítani, célunk csak az, hogy a magyar ipar és kereskedelem ré-
szére Slovenskó határai között egyenlő feltételek mellett azonos megélhetési lehe-
tőséget biztosítani tudjunk. Értesítést kérünk.

Társulat testvéri üdvözlettel

Ivánfy Géza6                                                                                     Boldoghy Gyula7

titkár                                                                                                    elnök

SA Bratislava, pobocka Sala (ÁL Pozsony, Vágsellyei Fióklevéltár), fond: Okresné
zivnostenské spolocenstvo v Sáli (Vágsellyei Járási Ipartársulat), doboz 11, irat-
szám: 1092/1927.

Jegyzetek

1.   Az OSZ elnöke, Ján Hlavaj.

2.   Az OSZ titkára, Milos Rumann.

3.   Az eredeti szövegben aláhúzva.

4.   Minden bizonnyal a kereskedelmi és iparkamarákról van szó.

5.   A szövegben pirossal aláhúzva a mondat első fele.

6.   Ivánfy Géza, komáromi iparos, az Ipovitz-lvánfy vállalkozás társtulajdonosa. A Komáromi
Járási Ipartársulat titkára. 1920-ban az Ipar és Kereskedelem c. lap felelős szerkesztője-
ként a magyar kisiparosság problémáival foglalkozott. 1930-1931-ben az „iparosok és
kereskedők érdekeit védő általános közgazdasági lap" (Kereskedők és Iparosok Lapja)
szerkesztője. A Magyar írásban tette közzé gazdasági jellegű koncepcióit.

7.   Boldoghy Gyula az 1920-as évek elején a Komáromi Járási Ipartársulat elnöke volt.

5.

Losonc, 1931. április 26. Vitovszky József indoklása az iparosok és kereskedők
szervezeti szabályzatának átalakítására benyújtott javaslatához, amely konkrét
szervezeti változtatásokat javasol az OSZ átalakítására, és az egyes nemzetisé-
gi titkárságok létrehozására.

Az iparosok és kereskedők szervezeti szabályzata

Miután a kereskedők és iparosok politikailag egy pártba való szervezése a lehe-
tetlenséggel határos, ennek következtében az ország, de különösen a saját sorsuk
intézésében nem vehetnek részt és gazdasági helyzetük megjavítása érdekében

160 Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938

csak más politikai pártok révén tudnak a parlamentben interveniáltatni, de szám-
szerinti súlyukkal ipari és kereskedelmi kérdéseket érintő javaslatok megszavazá-
sánál alig tudnak érvényesülni.

Ezen fent felsorolt bajokon kívül van még komolyabb baj is. Talán legnagyobb hát-
ránya az iparos és kereskedő társadalom rétegének az, hogy gazdasági szervei sem
egyöntetűek, mivel az iparosokat és kereskedőket minden cél nélkül egymástól tel-
jesen függetlenül szervezik, és az e téren fennálló rendszertelenséget még fokozza
azon körülmény, hogy ezen szervezetek építését több helyen is eszközlik. Van ma pél-
dául iparos szövetség Túróc-Szent-Mártonban, Kassán, továbbá egy szlovák iparos
és kereskedő munkásszövetség Pozsonyban, valamint a kereskedő grémiumok1
egész sorozata úgy, hogy kereskedők és iparosok ezen széttagozódottsága folytán
egyöntetű javaslat kidolgozására, illetve elfogadtatására nem kerülhet sor. Ennek kö-
vetkezménye az, hogy a fent emiitett szervek egyike vagy másika javaslatot vagy ha-
tározatot terjeszt a kormány elé az elutasításra talál, mely elutasítás azzal van indo-
kolva, hogy a javaslatot „csak ez" vagy „csak az" a szervezet akarja. A javaslatot elő-
terjesztő küldöttségnek pedig ezt feleli a miniszter: „Ismerjék be, hogy ez csak az or-
szág iparosai és kereskedői egy részének óhaja. így nem tehetek semmit, mert köny-
nyen megtörténhetik, hogy esetleg egy másik közület tiltakozni fog ezen javaslat el-
fogadása és végrehajtása ellen." (Egy javaslatommal ez meg is történt már.)

Az iparosok és kereskedők eszerint a miniszternél és a kormánynál - kiknek a
mai rendszer mellett igen sok javaslatunk helyzetét nagyon megnehezítené -, nem
találnak meghallgatásra.

Ebből tehát kitűnik, hogy az iparosok és kereskedők mai szervezetei nem alkal-
masak arr[a], hogy parlamenten kívül az iparosok és kereskedők érdekeit hatható-
san támogassák és igaz ügyét előre vigyék.

A fenti okok miatt alábbiakban foglalom össze az iparosok és kereskedők új ala-
pokon nyugvó szervezetének felállítását célzó javaslatomat, és pedig olyan célzat-
tal, olyan alapon, hogy az iparosok és kereskedők panaszai és sérelmei ezek egyet-
len legmagasabb szervétől az ipartársulatok országos szövetségétől legyenek fel-
tárva és igy mint az összes iparosokat és kereskedőket magában foglaló szervet
ne lehessen elutasítani és ezen új szervezet alapján ott állhassunk a miniszterek
előtt, mint egy falanx.

Az iparosok és kereskedők ma meglévő összes közületeitől kérem a következő
szervezeti szabályzat elfogadását és intézkedések megtételét, hogy az ipartörvény
módosítása útján az alant felsorolt szervek kiépítése megvalósuljon, amennyiben az
ilyen alapokra fektetett szervezet vezetheti az iparos és kereskedő társadalmat
oda, hogy sérelmeit és bajait a legilletékesebb szervek részéről történő megtárgya-
lás után az illetékes felső fórumhoz, Ml. minisztériumokba eljuttathassa. Mikor a leg-
egyszerűbb tagnak is a legcsekélyebb kiadásába kerülő, ezen szervezet lényegét is-
mertetem, kérem annak vázolt struktúráját elfogadni és a legszélesebb körben pro-
pagálni, hogy egyszer - mégpedig a legrövidebb idő alatt - a megvalósulás stádiu-
mábajusson az iparosok és kerekedők álma, t. i. hogy egyöntetű panaszai eljuthas-
sanak oda, ahol segíthetnek bajain.

Lucenec, 1931. április 26-án

Vitovszky József

Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938 161

Szervezeti szabályzat

1.  A jelenlegi járási vegyes ipartársulatok továbbra is fenntartandók, ha valahol
szakmai ipartársulat van, úgy az is a járási vegyes ipartársulatok ügykörébe utalan-
dó.

2.  Minden járási vegyes ipartársulat köteles a helyi szakcsoportok megalakítá-
sát keresztül vezetni, mely szakcsoportnak székhelye a járási vegyes ipartársulat
székhelye.

3. Alakítandó az ország területére kiterjedő hatáskörrel a mellékelt ábrán2 feltün-
tetett szakmák szerint egy-egy országos szakipari szövetség, melybe köteles min-
den szakcsoport tagjaival tagul belépni.

4.  A jelenleg Túrócszentmártonban működő ipartársulatok országos szövetsége
továbbra is fenntartandó, de bratislavai székhellyel, melynek törvény szerint köte-
les minden vegyes ipartársulat tagjául belépni.

5.  Az országos ipari tanács tagjai, csak az ipartársulatok országos szövetsége
és az országos szakipari szövetségnek delegáltjai lehetnek.

6.  A fenti leirás és a mellékelt ábra szerinti szervek pénzügyi ellátása, iletve
azok fen[n]tartása:

a/ Az ipartársulatok tagdijait a szakcsoportok delegáltjaiból alakult bizottság
becslés útján állapítja meg minden segédeszköz felhasználásával. A helyi viszonyok
szerint változtatható a tagdíj minimuma és maximuma; a tagdij ellenében a járási
vegyes ipartársulat a helyi szakcsoport minden kiadását fedezi.

b/ A szakcsoportok alapszabályait a járási vegyes ipartársulat véleményezi és
az országos szakipari hivatal hagyja jóvá (mint eddig).

7.  Minden szakmából felállított országos szakipari szövetség évi tagdíjait akként
állapítja meg, hogy adminisztrációs kiadásai valamint az ügykörébe utalt eljárások
fedezetet nyerjenek. A tagdíj ellenében köteles a szövetség a hozzá beérkezett szak-
mai ügydarabokat megtárgyalni és a fölöttes fórumoknál elintézni. Köteles továbbá
három nyelvű (szlovák, német és magyar) egyelőre havi, később hetenként megjele-
nő szaklapot teljesen díjtalanul tagjainak kiadni. Zárszámadásait és költségvetését
az ipartársulatok országos szövetségének köteles bemutatni.

8.  Az ipartársulatok országos szövetségének évi tagdíja 2 Kc-ban állapittatik
meg, mely tagdíj ellenében köteles szükség szerint országos kongresszusokat ren-
dezni és a hozzá beérkezett sérelmeket, panaszokat megtárgyalni és azoknak a mi-
nisztériumokban érvényt szerezni. Köteles továbbá egy hivatalos három nyelvű ipa-
ros és kereskedő közlönyt tagjainak ingyen szolgáltatni, melyben minden ipari és
kereskedői helyi és országos vonatkozású érdekek és sérelmek nyilvánosan tárgyal-
tatnak.

A fentnevezett szervek választási szabályzata:

1. / A járási vegyes ipartársulat választmányát a helyi szakcsoportok delegáltja-
iból állítja össze, mely választás titkosan a járás székhelyén, vidéken a közjegy-
zöség székhelyén egy ugyanazon napon reggel 9 órától 13 óráig történik a/ elnököt,
valamint az alelnököt a választmány saját kebeléből választja, b/ az ipartársulat az
egész választás eredményét 48 órán belül köteles hirlapilag közölni, c/ választmá-
nyi tagok száma 30.

162 Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938

2.  / Az országos szakipari szövetség választmányát a járási vegyes ipartársula-
tok delegáltjaiból állítja össze és azokat választottaknak jelenti ki; elnököt és alel-
nököt a választmány saját kebeléből választ meg. A választmányi tagok száma 30,
akiknek költségei az országos szakipari szövetség pénztárát terhelik.

3. / Az ipartársulatok országos szövetsége nagyobb számú járási vegyes ipartár-
sulatok részére a tagok számarányához mérten a választmányban 1-2 helyet bizto-
sít, mely kijelölt helyekre a járási ipartársulat évi közgyűlése ejti meg a választást s
azok automatice tagjai az ipartársulatok országos szövetsége választmányának; a/
a választmányi tagok száma 30. b/ a választmányi ülések alkalmával a tagok költ-
ségei az ipartársulatok országos szövetsége pénztárából fedeztetnek.

4.  / A választmányi tagok három évre választatnak meg, azonban évente 1/3
sorsolás útján kerül választás alá.

5.  / Az országos ipari tanács egyharmad részben az ipartársulatok orsz. szövet-
ségének delegáltjaiból, kétharmad részben pedig az országos szakipari szövetség
delegáltjaiból tevődik össze, a/ Az országos ipari tanács 60 tagból áll, b/ napi dija-
it az országos hivatal pénztárából fedezik.

6.  / Az összes ipari szervezetek delegáltjai ülések alkalmával szabad vasúti me-
netjegyet nyernek az államtól.

7.  / Az ipari szervezetek nemzetiség és politika mentesek, melyek csak kizáró-
lagos gazdasági szervei az iparos és kereskedő társadalomnak.

Magyarázat a szervezeti szabályzathoz és [a] túloldali rajzhoz.

I. A járási vegyes ipartársulat saját kebelében az általa véleményezett és
az országos hivatal részéről jóváhagyott alapszabály alapján megalakítja a já-
rási szakosztályokat a következő szakmákra:

I.  bőripar, 2. élelmezési ipar, 3. építőipar, 4. faipar, 5. festöipar, 6. keres-
kedők, 7. szabó és ruházati ipar, 8. vasipar, 9. vendéglösipar, 10. vegyes
ipar.

II.  A járási vegyes ipartársulat minden szakcsoporti javaslatot és határo-
zatot végrehajt és felterjeszt a felsőbb fórumhoz, mely nem ellenkezik az ál-
talános országos kereskedelmi és iparos érdekekkel.

III.  Szlovenszkó területén minden szakma a mellékelt ábra szerint megala-
kítja a maga szakipari szövetségét, még pedig a következő szakmák részére:

1. bőripar, 2. építő, 3. faipar, 4. festöipar, 5. grafika, 6. húsipar, 7. keres-
kedő, 8. sütőipar, 9. szabó és ruházati ipar, 10. vasipar, 11. vendéglős, 12.
vegyes ipar.

Több szakipari szövetség megalakítását nem ajánlom, mivel azok
fen[n]tartása nagy anyagi megterhelést jelentene tagjai részére.

IV. A ma fenálló országos szövetségei az ipartársulatoknak valamint a gré-
miumok és más hasonló országos alakulatok törvényileg megszüntetendők,

Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938 163

meghagyandó egyedül a jelenleg Turoc-Szt. Mártonban székelő, alapszabály-
okkal bíró „Ipartársulatok országos szövetsége" pozsonyi székhellyel, nemze-
tiség- és politikamentes alapon. Köteles azonban Turoc-Szt. Mártonban szlo-
vák, Kassán magyar, Ungváron ruszin és más ott használt nyelvet beszélő tit-
kár beállításával titkárságot ezeken a helyeken felállítani.

A fenti elgondolás azonban nem zárja ki azt, hogy ezek mellett mint sza-
bad szervezetek az eddigi országos szövetségek és grémiumok ne
működhessenek, ha azok tagjai annak szükségét látják. Ezen szabad szerve-
zetek óhajai is figyelembe veendők a túloldali ábrán feltüntetett szervek ha-
tározatai mellett.

V. Az országos iparitanács fölötte áll az összes kereskedö-és ipariszerve-
zeteknek és komoly tárgyalás alá veszi a hozzá beérkezett szakipari szövet-
ségi vagy országos ipartársulat szövetségi javaslatokat és beadványokat. Ha-
tározathozatal után terjeszti fel ezeket a kormányhoz, és iparkodik azoknak a
legmesszebbmenöleg érvényt szerezni. Köteles az eredményes vagy ered-
ménytelen eljárásról kellő indokolással alantas szerveit értesíteni, és azokat
tanáccsal ellátni a jövőben beadandó javaslatok sikerének biztosítása érde-
kében.

Ezen felsorolt és a túloldali ábrán I., II., III., IV. és V[.] számmal megjelölt
szervek felállításától várhatja a kereskedő- és iparostársadalom ügyeinek si-
keres és biztos elintézését. Ezen szervek révén adatik mód arra, hogy az
egyéni elgondolás, - ha az a közre üdvös, - országszerte megtárgyaltassék és
a törvényhozásnál figyelembe vétessék.

SA Bratislava, pobocka Sala (AL Pozsony, Vágsellyei Fióklevéltár), Fond: Okresné
zivnostenské spolocenstvo v Sáli (Vágsellyei Járási Ipartársulat), doboz 21, irat-
szám: 646/31.

Jegyzetek

1.   Grémium: irányító, tanácskozó testület.

2.   Az ábrát helyszűke miatt nem közlöm.

6.

Losonc, 1931. június 6. A Losonci Járási Vegyes Ipartársulat támogatásáról biz-
tosítja a Vitovszky-féle javaslatot és egységes érdekérvényesítésre hívja fel a
többi ipartársulatot.

T. C.

164 Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938

Ipartársulatunk f. évi rendes közgyűlése elfogadta Vitovszky Józsefnek az iparo-
sok és kereskedők szervezetére vonatkozó szabályzat-tervezetét és elhatározta,
hogy ezen tervezet az összes ipartársulatoknak és intézményeknek azzal a megke-
reséssel küldendő meg, hogy az indítványt magukévá téve annak törvénnyé válása
érdekében széleskörű propagandát fejtsenek ki.

Kérjük azért, hogy [...] amennyiben azt helyesnek találják annak megvalósulása
érdekében minden lehetőt elkövetni szíveskedjenek.

Losonc, 1931. június hó 6-án.

Nagy Sándor1 s. k.
elnök.

SA Bratislava, pobocka Sala (ÁL Pozsony, Vágsellyei Fióklevéltár), fond: Okresné
zivnostenské spolocenstvo v Sáli (Vágsellyei Járási Ipartársulat), doboz 21,
646/31, iratszám: 668/1931.

Jegyzetek

1. Nagy Sándor a Losonci Kisiparosok Áruszövetkezetének az igazgatója, a losonci ipartár-
sulat elnöke. A kisgazdapárt politikusa a nógrádi és a gömöri régióban. Az 1920-as évek
végén a Magyar Nemzeti Párt vezetőségének tagja.

7.

Dunaszerdahely, 1931. június 21. Részletek a Dunaszerdahelyi Járási Ipartársulat
jelentéséből, amely az 1930-as év gazdasági és szociális nehézségeit taglalja.

Tisztelt Közgyűlés!

Az előző évek közgyűlésén ismételten reá mutattunk az évek óta folytonosan
rosszabbodó gazdasági viszonyokra s az általános pangás az 1930. évben érte el
talán a tetőfokát, mely válság mind ez ideig nem enyhült, a jobb jövő reményére
semmi alapot nem ad.

Ipartársulatunk beléletének ismertetése előtt kötelességünk ezt a rendkívüli sú-
lyos helyzetet megemlíteni, nehogy az illetékes tényezők abban a hiszemben legye-
nek, hogy ipartársulatunk területén a gazdasági válság csak átfutó, könnyű termé-
szetű jelenség.

Az 1930-ik év[i] gabona silány termése, a gabonának alacsony ára, majd az ál-
latok árának nagymérvű csökkenése a gazdát képtelenné tette arra, hogy szükség-
leteit kielégítse. Vásárló ereje rohamosan csökkent, ami természetszerűleg a keres-
kedelmi és ipari életre nagy károkat okozó kihatással volt és van, továbbá az egész
vonalon fokozta a munkanélküliséget s a megélhetés színvonalát a minimum aluli
mértékre szorította le. Ezekhez a bajokhoz járult az adók és a szociális terhek foko-
zása, a vasút és a posta díjszabás emelése. Ipartársulatunk területén több üzem
kénytelen volt tevékenységét beszüntetni s az ipari műhelyek tömegep] a hét több

Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938 165

napján zárva vannak, a kereskedő, pedig boltjában naphosszat hiába várja a vevőt
s mindannyian fizetési nehézségekkel küzdenek.

Föltétlenül szükséges tehát első sorban a közterhek csökkentése, a forgalmia-
dó teles eltörlése, mivel különösen a forgalmiadó annyira nyomasztó terhe a kisipa-
rosnak és a kiskereskedőnek, hogy a mai szűkös viszonyok mellett az adó is tönk-
re teheti őt. Ezt a körülményt ipartársulatunk ép[p] úgy a többi ipartársulatok és ke-
reskedelmi testületek fölismerve, ismételten elő terjesztést tettünk ezeknek a ba-
joknak az orvoslására. Sajnos az országos mozgalom sikerre nem vezetett, a for-
galmiadó átalányozását keresztül nem vezették és szó sem lehetett a forgalmiadó
eltörléséről.

Az országos iparos tanács választmánya a folyó év március havában tartott ülé-
sében behatóan foglalkozott a kisiparos és kiskereskedő adózó képességével s kö-
vetelés tárgyává tette az aránytalanul magas adóhátralékok leírását, a kisiparosnak
és kiskereskedőnek a forgalmiadó alól leendő mentesítését s a létminimumnak
7.000 koronáról 10.000 koronára történendő fölemelését.

Az általános keresetiadó kivetése körüli sérelmek továbbra is fentállanak. Az
adózó teljesen ki van szolgáltatva a kincstári előadó egyoldalúságának s az adóki-
vető bizottság nem az aminek mondva van, hanem megállapító bizottsága a kincs-
tári előadó álláspontjának. A mai rendszer mellett az adókivető bizottság mint ilyen,
tulajdonképpen nem létezik. A bizottság nem kap időt arra, hogy az adózó tételével
foglalkozhasson, holott nagyon fontos körülmény az, hogy az adózóra vonatkozó ja-
vaslat, valamint az adózó észrevétele a bizottsággal részletesen megismertessék.
Követelnünk kell, hogy a kincstári előadó az adózóval egyenrangú fél legyen s a ki-
vetési alapok és adatok az adózó teljes tudomására hozandók. Szükséges továbbá,
hogy az adókivető bizottság adóhivatali kerületenkint alakíttassák meg. Ezzel elér-
hető volna, hogy az adókivető bizottság a járás területén lakó egyénekből állana,
mert az ilyen bizottság alaposabb ismerője lenne a helyi viszonyoknak.

Súlyos bajokat idéz elő a szociális terhek magassága. A mai rossz kereseti le-
hetőségek mellett nincs olyan ipartársulati tag, kinek ezzel a teherrel, mint rend-
kívüli súlyos tétellel számolni nem kellene és számtalan esetben ép[p] a szociális
terhek súlyossága az oka annak, hogy a munkaadó alkalmazottainak a számát
apasztani kénytelen, vagy azért nem tart alkalmazottat. Tiltakoznunk kell tehát a
betegbiztosító intézet javára ismételten történt fölemelt járulékok kivetése ellen.

Megnehezítette a munkaadók helyzetét a bratislavai ker. betegbiztosító intézet és
az országos betegbiztosító intézet által 1930 év folyamán keresztül vezetett revíziós
eljárás, mely nem minden esetben a törvényes előírások és emberies gondolkodás
mellett végeztetett. Eredménye az a 350.000 korona, mely összeget a járásbeli mun-
kaadóknak a legpénztelenebb időszakban kifizetni kellett. Az ellenőrzési eljárásnak
kíméletlenül történt ke resztül vezetését a múlt év november havában tartott ren-
dkívüli közgyűlés határozatához képest a minisztériumnál panasz tárgyáva tettük.

Az 1930. évben tartott rendes közgyűlésben megalkotott segélyalap szabályzatot
az első fokú iparhatóság útján az országos hivatalhoz megerősítés végett beterjesz-
tettük. Szabályzat még vissza nem érkezett, ennek dacára azomban a költségvetés-
ben előirányzott 2000 koronát a segélyalap gyarapítására alapként el helyeztük.

Az ipartársulatok instruktora figyelmébe ajánlotta az ipartársulatnak a tagok agg-
kori biztosítását. Munkaadók nélkülözik a szociális intézményekből származó elő-

166 Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938

nyöket, csak a szociális terheket ismerik, mindamellett hangsúlyozottan kijelente-
nünk kell ennek a kérdésnek rendkivüli nagy fontosságát. A kereskedő és iparosok
összesége az aggkori biztosítást anyagi erő hiányában saját maga megvalósítani
képtelen. Az államnak [segitő kezet] kell adni ennek az ügynek mielőbbi és közmeg-
elégedésre történendő megoldására.

[Bekezdés]

Az ipariskolai tanításnak sikeresbbé tétele végett 6 tanítót a múlt év nyarán ipar-
iskolai szaktanfolyamra küldöttünk s az ezzel járó költségek részbeni fedezésére
2400 koronát fordítottunk. A bratislavai keresk.[edelmi] és iparkamara anyagi támo-
gatása mellett 1930. április 1-től kezdődő 3 hónapos kereskedelmi tanfolyamot ren-
deztünk. Tanfolyam anyagát képezte a könyvvitel, kereskedelmi számtan, kereske-
delmi levelezés, kereskedelemi ismeretek és a gyorsírás. A tantárgyak heti 9 órán
át adattak elő, összórák száma 162 volt. Az előadói tisztet Arányi Gyula
keresk.[edelmi] akadémiai nyugdija[s] tanár látta el, kinek fáradozásáért s az ipar-
kamara áldozat készségéért ezennel köszönetet mondunk.

Tervbe vettük a szabóiparban tanfolyam megtartását. Jelentkezők hiányában a
tanfolyam felállítható nem volt, bár az állami iparfejlesztő intézet tanerőről gondos-
kodott volna.

Kézműiparban és a koncessziós1 iparban 7 szakosztálynak a megalakítását fo-
lyamatba vettük. Egy szakosztálynak a megalakítására a jóváhagyás megérkezett,
míg a többiekre az eljárás folymatban van. Ezzel kapcsolatban fölhívjuk ipartársula-
tunk kereskedő tagjait, hogy az ipartörvény 215. §-ában biztosított joggal élve, ipar-
társulat kebelében egyes kereskedői ágak szerint alakítandó szakosztályok fölállí-
tását kérelmezzék.

A jogosulatlan iparűzők száma, dacára a folytonosan tartó kihágási eljárásnak,
nem apadt. A múlt év folyamán tudomásunk szerint 146 esetben szabott ki a járá-
si hivatal pénzbüntetést. A pénzbüntetésen kívül, melynek legmagasabb összege
200 korona volt súlyosabb természetű megtorlást elérni nem lehetett, mivel az ipar-
törvény alapján a műhely bezárása, munka eszközök elkobzása csak akkor fogana-
tosítható, ha a maximális pénzbüntetés és elzárás már kiszabva lett. Erre a lehetet-
len állapotra már ismételten reá mutattunk s egyedül a módosítandó ipartörvény-
ben fölveendő súlyosabb természetű büntetés alkalmazása, a műhely bezárásának
s elkobzásnak első böntetésül leendő alkalmazása, valamint a munkáltatók meg-
büntetése hozhat alaposabb javulást. Egyébként a nagy munkanélküliség is egyik fő
oka a jogosulatlan iparűzésnek.

Az ipartársulatok instruktorával és a bratislavai kereskedelmi és iparkamarával
szoros érintkezésben voltunk s több esetben nem csak ipartársulatunkra, de az
összeségre vonatkozólag is adtunk véleményt.

Igyekeztünk szoros összhangban működni a helyi első fokú iparhatósággal, mely
hatóság az ipartársulattal szemben mindenkor megértést tanúsított.

[Bekezdés]

Srenker Mihály                                                                        Bohus Géza2

ipart, elnöke                                                                           ipart, titkára

aláirás nélkül                                                                           aláirás nélkül

vál. tagja                                                                                 vál. tagja

Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938 167

SA Bratislava, pobocka Sala (ÁL Pozsony, Vágsellyei Fióklevéltár), fond: Okresné
zivnostenské spolocenstvo v Dunajskej Strede (Dunaszerdahelyi Járási Ipartársu-
lat), doboz 1.

Jegyzetek

1.   Koncessziós: engedélyhez kötött.

2.   Bohus Géza (1880 - ?) a két világháború között a dunaszerdahelyi ipartársulat titkára volt.

8.

Túrócszentmárton, 1931. december 6. A magyar titkárság felállításának javasla-
ta az Ipartársulatok és Grémiumok Országos Szövetségének választmányi ülésén
(jegyzőkönyvrészlet).

Ez a kérdés már több ízben a választmányi ülés tárgyalási tapétájára került. Azon-
ban mindeddig véglegesen nem lehetett megoldva, főleg a szövetség financiális ne-
hézségei miatt, melyekkel fennállása óta küzd. A kérdés Ivánfy Géza, a komáromi já-
rási ipartársulat titkárának, valamint Vitovszky József, választmányi tag kezdeménye-
zése alapján ismét tárgyalva lett, akik a régen megígért magyar titkárság felállításá-
nak lehetőségéről jelentést tettek. A Szövetség jelen helyzetéről, amely a legkevés-
bé sem változott meg a magyar titkárság kedvezményes megoldására, a szövetségi
titkár1 adta elő, rámutatván a szövetség financiális nehézségeire a Szövetség bizony-
talan jövőjére, a szakipartársulatok, a szövetségben lévő kötelező tagság és hason-
ló kérdések törvényes szabályozására. A tárgyalásban több választmányi tag vett
részt, még pedig: Fábry2, Pawera3, Vitovszky, Spányi4 és mások. Az eszmecsere után
Fábry-Pawera javaslata el lett fogadva, még pedig oly értelemben, hogy a magyar
szolgálat (ügyvitel, a magyar ipartársulatokkal való érintkezés és organizálás) a Szö-
vetségben legyen kiépítve akkor, amidőn a Szövetség részéről kedvezőbb viszonyok
lesznek, főleg a financiális viszonyok, s a szakipartársulatokról s a szövetségben lé-
vő kötelező tagságról szóló törvény ki lesz adva, mert nem lehet tudni, hogy az új
reformák mit hoznak a szövetség számára. Vitovszky J. megmaradt saját javaslata
mellett, miszerint a magyar titkárság a Szövetségnél azonnal állittassék fel. Miután
szavazásra került sor. Az eredmény: 7 szavazatot kapott Fábry-Pawera javaslata,
amig Vitovszky javaslata egyet. A többi választmányi tag nem szavazott.

SA Bratislava, pobocka Sala (ÁL Pozsony, Vágsellyei Fióklevéltár), fond: Okresné
zivnostenské spolocenstvo v Sáli (Vágsellyei Járási Ipartársulat), doboz 11, irat-
szám: 291/32, 14. p.

Jegyzetek

1.  Rumann, Milos.

2.  Fábry, Vladimír az Országos Szövetség választmányának alelnöke.

3.  Pawera, Karol a választmány rendes tagja.

4.  Spányi Artúr a választmány rendes tagja.

168 Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938

9.

Vágsellye, 1933. június 12. A Vágsellyei Járási Ipartársulat titkárának beszámo-
lója a gazdasági válság hatásairól a kisiparosság helyzetére.

Mélyen tisztelt közgyűlés!

Egyesületi életünkben ismét határkőhöz értünk. Ma egy éve azt gondoltuk, hogy
ebben a világégésben, ha nem is gyökeres átváltozás, de legalább olyan előjelek
fognak bennünket meggyőzni a gazdasági életben esetleg bekövetkezendő javulás-
ról, amelyek csüggeteg leikünknek reményt és bizalmat kölcsönözhettek volna a
jövővel szemben.

Sajnos mit látunk? Az állapotok katasztrofálisan rosszabbodtak. Fiatal köztársa-
ságunkat is elérte a világgazdasági csőd hulláma, mely maga után vonta államfér-
fiaink és közéleti vezető egyéniségeink tanácstalanságát.

Tekintetes közgyűlés! Kritikánk gyakorlásában nem szorítkozhatunk territoriali-
tásra; egy állam, egy nemzet gazdasági élete a logika vas következetességével kap-
csolódik az egész világ gazdasági szervezettségébe, olyan ez a gazdasági struktú-
ra, mint egy kártyavár, amelyben ha egy lap megmozdul és kiesik: összedől az
egész. Nemzetek politikai, gazdasági és szociális életének csak egy alapja lehet: az
etika, az erkölcs.

Világgazdasági konferenciákat tartanak, keresik a mai világörület megszünteté-
sére az orvosságot, konferenciáznak, előadásokat tartanak, könyveket írnak, -
azonban mindezen restauráló mozgalom valahogy úgy fest, mintha egy haldokló be-
teg ágyánál körülállók érzik előre az elháríthatatlan katasztrófát s mégis köntörfa-
laznak, vigasztalják a beteget azzal, hogy életben marad. A gazdasági élet vérkerin-
gése 1918.[-ban] meg lett fertőzve a politika, az önzés a politikai pártérdekeknek
minden közjó fölé helyezésének miazmáival.1 Mai napig nem tudták elválasztani a
politikát a gazdasági élettől.

Mélyen tisztelt közgyűlés! Merő badarság azonban a politikát, mely nem egyébb
mint az állam vezetésének művészete, elválasztani akarni a gazdasági élettől, mely
gazdasági élet a maga nemében nem egyébb, mint létszükségleteink gazdaságos
előteremtésének és mindennapi hiányérzeteink gazdaságos kielégítésének tana.

Ebben merül ki az ember létezésének legnagyobb problémája, miképen szerezni
meg a munkapiacon azt a mindenható darab fémet, mely kezedben hatalommá vál-
tozva a fogyasztási piacon hozzájuttat ahhoz, hogy mindennapi betevöfalatod meg-
szerezhessed és egyáltalán magasabb rendű s intenzitású szükségleteid is kielégít-
hesd.

A kereskedemi és ipari életnek létalapja a bizalom, melyre épül a hitel s amely
lehetővé teszi, hogy a legkisebb vállalkozó is a bankokból, mint a pénz gyüjtöme-
dencéjéböl megszerezhesse a tökét, amelyet vállalkozásaiba invesztálhat munkájá-
nak eredményéért: a nyereségért. Ez a bizalom azonban ma nem létezik, pénzt az-
az tökét [...] szerezni nem tudsz, termelni ennél fogva képes nem vagy s ha lennél
is, produktumaidat a fogyasztási piacon elhelyezni képtelen vagy, mert a gazdasági
élet alapvető igazságain s vezéreszméin egyesek brutális eröszakot követtek el.

Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938 169

Ezek az egyesek tulajdonképen kisajátították a közhatalom illetőleg az állami szu-
verenitás fogalmát és gáládul szemethunyva megtagadják az állam társadalmi lét-
közösség ama fogalmát, célját, hogy az állam minden ember minél nagyobb boldog-
ságának letéteményese. 1918 után a történelem mai korszakalkotó idejében nem
akadt - mélyen tisztelt közgyűlés - olyan komoly államférfi, aki józan belátása,
gyors cselekedni tudása a segítő eszközöknek sugallatos kifürkészésével megtalál-
ná a kiutat ebből a zűrzavarból, amelybe napról-napra csak jobban és jobban fonja
be magát az emberiség.

A gazdasági termékeknek piacon való elhelyezése azaz [a] kereskedelem, a ter-
melő tevékenység, amely azt lehetővé teszi, a pénzpiac, amely élővé teszi a gazda-
sági élet alapvető fogalmait s különösen ezzel kapcsolatban a hitelélet s a fogyasz-
tási piac azaz a gazdasági élet vékeringésének utolsó fázisa, hol testet ölt a pénz,
a hatalom a jövedelem elosztás processusában, úgy egy nemzet határain belül,
mint világviszonylatban külkereskedelmi mérleggel, valutával, devizával együtt
csődöt mondott fogalmak valami olyasminek tűnnek fel, mint amely rendszereknek,
bevált módszereknek mint a modern jogállamok vívmányainak hasznát venni nem
lehet.-

E világörületben jólmenö iparosok és kereskedők - a társadalom azon rétegének
zöme, amely a humanizmus, az emberi eszmék újjászületése óta csak előre tudta
vinni a civilizáció zászlaját, mert örökös ütközőpontja volt a társadalom feudális,
arisztokrata, minden újítástól borzongó rétege és az emberiség nincstelenjeinek, a
mobnak azaz a máról holnapra élö sötét massza között, amely tulajdonképen véd-
te a polgári eszméket s minden túlkapások villámhárítójaként szerepelt s akiknek
köszönhette a XX. század majdnem minden anyagi és szellemi értékét, - ma leron-
gyolva, éhesen, réveteg tekintettel, letargikusan kóborol az elhagyott pusztán. Pe-
dig csak pár évtizeddel ezelőtt is ez az iparostársadalom az európai rendi államok-
ban közvetlen a nemesi rendek után következve, jómódban élénk politikai szerepet
játszva egész 1914-ig örült az életnek, minek dokumentálásául elég utalnom a há-
ború előtti kövér esztendőkre. Igaz, hogy akkor a törvény védelmébe vette a kisipa-
rost s kis vállalkozót, nem volt Baía2, nem voltak gyárvárosok, kartellek3 és
trösztök4 /:trusztok:/, mert mi van márna azon egyszerű gazdasági törvénysze-
rűségnél fogva, hogy minél nagyobb mennyiségben termelsz és adsz el, annál mini-
málisabbak termelési költségeid és annál nagyobb nyereséged is; a töke mai fan-
tasztikus halmozása mellett pedig még a kartell és truszt réme mered rád te sze-
gény kisiparos, ki tudod, hogy a szabad verseny szelleme az árak kiegyensúlyozá-
sát s a kis vállalkozónak a piaci életbe veló [való] bekapcsolósását vonja maga
után. A kartell és truszt azonban tudjuk, hogy nem egyébb, mint a nagyvállalkozó tö-
kének összeesküvése a kisiparosság megfojtására, mert a nagytöke a szabad ver-
senyt kizárja az által, hogy az árakat mindentől függetlenül, önkényesen állapítja
meg és rákényszeríti a vevöközönséget, hogy vegyen, - mert szükségleti cikkeit csak
fedeznie kell, - azonban a nagyvállalkozók által önkényesen diktált piaci árak is
messze alul maradnak azon árak felett, amelyekért a kisiparos termelni és értéke-
síteni képes ma. Az államoknak kellene ezen tűrhetetlen állapotokat megszüntetni
és valamilyen bátor császármetszéssel menteni azt, mit még lehet!

Merő utópia azonban segítséget várni ama suverén fogalomtól, amelyet az
1789. [-es] és 1848-as forradalmi idők, mint az emberi jogok letéteményesét kezd-

170 Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938

ték tisztelni. Mert a nagyvállalkozók kérlelhetetlenül diktálják ma a nemzetek és ki-
sebb érdekcsoportok sorsát és hiányzik belőlük a legkisebb megértés szelleme is.
Az 1932-33-as esztendők sötét felhőket vontak az európai államok 1918-tól kitisz-
tulni csak nem akaró borús egére.-

Franciaország összeszedte a világ összes aranyát, elzárkózott, bizalma más
nemzetekkel szemben nincs, Németország történelmi krízisét éli, Oroszországban
az 5 éves terv csődöt mondott, Anglia tisztán középkori gazdasági elvekre helyez-
kedve vámháborút hirdet a világnak, az Egyesült államok, e bőségtől folyó Kánán
kétségbeesésében inflációhoz nyúlt, középkori fogással dollárpapír pénzegységét
önkényesen egyenlő színvonalra emelte az arany paritásával és Roosevelt, kiáltvá-
nya szerint ezt tanácsolja az európai államoknak is, - ezenkívül ma a jog utánna kul-
log a hatalomnak, nemzetiségi, faji s vallási gyűlölet lett úrrá az emberi lelkeken,
ott vannak - csak példaképen mutatok rá - a Németországi tömeges zsidó, vala-
mint a Mexikó-i, Spanyolország-i keresztényüldözésekre. Az államkasszák üresek a
nemzetek állig felfegyverkezve lesik a pillanatot, amikor egymásra ronthatnak és
ugyancsak mindazok a közszervezeti és közjogú intézmények, amelyek a védtelen
egyént soraikba fogadták, hogy önvédelmi tevékenységükben existenciális jogi s kul-
turális létérdekeit megvédelmezzék, szintén lelohadt karokkal tanácstalanul, réve-
tegen tekintenek a jövő fátyolos ködébe, ahonnan azonban kifürkészni semmit sem
lehet.

Jeles nemzetgazdaszok és szociológusok szerint az árszívonal 1941-ig még ezen
kiszámíthatatlan és teljesen rendszertelen ugrásoknak lesz kitéve és a gazdasági
életben beláthatatlan időn belül változás nem várható, csak az elkerülhetetlen világ-
katasztrófa idöbelileg még nem kétes problémája foglalkoztathat bennünket.

Mélyen tisztelt közgyűlés! Köszönöm szives türelmüket, hogy megengedték ré-
szemre nagy vonásokban ecsetelni azt az általános helyzetet, melyet hiába szinez-
nék ki bárhogyan, megváltoztatni nem lehet, kötelességemnek tartottam, hogy
egyesületi életünkben tájékoztassam Önöket az elmúlt esztendő eme eseményeiről,
hogy a múlt követendő például szolgáljon Önöknek a jövőre nézve. Az ipartársulat,
mint közjogi intézmény nem az Önök szeszélyéből és jóakaratából meriti erejét, ha-
nem állami kategorikus parancson nyugszik annak létezése és ténykedése. Az al-
kotmány és a jogrend kötelezővé tette államunkban is, hogy minden iparos és
kereskedő tagja legyen e társulatnak, csak azért, hogy a XX. század társadalmi
rendjében, amikor csak szervezet[t], egyenlő életérdekeket és tendenciákat magá-
ba incarnáló ilyen komplexumok képesek védeni a közös fellépés hatalmi súlyánál
fogva önmagukat más érdekszférákkal szemben s ugyancsak az állam túlkapásai-
val is, akkor, amikor ma a XX. században a létért való küzdelem s gazdasági tevé-
kenység tényleg visszaidézi az emberiség őskorát - hogy az egyed rá van szorulva
a másikra - akkor amikor nem zárt, - házi - avagy territoriálisán lokalizált gazdasá-
gi és politikai erők csapnak össze egymással, hanem hatalmas tömegeket maguk-
ba foglaló szervezetek, politikai pártok, mely pártok tevékenysége már nem szolgál-
ja azt az ideális célt, hogy az állam vezetésében s általában a közéletben mint
ellenőrző komponens kiegyensúlyozási tendenciájával a közjó s ennek kapcsán az
egyen életszínvonalának emelését tartsa szem előtt, - hanem ez ma nemtelen harc,
mely minden lelkesültségtöl ment, színtelen, minden etikai, szép és erkölcsi érté-

Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938 171

ket lábbal tipró barbár világmozgalomba kapcsolódik bele — ugyanakkor nekünk po-
litikamentes egyesületnek szinte lehetetlen helyzetünk van.-

Azonban necsüggedjünk! Bizzunk abban, hogy az emberi nem nem fogja meg-
csufolni önmagát és rövidesen elérkezik az az idö, hogy a ma egymással farkassze-
met néző nemzetek lábhoz rakva puskáikat baráti jobbot nyújtanak egymásnak. A
tömegek nem éhezhetnek végletekig és itt kénytelen vagyok idézni Spann5 világhírű
nemzetgazdász szavait, hogy a kapitalizmus azaz a mindent megfojtó kérlelhetetlen
nagyköke [nagytőke] koporsójában fekszik már s nekünk csak arra kell vigyáznunk,
hogy ez a koporsó agyon ne nyomjon bennünket is védtelenül ártatlanokat. Egy új
átalakuló történelmi időszak napjait éljük s egyedüli, mit tenni kötelességünk, hogy
józanul, megfontolva tegyük azt, mit teszünk, hogy ne veszítsük el fejünket.

