(A beszélgetést Sándor Eleonóra készítette 1996-ban)

Oral History = elbeszélt történelem.
Ezt a módszert a történészek akkor alkalmazzák, amikor írásos dokumentumok híján nagyon nehéz rekonstruálni a valóságot, feltárni a tényleges, olykor a történelmi folyamatokra komoly hatást gyakorló háttéreseményeket. Amikor a rendkívül intenzív történések forgatagában nem készülnek feljegyzések, jegyzokönyvek, nincsenek írásos emlékek. Ilyenkor a történelmi esemény vagy idoszak legfontosabb szereploi maguk mondják el, hogy szerintük mi is történt valójában.

Az Oral History az élo emlékezetre épít. Éppen ezért nagyon mértéktartóan kell viszonyulni az elmondottakhoz. A módszer lényege, hogy nem szabad beavatkozni az emlékezetbe, mindenki elmondhatja azt, amit megélt. Az elmondottak, a történelmi adatok és tények ezt követoen külön vizsgálatot igényelnek. Ez a szubjektív látásmód azonban az egyetlen eszköz arra, hogy rekonstruálni lehessen a történéseket. Olyan, mint egy "gyónás" vagy önvallomás. A többi a történészek dolga. Nekik kell az elmondottakból rekonstruálni a tényleges történéseket, összevetni az elmondottakat, szembesíteni azokat az objektív ismeretanyaggal.

Mindebbol az következik, hogy az Oral History rovatban megjelentetett beszélgetések nem egyszeru interjúk, hanem történelmi forrásanyagok, amelyek alapul szolgálhatnak a múlt megismeréséhez. Egyben fontos információt szolgáltatnak arról is, hogy a történelmi események résztvevoi hogyan értékelik utólag a történéseket, saját szerepüket, hogyan emlékeznek azokra az eseményekre, amelyeknek aktív részesei voltak. A beszélgetések háromkategóriás titkosítási rendszerben készülnek, a közölt anyagok csak a beszélgetotárs beleegyezésével közölhetjük. Ezért hiányoznak belolük olyan fontos nevek, történések, amelyek kihatással lehetnek a jelenleg is aktív politikusok pályájára.

A Fórum Kisebbségkutató Intézet által készített beszélgetések messze meghaladják e folyóirat publikációs lehetoségeit, így csak részleteket közlünk mindabból, ami magnószalagon és számítógépen rögzítve van. A meglévo anyagok olyan személyes információkat is tartalmazhatnak, amelyet egy publikáció keretében, aktív közéleti személyiségekrol lévén szó, nem etikus megjelentetni. Az olvasó szíves elnézését kérjük mindezért. A teljes szöveg levéltári anyagként, az Oral History titkosítási rendszerének megfeleloen minden kutató számára elérheto lesz a közeljövoben.

- Szeretném, ha bevezetőként mondanál valamit a szüleidről, mivel foglalkoztak, honnan indultál?

- Édesapám kőműves volt, s az egyik építkezési vállalatnál dolgozott hosszú évekig, édesanyám pedig elárusítónő volt. A szűkebb családhoz tartozott a nagybátyám is, aki az államigazgatásban dolgozott. A nálam két évvel fiatalabb öcsém pedig a párkányi papír- és cellulózgyárban dolgozik villanyszerelőként.

- Tehát a szűkebb családból egyedül te kerültél egyetemre.

- Én és a nagybátyám.

- Miért választottad épp a magyar-történelem szakot?

- Mindig érdekelt a történelem, s amikor egyetemre jelentkeztem, ez a szakpárosítás tűnt a legmegfelelőbbnek. A fő motivációt azonban a történelem jelentette.

- A szlovák nyelv nem okozott problémát?

- Nem igazán, mivel akkor már jól tudtam szlovákul írni és beszélni is. A passzív nyelvtudásom pedig már az általános iskola óta jó volt.

- Mielőtt rátérnénk az egyetemi éveidre, még arra lennék kíváncsi, hogy otthon, a családban, amíg otthon laktál, a szüleid szoktak-e a politikáról beszélgetni? Például 1968-at szokták emlegetni?

- Hát nem igazán. A politika nem volt különösebben téma a családban.

- Újság járt a családba?

- A Szabad Földműves és az Új Szó vasárnapi kiadása. Ezenkívül a nagybátyám rendszeres előfizetője volt a magyarországi sportszaklapoknak.

- Milyen volt a középiskola?

- A párkányi magyar tannyelvű gimnáziumba jártam, ám a negyedik osztályt Selmecbányán végeztem el. Akkoriban ugyanis, ha valaki külföldön szeretett volna tanulni, akkor oda felvételizett, s az érettségi és az egyetemi felvételi vizsga után került ki valamelyik szocialista ország egyetemére vagy főiskolájára. Számomra a selmecbányai év nagyon fontos, meghatározó élményt jelentett. Én olyan osztályba jártam, amelyikben a Szovjetunióba való tanulmányokra készítettek fel bennünket. Selmecbánya két okból volt fontos számomra. Először is szlovák közegben voltam, ahová a gyakorlatilag steril magyar közegből kerültem. Szigorú, bentlakásos intézmény volt, s nagyon sokat kellett tanulni. Az ember a legtöbb segítséget a diáktársaitól kapta, s ez rendkívül összekovácsolta a társaságot. A másik ok pedig az volt, hogy megismerkedtem tulajdonképpen az egész Szlovákiával, mármint az emberekkel. Az egész országból voltak ott diákok, különböző társadalmi osztályokból és természetesen különféle nemzetiségűek. Nagy volt a nyomás mind az iskola, mind a tanárok részéről, sőt a városban sem igazán szerettek bennünket. Az összetartozás érzése ezért nagyon gyorsan kialakult közöttünk. Azért, mert magyar volt valaki, még senki nem nézte le, csak esetleg azért, mert felkészületlen volt. De megvolt a segítő szándék is. Tehát egy igazán jó közösség alakult ki szlovákok és magyarok között. Pedig nagyon nehezen beszéltem először szlovákul.

