A Szlovák Tudományos Akadémia Etnológiai, valamint Zenetudományi Intézete közös kiadásában egy reprezentatív kötet jelent meg Szlovákia. A népi kultúra európai kontextusai címmel. A cím alapján az érdeklődő azt feltételezi, hogy a kötet Szlovákia komplex néprajzi képét tárja elénk, figyelembe véve az ország területén élő más nemzetiségek - magyarok, ukránok, ruszinok, horvátok, németek, romák stb. - népi kultúráját is, hiszen az említett nemzetiségek, etnikai csoportok kultúrájának néprajzi irodalma az elmúlt évtizedben számos új kötettel gazdagodott. Különösen igaz ez a magyarok esetében, hiszen az utóbbi több mint egy évtized gazdag termésében a magyar nyelvűek mellett szlovákul megjelentetett kiadványokat is találunk. Feltételezhetnénk tehát, hogy ezek a szlovák szakemberekhez is eljutottak. Azt csak a margóra jegyzem meg, hogy már több mint 15 évvel ezelőtt elkészült a szlovákiai magyar néprajzi irodalmat 1986-ig összegző, magyarul és szlovákul egyaránt használható, a Szlovák Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézete (!) és a Csemadok közös kiadásában megjelent bibliográfia, amely áttekintést nyújt az érdeklődő szakemberek számára. Azóta négy további kötet (egyenként két-két év néprajzi termését feldolgozva, 1994-gyel bezárva) gazdagítja a szlovákiai magyarok népi kultúrájához vezető forrásokat (keresőrendszer segítségével ezek is használhatóak a magyar mellett mind a szlovákul, mind a németül olvasó érdeklődők számára). Mindezzel csak azt kívántam jelezni, hogy igenis vannak hozzáférhető (szlovákul is hozzáférhető) források a szlovákiai magyar néprajzi kutatások eredményeihez. A nyelvi akadályok ("jazyková bariéra") folyamatos hangoztatása tehát legalábbis alibizmusnak tűnik. Az 1989-es rendszerváltást követően rövid időn belül a Szlovák Tudományos Akadémia Néprajzi Intézetének neve Etnológiai Intézetre változott. Ez a névváltoztatás arra enged következtetni, hogy a szlovák néprajztudomány szakított az etnocentrikus szemléletmóddal, és a szakemberek munkájukat a modern kor követelményeinek megfelelően egy más szellemiségben folytatják. Az az érdeklődő, aki ilyen szellemiséget vár el a bemutatott kötettől, bizony téved. Bár a név új, s a cím is más tartalmat sejtet, a tartalom, a szemléletmód bizony alig vagy egyáltalán nem változott. Az egyes tanulmányok valóban átfogóan mutatják be a szlovák népi kultúrát, azonban nem Szlovákia népi kultúráját. Mintha egy etnikailag "tiszta" ország népe kultúrájának európai kapcsolódásait tárgyalnák, holott ez, amint már fentebb is jeleztem, nem így van. Bízzunk benne, hogy egyszer talán születik egy olyan jellegű, Szlovákia népi kultúráját bemutató kötet is, amelynek címe összhangban lesz a tartalommal! A szóban forgó kötet egyébként először angol nyelven jelent meg még 1997-ben. Ebben az időszakban több más jellegű reprezentatív kiadvány is születet Szlovákiáról. Most pedig tekintsük át, milyen tanulmányokat tartalmaz a szóban forgó kiadvány, s a maga műfaján belül (tehát a szlovák népi kultúra prezentálása terén) milyen eredményeket tud felmutatni! A bevezető tanulmányban Szlovákia népi kultúrája fejlődésének alapvető összefüggései címmel a kötet szerkesztője, Rastislava Stoličná, Szlovákia történeti-néprajzi áttekintését adja. A természetföldrajzi jellemzők mellett figyelmet szentel a betelepülési folyamatoknak: a magyar honfoglalásnak, majd a németek és a vlach népcsoport megtelepedésének. Ez utóbbiakról