Ismét szóvá kell tennem, hogy még mindig sokan vannak, akik nem tudtak bele-
kapcsolódni egyesületi életünkbe s annyira önzők és szükkeblüek, hogy minden se-
gítséget és [á]ldozatot megtagadnak tőlünk, pedigha meggondolják, hogy mennyire
egyedül, elszigetelten állnak s mennyi anyagi kár éri eme távolmaradásból őket, ha
számadást csinálnak, önmagukba arra az egyenletre kell jutniok, hogy igen is kö-
rünkbe kell sietniök, míg nem késő. Gyűléseink nem szórakozási alkalmak, hanem
arra valók, hogy azon az egyik tag ismereteit kiegészítse és pótolja a másiknak ta-
pasztalataival és ismereteivel, hogy így közös megállapodás és elhatározás alapján
mindenkor tudjuk, hogy hányadán állunk és hogy mit kell tennünk. Azokat a szak-
képzett tanácsokat és útmutatásokat, amelyeket ipartársulatunk készségesen és
önzetlenül nyújt nekik sehol meg nem kapják, hisz egyesületünk nem nyerészkedé-
si vállalkozás, hanem magasabb rendű élet és erkölcsi érdekeket védő szervezet.

Mélyen tisztelt közgyűlés! Most pedig áttérek egyesületi életünknek az elmúlt
esztendőben előfordult nevezetesebb mozzanataira, melyek dokumentálni fogják a
fentebb elmondottakat. Ipartársulatunk az 1932. év folyamán az ipari élet megmen-
tésének kérdésével foglalkozva különböző sorozatos indítványokat tett a kormány-
nak, képviselőháznak, egyes minisztériumoknak, illetékes hivataloknak és egyesü-
leteknek. Ezen indítványok kiütköző pontjai fellelték a jelenlegi gazdasági válság le-
küzdésére irányuló tennivalókat s ennek keretében javaslatot terjesztettünk elö: a
Bata öldöklő konkurenciájának6 mérsékeltebb tételére, vasúti tarifák leszállítására,
az akókivetés és annak behajtása módosítására, a forgalmi adó általányozására, el-
szegényedett iparosok és kereskedők segélyezésére, közterhek úgymint adók, ille-
tékek, betegsegélyzö és szociális járulákok leszállítására.

Egyesületünk elnöksége a nemzetvédelmi minis[z]tériumtól koncess[z]iót eszkö-
zölt ki 200 katonai bakancs, 400 kat. blúz, 100 köpeny és 500 nadrág előállításá-
ra, mely munkákat iparosaink végezték el.

Akciót indított a villanyáram egységárának leszállítására, amely ha nem is ért el
teljes sikert, mégis eredménnyel járt.

Hat tagunknak különböző fürdőhelyeken speciális gyógykezeltetést eszközöltünk
ki leszállított árfeltételek mellett.

Az ipartársulat választmánya az elmúlt év folyamán 8-szor ült össze, mely alkal-
makkor 145 határozatot hozott.

Az iktató 1376 számot ért el, az 1931[-es] évvel szemben 173 számú kiterje-
dést mutat fel, mely bizonyítékául szolgál annak hogy egyesületünk élete felfelé irá-
nyuló tendenciáról tesz tanúságot.

172 Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938

Február és március havában katas[z]terünk felfektetése céljából az egész járás
területén iparengedélyek felülvizsgálását ejtette meg ipartársulatunk, melyre az
adott okot, hogy a régi kataszterrel szemben, amely 1800 tagot tüntetett fel a va-
lóságban csak 1340 létezett. A revízióval kapcsolatos kiadások 536 Kc-t kitevő ki-
adásaival szemben 2500 Ke költség megtakarítást mutatunk fel.

Ipartársulatunk a múlt év folyamán 97 tanoncot szabadított fel s ugyancsak ez
évben 80 egyén szegődött be tanoncnak.

Tagjaink száma mint már említettem 1340 tagot számlált, nyilvántartásba vezet-
tünk 276 segédet és 229 tanoncot.

Az ipartársulat 82 esetben tett feljelentést jogosulatlan iparűzés végett a járási
hivatalhoz, itt meg kell jegyeznem, hogy a járási hivatal ipartársulatunk állásfoglalá-
sát tette ez ügyekben magáévá, hogy a kontárkodást csak érzékeny büntetéssel le-
het kiküszöbölni. Konkrét esetekként felemlítem, hogy a járási hivatal 5 esetben
rendelte el a műhely bezárását és a kontárok szerszámainak elkobzását.

Engedtessék meg részemre, hogy ipartársulatunk nevében ez úton mondjak kö-
szönetet a tekintetes járási hivatal jelenlévő képviselőjének azért az erkölcsi támo-
tatásért, melyet érdekünkben nyújtott kérve, hogy eme jóindulatát tartsa meg to-
vábbra is.

Az 1932. év folyamán iparengedélyt nyert 108 kérelmező, iparáról lemondott
99.

Az ipartársulat irodája 4 körlevél segítségével szorosabb összeköttetésbe lépett
tagjainkai, akiket ezen körlevelekben kimeritö módon értesített az őket közvetlenül
érdeklő ügyekben.

A múlt év folyamán voltak az ipartársulat kebelében megejtve a segédi vizsgák,
mely alkalmakkor 55 segéd lett levizsgáztatva, ezekből 2 vizsga megismétlésére
lett utasítva.

Az ipartársulat szolgálatában jelenleg egyedül állok s annak úgy szervezeti, mint
technikai és szellemi vezetését egyedül intézem, valamint az irodai agendát is ma-
gam látom el. Vállvetve s felelőségem teljes tudatában szolgálom az ipartársulat
célját s jóleső örömmel tölt el, hogy egyesületi életünk színvonalát rövid pár évi
működésem alatt felemelhettem.

Mélyen tisztelt közgyűlés!

Befejezve számadásom az elmúlt esztendőről kívánom szivemből Önöknek, hogy
az elkövetkezendő esztendőkben a Mindenható Isten gyújtsa lángra a szeretet mé-
csesét az eltévelyedett emberek szivében, hogy szálljon az elkeseredett emberiség-
re a megnyugvás és az önmegtalálás boldogító érzése, hogy mutassa meg a Min-
denható a kivezető utat a mai útvesztőből és jöjjön el a megújhodás ideje, hozzon
ezen megújhodás pedig anyagi jólét[e]t és erkölcsi megtisztulást Önöknek és hoz-
zátartozóiknak.

Isten áldja meg Önöket!

Sellye, 1933. évi június hó 12-én

az ipartársulat vezető titkára:
Gáspár Jenő

Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938 173

SA Bratislava, pobocka Sala (ÁL Pozsony, Vágsellyei Fióklevéltár), fond: Okresné
zivnostenské spolocenstvo v Sáli (Vágsellyei Járási Ipartársulat), doboz 24.

Jegyzetek

1.   Miazma: vízből, talajból kiáradó betegséget okozó gáz.

2.   A Bata cipőkonszernt Tomás Bata cseh vállalkozó építette ki. A szlovákiai magyarok kö-
rében az expanzív cseh tőke egyik jelképévé vált.

3.   Kartell: monopóliumfajta, érdekcsoportok megállapodása a piacok elosztásáról és az árakról.

4.   Tröszt: monopóliumfajta, a beletartozó vállalatok egységes irányítás alá tartoznak.

5.   Spann, Othmar, osztrák szociológus és nemzetgazdász.

6.   A kisipari termékek értékesítését a vidéken terjeszkedő Bata-műhelyek akadályozták.

10.

Párkány, 1933. december 15. A Párkány Járási Ipartársulat törvényjavaslata a
kereskedők és iparosok elleni csődtömegnyitások elhalasztásáról, és emlékirata
a súlyos válság okairól és a moratórium szükségességéről.

P. T.

Zivnostenské spolocenstvo - Ipartársulat

Sal'a

F. hó 12-én az itteni ipartársulat vezetősége (választmánya) Menczel Arthur sör-
nagykereskedő javaslatára egyhangúan elhatározta, hogy a mellékelt menorandu-
mot az iparos-kereskedő moratóriumra vonatkozót, nyomban felterjeszti az igazság-
ügy, pénzügy és kereskedelemügyi minisztereknek azzal a kéréssel, hogy az abban
foglaltakat teljesítsék és amennyiben bármely oknál fogva nem lehetne a moratóri-
umot soron kívül megadni, úgy teriesszék soron kívül a minisztertanács elé a mel-
lékelt csődmegnvitás elhalasztásáról szóló törvényjavaslatot, amelynek azonnali
megadása az iparosok és kereskedők legégetőbb és legsürgősebb exisztenciális
kérdése.

Mellékelünk a moratóriumra vonatkozó, valamint a csődmegnyitás elhalasztásá-
ra vonatkozó memorandumból, illetve törvényjavaslatból 4 szlovák-magyar példányt
úgy, hogy háziszükségletre egy példányt és az ezen felül küldött, három példányból
kérünk egy-egy példányt megfelelő meleghangú levél, illetve javaslat kíséretében a
pénzügyi, igazságügyi és kereskedelemügyi minisztériumokhoz e sorok vétele után
beküldeni.

Egyben tisztelettel kérjük, szíveskedjenek bennünket mielőbb értesíteni arról,
hogy csatlakoztak-e ezen mozgalmunkhoz és ha igen, mikor küldettek el az illetékes
minisztériumok részére az egy-egy példányok és ha netán nem kívánnának csatla-
kozni, úgy kérjük miheztartás végett közölni, hogy miért kivannak ez elől elzárkózni.

Ipartársulat nevében:

SZÜLLŐ ANTAL s. k.                                                      URBÁN FERENC s. k.

titkár                                                                               elnök

174 Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938

TÖRVÉNYTERVEZET
a kereskedők és iparosok elleni csődtömegnyitások elhalasztásáról.

!■§■

1934. december 31-ig nem lehet csődöt nyitni kereskedők, iparosok és keres-
kedelmi társaságok ellen oly esetekben, mikor egyébként adva vannak a csődnyitás
feltételei. Jelen törvény nem vonatkozik a keresk.[edelmi] társaságok közül azon
keresk.[edelmi] társaságokra, melyeknek a keletkezésénél cégbejegyzés van.

2.  §■

A már beadott csődintdítványok, amennyiben a csőd még jogerősen megnyitva
nincsen, 1934. dec. 31-ike után lesznek elintézve.

3.  §.

Az ezen törvény hatálya alatt beadott csődindítványokat a csődbíróságok hivatal-
ból visszautasítanak.

4.  §■
Jelen törvény a kihirdetés napján lép életbe.

Indokolás:

A földművesek elleni árverések elhalasztása következtében a kereskedők és
iparosok fizetési nehézségekbe kerültek. A hitelezők azonban nincsenek megértés-
sel az iparos és kereskedő társadalom iránt és végrehajtásokkal, valamint árveré-
sekkel teljességgel veszélyeztetik az iparosok és kereskedők existenciajat. Szapo-
rodnak azon esetek, hogy a hitelezők annyira türelmetlenek, hogy még az árverés
eredményét sem várják meg, hanem egyszerűen akár a legcsekélyebb összegekre
csődöt kérnek és így nemcsak, hogy teljesen megsemmisítik a kereskedő existen-
ciajat, hanem még polgári jogaitól is megfosztják őt.

Megtörtént egy kerületi bíróságnál, hogy egy hónap alatt 300 csődindítvány lett
beadva kiskereskedők és iparosok ellen.

A csőd megnyitása kereskedő és iparos ellen nemcsak azt jelenti, hogy az illető
elveszíti existenciajat hanem azt is, hogy az állam elveszít egy adófizetőt és a mun-
kanélküliek száma szaporodik.

A kereskedők és iparosok nehézségeinek fő indoka a földművesek elleni végre-
hajtások felfüggesztése és ameddig az tart, a kereskedők és iparosok, főkép vidé-
ken, nincsenek abban a helyzetben, hogy kintlevőségeiket behajtsák.

Éppen ezért a legkisebb védelem ezen réteg számára követeli, hogy addig az ide-
ig ameddig nem bírják követeléseiket a földművesektől behajtani, ne lehessen elle-
nük csődöt nyitni. A hitelezők ezzel nincsenek megkárosítva, mivel a követeléseiket

Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938 175

perelhetik, végrehajthatják és árverés útján behajthatják. A törvény csupán azon ke-
reskedőket akarja védeni, akik anyagilag gyengébbek és akiknél a csőd existenciá-
juk elvesztését jelenti. Éppen ezért a kereskedelmi társaságok közül csupán a köz-
kereseti társaságot és a betéti társaságot védi, ahol a csőd a közkereseti társaság
beltagjai részére, illetve a betéti társaság egész vagyonukkal felelő tagjai részére
existenciájuk elvesztését jelenti.

A részvénytárságoknál, szövetkezeteknél és korlátolt felelőségű társaságoknál
nincs szükség ilyen védelemre, egyrészt mivel anyagilag erősebbek másrészt, mivel
a csőd ezen társaságok ellen nem jelenti a csődöt egyszersmind ezen társaságok
tagjai ellen.

Mivel a 74/33 számú törvény1 (gazdamoratorium) 1934 december 31-ig lesz
meghosszabbítva, ezen törvény is csupán addig lesz hatályban.

MEMORANDUM.

Az iparos és kereskedő társadalom helyzete a legutóbbi időkben önhibáján kivül
válságosra fordult. A válság okai közismertek ugyan, de mégis bátorkodunk ezeket
az aláb[b]iakaban részle[tez]ni és a gazdasági életre vonatkozó pusztító hatásukat
elemezni.

I. A gazdamoratórium.

Szlovens[z]kóban a kereskedelem és a kisipar kizárólag a földműves osztályra
van utalva, hogy áruit elhelyeztesse. Ez a földművesosztály 30%-ban önálló gazdák-
ból, 70%-ban pedig proletár mezőgazdasági munkásokból áll, akik éhbérért dolgoz-
nak s ennélfogva vásárló képtelenek. A fizetőképes 30% sem fizeti az adósságait a
gazdamoratórium következtében és igy a kiskereskedő és kisiparos kintlevősége
annak minden körültekintése és óvatossága mellett is behajthatatlanná vált. Ugyan-
az a helyzet Szlovenszkó fatermelő vidékein, mert a fagazdálkodás helyzete még a
mezőgazdaságnál is rosszabb.

II. Bankok hitelpolitikája.

Közismert tény, hogy a bankok mintegy három év óta uj hitelt még jelzálog alap-
ján sem adnak, régi hitelkereteiket pedig megszorították.

III. Az értékesítés lehetetlensége.

A bankok politikája, a mezőgazdasági és ipari munkanélküliség valamint a hiva-
talnokok fizetéscsökkentése következtében a készpénz a forgalomból eltűnt. Akik-
nek pedig pénzük még van, azoknak is csökkent a vásárlókedvük a bizonytalan hely-
zet folytán. Nymodon az áru értékesítése lehetetlenné vált és sok megszorult ipa-
rosnak és keresked[ő]nek áruraktárát még beszerzési, illetőleg termelési áron alul
is igyekeznie kellett pénzzé tenni, hogy existenciáját a sok per és végrehajtás miatt
ideig-óráig megmentse.

176 Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938

IV. Az árúk elértéktelenedése.

A világpiaci árak esése miatt és a fentebb vázolt okoknál fogva is a kiskereske-
dők és kisiparosok immár négy esztendeje az áruraktárukon és a nyersanyag kész-
letükön folytonosan veszítettek. Ez a veszteség az utóbbi években különösen a tex-
tiliparban katasztrofálissá vált (40%).

V. Közterhek.

a.) Szociális terhek. Mindehhez járul a szociális terhek súlyossága, amely nem
áll arányban a kiskereskedőkés kisiparosok teherbíró képességével. Ennek bizonyí-
téka, hogy a legutóbbi évben a csődkérvények 80%-át a zemská úradovna2 adta be,
javarészt jelentéktelen 4-500. - koronás tartozásokért, amelyekre kereskedő és
iparos ellenes beállítottságánál fogva Ke. 1000. - költségbiztosítékot tett le. A be-
tegsegélyző dijakat, amelyek már úgyis igen magasak voltak, ez év június hó 8-án
újra felemelték.

b.) Közadók. A közadók magassága súlyossan érinti a kisiparosokat és a kiske-
reskedőket. A hátralékok emelkedtek, a kamatok és a végrehajtási költségek követ-
keztében, amely hátralékokat az iparos és kereskedő társadalom a csökkenő áru-
raktárból nem tudott kifizetni. Igy sok helyen a kíméletlen végrehajtás kényszerárve-
résekre vezet[ett], amelyeken az áruraktárt elkótyavetyélték és az adóalanyt egy-
szer és mindenkorra megsemmisítették. Az adóalanyok számának csökkenése mi-
att az adókulcsott minden adónemben emelni kellett, amelyeknek nagy részét az el-
szegényedett kisiparosoknak és kiskereskedőknek kellett viselni. A vásárlóközön-
ség csökkenése miatt nagy üzleti verseny indult meg, amelynek révén nem volt le-
hető a forgalmiadót a vásárlóközönségre áthárítani, ahogy ezt a körvény [törvény]
kontemplálta3. Az áruérték csökkenése következtében még a vételárat sem lehetett
megkapni, nem hogy a forgamiadót be lehetett volna számítani.

A kiskereskedők és kisiparosok leromlásának megakadályozására a esi. köztár-
saság meghozta a birói kényszeregyezségről szóló törvényt. Ez a törvény mindaddig
segítséget nyújtott a fizetési nehézségekbe kerülő cégeknek, amig a válság nem lett
általános. Az 1930. év előtt az elesett keres[kedő]- vagy iparos a kétéves kiméleti
idő alatt rendezhette régi tartozásait, majd visszaszerezhette az elveszett bizalmat
és uj hitel szerzésével üzletét vagy műhelyét tovább vezethette. Ez a helyzett az
1930. és az ezt követő években megszűnt, [a] fizetésképtelenségnek az lett a prak-
tikus eredménye, hogy az adós existenciája megmentve nem lett, a hitelező pedig
pénzét teljesen elvesztette.

Ezen részletekből sötét kép tárul szemünk elé az általános helyzetre nézve és
parancsoló szükségességé teszi, hogy rövidesen uj kereskedelmi és ipartörvény
lépjen életben, amely a kereskedők és iparosok terheit csökkenti, a kereskedelmi
adókat átépiti, az iparigazolványok kiadását pedig megszigorítja. Ezen szanálási terv
tető aláhozása bizonyos időt igényel, amely időt kiméleti időnek kivánja magának a
kiskereskedő és kisiparos osztály biztosítani. Ezen kiméleti idő alatt csupán mora-
tórium segítségével tarthatja fenn existenciáját mert félő, hogy moratórium hijján
már nem lesz kinek a részére meghozni a szanáló törvényeket. Ezen moratórium-
nak oly hosszú időre kell kiterjednie, amig az általános gazdasági problémákat meg

Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938 177

nem oldják, de legalább 1934. december 31-ig, illetőleg a meghosszabbítandó gaz-
damoratórium lejártáig.

Ezen moratóriumnak teljesnek és pernélkülinek kell lennie, azaz ezen idő alatt
sem perelni, sem ingóságokat lefoglalni, vagy átszállítani ne lehessen. Abban az
esetben ugyanis, ha a kiskereskedőt és kisiparost ezen időben, vagy a moratórium
idejében perelhetnék vagy nála foglalásokat eszközölnének, vagy pedig az ingósá-
gait (áruraktárát) elszállítanák, azzal üzletének további vitelét lehetetlenné tennék.

Szabad legyen ezt az állításunkat egy példával igazolni; Ha a mezőgazdának a lo-
vait lefoglalják, vagy az ekéjét felírják, az továbbra is ló és eke marad, amelyekkel
a mezőgazdasági munkáját nyugodtan végezheti; ha azonban a kereskedőnek vagy
iparosnak az áruját foglalják le, akkor azt élnem adhatja, mer[t] ezáltal sik[k]asztást
követnek el, pedig másból, mint az áruraktárból a kereskedő és iparos pénzt sze-
rezni nem tud.

Ezen moratóriumnak vonatkoznia kell a belföldi magánadósságokra és a köz-
adók, valamint a szociális terhek hátralékaira. Az állampénztár és a szociális inté-
zetek ezen rendelkezés által semmiben sem károsodnának, mert a mai helyzetben
a hátralékok behajtása a folyó adók és szociális terhek viselését lehetetlenné teszi.
Ha a hátralékok behajtása megszűnne, úgy az állampénztár és a szociális intézetek
is jobb helyzetbe jutnának, mert a folyó adók és egyéb közterhek hiánytalanul be-
folynának, mig most sok kisiparos és kiskereskedő látván hátralékainak nagyságát
sem a hátralékokból nem törleszt, sem a folyó terheket nem viseli, mert a végre-
hajtásokból egy törlesztés amúgy sem menti meg.

Kérjük továbbá, hogy a moratórium ideje alatt csődöt ne nyithassanak meg és a
már jogerős végrehajtások is szüneteljenek, mert a rendeletnek az lenne a szelle-
me, hogy a kereskedők és kisiparos existenciákat megvédje, amelyeket pedig
ép[p]en a csődök és a foganatosított végrehajtások tesznek tönkre.

A törvény szövegét a kővetkezőkép[p]en képzeljük:

1- §■

Kiskereskedők és kisiparosok ezen rendelet hatályba lépése előtt fennálló tar-
tozásaikat 1934. dec. 31-ig fizetni nem tartoznak.

2.  §■

Ezen idő alatt az ellenük kitűzött perek és végrehajtási eljárások szünetelnek
1934. december 31-ig, ugyancsak ezen rendelet hatályba lépése előtt fennálló kö-
vetelésekre uj perek, végrehajtási és csőd eljárások folyamatba nem tehetők.

3.  §.

A moratórium ideje az elévülési határidőbe be nem számítódik.

4.  §■

A 2. §. rendelkezései nem vonatkoznak a kisiparosok és kiskereskedők ingatla-
naira, amelyekre a jelzálog perbenyujtással előjegyeztethető, de 1934 december
31-ig a per le nem folytatható és végrehajtás nem foganatosítható.

178 Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938

5.  §.

Az 1. §. rendelkezései nem érvényesek a külföldi magánkövetelésekre, bár, ház-
bérkövetelésekre valamint az alkalmazottak hátralékos követeléseire. Nem érvé-
nyes ez továbbá azon tartás iránti követelésekre, melyet az adós a jogosultnak a
törvény szerint nyújtani tartozik, továbbá a kikötményekre s oly kölcsönökből szár-
mazó követelésekre, amelyek alapján a keresedők és iparosok ingatlanaira zálogle-
velet bocsátattak ki, végül azokra a követelésekre, amelyek az adóssal szemben a
jelen törvény hatályba lépése napja után keletkeztek. Nem vonatkozik továbbá az 1.
§. rendelkezése azon dolgokra sem, amelyek az ipari-kereskedelmi vállalattal össze
nem függnek.

6.  §.

Jelen rendelet a kihirdetés napján lép hatályba; végrehajtják az igazságügy, ke-
reskedelemügy és pénzügyminiszterek, akik e tekintetben az érdekelt miniszterek-
kel egyetértőén járnak el.

SA Bratislava, pobocka Sala (ÁL Pozsony, Vágsellyei Fióklevéltár), fond: Okresné
zivnostenské spolocenstvo v Sáli (Vágsellyei Járási Ipartársulat), doboz 26, 37/34.

Jegyzetek

1.   A gazdák ellen induló kényszeregyezségi eljárásokat 1934. december 31-ig a 74. sz.
1933. május 5-i törvény függesztette fel.

2.   A tartományi hivatal egyik részlege lehetett.

3.   Kontemplál: tervez, előirányoz.

11.

Dunaszerdahely, 1935. május 5. A Dunaszerdahelyi Járási Ipartársulat kereskedő-
szakosztályának megalakítása és az előkészítő bizottság megválasztása (részlet).

Előadó titkár bejelentette, hogy többek aláírásával a járási ipartársulathoz bead-
vány érkezett, melyben a kereskedők szakipartársulatának a felállítását s az 5 ta-
gú előkészítő bizottság megválasztását kérik. A mai értekezletre az ipartársulat kö-
telékébe tartozó kereskedők hírlap útján hivattak egybe, hogy az előkészítő bizott-
ság megválasztassék. Ennek a bizottságnak célja [...] [a] tagok nyilatkozatát besze-
rezni, hogy a szakipartársulat felállítását kívánják s amennyiben a többség a felállí-
tás mellett van, az előkészítő bizottság hivatott az országos hivatalnál a szakipar-
társulat felállítását kérelmezni, a hivatalos alapszabály minta figyelembe vételével
az alapszabályokat elkészíteni s a vegyes ipartársulattal az anyagi részt rendezni.
Erre vonatkozólag különben törvényes előírások vannak.

Egyes hozzászólás után az előkészítő bizottság tagjává Kornfeld Ármin, Weisz
Salamon (rőfös), Stern Salamon (vaskereskedő) és Wosner Mayer választatott meg,
kik ezt a megbízást elfogadták.

Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938 179

Ezen jegyzőkönyv hitelesítésére Grünwald Samu és Weisz Fülöp küldetett ki s
mert az értekezlet tárgya kimerült elnök az ülést befejezettnek nyilvánította.

Srenker Mihály                                                         Grünwald Samu

elnök                                                                        hit. tag

Bohus Géza                                                              Weisz Fülöp

titkár                                                                       hit. tag

Státny archív Bratislava, pobocka Sala (ÁL Pozsony, Vágsellyei Fióklevéltár), fond:
Okresné zivnostenské spolocenstvo v Dunajskej Strede (Dunaszerdahelyi Járási
Ipartársulat), doboz 1, 281/935.

12.

1937 júniusa, Dunaszerdahelyi iparosok tiltakozó levele a Dunaszerdahelyi Járá-
si Ipartársulathoz a Hanza Szövetkezeti Áruközpont terjeszkedése ellen.

Tekintetes

Járási Ipartársulathoz.

Dunaszerdahelven.

Alulírott ipartársulati tagoknak tudomására jutott az, hogy a Hanza galántai fogyasz-
tási szövetkezet Dunaszerdahelyen a sikabonyi utón fióküzletet nyit.
Mondanunk sem kell, hogy ilyen szövetkezet itt Dunaszerdahelyen, ebben a keres-
kedő városban teljesen felesleges, hanem egyenesen az ipartársulati tagok, keres-
kedők, iparosok létérdekét fenyegeti, azok existentiájára tör, tisztán csak azért,
hogy egyes, existentiájukban teljesen biztosított más foglalkozású s hivatásu egyé-
nek a jutalékok révén mellékkereseti lehetőséghez jussanak s az arra hivatott ke-
reskedők és iparosok szájából kivegyék az amugyis sovány falatot. Ennek más ma-
gyarázata nincs és nem is lehet, mert itt Dunaszerdahelyen éppen elég kereskedő
és iparos van, kik a község és vidék szükségletét nagyonis bőven ellátják, igy tehát
egy oly fogyasztási szövetkezet létesítése, mely mindent árul, közterheket nem vi-
sel, a kereskedők s iparosságnak ennélfogva erősen konkurrál, nem közcél, hanem
magáncél és magánérdek, melynek létesítése ellen minden létében veszélyeztetett
iparosnak és kereskedőnek teljes erejéből tiltakoznia kell1.

Az Ipartársulat az, mely hivatva van érdekeinket képviselni s az ez ellen törő és az
azt veszélyeztető vállalkozások ellen a törvény keretein belül tekintélyének teljes
súlyával tiltakozni s odahatni, hogy egy ilyen az ipartársulati tagok létérdeke ellen
létesített vállalkozás itt Dunaszerdahelyen létre ne jöhessen.
Minden bizodalmunk az Ipartársulatban van és reméljük, hogy benne ezúttal sem
fogunk csalatkozni.
Dunaszerdahely 1937 június hó.

Teljes tisztelettel

180 Magyar ipartársulatok válogatott dokumentumai 1924-1938

Kaar Zsigmond                    [olvashatatlan aláírás]                     Hübsh [?] Lipót cég.

Reisz Géza                           [olvashatatlan aláírás]                     Reisz Gáborné

[olvashatatlan aláírás]                                              [olvashatatlan vezetéknév] Géza

Décsy Pál

Narancsik László

Belonyi Mario

Bükky Jenő

Csallóközi Könyvesbolt

Dunaszerdahely

MÁRKUS ENGEL

DUNAJSKÁ STREDA

Tauber Gyuláné

ifj. Rosenbaum Gyula

[olvashatatlan aláírás]

STERN SALAMON

vaskereskedő

Dunaszerdahely

Kornfeld [olvashatatlan keresztnév]

SA Bratislava, pobocka Sala (ÁL Pozsony, Vágsellyei Fióklevéltár), fond: Okresné
zivnostenské spolocenstvo v Dunajskej Strede (Dunaszerdahelyi Járási Ipartársu-
lat), doboz 1, 637/1937.

Jegyzetek

1. Az 1930-as évek végére a szövetkezetek mindjobban kiépülő fiókhálózata a kisvállalko-
zók számára erősödő konkurenciát jelentett.

Juhász Ilona írása egy egész Dél-Szlovákiát
átfogó, újszerű témát felvető kutatás ered-
ményeinek tömör összefoglalása: a szerző a
vizsgált terület temetői síremlékeinek és út
menti haláljeleinek fényképeit és az azokhoz

A tanulmányokból is jól látható, hogy
szerzőik nem köthetők egyetlen országhoz,
még egyetlen nyelvterülethez sem. Az év-
könyv sokfelé tájékozódása még inkább
szembeszökő azonban, ha átlapozzuk a
könyvismertetések rovatát. Véleményem
szerint ez egy olyan eset, amikor a számok
tényleg magukért beszélnek. Összesen 82
folyóirat- és könyvismertetést találunk az év-
könyv ezen egységében. Ám ezzel nem
mondtam el mindent annak sokoldalúságá-
ról. A tájékozódás igazi tudományos igényé-
ről még többet az mond, ha áttekintjük, mi-
lyen földrajzi „szórás"-ból merítenek a recen-
ziók: 5 szlovák, 39 magyarországi magyar,
13 szlovákiai magyar, 8 egyéb, szintén a mai
Magyarország határain kívüli magyar és 17
külföldi, idegen nyelvű, viszonylag friss kiad-

Gecse Annabella

Bárdi Nándor: Tény és való. A budapesti
kormányzatok és a határon túli magyarság
kapcsolattörténete. Pozsony, Kalligram,
2004.

A recenzióírót nehéz helyzet elé állítja Bárdi
Nándor legújabb szintézise: lehetséges-e
kulmagyar szemszögből is vagy éppen egy ki-
sebbségi közegből megfelelően bemutatni
ezt az egyszerre tudatosan nagy tablókat
használó, de ugyanakkor az aprólékos elem-
zést, személyes tapasztalatokat is bőven ka-
matoztató és a legkisebb szervezeti, szemé-
lyi nüanszokat, meghatározottságokat és át-
hallásokat szorgalmasan feltérképező mun-
kát? Nem szólhat-e a bírálat megfogalmazá-
sa ellen az, hogy az egész problémakör (ma-
gyar-magyar kapcsolattörténet, és ennek
kormányzati kivetüléseinek, az egyes magyar
kisebbségtörténetek folyamatainak) értel-
mezési tere itt más jellegű?

188 Könyvek

Úgy gondoljuk, hogy éppen ellenkezőleg:
a téma feldolgozási módszere, NI. a megkö-
zelítési technikák nem hatnak riasztólag.
A Bárdi-féle látásmód a kutatókat további
megközelítések keresésére ösztökélheti, és
az értelmiségi (politizáló, kisebbségi ügyek-
ben döntéseket hozó) csoportokat a közös-
ségi felelősség és közérdek tudatosítására
ébresztheti rá. Már csak a kellő háttérisme-
ret és tapasztalathiány miatt sem vállalkoz-
hatunk arra, hogy a Bárdi-féle megközelítési
eljárás vetületeit ugyanazon dimenziókban -
kitérve mindegyik határon túli közösségre -
szemléljük. Az írás első részében tételszerű-
en bemutatjuk a kötetet, a második blokk-
ban pedig magyarázatokat fűzünk következ-
tetéseihez és javaslataihoz (röviden kitérve
néhány szlovákiai vonatkozásra).

A szerző által tudatosan választott műfaj-
cím (problémakatalógus) a problémalátta-
tásra és ennek kutatói rendszerbe foglalásá-
ra utal. Felvállalt célja a tárgykör társadalom-
politikai megközelítése és kezelhetővé téte-
le. Munkája, kilenc tételbe foglalva, egyszer-
re ismertetés, lajstrom és önvizsgálat abban
az értelemben, hogy a magyar értelmiség kö-
zép-európai önértékelését is érinti (a csaló-
ka kultúrfölény tudata, a polgárosodás leté-
teményesének képzete), rámutatva a ma-
gyarság pozícióleépülésére. A mű az ellent-
mondások és eredmények szakszerű nyil-
vántartásának jegyzéke.

Az előszóban pontosan rögzíti a kutatást
korlátozó okokat: a politika és a (szak)tudo-
mány, a politikus és a kutató/tanácsa-
dó/szakértő egymásnak feszüléséből szár-
maztatható „meg nem értés"-t, az idő és tér
által behatárolt írásos források megszorítá-
sait, az ismeretek körének zártságát, vala-
mint a beszédben terjedő vélt és valós infor-
mációk (tények, ellenőrizhetetlen hírek,
pletykák stb.) súlyát, súlytalanságát. Ezekkel
a halmazokkal szemben alakítja ki saját ál-
láspontját, az általa ismert információkat
összegzi, a legfontosabb kisebbségtörténeti
eseményeket, folyamatokat történeti megkö-
zelítésbe helyezi. A résztvevő-megfigyelő sze-
repétformálja meg, amelyet kutatás iránti el-
kötelezettségével, szakszerűségével, elem-
ző hajlamával és hitelességirányultságával,
egyben formáló-befolyásoló magatartásával
is kibővíti.

Egy szakpolitikai fogalmi keretet akar
megteremteni a modernitás nyelvén. Az
utóbbi alatt a kisebbségi kérdésekre, kutatói
feladatokra való válaszkészséget (a reflek-
táltság kifejezést használja), tárgyilagossá-
got és szakszerűségigényt érti. A közvetítő
(tehát a „tolmács", azaz saját) szerepkörét a
cselekvési feladatok végrehajtásában, a hét-
köznapi érdekviszonyok megjelenítésétől va-
ló függetlenség elérésében és a nem ürügy-
szerű írásmódban határolja körül. A megkö-
zelítési szempontokat keresve megjelöli a
kérdéssorok vitatható következményeit: a
magyar kisebbségek történetének szenve-
déstörténetként való felfogása traumatizá-
láshoz vezet, a konfliktuskezelő szemlélet a
magyar közösségek történetét a többségi
nemzettel szembeni ellentétek története-
ként olvassa, és csak a külső tényezőkből,
viszonyokból indul ki, míg a harmadik szem-
lélet az önépítkezések történetének tekinti a
kisebbségtörténetet. A szerző az utolsó fel-
fogást fogadja el. A kisebbségek historiku-
mát külső és belső válaszok dinamikus rend-
szereként vizsgálja. A közösségek - amelye-
ket külön entitásként kezel - belső fejlődé-
se, ennek eredményei/eredménytelenségei,
lehetőségei és zsákutcái érdeklik. A jövőben
szélesebb prizmájú, nemcsak politikatörté-
neti és „kisebbségféltő" - csak a magyarkér-
désre figyelő megközelítéseket -, hanem tár-
sadalmi folyamatokra és ezek összehasonlí-
tására szakosodó kutatásokat feltételez.

Mindezek alapját az a fogalomtisztázás
alkotja, amely egyrészt a magyarságpolitikát,
a magyar kormányzati politikát, másrészt
a kisebbségpolitikát, a kisebbség politizálá-
sát írja körül. A magyarkérdést, amelyet né-
zőpont és földrajzi tér (Magyarország, hatá-
ron túliak) meghatározottságából eredeztet,
a 19-20. századi történelemben és Magyar-
országról nézve tekinti át. A trianoni béke-
szerződés napjainkig ható négy következmé-
nyét emeli ki: 1. a magyar kisebbségek létre-
jötte, létszámcsökkenésük, migrációs meg-
rázkódtatásaik; 2. a monarchiabeli piaci és
munkamegosztási rendszer széthullása, az
utódállamok gazdasági bezárkózása a nem-
zet- és államépítés szolgálatában (többségi
gazdasági nacionalizmusok), kistérsé-
gek/perifériák létrejötte, 1989 után a fo-
gyasztói minták terjedése és - a szerző sze-

Könyvek 189

rint - integrációs szerepe; 3. kölcsönös féle-
lem és bizalmatlanság a szomszédok között,
hiszterizálható közvélemény; 4. Magyaror-
szág egységes nemzeti állammá válik, nem
érlelődik ki egy koncepciókkal alátámasztha-
tó szomszédságpolitika, csak a magyar-ma-
gyar optikán keresztül „lát" a magyarországi
politikai elit.

Izgalmas az eszmefutattatása a határon
túli magyarság fogalmának értelmezési kere-
teiről. Az első értelmezési mezőt az öndefiní-
ciók (nemzeti kisebbség, nemzetiség, ma-
gyar nemzeti kisebbség/közösség) változá-
sainak tekinti, amelyek a különálló entitás
erősödését jelzik. Később jut el ennek tétel-
szerű kimondásáig: „Egyszerre egy nemzet-
építés maradék egyeségei egyszerre külön
közösségek, nemzetépítő mintákat követő
elitekkel, a nemzeti autonómia jövőképremé-
nyével" (30. o.). A politikai közbeszédben a
magyarságfogalom szintén változékony foga-
lom- és szóhasználata jellemző. Az etnikus-
ság prioritásával a határon túli magyar nem-
zeti közösség jelenik meg politikusabb kate-
góriaként, a kisebbségi magyar társadalom
semlegesebb fogalom. A kategóriák a több-
ségi nemzeti társadalom felé az együttélés,
egymás mellett élés kategóriájaként mutat-
koznak. Az egyes szakterületek (történettu-
domány, szociológia, antropológia, néprajz,
irodalomtudomány stb.) értelmezéseit is be-
mutatja. A kisebbségi soc/eíasok leíró jelle-
gű magyarázatánál Szarka László tipológiai
modelljét választja, ugyanakkor azt tovább is
fejleszti. A Bárdi-féle rendszer elemei a kö-
vetkezők: 1. az intézményesültség szem-
pontja (kulturális és politikai közösségek); 2.
a közösségi működőképesség szempontja
(szórványok, falusi agrárközöségek, kisebb-
ségi társadalmak); 3. a kényszerközösségi
állapot kihívásai (többségi kormánypolitika,
saját problémák és modernizációs kérdé-
sek, budapesti politika); 4. a többségi világ-
hoz való viszony (a kollektív és egyéni integ-
ráltság kérdései, mintái, motivációi, a két
kultúrában való közlekedés képessége, „a
kisebbségi ember lelkivilága"); 5. a meg-
konstruáltság jegyei, a kisebbségi „belső vi-
lág" mozzanatai (nyelvhasználat, az identitás
vállalása, az elitek által alakított jelképrend-
szer, a mindennapok világának és a „politi-
kai mezőkés ideológiákvilágá"-nakoppozíci-

ója, az egzisztenciatermelők helyzetelőnye,
intézmények képzete és valósága).

Érdemes egy időre elidőznünk a kisebb-
ségi intézményrendszer magyarázatánál.
Bárdi egyszerre sorolja a képzetek, tehát a
külvilágból tudatilag rögzült elképzelések
csoportjába („vizuális szerkezet") és a való-
ság környezetébe, amelyben folyamatosan
szervezi újra magát, sommás véleménye
szerint „ha másért nem is, a magyarországi
forráselosztás érdekében" (33. o.). Az intéz-
ményeket hat alrendszerbe sorolja: politikai
pártok és érdekvédelmi szervezetek, az ön-
kormányzatiság szférája, a civil terület, a ki-
sebbségi nyilvánosság, kulturális, szakértői
és tudástermelő intézmények, egyházi intéz-
mények. A gazdasági szektorban még a két
világháború között kimutatható kisebbségi
szervezetek léte gyakorlatilag 1945 után
megszűnt. Szerinte a jelenben olyan válallko-
zói csoportok és egyéni érdekek jelentek
meg, amelyek a politikai elitek segítségével
próbálnak befolyást szerezni és pozíciókat
kiépíteni.

A szerző tisztában van a kisebbségi in-
tézményrendszer fogalmának hiányosságai-
val, töredékességével, a hálózatok szövevé-
nyes voltával. Erre enged következtetni né-
hány jelzője és megfogalmazása is (ezek
szerint a kifejezést „nagyvonalúban és „eu-
femisztikus"-an használjuk). Az alrendszere-
ket és egymáshoz való viszonyukat a vezető-
irányító elitek alakítják. Ezek a cselekvések
a társadalomszervezés és a szervezetépítés
mezsgyéjén mégis elégtelenek, csonkák és
hibákkal téliek, ezért tekinti ezeket egy tanu-
lási, okulási folyamatnak (Egy megjegyzés:
nem túlzottan jószándékú ez a vélemény?
Hol láthatók ezen egyéni tettek korrekciói?).
Az intézményrendszert gyakorlatilag a pénz-
ügyi forrásokat elosztó politikusok felügyelik,
ezért tartja fontosnak a demokratikus kont-
rol Iszerkezetek kialakítását, amelyeknek
részelemeit a kereskedelmi jellegű médiák-
ban, egyházi és civil szervezetekben véli fel-
fedezhetőknek.

A kisebbségi „életvilágok"-at réttegzet-
teknek fogja fel, amelyeket adottságok és
készségek (településszerkezeti, demográfi-
ai, gazdasági és kulturális viszonyok), regio-
nális különbségek (ország, régió, város, falu
szintjei), a munkaerőpiac szempontjából a

190 Könyvek

foglalkoztatási szerkezet és az intézményesí-
tettségi szint minősége (léteznek-e?, milyen
a közösségi hatékonyságuk?) határoz meg.
A helyi közösségek életrevalóságát az ún.
erős szerkezetek (tanár, pap, polgármester,
vállalkozó) meglétében és hiányában, NI. az
ezeket ellenőrizni hivatott demokratikus me-
chanizmusokban (a kiválasztás és az ellenőr-
zés lehetőségei) mutatja ki. A kisközösségek
állapotát meghatározó veszélyeket így látja:
„Napjaink egyik kulcskérdése, hogy e foglal-
kozások társadalmi presztízsének csökkené-
sét, egzisztenciális leépülését és az ebből
adódó kontraszelekciót hogyan lehet ellen-
súlyozni?" (36. o.).

Két megállapításban összegzi gondolata-
it: 1. a magyar nemzeti közösségek az adott
társadalmi összefüggésrendszerben értel-
mezhetők; 2. a politikai befolyások ugyan
meghatározók, de a belső sajátosságok és a
válaszadási-változtatási készségek is döntő-
ek.