Az egyetem előtti másik állomást Tornalja jelentette számomra. Ez egy mezőgazdasági post secondary képzés volt, ahová azért mentem, mert a gimnázium után nem sikerült bekerülnöm az egyetemre. Ennek elvégzése nem okozott gondot, viszont az a perspektíva, hogy valamelyik földműves-szövetkezetbe megyek dolgozni, egyáltalán nem vonzott. Ezért próbáltam meg még egy utolsó lépésként, mielőtt elvittek volna katonának, a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészkarát. Jelentkeztem a magyar-történelem szakra. A felvételit történelemből jól megírtam, magyarra pedig felkészítettek.

- 1987-ben kerültél Pozsonyba?

- Nem, hanem 1986-ban. 1984-ben érettségiztem, 1984-től 1986-ig Tornalján tanultam, 1986-ban felvételiztem, és akkor kerültem az egyetemre, melyet 1991-ben végeztem el.

- Kollégiumban laktál?

- Igen, a malomvölgyi kollégiumban.

- Azért kérdeztem rá a kollégiumra, mert arra vagyok kíváncsi, hogy első- és másodéves korotokban milyen baráti társaságok alakultak ki. Mi szerint szerveződtek ezek a társaságok? A kollégiumi elhelyezés, az érdeklődés, avagy a szakok szerint? És te hová tartoztál?

- A legfontosabb, azt hiszem, az érdeklődési kör és a szak volt. Természetesen kialakultak fontos barátságok a közös nyári társadalmi munka során és a kollégiumi elhelyezés szerint is. Itt ismerkedtem meg néhány magyar szakossal, például Berényi Józseffel, Thor Zolival, Hajtman Bélával, Vörös Péterrel és Talamon Alfonzzal. Egy jó csapat volt a történelem szakosok évfolyama. Érdekes és tehetségek diákok voltak a történelem-filozófia, történelem-levéltáros szakosok között is. Elég, ha csak Dionýz Hochel, Boris Strečanský vagy Svetoslav Bombík nevét említem.

- De voltak közös programjaitok is?

- Az egyetemen kívül nem. Csak kollégiumi találkozások voltak meg beszélgetések. Illetve volt a futball, ami akkor rendkívül fontos volt számunkra. A magyar szakosok egy meglehetősen befelé forduló társaság volt, s engem akkor csak a tanulás érdekelt. Nem voltak kirándulások vagy más programok, legalábbis én nem szerveztem magamnak. A kivételt csupán az Örsújfaluban megrendezett nyári táborok jelentették.

- A József Attila Ifjúsági Klub (JAIK) mekkora szerepet játszott a szabad időd szempontjából?

- Az egy stabil program volt keddenként, de a JAIK-programok szervezésében különösebben nem vettem részt. Fontos helynek tartottam, ahol érdekes emberekkel ismerkedhettem meg. Fontosak voltak ezenkívül az itteni barátságokra, kapcsolatokra épülő kollégiumszerű önképzőkörök és többé-kevésbé rendszeres találkozások Öllős Lászlóval és Püspöki Nagy Péterrel. Ezek a politikaelmélet, a filozófia, valamint a történelem azon területeit érintették, amelyek kimaradtak a tananyagból. Számomra ezek rendkívül fontosak voltak, s nagyban hozzájárultak későbbi döntéseimhez.

- Ez mikor volt?

- Első- és másodéves koromban. Igazán élmény volt találkozni ilyen emberekkel.

- Visszakanyarodva még a baráti társaságokhoz: vissza tudsz arra emlékezni, hogy akár annak a szlovák társaságnak, amely az évfolyamhoz kötődött, akár a kollégiumi társaságnak, de akár a magyar tanszéken is, mi volt a beszédtémája, miről szoktatok beszélgetni?

- Elsősorban az egyetemről, a tantárgyakról, a vizsgákról. Aztán nagyon sokszor az olvasmányélményekről, azon belül is inkább a szakmáról, aztán voltak még olyan beszélgetések is, amelyeknek a témája a történelem volt. Persze szóba kerültek még más izgalmas témák is, mint például a második világháború vagy a szlovák állam. De ha te az ellenzékiekre, a disszidensekre gondolsz, én azokkal akkor nem kerültem igazán kapcsolatba. Hallottam Ján Čarnogurskýról, azonban Miroslav Kusýról és František Mikloškóról nem.

- Tehát ez nem vetődött fel a beszélgetések során.

- Nem. Nálam nem.

- Duray Miklós neve sem?

- Duray Miklós neve igen. A magyar disszidens vagy ellenzéki az egy más kérdés volt, arról azért többet tudtam. Közelebbi kapcsolatom is volt, még ha ez nem is volt egy tevékeny vagy személyes kapcsolat. Az igazság az, hogy a baráti köröm révén jutottam hozzá az információkhoz, illetve alakultak ki bizonyos kapcsolatok is. A munkában nem vettem részt még csak olyan formában sem, hogy például áthordtam volna tiltott, szamizdat kiadványokat a határon. Rendszeresen vásároltam Magyarországon olyan könyveket, melyek gyakorlatilag szamizdatnak számítottak. Magyarországon az ELTE már 1986-tól megjelentetett nálunk hozzá nem férhető könyveket, például a Medvetánc, a Századvég, a Fejlődéstanulmányok sorozat köteteit. A ELTE Jogi Karán volt egy kiváló könyvesbolt, ahol ezeket az egyetemi tankönyveket, kiadványokat vásároltam. Szamizdatot kölcsönkértem, illetve kölcsönkaptam Berényi Jóskától, Vörös Pétertől és Patus Jancsitól. Az első ilyen szamizdatélményem a Katynról írott könyv volt. Fontos volt még a Szabó Miklós tanulmánya a liberalizmusról, valamint a nacionalizmusról.

- Szóval Vörös Péteréktől tudtad, hogy ez létezik?

