|
Bevezető
A csehszlovákiai magyarság két világháború közötti
választói magatartásának és a Csehszlovákiában működött magyar
polgári pártok választási eredményeinek átfogó bemutatásával és
elemzésével még adós maradt a történettudomány. A csehszlovák
polgári demokrácia húsz éve alatt számos választás zajlott le, és a
történészek, elemzők többnyire kiragadva, különböző politikai
szempontok szerint mutatták be az egyes pártok által elért
eredményeket, azok támogatottságát, az ország politikai életében
játszott szerepét.(1)
A vizsgált időszak választási eredményeinek
komplex, átfogó elemzésére csupán néhány város, település esetében
került sor az utóbbi egy-két évtizedben. Ezek a történelmi munkák
egy-egy városban átfogóan és folyamataiban írják le és elemzik a
politikai élet eseményeit, a választási eredményeket és azok
okait.(2)
Az itt közzétett történelmi-statisztikai munkámban
a csehszlovákiai magyarság választói magatartását, a magyar
politikai pártok választási eredményeit vázolom fel. Mivel a magyar
pártok szorosan együttműködtek a Szepesi Német Párttal, illetve a
német kisebbséget is igyekeztek megszólítani a választások során,
foglalkozom a német kisebbség által lakott területek választási
eredményeivel is. Kísérletet teszek az egyes pártok választói
támogatottságának bemutatására az ország egyes régióiban és a
lakosság egyes társadalmi rétegeiben. Azt is vizsgálom, hogy milyen
arányban szavaztak a magyar kisebbség tagjai a magyar polgári
pártokra, milyen más pártokat támogattak, és mi volt ennek az oka.
Az adatokat elsősorban a Csehszlovák Statisztikai Hivatal korabeli
kiadványaiból merítettem.(3)
A Csehszlovák Köztársaság politikai
intézményrendszere
Az 1918. október 28-án létrejött Csehszlovákia
nemzetiségi szempontból nagyon tarka képet mutatott.
Állampolgársággal bíró lakóinak száma 1921-ben 13 374 364 volt,
ebből 8 760 937 (65,51%) csehszlováknak, 3 123 568 (23,35%)
németnek, 745 431 (5,57%) magyarnak, 461 849 (3,45%) pedig ruszinnak
(orosznak, ukránnak) vallotta magát. Az egyéb nemzetiségűek (zsidók,
lengyelek, románok, cigányok) 2,12 százalékát alkották a
lakosságnak. Továbbá több mint 238 ezer lakos élt az országban, akik
nem rendelkeztek csehszlovák állampolgársággal.(4) A "csehszlovák"
nemzethez tehát a lakosság nem egész kétharmada tartozott.
Szlovákiában az államfordulat idején az öntudatos szlovákok száma
alig kétezer körül mozgott. Szlovák nyelven csupán az elemi
iskolákban tanítottak, nem volt egyetlen szlovák nyelvű közép- vagy
főiskola sem. Szlovák értelmiségről csak mint egy nagyon szűk
rétegről beszélhetünk ebben az időben.(5) A belpolitikai helyzet
stabilizálása, az új közigazgatás és a szlovák (cseh) nyelvű oktatás
megindítása érdekében jelentős számú cseh nemzetiségű személy
érkezett a keleti területekre az impériumváltás után. Az 1921-es
népszámláskor az ország korábban Magyarországhoz tartozott
területein mintegy 100 ezer embert találtak, akik a cseh
országrészekben születtek.(6)
Kárpátalját, akkori közismert elnevezése alapján
Ruszinszkót, csupán utólagosan csatolták Csehszlovákiához azzal az
ígérettel, hogy széles körű autonómiát élvez majd a köztársaságon
belül.(7) Itt különösen bonyolult volt a helyzet, hiszen a
kárpátaljai lakosság több mint a fele nem tudott írni-olvasni. Ez
elsősorban a ruszin nemzetiségűek körében jelentett problémát, amely
Kárpátalja népességének túlnyomó többségét alkotta, és az 5 évnél
idősebbek 65,68 százaléka analfabéta volt.(8) A helyi hivatalnokok
nagy része az ország keleti felében az államfordulat idején
kizárólag magyarul és németül beszélt.
Az új állam alkotmánya Csehszlovákiát mint a
parlamentáris demokrácia keretei között élő köztársaságot határozta
meg. A képviselőket az általános, titkos és egyenlő választójog
alapján választották a Nemzetgyűlés két kamarájába. A
képviselőháznak 300, a szenátusnak 150 tagja volt. Választójoggal
rendelkeztek a nők is, ez akkoriban nem volt általános Európában. A
választásokat az arányos választási rendszerben bonyolították le. Az
ország területét választókerületekre osztották, a képviselőházba 23,
a szenátusba 13 kerületben történt a választás. Szlovákiában a
képviselőházi választásokra 7, a szenátusba történő választásokra 4
választókerületet alakítottak ki. Kárpátalja mindkét választás során
egy kerületet alkotott. Később a választókerületek számát 22-re,
ill. 12-re redukálták, mivel a cseh országrészekben egy
választókerületet megszüntettek. Mandátumhoz az első scrutiniumban
az a párt jutott, amelyre egy adott választókerületben leadott
érvényes szavazatok száma elérte a választási számot. A választási
számot úgy kapták meg, hogy a listákra leadott érvényes szavazatok
összegét elosztották az adott választókerületre eső mandátumok
számával. Az így kapott hányados egész része volt a választási szám.