Szemmel láthatóan egyik kedvelt témája
a generációs csoportok útkereső stratégiái-
nak tettenérése az egyes kisebbségtörténe-
ti korszakokban (vállalja is az 1930-as évek
diskurzusához való kitérést, azaz hogy mi-
lyen is a kisebbségi magyar különfejlődés ér-
tékrendje). 1918-tól vázolja az egyes hatá-
ron túli elittörténeteket, a szocializációs,
ideológiai, érdekmegjelenítési utakat. Ki-
emeli az egyes politikusi nemzedékek sajá-
tosságait, az életpályák mozgatórugóit és a
csoportokat megosztó jelenségeket (ideoló-
giai, érdekellentétek, pozícióőrzők és társa-
dalomszervezők). Az első nemzedék, ame-
lyik az impériumváltások előtt szerezte köz-
életi tapasztalatait, hangoztatott célként a
nemzeti autonómiát, távlati célként a revíziót
jelölte meg, és regionális ideológiákat terem-
tett (transzilvánizmus, szlovenszkóiság, ős-
lakosság koncepciói). A második nemzedék
felfedezte a kisebbségi embert, a nemzetfo-
galmat kitágította, szociális érzékenysége
a falu és a népi kultúra felé irányította a fi-
gyelmet. Az 1945-ös választóvonal után a
baloldali és kommunista mozgalmakban te-
vékenyek csoportja hajtotta végre „saját tár-
sadalma szocialista átalakítását és egyben
revitalizációját is" (78. o.). A „hatvannyolca-
sok" a szocializmus alatt kultúraszervezők
voltak (népszolgálatot végeztek), járatosak

voltak a többségi kultúrában és pártstruktú-
rákban, és kiépítették kapcsolataikat Ma-
gyarország felé. 1989 után kiszorultak a ki-
sebbségi pártelitből, de véleményformáló
szerepük megmaradt. A 70-es és 80-as évek
nemzedékét önszervezőknek, kisebbségi
disszidenseknek nevezi, amelyik a pártreto-
rikán kívül maradva teremtette meg saját
közbeszédét és nyilvánosságát.

Bárdi nemcsak csoportokat sorol be, ha-
nem korszakokat is elemez. Valójában nehéz
feladatot vállal, hiszen az egyes korszakok
vizsgálata külön monográfiákat igényelne. A
két világháború közötti időszakban három
periódust különít el: a politikai önszervező-
dés struktúráinak kialakulásának eltérő fázi-
sait Csehszlovákiában (1918-1920), Romá-
niában (1922) és Jugoszláviában (1925), a
politikai integráció korszakát (1923-1927),
és a nemzeti „összezárkózás" (1930-as
évek) időszakát. Ezekben négy terület, a ha-
gyomány és értékőrzés, a modernizáció, a
politikai passzivitás és a pártpolitikai integ-
ráció szembenállásából származtatható tö-
résvonalakat határozza meg. Foglalkozik
a visszacsatolások korszakával, a szocializ-
mus nemzetiségpolitikai determináltságaival
is. Általános jellegű következtetései a jelen-
re fókuszálnak: 1. a magyar kisebbség moz-
gásterét az adott ország társadalmi-politikai
berendezkedése határozta meg; 2. a nyelv-
használati jogok érvényesítéséhez intéz-
ményrendszer kell; 3. saját intézményesség
kell; 4. ezt az intézményességet önállósítani
és fejleszteni kell. Kötetének hangsúlyos ré-
sze a 90-es évek jövőképalakító terveivel, el-
képzeléseivel foglalkozik, emellett az egyé-
nek és csoportok válaszait, motivációs rend-
szerét tartja meghatározónak. A magyarság
töréspontjainak szemrevételezése után von-
ja le következtetéseit: 1. nem lehet több
mint hat évtized fejlődésvonalát semmisnek
tekinteni; 2. jelenleg nincs „egyértelmű jövő-
kép" a magyar-magyar kapcsolatokban; 3. a
magyar nemzeti kérdések 1989 után egy
négy évtizednyi vitát nélkülöző időszak után
merülnek fel; megnőtt a határon túli magyar
elitek befolyási tere Magyarországon (egyes
csoportok egzisztenciális kötődése alakult
ki).

Munkájának 4. fejezete [Töréspontok és
törésvonalak a magyar kisebbségi politika-

Könyvek 191

ban a kilencvenes évek első felében) erede-
tileg egy összefoglaló jellegű kötet számára
készült. (Korábbi összegzésére lásd Törésvo-
nalak keresése és összehasonlítása a hatá-
ron túli magyar politikában 1989-1998. Fó-
rum Társadalomtudományi Szemle, 2000/1,
47-68. p.) Először kétségeit rögzíti. Ezek
szerint a közelmúlt elemzéséhez még nincs
meg a kellő távlat, a magyar kisebbségi párt-
politika megítéléséhez hiányzik a kormányza-
ti politika értékelése, a politikában résztvevő
gazdasági érdekcsoportok térségben betöl-
tött szerepét nem látja át (102. o.). Megma-
gyarázza fogalomhasználatát és értelmezési
mezőit: a politikai elitekkel foglalkozik, nem
a mindennapok világával (sokszor téved erre
a területre, ami éppen a könyv javára válik!)
és a szomszédos országok elitjeinek beszéd-
módját is érinti. A személyi ellentétek okozta
törésvonalak a politikai-kulturális eliten belül
külön frazeológiával nyilvánulnak meg, amit
a média a közösségen belüli törésekként
mutat be. A törések szerző szerinti megnyil-
vánulási témakörei a kisebbségpolitikai-ön-
szerveződési tervek (autonómiakoncepciók,
politikai érdekvédelem, kormányzati részvé-
tel, hatalomközeliség, személyes ambíciók),
a nemzedéki kérdés, a területi-települési
problémák (szórvány- és tömbmagyarság,
városrivalizálás, önkormányzati tevékeny-
ség), felekezeti különbségek, politikusi-ér-
telmiségi nyelvhasználat és beszédmódok.

Jelenkutatási tapasztalatait az 1989 utá-
ni budapesti kormányzatok magyarságpoliti-
kájának vizsgálatakor is kamatoztatja. Körül-
járja az ideák és indítékok világát (miért kell
foglalkozni a kisebbségi magyarokkal?), ta-
nulmányozza az Antall-, a Horn-, és az Orbán-
kormány célkitűzéseit, politikájuk prioritása-
it, támogatási filozófiájuk közös és elválasz-
tó elemeit, kitér a politikacsinálókra, a kor-
mányzati szektor szereplőire, a kialakult
technikákra és a támogatások eredményei-
re, kudarcaira.

Külön fejezetet szentel a kedvezménytör-
vény előkészítési szakaszának, a vitáknak,
NI. a hozzá kapcsolódó intézményrendszerek-
nek. A szomszédos államok politizálásának,
a magyar kisebbségekkel szembeni politiká-
jának tükrében szemrevételezi az 1990-es
évek határon túli (autonómiaigény, társnem-
zeti koncepció) és budapesti (a Tabajdi Csa-

ba-féle program) útkereséseit. Bárdi igyek-
szik megrajzolni a jelen kisebbségpolitikusa-
inak az arcképét is. A kontúrok kevésbé ide-
ologikus, több kapcsolattal, ismeretséggel
rendelkező közszereplőket mutatnak. Velük
kapcsolatban megfogalmazza dilemmáit is,
amelyek egyszerre irányulnak a kisebbségi
társadalmak állapota felé, tehát, hogy léte-
zik-e a kisebbségi politikusok számára meg-
felelő kondíciójú visszajelzőrendszer, aho-
gyan tömören fogalmaz: „az általuk repre-
zentált közösségnek mi a véleménye, akara-
ta, érdeke?" (162. o.). Ugyanilyen fontossá-
gú a kisebbségi életvilág demokratizálásá-
nak kérdése is. Eszerint kialakíthatók és a
politikai elit által elfogadhatók-e (és tisztelet-
ben tarthatók-e) a demokratikus ellenőrző-
felügyelő és az akaratokat közvetítő elemek,
amelyek esetleg rendszerbe rendezhetők?
Ezzel párhuzamosan juttatja kifejezésre a
budapesti magyarságpolitika veszélyeit is,
azaz mit értünk, érthetünk magyar-magyar
integráció alatt. Ide sorolja a médiában, tu-
dományos és kulturális életben, oktatásban,
politikában lezajló egységesülési folyamato-
kat, ami egyben Budapest-központúsággal
jár, és egyoldalúan alakítja a határon túli ma-
gyar fiatalok magyarországi jövőképét. A kul-
turális közeledés, integrálás hosszú távú ve-
szélyeit a következőképpen látja: Magyaror-
szág „egyszerre integrálja a konvertálható
tudással bíró határon túli magyarokat és
egyszerre instabilizálja is az adott szerkeze-
teket" (164. o.). Ezek az eszmefuttatásai
szolgálnak alapul a kedvezménytörvény kö-
rüli koncepcionális viták és a működtető ap-
parátusról alkotott vélemények áttekintésé-
hez. Három alapdilemmát határol körül: a
nemzetállam-fogalomról alkotott elképzelé-
seket (az etnikus nemzetfelfogás erősödé-
sét), hogy a budapesti magyarságpolitikának
ez egy új eszközrendszere lett-e, és hogy mi-
lyen volt a megvalósulás mértéke, minősé-
ge. Az elsőre adott válaszának lényege az,
hogy a törvényt nem sikerült szakértői-szak-
politikai keretekbe helyezni, az időszerű poli-
tikai érdekek élveztek elsőbbséget. A máso-
dik esetben szerinte eldöntendő kérdés,
hogy hosszú távú segélyezésről vagy társa-
dalomépítő támogatásról van-e szó. A meg-
valósítást tárgyalva levonja a tanulságokat
(Szlovákia és Románia elutasítja a törvényt,

192 Könyvek

az ELJ stabilitást akar), és felhívja a figyelmet
a hiányzó szakértői felmérésekre. Hangsú-
lyozza, hogy a státustörvénybe az érdekvé-
delmi politikai elemeken kívül a társadalom-
építés komponenseit is be kell „csempész-
ni".

Kétségei széles skálán mozognak, de
megkísérli a problémák megnevezése mel-
lett a válaszadást is. Egyaránt teret szentel
a magyarságkép- és Magyarországkép-for-
málás hiányának, NI. a kedvezménytörvény
politikai logika menti felépülésének. Utána-
jár a kisebbség-, nemzetiség- és nemzetpoli-
tika értelmezési mezőinek, a fogalmak válto-
zásainak. A magyar-magyar kapcsolatokban
három párhuzamos program létrejöttét tartja
fontosnak. A MÁÉRT-szakbizottságok kialakí-
tását, amelyek a kedvezménytörvény előké-
szítésében tájékoztató-tanácsadó szerep-
kört láttak el. A kisebbségi felsőoktatás fej-
lesztését, amelyet azonban a politikai meg-
egyezések (alkuk), a forráselosztások mód-
jai befolyásolnak, és az oktatásfejlesztési,
minőségbiztosítási szempontok háttérbe
szorulnak (nem véletlenül foglalkozik kb. 14
oldalon keresztül az erdélyi oktatásügy hely-
zetével, személyes szerepvállalása, környe-
zetismerete lehetővé teszi a mélyebb össze-
függések feltárását). Harmadik programnak
az ajánló irodák létrehozását tekinti. Ezek,
meglátása szerint, a magyar kisebbségpoliti-
ka számára egy látható szerkezetet jelente-
nek.

Bárdi átdolgozott 2002-es „támogatás-
politikai reformjavaslat"-a - amellyel a nyilvá-
nosság kritikáját vállalja - a kötet hetedik fe-
jezetét alkotja. Célja éppen a nyílt fórum vál-
lalása, amikor bemutatja a támogatások
szerkezeti részelemeit, nagyságát, megcél-
zott területeit, és azonosítja a döntéshozó
helyeket, személyeket. A jelent a múlttal
együtt szemléli, a támogatások történeti fej-
lődését rajzolja meg 1918-tól. Elvégzi a ma-
gyar támogatáspolitika korszakolását, és
ezekbe ágyazza az egyes oktatási, kulturális,
tudományos, gazdasági programokat: 1989-
1994 között a magyarországi dotálási rend-
szer intézményépítése zajlik, 1994-1998
között a gazdasági programok elindítása és
a már meglévők stabilizálása folyik, 1998
után a stratégiai programok épülnek ki. Az
1990-es évek végét új helyzetként érzékeli,

a kisebbségi társadalmak, közösségek épí-
tése, erősítése alárendelődik a politika vilá-
gának. Hogy ez a nemzetépítés ne maradjon
kreáció, kreált struktúra, hanem egységessé
váljon, a társadalmi ellenőrzés kibontakozta-
tására és a demokratikus eszközök megszi-
lárdításának szükségességére figyelmeztet.

A támogatási rendszer működési zavara-
ival, a szervezeti keretekkel és a költségve-
tési pénzek tételes elosztásával (a hibalehe-
tőségeket is figyelembevéve) kiemelt helyen
foglalkozik. Az 1990-2004 között nyújtott
összes magyarországi állami támogatás
nagyságát 83-85 milliárd Ft-ra becsüli, ami-
nek 60%-át a 2001-2004-es időszakra he-
lyezi. Számításai szerint Magyarországon a
támogatások 40-46%-a maradt. Három
program jelentőségét emeli ki: 1. a közös
nemzeti kommunikációs szerkezet létrehozá-
sát; 2. a felsőoktatás fejlesztését; 3. a ked-
vezménytörvény végrehajtását. Adatokkal cá-
folja azt a hiedelmet, hogy a támogatási
rendszer „öntörvényű és irányíthatatlan". A
hézagokat és nehézségeket egyrészt az
alapfeladattá váló támogatásban jelöli meg,
másrészt a testületek túlterheltségében, a
politikai nyomásgyakorlás erősödésében és
a hatástalan szankcionálásban. Négy akadá-
lyát fedezi fel a rendszer konszolidálásának.
Az információhiányt, mert nem létezik a tá-
mogatások rendszerszerű nyilvántartása. A
megvalósult befektetések, ingatlanvásárlá-
sok kihasználtságáról, hasznosságáról ta-
núskodó ismeretek hiányát. A pénzkezelési
és elszámolási szabályok fogyatékosságait.
Az elitek részéről tapasztalható érdektelen-
séget a fennálló állapot megváltoztatásá-
ban.

A magyarországi politikai közélet szerep-
lőit a szakpolitikusok, az ideológusok, a
szakértők, a magyarságmentők és a tech-
nokraták csoportjaiba sorolja. A kisebbségi
politikacsinálók a politikai érdekvédelem
szervezeteinek, az önkormányzatok, a mé-
dia, a tudományos és oktatási intézmények
és az egyházi élet vezetőinek, irányítóinak
köréből kerülnek ki. Lényeges kérdésnek
tartja, hogy milyen az összeköttetés és az
együttműködés közöttük. Vajon kapcsolataik
egymás felé szilárdak, egyensúlyba hozha-
tók és demokratikusak?

Könyvek 193

A könyv utolsó fejezetében dilemmáit
foglalja össze. Olyan hosszú távú folyamatok
(népességfogyás, kiszorulás a városokból,
elszegényedés, kedvezőtlen iskolai és mun-
kaerő-piaci pozíciók) befolyásolják a kisebb-
ségi magyarok helyzetét, amelyekre a buda-
pesti támogatáspolitikának rugalmasan és
következetesen kell(ene) reagálnia. Az eddi-
giekben kifejtett érvrendszerének ismereté-
ben eléggé optimistának tűnik egy kisebbsé-
gi „egyeztető szerkezet" létrehozására tett
javaslata, amely alrendszert?) a pártok ér-
dekhalmazain kívül áll, belső konszenzus,
egyeztetés az alapja, a demokratikus közvé-
leményt jeleníti meg, és feladata a regioná-
lis politikák kidolgozása. Feszültséget fedez
fel a mindennapok kisebbségi valósága, NI.
jövőképei és a magyarországi politizálás kö-
zött.

A fenntiekben bemutatott reformjavasla-
tához tartozik a függelékben közölt társada-
lompolitikai terepen mozgó indítványa. Meg-
határozza az elaborátum kiindulópontjait (a
kisebbségek munkaerő-piaci pozíciói, szór-
ványlét, maradékközösségek, elképzelt szoli-
daritás, elithálózatok). A kisebbségi magyar
közösségeket önállóaknak tekinti, amelyek
nemzetépítést folytatnak. Szemléleti és szer-
kezeti változtatásokat sürget, a támogatási
alapelvek normatív szabályozását szorgal-
mazza. A célprogramokat a helyzetfelmérés
intézményeinek helyi szintű kiépítésében, a
hatékony szervezetfejlesztésben és működ-
tetésben, valamint a képzési-információs ter-
vek kialakításában határozza meg.

Recenziónk alábbi szakaszában csak jel-
zésszerűen vetünk fel néhány gondolatot.

Az egyházi intézményeket ab ovo kizárja
a kisebbségi nemzetépítésből, azonban több
helyen mégis megkülönbözteti külön alrend-
szerként. Érvekként a keresztény egyházak
magyar intézményezettségének időszakos
és regionális meglétét, valamint társadalom-
szervező tevékenységük korlátozott voltát,
„reformprogramok" elindítására mozgósítha-
tó csekély erejüket(?) hozza fel. Értékőrző,
erkölcsközpontú, a hagyományt újrateremtő
és a társadalmi viszonyokra reflektáló maga-
tartásukban kételkedik (retrográdaknak te-
kinti őket?), pedig éppen ezek alkotják azt az
alapot, amire a személyes és csoportos dön-
tések, szerepválallalások, motivációs- és vi-

selkedésminták a társadalmi élet egyes te-
rületein épülhetnek. (Ez a személyiség,
a szolidaritás, a szubszidiaritás és a közjó el-
ve, lásd Tomka Miklós-Goják János: Az egy-
ház társadalmi tanítása. Budapest, é. n.
13-15. p.) A reformprogramok tárgyát, terü-
leteit és a kezdeményezést felvállaló, elindí-
tó alrendszereket nem konkretizálja. Vagy
csak azért állít fel ilyen hierarchiát, mert a
kisebbségi nyilvánosságot (a sajtót) jelöli
meg az elsőrendű befolyásoló tényezőnek,
amely gyorsan alárendelődik a politikai ér-
dekvédelemnek (vö. 34. o.)?

Megítélésünk szerint - a szlovákiai ma-
gyarság gazdasági helyzetének szempontjá-
ból - túldimenzionálja az MKP körüli gazda-
sági érdekcsoport(ok) erejét, jelentőségét,
hiszen ez a megállapítása „most még" az ér-
deklődő kívülálló vagy a jelenkorkutató szá-
mára egy teljesen ismeretlen, adatolatlan
halmaz. Nem tudjuk, hogy ez tényeken alapu-
ló fölismerés vagy háttérinformációkból le-
szűrt, kikövetkeztetett meglátás? Megfelelő
történeti távlatból lehet majd csak elemezni
és meghatározni ezeknek az önérdek meze-
jén mozgó inter nos aktivitásoknak a rele-
vanciáját, valós súlyát (vö. 34-35., 161. o.)
Ugyanakkor tisztában van az egyes részprob-
lémák okozta aránytalanságokkal, tehát,
hogy az áttekintés és szintetizálás közben
„felülértékelhet.

Egyik summás és lényegre tapintó meg-
látása a kisebbségi intézményrendszer Achil-
les sarkával, tehát a közösségirányultság ta-
lányával kapcsolatos: „Ha léteznek a kisebb-
ségi intézmények, de azok csak a kulturális
reprezentációt szolgálják, és nem tényleges
közösségi-társadalmi igényeket szolgálnak
ki, akkor ebből a szempontból olyan, mintha
nem is léteznének" (29. o.). Ez a gondolat
önmagáért beszél, nem igényel bővebb ma-
gyarázatot.

A táblázatokban is feltüntetett kisebbsé-
gi politikai mozgalmak „fejlődéstörténet"-e
(ahogyan ő is rámutat erre) természetesen
nem tekinthető ezen társadalmak „fejlődési
ívé"-nek. A csehszlovákiai magyarság ki-
sebbségpolitikai időszakait (a jugoszláviaival
együtt, az erdélyivel szemben) nem fogja fel
„lehatároltak"-nak, hanem eseménysorokkal
dolgozik (41-44., 56-57. o.). Ezek szerint
egy periodizáció nem is rögzíthető? Ennek

194 Könyvek

hátterében az alapkutatások hiánya lehet
(lásd a 101. o. 138. lábjegyzetét)? Ebből a
nézőpontból vizsgálva mennyire nem egysé-
ges, a szerzői koncepciótól, tematizálástól
és forrástól függő a korszakolás egyes szlo-
vákiai magyar vonatkozású történeti mun-
kákban (Angyal Béla, Popély Gyula, Szarka
László). (Vő. pl. Angyal Béla: Érdekvédelem
és önszerveződés. Fejezetek a csehszlováki-
ai magyar pártpolitika történetéből 1918-
1938. Galánta-Dunaszerdahely 2002. Uő:
Dokumentumok az Országos Keresztény szo-
cialista Párt történetéhez 1919-1936.
Somorja-Dunaszerdahely, 2004. Popély Gyu-
la: Van-e szükség csehszlovákiai magyar tör-
ténetírásra? Irodalmi Szemle, 1990. február,
2. sz., 162-166. p. Uő: Ellenszélben. A fel-
vidéki magyar kisebbség első évei a Cseh-
szlovák Köztársaságban [1918-1925]. Po-
zsony, 1995. Szarka László: A [csehiszlová-
kiai magyar közösség nyolc évtizede 1918-
1998. Történeti vázlat. In: A [csehjszlovákiai
magyar művelődés története 1918-1998 I.
Budapest, 1998. 9-80. p.)

Az 1940 utáni „revitalizáció" kérdését a
Székelyföld esetében tartja számon. Tágabb
értelemben ez a téma a Magyarországhoz
került területek gazdasági-szociális reinteg-
rációjának problémájába, a közgazdasági,
gazdaságpolitikai változások keretébe ágya-
zódik. (A szlovákiai regionális levéltárak gyűj-
teményeiben található főszolgabírói hivata-
lok anyagai további információkkal szolgál-
hatnak. A rövid áttekintésre lásd Szarka
László fent említet munkáját, a gazdasági át-
állás problémáira és a csehszlovák földre-
form revíziójára Tilkovszky Lóránt: Juzné Slo-
vensko v rokoch 1938-1945. Bratislava,
1972, 48-114. p., az általános összefogla-
lásra Vietor, Martin: Okupácia Juzného Slo-
venska 1938-1945. Bratislava, 1968, 26-
33., 250-270., 336-338. p., régióelemzés-
re Szabó Helga: A visszacsatolt Csallóköz po-
litikai és közigazgatási beilleszkedése 1938-
1941. Fórum Társadalomtudományi Szemle,
2002/2, 35-58. p.). A szerző csak a csalló-
közi régióra utal, amelyet a székelyföldi kapa-
citások hiányával állít szembe (89. o.).

Nem kerülhető meg a kötet szubjektív
hangvétele. Több olyan sajátos önértékelés
található a kötetben, amellyel szakértői, ku-
tatásszervezői tevékenységét teszi mérlegre

(lásd 205., 209., 237., 241-242. o.). Ezzel
tudatosan vállalja a nyilvánosságot és az ez-
zel járó kockázatokat. A közjó keresése rej-
tett, de szilárd fonálként húzódik végig a
könyv szövegének mélyén. Abban bízik, hogy
a szakszerű hozzáállás a közbeszédet hitele-
sebbé és hatékonyabbá teheti, miközben a
célt a közjó elérésében jelöli meg. Kisebb hi-
ányérzetünk támad amiatt, hogy nem ponto-
sította, mit ért a fogalom alatt. (A közjó je-
lentéseire lásd Tomka Miklós-Goják János:
Az egyház társadalmi tanítása. Budapest, é.
n. 14. p.) Egy gondolatot fűznénk a stílusá-
hoz is, amely a történeti-politológiai tárgyat
a személyes hangvétel és képi megjelenítés
segítségével (és érzelmi befolyásolással)
közvetíti a közönség felé. Szakszövegről van
szó a tudományos esszé elemeinek a vegyí-
tésével.

Nem titkolt céljának tekinti, hogy munká-
ja az új kutatási kérdések megfogalmazásá-
ban nyújthat segítséget. Ezt egyben kihívás-
ként is felfoghatjuk, és feltehetjük a kérdést:
Bárdi Nándor új könyve elindíthat-e egy szlo-
vákiai magyar értelmiségi diskurzust, vitákat
válthat-e ki a tárgyalt problémákról?

Gaucsík István

186 Könyvek

A térképlapok nemcsak nyelvészeti, ha-
nem művelődéstörténeti szempontból is sok
érdekes adatot, régies szót, sajátosságot,
tudományos kérdések fölvetését vagy megol-
dását elősegítő anyagot tartalmaznak. Nép-
rajzkutatók és helytörténészek is hasznosan
alkalmazhatják.

A könyv nem utolsósorban a vizsgált tele-
pülések lakóihoz is szól. Megismerhetik be-
lőle szűkebb pátriájuk történetét és nyelvét.
A nyelvatlasz az iskolákban is szerepet kap-
hat. Magyarórákat, honismereti foglalkozá-
sokat tehet színesebbé.

A Nyitm-vidéki magyar nyelvjárások atla-
sza több szempontból is fontos forráskiad-
vány, ezért minden érdeklődő szíves figyel-
mébe ajánlom.

Presinszky Károly

Liszka József (szerk.): Acta Ethnologica Da-
nubiana 5-6. Az Etnológiai Központ évköny-
ve - Rocenka Vyskumného centra európ-
skej etnológie - Jahrbuch des Forschungs-
zentrums für Europaische Ethnologie 2003-
2004. Fórum Institute-Lilium Aurum, Komá-
rom-Dunaszerdahely, 2004, 242 p.

A komáromi Etnológiai Központ évkönyv-
ének, az Acta Ethnologica Danubianának leg-
utóbbi, a 2003-2004-es évek anyagát ösz-
szevontan tartalmazó kötete tanulmányokra,
kisebb közleményekre, könyvismertetésekre
és annotációkra, valamint krónikára és meg-
emlékező egységre tagolódik. Az első rész-
ben nyolc tanulmányt találunk, a második-
ban egy kisebb közleményt. A tanulmányok
blokkjának alaphangját Vajda László nyitó
írása adja meg, a mi és az idegenek közötti
lehetséges viszonyulások, olykor előítéletek,
sztereotípiák, máskor tapasztalatokon nyug-
vó ítéletek és az ezekből következő viselke-
dési minták körülhatárolásával, olykor törté-
netiségbe helyezett magyarázatával. Szinte
minden társadalomban vannak az idegenek-
hez való viszonyulást előíró, megszabó nor-
mák, ám az is törvényszerű, hogy ezeket -
mint a szabályokat általában - a gyakorlat-
ban nem mereven, hanem rugalmasan köve-
tik a társadalom tagjai. Éppen a mobilitás és
merev törvénytisztelet közötti egyensúly

megteremtésére törekvésnek számtalan vál-
tozatából adódnak az értelmezést kívánó
kulturális különbségek. Sok más mellett ép-
pen ezekre a különbözőségekre találunk pél-
dákat a kötet tanulmányainak témái között,
de - tekintve azt, hogy a kutatói társadalom
is társadalom, tagjai más-más kihívásokat
(tudományos problémákat) érzékelnek, azo-
kat eltérő módszerekkel közelítik és oldják
meg - a témák megközelítése, a kérdések
megválaszolásának módozatai között is. Ma-
ga a szociológiai fogalompár (mi és az idege-
nek) több tanulmánynak is vázát képezi,
más-más kulturális jelenség kapcsán. Legin-
kább Pusko Gábor Romák és parasztok - fe-
hérek és cigányok című írásában érhetjük
tetten. Ebben az írásban a „probléma" több
szinten is jelentkezik - pl. mi a „roma prob-
léma" lényege a romák és nem romák sze-
mével, hogyan ragadható meg, hogy ki a ro-
ma. A tanulmányban - a tudományos problé-
mák mellett - sorakoznak a források (nemze-
tiségi statisztikák, lakossági nyilvántartá-
sok, iskolai nyilvántartások), módszerek
(kérdőíves felmérés, számszerűsített etnikai
besorolás, interjúk, résztvevő megfigyelés) -
és a válaszok.

Liszka József szlovák nyelvű írása - Dif-
ferenciáltság és homogenizálódás a szlová-
kiai magyarok 20. századi népi kultúrájában
- egy viszonylag nagy területen, Dél-Szlová-
kia magyarok lakta sávjában foglalja össze a
hasonló és különböző kulturális válaszokat
eredményező történelmi-társadalmi változá-
sokat.

Két tanulmány témája - első látásra - a
táplálkozás. Manfréd Seifert a keresztény-
ség közép-európai táplálkozási kultúrában
megmutatkozó hatását vizsgálja, három kiin-
dulópontból: a Biblia, a Biblia „utóélete" és
a rituális gyakorlat keretében, konkrét élel-
miszerek és ételféleségek tekintetében.
Rastislava Stolicná A táplálkozás mint etnoi-
dentifikációs jegy című tanulmánya tudomá-
nyos magyarázattal szolgál arra, hogyan vált
a brindzás galuska szlovák nemzeti étellé -
a köztudatban. írásából kiderül, hogy a tény-
feltáró kutatási eredmények - mint annyi
más alkalommal - ezúttal sem tudtak elég
súllyal beleszólni a „mítoszteremtés"-be, a
szlovák néprajzi szakirodalom, a szlovák
néprajzi atlasz minden megalapozottsága el-

Könyvek 187

lenére sem tudta a szűkebb szakmai körö-
kön kívül elfogadtatni, hogy ez egy „tájétel".
Ám - a szerző szerint - Európában ez olyan
gyakori jelenség, hogy ebben az esetben is
szinte természetes.

A tanulmányok blokkján belül nagyon fon-
tos alegységet képeznek a szakrális kisem-
lékeknek szentelt írások, hiszen az Etnológi-
ai Központ egyik kiemelt kutatási feladata
éppen ezen emlékek teljes feltárása és do-
kumentálása - a mai Szlovákia teljes magya-
rok lakta vidékén. (Ebből a célból alakult
meg 1997-ben az Etnológiai Központ Szakrá-
lis Kisemlék Archívuma.) Perger Gyula német
nyelvű írása azt tekinti át, mit találhat ezzel
kapcsolatban a történeti anyagban is vizsgá-
lódó kutató. Székely Zoltán szintén német
nyelvű írásában a győri középkori képoszlo-
pok kapcsán szolgáltat bizonyítékot arra,
hogy a történeti forrás gyakran (Győr eseté-
ben is) az egyetlen, amelyből egy-egy szakrá-
lis emlék valamennyire leírható, esetleg re-
konstruálható. Szilágyi István „kisebb közle-
ménye" a magyar kálváriákat és kutatásukat
tekinti át, német nyelven. A három, e témá-
ba illeszkedő tanulmány 2002-ben, a kisem-
lékkutatók 15., Komáromban megrendezett
nemzetközi tanácskozásán is elhangzott. L.
Juhász Ilona írása egy egész Dél-Szlovákiát
átfogó, újszerű témát felvető kutatás ered-
ményeinek tömör összefoglalása: a szerző a
vizsgált terület temetői síremlékeinek és út
menti haláljeleinek fényképeit és az azokhoz
való viszonyulást elemzi.

A tanulmányokból is jól látható, hogy
szerzőik nem köthetők egyetlen országhoz,
még egyetlen nyelvterülethez sem. Az év-
könyv sokfelé tájékozódása még inkább
szembeszökő azonban, ha átlapozzuk a
könyvismertetések rovatát. Véleményem
szerint ez egy olyan eset, amikor a számok
tényleg magukért beszélnek. Összesen 82
folyóirat- és könyvismertetést találunk az év-
könyv ezen egységében. Ám ezzel nem
mondtam el mindent annak sokoldalúságá-
ról. A tájékozódás igazi tudományos igényé-
ről még többet az mond, ha áttekintjük, mi-
lyen földrajzi „szórás"-ból merítenek a recen-
ziók: 5 szlovák, 39 magyarországi magyar,
13 szlovákiai magyar, 8 egyéb, szintén a mai
Magyarország határain kívüli magyar és 17
külföldi, idegen nyelvű, viszonylag friss kiad-

ványról szerezhet tudomást az olvasó. Emel-
lett a Krónika rovat beszámol 11 különféle té-
májú (és nem csupán, sőt nem elsősorban
az Etnológiai Központhoz köthető) tanácsko-
zásról. A kötetet szomorú aktualitás, Liszka
József Michal Márkusra emlékező írása zárja.
A kiadvány nem csupán ebben a számá-
ban valósított meg sokoldalú küldetést. Az
Etnológiai Központ korábbi évkönyvei is jel-
zik, hogy ez a „vállalkozás" nem csupán a
szlovákiai magyar néprajz publikációs lehető-
ségeinek számát kívánja gyarapítani. Nem
„lóg a levegőben", hanem sok szállal, sok
ponton, sok irányban kötődik természetes
közegéhez, a tudományhoz. Voigt Vilmos egy
2002-ben Komáromban rendezett, a szlová-
kiai magyar néprajzi kutatás eredményeit és
feladatai tárgyaló tanácskozáson az Acta ad-
dig megjelent számai kapcsán fogalmazta
meg (és annak 2002-ben megjelent 4. szá-
mában írta le), hogy: „...ellenkező híreszte-
lésekkel ellentétben, a néprajzkutatónak
nem árt, ha olvas" (228-229. o.). A friss év-
könyv sok olyan kiadványra felhívja a figyel-
met, amit érdemes olvasni, ehhez viszont
(de ettől függetlenül is) előbb feltétlenül ma-
gát az évkönyvet kell kézbe venni...

Gecse Annabella

Bárdi Nándor: Tény és való. A budapesti
kormányzatok és a határon túli magyarság
kapcsolattörténete. Pozsony, Kalligram,
2004.

A recenzióírót nehéz helyzet elé állítja Bárdi
Nándor legújabb szintézise: lehetséges-e
külmagyar szemszögből is vagy éppen egy ki-
sebbségi közegből megfelelően bemutatni
ezt az egyszerre tudatosan nagy tablókat
használó, de ugyanakkor az aprólékos elem-
zést, személyes tapasztalatokat is bőven ka-
matoztató és a legkisebb szervezeti, szemé-
lyi nüanszokat, meghatározottságokat és át-
hallásokat szorgalmasan feltérképező mun-
kát? Nem szólhat-e a bírálat megfogalmazá-
sa ellen az, hogy az egész problémakör (ma-
gyar-magyar kapcsolattörténet, és ennek
kormányzati kivetüléseinek, az egyes magyar
kisebbségtörténetek folyamatainak) értel-
mezési tere itt más jellegű?

KÖNYVEK

Kontra Miklós-Hattyár Helga (szerk.): Ma-
gyarok és nyelvtörvények. Budapest, Teleki
László Alapítvány, 2002, 140 p.

A Kontra Miklós és Hattyár Helga szerkeszté-
sében készült könyv, melynek címe is oly so-
katmondó: Magyarok és nyelvtörvények, ér-
dekes olvasmányra utal. Csupán a címből ki-
indulva már az első pillanatban világossá vá-
lik az olvasó számára, hogy olyan könyvet
tart a kezében, mely átfogó képet kíván adni
a magyarok és a rájuk vonatkozó, NI. éppen
nem vonatkozó és hiányzó nyelvtörvények-
ről. Ez viszont nem minden. Ezen felül más
érdekes munka is belekerült a kiadványba.
Bartha Csilla és Hattyár Helga közös munká-
ja, mely lehetőséget ad arra, hogy az olvasó
bepillantást nyerjen egy első látásra nem is
nyelvi kisebbségnek tűnő, de ténylegesen
annak mondható nyelvi kisebbség, a magyar-
országi siket közösség kisebbségi létébe,
különös tekintettel nyelvi jogaikra.

Ahogy Kontra Miklós a bevezetőjében
megfogalmazza, a publikáció hiánypótló sze-
repet tölt be. Nyelvi jogokkal, nyelvi emberi
jogokkal, nyelvtörvényekkel már sokan fog-
lalkoztak, de olyan kiadvány formájában,
amely rálátást enged a Kárpát-medence ma-
gyarjai anyanyelvhasználatának jogi lehető-
ségeire, még nem dolgozták fel ezt a témát.
E kiadvány végigvezeti az olvasót a magyar
kisebbség, NI. a magyarországi román és a
siket közösség nyelvi jogain, mind elméleti,
mind gyakorlati viszonylatban. Értékes olvas-
mány akár nyelvtudós, nyelvész, akár polito-
lógus, politikus, jogász, tanár, orvos, mér-
nök, számára, szóval bárkinek, akit érdekel-
nek a nyelvhasználat jogi vonatkozásai; a
magyarországi, illetve a Magyarország hatá-
rain túli nyelvi kisebbségek jogfosztottsága.

A bevezetőből kitűnik, hogy a könyv a
finnországi Jyváskyláben 2001. augusztus
6-10-én rendezett V. Nemzetközi Hungaroló-
giai Kongresszus Magyarok és nyelvtörvé-
nyek című szimpóziumán elhangzott előadá-
sain alapuló tanulmányokat tartalmazza.

Sorrendben az első tanulmány Kontra
Miklós és Szilágyi N. Sándor közös munkája
egy rendhagyó-meghökkentő címmel: A ki-
sebbségeknek van anyanyelvük, de a több-
ségnek nincs? E munkában a szerzők a tan-
nyelvi diszkrimináció sajátosságaival foglal-
koznak. Rámutatnak egy érdekes tényre,
amely a román tanügyi törvényben található,
mely szerint Romániában a többségi nemzet
tagjai, tehát a román diákok román nyelvből
és irodalomból vizsgáznak, nem pedig anya-
nyelvből és irodalomból. Ebből dedukálható
a - már a címben is - felvetett kérdés, ti.
hogy a többségi nemzetnek ne lenne anya-
nyelve?! A törvény szövege nem is utal arra,
hogy a románoknak is van anyanyelvük. „A
szöveg azt sugallja, hogy Romániában min-
den tanuló - a tannyelvtől függetlenül -
ugyanazokat a vizsgákat teszi le: román
nyelvből is irodalomból, matematikából stb.
vizsgázik mindenki, ezen túlmenően azonban
a nemzeti kisebbségi tanulók vizsgáznak
még anyanyelvből és irodalomból is. (4. o.)
Ezzel kapcsolatban rámutatnak a szerzők ar-
ra is, hogy a román és a magyar diák között
nem tesznek különbséget a tanulmányi ver-
senyek értékelésekor, noha a román diák a
román nyelvet és irodalmat mint anyanyelvét
tanulja, ugyanakkor a magyar diák tanulja
anyanyelvét, azaz a magyart is, és ezen felül
a román államnyelvet és irodalmat. A tanul-
mány végén a szerzők állításokkal és követ-
keztetésekkel foglalják össze az államnyel-
ven és anyanyelven folyó oktatás különbsé-
geit és megfogalmaznak egy, elsősorban az
oktatásirányítók számára megfontolandó
gondolatsort, mely szerint: „Az anyanyelven
folyó oktatást nem privilégiumként, hanem
egyetemes emberi jogként konstruálják. Az
államnyelv (és irodalma) tanulását olyan
többlettehernek ismerik el, amelyet a ki-
sebbségek nem saját akaratukból viselnek.
A kisebbségieknek az államnyelv megtanulá-
sából eredő többletterhe a lehető legkisebb
kell legyen" (9. o.).

A következő tanulmány Csernicskó Ist-
ván munkája. A szerző a nyelvek helyzetére
vonatkozó ukrajnai és nemzetközi dokumen-
tumokkal ismerteti meg az olvasót. E dolgo-
zatban azonban nem csak egyszerű bemuta-
tásról, hanem sokkal inkább összehasonlí-
tásról van szó a belső és a nemzetközi jogot

182 Könyvek

tekintve. Összefoglalójában kifejezi, hogy
„Ukrajna nem lép túl a kisebbségi nyelvhasz-
nálat tűrésén" (22. o.). Közli, hogy az Ukraj-
nában érvényes jogi dokumentumok értel-
mében Ukrajna államnyelve az ukrán, vele
párhuzamosan mint hivatalos nyelv használ-
ható az orosz, illetve a nemzetiségi többségi
területeken engedélyezett a nemzetiségi
nyelv használata is. Ezt a nemzeti kisebbsé-
gekről szóló törvény szabályozza Ukrajná-
ban, mely értelmében azon területeken, ahol
többséget alkot a nemzetiségi kisebbség, az
államnyelv mellett használható a kisebbségi
nyelv is az állami, társadalmi szervek, de a
vállalatok, intézmények működése során is.
A szerző munkájában elemzi az ukrajnai do-
kumentumokat, illetve a nemzetközi jog ren-
delkezéseit is, melyet Ukrajna ratifikált, illet-
ve beemelt az előírt módon saját jogrendjé-
be. Felhívja a figyelmet arra is, hogy Ukrajna
Európa tanácsbeli tagságának egyik feltétele
a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai
kartájának ratifikációja volt. A határidőt be-
tartva Ukrajna ezt beemelte a jogrendszeré-
be. Ezután viszont az alkotmánybíróság par-
lamenti képviselők nyomására olyan döntést
hozott, hogy a Karta ratifikálásáról szóló tör-
vény alkotmányellenes és hatályon kívül he-
lyezte azt.