- Igen. Én inkább a pozsonyi Egyetemi Könyvtárba jártam, és olvastam. Abban az időben afféle tipikus könyvmoly voltam, és az olvasáson kívül tulajdonképpen csak sportoltam. Akkor kezdett el érdekelni a közép-európai zsidók története, az antiszemitizmus. Meghatározó élményt jelentett számomra a Fejlődéstanulmányok első kötete, amely A zsidókérdés és antiszemitizmus Közép- és Kelet-Európában címet viselte, valamint egy teljesen szubjektív élmény lereagálása, melyet egy elhagyott zsidó temető látványa váltott ki bennem Beckó vára alatt. Ekkor ismerkedtem meg az akkoriban már jelentős magyarországi könyvterméssel, valamint egy nagyon kedves jó barátom, Molnár Judit segítségével az Egyetemi Könyvtár nyilvánosság számára nehezen hozzáférhető könyveivel ebben a témában. Judit a könyvtárban dolgozott, és segített abban, hogy az egyébként többnyire hivatalosan megrendelt könyveket ténylegesen is megkapjam. A szakdolgozatom témáját is ennek megfelelően választottam meg. A Václav Jaroslav Klofáč-féle nemzeti szocialista párt antiszemitizmusáról szerettem volna írni. Később azonban kiderült, hogy ezt nem tudom megírni, mert nem tudtam németül, s így módosítani kellett a témát, s a párt antiszemitizmusának elemzése így csak a szakdolgozat egy fejezetét képezte. A többi fejezetekben a párt megalakulásáról, valamint első négy évéről írtam. Ezt elsősorban Alžbeta Sopuškovának köszönhetem, aki az egyetemen a harmadik évfolyamban Csehszlovákia történelmét tanította, és egy szemináriumot vezetett a két világháború közötti Csehszlovákia politikai pártjairól. Én a szociáldemokrata pártokat, valamint ezt a pártot választottam. Nagyon nehezen, szinte egyáltalán nem jutottam hozzá a szükséges anyagokhoz, ami nagyon felbosszantott engem. Alžbeta Sopušková elküldött a Gundulič utcába, a Párttörténeti Intézetbe, ahol végül el tudtam beszélgetni valakivel, aki anyagot is adott választott témámhoz. A témaválasztásban az is fontos szerepet játszott, hogy ez lehetőséget adott arra, hogy az ötödik évfolyam első szemeszterét Prágában a Károly Egyetemen végezzem. Hogy hogyan kerültem ki, az egy más kérdés. Ez elsősorban Rákos Péternek, illetve itt, a pozsonyi magyar tanszéken Jaroslava Pašiakovának köszönhető. Ők is ösztönöztek, hogy próbáljam meg. Máig hálás vagyok ezért. Prága életem egyik nagy élménye marad. Igazi levéltári kutatás volt, a Klementínumban, a pártlevéltárban kutattam. És persze a téma nagyon érdekelt: a politikatörténet, a századvég és az antiszemitizmus.

- A hivatalos neve mi volt ennek a pártnak?

- Sok neve volt a fennállása során. Volt Cseh Nemzeti Szociális Párt (Česká strana národně sociální [1897-1918] - a szerk.), Csehszlovák Szocialista Párt (Československá strana socialistická [1918-1926] - a szerk.), Csehszlovák Nemzeti Szocialista Párt (Československá strana národně socialistická [1926-1938] - a szerk.). Most is létezik, csak nem jelentős.

- Amit eddig elmondtál az egyetemről, abban a magyar tanszék, annak a tanárai egyáltalán nem szerepeltek.

- Jaroslava Pašiaková neve már elhangzott. Zalabai Zsigmondnak voltak még jó előadásai. Volt egy szemeszter, amikor - ha tudtam valamit verselemzésből, akkor azt nála tanultam meg - Balla Kálmán egyik verseskötetét elemeztük.

- Szóval a magyar tanszék nem ragadott különösebben magával...

- Nem. De én úgy mentem az egyetemre, hogy engem a történelem érdekelt, és ez meg is maradt bennem. Felmértem a dolgokat, és azt mondtam, hogy hát ez két olyan szak, melyet csak akkor lehet tisztességesen csinálni, ha az egyikre összpontosítok, a másikat pedig úgymond "viszem". És én a történelmet választottam.

- Amit eddig elmondtál, abból kiderült, hogy volt a környezetedben néhány ember - szó esett a Vörös Péterről, Berényi Jóskáról -, akiknek az érdeklődése kiterjedt a "nem hivatalos" politikára is.

- Ott volt még a Patus Jancsi is, őt ki ne felejtsük. Jancsi volt a doyenje az egész társaságnak. Ami a disszidens vagy ellenzéki témát illeti, egyszer részt vettem egy találkozón, melyet valamikor a második évfolyam idején szerveztek meg, még mielőtt Duray Miklós kiutazott volna Amerikába.

- 1989 őszén már negyedéves voltál az egyetemen.

- Igen. Engem a politika a közélet, a könyvek és a sajtó szintjéig érdekelt. Másrészt viszont nem is igen vonhattak be engemet, mert alkalmatlan voltam, nem tartottak eléggé mozgékony, konspiratív embernek. Saját kapcsolataim sem voltak, s igazából nem voltam kellőképpen kommunikatív sem. Őszintén szólva nem volt bennem belső késztetés az ilyen jellegű tevékenység iránt.

- A Néhány mondat sem került a kezedbe? Az már 1989 nyara volt.

- Lehet, hogy olvastam.

- Tehát megkezdődött az 1989/1990-es tanév. Az első akció, amely jelezte, hogy valami készülőben van, az éppen a pozsonyi diákok akciója volt. Te hogy szereztél erről tudomást? Tudtál az előkészületekről?

- Az a baj, hogy nem emlékszem igazán pontosan. Azt tudtam, hogy találkozgat egymással egy társaság. Köztük volt Svetoslav Bombík is, aki a későbbi események egyik főszereplője volt. De erről nincs több információm. Svetoslav Bombík egy felkészült ember volt, lehetett látni, szisztematikusan dolgozott. Emlékszem egyik konfliktusára az egyik történészprofesszorral, de a tanszék megtartotta őt. Tehát a történelem tanszékre nem szólhatok semmit.