bővebben is szól. Jellemzi a kereszténységnek a szláv népi kultúrára gyakorolt hatását. Az egykori közigazgatási egységek, a megyék keretein belül az idők folyamán a népi kultúra sajátos helyi változatai alakultak ki. Az ott élők identitását, mi-tudatát sok esetben ezek határozták meg, s az ezen az egykori közigazgatási területen élők mindmáig eszerint határozzák meg hovatartozásukat (pl. Árva, Liptó, Gömör, Bars, Zemplén stb.). A szerző szól többek között az 1818 utáni államigazgatási átszervezésről, valamint az 1950-es években megvalósult szövetkezetesítés népi kultúrára gyakorolt hatásairól. Megállapítja, hogy a migrációs folyamatok a 18. századtól figyelhetőek meg fokozottabban, ekkor válik intenzívebbé az idegen kulturális hagyományok egymásra hatása, cseréje is. A más vidékeken idénymunkát, vendégmunkát végző szlovák csoportok közvetítésével szintén érték hatások a szlovák népi kultúrát. A 17-19. század folyamán a szlovákság aránylag nagy számban telepedett meg a magyar Alföldön is, s ekkor kerültek Horvátországba, Szerbiába, Bulgáriába és Romániába is kisebb-nagyobb csoportjaik. A migrációs folyamatok tárgyalását az Amerikába való tömeges kivándorlással zárja a szerző, azonban nem tesz említést az államilag irányított cseh telepes falvak kialakításáról-kialakulásáról Szlovákia déli, magyarok által lakott vidékein. Figyelmen kívül hagyja a második világháborút követő, a magyarokat diszkrimináló intézkedések nyomán született szlovák-magyar lakosságcserét, valamint a németek deportálását, kitelepítését is. Ezt azért is hiányoljuk, mert az Alföldről Dél-Szlovákia magyarok által lakott terültekre érkezett nagyszámú szlovákság megjelenése nemcsak az itt élő magyarok hagyományos kultúrájára gyakorolt jelentős hatást, hanem az időközben itt megtelepedett szlovákok kultúrája is változásokon ment át. Teljesebb lett volna a kép, ha arról is említést tesz a szerző, hogy a németek távozása milyen nyomot hagyott, milyen változásokat idézett elő az általuk lakott régiók kultúrájában (helyükbe általában szlovákok telepedtek Észak-Szlovákiából, Romániából, Jugoszláviából). Kár, hogy ezek kimaradtak, hiszen tudomásunk szerint az ún. repatriált szlovákok mindennapi kultúrájával, interetnikus kapcsolataival, reintegrációs erőfeszítéseikkel már több szlovák néprajzkutató is foglalkozott, több tudományos publikáció is napvilágot látott. Bizonyára az eredetileg angol nyelven kiadott kötet olvasóit is érdekelte volna ez a téma. A szerző a kényes politikai történéseket mintha szándékosan kihagyta volna. Az viszont dicséretes, hogy a szlovákok magyarok általi elnyomását sem tálalja abban a hangnemben, ahogyan azt több szlovák szakembertől korábban megszokhattuk. A bevezető tanulmányt tizenöt további követi. Most tekintsük át ezeket röviden! A sort Peter Slavkovský Hagyományos mezőgazdasági kultúra című tanulmánya nyitja. Ebben tömören vázolja az agrárkultúra fejlődését térségünkben a 6. századtól napjainkig, majd Szlovákia agrárkultúrája a 20. század első felében címmel részletesen taglalja a növénytermesztés és állattartás különböző területeit. Tanulmánya a következő alfejezetekre tagolódik: Termőföldszerzés és előkészítése. Ebben az irtványozással szerzett termőföld megmunkálását írja le, amely a 13-15. században az ún. soltészok által zajlott, a 16-17. században az ún. valach jog alapján. Az irtással és égetéssel szerzett termőföldet egy idő után otthagyták, új területet