Simon Szabolcs Szlovákiai magyarok és
nyelvtörvények című tanulmányában elsősor-
ban megfogalmazza, konkretizálja a kisebb-
ségi kérdéskörre jellemző szlovák felfogás,
vélekedés, érvelés alapvető jellemzőit. Ez
után mintegy következtetésként felsorolja a
szlovák jogrendszer neuralgikus pontjait a
magyar kisebbség nyelvi emberi jogai tekin-
tetében, mint a személy- és helynevek írása,
vallási élet, tömegtájékoztatás, hivatali
nyelvhasználat stb. E munka történelmi átte-
kintést is nyújt a nyelvpolitika és a kisebbsé-
gek nyelvhasználatának törvényi szabályozá-
sának alakulásában 1918 és 2000 között
(Cseh)Szlovákiában, tekintettel a kisebbségi
nyelv használatának gyakorlati érvényesülé-
sére is, például a helynevek, az oktatásügy
területén, a bíróságok munkája során. Elő-
térbe kerül a rendszerváltozás utáni nyelvi-
jogi helyzet is, azaz a rossznál rosszabb
nyelvtörvények elfogadása. Példa erre az el-
ső nyelvtörvény, mely nemcsak a nemzetkö-
zi dokumentumokat hagyta figyelmen kívül,

mint például a Koppenhágában aláírt Embe-
ri jogi dokumentumot, hanem a belső jogi
előírásokat is mint az 1968. évi 144. sz. al-
kotmánytörvényt. Az elemzésből kitűnik,
hogy az érvényben levő kisebbségi nyelvtör-
vény (184. sz. törvény a nemzeti kisebbsé-
gek nyelveinek használatáról) sem teljesen
megfelelő, annak ellenére, hogy azt már
1999-ben, a Dzurinda-kormány alatt hagyták
jóvá, melynek tagja az MKP is. Ez a nyelvtör-
vény biztosítja az anyanyelv használatának
lehetőségét a hivatalos érintkezésben a
20%-os küszöb átlépésénél, de csak helyi
szinten. A nyelvi jogok helyi érvényesíthető-
ségét is súlyosan korlátozza az a körülmény,
hogy a közigazgatási szerveket és azok al-
kalmazottait a törvény nem kötelezi a ki-
sebbségi nyelvek használatára, a törvény 7.
§-ának 1. bekezdése ezt csupán megengedi
számukra. E tanulmány tehát átfogó jelleggel
vizsgálja, elemzi a szlovákiai magyarok nyel-
vi jogi helyzetét, azok anyanyelvhasználatá-
nak törvényi szabályozása és gyakorlati ér-
vényesítésének összefüggéseiben. Érdekes
kísérletre vállalkozott a szerző, amikor a té-
nyek közlése mellett egy kérdőíves felmérés
eredményeit és mint függeléket, a Szlovák
Tudományos Akadémia Ludovít Stúr Nyelvtu-
dományi Intézetének egykori igazgatójával,
Ivor Ripkával készített interjút, valamint egy,
Csáky Pál miniszterelnök-helyettessel, a ki-
sebbségekért, általános emberi jogokért fe-
lelős politikussal készült rádióműsor részle-
teit is csatolta munkájához.

Vörös Ottó tanulmánya nem konkrétan,
egy népcsoportot érintő nyelvi jogi kérdése-
ket boncolgat, hanem megpróbálja elméleti
síkon megragadni a nyelvtörvények mibenlét-
ét, tipizálni azokat. így osztja őket egyfelől
„egynyelvű", többnyelvű és nem tiszta típusú
nyelvtörvényekre, valamint területileg hatá-
rozott, cenzusos és kombinált nyelvtörvé-
nyekre. A szerző definíciót alkot magára a
nyelvtörvényre, mely szerinte politikai érte-
lemben „egy politikai eszközökkel fenntar-
tott közösség, leggyakrabban egy állam pol-
gárainak összességét érintő, államjogi úton
és eszközökkel alkotott előírás. Tartalmát te-
kintve arra irányul, hogy megszabja a megne-
vezett polgárközösség számára, hogy ezen
helyzetükből adódó kommunikációjuk során
milyen nyelvszokásokat kövessenek, vagy

Könyvek 183

mitől tartózkodjanak" (53. o.). Munkája vé-
gén mintegy madártávlatból bemutat három
nyelvtörvényt, Ausztria, Szlovénia és Horvát-
ország példáját, és megpróbál rámutatni a
törvények mögötti célokra, valóságra már az
újabb tapasztalatok tükrében is.

Ezt követően Borbély Anna ismerteti a
magyarországi románok nyelvi jogait de jure
és de facto, azaz a jogi szabályozás, illetve a
valóság tekintetében. Megállapítja, hogy a
románok tárgyalt emberi jogai elsősorban a
Magyar Köztársaság alkotmányában, konkré-
tan annak Alapvető jogok és kötelességek cí-
mű XII. fejezetében vannak szabályozva, má-
sodsorban pedig az 1993. évi 77. törvény-
ben a nemzeti és etnikai kisebbségek jogai-
ról. Mint írja, az alkotmány biztosítja kollek-
tív részvételüket a közéletben, saját kultúrá-
juk ápolását, anyanyelvük használata. Hoz-
záteszi viszont, hogy bár létrejöttek és mű-
ködnek a román kisebbségi önkormányza-
tok, de néha a román nyelv használata lehe-
tetlen az önkormányzati üléseken, mert pár
képviselő nem beszéli a nyelvet. Következő
érdekes témaként a szerző a nyelvhaszná-
lat, nyelvoktatás, illetve tanulás mikéntjébe
enged bepillantást.

Sorrendben az utolsó, de korántsem el-
hanyagolható tanulmány Bartha Csilla és
Hattyár Helga szerzőpáros munkája, mely a
magyarországi siketek nyelvi jogainak kérdé-
seit boncolgatja. Dolgozatukban a siketekés
a jelnyelvek helyzetét elemzik mind Magyar-
országon, mind külföldön, az ezzel kapcsola-
tos oktatás problematikáját és magát a jogi
meghatározást, szabályozást. Rámutatnak
arra, hogy e kisebbség problémáiról, jogairól
kevés szó esik annak ellenére, hogy létszá-
mukat tekintve a magyarországi siket közös-
ség alkotja Magyarországon a harmadik leg-
népesebb nyelvi közösséget, miközben atipi-
kus közösségről van szó. Nem földrajzi vagy
történelmi alapon jött létre, se nem kulturá-
lis indíttatásból; általában egygenerációs.
Nyelvi jogaikat épp ezért először értelmezni
kell. A siketeknek ugyanis van nyelvük. Tehát
nem igaz az az ókori keletű nézet, hogy a
nyelv megfeleltethető a beszédnek. Míg a
„normális" emberi nyelv a hangzónyelv, a si-
ketek kommunikációja a jelnyelv által biztosí-
tott. A szerzők megpróbálják a lehető leg-
pontosabban meghatározni a jelnyelv fogal-

mát, amikor leírják, hogy „a jelnyelvek a kör-
nyezetünkben használt nemzeti hangzó nyel-
vektől független, konvencionális jelekből
szerveződő, sajátos, jelnyelvenként eltérő
szabályok által működtetett önálló természe-
tes rendszerek". (78. o.) Rámutatnak a jel-
nyelv fontosságára, ami a siketoktatást ille-
ti, mely állításukat kutatási eredményekkel
is alátámasztják. Ezek után kifejezik sajnála-
tukat, hogy Magyarországon, hasonlóan a vi-
lág más államaihoz, a jelnyelv használatát
tiltják a siketoktatásban, s pozitívan diszkri-
minálják a tisztán orális módszert.

A fentebb bemutatott könyvet elsősorban
nyelvészeknek ajánlom, rajtuk kívül haszon-
nal forgathatják jogászok, politológusok, ta-
nárok és oktatásirányítók, sőt orvosok is.
Ahogy a kötet egyik szerkesztője, Kontra Mik-
lós fogalmazott a könyv előszavában, min-
denkinek ajánlható, aki tenni szeretne vala-
mit a magyarországi és a határainkon túli
nyelvi kisebbségek jogfosztottságának csök-
kentéséért.

Hodosy Szabolcs

Sándor Anna: A Nyitra-vidéki magyar nyelv-
járások atlasza. Pozsony, Kalligram Könyv-
kiadó, 2004, 360 p.

A szerző, Sándor Anna a szlovákiai magyar
nyelvjáráskutatás jeles alakja. Dialektológiai
vizsgálatai mellett a népi szakszókincs gyűj-
tésével és szociolingvisztikai kutatásokkal
foglalkozik, egyes publikációi az anyanyelvi
nevelés és a névtan kérdéseit is érintik.
2000-ben az Eötvös Loránd Tudományegye-
tem Bölcsészettudományi Karán szerzett
PhD tudományos fokozatot. Doktori munká-
jával, mely Anyanyelvhasználat és kétnyelvű-
ség egy kisebbségi magyar beszélőközös-
ségben, Kolonban (Pozsony, Kalligram,
2000) címmel jelent meg, műfajt teremtett.
Elsőként mutatta be egy község nyelvét úgy,
hogy a nyelvváltozatok, a nyelvhasználati
színterek és a társadalmi rétegzettség ösz-
szefüggéseinek komplexitását ragadta meg.
A 2004 nyarán megjelent A Nyitra-vidéki ma-
gyar nyelvjárások atlasza című munkája pe-
dig tudománytörténeti jelentőségű mű: az el-
ső szlovákiai magyar nyelvjárási atlasz.

Huszár Agnes-Radoslav Benus

Utcazenészek Budapesten és Pozsonyban

2001-2002-es években*

Ágnes Huszár                                                                                                     78.077(439)"2001/2002"

Street Musicians in Budapest and Bratislava between 2001-2002 78.077(437.6-25)"2001/2002"

316.7

Culture antropology, sociology, Street musicians, social conditions, regulating Street music, Bratislava,
Budapest, quality of Street music.

Bevezetés

A város nemcsak a modern ember lakó- és munkahelye, hanem egyben gazdasági,
politikai és kulturális életet ösztönző és ellenőrző központ, amely vonzáskörében
tartja a világ legtávolabbi pontjait is (Wirth 1973, 45). Az utca nem egyszerűen a
közlekedés helye a modern városban, hanem színpad, ahol a szereplők politikai,
gazdasági, társadalmi és kulturális akaratukat jelenítik meg, ahol különböző csopor-
tok szimbolikus eszközökkel kinyilvánítják társadalmi ottlétüket (Niedermüller
1994, 10).

Európa nagyvárosainak utcáin gyakori jelenség a művészet minden válfaja, le-
gyen szó akár képzőművészetről, zenéről vagy színházról. A mai nagyvárosi társada-
lom színpadán az utcai művészek jelenléte állandósult, és hozzájárult a sétálóutcák
és terek jellegzetes hangulatának kialakulásához. Ezeken a helyeken gyakran talál-
kozunk utcazenészekkel is. A zene és az utcazenészek jelenléte a városok utcáin
állandó kulturális jelenség, mely társadalmi és kulturális teret kér magának az ér-
vényesüléshez.

Az utcazenészek létezését és az utcazenét mindig érzékelhető kulturális, szoci-
ális és gazdasági figyelem kísérte a város lakói és a társadalomtudósok részéről.
Sőt, a város az összes kulturális hatásával együtt születési helye és éltető közege
lett egy zenei stílusnak, a jazznek a 20. században (Tyllner 2001, 40). Általában az
utcazenészek is számíthatnak a járókelők figyelmére, gyakran szerepelnek az adott
városról szóló újságokban, lapokban, és többször találkozhatunk olyan hírrel, hogy
utcazene-fesztivált szerveznek valamelyik városban. Ezek a fesztiválok általában
rendszeresen megrendezésre kerülnek és az utcazenészek színes palettáját tárják
az érdeklődők elé.

* Az írás szlovák nyelvű változata Problematika poulicnych hudobníkov v Bratislave a v Buda-
pesti v rokoch 2001-2002 címmel megjelent 2004-ben a Slovensky Námdopis3. számában,
Bratislava, Ústav etnológie SAV-Slovak Academic Press.

78 Huszár Ágnes-Radoslav Benus

A városok utcáin a zene jelenléte mindennapi, általános. Az utcazenén kívül, ál-
talában megjelenik a különböző utcai rendezvények keretén belül is (koncertek, tün-
tetések stb.). A zene szüntelenül árad az üzletekből, az aluljárók standjaiból és a
bevásárlóközpontok utcáin is. Korunk tartozéka az úgynevezett funkcionális zene, a
rádióban, televízióban, áruházakban, munkahelyeken szóló stimuláló zene, mely
gyakran az időeltöltés megkönnyítését és gyorsítását szolgálja (Juhász 2000, 175),
és egyfajta hátteret, úgy is mondhatnánk háttérzajt alkot. Ebben az értelemben az
utcazenészek zenéjéről megállapíthatjuk, hogy a funkcionális zene kategóriájába
tartozik. Az utcai zene meggyorsítja és megkönnyíti a szabad percek eltöltését és
megrövidíti az „üres" pillanatokat (pl. a várakozást a tömegszállító eszközökre). A
zene, mint hangzófolyamat a mindenkori pillanatok állandó változásainak egyfajta
átélési lehetősége és egyben esztétikai élményt is nyújt (Juhász 2000, 165). Az
előbb említett funkcióival együtt az utcazene az utca egyik szolgáltatása, amelyet
meg lehet fizetni, élvezni lehet vagy épp bosszankodni miatta. Akárki hallgathatja és
fizethet érte, de fizetni ezért a szolgáltatásért nem kötelező.

Az utcazenészek az etnomuzikológia szemszögéből

A városok többsége falvak összeépítésével, összenövésével keletkezett és minden
bizonnyal még hosszú ideig megőrizte a falvak hagyományait, ezen belül zenei ha-
gyományait is. A város zenei kultúrája több nép zenei hagyományából tevődött ösz-
sze és részt kapott benne a magasabb zenei kultúra is (egyházi zene, hivatásos vi-
lági zenészek muzsikája). Az ókortól a középkoron át a legújabb korokig idegen ze-
nei hatások is érték, hisz a városba költöző zenészek, utcai árusok és kézművesek
magukkal hozták a hivatásos zenélés és az amatőr házi zenélés különböző formá-
it. A városban élő zene gyakran vidéki gyökerekből táplálkozott, a népzene és a mű-
zene között foglalt helyet (Haid - Hemetek 1998, 29-30). A város mindig a multi-
kultúra létezési helye volt. A városi zene fejlődésére a városban élők kultúrájának
sokszínűsége hatott, így a különböző városrészek lakóinak helyi kulturális identitá-
sa, különböző etnikumok zenei stílusai, különböző generációk zenei szokásai és kü-
lönböző szociális rétegek zenéhez való viszonya.

Az etnomuzikológusok a város zenéjében az egyes etnikumok zenéjének hatása-
it keresik, azok összefüggéseit és egy stílussá való összeforrását kutatják. Szerin-
tük a város mint élettér az összes szocioökonómiai hatásával, az egyes zenei stílu-
sokat tematikailag és funkció tekintetében hasonlóvá formálja (Haid - Hemetek
1998, 33). Minden városi zenei stílusra és zenei megnyilvánulásra hatással van az
alkotók vagy előadók szociális és gazdasági élethelyzete, a város nyújtotta életkö-
rülmények és a többi kultúra és zenei stílus is, melyek a város kulturális kohójába
kerültek (Haid - Hemetek 1998, 33).

Az utcai zene, vagyis a város külső terein megszólaló zene Európában jelentős
tradícióval rendelkezett a 19. században (Tyllner 2001, 41). Ez a tradíció fokozato-
san eltűnt a szocializmus alatt, amikor az utcai zenét csak hivatásos vagy félhiva-
tásos zenekarok előadásaként fogadták el, és elképzelhetetlen volt az utcai szerep-
lése egy olyan gitárosnak vagy énekesnek, aki bárhol énekelt az utcákon és dobozt
tartott a kezében az apró számára. Az utcai zenélés jelensége spontán újult meg az
1989-es politikai fordulat után. Az utcai muzsikálás tradíciója megújult Nyugat-Euró-

Utcazenészek Budapesten és Pozsonyban 2001-2002-es években 79

pában is, a vasfüggöny lehullása után kelet-európai zenészek (hivatásos és amatőr
zenészek) özönlöttek el a nyugat-európai városokat. Az új helyzet bizonyos, az utca-
zenészek működését szabályozó intézkedések bevezetését és a társadalomtudósok
fokozott figyelmének kialakulását vonta maga után (Tyllner 2001, 41). Ezt alátá-
masztja több amatőr zenész és hivatásos muzsikus elbeszélése, miszerint rendsze-
resen vagy alkalmanként (pl. nyugat-európai kirándulásuk alatt) nyugati városok sé-
tálóutcáin muzsikáltak. Az általam készített interjúk során többször is elhangzott,
hogy a zenész szeretne nyugati városokban vagy tenger melletti üdülőhelyeken sze-
rencsét próbálni utcazenészként. Volt olyan zenész, aki már szerencsét próbált, és
bizony a szerencse, vagyis a turisták és a nyugati városlakók bugyellárisa jobban
kedvezett neki a nyugati városokban, mint idehaza.

Az utcazenélés gazdasági és szociológiai aspektusai

A társadalom tagjainak, illetve cselekedeteiknek megfigyelése folyamán gazdasági
aspektusokat a társadalmi élet minden dimenziójában észre lehet venni, de a gaz-
daság legátfogóbb megértése is kevés hasznosat mond önmagában a megfigyelés
alatt álló emberi társadalomról. A gazdasági kapcsolatok vizsgálatakor ki kell derí-
teni, ki, kivel és miért áll össze egy-egy adott munka elvégzésére, és a tények kvan-
titatív elemzését is figyelembe kell venni, így a tanulmányozott csoport „alapjá"-ról
kaphatunk képet (Leach 1996, 136-138).

A művészek művészetüket kínálják fel és adják el a publikumnak. Tehát művészi
tevékenységükért a közönség megbecsülését és művészetük anyagi természetű el-
ismerését várják. Ez vonatkozik az utcazenészre is, aki elsősorban művészként sze-
repel az utcán. Az utcazenész akár rossz életkörülmények között élő ember is lehet
(nem feltétlenül), aki számít a hallgatóság önkéntes pénzbeli elismerésére.

Társadalmunkban, mint a legtöbb iparosodott társadalomban, azokat az embe-
reket, akik az utcán dolgoznak, a városi közösség nem ismeri el, lenézi. így az
utcazenészeket is gyakran koldusnak tartják, akinek fontos kereseti lehetősége az
utcai muzsikálás. A társadalmi kirekesztés nem új jelenség az iparosodott társadal-
makban, mégis a mai korban gyorsan terjed és mélyül, nem átmeneti jelenséggel
állunk szemben: strukturális társadalmi ténnyé vált (Lestienne 1994, 3-8).

Nálunk az utcazenészek többsége hátrányos helyzetben lévő, Szlovákia gazdasá-
gilag leggyengébbnek tartott társadalmi rétegeiből kerül ki. Vannak köztük munka-
nélküliek, rokkantnyugdíjból, Ml. szociális segélyekből élők, szegény emberek, akik-
nek a keresete csak a lakhatást, az élelmezést és a legalapvetőbb ruházkodást fe-
dezi. A szegénység és a kirekesztettség veszi őket körül. Ezeknek az embereknek
az életében valamilyen személyes tragédia történt, vagy károsan ható szertől füg-
genek, vagy szabadon választott életmódjuk a csavargás, és az, hogy az utcán él-
nek. Általánosságban kijelenthetjük, hogy az utcazenész számára az utcai muzsiká-
lás fontos megélhetési forrás, de nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy minden
esetben a pénztelenség kényszerítette őket az utcazenélésre. Több esetben nagy
szerepet játszik ebben az adott ember művészi ambíciója és hiperkreativitása
(Tyllner 2001, 45, 47).

Abból a helyzetből kiindulva, hogy az utcazenész a művészetét az utcán adja elő,
úgy gondoljuk, hogy az utcazenész kettő, a társadalmi struktúra különböző pontján

80 Huszár Ágnes-Radoslav Benus

elhelyezkedő státussal rendelkezik. Művészeknek, illetve zenészeknek nevezhetjük
őket, de mivel művészi tevékenységüket az utcán végzik, egy másik, a társadalom ál-
tal kevésbé értékelt státusuk is van: utcazenész-koldus, mivel a körülöttük járó-kelő
emberek jóindulatára bízzák művészetük elismerését. Az a körülmény, hogy egy ze-
nész az utcán zenél, nem mindig van hatással a zenész társadalmilag elismert ze-
nész státusára. Valószínű, arról van szó, hogy a zenész fogalmát az emberek több-
sége nem kapcsolja össze az utcai szereplés lehetőségével, ebből kifolyólag az
utcazenészeket nem tartja társadalmilag széles körben elfogadott zenésznek.

Edmund Leach szocialantropologus vizsgálataiban szeretné megérteni azt a to-
talitást, amelyet a tanulmányozott nép (társadalom, társadalmi csoport) „életmód-
jáénak lehet nevezni. Szerinte ez az életmód egy vég nélkül ismételt társadalmi drá-
ma eljátszásából áll. A dráma résztvevői, a társadalmi szerepek többé-kevésbé rög-
zítettek, akárcsak kapcsolataik, amelyek a dráma cselekményét alkotják. A szere-
peket azonban alkalomról alkalomra az egyének másként adják elő, attól függően,
hogy mikor, milyen helyzetben és melyik szerepet játsszák (Leach 1996, 111-112).

Maguk az utcazenészek tudják, hogy milyen szerepeket játszhatnak el az utcaze-
nélés helyzetében. Gyakran megesik, hogy szerepének játszása közben az utcaze-
nész mindent megtesz azért, hogy jelensége és zenéje a legeladhatóbb legyen, hogy
az utca embere minél többet adakozzon a zenész kalapjába. Például megkeresi a
számára legmegfelelőbb helyet, más utcazenészeket nem lát szívesen azon a he-
lyen, az utcazenéléskor szerzett gyakorlati tapasztalataiból folyamatosan merít, re-
pertoárját úgy alakítja, hogy a legszélesebb közönség elismeréssel fogadja, számol
a turistaszezon előnyeivel és gyakran télen is az utcán muzsikál (Tyllner 2001,
50-51).

Vizsgálati, megfigyelési módszerek

A kulturális antropológia egyik alapvető tézise, a holisztika szerint egy adott csoport
életének minden aspektusát, dimenzióját csak életének többi aspektusával és di-
menziójával összefüggésben lehet magyarázni. A kulturális antropológia úgy vizsgál-
ja az adott társadalmi problémát, hogy annak megértése és magyarázata a társa-
dalom összes aspektusának figyelembe vételével történjen. Tehát nem elég interjút
készíteni - a mi esetünkben az utcai zenésszel -, de meg kell ismerni, és figyelem-
be kell venni életének a lehető legtöbb aspektusát. Mélyinterjú készítése elenged-
hetetlen ahhoz, hogy az utcazenész életének az utcazenélésen kívüli dimenzióit is
megismerjük.

A vizsgálat során érvényesülnie kell a kulturális antropológia másik alapvető té-
zisének, a résztvevő megfigyelésnek. Meg kell figyelnünk minden általunk megszó-
lított utcazenészt az utcazenélés helyzetében, és ha módunk van rá, meg kell figyel-
nünk őt más helyzetekben is. így életkörülményeit nemcsak elbeszélésből ismerjük
meg, hanem tapasztalat útján is, és közelebb kerülünk magához az emberhez is.

A vizsgálódó személynek figyelembe kell vennie a kulturális relativizmus problé-
máját is, miszerint nem lehet más társadalom vagy társadalmi csoport közösségi
viselkedését a saját kultúrája megszokott szabályai szerint vizsgálni.

Abból a szempontból, hogy az utcai zenélés egy társadalmi jelenség, meg kelle-
ne vizsgálni a társadalmi életben, az emberek képzeteiben elfoglalt helyét, ehhez

Utcazenészek Budapesten és Pozsonyban 2001-2002-es években 81

persze sokkal szélesebb körű társadalomvizsgálatra lenne szükség. Dolgozatunk-
ban erre nem vállalkoztunk.

Vizsgálódásunk során két nagyváros, Budapest és Pozsony utcáin és aluljárói-
ban zenélő utcazenészeket figyeltünk meg, illetve interjút készítettünk velük. Kérdé-
seinket az adott szituációnak megfelelően és úgy fogalmaztuk meg, hogy ne tűnje-
nek tolakodónak, és emellett betartottuk a vizsgálódás kitűzött céljait. Kérdéseink
az utcazenész életkörülményeire, zenei képzettségére, zenei gyakorlatára és utcai
zenélésének okaira vonatkoztak. Kérdéseinket a következő pontok alapján tettük
fel:

-   az adott zenész utcai zenélésének okai,

-   az adott zenész utcai zenélésének rendszeressége,

-   az adott zenész származása, lakhelye (Annak a városnak a lakója, amelynek ut-
cáin zenél?),

-    ha nem a város lakója, miért éppen Budapesten, Ml. Pozsonyban zenél,

-   a leggyakoribb utcák és egyéb helyek a városban, ahol az adott zenész zenélni
szokott,

-   a leggyakoribb időszak, napszak, amikor az adott zenész zenélni szokott,

-    hogyan tanult megjátszani az adott hangszeren,

-    milyen életkörülmények között él,

-   az utcazenélésen kívül van-e más kereseti lehetősége, ha van, milyen,

-    mennyit keres az adott zenész egy utcazenélés alkalmával,

-   van-e engedélye az utcai zenélésre,

-   az adott zenész sikere, elismertsége (Gondolja, hogy az emberek szeretik a ze-
néjét?).

A megfigyelés során az alábbi szempontokat vettük figyelembe:

-   a zenész egyedül vagy zenésztársakkal lép-e fel,

-   a zenész énekel vagy hangszeren játszik-e; ha hangszeres zenész, milyen hang-
szeren játszik,

-    utcai zenélés közben használ-e erősítést vagy egyéb figyelemfelkeltő eszközt (pl.
feltűnő öltözet),

-    milyen stílusú zenét játszik, milyen minőségű zenét játszik (pl. hamis-e),

-    milyen tárgyat használ a pénz gyűjtéséhez,

-   a zenélésen kívül a kommunikáció milyen formáit használja (pl. mimika, geszti-
kuláció, beszéd).

Az utcazenészek megfigyelt csoportja öt Budapesten zenélő és tizenhárom Po-
zsonyban zenélő utcazenészből állt.

Az utcazenészek hangszerei

Pozsonyban és Budapesten a 2001-2002-es években a leggyakoribb utcai művé-
szek az utcazenészek voltak. Mindkét városban a megfigyelt utcazenészek valami-
lyen hangszeren játszottak, négy esetben a zenész saját énekét kísérte hangszerjá-
tékával. Mind a négy zenész gitáron játszott.

Az utcazenészek a hangszerek széles skáláját használják. Az utcán leggyakrab-
ban előforduló hangszerek a következők voltak: gitár, hegedű, harmonika, klarinét,
szájharmonika, furulya, különböző ütődobok, pánsíp, szaxofon, klarinét, citera és

82 Huszár Ágnes-Radoslav Benus

cselló. Azoknál a zenészeknél, akik duóban vagy csoportosan szerepeltek az utcán,
a hangszerek legkülönfélébb kombinációjával találkoztunk. A leggyakoribb duók vol-
tak a gitár és ének, a gitár és hegedű, a harmonika és hegedű, a harmonika és kla-
rinét, illetve a gitár és klarinét, ritkábban a cimbalom és hegedű. Leggyakrabban a
cigányzenészek zenéltek duóban úgy, hogy az egyik zenész a dallamot játszotta he-
gedűn vagy klarinéton, a másik zenész pedig gitáron vagy harmonikán kísérte azt.

Az utcazenész identitástudata

Az utcazenészek több identitással azonosulnak az utcai zenélés alkalmával és azt
megelőzően is. Interjúalanyaink legtöbbször a szegény, rossz anyagi helyzetben lé-
vő emberek közé sorolták magukat. Főleg akkor, mikor egyenesen kijelentették,
hogy a szociális segély vagy a rokkantnyugdíj nem elég a megélhetéshez. Az összes
általunk megkérdezett roma utcazenész számára a szociális segély volt az egyetlen
pénzforrás. Az egyik roma gitáros Pozsonyban ezt mondta: „A szociális csak a la-
kásra és az ennivalóra elég. Három gyerekem van, iskolába járnak [...] Amit itt ke-
resek, azt a családomra költőm." Négy utcazenész rokkantnyugdíjból élt. „A rok-
kantnyugdíjam nem elég. Az apróért zenélek az utcán, amit az emberek adnak" (har-
monikás Pozsonyban). Három utcazenésznek nem volt semmilyen kereseti lehető-
sége és pénzforrása az utcazenélésen kívül. „Szerintem a koldulásnak négy stádiu-
ma van. Az, amit én csinálok, azt a koldulás harmadik stádiumának tartom. Az első
az, amikor valaki úgy koldul, hogy térdel az utcán, lehajtja a fejét és kirakja a tenye-
rét. A második stádium, amikor a koldus megszólítja az embereket, hogy adjanak
pénzt neki. Akkor már valamit tesz a pénzért. A harmadik stádium az, amikor a kol-
dus valamilyen hangszeren játszik mint én. Amúgy a Nóta Bene árusításából élek1.
És ez már a koldulás negyedik stádiuma" (pozsonyi koldus, aki furulyán zenélt).

Az általunk megfigyelt tizenegy utcazenélés alkalmával a beszélgetés során ki-
lenc esetben derült ki, hogy rossz anyagi és életkörülmények között él az adott ut-
cazenész.

Azon kívül, hogy az utcazenész besorolható a rossz életkörülmények között élő
emberek kategóriájába, besorolható a zenész kategóriába vagy legalább a hangsze-
ren játszó emberek kategóriájába. A cigányzenészek az utcai zenélést munkájuknak
tekintették: „Ez a mi munkánk. Mert mi a zenész munkája? A zene. Ezért ezt úgy
vesszük, mint a mi munkánkat" (roma hegedűs Pozsonyban). A megkérdezett utca-
zenészek gyakran elmondták, hogy zeneiskolában tanultak, zenész családból szár-
maznak, vagy egyenesen kijelentették, hogy zenésznek tartják magukat. Egy roma
zenészből a zenész büszkesége szólt, mikor ezt mondta: „Szívesebben játszanék ci-
gányzenét kávéházban." Ezt mondták a budai várban zenélő cigányzenészek is: „Ját-
szanék én vendéglőben is, de nem hívnak, könyörögni meg nem fogok."

Az öt Budapesten zenélő utcazenész közül egy tanulta zeneiskolában a hangszer-
játékot, a többi zenész maga tanult meg hangszeren játszani vagy a családban sa-
játította el ezt a tudást. A Pozsonyban játszó utcazenészek közül szintén egy tanult
meg művészeti iskolában hegedűn játszani, egy zenész járt zeneiskolába, de nem
fejezte be, kettő zenész a barátaitól tanult meg hangszeren játszani, ketten saját
erejükből tanulták meg az adott hangszer kezelését. „Isten segítségével tanultam
meg harmonikázni. Harmonikát először a nagybátyámnál láttam. Nem hagyott nyűg-

Utcazenészek Budapesten és Pozsonyban 2001-2002-es években 83

ton, zenélgetni kezdtem rajta és így megtanultam játszani a harmonikán" (harmoni-
kás Pozsonyban). Az összes cigányzenész, akivel beszélgettünk, muzsikus család-
ból származott, és a családban tanult megjátszani a hangszerén. Négyen közülük
zeneiskolába is jártak.

Az említett identitáskategóriákon kívül az utcazenészek más identitással is azo-
nosultak. Például a magyar nemzetiségű és anyanyelvű roma zenészek még két
identitással azonosultak. Ez akkor látszott, mikor mesélték, hogy lakóhelyükön nem
kapnak munkát, mert cigányok és ráadásul magyar nemzetiségűek. Tudatosították,
hogy ez a két „adottságuk" hátrány az álláskereséskor.

Három utcazenész a koldus és csavargó identitáskategóriákkal is azonosult. Az
utcán éltek, koldulással és utcazenéléssel kerestek pénzt.

Az utcazenész utcazenélésének okai

Az egyes utcazenészek esetében különböző okai lehetnek annak, hogy az utcán ze-
nélnek. Minden esetben egy ok dominál, amit maga az utcazenész is megnevez.
Az utcazenélés leggyakoribb okai a következők:

- Pénzkeresés lehetősége: sok utcazenész számára az utcazenélés fontos kere-
seti lehetőség, amely során a keresett pénz jövedelmük, szociális segélyük kiegé-
szítése.

- A zene és a zenélés szeretete: örömzenélés, pl. a komolyzene terjesztése, be-
mutatása, amely szorosan összefügg a zenész művészi ambícióival.

-  Kontaktus és kapcsolatok kialakítása az emberekkel a zene segítségével.

Az általunk megkérdezett utcazenészek körében az utcazenélés leggyakoribb
oka Pozsonyban és Budapesten is a pénzkeresés lehetősége volt. A másik két ok
tulajdonképpen az összes utcazenésznél előfordult, de kevés esetben nevezték ut-
cazenélésük fő okának.

A Budapesten játszó utcazenészek között egy hegedűs zenélt nem csak a pén-
zért. „Nekem köszönhetően az emberek megszerették a hegedűt, több embernek
meglepetést okozok [...] Az emberek megállnak egy pillanatra ebben a rohanó világ-
ban [...] Szép melodikus darabokat játszok, látszik az emberek arcán, hogy tetszik
nekik. A zenében is művilág kezd kialakulni. Sokan még nem hallottak hegedűt élő-
ben. Közelebb jöhetnek, láthatják a hegedűmet. Az emberek kíváncsiak. Érdekli
őket a komolyzene."

Két pozsonyi utcazenész rokkantnyugdíját, hét roma utcazenész szociális segé-
lyét pótolta ki az utcán összemuzsikált pénzzel. Két Pozsonyban játszó, zenésznek
az utcán keresett pénz egyedüli bevételforrásuk volt. Pozsonyban két esettel talál-
koztunk, amikor nem a pénzkeresés volt az utcazenélés elsődleges oka. Egyik eset-
ben egy bulgáriai hegedűs mondta azt, hogy azért zenél Pozsonyban, „mert van rá
időm [...] Ez nem szégyen, mindenütt a világon divatban van, például Németország-
ban is." A másik esetben egy harmonikás férfi, aki krétaportrékat is rajzolt, azt
mondta, hogy akkor játszik a harmonikán, ha nem rajzol, hogy ne unatkozzon, és
úgy legalább a zenével is felkelti az emberek figyelmét.

84 Huszár Ágnes-Radoslav Benus

Az utcazenészek repertoárja, a zene minősége

A vizsgálódás során megfigyelt utcazenészek repertoárját, a zene minőségét és stí-
lusát szubjektív kritériumok alapján jellemeztük. Megfigyeltük, hogy a zenész hami-
san vagy tisztán játszik-e az adott hangszeren, milyen zenei stílust képvisel és mi-
lyen zenei darabokból áll a repertoárja. A legtöbb utcazenész tisztán és jó színvona-
lon interpretálta az általa játszott zenei darabokat, amelyek általában olyan zenei
stílust képviseltek, amelyet a zenész a művészeti iskolában vagy a családban tanult
meg.

Megállapítható, hogy az utcazenész sikere elsősorban, de nem kizárólagosan a
jól kiválasztott repertoártól és annak jó színvonalú előadásától függ. Kivételként
említhetjük a már elhunyt, de Pozsony sétálóutcáin sokat zenélő cigányzenészt, aki
háromhúrú gitárján, rekedtes hangján nem a legjobb minőségben és nem a legjobb
zenei minőségű slágereket adott elő, mégis nagy sikere volt, hisz az egyik legismer-
tebb utcazenész volt Pozsonyban.

Vizsgálódásunk során kiderült, hogy az utcazenészek sok zenei stílust képvisel-
nek. Budapesten egy hegedűs komolyzenét játszott, két zenész slágereket énekelt,
és gitáron kísérte magát, a cigányzenész duó pedig magyar nótákat és modernebb
slágereket is játszott.

A Pozsonyban zenélő zenészek közül a cigányzenészek magyar nótákat, kávéhá-
zi slágereket játszottak, két harmonikás szlovák népdalokat és slágereket játszott,
egy férfi nagyon egyszerű dallamokat játszott furulyán, egy hegedűs komolyzenét
játszott.

Mindkét nagyváros utcáin találkozhat az ember utcazenészekkel, akik szülőhely-
ük tradicionális zenéjét muzsikálják. Ilyenek például a dél-amerikai indián zenészek.
A legtöbb utcazenész viszont modern, populáris zenét játszik, ritkán hallani komoly-
zenét, jazzt vagy bluest. Két gitáros férfi cseh countryslágereket zenélt és énekelt.
„Ezeket a slágereket lassan elfelejtik a pozsonyiak, de tetszik nekik" (gitáros Po-
zsonyban).

Az előadás egyéb segédeszközei, kiegészítők

Az utcazenész célja, hogy művészi tevékenységével minél több ember figyelmét fel-
keltse. Sok utcazenész esetében megfigyelhető, hogy erre a célra nemcsak a zenét,
a pénzgyűjtésre kirakott tárgyat, de más segédeszközöket is felhasznál. Ilyen példá-
ul a feltűnő öltözet (kosztüm), a feltűnő, egyébként ritkán látható hangszer vagy
egyéb tárgyak, amelyeket a zenész kirak maga mellé.

Minden utcazenész tisztában van azzal, hogy az ének és a zene egymagában
nem biztosíték arra, hogy sok ember felfigyel rá és méltányolja őt.

Erősítést csak egy budapesti zenésznél tapasztaltunk, aki mikrofonnal és hang-
fallal érkezett az aluljáróba, és így biztosította, hogy zenéje a távolabb álló embe-
rekhez is eljut. Ezt mondta: „fontos, hogy az emberekkel kontaktust alakítsak ki [...]
Ereznem kell az emberek lüktetését, a mindennapi benyomásaikat [...] A pszicholó-
gia szemszögéből kell nézni a dolgokat [...] én is szeretem a dinamikus zenét, de
ki venné azt meg". Ezért lassú, szerelmes slágereket játszott. Ezen kívül azt is

Utcazenészek Budapesten és Pozsonyban 2001-2002-es években 85

mondta, hogy „az utcazenésznek alázatos arccal kell játszania, ha el akarja érni,
hogy az emberek fizessenek neki".

Egyéb figyelemfelkeltő eszközöket egy gitáros hölgynél tapasztaltunk, aki magyar
hagyományos motívumokkal kivarrott mellényben zenélt a budai várban. Figyelem-
felkeltő volt a cigányzenészek „virtuóz" játékstílusa, alázatos hajlongása, mintha
kávéházi asztalnál muzsikáltak volna.

Az utcazenészek legtöbb esetben a hangszer tokját rakták ki maguk elé, hogy ab-
ba dobálják az emberek az aprót. A hangszertok gyakran úgy volt elhelyezve, hogy
az utcán járó kelők emberek mindenképp észrevegyék (lásd a melléklet 1. képét).
A furulyázó koldus esete volt kivétel, mivel ő egy sapkát rakott ki maga elé. Hason-
ló megfigyelései voltak Tyllnernek (2001, 49), aki az utcazenészek leggyakoribb
pénzgyűjtő eszközeként szintén a hangszer tokját nevezte meg, néhány esetben ka-
lapot látott az utcazenész előtt. Ezek a pénzgyűjtő eszközök valamiféle jelzésként
szolgálnak, hisz ha az utcazenész kirakja maga elé, nyilvánvalóvá válik a szándéka,
miszerint nem csak Isten nevében zenél az utcán. A budapesti cigányzenészek sa-
ját CD-jüket is árulták.

Figyelemfelkeltő lehet, ha több zenész zenekarként muzsikál az utcán vagy ha
duóban zenélnek, ahogy ez a cigányzenészek esetében volt. A cigányzenészek ese-
tében vagy például a dél-amerikai indiánok esetében etnikai jegyeik is felkelthetik a
járó kelők figyelmét (bőrszín, népviselet).

Az utcazenélés helyszínei

Utcazenészekkel legtöbbször a nagyvárosok központjaiban találkozunk, ahol sok
ember jár-kel. Ezért az utcazenészek legkedveltebb fellépési helyei a sétálóutcák, a
terek, az aluljárók és a parkok térsége.

A Budapesten és Pozsonyban zenélő utcazenészek fellépési helyeit figyelve meg-
állapíthatjuk, hogy a két város között vannak azonosságok és különbségek is. A kü-
lönbségek elsősorban abból erednek, hogy Budapest jóval nagyobb kiterjedésű vá-
ros és jóval több lakosa van, mint Pozsonynak. A 2001-es évi adatok szerint Buda-
pest 525 km2-en terül el, több mint 1,8 millió lakosa van, míg Pozsony 368 km2-en
terül el, és nem egész 430 ezer lakosa van. Ezen kívül Budapest történelmi köz-
pontja is nagyobb, ahol jóval több utcazenélésre megfelelő hely van, mint Pozsony
kisebb történelmi központjában. Budapesten az utcazenészek előfordulási helyei
nagyobb területen szóródnak szét, távolabb vannak egymástól, mint Pozsonyban.

Budapesten a következő helyeken találkozunk gyakran utcazenészekkel: budai
vár, Váci utca, Vörösmarty tér, az aluljárók, Deák tér, Astoria, Ferenciek tere, Kálvin
tér, a Keleti pályaudvarnál és a Nyugati pályaudvarnál, valamint a Duna-parti sétá-
nyon (lásd a melléklet 1. térképét).

Pozsonyban kisebb térség áll az utcazenészek rendelkezésére, így az utcazené-
szek száma adott pillanatban egy meghatározott térségben magasabb, mint Buda-
pesten. Pozsonyban az utcazenészekkel a következő utcákon és tereken találko-
zunk: Lőrinc-kapu utca utca utca (Laurinská ulica), Mihály-kapu utca (Michalská
brána), Ventur utca (Ventúrska ulica), Nyerges utca (Sedlárska ulica), Hviezdoslav
tér (Hviezdoslavovo námestie), Fő tér (Hlavné námestie), Szlovák nemzeti felkelés
tér (námestie SNP), a Posta utcai (Postová ulica) aluljáró és sétány, aluljáró a Tor-

86 Huszár Ágnes-Radoslav Benus

na utcánál (Zochova ulica) és Kő tér (Kamenné namestie) (lásd a melléklet 3. tér-
képét).

Annak megállapítására, hogy Pozsonyban mely helyek a legkedveltebbek az ut-
cazenészek körében, felhasználtuk a városi hivatal 2001-es és 2002-es évi regiszt-
rációs naplóit, melyben az utcán folyó kulturális és egyéb események vannak beik-
tatva. Általában az utcazenészek választották ki, hogy melyik utcán szeretnének ját-
szani, tehát melyik utcára kaphatják meg az engedélyt a városi hivataltól. A leggyak-
rabban a következő utcák és terek szerepeltek a regisztrációs naplókban: Posta ut-
ca (Postová ulica), Mihály-kapu utca (Michalská ulica), Nyerges utca (Sedlárska
ulica), Halász-kapu utca (Rybárska ulica), Ventur utca (Ventúrska ulica), Ferenciek
tere (Frantiskanske namestie), Szlovák nemzeti felkelés tér (namestie SNP), Kő tér
(Kamenné namestie) és Fő tér (Hlavné namestie).