- Valamilyen nézetkülönbségek miatt történt a konfliktusa?

- Amiatt, amit leírt egy évfolyammunkában. Szóval visszatérve az előkészületekre, azt hiszem, hogy tudtam róla, de nem mentem el. Így külön talán szóltak, talán megtudtam, már nem emlékszem. De úgy tudom, senki sem ment el közülünk. Ez november 16-án volt.

- Lecsapódott ez valahogy?

- Nem volt rá idő, hogy lecsapódjon, mert ez november 16-án volt, 17-én pedig elkezdődött az egész.

- November 17-én a prágai események történtek.

- Igen, a prágai események. Mi november 17-én JAIK-bálban voltunk, úgyhogy nem készültünk rá. Akkor még fontos esemény volt a gyertyás tüntetés. Nekem erről csak halvány emlékeim vannak. Emlékszem, hogy bejött egy feltehetően Štb-s (az Állami Titkosszolgálat dolgozója - a szerk.) a tudományos ateizmus szemináriumra, és hazaküldtek minket. A szemináriumon már rebesgették, hogy valami készül. De nekem ezekről nem voltak pontos információim. Természetesen nem mentem haza, ahogy azt ajánlották. Ez csütörtökön volt, és pénteken lett volna a tüntetés. A tüntetésen nem vettem részt, de a belvárosban bent voltam, mert érdekeltek a történtek, és persze kíváncsi is voltam.

- Szóval november 17-én mulattatok.

- Igen, mulattunk. Az igazsághoz még az is hozzátartozik, hogy 17-én este rettentően megfáztam, és amikor kitört a forradalom, betegen feküdtem a kollégiumban.

- Mit értesz azon, hogy kitört a forradalom?

- Azt, hogy november 17-én a diákok fellépésével elkezdődött a bársonyos forradalom. Hajnalban visszajöttünk a JAIK-bálból, akkor elkezdtük hallgatni a híreket. A Szabad Európa Rádiót a kollégiumban rendszeresen hallgattuk. Este - legalábbis én úgy éreztem - az egész kollégium lázban égett. Hétfőn este jöttek vissza a hírekkel, hogy mi történt az egyetemen.

- Ez az első hétfő?

- Igen, ez az első hétfő volt. Akkor volt az első meeting (nagygyűlés - a szerk.) a Hviezdoslav téren, ha jól emlékszem. Azon sem vettem részt, csak hallottam róla. Szerdáig beteg voltam, és a kollégiumi szobámban feküdtem. Az egyetemisták, az évfolyamtársaim és a kollégáim minden nap felvonultak a térre. Aztán következtek a nagyobb meetingek a Szlovák Nemzeti Felkelés téren csütörtöktől.

- Akkor keltél fel az ágyból?

- Igen, addig én beteg voltam. Egész egyszerűen megfáztam, és náthás voltam. Olyan volt a hangulat, hogy a szobatársaim már bizalmatlanul tekingettek rám, s meg is gyanúsítottak, hogy szándékosan kivárok, és számításból nem akarok csatlakozni, színt vallani. Ez így utólag érthető is, hiszen mindenki, legalábbis körülöttem, egy kissé egzaltált idegállapotban volt. Én viszont egész egyszerűen lázas voltam, és képtelen voltam felkelni az ágyból. Csütörtökön voltam először a téren. Aztán esténként eljártam Berényi Jóskáék kollégiumi szobájába, ahol megbeszélték a következő napi teendőket.

- Tehát csütörtökön felkeltél, és elmentél a tüntetésre.

- Igen, elmentem megnézni, mi is az a tüntetés. Azt hiszem, akkor lépett fel először Alexander Dubček a tüntetésen, de erre azért megesküdni nem mernék.

- A következő napjaid mivel teltek?

- Nem volt oktatás, mivel a diákok sztrájkba léptek, tehát nem tanult senki. Engem személy szerint egy idő után határozottan zavart, hogy nem tanulunk. Gondoltam magamban, hogy délután lehet forradalmat csinálni, de délelőtt azért inkább talán tanulni kellene valamit. Így a könyvtárba jártam, és újságot olvastam. Addig rendszeresen figyeltem a magyar, szlovák és cseh szaksajtót, már ami hozzáférhető volt az Egyetemi Könyvtárban. Sajnos ezt nagyon gyorsan abba kellett hagynom. Az egyik este elmentem a Csemadokba, ahol akkor már - azt hiszem, a bölcsészkar diákjai - megalakították a Magyar Diákszövetséget. Ezután pedig jöttek az ezzel kapcsolatos munkák. S egyszer csak azon vettem észre magam, hogy gyakorlatilag egész nap ezzel foglalkozom.

- Szóval csütörtökig hallgattad a többieket. De egy ponton mégis bekapcsolódtál a Diákszövetség szervezésébe. Hiszen nálad vannak az alapszabály-tervezetek...

- Igen, így is mondhatjuk, de csütörtökig egyszerűen nem volt kedvem semmit sem csinálni, és azt hiszem, ebben az is közrejátszott, hogy a kezdetkor nem voltam ott, például hétfőn az egyetem dísztermében. Másként éltem meg az eseményeket, és valószínűleg ez is okozta azt, hogy több időre volt szükségem, míg aktív szereplővé váltam. A Diákszövetség megalakítása Somogyi Szilárd, Berényi József és Vörös Péter érdeme.

- De nyilván valahol felvetődött, hogy kellene ilyen vagy kell-e ilyen...