vettek birtokba, de gyakran bizonyos idő elteltével visszatértek ide. A hegyoldalakban kialakított teraszos termőföld kialakítását is leírja a szerző, mint ahogy sok más folyamat mellett a trágyázás különböző módjairól is szól. A növénytermesztés minden aspektusára kitér, s természetesen a szlovákok egyik fő eledele, a krumpli termesztésének is nagy teret szentel. A zöldség és gyümölcstermesztés, valamint szőlészet tárgyalásánál a szőlőhegyek építészetéről, valamint a bortermő vidékekről is leírást kapunk. A következő, A háziállatok tartásának szervezete című alfejezetben a szállásokon zajló hegyi pásztorkodás, a tejtermelés alapos leírását nyújtja. Nem tér ki azonban a növénytermesztést illetően például a Vág menti területre, amely elsősorban a zöldségtermesztésben játszott kiemelkedő szerepet, miközben ennek is van szlovák nyelvű (szlovákiai magyar, illetve szlovák szerzőtől származó) irodalma. Michal Kaľavský a Mesterségek és háziipar című tanulmányát a Mesterségek története Szlovákiában című alfejezettel indítja, majd A mesterségek Szlovákiában és európai jelentőségük című alfejezetben sorra veszi, melyik vidékekre mely mesterségek voltak a jellemzőek, ezt követően pedig a kézművesipar helyzetével foglalkozik a céhek megszűnését követő időszakban. A szlovák vándormesterekről szóló részben részletezi, mely környező országba milyen mesteremberek vándoroltak, s Szlovákia területén milyen vidékeket kerestek fel. A nyugati határt Stájerország, Württemberg, Szászország és Szilézia jelentette, délen Bácska, s keletebbre pedig Erdélyt is bejárták. Ľubica Faltaňová a szerzője a Hagyományos kereskedelem című tanulmánynak, amelyben a történeti leírás után térképek segítségével érzékelteti, Európa mely területeire jutottak el a szlovák kereskedők portékái. A második részben a hazai piacokat mutatja be, s az itt közzétett térképnek köszönhetően átfogó képet kaphatunk egyes vidékek vonzáskörzetéről.

A kötet szerkesztője, Rastislava Stoličná foglalta össze a népi táplálkozást. Külön tárgyalja a növényi és állati eredetű táplálékokat, valamint az italokat is, külön-külön az alkoholtartalmúakat s az alkoholmenteseket. Az étkezési rend című fejezetben bemutatja, hány alkalommal táplálkoztak naponta, s az egyes étkezéseknél mit fogyasztottak. Kitér az étkezés módjaira, s külön teret szentel az ünnepi lakomák alkalmainak (esküvő, keresztelő, halotti tor, naptári ünnepek). A tanulmány végén a téma európai összefüggéseit taglalja. Mojmír Benža a Ruha és lábbeli című tanulmányában a szlovák népviseleteket mutatja be, térképeken szemléltetve egyes ruhadarabok elterjedését nem csupán Szlovákiában, hanem a környező országokban is. Tanulmányát a férfi viselet bemutatásával kezdi, majd a nőivel folytatja. Ez utóbbinál a női hajviseletre, valamint fejdíszekre is kitér. A lábbelik bemutatásánál ugyanazt az elvet követi, mint a ruháknál és a női fejviseletnél, vagyis európai keretbe helyezi a témát. Befejezésként külön fejezetben tárgyalja a hagyományos viselet és az etnicitás viszonyát. Arra a következtetésre jut, hogy az etnikai határok, valamint az egyes elemek elterjedési határai nem azonosak, és a szimbólumokkal is óvatosan kell bánni. Soňa Kovačevičová a Települések és lakóházak című tanulmányában elsőként a települések történeti fejlődésének vázlatát nyújtja, majd magát a lakóházat mutatja be. Négy alapvető szempontot jelöl meg ezek jellemzőiként: az építőanyag és az épület