Budapesten bárhol zenélhetnek az utcazenészek, míg Pozsonyban csak bizonyos
helyek elfoglalására kaphatnak engedélyt. Az engedélyt általában arra a helyre kap-
ják, ahová maga az utcazenész kérvényezi, figyelembe véve, hogy az utca melyik
szakaszán szabad zenélni.

A 2001 és 2002-es években a legtöbb pozsonyi utcazenész a Posta utcára
(Postová ulica), a Mihály kapu utcára (Michalská brána) és a Halász-kapu utcára
(Rybárska brána) kért és kapott engedélyt. Kevesebb engedélyt kérvényeztek a
Lőrinc-kapu utca (Laurinská ulica) és Nyerges (Sedlárska ulica) utcákra. A Ventur ut-
cára (Ventúrska ulica) 2001-ben egy engedélyt adtak ki, 2002-ben egyet sem.

Az utcazenészek kedvelt szereplési helyei Pozsony terei. A legtöbb zenész a Kő
térre (Kamenné namestie), a Szlovák nemzeti felkelés térre (namestie SNP) és a Fő
térre kért (Hlavné namestie) és kapott engedélyt. A Ferenciek terére (Frantiskanske
namestie) 2001-ben senki nem kért engedélyt, 2002-ben két utcazenész.

Megfigyeléseink egyeznek Tyllner (2001, 49) megfigyeléseivel, miszerint az utca-
zenészek utcai zenélésre olyan helyeket választanak, amelyek turisztikai és kulturá-
lis központok, és ahol a legtöbb üzlet és bevásárlóközpont összpontosul. Ezeken a
helyeken a gyalogosok elegendő idővel és hellyel rendelkeznek ahhoz, hogy néze-
lődjenek. Az autós közlekedés zaja ezeken a sétálóutcákon és tereken nem zavaró.
Tehát akusztikai szempontból is megfelelnek az utcazenészek számára, hiszen eze-
ken a helyeken jól hallhatóan és hangosan adhatják elő muzsikájukat (Tyllner 2001,
43).

Az utcai zenélés időpontjai

A Budapesten zenélő utcazenészek rendszeresen, egy héten többször szerepeltek
az utcán. Az egyik gitáros fiú egész évben, közel mindennap zenélt az aluljárókban.
Az utcazenélés fontos kereseti lehetőséget jelentett a számára. „Ez a munkám, eb-
ből élek [...] mindennap kint vagyok az utcán, mindennap játszom."

Pozsonyban a legtöbb utcazenésszel a nyári hónapokban és karácsonykor talál-
kozunk, hiszen ekkor sok ember jár-kel az utcán. Ezen kívül az utcazenészek utcai
jelenlétére hatással vannak a városi hivatal az utcán szabadon végezhető művésze-
tekre vonatkozó rendelete. A zenészek általában betartják a számukra kiszabott idő-
tartamot, csak akkor zenélnek és ott, ahova az engedélyük szól. Az engedélyt két
hónapra kaphatják meg, és általában teljesen kihasználják a benne meghatározott

Utcazenészek Budapesten és Pozsonyban 2001-2002-es években 87

időtartamot. A 2001-2002-es években leggyakrabban cigányzenészekkel találkoz-
hattunk. A lehető legjobban kihasználva az időt, általában mindig zenéltek abban az
időben, amikorra az engedélyük szólt. Ősszel, sőt télen, hóesésben is találkoztunk
némelyikükkel. „Nem gondoltam, hogy esni fog a hó" (roma hegedűs Pozsonyban).
A többi utcazenész hetente többször ugyan, de nem mindennap szerepelt az utcán.
Voltak közöttük olyanok is, akiket csak néhányszor láttunk az utcán zenélni. Egy gi-
táros fiú Pozsonyban három különböző időpontra és három különböző helyre szóló
engedéllyel rendelkezett, de nem használta ki mindet mindennap. „Nem bírná a
hangom sem, meg ez fizikailag is megerőltető [...] öt-hat órát énekelni az utcán." A
furulyán játszó koldus ezt mondta: „Mindennap az utcán vagyok, koldulok, de nem
mindig furulyázok."

A feltételezést, miszerint a legtöbb utcazenész Pozsonyban a nyári hónapokban
és az ünnepek előtti napokban zenél az utcán, nagyrészt alátámasztották a regiszt-
rációs naplók is. Mindkét évben magas volt a bejelentett utcai zenélés száma a nyá-
ri hónapokban, csak júniusban volt ez a szám alacsony. 2001-ben egy utcazenész
sem volt regisztrálva júniusban, 2002-ben csak egy. Viszont mindkét évben, a má-
jusi hónapban magas volt a bejelentett utcai zenélések száma, amelynek biztos kö-
vetkezménye lehetett az, hogy júniusban is sok utcazenész játszott Pozsony utcáin,
hiszen az engedélyek két hónapra szóltak. Az utcai zenélésre kiadott engedélyek
száma a téli hónapok közeledtével csökkent. Legalacsonyabb a következő hónapok-
ban volt: 2001 februárjában, márciusában és áprilisában, 2002 márciusában és
áprilisában (lásd a melléklet 1. és 2. grafikonját).

Az utcai zenélésre kiadott engedélyek magas száma az őszi és téli hónapokban
azzal magyarázható, hogy a téli ünnepek alkalmával több kulturális rendezvénynek
ad helyet a Fő tér és a környező sétálóutcák (pl. karácsonyi vásár).

A regisztrációk száma nem tükrözi az utcazenészek tényleges számát, hiszen
vannak olyanok, akik nem váltják ki ezt az engedélyt. Ezen kívül az utcazenészek ne-
vei gyakran ismétlődtek a naplókban, mert voltak olyanok, aki egész évben zenél-
tek, tehát kéthavonta kiváltottáka az engedélyt.

Az utcazenélés hivatali szabályozása

Pozsonyban az utcazenészek (és más utcai művészek) szereplését a nyilvános tér-
ségeken végzett utcai aktivitásokra vonatkozó rendelet szabályozza. Ez a helyi ren-
delet az utcán végezhető művészi előadásokat pontosan definiálja.2 Az utcai művé-
szek szerepléseinek ellenőrzése Pozsony városi rendőrségének és a városi hivatal
dolgozóinak hatáskörébe tartozik.

A rendelet meghatározza az utcai szereplés minden körülményét. Kötelező az en-
gedély kiváltása ilyen jellegű tevékenység utcai gyakorlásakor. Az utcai művészek a
rendeletben meghatározott helyeken, májustól októberig 9.00 és 21.00 óra között,
novembertől áprilisig 10.00 és 20.00 óra között szerepelhetnek. Az utcazenész egy
napon, egy helyen legfeljebb két órát zenélhet. Az utcai művészek tevékenységük-
kel nem zavarhatják a térségben élő és dolgozó embereket.

A rendelet szabályai láthatóan hatással voltak az utcazenészek szerepléseinek
időpontjaira és helyszíneire.

88 Huszár Ágnes-Radoslav Benus

Az utcai művészek kötelesek betartani a következő szabályokat is: nem használ-
hatnak hangerősítést, nem állíthatnak állandó vagy átmeneti jelleggel sátrat, pódi-
umot és más építményeket, viselkedésükkel nem kelthetnek nyilvános megbotrán-
kozást, és nem zavarhatják a nyilvános rendet sem.

Az engedély kiváltása az Óvárosi Városi Hivatalban történik a Kulturális, Sport és
Közművelődési Szakosztályon.3 Az utcai művészek kitöltenek egy kérvényt, adataik
bekerülnek egy regisztrációs naplóba.4 A naplóban fel van tüntetve a művész neve,
lakcíme, az engedély időtartama, a hely, ahova szól, a regisztráció dátuma és a mű-
vészi tevékenység jellege. Az engedély kiváltása egy zenész esetében 100 korona,
több zenész esetében 200 korona.

A kolduson kívül az összes pozsonyi utcazenész rendelkezett engedéllyel. A gitá-
ros fiú szerint szükséges az engedély kiváltása: „mert így nem zavarnak a rendőrök
[...] megmutatom nekik az engedélyt, és játszhatok tovább".

A Budapesten zenélő utcazenészek számára nem kötelező az engedély kiváltá-
sa, ha a Budapesti Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő helyeken játszanak. A
kulturális rendezvényekért felelős hivatalnok szerint utcai zenélésnek egy zenész
vagy több zenész utcai szereplése nevezhető, amelynek nincs rendezvény jellege.
Ha az utcazenész olyan helyen játszik, amely valamelyik kerületi önkormányzat tu-
lajdona, az ilyen jellegű tevékenység körülményeit az adott kerületi önkormányzat
szabja meg. Ezeket a szabályokat pontosabban nem állt módunkban megismerni.

Összefoglalás

Vizsgálódásunkat két nagyvárosban végeztük, amelyek utcáin gyakran találkozha-
tunk utcazenészekkel. Az utcai zenélés a két nagyváros állandó kulturális jelensé-
ge, amelynek gazdasági és társadalmi vonzatai is vannak. A múltban az utcai zené-
lés zenei irányzatok születésénél és utcán zajló társadalmi eseményeknél fontos
szerepet játszott, a jelenben a város zenei és társadalmi életének érdekes színfolt-
ja, és az maradhat a jövőben is.

Azt a tényt, hogy utcazenével leggyakrabban a nagyvárosokban találkozunk, az
magyarázza, hogy a nagyvárosok gazdasági és kulturális központok, amelyekben
milliós tömegek élnek, és amelyeket turisták tömegei látogatnak. így alakul ki egy
megfelelő közeg, melyben az utcazenészek érvényesülhetnek.

Az utcazenészekkel folyatott beszélgetések alapján kijelenthetjük, hogy a buda-
pesti és pozsonyi utcazenészek utcai szereplésének leggyakoribb oka a pénzkere-
sés lehetősége. A budapesti zenészek közül egy nevezte meg más okát annak, hogy
az utcán zenél, Pozsonyban két zenész nevezte meg utcai zenélésének más okait.
A többi zenész számára az utcán keresett pénz egyedüli vagy kiegészítő jövedelem
volt.

A Budapesten megfigyelt utcazenészek egyedül zenéltek, csak a cigányzenészek
játszottak duóban, illetve az egyik gitáros fiú néha a barátjával együtt zenélt az alul-
járókban. Pozsonyban a cigányzenészek szintén duóban muzsikáltak, a többi zenész
egyedül szerepelt az utcán.

Budapesten egy hegedűs komolyzenét játszott, kettő gitáros slágereket játszott
és énekelt, a cigányzenészek főleg magyar nótákat zenéltek. Pozsonyban két gitá-
ros cseh countryslágereket, egy hegedűs komolyzenét, két harmonikás főleg szlo-

Utcazenészek Budapesten és Pozsonyban 2001-2002-es években 89

vák népzenét és nótákat, a cigányzenészek magyar nótákat és egy furulyás nagyon
egyszerű dallamokat játszott.

A legtöbb utcazenész jó minőségű zenét adott elő.

Az emberektől kapott pénzt általában a hangszer tokjába gyűjtötték, egy kivétel
volt, a pozsonyi koldus, aki a sapkáját használta e célra.

Hangosítást csak egy budapesti gitáros használt. Más figyelemfelkeltő eszközök
voltak: egy magyar népi hímzésű mellény (gitáros nő Budapesten), a roma zenészek
esetében a virtuóz játékmód, a mimika, gesztikuláció és etnikai jegyek. Figyelemfel-
keltésnek minősíthető a hangszertok elhelyezése is.

Az öt budapesti zenész közül egy tanulta a hangszerjátékot művészeti iskolában,
ketten autodidakta módon és ketten a családban tanultak meg az adott hangsze-
ren játszani. A pozsonyi zenészek közül ketten jártak művészeti iskolába (az egyi-
kük nem fejezte be), kettő zenész a barátaitól tanulta meg a hangszerkezelést, ket-
ten autodidakta módon, a cigányzenészek pedig a családban tanultak megjátszani
a hangszeren, illetve néhányan közülük jártak művészeti iskolába.

A furulyán játszó koldust kivéve minden Pozsonyban zenélő utcazenész rendel-
kezett a városi hivatal engedélyével. A budapesti zenészeknek nem kellett engedélyt
kiváltaniuk.

A legtöbb utcazenész annak a városnak volt a lakosa, amelyben zenélt. Kivételt
képeztek a Pozsonyban zenélő romák, akik Rimaszombatból utaztak Pozsonyba,
ahol négy-öt napig tartózkodtak, és teljesen kihasználva az engedélyezett időt, min-
dennap zenéltek az utcán. Kivétel volt még a Bulgáriából származó hegedűs, aki po-
zsonyi tartózkodása alatt zenélt az utcán, és egy cseh gitáros, aki viszont hosszabb
ideje Pozsony utcáin élt és zenélt.

90 Huszár Ágnes-Radoslav Benus

Melléklet

1. kép. Rimaszombati roma utcazenészek Pozsonyban

Utcazenészek Budapesten és Pozsonyban 2001-2002-es években 91

1. térkép. Budapesten játszó utcazenészek leggyakoribb előfordulási helyei

PEST

X«^M?^

1.      Kálvin tér

2.     Astoria
3-4. budai vár

2. térkép. Pozsonyban játszó utcazenészek leggyakoribb előfordulási helyei

1.     Mihály-kapu utca
(Michalská ulica)

2.     Halász kapu (Rybárska
brána)

3.     Lőrinc-kapu utca
(Laurinská ulica)

4.     Fő tér (Hlavné námestie)

5.     aluljáró a Klarissza utcá-
nál (Klariská ulica)

6.     aluljáró a Torna utcánál
(Zochova ulica)

7.     Szlovák nemzeti felkelés
tér (Námestie SNP) és
Posta utca (Postová ulica)

8-9. Posta utca (Postová ulica)
10. Szlovák nemzeti felkelés
tér (Námestie SNP)

DUNAJ

92 Huszár Ágnes-Radoslav Benus

1. grafikon. Pozsonyban játszó utcazenészek száma 2001-ben

A regiszt-
rációk
száma

10

2001

IV V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. Hónapok

2. grafikon. Pozsonyban játszó utcazenészek száma 2002-ben

A regiszt-
rációk
száma

10
9
8
7
6
5
4
3

2002

II

IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. Hónapok

Utcazenészek Budapesten és Pozsonyban 2001-2002-es években 93

Jegyzetek

1.   Nóta Bene - újság, amit a hajléktalanok megsegítésére adnak ki, és hajléktalanok árul-
ják Pozsonyban.

2.   „Poulicná aktivita je pulicná produkcia na verejnych priestranstvách, ktorá volf zvlástnu
formu prezentácie, ktorou umelci predvádzajú na verejnych priestranstvách svoj talent,
vlastná tvorbu, alebo zál'ubu z oblasti vytvarnej, hudobnej, hovoreného slova a nevybera-
jú pritom vstupné." Vseobecné závázné nariadenie mestskej casti Bratislava - Staré
Mesto o vofnych poulicnych aktivitách c. 4/1994 z roku 1994, Bratislava.

3.   Miestny urad Bratislava - Staré Mesto, Oddelenie kultúry, vzdelávania a sportu

4.   Denník registrácif verejnych kultúrnych a sportovych podujatf-Vol'né poulicné aktivity

Felhasznált irodalom

Huszár, Ágnes - Benus, Radoslav 2004. Problematika poulicnych hudobníkov v Bratislave a
v Budapesti v rokoch 2001-2002. Slovensky Národopis, 52/3. Bratislava, Ústav
etnológie SAV - Slovak Academic Press.

Wirth, Louis 1973. Az urbanizmus mint életmód. In: Szelényi Iván (szerk.): Vámsszociológia.
Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.

Niedermüller, Péter 1994. A város: kultúra, mítosz, imagináció. Mozgó Világ, vol. 5, 10. p.

Tyllner, Lubomfr 2001. Hudba na ulici. Lidé mesta, vol. 6, 40. p.

Juhász, Ildikó 2000. A zenei idő. In: Fejős Zoltán-Granasztói Péter-Szeljak György-Tasnádi
Zsuzsa (szerk.): A megfoghatatlan idő. Budapest, Néprajzi Múzeum, 175. p.

Haid, Gerlinde - Hemetek, Ursula 1998. Urbánne hudobné styly v Európe. Slovensky Náro-
dopis, 46/1, 29-30. p.

Leach, Edmund 1996. Szociálantropológia. Budapest, Osiris.

Lestiene, B. 1994. Kirekesztés Európában: A negyedik világ testközelben. Európai Szemmel,
vol. 2, 3-8. p.

Ágnes Huszár

Street Musicians in Budapest and Bratislava between 2001-2002

The topic of the thesis is the fundamental issues of Street music in city envi-
ronment. The author surveyed the activities of Street musicians performing in
the streets of two big cities - Bratislava and Budapest in 2001and 2002.

From the viewpoint of the fundamental problems of research, the thesis
can be divided intő two parts. The first part was based on interviews conduct-
ed with the Street musicians and attempts to establish the reasons of their
performing in the streets. The goal in the second part was to establish how
city authorities regulate Street music in both cities.

In Budapest and Bratislava the author talked to 5 and 13 Street musicians,
respectively. The interviews with the musicians indicated, that their most sig-
nificant reason for performing in the streets is the possibility of making money.
In Budapest, there was only one musician amongthe interviewed, who claimed
to perform in the streets not exclusively because of money. His reasons inclu-
ded alsó his opinion, that people passing-by might become fond of classical
music due to his performance in the streets. In Bratislava the author found

94 Huszár Ágnes-Radoslav Benus

only two artists, for which the money was not the primary reason for their per-
forming in the streets - first being a pavement artist occasionally playing the
accordion; the second one a professional musician performing in the streets
due to his free time, who alsó claimed to enjoy playing classical music to peop-
le passing-by.

In Bratislava, Street music is regulated by a generally binding ordinance.
However, there is no such regulation in effect in Budapest.

The registration of Street musicians in Bratislava for 2001 and 2002 indi-
cated, that the majority of Street musicians play the guitar, accordion, and the
violin. Most frequently they perform on the Postová Street and Michalská Stre-
et and on the Kamenné Square. They perform in the streets all year long; there
are only slight ups and down as to the number of performances in the streets
in different months. The number of Street musicians slightly increases in the
summer. The overall number of the Street musicians in 2001 and 2002 was
38 and 58, respectively.

Lampl Zsuzsanna

A fiatalok elsősorban tévét néznek, s havonta

fél könyvet olvasnak

Zsuzsanna Lampl                                                                              316.7-053.6(437.6)(=511.141):008

Cultural Needs of the Slovak Youth                                                       316.7-053.6(437.6)(=162.4):008

sociology, research on the basis of questionnaires, Hungárián youth in Slovakia, Slovak youth, reading,
cultural institutions, media-consumption, television, radio, press

Miből fogyaszt az ember többet: kenyérből vagy kultúrából? Alábbi írásomban ke-
nyérről nem lesz szó, kultúráról viszont annál inkább, mivel a Mozaik 2001 c. ifjú-
ságkutatás1 kulturális fogyasztással kapcsolatos adatait szeretném ismertetni. A
kulturális fogyasztás címkéjű „zsák" tartalmazza az olvasást, a különböző kulturá-
lis intézmények, terek (mozi, színház, koncert, kiállítás, könyvtár, könyvesbolt, tán-
cos szórakozóhelyek stb.) látogatását, de a médiafogyasztást is, amely magába fog-
lalja a tévénézést, rádióhallgatást, az újságolvasást, egyéb médiumok, pl. az óriás-
plakát befogadását és legújabban az internethasználatot2. Már ebből a felsorolás-
ból nyilvánvalóvá válik, hogy a fejlett társadalmak azon tagjai, akiknek nem problé-
ma a mindennapi kenyér beszerzése, egyértelműen kultúrából fogyasztanak többet.
A bevezető kérdést ezért a következőképpen módosítanám: a kultúra mely területe-
iből táplálkozik nagy kanállal, s melyekből patikamérleggel a Dél-Szlovákiában élő
magyar és szlovák ifjúság?

1. Olvasás

Az első vizsgált terület az olvasás volt. Megkérdeztük a fiataloktól, hogy a kötelező
tankönyveken kívül 2001-ben hány könyvet olvastak el. Válaszaikból kiderült, hogy
a magyarok 30%-a, a szlovákok 28%-a egyetlen könyvnek sem ért a végére. A töb-
biek átlagosan 6 (magyarok), illetve 8 (szlovákok) könyvet olvastak el egy év alatt3.
Milyen jellegű irodalmat olvasnak? Az 1. ábrából kitűnik, hogy a megkérdezettek
nemzetiségre való tekintet nélkül és szinte azonos mértékben (82%) egyértelműen
a szórakoztató könyveket (kalandregény, krimi, sci-fi, szerelmes regény) részesítik
előnyben. A magyaroknál a természetről szóló ismeretterjesztő könyvek (60%) és a
szépirodalom (59%) következnek, majd a társadalomtudományi irodalom és a mű-
vészetről szóló könyvek. A két utóbbi könyvtípust a magyar reszpondensek fele ol-
vassa. A szlovákok a lektűrön kívül elsősorban szépirodalmat (67%) és praktikus

96 Lampl Zsuzsanna

könyveket (63%) - barkácsolás, kertészkedés, szakácskönyv stb. - szeretnek olvas-
ni, s 53%-uk kedveli a természetről szóló ismeretterjesztő műveket.

A két nemzetiség közötti eltérések a következőkben mutatkoznak meg: a magya-
rok közül többen részesítik előnyben a természetről szóló ismeretterjesztő irodal-
mat, a művészeti és társadalomtudományi műveket. Ezzel szemben a szlovákok a
magyaroknál nagyobb mértékben preferálják a szépirodalmat és a praktikus köny-
veket. A két nemzet fiataljai a többi könyvtípushoz képest kisebb mértékben forgat-
ják a műszaki irodalmat és a képregényeket. A műszaki irodalom olvasása a magya-
roknak és a szlovákoknak egyaránt 36%-át jellemzi, míg a képregényeket inkább
szlovákok olvassák (37%). Az utóbbit a magyarok 29%-a forgatja.

1. ábra. Milyen könyvtípusokat olvas (%)?

0           10          20          30          40          50          60          70          80          90

lektűr
szépirodalom

„praktikus" könyvek

természetről szóló
ismeretterjesztő könyvek

természettudományi
irodalom

művészetről szóló
könyvek

társadalomtudományi
irodalom

képregény
műszaki könyvek

2. Kulturális intézmények, terek látogatása

Tíz kulturális intézmény, mégpedig a mozi, könyvtár, könyvesbolt, házibuli, popkon-
cert, komolyzenei hangverseny, kiállítás/múzeum, színház, bál/, mulatság és a
diszkó látogatottsága iránt érdeklődtünk.

A 2. ábra azoknak a magyar és szlovák fiataloknak a részarányát szemlélteti,
akik az elmúlt fél évben legalább egyszer ellátogattak a felsorolt kulturális intézmé-
nyek valamelyikébe. Szembetűnő, hogy a legnagyobb látogatottságnak a könyves-
boltok örvendenek. A magyarok 69%-a és a szlovákok 84%-a tett róluk említést. Ez

A fiatalok elsősorban tévét néznek, s havonta fél könyvet olvasnak 97

azonban a puszta tényen kívül semmit sem jelent, mivel nem tudjuk, mit kerestek
a könyvesboltban. Manapság, amikor a könyvesboltokban már nemcsak könyv kap-
ható, hanem folyóiratoktól kezdve a ceruzaelemen, ajándéktárgyakon, díszes cso-
magolópapíron keresztül a játékig szinte minden, sőt még fénymásolni is lehet, a
könyvvásárlás, könyvek iránti érdeklődés nem tekinthető a könyvesboltlátogatás ki-
zárólagos céljának. Persze nem is zárható ki teljesen. Maradjunk annyiban, hogy a
könyvesboltlátogatók részarányához képest jóval alacsonyabb, csupán 50%-os a ki-
sebb-nagyobb rendszerességgel olvasó magyarok és szlovákok csoportja.

A magyar fiatalok által leginkább előnyben részesített kulturális terek a diszkó
(66%), házibuli (64%), mozi (60%) és a bál/mulatság (54%). Könyvtárban akárcsak
popkoncerten az elmúlt fél évben 42%-uk volt, kiállításon/múzeumban, illetve szín-
házban minden harmadik, hangversenyen pedig minden tizedik. A szlovákoknál kis-
sé másképp fest a kulturális terek látogatottsága. A mozi dominál (80%), majd a há-
zibuli (72%), könyvtár (66%), diszkó (64%), színház (54%) és a bál/mulatság (52%)
következik. Popkoncerten minden második megkérdezett vett részt, s ugyanez érvé-
nyes a kiállítás-, illetve múzeumlátogatásra is. A hangversenyt minden ötödik szlo-
vák fiatal jelölte meg.

2. ábra. Kulturális terek látogatottsága - „az elmúlt fél évben legalább egyszer" ka-
tegóriát választók részaránya (%)

- magyarok
■szlovákok

Összehasonlítva a magyarok és a szlovákok preferenciáit több különbség is szem-
betűnik. Ezek közül kettőt emelnék ki:

1. A diszkót és a bált/mulatságot leszámítva, amelyeket a magyarok és szlová-
kok egyaránt kétharmada, illetve kevéssel több, mint fele látogat, az összes többi

98 Lampl Zsuzsanna

kulturális tér látogatottsága inkább a szlovákokra jellemző. Tehát többen járnak bu-
lizni, de hangversenyre is.

2. A magyar fiatalok inkább a könnyedebb szórakozást részesítik előnyben (disz-
kó, házibuli, mozi, bál/mulatság), a szlovákoknál egyenletesebb a kulturális terek
látogatottságának megoszlása (pl. színházba is annyian járnak mint bálba/mulat-
ságra).

Ezek a különbségek két alapvető okból származnak: a magyar és szlovák célcso-
port eltérő településszerkezeti és iskolai végzettségi struktúrájából.

Az 1. táblázat a településszerkezeti struktúrát mutatja. Jól látható, hogy a szlo-
vákoknak csaknem 90%-a városlakó, s ennek egyharmada a fővárosban él. A szlo-
vákok közül csupán minden tizedik falusi. Ezzel szemben a magyarok valamivel több
mint a fele lakik falun, s a városiak is elsősorban vidéki városok, nem pedig Po-
zsony lakosai. Márpedig egy városi fiatal eleve több kulturális intézményből válogat-
hat, főleg ami a mozit, színházat, hangversenyeket, múzeumokat és kiállításokat il-
leti.

1. táblázat. A megkérdezettek részaránya állandó lakhelyük szerint

A kulturális intézmények kínálata azonban csak egyik feltétele a nagyobb mértékű
és nemcsak könnyedebb szórakozást ígérő kulturális fogyasztásnak. Legalább eny-
nyire fontos, hogy van-e rájuk igény. Adataink függvényében elmondható, hogy ez az
igény nem csupán a településszerkezettel függ össze, hanem az iskolai végzettség-
gel is. A 2. táblázatból pedig épp az derül ki, hogy míg a szlovák megkérdezettek
62%-a érettségizett vagy diplomás, a magyar megkérdezetteknél épp fordított a hely-
zet, hiszen kétharmaduknak még érettségije sincs. Az alacsonyabb iskolai végzett-
ségűek - tehát elsősorban a magyarok - pedig egyrészt kevesebbet olvasnak4, más-
részt az összes felsorolt kulturális tér közül a társas-táncos szórakozást biztosító
kulturális tereket részesítik előnyben.

2. táblázat. A megkérdezettek részaránya iskolai végzettségük szerint

3. Médiafogyasztás

3.1. Televízió és rádió

Mindaz, amiről idáig szó volt, tulajdonképpen csak holdudvara a kulturális fogyasz-
tásnak. Mert ha szemügyre vesszük a most következő adatokat, kiderül, hogy a fi-

A fiatalok elsősorban tévét néznek, s havonta fél könyvet olvasnak

99

atalok kulturális fogyasztása leginkább a médiafogyasztásban ölt testet, vagyis kul-
turális fogyasztásuk középpontjában a médiafogyasztás áll. Hiszen amint azt a 3.
ábra szemlélteti, a magyarok 97%-a szokott tévét nézni, 86%-uk rádiót hallgatni, s
ezek a részarányok messze felülmúlják a kulturális fogyasztás eddig vizsgált terüle-
teit. A szlovákok közül ugyan kevesebben néznek tévét (91%) és hallgatnak rádiót
(75%), mint a magyarok közül, de a tévénézés esetükben is megelőzi az olvasást
és az összes többi aktivitást. A rádióhallgatás a vizsgált tevékenységek közül a har-
madik helyen áll, a könyvesbolt- és a mozilátogatás után.

3. ábra. A tévénézők és a rádióhallgatók részaránya (%)

100

televízió

rádió

A tévé és rádió recipienseit több kategóriára oszthatjuk aszerint, hogy mennyi időt
töltenek a készülék előtt/mellett. A 4. ábrán a tévénézők, az 5. ábrán a rádióhall-
gatók megoszlása látható.

100 Lampl Zsuzsanna

4. ábra. A tévénézés időtartama hétköznap és hétvégén (%)

0,0              10,0            20,0            30,0            40,0            50,0            60,0            70,0            80,0

max. 60 per

61-120 perc

121-180 perc

több mint 3 óra, de nem egész
nap

egész nap

A televízió képernyője előtt hétköznap eltöltött idő szerint három csoportot különít-
hetünk el:

- a napi maximum két órát;

- a több mint két órát, de nem egész nap;

- az egész nap tévézők csoportját.

Az első csoport a legnépesebb, vagyis a naponta legfeljebb két órát tévézőké. A
magyarok összesen 56%-a, a szlovákok összesen kétharmada tartozik ide. Ez a
csoport tovább bontható a napi maximum egy órát és az egy-két órát tévézők társa-
ságára, melyek között nincs számottevő eltérés, de azért mégis inkább az utóbbi
dominál. Főleg a magyarok esetében, akiknek egynegyede naponta legfeljebb 60
percet, s csaknem egyharmada legfeljebb napi két órát néz tévét.

Naponta több mint két órát tölt a tévé előtt a magyarok összesen 41%-a és a
szlovákok összesen 32%-a. Egész nap a magyarok nem egész 3%-a, a szlovákok
nem egész 4%-a tévézik.

Hétvégén lényegesen emelkedik a tévénézés időtartama. Mindkét célcsoport
esetében a napi több mint háromórás, de nem egész napos tévézés dominál: a ma-
gyarok 71%-ára, a szlovákok 60%-ára jellemző. Maximum három órát, illetve annál
kevesebbet a magyarok egynegyede, a szlovákok egyharmada tölt a készülék előtt.
Egész nap a szlovákok 8%-a, a magyarok 4%-a nézi a televíziót.

Melyik tévéadókat preferálták a megkérdezettek? Egyértelműen a kereskedelmi
csatornákat. A magyarok leginkább az RTL Klubot (47,3%) és a TV2-t (26,2%), a
szlovákok a Markízát (59,2%). A közszolgálati magyar tévét a magyarok 8,2%-a né-
zi, a közszolgálati szlovák tévét viszont meg sem említették. Ugyanakkor a magya-
rok 7,7%-a a Markízát is nézi, valamint említették a cseh adókat, a CNN-t, a
Discoveryt, az ORF1 és 0RF2-t és a Music TV-t. A szlovákok a Markízán kívül első-

A fiatalok elsősorban tévét néznek, s havonta fél könyvet olvasnak 101

sorban a Novát preferálták, s előfordult még a BBC, a Discovery, az STV1, az STV2,
az MTV1, az RTL Klub, a Eurosport, a TA3 és a Spektrum.

5. ábra. A rádióhallgatás időtartama hétköznap és hétvégén (%)

Ami a rádiózást illeti, hétköznap a magyarok 47%-a 3 óránál többet hallgatja a ké-
szüléket, s közülük csaknem minden ötödiknek egész nap szól a rádiója. A rádiót 3
óránál kevesebbet hallgatók közül megközelítőleg minden harmadik (31,4%) maxi-
mum 1 órát tartja bekapcsolva a készüléket. A szlovákoknál az utóbbi kategória
(40,8%) nagyságrendben csak keveset tér el a 3 óránál többet rádiózók csoportjá-
tól (összesen 38%).

A magyarok által preferált rádióadók a következők: Danubius (37,4%), Sláger Rá-
dió (11,6%), Juventus (8,6%), Kék Duna (6%), Fun Rádió (4,7%), Pátria Rádió
(1,8%), Rádió Expres (0,6%), majd némely regionális rádiócsatorna következett. A
szlovákok által hallgatott rádiócsatornák közül a Fun Rádió (19,3%) vezetett, majd
a Twist következett (12,4%), a Rock FM (10,4%), Okey (8,8%), a Szlovák Rádió
(3,2%), a Danubius (2,2%), s az ő felsorolásukban is szerepeltek elvétve egyéb ma-
gyar és regionális rádióadók.

A tévénézéssel töltött időn és a tévécsatornák preferenciáján kívül azt is vizsgál-
tuk, milyen műsorokat néznek a megkérdezett fiatalok. Tíz műsortípust soroltunk
fel: híradó/hírműsor, politikai vitaműsor, vetélkedő, talkshow, filmsorozat, filmek,
kulturális műsorok, sport, zene, természetfilmek, nemzetiségi műsor. Nézettségü-
ket a 6. ábra szemlélteti.

102 Lampl Zsuzsanna

6. ábra. A felsorolt műsortípusokat rendszeresen nézők részaránya (%)

0,0           10,0          20,0          30,0 40,0          50,0          60,0          70,0          80,0          90,0

híradó

politikai vitaműsor

vetélkedő

talkshow

filmsorozat

film

kulturális műsor

sport

zene

természetfilm

A legnézettebb műsortípus az egész estét betöltő film, amelyet a magyarok 85,4%-
a és a szlovákok 80%-a jelölt meg. A híradó áll a második helyen, mindkét célcso-
port nagyjából 60%-a kíséri figyelemmel. A kulturális műsorok, a sport és a zene né-
zettségében sincsenek számottevő különbségek a magyarok és szlovákok között. A
műsorok másik felénél azonban ennek épp az ellenkezője tapasztalható.

A politikai vitaműsorokat háromszor annyi szlovák nézi, mint ahány magyar. A ve-
télkedőket, természetfilmeket, talkshow-kat, filmsorozatokat - s tulajdonképpen az
egész estét betöltő filmeket is - a magyarok szeretik jobban. Az egyes műsortípu-
sok nézettsége azonban nemcsak a megkérdezett nemzetiségével függ össze, ha-
nem olyan tényezőkkel is, mint a nem, korcsoport, iskolai végzettség stb. Az aláb-
biakban ezeket az összefüggéseket szeretném ismertetni.

Maga a tévénézés nem függ össze az említett faktorokkal, ami azt jelenti, hogy
nemtől, kortól, iskolai végzettségtől, településszerkezettől függetlenül a magyarok
97%-a és a szlovákok 91%-a rendszeresen néz tévét. Az egyes műsortípusoknál már
merőben más a helyzet.

Említettem, hogy úgy a magyarok, mint a szlovákok leginkább a filmeket nézik.
A magyarok körében 6%-kal magasabb a filmkedvelők részaránya. Ugyanakkor a fő-
városiaknál 20%-kal több vidéki fiatal tartozik a rendszeres filmnézők táborába. A
felmérés keretei között mozogva ezt azzal magyarázhatjuk, hogy vidéken - s főleg
falun - eleve kevesebb a mozi, így azokat a filmeket, amelyeket a pozsonyi fiatalok
a moziban is megnézhetnek, a vidékiek inkább csak a tévében láthatják. De ismer-
ve Szlovákia egyes járásainak gazdasági helyzetét, s lakosságuk anyagi mozgáste-
rét, azt is feltételezhetjük, hogy még ha van is mozi, sokan inkább az olcsóbb tévét
választják a drágább mozijegy helyett.

A fiatalok elsősorban tévét néznek, s havonta fél könyvet olvasnak 103

A híradót mindkét célcsoport 60%-a nézi. De a magyaroknál és a szlovákoknál
is megfigyelhető, hogy a korcsoportokkal és az iskolai végzettséggel egyenes arány-
ban nő a híradót figyelemmel kísérők csoportja (7. ábra).

7. ábra. A híradót rendszeresen nézők részaránya korcsoportok, iskolai végzettség
és a politika iránti érdeklődés szerint (%)

0,0 10,0 20,0 30,0 40,0 50,0 60,0 70,0 80,0 90,0 100,0

15-19
20-24
25-29

alapiskolai

szaktanintézeti érettségi
nélkül

érettségizett
diplomás

egyáltalán nem érdekel
nagyon érdekel

Ez a növekedés főleg a szlovákoknál szembetűnő. A 15-19 éves magyar fiatalok kö-
zött még lényegesen (20%-kal) több a híradót néző, mint az azonos korú szlovákok
között, de a következő korcsoportban a szlovákok már „utolérik" a magyarokat, a
25-29 évesek pedig le is hagyják őket. Hiszen míg a 25-29 éves magyarok kéthar-
mada nézi a híradót, az azonos korú szlovákoknak csaknem 83%-a.

Az iskolai végzettség ugyancsak egyenes arányban hat a híradót nézők táborá-
nak növekedésére. A csúcsérték a magyar diplomásoknál mutatkozik meg, akiknek
95,2%-a nézi rendszeresen a híradót.

A híradó nézettsége attól is függ, hogy érdekel-e valakit a politika vagy sem. Azok
között, akik nem érdeklődnek a politika iránt, alacsonyabb a híradót nézők részaránya.
Érdekes viszont, hogy azoknak, akiket saját bevallásuk szerint nagyon érdekel a poli-
tika, csak alig több mint kétharmada tartozik a rendszeres híradónézők körébe.

A vetélkedőket nagyjából minden második magyar és minden harmadik szlovák
szereti nézni. Ennek a műsortípusnak a nézettsége elsősorban a nőknél mutatható
ki, mégpedig abban az értelemben, hogy úgy a magyar, mint a szlovák nők gyakrab-
ban nézik a vetélkedőket, mint a magyar és a szlovák férfiak.

A filmsorozatokat a magyarok 49%-a, a szlovákok 44%-a nézi. A magyarok tehát
valamivel jobban kedvelik a sorozatokat, mint a szlovákok, de ez a műsortípus is el-
sősorban a nők kedvence. Míg a magyar és szlovák férfiak közül minden harmadik-
ra jellemző ez az időtöltés, a magyar nők kétharmada, a szlovák nők 55%-a képte-

104 Lampl Zsuzsanna

len meglenni kedvenc sorozata nélkül. A magyarok esetében további befolyásoló té-
nyező az iskolai végzettség: minél magasabb, annál kevesebben nézik a sorozato-
kat (az alapiskolai végzettségűek 48%-a, az egyetemi végzettségűek 29%-a).

Zenei műsorokat a fiatalok megközelítőleg egyharmada néz. A szlovákok köré-
ben enyhén magasabb az érdeklődés a zenei műsorok iránt, s ez a preferencia a
korcsoportok és az iskolai végzettség függvényében változik. Minél idősebbek a
megkérdezettek, s minél magasabb az iskolai végzettségük, annál kevesebben né-
zik a zenei műsorokat.

A talkshow-t a magyarok egyharmada, a szlovákok 23%-a részesíti előnyben. Ez
az eltérés mindenképpen összefügg a műsorkínálattal, hiszen a felmérés időszaká-
ban a magyarok által nézett tévécsatornákon jóval több talkshow ment, mint a szlo-
vákok által megjelölt televíziókban. A magyaroknál egyéb korreláció nem mutatható
ki, a szlovákok közül viszont inkább a nők szeretik a talkshow-kat, mint a férfiak.

Tipikus férfiműsor a sport. Nemzetiségre való tekintet nélkül a férfiak 43%-a né-
zi rendszeresen a nők 10%-ával szemben.

A természetfilmeket - akárcsak a természetről szóló tudományos-népszerűsítő
irodalmat (lásd az olvasásról szóló részt) - inkább a magyarok szeretik, de ennek a
műsortípusnak a preferenciája erősen összefügg a településszerkezettel is. A falu-
siakjobban kedvelik az ilyen műsorokat, mint a városiak: a falun élő magyarok 33%-
a nézi meg őket a városlakó magyarok 23%-ával szemben. A szlovákoknál ugyan ki-
sebb, de azért kimutatható ez az eltérés: a falusiak 21%-a szereti a természetfilme-
ket, míg a városiaknak csak 13%-a.

A politikai vitaműsorok nem tartoznak a fiatalok kedvencei közé. Különösen ér-
vényes ez a magyarokra, akiknek csak 6%-a, míg a szlovákoknak 17,7%-a tartozik
ezen műsorok nézőinek táborába. Ezeket az adásokat inkább a férfiak preferálják.
A magyarok esetében elsősorban a pozsonyiak, akik közül ötször többen (32%) né-
zik a politikai vitaműsorokat, mint az egyéb városokban és falun élők közül. A szlo-
vákok esetében a korcsoport és az iskolai végzettség egyenes arányban befolyásol-
ja a politikai vitaműsorok nézettségét, s ugyancsak magasabb nézettségnek örven-
denek a politika iránt érdeklődők körében.

A sereghajtó szerepét a kulturális műsorok töltik be. Minden nyolcadik megkér-
dezett nézi őket. Nézettségük enyhe összefüggést mutat a politika iránti érdeklő-
déssel.

3.2. Sajtó

A médiafogyasztásnak szerves része az írott sajtó olvasása. Elsősorban a napilap-
okra fókuszáltunk. Kiderült, hogy a magyar fiatalok 15%-a és a szlovákok egynegye-
de abszolút nem vesz kézbe újságot. Az újságolvasó 85%-nyi magyar és 75%-nyi
szlovák a 8. ábrán látható gyakorisággal olvas napilapot. Úgy a magyarok, mint a
szlovákok kétharmada naponta vagy heti többszöri alkalommal olvas újságot. Meg-
közelítőleg minden ötödik hetente egyszer, minden huszadik havonta, a többiek pe-
dig ennél is ritkábban. Vagyis az igazán rendszeresnek nevezhető újságolvasók - az
első három kategóriát vesszük annak - részaránya a magyarok között nagyjából
70%-ra, a szlovákok között pedig 60%-ra tehető.