- Persze, feltehetően ott a díszteremben vetődött fel. Én azonban ebben nem vettem részt. Amikor ez történt, azokban a napokban alakult meg az Egyetemisták Uniója, legalábbis az, amelyben elkezdett dolgozni S. Bombík, Z. Mistríková, F. Vagač. Sztrájkoltak a művészek, sorra alakultak a különböző koordinációs bizottságok, bemutatkozott a Független Magyar Kezdeményezés (FMK). Amikor én elkezdtem a gyűlésekre járni, s kezdtem részt venni a Magyar Diákszövetség munkájában, ezek már mind megvoltak. A Magyar Diákszövetség már kész tény volt, csak persze még rengeteg munka volt hátra. Az talán egy lépéselőny volt, már ami a nevet illeti, hogy Magyar Diákszövetségnek hívták, nem pedig valamilyen koordinációs centrumnak, hiszen akkor mindent így hívtak. Az egyes karokon megalakultak a magyar diákok szövetségei, szervezetei, aztán később klubok lettek belőlük, önállósodtak.

- Létrejött tehát számos koordinációs bizottság, megalakult többek között az Egyetemisták Uniója. Hogyan támadt az az ötlet, hogy külön Magyar Diákszövetséget kell alakítani, miért volt erre szükség? Nem voltak erről viták?

- Természetesen voltak viták, de azt igazán nem tudom, kinek az ötlete volt ez. Az biztos, hogy nem az enyém. Egyesek számára az volt a fontos, hogy magyar, mások azt hangsúlyozták, hogy diákszövetség. Akkoriban olyan volt a hangulat, hogy voltak olyanok is az első hónapokban, akiket ez zavart, mondván, hogy miért kell külön Magyar Diákszövetség, miért nem lehetnek a koordinációs bizottságon belül a magyar diákok. Erre sem tudok választ adni, én a dolgokat majdhogynem készen kaptam. Egy döntés után léptem bele a dolgokba. Világos volt, hogy ez egy rendkívül fontos politikai lépés volt, és ezt megtették a többiek, Berényi József, Somogyi Szilárd és Vörös Péter.

- Kívülállóként hogyan láttad, miért éppen ezek az emberek kerültek az egész szerveződés élére?

- Egyrészt - s ez most talán kissé fellengzősen hangzik - ha valakinek valami kis elképzelése is volt arról, hogy mi folyik körülöttünk, mit jelent ez az egész, és hogy főleg mit kell tenni, akkor azok éppen mi voltunk. Azt hiszem, meghatározó volt, hogy ők kapcsolatban álltak a magyar ellenzékiekkel. Akik már korábban is foglalkoztak politikával, talán azon is elgondolkodtak, hogy mit lehetne tenni ellenzékiként, disszidensként. Erre talán készültek is. Szerintem rendkívül fontosak voltak a magyarországi kapcsolatok, a Széchenyi Kollégiumban lefolyt beszélgetések, fontos volt az onnan kapott szakirodalom. Továbbá fontos volt a magyarországi változások figyelése is. Sokan ott voltunk Balatonszárszón 1987-ben. Figyeltük a magyarországi változásokat. Naponta órákon át hallgattam a Magyar Rádió publicisztikai adásait. Olvastam a sajtót. Az is igaz viszont, hogy szinte semmit sem tudtam a szlovák ellenzékiekről. Sokkal nagyobb hatással voltak rám a magyarországi egyetemi kiadványok, sokkal jobban hatott rám az az egyetemi közeg, amellyel érintkeztünk. A Széchenyi Kollégiumba Németh Zsolt és a többi Fideszes járt, és hát ők is alakították azt meg. Rám rendkívül nagy hatással voltak az ELTE Jogi Karának és Bölcsészkarának a kiadványai. Egyiket-másikat úgymond rongyosra olvastam. Például Szabó Miklós tanulmányát a liberalizmusról. Itt ismerkedtem meg igazából azokkal a fogalmakkal, hogy individualizmus, demokrácia, konzervativizmus. Visszatérve a kérdésre, sok kiadványt tőlük kaptam kölcsön. Jó kapcsolatuk volt a szlovákiai magyar ellenzékiekkel, ami egy másfajta indíttatás volt. És hát figyelték a politikát, és az is fontos szempont, hogy Somogyi Szilárd kivételével történészhallgatók voltak. Ezek voltak a legfontosabb dolgok, a másik meg az, hogy végül is a bölcsészkaron kezdődött el az egész, illetve a művészeknél.

- Ha tehát azt kellene eldönteni, hogy miért éppen Somogyi Szilárd, miért éppen Jóska, Péter - ezek a kapcsolataik akkor már ismertek voltak, ezek segítettek nekik abban, hogy elfogadottak legyenek mint vezetők, vagy egyszerűen csak éppen ők voltak a legaktívabbak november 17-e után? Mennyire volt tehát közismert, hogy nekik van ilyen tájékozottságuk?

- Közismert volt róluk, azt hiszem, mindhármukról. Vagyis számomra ismert volt, de hogy ezt mennyire tudták a bölcsészkaron kívül, azt nem tudom megmondani, mert azt hozzá kell tenni, hogy igen belterjes világ volt a magyar tanszék és a bölcsészkar. Én például csak Hájos Zoltánt ismertem, aki jogászhallgató volt, és akivel, azt hiszem, a harmadik évfolyamban találkoztam a kollégiumban. Ezenkívül csak egy-két embert ismertem még a prágai és a brünni magyar diákok közül, akikkel az örsújfalui művelődési táborban találkoztam. A dologhoz persze az is hozzátartozik, hogy igény sem volt bennem, hogy a bölcsészkaron kívül megismerjek magyar diákokat. Körülbelül az a huszonöt-harminc ember, aki a JAIK-körökben mozgott, eljárt a művelődési táborokba, tudott egymásról, rendszeresen olvastak, azok tudták, hogy nekik (B. J, V. P.) van szamizdat irodalmuk, vannak kapcsolataik. Tudták, hogy járnak hozzánk a Széchenyi Kollégiumból Magyarországról, például Németh Zsolt.

- Ha megfogalmaznék egy olyan tételt, hogy a forradalom legelején azok kerültek a magyar diákok szerveződésének, mozgásának az élére, akiknek már volt valamiféle "előéletük", akkor ezzel egyet tudnál érteni?