konstrukciója, a ház belső felosztása, a bútorzat és a gazdasági épületek. A továbbiakban e négy területet részletezi bővebben. A Katarína Apáthyová-Rusnáková és Rastislava Stoličná szerzőpáros mutatja be a Település és a család társadalmát. A helyi közigazgatás alakulásának történeti bemutatása után a legnagyobb teret a családnak és családszervezetnek, a rokoni kapcsolatoknak szentelik. A Naptári ünnepekhez kapcsolódó szokásokat Viera Feglová dolgozta fel. A téli időszakkal, a karácsonyi ünnepkörrel nyitja a sort: külön alfejezetet szentelve az advent, a karácsony, majd a farsang időszakának. A tavaszi és nyári ünnepkör keretében az általános bevezető után a húsvétot, a májusfaállítást, a pünkösdöt, a Szent Iván-napi tűzugrást, az aratóünnepséget külön fejezetben tárgyalja. Befejezésként néhány mondatban az egyes naptári ünnepek területenkénti eltéréseit vázolja, s említést tesz az egyes felekezetek eltérő szokásairól is. Az emberi élet fordulóihoz kapcsolódó szokásokat a születéstől a halálig Családi szokások címmel a Viera Feglová és Kornélia Jakubíková szerzőpáros taglalja. A dramatikus népszokásokat Daniel Luther tanulmánya foglalja össze, külön-külön bemutatva a szertartásjátékokat: a maszkos lények szereplési alkalmait, a farsangi, lakodalmi, karácsonyi játékokat, a betlehemezést, a háromkirály-járást, a Heródes-játékot, a Szent Dorottya-mártíriumjátékot stb. A tanulmány legutolsó alfejezetében a népi bábjátszást és a műkedvelő színjátszás hagyományait tárja elénk. A népművészetet Oľga Danglová mutatja be a következő témakörökbe tagolva tanulmányát: fejlődési tendenciák, regionalizmus, a mesterségek szerepe, földrajzi tényező, társadalmi adottságok, a vallás hatása, stílushatások, valamint specifikus vonások. Ez utóbbi fejezetben az etnikus specifikumokkal is foglalkozik: a szlovákokra jellemző művészeti specifikumként a vert csipkét jelöli meg, amely ágazat művelőinek központjai a bányavárosok voltak, jóllehet a csipkeverés a 16. század elején a horvát telepesek közvetítésével terjedt el Nyugat-Szlovákia területén, Szlovákia keleti részeibe pedig a cseh és német telepesek által. A szerző szerint a 19. század folyamán a csipkekészítés a földműves családokban is fontos bevételi forrássá vált. A földművesek körében készült csipke sajátos fejlődésen ment keresztül. Míg a bányavidékeken a nyugati hagyományok domináltak, a többiek körében készült csipke magán viseli a lokális hatásokat, elsősorban a hímzések motívumai jelennek meg rajta. Gabriela Kiliánová Prózai népköltészet című tanulmányát három nagyobb alfejezetre tagolja: a prózai népköltészet kultúrtörténeti és szociális kontextusa Szlovákiában, a népköltészet tanulmányozása, valamint a szlovák próza az európai kontextusban. A második alfejezetben külön tárgyalja a szöveges folklór két válfaját, a mesét és a mondát. Az egyes mesetípusokat: az állatokról szóló meséket, a tündérmeséket, a legenda-meséket, a realisztikus meséket, valamint a humoros elbeszéléseket és anekdotákat külön is bemutatja. A mondák esetében is ugyanezt a módszert alkalmazza: jellemzi a helyi, történeti és hiedelemmondákat, valamint az elbeszélések az életből elnevezésű kategóriát. Ez utóbbiba azokat a közelmúltban megtörtént eseményeket, történeteket sorolja, melyeket maga az elbeszélő élt át, vagy pedig a környezetéből mástól hallotta, s meggyőződéssel állítja, hogy valóban megtörtént. Ezek az elbeszélések számtalan csoportra