A fiatalok elsősorban tévét néznek, s havonta fél könyvet olvasnak 105

8. ábra. Milyen gyakran olvas napilapokat (%)"?

40,0

35,0

30,0

25,0

20,0

15,0

10,0

5,0

0,0

33,5

33,0

32,0

32,7

■ magyarok N=848
D szlovákok N=370

21,0

19,7

3,0 9.5

5.0 4,6

naponta                hetente többször hetente egyszer                 havonta

ritkábban

A 9. ábrán már csak a napi rendszerességgel olvasók jelennek meg, akik mindkét
célcsoportnak az egyharmadát alkotják. Milyen ennek a kategóriának a belső diffe-
renciáltsága? Nemek szerinti bontásban azt látjuk, hogy a napi újságolvasás inkább
jellemző a férfiakra (40%), mint a nőkre (nagyjából 25%).

A korcsoportok egyenes arányban hatnak, azaz minél idősebbek a megkérdezet-
tek, annál magasabb közöttük a naponta olvasók részaránya. A növekedés - a hír-
adó nézettségénél tapasztaltakhoz hasonlóan - markánsabban nyilvánul meg a
szlovákoknál, mint a magyaroknál. A legfiatalabb magyarok 30%-a olvas naponta új-
ságot a legfiatalabb szlovákok alig 18%-ához képest. Az idősebb korcsoportokban
a magyar olvasók aránya 3-4%-kal növekszik, s így a 24-29 évesek körében 37%-
kal tetőz. A szlovák fiataloknál az előző korcsoporthoz képest a 20-24 évesek kö-
zött megduplázódik a napi újságolvasás mértéke, a 25-29 évesek között pedig
újabb 10%-kal növekszik. így a legidősebb szlovákok 45%-a olvas naponta újságot,
míg az azonos korú magyaroknak csak 37%-a. Hasonló összefüggés tapasztalható
az iskolai végzettség függvényében, amely úgyszintén egyenes arányban befolyásol-
ja a napi újságolvasók csoportjának gyarapodását. Az alapiskolai és szaktanintéze-
ti végzettséggel rendelkező magyarok között lényegesen magasabb az újságot na-
ponta olvasók részaránya, mint a hasonló végzettségű szlovákok között, de az érett-
ségizettek és a diplomások esetében már nincs számottevő eltérés a két célcso-
port között. Mindenesetre a kor és az iskolai végzettség növekedése is erőteljesebb
összefüggésben áll a szlovákok újságolvasási gyakoriságának alakulásával, mint a
magyarokéval.

106 Lampl Zsuzsanna

9. ábra. Az újságokat naponta olvasók megoszlása nem, korcsoport, iskolai végzett-
ség, településszerkezet és a politika iránti érdeklődés szerint (%)

0,0

10,0            20,0

30,0            40,0

50,0

60,0

70,0

80,0

férfi
nő

15-19

20-24

25-29

alapiskolai

szakíaniníézeíi érettségi nélkül

érettségizett

diplomás

nagyon érdekel

egyáltalán nem érdekel

Pozsony

egyéb város

falu

225,04

17,8

,40,0
^39,4

30,0

]35,4

136Í7

J1Í>,Í>

H24.4

J1B.2

3 34,6

137,0

H45,3

18,7

■ magyarok
D szlovákok

H21,6

J 3Ö,

H.33,0
13 34,0

1131,0

|60,6

II 74,4

Érdekes a naponta újságot olvasók településszerkezeti struktúrája is, főleg a ma-
gyarok esetében. Jól látható, hogy a pozsonyiak közül csaknem kétszer annyian ol-
vassák naponta a sajtót (60%), mint az egyéb városok lakói és a falusiak közül
(33%-31%). A szlovák fiatalok esetében a pozsonyiak és az egyéb városiak között
kisebb az eltérés, mindkét csoport nagyjából egyharmada napi olvasó, a falusiak-
nál viszont csökken a részarányuk (20%). Amennyiben a magyarokat és a szlováko-
kat hasonlítjuk össze, két eltérést tapasztalunk. Először: a pozsonyi magyar fiatalok
lényegesen nagyobb hányada (csaknem 61%) olvas naponta újságot. Másodszor:
ugyanez érvényes a falusi magyar fiatalokra is, csak esetükben a két célcsoport kö-
zötti eltérés kisebb (11%).

Az összes vizsgált tényező közül azt hagytam a legutoljára, amely a leginkább be-
folyásolja a napi újságolvasást, ez pedig a politika iránti érdeklődés. A 9. ábra alsó
felében elhelyezkedő „nagyon érdekel" és „egyáltalán nem érdekel" kategóriák
megoszlását szemlélve leszögezhetjük, hogy a politika, közélet iránt érdeklődő ma-
gyarok háromnegyede, a szlovákoknak pedig kétharmada olvas naponta újságot.
Azok között, akik saját bevallásuk szerint egyáltalán nem érzik közelinek ezt a terü-
letet, lényegesen alacsonyabb a naponta újságot olvasók részaránya. Természete-
sen a politika iránti érdeklődés nem izoláltan, hanem a többi vizsgált tényezővel
együtt hat ki a napilapolvasás gyakoriságára. Ugyanakkor az egyes tényezők nem
azonos mértékben játszanak közre. Atipikus fiatal magyar újságolvasó ismertetője-

A fiatalok elsősorban tévét néznek, s havonta fél könyvet olvasnak 107

gye elsősorban a politika iránti fokozott érdeklődés, majd a felsőfokú végzettség,
továbbá az, hogy pozsonyi lakos, férfi és 25-29 éves. A szlovákoknál is a politika
iránti érdeklődés a meghatározó, ezt követi a felsőfokú végzettség, a korcsoport
(25-29 éves), a nem (férfi) és az állandó lakhely (Pozsony).

A kutatás utolsó témaköre arra irányult, milyen újságokat és hetilapokat olvas-
nak a megkérdezettek.

A magyarok kétharmada a napilapok közül az Új Szót tüntette fel. Említették még
a Novy Cast (8,3%), Smet (4%) és a Sport napilapot (3%). A legolvasottabb hetilap-
ok a Vasárnap (30%), Csallóköz (6%), Szabad Újság (4%), Plus 7 dní(4%), Story,
Magyar Nők Lapja (mindkettő 3%), Új Nő (2,5%), s néhányan feltüntették még a
Bravót, Kiskegyedet, Évát, Zdraviet, Záhradkárt és Budót.

A szlovákoknak két kedvenc napilapja volt, a Sme és a Novy Cas. Mindkettőt a
megkérdezettek 25-25%-a olvasta. Emellett 8%-uk Pravda-, 6%-uk Sport-, 2,2%-uk
pedig Új Szó-olvasó. Hetilapok közül a szlovákok a következőket tüntették fel: Plus
7dní(20%), Markíza (12,2%), Moment (4%), Zivot(3%), Pohronie (2%), valamint né-
hányszor szerepelt még a Dominó Fórum, Express International, TV Komplet.

Összefoglalás

Mit is mondhatnék befejezésképpen, amikor a lényeget már leírtam a címben? A
kulturális fogyasztás belső szerkezetét illetően a felmérés nem hozott új eredmé-
nyeket, viszont alátámasztotta a már ismert trendet: a fiatalok kulturális fogyasztá-
sának abszolút meghatározó eleme a médiafogyasztás, ezen belül pedig a tévéné-
zés. Ha tehát nagykanál, akkor televízió, abból pedig leginkább a kereskedelmi - s
a szlovák fiatalokhoz képest a magyar fiatalokra ez még fokozottabban érvényes.
Hogy ez milyen értékek közvetítését jelenti, arról nem szeretnék elmélkedni, mert
ez nem képezte az általam ismertetett kutatás tárgyát.

A rádió is elég markánsan van jelen a fiatalok mindennapjaiban. A feltüntetett
csatornákból következtetve ez a médium nagyrészt a vattaszövegekkel megspékelt
zenei háttérkulissza szerepét tölti be.

A sajtó olvasása és a többi tevékenység - könyvolvasás, kulturális terek látoga-
tása - már jóval kisebb mértékben tölti ki a fiatalok életét, s amennyiben a színház-,
hangverseny-, kiállításlátogatást a művészet iránti érdeklődés jeleként értelmezzük,
akkor elmondható, hogy „művészetfogyasztás"-ban a magyar fiatalok inkább a pati-
kamérleget alkalmazzák. Természetesen a fiatalok nem képeznek egyetlen homo-
gén csoportot. Amint arra írásomban rámutattam, élethelyzetük differenciáltsága
folytán nem egyformán viszonyulnak a vizsgált kulturális javakhoz. A televízió azon-
ban mindannyiuk életét meghatározza, hiszen nemtől, korcsoporttól, nemzetiségtől,
iskolai végzettségtől és településszerkezettől függetlenül szinte mindannyian rend-
szeres tévézők, s a magyarok 41%-a a saját személyes színes képernyőjével rande-
vúzik - naponta5.

Jegyzetek

1. Szlovákiában két célcsoport volt, a Dél-Szlovákiában élő 15-29 éves szlovákiai magyar fi-
atalok és az ugyanott élő, ugyanolyan korú szlovák fiatalok. Az előbbiek mintáját 1000,
az utóbbiakét 500 megkérdezett alkotta. Az adatfelvétel standardizált kérdőívvel zajlott.

108 Lampl Zsuzsanna

2.   írásomban az utóbbi kettővel nem foglalkozom.

3.   A kutatás célcsoportjai közül a kárpátaljai magyar fiatalok olvastak a legtöbbet, évi 15
könyvet, majd a belső erdélyi magyarok következtek évi 11 kötettel. A vajdasági magya-
rok átlagosan 9 könyvet olvastak el 2001-ben. A szlovákiai magyar fiatalokhoz képest ke-
vesebbet olvastak a székelyföldi (évi 5 könyv) és a partiumi magyarok (évi 2 kötet). A
többségi nyelvű fiatalok olvasási szokásait a többi célterületen még nem dolgozták fel.

4.   A fővárosban élő magyarok 94%-a olvasott az elmúlt évben, a vidéki városokban és falun
élőknek csak 70%-a. A szlovákok esetében még differenciáltabb képet kapunk: a pozso-
nyi szlovákok 83%-a olvasott, a vidéki városokban élők 70%-a, a falusiaknak pedig csak
a 40%-a.

5.   A magyar megkérdezettek 98%-a tüntette fel, hogy van a háztartásban színes televízió,
de ezen a tévén kívül 41%-uknak van sajátja is.

Zsuzsanna Lampl

cultural needs of the slovak youth

From which do people consume more: bread or culture? There is no word on
bread in the writing, although there is on culture, because the youth research
titled Mozaik 2001 introduces data in connection with cultural consumption.
The „bag" labelled cultural consumption contains reading, visits of different
cultural institutions, places (cinema, theatre, concert, exhibition, library, book-
store, etc), but alsó media-consumption that includes TV watching, radio lis-
tening, newspaper reading and receiving other média, e.g. billboards and inter-
net usage, as well. From this list it is evident that those members of develo-
ped societies that have no problem with obtaining everyday bread, evidently
consume more from culture. Therefore the introducing question is to be modi-
fied as follows: from which fields of culture does the Hungárián and the Slo-
vak youth living in South Slovakia consume in a big and from which in a small
extent?

In connection with the inner structure of cultural consumption the exami-
nation has not brought new results, although confirmed the known trend: the
absolute determining element of the youth's cultural consumption is media-
consumption, and more precisely, TV watching and mainly commercial - and
comparing with the Slovak youth, the Hungárián youth's consumption rate is
evén higher.

Radio is alsó significantly present in the everyday life of the youth. Dedu-
cing from the reported channels this média plays mainly the role of musical
background with cotton-wool lyrics.

Reading the press and the other activities - reading books, visiting cultural
places - is present in the life of the youth in a much more less extent. And if
we consider visiting a theatre, concerts, exhibitions as a sign of interest
toward art, then we can state that in „art consumption" mainly the Hungárián
youth shows a lower extent. Obviously, the youth does not represent a single
homogenous group. The writing indicates that due to the difference of the
youth's life situations, youth does not relate to the examined cultural pheno-
mena equally. Although, television determines their lives, since they are all
regular watchers regardless of sex, age group, nationality, education and terri-
tory and 41% of Hungarians daily dates with their personal colour screen.

KONFERENCIA

Dél-Szlovákia gazdasági fejlődése
és a határon átnyúló kapcsolatok

A Szlovákiai Magyar Értelmiségi Fórum, a Szlovákiai Magyar írók Társasága, a Szlo-
vákiai Magyar Professzorok Klubja és a Fórum Kisebbségkutató Intézet szervezésé-
ben 2004. december 15-én Somorján került megrendezésre a Szlovákiai Magyar Ér-
telmiségi Találkozó gazdasági szekciójának konferenciája Dél-Szlovákia gazdasági
fejlődése és a határon átnyúló kapcsolatok címmel a Fórum Kisebbségkutató Inté-
zetben. A konferencia programját a tavaszi párkányi értelmiségi találkozón megfo-
galmazódott igények alapján állították össze, fokozott figyelmet szentelve Szlovákia
európai uniós tagságából származó lehetőségekre és a szlovák-magyar határ men-
ti régiók együttműködésének megerősítésére. Emellett a találkozó lehetőséget nyúj-
tott a gazdasági értelmiségiek kötetlen szakmai eszmecseréjére, a területfejlesz-
téssel kapcsolatos aktualitások, problémák megvitatására.

A találkozó nyitóelőadását Rechnitzer János, a Magyar Tudományos Akadémia
Regionális Kutatások Központja Nyugat-magyarországi Tudományos Intézetének
igazgatója tartotta meg a Határon átnyúló gazdasági kapcsolatok - a régiók Európá-
ja címmel. Rechnitzer János felvázolta a Bécs-Pozsony-Győr régió területfejlesztési
stratégiáját, amely fejlesztési elképzelések jelentősen befolyásolják már a közeljö-
vőben a nyugat-szlovákiai magyarság társadalmi-gazdasági környezetét.

A második előadóként Zászlós Gábor, a TriGránit Office Rt. szlovákiai elnök-ve-
zérigazgatója szólalt fel, aki a magyarországi tőke szlovákiai szerepét, jelenlétének
mértékét és ezen tőkének a két ország kapcsolatára gyakorolt hatását elemezte.
Többek közt beszélt arról, hogy miként járult hozzá a magyarországi tőke Szlovákia
és Magyarország kapcsolatának erősítéséhez (a Szlovákiába 2004. június 30-ig
eszközölt külföldi beruházások, országok szerinti listáján Magyarország az előkelő
5. helyen szerepel 22,6 Mrd Sk értékben, megelőzve olyan országokat, mint Auszt-
ria [20,4 Mrd Sk], Csehország [16,6 Mrd Sk], USA [13,5 Mrd Sk], Olaszország [4,9
Mrd Sk], Svájc [4,6 Mrd Sk] stb.).

Harmadik felszólalóként Harna István parlamenti képviselő, korábbi építésügyi
és régiófejlesztési miniszter, szólt a találkozó résztvevőihez a Gazdasági kapcsola-
tok és kapcsolati tőke az európai gazdasági térben c. előadásában. Harna István el-
mondta, hogy a kapcsolati tőke (amely azokat a potenciálisan meglevő és felhasz-
nálható, tőkésíthető adottságokat takarja, melyek eredményesen hasznosíthatók a
regionális gazdasági fejlesztésekben, ilyenek például a földrajzi közelség, a közös

144 Konferencia

természetes régióhoz való tartozás, közös nyelv, közös kultúra, történelmi és gaz-
dasági múlt stb.) különösen nagyjelentőségű tényezővé válhat mint Dél-Szlovákia,
mint Észak-Magyarország gazdaságilag elmaradott és leszakadt területeinek hosz-
szútávon fenntartható fejlesztése és gazdasági növekedése szempontjából.

A konferencia negyedik előadója Szlovákia mezőgazdasági minisztere, Simon
Zsolt volt, aki előadásában a dél-szlovákiai mezőgazdaság helyzetét vázolta fel, ki-
emelt figyelmet szentelve az ország EU csatlakozásának köszönhetően felmerült
uniós agrártámogatási és vidékfejlesztési lehetőségekről (mindenekelőtt a legter-
mékenyebb dél-szlovákiai régiókat illetően). A konferencia záróelőadását Gyurovsz-
ky László, Szlovákia építésügyi és régiófejlesztési minisztere tartotta meg Regioná-
lis fejlesztés, támogatások, kilátások címmel, amelyben a hallgatóság részletes ké-
pet kapott az uniós források 2006-ig történő pályázati kategóriáiról.

A találkozó záróaktusaként könyvbemutatóra került sor, amelyet Horváth Gyula,
az MTA Regionális Kutatások Központjának főigazgatója vezetett, s a szerkesztésé-
ben készült Dél-Szlovákia c kötet mutatta be, amely Dél-Szlovákia társadalmi-gazda-
sági állapotát és a fejlődés különböző tényezőit tárja az olvasó elé, s amely a Kár-
pát-medence régiói sorozat 2. köteteként jelent meg a MTA Regionális Kutatások
Központja és a Dialóg Campus gondozásában 2004 decemberében. A kötet szerző-
inek többsége fiatal szlovákiai magyar területfejlesztő szakember, akik közül a be-
mutatón jelen volt és rövid észrevételeket is tett a dél-szlovákiai területfejlesztési
lehetőségeket illetően Baros Regina, Hakszer Richárd, Lelkes Gábor, Roskó Péter
és Szalay Zoltán.

A gazdasági értelmiségiek találkozóját 2005 kora tavaszán az értelmiségi talál-
kozó újabb fórumára kerül sor Somorján, amelynek a témája a szlovákiai magyar ok-
tatás lesz (különös tekintettel a komáromi Selye János Egyetem és a nyitrai magyar
kar eredményeire, valamint az elmúlt években jelentősen leépült szakmunkáskép-
zés helyzetére a dél-szlovákiai régiókban).

Lelkes Gábor

KÖZLEMÉNYEK

LlSZKA JÓZSEF

Bezárkózás a nemzeti hagyományba,
avagy lesz-e szemléletváltás a szlovákiai

magyar néprajzban?

Fejtegetésem főcímét Komoróczy Géza okos könyvétől (Komoróczy 1995) kölcsö-
nöztem, s habár az látszólag(!) legfeljebb kevés kapcsolatban áll az alább elmon-
dandókkal, talán - s remélhetőleg, ez azért majd kiderül - a cím mégsem volt tel-
jesen öncélú.

Gabriela Kiliánová egy néhány esztendeje megjelent írásában (Kiliánová 2000,
132-139) a 19. század egyik szlovák folklórgyűjtője hagyatékának rendszerezése
közben fölvetődött gondolatait osztja meg az olvasóval. Frantisek Sujansky
(1832-1907), római katolikus pap, aki egész habitusában, tevékenységében példá-
ul a mi Majer Istvánunkra is emlékeztet (Liszka 2000, 134-135), folklórgyűjtéseket
is végzett, elsősorban az északnyugat-szlovákiai szülőfalujában, Rajecban és kör-
nyékén, valamint a későbbi, közép-szlovákiai működési helyein. Kiliánovának fel-
tűnt, hogy a Sujansky által feljegyzett prózai népköltészeti anyagban, de akár a nép-
dalokban, közmondásokban sem fordultak elő más, a szlovákkal együtt élő népek-
re (magyarokra, németekre, zsidókra, cigányokra stb.) vonatkozó utalások, esetleg
más nyelvű betoldások, holott „Sujansky Szlovákia területén gyűjtött, ami abban az
időben multietnikus és multikulturális volt". Most - miközben jótékony szembehu-
nyással elnézzük azt az anakronizmust, miszerint „Szlovákia területén gyűjthetett
volna", tudván, hogy a helyes és történetileg korrekt meghatározás a „mai Szlová-
kia területe" lenne - egyet kell érteni a megállapítással, hozzátéve: ez a terület ma
is multietnikus, s talán multikulturális is (utóbbiban nem vagyok teljesen biztos, de
hát ez többek között distancia kérdése is). Még az 1980-as években, Kiszucában
végzett terepmunkája során - folytatja Kiliánová - saját maga még bőségesen tu-
dott ilyen, más etnikumokkal összefüggésbe hozható szövegeket feljegyezni. Nyil-
vánvaló tehát, hogy Sujansky az ilyen jellegű szövegeket vagy föl sem jegyezte, illet-
ve ha mégis, a publikációi előkészítése során selejtezte ki őket. Kiliánová végkövet-
keztetése: „a nemzeti kultúra konstrukciójáról lenne szó, amely egy aránylag zárt
rendszer, s amely egyszersmind rögzíti is a magunkfajta és az idegenek közti hatá-
rokat? A fentiek szellemében a szövegek gyűjtője, összeállítója és kiadója tudato-
san a 'mieinktől' gyűjtött s talán a 'mieinkről' szóló elbeszélésekre összpontosít. Ez
a hozzáállás a továbbiakban a másoknak (akár mint szubjektumnak, akár mint ob-
jektumnak) a 19-20. század fordulója körüli élő folklórtradíciójáról megkonstruált
képből való kihagyásában, kitörlésében is megnyilvánulhat". Azzal a meggyőződés-

140 Liszka József

sel zárja fejtegetéseit, hogy a nemzeti koncepciók ma is gyakran befolyásolják a
folklórgyűjtéseket. Rendkívül fontosnak tartom Kiliánovának ezt a rövid eszmefutta-
tását, hiszen a 21. század küszöbén végre itt és most(!) szembenéz és szakit a nép-
rajz nemzeti keretek közé bezárkózó 19. századi terhes örökségével.

Mi a helyzet viszont, ha szétnézünk saját házunk táján? A szlovákiai magyar nép-
rajz vajon milyen mértékben nézett szembe e 19. századi örökséggel? Megpróbált-
e már egyáltalán szembenézni vele?

Mivel a következőkben „elrettentő" példaként felhozandó írások szerzőinek jó
szándékában nincs okom kételkedni, s megbántani sem szeretném őket, ezért a
következőkben nevesítetlenül, sőt a bibliográfiai koordinátáik megadása nélkül em-
lítem őket. Végső soron, ha nem is korlátlan mértékben, de mégiscsak viszonylag
nagy számban gyarapítható, bizony, sajna általánosítható példák ezek.

Egy zoborvideki magyar szöveges folklórgyűjtemény összeállítója az egyik mon-
datípusról nem is olyan régen elcsodálkozva állapította meg, hogy az egész magyar
nyelvterületen csak és kizárólag Nyitra környékén ismeretes. Az előfordulás ezen
„elszigeteltségéére szerzőnk nem talált magyarázatot. Viszont még kérdésként
sem vetődött föl benne (legalábbis ennek könyvében semmilyen tanújelét nem ad-
ta), hogy esetleg a környező szlovák falvak szöveges folklóranyagával kellene kuta-
tási eredményeit összevetnie. Azokkal lehet, hogy mutatna hasonlóságot. Ehhez
persze ismerni kellene ezt a szlovák anyagot is. Az utóbbi hónapokban kettő, szin-
tén a Zoborvidék „magyar" hiedelemalakjairól írott tanulmány került a kezembe. Itt
is hasonló „rezervátumszemlélet"-tel van dolgunk: az még hagyján, hogy a dolgoza-
tok úgy kezelik a kutatott településeket, mintha azok homogén magyar lakosságú-
ak lennének, a környező szlovák falvaktól meg legalábbis egy berlini fal választaná
el őket, de még az írások végén felvetett, jövőben elvégzendő feladatok sorában
sem látták indokoltnak figyelmeztetni az interetnikus kapcsolatok kutatásának fon-
tosságára.

A közelmúltban lektoráltam egy kéziratot, amely Ipoly-menti legények két világhá-
ború közötti katonakönyveit adja közre. A lektorálás során csak a szerző által legé-
pelt, magyar nyelvű verseket, dalokat láttam. Már a kötet megjelenése után kerül-
tek a kezembe a szóban forgó katonakönyvek fénymásolatai. S ezekből legnagyobb
meghökkenésemre kiderült, hogy a magyar többségű bejegyzések mellett szlovák
és cseh nyelvű emlékversek, rigmusok is szerepelnek e gyűjteményekben. Mivel a
kötet szerzője magyar, s a magyar „népi kultúra értékeinek a mentése" volt nyilván-
való célja, a más nyelvű szövegeket jóhiszeműen (gondolván: ezek nem a magyar
népi kultúra részei) nemes egyszerűséggel kihagyta a publikációból...

Az elmúlt években nagy sikerrel „tájolt" a szlovákiai magyar tájak jellegzetes
(vagy annak vélt) viseleteibe öltöztetett babák kiállítása. A rendezvénysorozatot kí-
sérő élénk sajtóvisszhang alig néhány kivételt leszámítva, „felvidéki népviseleti ba-
bák" (kiemelés tőlem, L. J.) kiállításáról adott hírt. E cikkek, híradások íróiban te-
hát fel sem vetődött, hogy a „Felvidék" (már ha egyáltalán pontosan körvonalazha-
tó ez a térség, amit kötve hiszek) multietnikus régió, s nem csak magyarok lakják,
amint ezek a sajtótermékek sugallták. Egy, a közelmúltban megjelent néprajzi „falu-
monográfia" recenzense ismertetése végén felveti, hogy „a könyv egyes fejezetei -
kellő szelektálással - a valaha elkészülő felvidéki néprajzi tankönyv értékes eleme-
it alkothatják" (kiemelés tőlem, L. 1). Ebben az esetben is példaértékű, hogy a cikk-

Bezárkózás a nemzeti hagyományba... 141

író „felvidéki" alatt természetesen magyart ért, mintha a „Felvidék"-en más etni-
kum nem is élt volna, illetve élne a magyar mellett. Bizony jó ötlet: kellene egy „fel-
vidéki néprajzi tankönyv", amely azonban egymás mellett mutatná meg a magyar, a
szlovák, a cigány, a zsidó, a német, a ruszin és így tovább népi kultúrát. Tekintsük
ezt akár egy újabb kihívásnak! Állítsunk össze egy olyan (tan)könyvet, amely Szlová-
kia 21. századi etnikumai népi kultúráit mutatja be: azonosságaikban és különbö-
zőségeikben egyaránt.

Annak idején, amikor Julián Grocesku, román irodalmár plagizálással vádolta
meg Kriza Jánost a Vadrózsák c. népköltési gyűjteménye néhány balladája kapcsán
(hogy tudniillik azokat Kriza vagy munkatársai románból fordították volna), az erdé-
lyi magyar gyűjtő a Fővárosi Lapokban 1864-ben azzal védekezett, hogy már azért
sem plagizálhatott, mivel - „elég sajnálatos, de való tény", de - sem ő, sem mun-
katársai nem tudnak románul és a román kultúrát, költészetet sem ismerik (vö.
Kriza 1982, 75). Ha valaki manapság felüt egy szlovákiai magyar néprajzi munkát,
akkor ezek zöme (tisztelet a kivételnek), mintha azt a „sajnálatos, de való tényt" tá-
masztanák alá, mintha szerzőjük a szlovák nyelvet nem beszélné, a szlovák kultú-
rát nem ismerné. Van egy óriási különbség persze: amíg Kriza legalább „sajnálatos"-
nak minősítette tudásbeli hiányosságait, a mi szerzőinkben, ez - legalábbis úgy tű-
nik - föl sem vetődik problémaként.

Nagyon sokszor elmondtam már, de komolyan gondolom, ezért megismétlem: az
interetnikus vagy interkulturalis kapcsolatok kutatásának fontosságát rengeteg érv
támogatja, s ezek közül csak egy - de talán mindenki számára elfogadható! - az,
hogy saját kultúránkat sem ismerhetjük meg a maga valóságában és történetiségé-
ben, ha nem vagyunk tisztában a velünk együtt vagy szomszédságunkban élő népek
kultúráival. Közismert tény, térségünk a történelem során rendkívül széljárta, huza-
tos terület volt. A migrációs, asszimilációs és disszimilációs folyamatok következté-
ben alig találni ma olyan települést vagy kistérséget, amely a kora-középkortól kon-
tinuus lakossággal bírna. Tucatjával lehet sorolni a példákat Dél-Szlovákia-szerte el-
szlovákosodott magyar, ruszin, horvát vagy morva, elmagyarosodott szlovák, né-
met, morva, illetve ruszin településekről. Ezek a népességek elsőrendűen „csak"
nyelvet váltottak, kultúrát viszont nem, illetve a nyelvnél jóval lassabban és differen-
ciáltabban. Mivel a néprajz európai etnológia kultúratudomány, nem engedhetjük
meg magunkat azt a szemellenzős luxust, hogy a mai nyelvi állapotok szerint válo-
gassuk kutatási terepeinket. „Mintha feltámadt volna a 19. század" - kiált fel egy
helyen Komoróczy már idézett könyvében. Optimista ember lévén, én azért bízom
benne, hogy előbb-utóbb csak leáldozik már az az - általam azért tisztelt és szere-
tett, de napjainkra idejétmúlttá vált - tizenkilencedik század...

Felhasznált irodalom

Kiliánová, Gabriela 2000. Frantisek Sujansky este raz. Krátka úvaha k dejinám slo-
vesnej folkloristiky a jej ciel'om. In: Zuzana Profantová (ed.): Folklór a folk-
loristika na prahu milénia na Slovensku. Bratislava, ARM 333, 132-139.

P-

Komoróczy Géza 1995. Bezárkózás a nemzeti hagyományba. Az értelmiség felelős-
sége az ókori Keleten. Budapest, Osiris.

142 Liszka József

Kriza Ildikó 1982. Kriza János és a kortársi eszmeáramlatok. In: Kriza Ildikó
(szerk.): Tudománytörténeti tanulmányok a 19. századi folklorisztikáról.
Budapest, Akadémiai Kiadó, 75. p.

Liszka József 2000. A szlovákiai magyarok néprajza. Budapest-Dunaszerdahely,
Osiris—Lilium Aurum, 134-135. p.

Acta Ethnoloaca Danubiani

r

Az Etnológiai Központ Evkönyve

Rocenka Vyskumneho centra europskej etnologie
Jahrbuch des Forschungszentrams fur Europáische Ethnologie

2003-2004

,'■"•■ -■

ü ...

=—

Lilium Aurum

JURAJ MARUSIAK

A magyar kisebbség a normalizációs évek
szlovákiai politikájának összefüggéseiben1

(1. rész)

Marusiak Juraj                                                                                              316.022.4(437.6)(=511.141)

The Hungárián Minority in Connection with the Slovak                                                          323.1(437.6)

Policy of Normalization Period

Hungarians in Czechoslovakia, communistic régime, normalisation, oppositional institutions, Csemadok,
Hungárián Committee for Right Assertion in Czechoslovakia, culture, education, place names, language
usage.

A szlovákiai magyar ellenzék tevékenysége, csakúgy mint a keresztény ellenzék és
korlátozott mértékben az úgynevezett polgári ellenzék aktivitása a hatvanas évek-
ben kibontakozott folyamatokhoz kapcsolódik. A protagonisták (Duray Miklós, Nagy
László, Varga Sándor) a Csemadok munkatársai voltak, illetve az ifjúsági és diák-
mozgalomból indultak. A hatvanas évek liberális légköre lehetővé tette, hogy nyilvá-
nos szervezetek a hatóságok által hivatalosan nem engedélyezett tevékenységeket
utólagosan elismertessenek. Ilyen volt például a József Attila Ifjúsági Klub, amely
ugyan létrejötte idején (1964) önálló szervezetként nem működhetett, de a Csema-
dok utólag vállalta felette a védnökséget. A szerveződés kezdeti feladatainak ellá-
tásában komoly munkát végzett Kajla Júlia és Németh István költő, majd
1965-1967-ben Duray Miklós vette át a vezető szerepet, akit 1967-ben A. Nagy
László váltott fel. Az alapítók közé tartozott Varga Sándor és Kiss József történelem
szakos egyetemi hallgatóként.

Ez a klub 1965-től kezdve tevékeny részt vállalt minden év március 15-én - az
1848-as forradalom évfordulója alkalmából - a ligetfalui Petőfi-szobor koszorúzásá-
nak szervezésében. A ligetfalui szobor szinte a pozsonyi magyarok zarándokhelyévé
vált. A hatvanas évek második felében további, a brünni és a prágai magyar nem-
zetiségű diákokat tömörítő ifjúsági klubok jöttek létre. A klubmozgalom fokozatosan
kiterjedt nyári táborozások szervezésére, amelyek egyre inkább a diákok kritikai né-
zeteinek kifejezésre juttatását lehetővé tevő fórummá váltak.2

Az 1968-69-ben az immár reformszellemiségű Csemadok keretei között elkez-
dődött a szakértelmiségnek a nemzetiségi szellemi életbe való bekapcsolása is.
Megalakult a Néprajzi Társaság és a Szociológiai-Szociográfiai Társaság létrehozása
is elkezdődött. Ezek a kezdeményezések kedvező körülmények között kiterjedt nem-
zetiségi civilszerveződéssé terebélyesedhettek volna. Tevékenységük az úgyneve-
zett normalizációs időszakban a Csemadokon belüli ún. konszolidálást végrehajtó
garnitúra „jóvoltából" elsorvadt.

52 Juraj Marusiak

Az egységes csehszlovákiai ifjúsági mozgalom, a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség
(CSISZ) felbomlása után létrejött a Magyar Ifjúsági Szövetség (MISZ), melynek élet-
re hívásában másokkal együtt részt vett Tóth Lajos és Duka-Zólyomi Árpád.3 A Szlo-
vák Tudományos Akadémia Elnöksége kedvezően fogadta az etnikai kisebbségek
képviselői által benyújtott, az Akadémia keretei közötti kisebbségi kutatóműhely lét-
rehozását célzó javaslatot.4

A szakértelmiség összefogására irányuló törekvésekben azonban épp akkor,
amikor 1969 végén kezdett lendületet venni, negatív törés állt be. Az 1968-ban
Lőrincz Gyula helyett a Csemadok élére került Dobos Lászlónak és a kisebbségi al-
kotmánytörvény kidolgozásában tevékenyen részt vett Szabó Rezsőnek fokozatosan
távozniuk kellett a közéletből, a Csemadokot is beleértve, helyettük új, úgynevezett
normalizáló garnitúra ragadta magához a vezető szerepet, amely Szlovákia Kommu-
nista Pártjával együttműködve a szlovákiai magyar kisebbség önálló életének lehe-
tetlenné tételére törekedett. Az intézkedések értelmi szerzői és kezdeményezései
nemritkán maguk a Csemadok-funkcionáriusok voltak. A vezető posztokra sok he-
lyütt visszatértek az 50-es és 60-as évek hatalmi struktúrájával összefonódott sze-
mélyiségek. A magyar kisebbség önálló szerveződéseit, illetve azok csíráit ellehe-
tetlenítették, miközben a felszámolás az SZLKP vezetői részéről jövő informális nyo-
más és a Csemadok közvetlen hatalmi intézkedései folytán történt. így volt ez pél-
dául a Magyar Ifjúsági Szövetség esetében, amely a normalizációs állapotok fojto-
gató légkörében már nem is kérte a regisztrálást. A Csemadok mint „a szlovákiai
magyar kisebbség társadalmi-érdekvédelmi szervezete"5 a Nemzeti Frontból kizárva
a Művelődésügyi Minisztrérium alárendeltségébe került.6 Ezzel jócskán csökkent
közéleti szerepe. Nem javasolhatott például jelölteket a nemzeti bizottságokba tör-
ténő és a parlamenti választások során. Szerepe leszűkült a kultúra területére, el-
vesztette azt a politikai súlyát, amellyel, ha korlátozott mértékben is 1969-ig ren-
delkezett. Főként az 50-es évek második felétől kezdve ugyanis az SZLKP hatalmi-
döntéshozatali csúcsvezetésének akarata ellenére jelentkeztek, főként az alsóbb
szinteken a Csemadokot a magyar kisebbség politikai képviseleteként értelmező
tendenciák. A Csemadok ugyanakkor kezdettől fogva a kommunista rezsim minden
tiltó igyekezete ellenére az elégedetlenség kifejezésre juttatásának fórumává vált.
Mindez abból is adódott, hogy a magyar kisebbségnek egyedüli, a közösség egészé-
re kiható hivatalosan elismert szervezete volt.

A Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetiségeinek helyzetéről szóló alkot-
mánytörvény elfogadása után több olyan lépés történt, amely a kisebségek
1968-69-ben kifejezésre juttatott követelésének teljesítésére irányult. Bár a ki-
sebbségek helyzetének alapvető elveit megszabó alkotmánytörvény létrehozása fö-
deratív szinten történt, a kisebbségi jogköröket meghatározó törvényi keretek meg-
teremtése és a nemzetiségi politika gyakorlati végrehajtása a két tagköztársaságra
hárult. A Szlovák Szocialista Köztársaság kormányában a nemzetiségi politikával
foglalkozó tárca nélküli miniszteri poszt létesült, melyet Dobos László töltött be, de
a normalizációs tisztogatások folytán csak 1970. június 30-ig maradt tisztségében.
Távozása után helyére már új minisztert nem neveztek ki.

A Szlovák Nemzeti Tanácsban Nemzetiségi Bizottság létesült, ugyanakkor az el-
nökség 1968. szeptember 23-i 83. számú határozata nyomán létrejött a Szlovák
Nemzeti Tanács Elnökségének Titkársága, az elnökség, illetve a Nemzetiségi Bizott-

A magyar kisebbség a normalizáciős évek szlovákiai politikájának... 53

ság kisegítő szerveként. A Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya mellett Nem-
zetiségi Tanácsot hoztak létre Dobos László vezetésével, ugyanakkor a kormánynak
is lett Nemzetiségi Titkársága, kisegítő, kezdeményező és szakfeladatokat ellátó
szervként. Ez egyben a tárca nélküli minisztérium apparátusának szerepét is betöl-
tötte, és kifejezetten a kormánynak alárendelt funkciója is volt. Munkaköri leírását a
kormány 1969. augusztus 4-i 203-as számú határozata hagyta jóvá. A Szlovák Szo-
cialista Köztársaság Oktatási Minisztériumában Nemzetiségi Osztály, a Művelődés-
ügyi Minisztériumban pedig nemzetiségi kultúrával foglalkozó munkacsoport alakult.7

A Nemzetiségi Titkárság a Szlovák Szocialista Köztársaság Kormányhivatalán be-
lül osztály szintű besorolást kapott, feladatai közé nemcsak a nemzetiségi politikát
érintő kormányintézkedések előkészítése és véleményezése tartozott, hanem kiter-
jedtek a szociális-gazdasági problémáknak, a nemzetiségi kultúrák helyzetének és
a médiának az elemzésére is, beleértve a nemzetiségi problémákkal kapcsolatos
elemzések és statisztikai feldolgozások elkészítését is. Továbbá alapanyagokat, ja-
vaslatokat, állásfoglalásokat és elemzéseket szolgáltatott a kormány Nemzetiségi
Tanácsa számára is.