- Igen, ezzel egyet lehet érteni. Ez így van. Itt, Pozsonyban ez a Magyar Diákszövetségen belül így volt. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy azért nagyon gyorsan a Diákszövetség vezetésébe kerültek olyan diákok is, akiknek valószínűleg nem volt ilyen előéletük. Ők a Műszaki Egyetemeken tanuló magyar diákok képviselői voltak. Itt elsősorban Pál Tibort és Litomericzky Nándort kell megemlíteni.

- És ezt hallgatólagos beleegyezéssel fogadták?

- Igen, s ez úgy történt, hogy miután megalakították a Magyar Diákszövetséget, a JAIK-ban rendszeresen találkozókat szerveztek, ahová az emberek eljártak meghallgatni, hogy hol mi történt, s hát ők is beszéltek, ők is tájékoztattak, hogy mit csináltak, mi történt a saját egyetemükön, karukon. Ez afféle informálódás, véleménycsere volt, s aztán próbáltak a jelenlevők kiötleni valamit, hogy mit kellene most tenni, próbáltak reagálni dolgokra. Ebben persze nem volt valamiféle komoly tudatosság, én legalábbis nem emlékszem arra, hogy valaki közülünk tudatosan készült volna a rendszerváltásra. Az igaz, hogy 1989 szeptemberében voltunk a Széchenyi Kollégiumban, s ott felvetődött, hogy egy-két ember menjen át afféle tréningre, ellenzéki politikusképzésre. Közülünk akkor Somogyi Szilárd és Berényi Jóska neve került szóba. Ez végül is nem valósult meg. De aztán olyan gyorsan jöttek a dolgok, hogy erre egyszerűen senki sem tudott felkészülni.

- Ez a JAIK-ban zajlott?

- Igen, ez a JAIK-ban zajlott. S később a Diákszövetségnek volt a Csemadokban egy irodája.

- Zárjuk le most ezt a részt a Csemadok-beli nagy találkozóval!

- Én azon a nagy találkozón nem vettem részt. Én sok fontos dologból kimaradtam, mert minden hétvégén hazautaztam, s ez tudtommal péntek délután volt. Hétfőn mindig visszajöttem Pozsonyba. A Diákszövetségben dolgoztam, s szinte kizárólag a háttérben. Részt vettem a kiáltványok, dokumentumok kidolgozásában és a szervezet bejegyeztetésében, ami az alapszabály kidolgozását és a Belügyminisztériumban történő bejegyzését jelentette. Inkább írtam, és eljártam a Belügyminisztériumba bejegyeztetni az alapszabályt, mint hogy szervezzek vagy gyűléseken lépjek fel.

- Akkor a következő beszélgetést folytassuk ott, amikor a Diákszövetség már valamiképpen intézményesült, amikor tag lettél. Rendben?

- Rendben, de ez elég nehéz lesz, mert bár a Diákszövetség sokáig létezett, ám nem volt bejegyezve a Belügyminisztériumban.

- Akkor majd ezt elmondod.

- Erre elég jól emlékszem. Ténylegesen létezett, voltak dokumentumai, amelyeket a saját nevében kiadott, de nem volt bejegyezve, azaz jogilag nem létezett. A Diákszövetség bejegyeztetésén akkor kezdtünk el gondolkozni, amikor megindultak a Szocialista Ifjúsági Szövetség (SZISZ) vagyona körüli viták, amelyeken megjelentek az ifjúsági szervezetek képviselői. Mi is megjelentünk ott, és mindig ki akartak dobni bennünket, mert kérték tőlünk a bejegyzésről szóló iratokat, az alapszabályt stb. Hogy mégsem dobtak ki onnan bennünket, azt a Zuzana Mistríkováéknak köszönhetjük.

Már sokszor elgondolkoztam azon, hogyan kerültem bele az egészbe, hogy ez véletlenszerű volt-e, avagy sem. Ez ma már teljesen mindegy, ám az, hogy miért érdekelt és miért csináltam, miért csinálom akár most is - nos erre az a válaszom, hogy szeretek jól informált lenni. Másrészt pedig megvolt bennem az az igény, hogy értsem a körülöttem zajló folyamatokat, társadalmi eseményeket. Egyszer Öllős Lacitól megkérdeztem, miután az egyik szokásos kollégiumi látogatására a malomvölgyi kollégiumba felutazott, hogy miért csinálja ezt, hiszen nős, dolgozik, s idejön a szabad idejében, s még pénzt sem kap érte. Nem igazán volt számomra logikus, hogy ha valaki nem egyetemista, akkor miért csinál ilyen dolgokat. Erre ő azt mondta, hogy szerinte létezik egy ilyen társadalmi igény, és ő ezt szeretné lereagálni. Ezt akkor számomra nagyszerűen megfogalmazta. Szóval tényleg volt a baráti körömhöz tartozó emberekben egy ilyen igény, hogy még amellett, hogy szakirodalmat olvastak, megpróbálták rendszerezni és értelmezni azt is, ami körülöttük történik, még ha nem is értik meg teljesen, még ha különösebben nem is érinti őket, de volt egy ilyen igény, hogy ha a sajtót elolvassák, akkor tudják, hogy mi van a sorok mögött. Tehát ez bennem is megvolt, mindvégig megvolt. A másik dolog meg., ám ennek kapcsán még egyszer visszatérnék egy megjegyzés erejéig Selmecbányához. Selmecbányán az embereket politikusoknak képezték ki. Volt egy osztály, amelyben az embereket profi politikusnak képezték, pártkádereknek pártiskolába. Persze minden osztályban nagyon szigorúan vették a munkásmozgalom-történetet, a polgári nevelést, vagyis az állampolgári ismereteket meg efféléket. Rendszeresen folytak a sajtóelemzések, melyeken be kellett számolni arról, hogy mit olvastál a Pravdában, és be kellett számolni arról, mi történt a világban. Ezeket én mindig is szerettem, és érdekeltek. Mindig végigolvastam a Pravdát. Azok a kollégáim pedig, akik politikai szakra, diplomáciára jelentkeztek, mivel ők ezt ott tanulták, megtanítottak értelmezni a cikkeket is.