oszthatók tovább, hiszen ide tartoznak a gyermekkori történetektől kezdve a különböző természeti katasztrófák, gyilkosságok, balesetek, háborús történetek, s még sorolhatnánk tovább. A tanulmány befejezéseként a szerző (A szlovák próza európai kontextusban) az egyes mesetípusok szláv kölcsönhatások, párhuzamok elemzése mellett a magyar kapcsolatokra is kitér, példaként említve a Mátyás királyról szóló meséket és mondákat. Kár, hogy a szerző nem ismeri a szlovákiai magyar népmeseköteteket (itt elsősorban B. Kovács István és Géczi Lajos több mese- és mondakötetére gondolok), bizonyára ezeket is hasznosítani tudta volna munkájában. Ebben az esetben viszont hozzá kell tenni, hogy a magyar nyelvismeret hiányában ezeket valóban problematikus értő módon beleépíteni az adott tanulmányba. Többek között ez is rávilágíthat arra, hogy még ilyen, teljesen a nyelvhez kötött folklórtémákban is fontos lenne a szlovákiai magyar folkloristáknak eredményeiket szlovákul vagy valamelyik világnyelven is összefoglalniuk. A népdal című fejezetet Eva Krekovičová írta, a néptáncot Stanislav Dúžek, a népzenét pedig Oskár Elschek tanulmányából ismerhetjük meg. A szlovákiai magyar néprajzi irodalom talán éppen e három témakörben a leggazdagabb, de sajnos egyik szerző sem vette figyelembe ezeket. Ág Tibor egyetlen munkáját sem említik, de Takács András néptánckutató köteteiről sincs szó, nem beszélve Ujváry Zoltán népdalgyűjteményeiről. A kötetben szereplő tanulmányok közül Oskar Elschek tanulmánya az egyedüli olyan munka, amely figyelembe veszi a Szlovákia területén élő más nemzetiségek népzenéjének hatását a szlovákra, és viszont. Sőt a Szlovákia és a közép-európai hagyomány című alfejezetében külön-külön tárgyalja a szlovák népzene morva-cseh, osztrák-német, lengyel, ruszin-ukrán, valamint magyar kapcsolatait is. Kár, hogy a többi tanulmány nem ilyen módszer alapján készült. Ha az Oskar Elschek által figyelembe vett szempontok érvényesültek volna, valóban egy modern, más országok kutatói számára is iránymutató, példaértékű munkával gazdagosodhatott volna nem csupán a szlovákiai, hanem az európai és az egyetemes néprajztudomány. Visszatérve a kötet szerkesztőjének bevezetőjéhez, írását a következő gondolattal zárja: "Az európai régió, ahol Szlovákia is található, mindig élénk, nyitott és átmeneti területnek számított, a keleti és nyugati kulturális hatások egyaránt hatottak rá. Ennek okán az itteni népi kultúra is több tényező hatására formálódott, fejlődött, s magán viseli a különböző hatások tarkaságának, sokrétűségének bélyegét. Az alapvető aspektusok megragadása Szlovákia népi kultúrájának fejlődésében s annak széles körű európai kultúrába való besorolása volt annak a projektumnak a célja, melynek eredményeit e kötet prezentálja" (12. p.). Kár, hogy a mai Szlovákia területén évszázadokon át jelen lévő, ma is itt élő nemzetiségeket nem sorolja azon tényezők közé, amelyek szintén hatást gyakoroltak Szlovákia népi kultúrájának alakulására, tovább menve: amelyek szintén meghatározzák Szlovákia néprajzi képét. Mindemellett a kötetben szereplő gazdag és kiváló minőségű illusztrációs anyagnak is köszönhetően (fényképek, rajzok, térképek) valóban átfogó képet kapunk a szlovák népi kultúráról. A komparatív módszernek köszönhetően a tanulmányok valóban európai öszszefüggéseiben láttatják a szlovák népi kultúra egy-egy részterületét, s az érdeklődő sok új ismerethez juthat általuk. L. Juhász Ilona