Több évtizedre visszanyúló viták és elképzelések előzték meg a magyar nemzetiségi könyvtár és dokumentációs intézmény megalapítását Szlovákiában. Nos, ez az intézmény ma már létezik, mi több, állománya szépen gyarapodik, és társadalmilag hasznos tevékenységet folytat. Ennek kézzelfogható bizonyítéka a szóban forgó bibliográfia, amely minden bizonnyal nélkülözhetetlen kézikönyvévé válik a szlovákiai magyar nemzeti kisebbség múltját és jelenét kutató hazai és külföldi kutatóknak és érdeklődőknek.

A kötet összeállítója, Végh László, aki az intézmény igazgatói tisztét is betölti, a kétkötetes bibliográfia előszavában röviden, inkább csak jelzésszerűen tekint vissza az intézmény indulására. Talán kissé túl kurtára is sikeredett az intézmény előzményeinek és tízéves történetének az ecsetelése, holott a kötet tartalma egyenesen megkívánta volna, hogy az olvasó magáról az intézményről is tényszerű, bő tájékoztatást kapjon. Ez annál is inkább így van, mivel a Bibliotheca Hungarica első olyan komoly szakmai kiadványáról van szó, amelybe feltétlenül beleillik az intézmény kialakulásának és történetének ismertetése. Ez a dokumentációs szakmában bevett gyakorlatnak számít. Igaz, hogy az ötéves évfordulóra megjelent egy kis dokumentumkötet a Bibliotheca Hungarica történetéről, de arra a szűkebben vett szakmai körökön kívül nem sokan emlékeznek. A jelen bibliográfiát viszont minden könyvtár, minden érdekelt kutatóintézet és dokumentációs hely beszerzi, és azt hosszú évekig igen frekventáltan, szabad polcra kitéve használni fogják. Éppen a várható érdeklődésre való tekintettel lett volna indokolt kissé részletesebben ismertetni az intézmény gondolatának útját a hatvanas évek végén kipattant gondolati csírától a fokozatos érlelődésen keresztül a megvalósulásig.

Közismert, hogy már az 1980-as évek második felében megfogalmazódott egy szlovákiai magyar könyvtár és levéltár kiépítésének a terve. Ez dokumentálva van az Új Mindenes Gyűjtemény IX. kötetében, amely 1990-ben jelent meg. Az 1990 novemberében meghirdetett civil kezdeményezés segítette a könyvtár tervének szélesebb körű elterjedését és társadalmi támogatottságának megszervezését. Azonban szinte minden - a Bibliotheca Hungaricáról szóló - írás elhallgatja a könyvtár életében azt az igen fontos mozzanatot, amikor 1991-ben megtörtént az intézményesülés. Pontosan körvonalazódott a könyvtár gyűjtőköre, és kidolgozásra került a szakmai programja. Fő vonalaiban mindkettő még ma is érvényes.

A kétkötetes bibliográfia legterjedelmesebb részét az egyes művek leírása teszi ki az Egyetemes Tizedes Osztályozás (ETO) rendszerében. A bibliográfia összesen 3298 művet dolgoz fel. A tájékozódáshoz szükséges alapvető információkat az előszó tartalmazza. Az egyes művek besorolását és a hivatkozásokat tapasztalt könyvtári szakmunkatársak végezték, tehát a szakmaiság kritériuma ezáltal biztosított, a számítógépes program pedig lehetővé tette a különböző mutatók összeállítását. Így a második kötetnek mintegy felét a szerzői mutató, a kiadók mutatója és a terjedelmes tárgymutató foglalja el. Ezek segítségével és magának az ETO-nak az alkalmazásával tulajdonképpen el lehet végezni a különböző szempontok szerinti kereséseket.

Ezzel a könyvtár állománya a kutatók és az érdeklődők számára hozzáférhetővé vált.

A jövőben az időszaki kiadványok készülő bibliográfiája mellett valószínűleg az egyes részbibliográfiák kidolgozása jelenti majd a fő feladatot a Bibliotheca Hungarica számára. Mindenképpen hasznos lenne a könyvtár legfőbb gyűjtőterületét alkotó (cseh)szlovákiai magyar nyelvű kiadványoknak a könyvtárban megtalálható példányaiból készült bibliográfia elkészítése is, mivel ezen kiadványok gyűjtése teszi egyedivé az intézményt.

Varga Sándor