A Nemzetiségi Tanács programja eleinte roppant ambiciózus volt. A testület
1969. április 4-én tartott első ülésén állandó munkabizottságokat alakítottak, kü-
lön a magyar és az ukrán részleg számára. Mindkét szakaszon szociálpolitikai, ok-
tatásügyi és kulturális kérdésekkel foglalkozó munkabizottságokat hoztak létre, a ki-
sebbségek soraiból származó szakértelmiségiek részvételével. Ezeken kívül ideigle-
nes munkacsoport alakult az eperjesi (Presov) Safárik Egyetem Bölcsészkara
dékánhelyettesének és a Nemzetiségi Tanács alelnökének, Iván Bajcurának a veze-
tésével a Szlovák Szocialista Köztársaság nemzetiségeinek helyzetéről szóló tör-
vényjavaslat politikai irányelveinek a kidolgozására. A munkacsoporton belül ad hoc
„csapatokéra hárult a részproblémák (szervek és képviselet, oktatásügy, kultúra,
nyelvhasználat) megvitatására. A Nemzetiségi Tanács munkatervében szerepelt a
nemzetiségi iskolaügyről szóló törvény téziseinek kidolgozása is, különös tekintet-
tel a szakközépiskolák és tanonciskolák hálózatának kibővítésére. A Tanács sokszo-
rosított eljárással készülő közlöny rendszeresítését is tervezte, amely fokozatosan
időszaki kiadványként jelent volna meg. A tervek között a Szlovák Tudományos Aka-
démián belül működő önálló Kisebbségkutató Intézet létrehozása is szerepelt,
amelynek feladata a kisebbségi problematika komplex vizsgálata lett volna. Erre az
intézetre hárult volna az alapanyagok elkészítése a Nemzetiségi Tanács számára.8

A Nemzetiségi Tanács 1969-ben még két ízben ülésezett Dobos László vezeté-
sével, de a munka eredeti üteme lelassult. A második, 1969. július 7-én tartott ülés
megbízta Dobos Lászlót, Viliam Plevzát, Juraj Zvarát és Gyönyör Józsefet, hogy
1969. júlus 21-ig dolgozzák ki a nemzetiségek helyzetéről szóló törvény politikai
irányelveit. A kormány Nemzetiségi Titkárságának vezetője, Tolvaj Bertalan a nem-
zetiségek helyzetével foglalkozó törvény alapelveinek téziseit terjesztette elő, amire
megbízást kapott. A Nemzetiségi Tanács a járási nemzeti bizotságok, illetve a helyi
nemzeti bizottságok mellett létrejövő nemzetiségi testületek problematikájával, va-
lamint a nemzetiségek nyelvén történő televízióadásnak (az 1969-es év második fe-
lének végéig esedékes) előkészítésével és a nemzetiségek életét bemutató szlovák
nyelvű hírek és tudósítások sugárzásával. Programon szerepelt a Magyar Területi
Színház létrehozása Kassa székhellyel.9 A Nemzetiségi Tanács következő ülésén

54 Juraj Marusiak

1969. december 2-án a nemzetiségek helyzetéről szóló törvénnyel kapcsolatosan
csak szóbeli információk hangzottak el, legalábbis a hivatalos dokumentumok sze-
rint a megelőző tanácskozáson született határozatok ellenőrzése elmaradt.10

A Kassai Thália Színház 1970-ben ugyan a komáromi Magyar Területi Színház kas-
sai színpadaként létrejött11, de a Nemzetiségi Tanács és a Kormányhivatal melletti
Nemzetiségi Titkárság működése a normalizációs tisztogatások megindulásával
majd egy évre megrekedt. Még a tanács statútumának a kidolgozása sem vette kez-
detét. A titkárság két vezetőjének, Tolvaj Bertalannak és Fedor Gondornak távoznia
kellett tisztségéből. Tolvajt kórházi kezelése közben bocsátottákel állásából. Okként
egyebeken kívül azt hozták fel, hogy a Nemzetiségi Tanács az egyes tárcáknak a nem-
zetiségi politikával kapcsolatos tevékenységét összehangolni igyekvő szerepre akart
szert tenni. Stefan Sádovsky, a Szlovák Szocialista Köztársaság kormányának elnö-
ke, aki Dobos László távozása után saját hatáskörébe utalta a nemzetiségi politika
intézését 1970. szeptember 30-i hatállyal lényegesen megváltoztatta a Nemzetiségi
Tanács összetételtét. A Tanácsban létrejöttekor paritásos képviselettel rendelkeztek
a szlovákok, a magyarok és az ukránok. A Sádovsky által eszközölt változtatások nyo-
mán a testületnek 9 szlovák, 6 magyar és 3 ukrán nemzetiségű tagja lett. Sádovsky
ezt a lépést úgy indokolta, hogy a kormány Nemzetiségi Tanácsának csupán kisegí-
tő szerepe van, míg „a a nemzetiségi politika megvalósítása az államalkotó nemzet
szerveire tartozik, az egyes nemzetiségek képvielőivel együttműködve". A jelentés-
ben, amelyet a Nemzetiségi Titkárság tevékenységéről a kormány elé terjesztett, kö-
zölte, hogy „tevékenységében komoly fogyatékosságok" merültek fel, nehezményez-
ve például a miniszterekkel folytatott közvetlen levelezést és „az autonomitás bizo-
nyos elemeit".12 A Nemzetiségi Tanács Sádovsky vezetésével csak 1970. november
20-án ült össze. Az egykori mérsékelt reformpárti Sádovsky hatalmi pozícióinak meg-
őrzése érdekében a normalizációs politika odaadó, olykor rendkívül kezdeményező
végrehajtásának és formálásának szolgálatába szegődött. Ez viszont nem mentette
meg őt a hetvenes években attól, hogy politikai „hullá"-vá váljon. Stefan Sádovsky a
Nemzetiségi Tanács ülésén azzal vádolta meg a Nemzetiségi Titkárságot, hogy „túl-
lépte hatáskörét, beavatkozott a szaktárcák ügyeinek intézésébe". A nemzetiségi
szakosztály szerinte csak tanácsadói és kezdeményező szerep betöltésére jogosult,
feladatköre csupán a kifejezetten nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos anyagok kidol-
gozását foglalta magában. Ugyanakkor a Nemzetiségi Tanács hatásköre leszűkült a
kultúra és az oktatásügy területére, kiszorultak belőle a szociális és gazdasági kér-
dések. Míg 1970-ig a nemzetiségek helyzetéről szóló törvény előkészítésével kapcso-
latos munkálatok minden valószínűség szerint főként informális politikai nyomás kö-
vetkeztében akadoztak, Stefan Sádovsky 1970 novemberében nyilvánosan kijelen-
tette, hogy a készülő törvény politikai alaptéziseinek javaslata „politikai okokból el-
fogadhatatlanok [...] Ezért leállítottam a továbbfolytatást. Az egésznek teljesen újból
kell nekiállnunk". Rögvest magyarázatot fűzött hozzá, hogy is képzeli el a törvényja-
vaslattal kapcsolatos teendők újrakezdését: „javaslom, hogy e munkálatoknak ne
vágjunk neki azon nyomban".13 Mindez annak ellenére alakult így, hogy a Szlovák Szo-
cialista Köztársaság nemzetiségeinek helyzetéről szóló törvényjavaslat jóváhagyása
a Szlovák Köztársaság kormánynyilatkozatát követően része volt - minduntalan elto-
lódva - a féléves munkaterveknek.14

A magyar kisebbség a normalizáciős évek szlovákiai politikájának... 55

Ugyanakkor 1970-ben a Szlovák Szocialista Köztársaság Belügyminisztériuma ki-
adta az 1970/93-as számú rendeletét a községnevek, lakótelepek, utcák és nyilvá-
nos térségek elnevezésének használatáról. Ez a rendelet nem engedélyezte példá-
ul az utca-, helység- és községnevek kétnyelvű használatát, kiadását állítólagos
„nemzeti érdekek"-re hivatkozva indokolták.15 A Szlovák Sajtó- és Tájékoztatási Hi-
vatal 1970/585-ös számú, 1970. december 14-én hozott döntése értelmében -
amely az említett rendelet 7. paragrafusára hivatkozott - pedig betiltotta a második
világháború előtt használatos, történelmi helység- és utcanevek használatát a saj-
tóban és a tömegtájékoztató eszközökben. Ennek a döntésnek, illetve az idézett
rendeletnek a megszegése okán a Szlovák Sajtó- és Tájékoztatási Hivatal a kiadók-
kal szemben „a törvényadta jogkörön belüli intézkedéseket foganatosíthat"-ott.16 A
hivatal hasonló döntéseket hozott, 405-ös szám alatt, 1971 augusztusában is. En-
nek a rendeletnek az abszurd és diszkriminatív volta annál kirívóbb volt, hogy a szlo-
vák nyelvben, természetszerűen, szankciómentesen használták az eredeti elneve-
zésektől eltérő földrajzi neveket (például Wien-Vieden).

A Nemzetiségi Tanács 1971-ben, csakúgy, mint a megelőző évben, csupán egy-
szer ült össze. A tanácskozás formális jellegű volt, nem tárgyalt semminemű elvi
anyagról.17 A normalizációs tisztogatások fő hullámának tetőzése idején, 1972-ben
a tanács munkája kezdett rendszeresebbé válni. Megtárgyalásra került a nemzeti-
ségi iskolákban folyó szlováknyelv-oktatás, a magyar kisebbség helyzete az egyes
kerületekben, új magyar osztályok nyitása egyes szakközépiskolákban stb. Olyan té-
mák voltak ezek, amelyek nem váltottak ki komolyabb szembenállást.18 A Szlovák
Szocialista Köztársaság Kormánya Elnökségének 1972. január 26-án hozott, 18-as
számú határozata jóváhagyta, négy évi formális fennállás után a Nemzetiségi Ta-
nács statútumát.

A 70-es évek eleje az eredetileg proklamált kisebbségpolitikai törekvésektől va-
ló elkanyarodás időszaka volt. A nemzetiségi politika fokozatosan az akkori politikai
elit érdeklődésének perifériájára szorult. Az új normalizációs politikai garnitúra a
nemzetiségi politika terén sem volt hajlandó belemenni az adott állapotok semmi-
nemű változtatásába. Kész volt azoknak a változásoknak a felszámolására is, ame-
lyek a 60-as évek végén következtek be. Helyi szinten már 1969 őszén jelentkezni
kezdtek némely, főként új iskolák, illetve magyar tanítási nyelvű osztályok megnyitá-
sára irányuló törekvésekkel kapcsolatos problémák.19

Sokkal súlyosabb kihatása volt azonban a Szlovák Szocialista Köztársaság leg-
felsőbb szerveinek szintjén történt intézkedéseknek. Már 1968 után abbamaradt a
törvények és más jogi normák magyar nyelvű kiadásának korábbi gyakorlata. A Szlo-
vák Nemzeti Tanács Nemzetiségi Bizottságát az 1971-es választásokat követően
megszüntették, illetve összevonták a Szlovák Nemzeti Tanács nemzeti bizottságok-
kal, államigazgatással és a nemzetiségi ügyekkel foglalkozó bizottságával. A való-
ságban azonban a nemzetiségi politika ezen a bizottságon belül is marginális sze-
repet játszott. Két év leforgása alatt ez a bizottság nem adott ki semminemű, a
nemzetiségekkel kapcsolatos tájékoztatást.

Az Oktatásügyi Minisztérium Nemzetiségi Főosztálya osztályszintre került, vagyis
a tárcán belül visszaállt az eredeti állapot. A Szlovák Szocialista Köztársaság
Művelődésügyi Minisztériumában 1971 után a nemzetiségi problematika egyetlen
munkatársra tartozott. A kormány magyar nemzetiségű miniszterhelyetteseinek fo-

56 Juraj Marusiak

kozatosan olyan ügykörök jutottak, amelyek össze sem függtek a nemzetiségi prob-
lematikával. Bonyolódott a magyar nemzetiségű diákok magyarországi főiskolai ta-
nulmányait lehetővé tevő államközi megállapodás végrehajtása is. Az illetékes főis-
kolán történő felvételi megbeszéléseken túlmenően az érdeklődőknek a tantestület-
től kapott véleményezésre és Szlovákia Kommunista Pártja iskolai szervezetének,
a járási pártbizottságnak a beleegyezésére is szüksége volt, sőt külön az oktatási
minisztériumban lezajló felvételi megbeszéléseket is megköveteltek.

Míg a Cseh Szocialista Köztársaság kormánya 1970. február 20-án jóváhagyta,
hogy a vegyes lakosságú kerületekben, járásokban, városokban, illetve községek-
ben a nemzeti bizottságok mellett nemzetiségi testületek is létesüljenek, a Szlovák
Szocialista Köztársaság Belügyminisztériuma hasonló testületek létrehozását
1970/184-es számú, 1970. február 9-én kelt levelével elutasította.

A Szlovák Sajtó- és Tájékoztatási Hivatal intézkedései kedvezőtlenül érintették a
kisebbségi folyóiratokat, a három magyar hetilap bejegyzését (Hét, Világ, A/Ő) érvény-
telenítették. Tehát ki voltak téve a megszűnés veszélyének, miközben a Hét a Cse-
madok lapja volt. Az említett lapok szerkesztőségi munkatársai felmondást kaptak,
amelyet később visszavontak.20 A Szlovák Rádió 1971. január 3-i hatállyal megszün-
tette a napi ötperces híradást a szlovákiai országos hullámhosszon. Ennélfogva a
csehszlovákiai magyar nyelvű rádióadás számára kijelölt hullámhossz Csehország-
ban, avagy Észak-Szlovákiában élő és dolgozó magyarok számára hozzáférhetetlen-
né vált. A Csehszlovák Televízió magyar nyelvű, még 1969-ben tervezett adása a
hetvenes évek elején sem valósult meg.

Vladimír Minác Dúchanie do pahríeb (Parázsfúvás) című alkotásának több szlo-
vák folyórat általi közlése, majd könyvalakban történt megjelenése érthetően nem
hozott javulást a szlovák-magyar kapcsolatokban, ellenkezőleg, a magyar értelmi-
ség Minác irodalmi díjjal való kitüntetésében magyarellenes légkör kialakítására irá-
nyuló szándékot látott. Maga a közlés, de talán még az ilyen jellegű mű kitüntetése
sem kellett, hogy aggályokat váltson ki, amennyiben Vladimír Minác érveivel vitába
lehett volna szállni. Ez azonban az 1970-71-es év fordulóján már lehetetlen volt.

Ezidőtájt a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos egyes lépéseket bírálatnak vetet-
te alá a kormány Nemzetiségi Titkárságának munkatársa, Gyönyör József, aki java-
solta a kormány Nemzetiségi Tanácsának átszervezését, a nemzeti bizottságok mel-
letti nemzetiségi testületek létrehozását és a Szlovák Szocialista Köztársaság nem-
zetiségeinek helyzetével foglalkozó törvény kidolgozását.21 Továbbá bírálta a magyar
szakember-utánpótlás képzése terén uralkodó helyzetet. A szlovák-magyar viszony-
ban meglevő negatív berögződések leküzdése érdekében javasolta a honismeret, a
földrajz és a történelemoktatásban használt tankönyvek kölcsönös összevetését.
Keltezés nélküli elaborátumában írt a magyar tanítási nyelvű szakiskolák létesítésé-
nek, a magyar tanítási nyelvű óvodák és - főleg mezőgazdasági irányzatú - szakkö-
zépiskolák hálózatának felülvizsgálatának szükségességéről. Felhívta a figyelmet a
magyar kulturális intézmények, úgymint könyvtárak, múzeumok és képtárak héza-
gosságára és javaslatot tett azok kiépítésére. Külön figyelmet szentelt a nemzetisé-
gileg vegyes területek fejletlenségének, ahol a legégetőbb problémaként a munka-
lehetőségek hiányát, s az ezzel összefüggő elvándorlást jelölte meg. Problémát lá-
tott a magyar lakosság műveltségi szintjében is, alacsonynak tartva azt, továbbá a
magyar lakosság kedvezőtlen szociális összetételében (a magyar kisbbseg 40%-a

A magyar kisebbség a normalizáciős évek szlovákiai politikájának... 57

abban az időben a mezőgzdaságban dolgozott), a nők alacsony foglakoztatottságá-
ban, amely inkább csak szezonmunkákra korlátozódott, valamint a kisebbséglakta
területek iparosításának alacsony szintjében. Ezek a tényezők visszatükröződtek a
nemzetiségi közösségek tagjainak alacsony életszínvonalában is.

Kedvezőtlen változások érték a Szlovák Szocialiata Köztársaság Kormánya Nem-
zetiségi Titkárságát is, főleg ama vádakat követően, amelyeket a tikárság munkatár-
sai ellen Stefan Sadovsky részéről 1970 szeptemberében és novemberében megfo-
galmazódtak. Felülvizsgálatuk után kiderült, hogy semminemű jogsértés nem tör-
tént.22 A hivatal vezetősége a munkatársak panaszai szerint nem teremtette meg a
kedvező elhelyezési lehetőséget és nem biztosította a munkatársak megfelelő érté-
kelését sem. Sadovsky miniszterelnök-helyttes döntése alapján a munkatársak szá-
ma a feladatok mennyiségére való tekintet nélkül az eredeti 15 főről 6-ra csökkent,
az adminisztratív személyzetet is beleértve. A Kormányhivatal berkeiben 1973. már-
cius elején a titkárság megszüntetéséről szóló hírek keltek szárnyra. Ennek az intéz-
kedésnek a végrehajtása június végéig lett volna esedékes. A titkárság alosztályként,
illetve munkacsoportként olvadt volna be a Kormányhivatal 2. osztályába, vezetője
csupán a Nemzetiségi Tanács titkári teendőit látta volna el, s midez együtt járt volna
további jogkörcsorbítással és a munkatársak számának csökkentésével. A Szlovák
Szocialista Köztársaság Kormányhivatalában és egyéb különböző pozsonyi központi
szervek „háza táján" nem hivatalos úton olyan nézetek terjengtek, amelyek szerint
felesleges egy olyan részleg fenntartása mint a Nemzetiségi Titkárság.

A tervezett intézkedések ellen a Nemzetiségi Titkárság muntársai 1973. április
4-én kelt levélben tiltakoztak. Rámutattak az ilyesfajta lépés kedvezőtlen következ-
ményeire, utalva például a magyar kisebbség és a szlovák többség kapcsolatát érin-
tő feszült légkör kialakulására. Ugyanakkor arra is célzást tettek, hogy a Nemzeti-
ségi Titkárság megszüntetése része a kormány Nemzetiségi Tanácsa leépítését és
fokozatos megszüntetését előkészítő folyamatnak. A titkárság megszüntetését fon-
tolgató szándékok indoklásául a Cseh Szocialista Köztársaság tapasztait hozták fel,
holott ott az 1970-es népszámlálás szerint német, illetve lengyel nemzitiségűnek
80 ezer (0,8%), illetve 67 ezer (0,7%), azaz összességében a lakosság 1,5%-a val-
lotta magát, míg Szlovákiában a magyar és az ukrán lakosság aránya 13,1%-ot tett
ki. A szlováktól eltérő anyanyelvűnek a lakosság 14,7%-a vallotta magát. Mindezen
túl a Nemzetiségi Titkárság hivatkozott a Cseh Nemzeti Tanácsnak a nemzeti bizott-
ságokkal és nemzetiségekkel foglakozó bizottsága mellett létrehozott kisebbségi
testületre, a Cseh Szocialista Köztársaság Oktatási Minisztériuma mellett kialakí-
tott tanácsadó testületre és a vegyes lakosságú régiók nemzeti bizottságainak vala-
mennyi szintjén létező nemzetiségi testületekre. A Cseh Szocialista Köztársaságban
nem hoztak olyan jogszabályt sem, mely tiltotta volna a „helytelen" helységnevek
(tehát a kisebbség által használt elnevezések) használatát a nemzetiségi sajtóban.

A szóbanforgó dokumentum rámutatott az 1969 utáni nemzetiségi politika
„hibái[ra] és fogytékosságai"-ra. A Szlovák Szocialista Köztársaság Kormányhivata-
la Nemzetiségi Titkárságának munkatársai szerint nem tartották be az egyes régiók
arányos gazdasági-szociális fejlesztését, főként Dél- és Kelet-Szlovákiában. Ennek
következtében az említett térségekben, kiváltképp Kelet-Szlovákiában munkaerőfe-
lesleg mutatkozott, ami elvándorlást, illetve ingázást idézett elő.

58 Juraj Marusiak

Az iskolaügy területén a beadványok szerzői bírálták a nem kielégítő magyar taní-
tási nyelvű szakközépiskolai hálózatot. A kisebbségi fiatalok gyakran nyelvi okokból
előmeneteli problémákkal küszködtek. A műveltségszerzéshez való hozzáférhetőség
hiányos lehetőségei folytán nem alakultak ki a nemzetiségi fiatalság elhelyezkedésé-
nek egyforma feltételei. A könyvtári állomány nem felelt meg a nemzetiségi arányok-
nak. Nyitott problémának számított a Magyarországról behozott könyvek magas ára.

A Titkárság munkatársai bírálták a nemzetiségeknek az államigazgatásban való
részvételi arányát is, méghozzá a magyar többségű járásokban, főleg a kerületi és
a járási nemzeti bizottságok apparátusát, a nemzeti bizottságok testületeit és a köz-
ponti szerveket illetően.23 Az eredeti ígéretek ellenére nem létesültek nemzetiségi
testületek a nemzeti bizottságok mellett. Bár a Csehszlovák Szocialista Köztársa-
ság 1968/144-es számú alkotmánytörvénye megszabta a nemzetiségi problémákat
szabályozó jogi normák meghozatalát, ilyenek kidolgozása elmaradt. Nem valósult
meg a jogszabályok magyar nyelvű kiadása sem. Elégedetlenséget váltott ki az a
tény, hogy a hetvenes évek elején eltávolították a kétnyelvű utcatáblákat is. A napi
sajtóban továbbra is tilos volt a magyar helységnévhasználat.24

A szlovákiai nemzetiségi problematikáról folyó közbeszédben 1973 után újból
kezdett téma lenni a kétnyelvűség gyakorlati alkalmazásának biztosítása a nemze-
tiségileg vegyes területeken. A Nemzetiségi Tanács pozitívan értékelte a kétnyelvű-
ségtiszteletben tartását a bírósági gyakorlatban, ahol lehetőség nyílott az anyanyel-
vi ítélethozatalra és az anyanyelvű végzések kézbesítésére.25 A kétnyelvűséggel kap-
csolatban különféle nézetek hangzottak el. A Szlovák Szocialista Köztársaság bel-
ügyminiszterének helyettese, Ján Gonda a Nemzetiségi Tanács 1973. június 6-án
tartott ülésén ismételten rámutatott a „helytelen helységnevek" használatának tilal-
mára a már említett 1970-ből származó rendelet értelmében.26 Ez a probléma a po-
litikai életben az elkövetkező években ismételten fel-fel vetődött anélkül, hogy sike-
rült volna megnyugtató megoldást találni. Bár a Belügyminisztérium 1970/93-as
számú rendelete értelmében az utcák és nyilvános térségek kétnyelvű megjelölését
a magyarlakta területeken nem tiltotta, a kétnyelvűség érvényesülése gyakran a já-
rási tisztségviselők magatartásától függött.27 A már említett Ján Gonda korántsem
a rendelet mérsékelt értelmezését szorgalmazta. Az Érsekújvári Városi Nemzeti Bi-
zottság folyamodványára, mely arról kért tájékoztatást, hogy feltüntethetők-e két
nyelven az utcanevek, azt válaszolta, hogy az utcák és a nyilvános térségek elneve-
zésének a szlovák nyelv szabályaihoz kell igazodnia, tehát idegennyelvű alak csak a
szlovák elnevezésből származtatható. Az ügyet azzal zárta le, hogy „a szándék meg-
valósíthatatlan". A döntést úgy indokolta, hogy az utcanevek és nyilvános térségek
elnevezésének szlovák nyelvű használata a második világháború utáni hagyomány:
„Ezt az állapotot politikailag úgy kell értelmezni mint a nemzeti és demokratrikus
forradalom örökérvényű attribútumát". A szóban forgó rendelet bárminemű megvál-
toztatását elvettette. A somorjai kétnyelvű utcaneveket úgy minősítette, mint „meg-
engedhetetlen elnevezések" bevezetését. Az ottani városi nemzeti bizottság ezt az
intézkedést még az 1971-i évi választások előtt hozta a járási nemzeti bizottság és
a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság tudta nélkül.28 Annak ellenére, hogy
Somorja esetében úgynevezett megengedhetetlen utcanévhasználat érvényesült,
senki sem merészelte eltávolítani a kétnyelvű utcatáblákat.

A magyar kisebbség a normalizáciős évek szlovákiai politikájának... 59

A Szlovák Szocialista Köztársaság Belügyminisztériuma a helységek, illetve ut-
cák és nyilvános térségek elnevezésének kérdésére 1973 júniusában tért vissza.
Pepich belügyminiszter megállapította, hogy „rég megszüntetett helységnevek éled-
nek újra" főleg a kisebbségi tömegtájékoztató eszközökben. Elvetette a kétnyelvű
helységnévhasználatot, mert „egész sor 1948-ból eredő elnevezésnek nincs más
nyelvű megfelelője". Azokban az esetekben, amikor úgymond 1948 után nem tör-
tént elnevezésváltás, Dunajská Síredával vagy Nővé Zámky^/al példálózva, Pepich
szerint a kétnyelvű elnevezés használata „politikailag, jogilag és gyakorlatilag kivi-
hetetlen", minthogy a szlovák elnevezések már berögződtek. Ilyen esetben a két-
nyelvűség bevezetése Pepich szerint egyet jelentene a kisebbségi elszigetelődés
művi felelevenítésével. Ugyanakkor ellentétbe kerülne a nemzetek közeledésének
elvével. Ezzel kapcsolatban idézte Leonyid Iljics Brezsnyev szavait az orosz nyelv
más nemzetek általi elsajátításáról, amelyek a Szovjet Szocialista Köztársaságok
Szövetségének 50. évfordulója alkalmából hangzottak el, hangsúlyozva, hogy „meg-
engedhetetlen akadályok állítása a nemzetek közeledésének folyamatába". Pepich
kiemelte, hogy az utcák elnevezése az 1970-ben kiadott rendelet szerint csak más
nyelvű alapszót tartalmazhat, de a kivitelezésnek a szlovák nyelv szabályaival össz-
hangban kell történnie. Ezért szerinte megengedhető volt a Petőfiho ulica alak hasz-
nálata, de a Petőfi utca már nem. Somorja esetében idézte a Nyugat-szlovákiai Ke-
rületi Nemzeti Bizottságnak a „hibás utcatáblák" eltávolítására felszólító utasítását,
hogy az ne váltson ki „politikailag nem kívánatos visszhangot". Felhívta a figyelmet
arra, hogy az elnevezéseket tartalmazó táblák gyártására monopóliumszerűén beál-
lított Kodreta Myjava vállalat, és annak szakolcai üzeme belső rendszabály alapján
köteles ilyen elnevezésű, az érvényes rendelettel ellentétes táblák gyártását eluta-
sítani. Hasonlóképpen a helységnévtáblák estében is csak a fenti „módosítás" ér-
vényesülhetett. Határozottan elutasította például, hogy a szlovák etimológia szerin-
ti elnevezés mellett például Sládkovicovo esetében magyar alakváltozat - Diószeg
- is szerepeljen. Jelentésében azt állította, hogy a szlovák elnevezések már berög-
ződtek a köztudatban. Az anyagból persze nem derül ki, hogy az adott problemati-
káról mi volt a nemzetiségileg vegyes területek lakosságának a véleménye. Ugyan-
csak valószínű, hogy bármely tisztségviselő, aki az adott kérdésben eltérő módon
foglalt volna állást, számítania kellett volna legalábbis a posztjáról való távozással.
A belügyminiszter továbbá rámutatott arra is, hogy az Új Szó sem veszi figyelembe
az egynyelvű (szlovák nyelvű) helységnévtárat. A jelentésből nem világos: amennyi-
ben a 1948 után jóváhagyott helységnevek berögződtek a köztudatban, honnan
származtak a „helytelen" helységnevek és miért élt a kétnyelvű helységnévhaszná-
lat igénye. A belügyminiszter jelentése mindazonáltal leszögezte, hogy „a nyelvhasz-
nálati probléma lényegében megoldottnak tekinthető".29

A kétnyelvűség kérdése vita tárgya lett például a Nemzetiségi Tanács 1974. feb-
ruár 11-i ülésén. Azidőtájt széles körben terjedt az a nézet, hogy a kétnyelvűség „re-
latívjelenség, amelyre csupán addig van szükség, amíg az egyes nemzetiségek kép-
viselői nem tanultak meg szlovákul". Ugyanakkor a tanács többi tagjai, szlovák nem-
zetiségűeket is beleértve, mint például Juraj Zvara, felhívták a figyelmet arra, hogy
„a kétnyelvűség a vegyes lakosságú területeken tartós érvényű elvnek számít". Fel-
hozta a nemzetiségi nyelvhasználatnak a hivatalos érintkezésben való szükségessé-
gét is. Szorgalmazta a nemzetiségek helyzetével foglalkozó törvény jóváhagyását,

60 Juraj Marusiak

ugyanakkor annak a véleménynek adott hangot, hogy a nyelhasználati kérdést köz-
ponti szinten kellene rendezni. Hangsúlyozta, hogy „az állampolgárok jogtudatának
alakítására a nemzetiségi kapcsolatok terén is szükség van, annak ellenére, hogy
a nemzetiségi kapcsolatok voltaképpen politikai kapcsolatok". Kijelentette, hogy a
nyelvhasználati kérdés megoldása „nemcsak a magyarok ügye, hanem elsősorban
a mienké, a szlovákoké". Juraj Zvara nézeteit támogatták a Nemzetiségi Tanács ma-
gyar és ukrán nemzetiségű tagjai is. A Nemzetiségi Tanács a Szlovák Szocialista
Köztársaság kormányának javasolta, hogy a nemzetiségek nyelvének használatát jo-
gi szabályozással, illetve az érvényben levő intézkedések módosításával biztosít-
sa.30 A kétnyelvűséget illetően azonban az elkövetkező években sem került sor sem-
minemű jogi norma elfogadására.

Ezekben az években a magyar kisebbség képviselői bírálóan tették szóvá, hogy
a magyar nyelvű beadványokra és panaszokra az etnikailag vegyes területeken az il-
letékes államigazgatási szervek szinte kizárólag szlovákul reagáltak, s állítólag ez
még a nyugdíjkérelmekre is kiterjedt.31 Általában azonban az adott községben min-
dig akadt valaki, aki a szlovákul nem tudó polgártársának az államigazgatási szer-
vek végzését lefordította. Másrészt viszont a nemzetiségileg vegyes területeken ma-
gas volt a szlovák nyelvű beadványok (80-90%) aránya. A Nemzetiségi Tanács által
készített jelentés szerint e mögött a magyar nemzetiségű lakosok aggályai húzód-
tak meg, attól tartva, hogy beadványaik kedvezőtlenebb elintézésben részesülnek,
ha nem szlovákul íródnak. Másrészt viszont a szóbeli érintkezés a nemzetiségi bi-
zottságokon azon a nyelven történt, amit az illető használt. Amennyiben az adott
nyelvet a nemzeti bizottság munkatársa vagy tisztségviselője nem beszélte, a tár-
gyalás tolmács segítségével történt. Helyi szinten a tárgyalási nyelv jórészt a ma-
gyar volt, ezen a nyelven jelentek meg az általános érvényű rendeletek is. Ugyanak-
kor viszont panaszok jelentkeztek a szlovák nemzetiségű lakosok részéről, hogy pél-
dául a helyi hangszóró egyes községekben a híreket csak magyar nyelven teszi köz-
zé. A polgári ügyek testületei által tartott polgári szertartások az említett jelentés
szerint következetesen két nyelven történtek. A valóságban azonban előfordult,
hogy a helyi nemzeti bizottság elnöke nem volt hajlandó magyarul esketni, ahogy az
Szencen történt. A Dunaszerdahelyi, Érsekújvári és a Komáromi Járási Nemzeti Bi-
zottság ülésére kerülő anyagok két nyelven készültek, a nagykürtösi járásban állító-
lag maguk a magyar képviselők javasolták, hogy az alapanyagok csak szlovákul ké-
szüljenek, mert nincs szükség „a dolgok komplikálására". A járási nemzeti bizott-
ság ülésezésének magyarra fordításától Dunaszerdahelyen kívül eltekintettek. A
Nemzetiségi Tanács jelentése szerint az esetek döntő többségében a helyhatósági
képviselők és a nemzeti bizottságok munkatársai képesek voltak a jogi intézkedé-
sek szlovák nyelvű kezelésére. A jelentés megállapította, hogy a csehszlovákiai kö-
rülmények között a nyelvi jogok érvényesítésének szabályozásában a helyi szintű
megoldások a legelfogadhatóbbak. A jelentésből tehát az derült ki, hogy nincs szük-
ség a nyelvhasználat törvényerejű szabályozására, a szlovák-magyar együttélés a
vegyes lakosságú területeken úgyszólván ideális.

A Nemzetiségi Tanács tagjai és minden valószínűség szerint a Nemzetiségi Tit-
kárság tagjai is azonban más véleményen voltak. Bár a nemzeti bizottságok appa-
rátusában alkalmazottak mintegy 20%-a tudott magyarul, komoly problémáik voltak
a szakterminológiával. A nemzeti bizottságok munkatársainak nemzetiségi összeté-

A magyar kisebbség a normalizáciős évek szlovákiai politikájának... 61

tele a nemzetiségi lakosság százalékarányának (főként a magyarság esetében) csu-
pán helyi, illetve városi szinten felelt meg. A Nemzetiségi Tanács észrevételei alap-
ján a magyar nyelvű jelentések számának csökkenésében közrejátszott a fordítások
alacsony színnvonala is. Az 1971-es évvel kezdődően elmaradt a szavazócédulák
kétnyelvű elkészítése is. Annak ellenére, hogy az érvényes törvények lehetővé tet-
ték, hogy a gyermekek magyar nyelvű keresztnevet kapjanak, a Szlovák Szocialista
Köztársaság Belügyminisztériuma által, az anyakönyvi hivatalok számára kiadott hi-
vatalos névjegyzékben csak azok szlovák nyelvű megfelelője szerepelt. Előfordult
hogy az anyakönywezető a magyar nevet csak a Szlovák Tudományos Akadémia
Nyelvtudományi Intézetének ajánlására volt hajlandó elfogadni. A Nemzetiségi Ta-
nács tagjai bírálták a Szlovák Sajtó- és Tájékoztatási Hivatal 1971-ből származó in-
tézkedését is, mely szankciókat helyezett kilátásba a helységnevek magyar nyelvű
használatáért. Szerintük ezek használata arról tanúskodott, hogy „a művi úton lét-
rehozott helységnevek" nem gyökeresedtek meg a kisebbségi lakosság körében.32
A Szlovák Szocialista Köztársaság Kormánya csak egy 1980-ban hozott33 határoza-
tával engedélyezte az államigazgatási szervek számára az utcák és térségek két-
nyelvű megjelölését a kisebséglakta területeken.34

Az 1969-es évet követően a nenzetiségi tudományos kutatóhely létrehozásának
témája is tabu lett. A Nemzetiségi Titkárság csak 1973 júniusában tért vissza erre
a kérdésre. A Szlovák Tudományos Akadémia első alelnöke, Vojtech Filkorn, akinek
ez a kérdés gondjaira lett bízva, arról tájékoztatott, hogy az SZTA Elnöksége mellett
a nemzetiségi kutatást koordináló bizottság alakult. Önálló tudományos kutatóhely
létrehozását már nem emlegette, annak ellenére, hogy az 1969-70-es években egy
ilyen lépés megtétele része volt a Nemzetiségi Tanács hivatalos programjának, ami-
vel a Szlovák Szocialista Köztársaság Kormányának és Szlovákia Kommunista Párt-
ja Központi Bizottságának képviselői is egyet értettek. A nemzetiségi kutatás
Vojtech Filkorn szerint az Akadémia tudományos kollégiumának kibővítése révén va-
lósítható meg. A Nemzetiségi Tanács a nemzetiségi szakkutatást a történelem, a
nyelvészet, az anyagi és szellemi kultúra és a szociológia területén szorgalmazta.35
A szlovákiai nemzetiségekkel foglakozó önálló tudományos kutatóhely létrehozásá-
nak gondolatát Vojtech Filkorn végérvényesen 1977-ben futtatta zátonyra, amikor a
Nemzetiségi Tanács számára készített jelentésében közölte, hogy az Akadémia ál-
tala vezetett, a nemzetiségi kutatással foglalkozó bizottság számára elsődleges a
létező tudományos intézmények nemzetiségi összetételének javítása.36

Nemcsak a magyar kisebbség tagjai, hanem a Szlovák Szocialista Köztársaság
hivatalos képviselői is 1970-től kezdve a szlovákiai magyar és ukrán lakosság sú-
lyos problémájának tekintették az alacsony műveltségi szintet. Egyes nézetek sze-
rint a magyar lakosság műveltségi színvonala volt a legalcsonyabb Csehszlovákia
nemzetei és nemzetiségei közül.37 Annak ellenére, hogy a gimnáziumok első osztá-
lyába felvett magyar tanulók száma az 1975/76-os iskolaévben megfelelt a magyar
etnikum Szlovákia egész lakosságán belüli arányának, viszont a szakközépislolába
felvett tanulóknak csupán 7,65%-a volt magyar.

Más volt a helyzet a főiskolákon. A magyar nemzetiségű főiskolások számará-
nyának növelését a Szlovák Szocialista Köztársaság 1973/238-as és 1977/290-es
számú határozata is szorgalmazta. Az 1975/76-os iskolaévben felvett 11 290 főis-
kolai hallgató közül csupán 514 volt magyar (1111 jentkező közül) és 134 ukrán

62 Juraj Marusiak

(203 jelentkező közül). A csehországi főiskolákra 120 magyart és 15 ukránt vettek
fel, 30 diák Magyarországon folytatta tanulmányait. A magyar nemzetiségű újdon-
sült főiskolai hallgatók tehát a tanulmányaikat megkezdő diákok csupán 5,87%-át,
az ukránok pedig 1,35%-át tették ki. A Szlovák Szocialista Köztársaság oktatásügyi
miniszerhelyettese, Marta Vlacihová 1975 októberében kelt jelentése hangsúlyoz-
ta: a magyar nemzetiségű közép- és főiskolai diákokra „fokozott figyelmet kell fordí-
tani, hogy képesek legyenek elsajátítani a tananyagot és sikeresen folytathassák
közép- és főiskolai tanulmányaikat". Dél-Szlovákiát illetően a négyéves, érettségivel
végződő szakirányzatok megnyitásának előnyben részesítését szorgalmazta. Továb-
bá tanácsolta, hogy a felvételi megbeszélések során tekintettel kell lenni „az eset-
leges gyengébb szlovák nyelvű kifejezőkészségre" a magyar nemzetiségű jelentke-
zők esetében.38 A szlovák kormány 1976 szeptemberében döntést hozott a szakter-
minológia kétnyelvű oktatásáról a szaktantárgyakat és összefoglalókat illetően, va-
lamint a szaktantárgyakkal kapcsolatos szlovák nyelvű konverzáció rendszeresíté-
séről.39 A magyar nyelvű óvodákban 1977. szeptember 9-ével kezdődően az ötödik
életévüket betöltött gyermekek számára bevezették a szlovák nyelvű artikulációs
bázis napi gyakorlását.40 A kisebbségi nyelvek hivatalos érinkezésben, a nemzetisé-
gi bizottságok ügyintézésében történő használatával kapcsolatos, 1977-ben történt
felmérés szerint - amelynek a kétnyelvűségre kiterjeszthető alkalmazhatóságát a
Nemzetiségi Tanács tagjai kétségbe vonták - a terebesi és a nagykütrtösi járásban
a harminc éven aluli magyar nemzetiségű fiatalok megközelítőleg 90%-a bírta a szlo-
vák nyelvet. A füleki és a dunaszerdahelyi járásban, ahol a legrosszabb volt a hely-
zet, ez az arány csupán a 60%-ot érte el. A hetven év fölötti korosztályokban a szlo-
váknyelv-tudás szintje, járásoktól függően a 30-60% között mozgott. Ugyanakkor a
jelentés leszögezte, hogy a 30-60 közötti korosztályok szlovák nyelvismerete jobb
volt, mint az iskolából kikerülő fiataloké.41 Ez a probléma nemcsak a hatalmi elitet
nyugtalanította, hanem a magyar kisebbség egy részét is, mert a magyar népesség
alacsony műveltségi szintjében ez a tényező is közrejátszott.

Azonban 1978-ban ellenkező irányú, a szlovákiai nemzetiségi jogok korábbi szín-
vonalának leszorítására irányuló tendenciák teljes mértékű kibontakozása is kezde-
tét vette. AZ 1978-as év tavaszán a szlovák hatóságok a nemzetiségi iskolákon fo-
lyó szlovák nyelvoktatás kiszélesítésére törekedve egyes, főként műszaki és termé-
szettudományi tantárgyak kétnyelvű oktatásának bevezetése mellett döntöttek, ami
valójában egyet jelentett azok szlovák nyelvű oktatásával. A nemzetiségi oktatásügy-
ben uralkodó tényleges helyzet folytán ez az intézkedés elsősorban a magyar taní-
tási nyelvű iskolákat érintette. A készülő intézkedések törvényi megalapozását már
meg is tárgyalta a Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége. Ez ellen az intézkedés ellen
a magyar értelmiség soraiból jövő, egyének és csoportok által kezdeményezett til-
takozáshullám indult. A szóban forgó intézkedés adott ösztönzést a szlovákiai ma-
gyar ellenzék első szervezetének, a Csehlovákiai Magyar Jogvédő Bizottságnak a
létrejöttéhez. A körülmények összejátszása folytán ez volt az első szlovákiai szerve-
zett nem hivatalos csoportosulás a normalizáció időszakában. Az alapító tagok,
Nagy László, Duray Miklós és Püspöki Nagy Péter a 60-as években részt vettek a
magyar főiskolások József Attila Klubjának tevékenységében.42 A Jogvédő Bizottság
bevezető nyilatkozatában elítélte a készülő intézkedéseket, a nemzetiségi diszkrimi-
náció és asszimilációs tendenciák megnyilvánulásának nevezve azokat. A nyilatko-

A magyar kisebbség a normalizáciős évek szlovákiai politikájának... 63

zatnak szerepe volt abban, hogy az illetékes szervek egy bizonyos időre leállították
a tervezett iskolaátszervezést.

A nemzetiségi iskolák oktatási nyelvének megváltoztatásával kapcsolatos elkép-
zelések 1978 végén újból felbukkantak, miközben a Szlovák Szocialista Köztársa-
ság Oktatásügyi Minisztériuma ezeket a magyar nemzetiségű középiskolai tanulók
és főiskolások, főként műszaki irányzatú diákok számának növelésére irányuló tö-
rekvésnek állította be. Ezek szerint egyes tantárgyak, például a matematika, fizika,
kémia oktatása egy későbbi szakaszban, illetve az alapiskola felsőbb osztályaiban
tisztán szlovák nyelven történt volna. Kilátásba helyezték a „kétnyelvű" oktatás fo-
kozatos bevezetését minden tantárgyra vonatkozóan, a magyar nyelvet kivéve. Az
Oktatási Minisztérium az említett javaslat indoklásaként többek között a magyaror-
szági nemzetiségi iskolák gyakorlatára hivatkozott, ahol magyarul folyt valamennyi
tantárgy, illetve a természettudományi tantárgyak oktatása, a nemzetiségi nyelvet
kivéve. Az első szakaszban, 1979. szeptenber l-jével kezdődően azokon az iskolá-
kon indult volna meg ennek az elképzelésnek a megvalósítása, ahol erre megvoltak
a politikai feltételek (a szülők beleegyezése), valamint a káder és nyelvi adottságok,
például a városokban és az etnikailag vegyes területeken. Az oktatási nyelv megvál-
toztatását az iskolaigazgatóknak kellett kérelmezniük az illetékes nemzeti bizottság-
nál. A következő szakaszban a változásnak valamennyi nemzetiségi iskolán végbe
kellett mennie. A folyamat lezárulásával 1983-ra számoltak.43

A Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizottság Ján Gregorhoz, a Szlovák Szocialis-
ta Köztársaság miniszterelnökéhez intézett, 1979. január 5-i keltezésű levelében a
készülő intézkedéseket arra irányuló törekvésként minősítette, hogy „a magyar
nemzetiségi kiépített iskolarendszert felszámolva csupán a magyar nyelvet is okta-
tó iskolákat hozzanak létre". A bizottság szerint ezek az intézkedések arra voltak hi-
vatottak, hogy „elősegítsék a magyar, főként a magyar nemzetiség fokozatos felszá-
molását a csak szlovákok által lakott homogén szlovák állam létrehozása érdeké-
ben [...] Ilyen politika nem erdményezhet jó állampolgárokat, hanem ellenséget,
összesküvőket teremt, akik felhasználják az adandó lehetőségeket az elnyomó ál-
lam elleni fellépésekre. Nem szükséges hangsúlyozni ezeknek az intézkedéseknek
végzetesen téves és etnocid indíttatású voltát".44 A Juraj Busa szlovák oktatási mi-
niszter által előterjesztett javaslat negatív visszhangot váltott ki a magyar kisebbség
hivatalos képviselői között is. A Nemzetiségi Tanács üléséről készült jegyzőkönyv
nem teszi lehetővé a vita részletes rekonstruálását. Viszont az ülés résztvevői a ja-
vasolt intézkedések végrehajtására irányuló törekvést „rendkívül kényes politikai,
szervezési és pedagógiai kérdés"-nek minősítették. Nézetük szerint az előterjesz-
tettjavaslat az adott helyzetben „a káderbiztosítás szempontjá"-ból nehezen volt ke-
resztülvihető. Ugyanakkor a Nemzetiségi Tanács tagjai javasolták az előterjesztett
koncepciónak a magyar tanítási nyelvű alap- és középiskolák igazgatóival és széles
körű pedagógusi aktívájával történő konzultálását, hogy az intézkedés „ne válhas-
son nemzetiségi ellentétek forrásává".45

A hozzáférhető források alapján feltételezhető, hogy a szlovák állami szervekben
és az SZLKP vezetésében ezidőtájt nem volt egyértelmű elképzelés a nemzetiségi po-
litika további alakulását illetően. Az úgynevezett kétnyelvű oktatásra vonatkozó javas-
latok 1978 tavaszán jelentek meg, miközben még ugyanezen év októberében a kö-
zépfokú szaktanintézetekkel kapcsolatban az anyanyelvű oktatás kibővítését emle-

64 Juraj Marusiak

gették. Viszont az 1978-79-es év fordulóján, majd később az úgynevezett kétnyelvű
oktatás kérdése rendkívül sürgetően vetődött fel, bár végleges döntés sohasem szü-
letett. Minden valószínűség szerint a kommunista rendszer hatalmi elitjét Szlovákiá-
ban eleinte meglepetésként érte a magyar lakosság ellenállása, ami nemcsak az ér-
telmiség, hanem a Csemadok hivatalos képviselői részéről is megnyilvánult, később
pedig tartottak a szlovák-magyar feszültség növekedésétől. Miközben már a hason-
ló javaslatok puszta előterjesztése is nyugtalanságot és kedvezőtlen reakciót kellett
hogy kiváltson a magyarság körében, hozzájárulva nemcsak az ellenzéki hangulat,
hanem az állam belső stabilitását érintő potenciális kockázatok fokozódásához is.