- A múltkor addig jutottunk el, hogy kitört a forradalom.

- És te azt kérdezted, hogy miért forradalomnak mondtam. Hát ez a terminus technicus, ezt így nevezik a szakirodalomban.

- Igen. A múltkor az is kiderült, hogy te olyan mozgalmi akciókban, mint a vidéki iskolák látogatása, tagok beszervezése és ehhez hasonlók, nem igazán vettél részt. Részt vettél viszont a különböző dokumentumok kidolgozásában. Részed volt az első akcióprogram kidolgozásában is?

- Két dokumentum volt az elején. Az első az akcióprogram, hogy mit akarunk, a másik meg egy öndefiníció, hogy mi is az a Diákszövetség. Igen, részt vettem mind a kettőnek a kidolgozásában.

- Volt valamilyen minta, ami szerint dolgoztatok?

- Minták voltak, az FMK a VPN (Nyilvánosság az Erőszak Ellen - a szerk.), valamint a Fidesz és részben az SZDSZ hatása volt ezekben kitapintható.

- És amikor ezeken az anyagokon dolgoztatok, vagy amikor a Diákszövetség alakult, próbáltatok egyeztetni a többi magyar diákkal, a prágaiakkal, a brünniekkel?

- Igen, természetesen. Erre mindig nagy hangsúlyt fektettünk.

- A korabeli sajtóból az derül ki, hogy például a prágaiak nem értettek egyet a Magyar Diákszövetség megalakításával.

- Igen, az első problémánk abból adódott, hogy akkor mindenki koordinációs bizottságokról beszélt, széles nemzeti összefogásról. És megfogalmazódott az a kifogás, hogy miért kell azonnal specifikálni a Magyar Diákszövetséget. Sokan fölöslegesnek tartották azt a jelzőt, hogy magyar, mivel minden más egyetemista és egyéb szerveződés próbálta elkerülni azt, hogy nemzetileg specifikálja magát. Mi pedig kezdettől fogva behatároltuk magunkat azzal, hogy ez egy magyar diákszövetség, amely magyar diákokat tömörít. Ez elég jelentős elhatározás volt egy-két nappal november 17-e után, amikor még csak koordinációs központok meg bizottságok voltak.

- Visszatérve a kérdéshez, sokszor voltak egyeztetések. Jómagam is többször voltam Prágában. De igazából ezek az egyeztetések akkor gyorsultak fel, amikor próbáltuk tényleg megszervezni a Diákszövetséget, tehát az alapszabályt megalkotni, valamiféle struktúrát létrehozni. A problémát alapvetően az okozta, hogy egészen más helyzetben voltak, más politikai súllyal és optikával és természetesen más igényekkel rendelkeztek a magyar diákok például Prágában, és más helyzetben voltunk mi Pozsonyban.

Az alapszabály körüli viták rendkívül fontosak voltak, ennek kidolgozásába mindent beleadtunk, amit tudtunk. A struktúra, amit elfogadtunk, s amire bejegyezték, nagyon sok és rendkívül izgalmas vitán ment át. Sok-sok kérdést meg kellett oldani, hogy a Diákszövetség tisztázni tudja a viszonyát más szervezetekhez, a középiskolásokhoz, az egyetemista klubokhoz. Persze sokféle elképzelés volt, és természetesen minden nagyon kiforratlan volt. Amikor én otthagytam a Diákszövetséget, az egész még mozgásban volt. Ezután még két közgyűlésen vettem részt. Az egyik Érsekújvárott volt a Csemadokban, melyet Pál Tibor szervezett meg.

- A májusi?

- Igen, ez májusban volt. Azon elég sokan voltunk.

- Hogyan kerültek oda a küldöttek?

- Az egyetemi klubokra és a középiskolai alapszervezetekre épült a struktúra, tehát a küldöttek ezeket képviselték.

- Amikor elkezdődött az intézményesülés, tehát amikor kiderült, hogy iroda, írógép, számítógép kell, akkor még mindig az eredeti mag dolgozott a szövetségben?

- Igen. Az első ember, a legismertebb kezdetben Somogyi Szilárd volt, aztán Berényi Jóska és Vörös Péter. Habár Péter valamikor télen kivonult a Diákszövetségből. Ez valamikor január vagy február táján volt. Még ott a Csemadokban. Berényi Jóska, Pál Tibor, Litomericzky Nándor és Hájos Zoli és természetesen Somogyi Szilárd dolgozott akkoriban a legtöbbet.

- Az első közgyűlésen, ahol tulajdonképpen az első formális vezetés kialakult, volt átalakulás?

- Erre nagyon rosszul emlékszem. Nem is én szerveztem, meg valahogy az egész nagyon gyorsan kitörlődött belőlem. De azt tudom, hogy ezeket az embereket választották meg az egyes posztokra.

- Hogy a Diákszövetségnek konkrét ügyekben milyen szerepe volt, az eddig a SZISZ-vagyon felosztása kapcsán merült fel. Nem esett még viszont szó arról, hogy milyen szerepe volt az egyetemi és a tanszéki vezetésváltásban.

- Az egyetemi dolgokat illetően nem tudom, mert oda Somogyi Szilárd volt delegálva, ő járt a koordinációs tanácsba, ahol a Diákszövetség alanyi jogon kapott egy helyet.

- De azt talán követni tudtad, hogy a magyar tanszéken mi történt?

- Hát egy tanszéki gyűlésre emlékszem. Ennek, azt hiszem, csak egy programpontja volt, mégpedig Fónod Zoltán visszahívása.

- Hogyan fogadta a tanszék a Diákszövetség megalakulását, milyen volt a hangulat a tanszéken?

- Azt hiszem, a diákok nyomására lett Zalabai Zsigmond a tanszékvezető.

- Miért esett a diákok választása éppen Zalabai Zsigmondra?

- Mert igazából ő volt a legperspektivikusabb. Ezenkívül bíztak is benne, népszerű is volt, jó órákat tartott, elhitték a diákok, hogy képes megreformálni a tanszéket, új embereket hozni. Ezek voltak a legfontosabb érvek. De fölmerült még Popély Gyula neve is, ha jól emlékszem, akit ugyancsak tanszékvezetőnek akartak. Én akkoriban már az egyetem befejezésével, a szakdolgozatommal foglalkoztam.

- Ebből az következik, hogy a diákszövetségi megbeszéléseken a tanszéki reformról nem esett szó?

- Természetesen igen.

- Személyi kérdésekről vagy általában az egyetemi reformról?

- Ez utóbbiról is, de konkrétan inkább csak a tanszékről.

- Ezt azért kérdeztem, mert nem világos számomra, hogy a tanszékvezető cseréje mennyire kapcsolódott a Diákszövetséghez? Vagy ez a diákok spontán akciója volt? Mennyien voltak a tanszéki diákok közül a Diákszövetségben?

- Erre nem tudok válaszolni.

- Azt mondtad, hogy két közgyűlésen vettél részt. Az elsőn, a májusin...

- Igen, és aztán volt még egy közgyűlés október végén Párkányban. Én akkoriban már Prágában voltam. Csak a közgyűlésre jöttem haza, részt vettem rajta, de én abban semmilyen részt nem vállaltam, sem a szervezésben, sem az előkészítésében. A nyáron szerveztem egy konferenciát az FMK-nak A dunaszerdahelyi zsidóság tragédiája címmel. Ez sok energiámat lekötötte.

- 1990 nyarán?

- Igen, 1990 nyarán. Amikor január közepén visszajöttem Prágából, akkor megint csak az egyetem és a szakdolgozat volt a legfontosabb számomra. Nem jártam a gyűlésekre, s nem vettem részt a Diákszövetség munkájában sem. Akkoriban Pál Tibor dolgozott a legtöbbet a Diákszövetségben. Rendkívül sikeresen tevékenykedett az ifjúsági kerekasztal-megbeszéléseken is, ahol maga mögött tudva a magyar lobbyt, nagyon komoly politikai befolyásra tett szert. Jó szervező volt, és emellett nem csupán politikai, hanem gazdasági érzéke is volt. Létrehozta a Diákszövetség irodáját, s később szerzett egy autót is a szervezetnek.

Aztán volt még egy közgyűlés májusban, amely tulajdonképpen a Diákszövetség végét jelentette. Nem csupán azért, mert az alapító tagok és a meghatározó egyéniségek kivonultak a Diákszövetségből, hanem azért is, mert a később ebből alakuló Diákhálózat egészen más utat járt be, mint amit mi akkor a Diákszövetségben szerettünk volna. Azt hiszem, az volt a konfliktus lényege, hogy a Diákszövetség diák- és ifjúsági érdekvédelmet is felvállaló társadalmi-politikai kérdésekben megnyilvánuló szervezet lesz-e, vagy pedig megmarad a diákkörök afféle laza ernyőszervezetének. Ami végül is a Diákhálózat lett. A velünk szemben megfogalmazott kritika lényege az volt, hogy a Diákszövetség túlságosan formális, a vezetői túl sokat törődnek a szlovák szervezetekhez fűződő kapcsolatok ápolásával, az ifjúságpolitikával. A mi ellenzékünk programja viszont az volt, hogy vissza kell térni a régi időkhöz, és klubokat kell szervezni. Azt hiszem, túl gyorsan hoztunk döntést, és sajnos nem igazán sikerült végiggondolni a következményeket. Én a magam részéről már inkább kívül voltam az eseményeken, és nem is igazán értettem, hogy mit is akarnak az elégedetlenkedők. Ennek megfelelően viselkedtem, és emiatt joggal neheztelt rám Berényi Jóska és Pál Tibor. Ezt a magatartást és döntést életem egyik legnagyobb hibájának tartom.

- Egy dolog érdekelne még, az, hogy a te egyetemi éveidre volt-e akár pozitív, akár negatív befolyással az, hogy te azok között voltál, akik megalapították a Diákszövetséget?

- Igen, biztosan, ám itt inkább csak a pozsonyi magyar tanszékre kell gondolni. Én, azt hiszem, jó előmenetelű diák voltam - legalábbis a magyar nyelvtan és irodalom kivételével. Engem elsősorban a tanulás érdekelt. Ez a bársonyos forradalom alatt is így volt. Nekem meg se fordult a fejemben, hogy a politika miatt abbahagyjam az egyetemet vagy akár csak halasztást kérjek. Ez már csak azért is így volt, mert az egyetemet körülbelül a harmadik évfolyamtól kimondottan untam, és alig vártam, hogy végezzek, hogy végre dolgozhassak, s ezért ennek rendeltem alá mindent. Így talán érthető az is, hogy egy idő után úgy éreztem, nem vonz különösebben az, hogy én a diák- vagy ifjúsági szövetség vezetője legyek. Nem tudtam elképzelni azt sem, hogy például parlamenti képviselő legyek. Ez a kooptálások során merült fel 1990-ben. A politikus alakítani akarja a közegét. Bennem akkor ez az igény nem volt ilyen erős. Engem ennél a dolgok, folyamatok értelmezése, figyelése jobban érdekelt.

- Az egyetem utáni pályafutásodat mennyire határozták meg ezek az események?

- Teljes mértékben, azt is mondhatom, hogy behatárolták a pályámat.

- A baráti kapcsolatokon keresztül, vagy más szempontból is?

- Nem csak a baráti kapcsolatokon keresztül, bár ez nagyon fontos, hiszen ez mindig több volt, mint munka. Későbbi, 1991-es pályakezdésemben a Diákszövetség, a baráti szálak, amelyek ide kötöttek, meghatározóak voltak abban, hogy a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalában helyezkedtem el.

- Tehát valahol itt kereshető az oka annak, hogy most a Magyar Polgári Pártban dolgozol?

- Igen, természetesen. Úgy gondolom, ez logikus folytatása annak, amit 1989-1990-ben a Diákszövetségben végeztem, és amire tulajdonképpen egyetemi tanulmányaim során készültem.