A magyar kisebbséggel szembeni nemzetiségi politikát ezidőtájt több tényező is
befolyásolhatta. Ezek egyike minden valószínűség szerint annak a szovjet tézisnek
a hatása volt, mely a nemzetek és nemzetiségek közeledését és fejlődését szorgal-
mazta, miközben maga az így felfogott folyamat már kezdett átnőni az erőltetett ösz-
szeolvadásba. Ez a tézis már a hatvanas években is felbukkant, viszont a hetvenes
években, főleg a bolsevik forradalom 60. évfordulóját követően már elszabadult az
új minőségű egység formálódásának, az úgynevezett szovjet nép kialakulásának
hangsúlyozása az ideológiai életben. Az orosz nyelvben e fogalmat a „szovjetszkij
narod" kifejezéssel jelölték, ami etnikai kategóriaként, mint új nemzet formálódása-
ként is értelmezhetővé vált. A Szovjetunióban ez a koncepció az oktatás és egyál-
talán a közélet eloroszosításában nyilvánult meg a nemorosz köztársaságokban. Va-
lószínű, hogy a csehszlovákiai kommunista rezsim követte ezt a Szovjetunióban
meghatározóvá vált trendet. Míg a Szovjetunió egyes területein az eloroszosítás szá-
mára kedvező körülmények alakultak ki, más régiókban, ahol a virtuális és a szoci-
ális valóság nem volt összhangban, ez a folyamat adminisztratív eszközök alkalma-
zásával történt. Ilyen helyzetbe került a dél-szlovákiai magyarság is, amely megőriz-
te a szervezettség és a nemzeti öntudat magas fokát

A csehszlovákiai kommunista hatalom részéről a magyar kisebbséggel szembe-
ni kurzus éleződésének egyik oka minden valószínűség szerint az ellenzéki irányza-
tok mind csehszlovákiai, mind magyarországi, hetvenes évekbeli felélénküléséből is
adódhatott. A magyarországi értelmiségiek valamennyi szellemi és irodalmi áramla-
tot felölelő csoportja, Konrád Györggyel kezdődően Csurka Istvánig nyilatkozatot
tett közzé, amelyben kifejezésre juttatták szolidaritásukat a Charta 77 üldözésnek
kitett aláíróival. A Magyar Szocialista Munkáspárt óvatos reformpolitikája és a cseh-
szlovákiai megtorlásokkal szembeni tartózkodó magatartása folytán a CSKP és az
SZLKP belső köreiben Magyarország olyan országnak számított, melynek politikája
az úgynevezett jobboldali opportunizmus és a marxizmus-leninizmus revíziójára irá-
nyuló törekvések jegyeit viseli. Ebből fakadt a főleg a magyar kisebbségi értelmisé-
get az anyaországtól, tehát a magyarországi szellemi élettől elszigetelni akaró igye-
kezet. Az egyetemes magyar nemzeti kultúrához való tartozás deklarálása ebben a
látószögben nacionalizmusnak minősült.

A Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizottság tevékenységének konspiratív jellege
volt, dokumentumait kizárólag Duray Miklós írta alá, aki ennek a csoportosulásnak
a tevékenységével járó felelősséget teljes mértékben magára vállalta. Ez a döntés
a megtorló intézkedések esetén lehetővé tette, hogy a bizottság tevékenységét a
kommunista rezsim egyéni kezdeményezésnek, s ne szervezett csoport működésé-
nek tüntesse fel. Amennyiben ugyanis bebizonyosodik, hogy nem egyéni fellépések-

A magyar kisebbség a normalizáciős évek szlovákiai politikájának... 65

ről van szó, a tagokat, illetve az együttműködőket szigorúbb felelősségre vonás fe-
nyegette. A Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizottság tevékenységét másrészt vi-
szont a hatalmi elit által foganatosítani tervezett intézkedésekkel kapcsolatos vi-
szonylag magasfokú tájékozottság jellemezte. Ezeket az értesüléseket a bizottság
az államiigazgatás központi szerveiben dolgozó, illetve a kommunista rezsim hatal-
mi hierarchiájának alacsonyabb szintjein alkalmazott kisebbségi magyaroktól sze-
rezte. Kiváltképp értékesek voltak a a Szlovák Szocialista Köztársaság Kormánya
melletti Nemzetiségi Titkárság munkatársaitól származó információk. A bizottság
dokumentumait a Charta 77 rendelkezésére bocsátották, aminek jóvoltából azok
Csehszlovákiában és külföldön is publicitást kaptak. Duray Miklós 1979 májusában
Václav Havel bátyjának, Iván Havelnak a közvetítésével kapcsolatot teremtett a
Charta 77-tel és 1983-tól kezdve annak aláírói közzé tartozott. Később elsősorban
Václav Benda cseh ellenzékivel tartott fenn kapcsolatot. A független magyar értel-
miségiek gondolkodását erőteljesen befolyásolta Janics Kálmánnak a Hontalanság
éve; című könyve,46 mely a szlovákiai magyarság 1945-1948 közötti helyzetével fog-
lalkozott, amikor e közösség tagjait megfosztották a kisebbségi jogoktól és kollek-
tíve államellenesnek kiáltották ki, kitelepítésük előkészítésével foglalkozva. A könyv
befejező fejezete a szlovák történettudomány álláspontját vizsgálta, reagálva a het-
venes években újjáéledt szlovák nacionalista mítoszokra, amelyek középponjában
azoknak a szlovák történészeknek a szemlélete állt, akik pozitív megvilágításba he-
lyezték a magyar kisebbség állampolgári jogoktól való megfosztását.

A csehszlovák államszövetségről szóló alkotmánytörvény, valamint a Csehszlo-
vák Szocialista Köztársaság nemzetiségeinek helyzetéről szóló alkotmánytörvény
10. évfordulóját követően, 1979 májusában a Jogvédő Bizottság terjedelmes elabo-
rátumot dolgozott ki, mely kiterjedt az iskolaügy, a kultúra, a gazdaság és a politika
területén a bizottság tagjai által „alkotmányellenes diszkrimináció" megnyilvánulá-
saiként aposztrofált jelenségek számbavételére.

A bizottság megállapította, hogy az 1968/144-es alkotmánytörvény nem elégí-
tette ki a nemzetiségek elvárásait, mert:

„1. nem biztosította a nemzetiségek szociális, gazdasági és kulturális fejlődésé-
ben a két nemzettel szemben meglévő, 1945 után előidézett szintkülönbség
kiegyenlítődését;

2. nem biztosította a nemzetiségi iskolügy valamennyi szintjére kiterjedő arányos
fejlődést;

3.  nem biztosította a nemzetiségek kollektív részvételét az ország politikai éle-
tében;

4.  nem biztosította a nemzetiségek erőszakos asszimilációjának leállítását".47
Bár a Charta 77 lehetővé tette, hogy a bizottság nyilatkozata nemzetközi publi-
citást nyerjen, a szlovák demokratikus emigráció e panaszokra rendkívül élesen re-
agált. Abban a dokumentumban, amelyet 1980 májusában New Yorkban aláírt
Emanuel T. Böhm, Rudolf Frastacky, Imrich Kruzliak, Martin Kvetko és Jozef Stasko,
az a megállapítás szerepelt, hogy e panaszok a közös védelem gyengítését és el-
lenségkeresést szolgálják olyan időben, amikor Közép-Kelet-Európa nemzetei közös
ellenséggel állnak szemben és közös szovjet elnyomásnak vannak kitéve. Sőt a do-
kumentum szerzőinek felrótták, hogy a Jogvédő Bizottság nem emel panaszt az em-
beri jogok és polgári szabadságjogok elégtelensége miatt, és akciójuk egyenesen

66 Juraj Marusiak

ellentétbe kerül a disszidensek törekvéseivel. A levél aláírói kinyilatkoztatták, hogy
kellő információ hiányában a panaszok tartalmát illetően nem kívánnak állást fog-
lalni. Ugyanakkor leszögezték, hogy számos probléma, úgymint a gyülekezési sza-
badság hiánya, a kollektív jogok elégtelensége, avagy a képviseleti testületek nem
megfelelő összetétele a szlovákok és magyarok közös problémája. Ezért elvetették
több, a bizottság dokumentumában szereplő kérdés nemzetiségi jellegű probléma-
ként való értelmezését. Jelentős figyelmet szenteltek a magyarországi, erőteljes
asszimilációs folyamatnak kitett szlovák nemzetiség helyzetének is. Ezzel kapcso-
latban megállapították, hogy „a szlovák-magyar probléma [...] nem a csehszlovák
föderáció létrejötte és a kisebbségekről szóló alkotmánytörvény elfogadása után ke-
letkezett. Létezik régi eredetű szlovák-magyar hipotéka".48

A Jogvédő Bizottság nyilatkozatainak hatására a Csemadok hivatalos képviselői
is kezdték erőteljesebben hangoztatni a nemzetiségi követeléseket. A Csemadok
Központi Bizottságának elnöke, Lőrincz Gyula 1980 októberében felvetette a nem-
zetiségi kulturális szövetségeknek a Nemzeti Frontba való újbóli felvételét. Ezzel a
követeléssel annak ellenére előállt, hogy a Szlovák Szocialista Köztársaság minisz-
terelnök helyettese, Martin Gregor, aki a nemzetiségi problematikát felügyelte, meg-
próbálta megakadályozni a nemzetiségek helyzetének pertraktálását. Lőrincz Gyula
azzal érvelt, hogy az adott helyzet bonyolítja ezeknek a szervezeteknek a működé-
sét községi és városi szinten, minthogy a nemzeti bizottságok nem hajlandók part-
nerül elgogadni azokat.49

A hatalmi elit azonban a 80-as évek elején nem volt hajlandó engedni pozíciói-
ból. Annak ellenére, hogy a szlovák kormány 1980-ban beleegyezését adta az utca-
nevek és nyilvános térségek elnevezéseinek kétnyelvű használatát a városokban és
a falvakban, egy évre rá megszüntették a Népművelési Intézet Nemzetiségi
Osztályát.50 A Jogvédő Bizottság felhívta a figyelmet a magyar tanítási nyelvű isko-
lák oktatási nyelvének átalakítására irányuló újbóli szándékokra, amelyekkel a Szlo-
vák Szocialista Köztársaság Oktatási Minisztériumának kollégiuma foglalkozott
1980 decemberében, majd 1981 áprilisában nyilatkozatot adott ki ezzel kapcsolat-
ban. Ezúttal a minisztérium a készülőben levő ezirányú lépést hivatalosan a „nem-
zetiségi iskolügy színvonalának emelésé"-vel indokolta, olyan igyekezetként, „hogy
a magyar munkások és parasztok gyermekei jobban érvényesülhessenek a tovább-
tanulás terén és az életben". A Jogvédő Bizottság nyilatkozatában az is szerepelt,
hogy „a magyar nemzetiség csak akkor fogja a köztársaságot hazájának tekinteni,
han nem lesz kénytelen elviselni nyelvének társadalmi lebecsülését".51 A bizottság
4. dokumentuma volt ez, egyébként a megalakulástól Duray 1982-ben történt letar-
tóztatásáig összesen 10 dokumentumot jelentetett meg.

Csehszlovákia lakosainak életét 1981-től kezdődően bonyolították a Magyaror-
szággal való turistaforgalomban bevezetett korlátozó intézkedések.52 Ezek mögött
minden valószínűség szerint a csehszlovákiai hatóságoknak főként a Magyarország-
ra irányuló bevásárlási kirándulások visszafogása munkált. A magyar kisebbség szá-
mára azonban ez egyet jelentett a magyar kultúrával való kapcsolatfenntartásnak,
valamint a rokoni és baráti szálaknak a korlátozásával.

A nyolcvanas évek elejére a szlovákiai magyar közösségen belül felnőtt az értel-
miség új generációja, amely már nem rendelkezett az 1968-as időszak élettapaszta-
lataival és a kommunista rendszerrel szemben egyértelműen elutasító magatartást

A magyar kisebbség a normalizáciős évek szlovákiai politikájának... 67

tanúsított. Tagjai a magyar nemzetiségű egyetemisták köréből kerültek ki, s potencio-
nális vezető alakká vált közöttük Tóth Károly és Öllös László. Társaikkal együtt már
főiskolásként kapcsolatot kerestek a magyarországi demokratikus ellenzék képvise-
lőivel, így Konrád Györggyel, Bencze Györggyel, Tamás Miklós Gáspárral, Demszky
Gáborral, Magyar Bálinttal, Szabó Miklóssal és a budapesti szamizdatként megjele-
nő folyóirat, a Beszélő későbbi szervezőivel, meg szerkesztőivel, Kis Jánossal és Kő-
szeg Ferenccel. Részt vettek olyan akciókban, mint amilyen a budapesti, úgynevezett
repülő egyetemek szervezése és a szamizdat irodalom Szlovákiába való kicsempé-
szése volt. Az említett repülő egytemen épp Tóth Károly és Öllös László kezdeménye-
zésére indítottak speciális kurzust a szlovákiai magyar diákok számára.

A nyolcvanas évek elején Tóth Károly és Öllös László több ízben járt Lengyelor-
szágban, ahol találkoztak a Szolidaritás mazovi képviselőivel, a magángazdálkodó
földműveseket tömörítő Szolidaritással és az ottani diákaktivistákkal. A kommuniz-
mussal szembeni elutasító magatartásukat azzal is kifejezésre juttatták, hogy a fő-
iskolai tanulmányaikat befejezve a rendszer hivatalos struktúrájával szemben - leg-
alábbis egy ideig - fizikai munkát vállaltak.53 Az 1983-as évben létrejött a fiatal ma-
gyar írók független csoportja, az Iródia (az elnevezés az irodalom+paródia szópáro-
sításból született). Olyan fiatalok szerveződése volt ez, akiknek nem állt módjukban
színre lépni, illetőleg erre nem is törekedtek a Szlovák írószövetség struktáráján be-
lül és folyóiratainak hasábjain. Tagjai közé tartozott Tóth Károlyon kívül például
Hizsnyai Zoltán, Krausz Tivadar, Hodossy Gyula és mások. E csoport 1983-1987
között ugyanilyen elnevezéssel Érsekújvárott a városi nyomdában készített félhiva-
talos irodalmi füzetet is megjelentetett.

Negatív reakciót váltott ki Duray Miklós Kutyaszorító című 1979-ben született és
1983-ban kiadott könyve. A szerző maga művét - amelyben az 50-es és a 60-as
évek dél-szlovákiai nemzetiségi viszonyait ecseteli - „életrajzi esszé"-nek nevezi. A
könyv a szlovák közvéleményben rendkívül ellentmondásos visszhangot keltett, pél-
dául az olyasfajta fogalmazással kapcsolatban, hogy: „Anyám és apám már kétéves
házasok voltak, mikor meglepte őket a nemvárt, de óhajtott öröm. 1938 novembe-
rében visszacsatolták Magyarországhoz Szlovákia magyarok által lakott területének
legnagyobb részét. Az a tény, hogy ismét Magyarországon élhettek, feledtette velük
mind a fasizmus veszélyét, mind a háború közelgő viharát. Egy általános lelkesedés
bűvöletében éltek akkor, mert kiszabadultak egy idegen nemzet kötelékéből és
megszabadultak a nemzeti elnyomástól [...] 1938-ban Horthy hodvédjei a csehszlo-
vákiai magyarok szempontjából ugyancsak szabadítok voltak [...] Szüleim igyekeztek
szlovákul tanítani, főleg iskolás korom előtt, de nem mutattam hajlandóságot, sőt
inkább félelemmel teli csökönyös ellenállást tanúsítottam" (Duray 1983).

Duray Miklós fellépésének következményeként megszakadtak a Szlovákok Világ-
kongresszusa és a Szabad Magyarok Európai Kongresszusa közötti, az együttműkö-
désről folyó tárgyalások. Két olyan szervezetről volt szó, amelyek az egyes emigráns
szervezetek tetőszervévé kívántak válni. A magyar enmigráció, beleértve a Szabad
Magyarok Európai Kongresszusát is, Czettler Antallal az élén szolidaritást vállalt a
Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizottság jelentésével.

A Kutyaszorító ellentmondásos hatása és a magyar tanítási nyelvű iskolák elszlo-
vákosítására irányuló kísérlet elleni tiltakozások szervezésében való részvétel okán
került sor 1982 júniusában Duray Miklós perbefogására, izgatás vádjával, a törvény-

68 Juraj Marusiak

könyv 100. paragrafusa alapján. Duray lakásában két ízben, amikor még nem volt
előzetes letartóztatásban házkutatást tartottak. Letertóztatására 1982. október
11-én került sor.56 Ezzel kapcsolatban az ügyészségre mintegy ötven személyt idéz-
tek be, és a Duray által választott védőügyvéd a jogi védelem ellátásáról való lemon-
dásra kényszerült. A vizsgálati fogság 1983. február 22-ig tartott, amikor is feltéte-
lesen szabadlábra helyezték. A pozsonyi városi ügyész Miroslav Jaksík 1982. decem-
ber 28-án Durayt a köztársaság felforgatására irányuló bűncselekmény vádjával illet-
te, a törvénykönyv 98. paragrafusa alapján. A Charta 77 erre a lépésre még aznap
a Csehszlovák Szocialista Köztársaság legfőbb ügyészéhez intézett levélben reagált,
melyet a Charta 77 szóvivői: Radim Palous, Anna Marvanová és Ladislav Lis írtak
alá. A Charta 77 Duray védelmére kelt, óvva intve az említett paragrafus tendenciózus
értelmezésétől.57 Bár Duray ellen a bűnvádi eljárás 1983. január 31-én elkezdődött,
ítélet nem született és ideiglenesen szabadlábra helyezték. Ugyanakkor a bűnvádi el-
járást nem szüntették meg Duray első bebörtönzése idején (1982-1983). A magyar
kisebbség Jogvédő Bizottsága formálisan felfüggesztette működését, mert vala-
mennyi dokumentuma Duray Miklós aláírásával jelent meg, aki a teljes felelősséget
magára vállalta. A valóságban a bizottság tevékenysége és a dokumentumok megje-
lentetése folytatódott a Szlovákiai Magyar Iskolák Védelmi Csoportjának munkájá-
ban, melyben Tóth Károlyon kívül részt vett Öllös László, Kovács Tibor, Sándor Eleo-
nóra, Németh Zsuzsanna és Bodnár Mária. Később, Duray szadiábra kerülése után
ismét felújította tevékenységét az eredeti jogvédő bizottság.

Bár 1983 végétől a Csehszlovák Televízió heti 30 perces magyar nyelvű hírműsor-
ral jelentkezett, ugyanabban az évben az SZLKP és az állami szervek vezető szemé-
lyei tovább kezdeményezték a magyar tanítási nyelvű iskolák tanítási nyelvének meg-
változtatását. Az oktatási törvény módosításának 22. paragrafusa a kerületi nemze-
ti bizottságok számára kilátásba helyezte azt a felhatalmazást, hogy a nemzetiségi
iskolákon egyes tantárgyak oktatási nyelvének szlovák, illetve cseh nyelvre való meg-
változtatásának javaslatával élhessen. Ilyen javaslat megtételére a kerületi nemzeti
bizottságok „az indítványnak az illető iskolába járó tanulók szüleivel történt megvita-
tása" után kaptak volna jogcímet.58 Mindennemű arra irányuló intézkedés ellenére,
hogy a középiskolákba és a főiskolákra felvett magyar és ukrán anyanyelvű diákok
számaránya elérje a két nemzetiségnek az összlakosságon belüli arányát, a 80-as
évek elején sem sikerült teljesíteni. (A magyar nemzetiségű tanulók aránya az alap-
iskolákon 10,1%-ot tett ki). Sőt fordított tendenciák érvényesültek. Az 1981/82-es
tanévben a középiskolákba felvett magyar és ukrán nemzetiségű tanulóifjúság ará-
nya 8,6%-ra, illetve 0,9%-ra csökkent. így a középiskolákba felvett magyar tanulók
aránya kezdett visszaesni az 1975/76. évi szintre, amikor is 7,6%-ot tett ki.

A főiskolákon valamivel kedvezőbb volt a helyzet, de a magyar nemzetiségű je-
lentkezők és a felvettek aránya ott sem felelt meg a magyar kisebbség összlakos-
ságon belüli arányának. A Szlovák Szocialista Köztársaság Oktatási Minisztériuma
1982-ben a magyar nemzetiségű diákok főiskolai felvételére vonatkozó irányelveket
hagyott jóvá. Minthogy a főiskolai felvételi megbeszélések sikertelensége gyakran
a szlovák nyelv nem kielégítő ismeretén és a szlovák nyelvű gyenge kifejezőképes-
ségen múlott, az említett intézkedések a jelentkezők szlovák nyelvismerete iránti to-
leranciát is magában foglalta.59 Ennek ellenére sem következett be aránynöveke-
dés, sőt inkább stagnálás, illetve visszaesés. Éppígy értelmezhető a magyar nem-

A magyar kisebbség a normalizáciős évek szlovákiai politikájának... 69

zetiségű középislolások arányának alakulása is. Az említett negatív tendenciák to-
vábbélése folytán egyre csökkent a szlovákiai magyar közösség és a szlovák nyelvű
lakosság közötti műveltségi szintkülönbség rövid távú kiegyenlítésének esélye.

A Nemzetiségi Tanács a magyar nemzetiségű középiskolások számának a szlo-
vák kormány követelését fokozotabban szem előtt tartó növelését ajánlotta a terv-
lebontás során. Ugyanakkor azt is ajánlotta, hogy az oktatásügyi szervek időben és
alaposabban tájékoztassák az iskolákat, a szülőket és a tanulókat a középiskolák
egyes típusairól és hálózatairól, nemkülönben az általuk nyújtott tanulási lehetősé-
gekről és megkövetelt feltételekről. A magyar tanítási nyelvű iskolák diákjainak tá-
jékoztatást kellett kapniuk arról, hogy a felvételi vizsgák azon a nyelven történnek,
amelyen az általuk látogatott iskolában folyik a tanítás, nem pedig azon a nyelven,
ahová jelentkeznek. M. Vlacihová miniszterhelyettes asszony továbbá tájékoztatójá-
ban szólt a minisztérium ama szándékáról is, „hogy nagyobb befolyást kell gyako-
rolni a magyar nemzetiségű diákokra a tekintetben, hogy ösztönzést kapjanak
a szlovák tanítási nyelvű szakközépiskolákban és szaktanintézetekben való tovább-
tanuláshoz, és eközben kedvezőbb feltételek teremtődjenek az új közegben való
adaptálódáshoz."60 Az említett pontokban nincs nyoma a nemzetiségi iskolák taní-
tási nyelvének megváltoztatására irányuló törekvésnek.

Ennek ellenére a Nemzetiségi Tanács néhány hónap múltán megtárgyalta az ok-
tatási törvény módosítását. A kommunista hatalom nyilván tartott az információk ki-
szivárogtatásától, (vagy) a magyar kisebbséget kész ügy elé akarta állítani. Ezért M.
Vlacihová az említett szándékról a tanácsot csak szóban tájékoztatta. Egyébként
maga a programpont megnevezése is annyira általános volt, hogy nem keltett sem-
miféle gyanút.61 Az oktatási törvény novelizállása 1984-ben már készen állt a Szlo-
vák Nemzeti Tanács plenáris ülésén történő megtárgyalásra, amikor az anyagot az
utolsó pillanatban visszavonták. Minderre, egyebeken kívül a magyar kisebbség
képviselőinek - a Csemadok Központi Bizottságát is beleértve - tiltakozására került
sor.62 A magyar iskolák védelmére alakult csoport tiltakozásában óvott attól az alat-
tomos megfogalmazásban rejlő lehetőségtől, amelyet a tanítási nyelv megváltozta-
tását célzó javaslat kapcsán az illető iskolák tanulóinak szüleivel esedékes konzul-
táció szorgalmazása tartalmazott. „A tapasztalatok arról tanúskodnak, hogy a "meg-
tárgyalás" alatt inkább meggyőzést kell érteni, amit a beiratás kapcsán tapasztal-
hatunk." Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy „az egyes tantárgyak" oktatá-
si nyelvének megváltoztatásával kapcsolatos javaslat olyan szélsőséges lehetősé-
get is magában foglaló értelmezést nyerhet, mely egyet jelent az illető iskola taní-
tási nyelvének, illetve a nemzetiségi iskolák jellegének megváltoztatásával.63

A Szlovák Szocialista Köztársaság Kormányhivatala Nemzetiségi Titkárságának
alapító tagja, Gyönyör József 1984-ben nyugdíjba vonult. A Kormányhivatal Nemze-
tiségi osztálya vezetőjének indítványára ugyanezen év májusában 15 oldalas elabo-
rátumot készített, amelyben elemezte a szlovákiai nemzetiségek jogainak érvénye-
sülése terén uralkodó helyzetet. Megállapította, hogy az eltelt öt év során romlott a
szlovák és a magyar lakosság közötti kapcsolatok alakulása, amihez hozzájárultak
a magyar tanítási nyelvű iskolák tanítási nyelvének megváltoztatására irányuló ismé-
telt adminisztrarív törekvések, amelyek a magyar kisebbség körében a nemzetiségi
iskolák megszűnésétől tartó aggályokat váltottak ki. További okként a nemzetiségi
politika terén hozott intézkedések következetlen megvalósítását hozta fel. Az okta-

70 Juraj Marusiak

tásügyet illetően Gyönyör rámutatott a magyar tanítási nyelvű iskolákba járó diákok
számának csökkenésére, s megítélése szerint a magyar óvodahálózat fejletlensége
is közrejátszott abban, hogy a magyar nemzetiségű gyerekek jelentős része szlovák
iskolába jár. Annak az állításnak adott hangot, hogy néhány éven belül a magyar
nenzetiségű gyermekek csaknem fele nem nemzetiségi iskolát látogat majd. Hason-
lóan bírálta a magyar tanítási nyelvű szakközépiskolák és ipari tanulóintézetek nem
kielégítő hálózatát. A ipari tanulóintézetekben egyenesen a magyar fiatalok elnem-
zetlenítésének eszközét látta. Továbbá javasolta, hogy a főiskolai felvételi vizsgák a
kisebbség nyelvén is történhessenek, ami elősegítené a felvételi vizsgák eredmé-
nyesebb letételét. A magyar és ukrán nemzetiségű fiatalok így a szlovák nemzeti-
ségűekkel egyenlő vizsgalehetőségekhez juthatnának. Javaslatot tett előadások és
vizsgák magyar, illetve szlovák nyelven történő megtartásának fakultatív megválasz-
tását lehetővé tevő feltételek kialakítására egyes főiskolákon, például a Nyitrai Me-
zőgazdasági Főiskolán.

A kulturális szférát illetően bírálta a magyar nyelvű könyvállomány elégtelen vol-
tát a könyvtárakban és a könyvárusi forgalmat biztosító Slovenská kniha könyvüzle-
teiben. Ez a magyar újságok és folyóiratok behozatalára és terjesztésére is vonat-
kozott. Kezdeményezte a magyar nyelvű hírszolgáltatást a Dél-Szlovákián kívül élő
magyar anyanyelvű állampolgárok számára is. Bírálta a magyar nyelvű televízió-
közvetítés elégtelen műsoridejét, s rámutatott arra, hogy hiányoznak a nemzetiségi
könyvtárak, múzemok és galériák. A nyelvhasználat terén legfőbb problémának a
kétnyelvű helységnevek kérdését tekintette, azok hivatalos éritkezésben történő
használatát is beleértve. Bírálta a lakosok beadványainak csupán szlovák nyelvű in-
tézését az államigazgatásban. Megállapítása szerint egyes központi szerveknek
gondoskodniuk kellene a határozatok kétnyelvű kiadásáról is. Az állampolgárok nem
részesültek kellő eligazításban a bírósági anyanyelvhasználat lehetőségét illetően.
Javaslatot tett a törvények és egyéb jogi normáknak kisebbségi nyelven történő köz-
zétételével kapcsolatos gyakorlat felújítására. Továbbá rámutatott a különböző ma-
gyar és ukrán nyelvű eligazító táblák fokozatos megszűnésére, főként a vasútállo-
másokon és a buszmegállókban. A kisebbségi jogok kérdésének rendezését külön
törvényekben rögzítő megoldásban látta. Elaborátumában érintette a Kormány Nem-
zetiségi Tanácsának működését is. Véleménye szerint annak munkájában a kisebb-
ségek képviselőinek is részt kell vennie.64

Jegyzetek

1.     Ezúton fejezem ki köszönetemet a független irodalmat kezelő prágai Libri Prohibiti doku-
mentációs központnak és a Fórum Kisebbségkutató Intézet somorjai könyvtára, a
Bibliotheca Hungarica munkatársainak, hogy a kutatáshoz rendelkezésemre bocsátot-
ták levéltári gyűjteményüket. Ugyancsak köszönettel tartozom Kiss Józsefnek, a törté-
nettudományok kandidátusának a szlovákiai magyar kisebbség problematikájával kap-
csolatos értékes észrevételeiért és a tárgykörben folytatott konzultációkért.

2.     Ezeket a nyári táborozásokat a normalizáció időszakában is megrendezték. Később, a
20. század 80-as éveiben a résztvevők nyíltan hangot adtak az ellenzéki nézeteknek és
hangulatoknak.

A magyar kisebbség a normalizáciős évek szlovákiai politikájának... 71

3.   A szerző beszélgetése Duray Miklóssal. Pozsony, 1999. február 16. A szerző beszélge-
tése A. Nagy Lászlóval. Pozsony, 1999. szeptember 9.

4.   Memorandum 33. Fórum Intézet-Bibliotheca Hungarica, Somorja

5.   A szerző beszélgetése Varga Sándorral. Pozsony, 1999. május 27.

6.   Stanovy Csemadoku nejsou schváleny. Infoch, 10. évf. (1987) 9. sz.

7.   Pripomienky k návrhu na zrusenie odboru pre národnosti Úradu vlády SSR. Bratislava,
20. 4. 1973. Gyönyör József hagyatéka. (Észrevételek a Szlovák Szocialista Köztársa-
ság Kormányhivatala Nemzetiségi Osztályának megszüntetésére irányuló javaslattal
kapcsolatban. Pozsony, 1973. 4. 20.)

8.   Zasadnutie Rady vlády pre národnosti (RVN ) 22. 4. 1969. Gyönyör József hagyatéka. (A
Kormány Nemzetiségi Tanácsának ülése, 1969. 4. 22.)

9.   Zasadnutie RVN 10. 7. 1969. Gyönyör József hagyatéka. (A Kormány Nemzetiségi Taná-
csának ülése, 1969. 7. 10.)

10.   Zasadnutie RVN 2. 12. 1969. Gyönyör József hagyatéka. (A Kormány Nemzetiségi Taná-
csának ülése, 1969. 12.02.)

11.   Zasadnutie RNV 22. 6. 1972. Správa o niektorych otázkach obcanov mad'arskej národ-
nosti v Západoslovenskom kraji. Gyönyör József hagyatéka. (A Nemzetiségi Tanács ülé-
se 1972. 6. 22. Jelentés a Nyugat-szlovákiai kerületben élő magyar nemzetiségű polgá-
rokkal kapcsolatos egyes kérdésekről.)

12.   List Bertalana Tolvaja predsedovi vlády SSR Petrovi Colotkovi. Bratislava, 18. 1. 1971.
Gyönyör József hagyatéka. (Tolvaj Bertalan levele az SZSZK miniszterelnökéhez, Péter
Colotkához. Pozsony, 1971. 1. 18.)

13.   Zasadnutie RVN 20. 11. 1970. Gyönyör József hagyatéka. (A Kormány Nemzetiségi Ta-
nácsának ülése, 1970. 11. 20.)

14.   List Bertalana Tolvaja predsedovi vlády SSR Petrovi Colotkovi. Bratislava, 18. 1. 1971.
Gyönyör József hagyatéka. (Tolvaj Bertalan levele az SZSZK miniszterelnökéhez, Péter
Colotkához. Pozsony, 1971. 1. 18.)

15.   Gyönyör, Jozef: Stav hesenia národnostnej otázky v SSR (aktuálne pmblémy). Vnútorny
materiái, nedatovany. Gyönyör József hagyatéka. (Gyönyör József: A nemzetiségi kérdés
megoldásával kapcsolatos helyzet a Szlovák Szocialista Köztársaságban [időszerű prob-
lémák]. Belső, keltezés nélküli anyag.)

16.   List Bertalana Tolvaja predsedovi vlády SSR Petrovi Colotkovi. Bratislava, 18. 1. 1971.
Gyönyör József hagyatéka. (Tolvaj Bertalan levele az SZSZK miniszterelnökéhez, Péter
Colotkához. Pozsony, 1971. 1. 18.)

17.   Zasadnutie RVN 2. 11. 1971. Gyönyör József hagyatéka. (A Kormány Nemzetiségi Taná-
csának ülése, 1971. 11. 02.)

18.   Lásd Zasadnutia RVN 15. 5. 1972, 22. 6. 1972 a 15. 12. 1972. Gyönyör József hagya-
téka. (A Kormány Nemzetiségi Tanácsának ülései, 1972. 5. 15., 1972. 6. 22. és 1972.
12. 15.)

19.   Pripomienky k práci sekretariátu a perspektfvne návrhy na rok 1970. Gyönyör József ha-
gyatéka. (Észrevételek a titkárság munkájával kapcsolatban és az 1970-es évre szóló
távlati javaslatok.)

20.   Gyönyör, Jozef: Stav hesenia národnostnej otázky v SSR (aktuálne problémy).
Vnútorny materiái, nedatovany. Gyönyör József hagyatéka. (Gyönyör József: A nemzeti-
ségi kérdés megoldásával kapcsolatos helyzet a Szlovák Szocialista Köztársaságban
[időszerű' problémák]. Belső, keltezés nélküli anyag.)

21.   Uo.

22.   Tolvaj Bertalan szerint ezek a vádak valótlan információk alapján, illetve a Sádovskyhoz
eljuttatott alapanyag szerzőinek szakmai felkészületlensége folytán születtek. (Lásd List
Bertalana Tolvaja predsedovi vlády SSR Petrovi Colotkovi. Bratislava, 18. 1. 1971. Gyö-
nyör József hagyatéka. [Tolvaj Bertalan levele az SZSZK miniszterelnökéhez, Péter
Colotkához. Pozsony, 1971. 1. 18.])

72 Juraj Marusiak

23.   Gyönyör, Jozef: Stav riesenia národnostnej otázky v SSR (aktuálne problémy). Vnútorny
materiái, nedatovany. Gyönyör József hagyatéka. (Gyönyör József: A nemzetiségi kérdés
megoldásával kapcsolatos helyzet a Szlovák Szocialista Köztársaságban [időszerű prob-
lémák]. Belső, keltezés nélküli anyag.)

24.   Pripomienky k návrhu na zrusenie odboru pre národnosti Úradu vlády SSR. Bratislava,
20. 4. 1973. Gyönyör József hagyatéka. (Észrevételek a Kormány Nemzetiségi Hivatala
Nemzetiségi Osztályának megszüntetésére irányuló javaslattal kapcsolatban. Pozsony,
1973. 4. 20.)

25.   Správa o dodrziavaní zásady dvojjazycnosti v oblastiach obyvanych národnostami.
Zasadnutie RVN 6. 12. 1974. Gyönyör József hagyatéka. (Jelentés a kétnyelvűség elvé-
nek betartásáról a nemzetiségek lakta területeken. A Kormány Nemzetiségi Tanácsának
ülése, 1974. 12. 06.)

26.   Správa o realizácii vyhlásky MV SSR c. 93/1970 Zb. o urcovaní názvov obcf a ich castí,
ulfc a inych verejnych priestranstiev s osobitnym zretel'om na oblasti obyvané národ-
nostami. Zasadnutie RVN 8. 6. 1973. Gyönyör József hagyatéka. (Jelentés a Szlovák
Szocialista Köztársaság Belügyminisztériumának 1973/93-as számú, a helységnevek,
utcanevek, valamint a lakótelepek és nyilvános térségek megnevezésének használatá-
ról szóló rendeletének megvalósulásáról, különös tekintettel a nemzetiségek lakta terü-
letekre. A Kormány Nemzetiségi Tanácsának ülése, 1973. 6. 08.)

27.   Gyönyör, Jozef: Stav riesenia národnostnej otázky v SSR (aktuálne problémy). Vnútorny
materiái, nedatovany. Gyönyör József hagyatéka. (Gyönyör József: A nemzetiségi kérdés
megoldásával kapcsolatos helyzet a Szlovák Szocialista Köztársaságban [időszerű prob-
lémák]. Belső, keltezés nélküli anyag.)

28.   List MSNV Nővé Zámky Sekretaruátu RVN. Ziadosí o informáciu. Nővé Zámky 9. 3.
1973. Odpoved' námestníka ministra vnútra SSR zo 17. 4. 1973. Gyönyör József hagya-
téka. (Az Érsekújvári Városi Nemzeti Bizottság levele a Kormány Nemtiségi Tanácsa Tit-
kárságához. Érsekújvár, 1973. március 9. Az SZSZK belügyminiszter helyettesének vá-
lasza, 1973. április 17.)

29.   Správa o realizácii vyhlásky Ministerstva vnútra SSR c. 93/1970 Zb. o urcovaní názvov
obcf a ich castí, ulfc a inych verejnych priestranstiev s osobitnym zretel'om na oblasti
obyvané národnostami. Ministerstvo vnútra SSR 8. 6. 1973. Gyönyör József hagyatéka.
(Jelentés a Szlovák Szocialista Köztársaság Belügyminisztériumának 1973/93-as szá-
mú, a helységnevek, utcanevek, valamint a lakótelepek és nyilvános térségek megneve-
zésének használatáról szóló rendeletének megvalósulásáról, különös tekintettel a nem-
zetiségek lakta területekre. Az SZSZK Belügyminisztériuma, 1973. 6. 08.)

30.   Zasadanie RVN 11. 2. 1974. Gyönyör József hagyatéka. (A Kormány Nemzetiségi Taná-
csának ülése, 1974. 2. 11.)

31.   Memorandum 33. Fórum Intézet-Bibliotheca Hungarica, Somorja

32.   Kontrolná správa o uplatnovaní jazyka národnostf v úradnom styku pred národnymi
vybormi v obciach obyvanych národnostami. Zasadnutie RVN 2. 12. 1977. Gyönyör Jó-
zsef hagyatéka. (Ellenőrző jelentés a nemzetiségek nyelvének a hivatalos érintkezésben
való érvényesüléséről a nemzetiségek lakta helységek nemzeti bizottságainak ügyinté-
zésében. A Kormány Nemzetiségi Tanácsának ülése, 1977. 12. 02.)

33.   A 70-es évek közepe táján az SZLKP napilapjának, az Új Szónak a hasábjain az akkori
főszerkesztő, Rabay Zoltán kezdeményezésére a magyarlakta helységek neveit kezdték
kétnyelvű alakjukban használni, a szlovák elnevezést zárójelben feltüntetve. Ez a gyakor-
lat azonban csak a hatósági tolerálással honosodott meg, nem volt jogi előírásokban
rögzített alapja. A bevett, s a magyar kisebbségi közegben élő helységnevek használa-
ta az Új Szóban nem a kommunista hatalom belátásának eredménye, hanem inkább a
kommunista nomenklatúra berkeiben kialakult informális alkupozíciók következménye
volt.

A magyar kisebbség a normalizáciős évek szlovákiai politikájának... 73

34.   Gyönyör, Jozef: Záznam o niektorych nedostatkoch, ktoré sa v súcasnosti vyskytujú v
realizácii ústavného zákona cfslo 144/1968 o postavenf národnosti v CSSR. Gyönyör
József hagyatéka. (Gyönyör József: Feljegyzés egyes hiányosságokról a Csehszlovák
Szocialista Köztársaság kisebbségeinek helyzetéről szóló 1968/144-es számú alkot-
mánytörvény végrehajtásában.)

35.   Zasadnutie RVN 8. 6. 1973. Gyönyör József hagyatéka. (A Kormány Nemzetiségi Taná-
csának ülése, 1973. 6. 08.)

36.   Správa o Komisii pre vyskum národnostf pri SAV. Gyönyör József hagyatéka. (Jelentés a
Szlovák Tudományos Akadémia által létrehozott Kisebbségkutatási Bizottságról.)

37.   List Bertalana Tolvaja predsedovi vlády SSR Petrovi Colotkovi. Bratislava 18. 1. 1971.
Gyönyör József hagyatéka. (Tolvaj Bertalan levele az SZSZK miniszterelnökéhez, Péter
Colotkához. Pozsony, 1971. 1. 18.)