Az egyes pártokra leadott szavazatokat elosztották a választási
számmal, és megkapták, melyik párt mennyi mandátumot kapott. Az így
el nem foglalt mandátumokat a töredékszavazatok alapján a további
scrutiniumok során osztották el, ahol a már mandátumhoz jutottakon
kívül figyelembe vették még azon pártokat is, amelyek a választási
számot ugyan nem érték el, de egy kerületen belül legalább húszezer
szavazatot szereztek. A választások alkalmával lehetőség volt a
koalíciókötésre is. A több párt által közösen leadott lista,
függetlenül attól, hány párt vett benne részt, olyan elbírálás alá
esett, mint az egy párt által indított. (9)
A községi, járási, megyei és tartományi választások
során is ezt a némileg módosított többségi választási rendszert
alkalmazták. Az ilyen választások során még lehetőség volt a
szavazólistákat kapcsolni. Ilyenkor a kapcsolt két vagy több listára
leadott szavazatokat külön-külön számolták, de a mandátumok
elosztásánál már úgy tekintették, mint egy listát, és a mandátumokat
közösen kapták. Így mandátumhoz juthattak a kis pártok is, akik nem
érték el a választási számot.(10)
A választásokon való részvétel a választójoggal
rendelkezők számára kötelező volt, távol maradni csak a törvényben
meghatározott esetekben lehetett. Az indokolatlanul távolmaradókat
pénzbüntetéssel lehetett sújtani. Ennek ellenére nem volt ritka
egy-egy járásban, hogy a választók 10 vagy még ennél is nagyobb
százaléka nem vett részt a választásokon. Az első parlamenti
választásokon 1920-ban a legtöbb magyart magában foglaló érsekújvári
választókerületben a választásra jogosultak 10,7 százaléka nem ment
el szavazni, ami alig haladta meg a szlovákiai átlagot (10,5%).(11)
1929-ben a hat legnagyobb arányban magyar többségű járásban 8,5
százalék volt a távolmaradók aránya. Ez alatta maradt a szlovákiai
átlagnak (10,1%). A nők részvétele némileg meghaladta a férfiakét.
Száz szavazó férfira Szlovákiában 1925-ben 109, 1929-ben 113,4 női
szavazó jutott.(12) A választások lebonyolításának tisztaságát,
titkosságát nem vonták kétségbe egyetlen alkalommal sem, ami az
akkori Közép-Kelet Európában egyedülálló volt.
A politikai helyzet, részben az arányos választási
rendszer következtében, nagyon ingatag volt Csehszlovákiában. A húsz
év alatt minden kormány koalíciós kormány volt, melyben átlagosan
5-6 párt vett részt, és amelyek gyakran változtak. Egy kormány
fennállásának átlagos ideje 15 hónap volt, és többször
hivatalnokkormány kinevezésére is sor került. Egy-egy koalícióban
gyakran helyet foglaltak a baloldali és jobboldali pártok egyaránt.
Ennek következtében egyetlen párt sem tudta programját
maradéktalanul megvalósítani, egyetlen kormány sem tudott
következetes, hosszú távú tervet megvalósítani. Az alkotmány
értelmében a képviselőházat 6, a szenátust 8 évre választották,
azonban a képviselőház csak egy alkalommal, 1929-1935 között, a
szenátus azonban egyszer sem tudta kitölteni teljes hivatali idejét,
mivel előrehozott választásokra került sor. Minden esetben egyszerre
történtek a képviselőházi és a szenátusi választások.
A politikai élet szereplőivé a politikai pártok és
ezek koalíciói váltak. A mandátumok a politikai pártokhoz kötődtek,
azok a választási bíróságoknál kezdeményezhették képviselőik
visszahívását. Az esetek döntő többségében azok jóvá is hagyták a
pártok javaslatait, és ezután a pártok más személyeket állíthattak a
megüresedett képviselői helyekre. Ez a körülmény korlátozta a
képviselők szabadságát. A politikai életben részt vettek a
kisebbségek, különösen a németek és a magyarok politikai pártjai
is.
Államalkotó nemzet a csehszlovák volt, melynek - a
hivatalos ideológia szerint - két ágát a cseh és szlovák alkotta.
Értelemszerűen az állam hivatalos nyelve a csehszlovák volt,
miközben Csehországban a cseh nyelvű alakját, Szlovákiában a
szlovákot használták. A szlovák nemzet létezését hivatalosan nem
ismerték el, feltételezték, hogy a két nép idővel összeolvad egy új,
közös identitással rendelkező nemzetté. Ez állandó feszültség
forrása volt a két nép között.
A kisebbségek - a nyelvtörvény alapján - a
hivatalos érintkezésben azokban a bírósági járásokban, ahol
számarányuk elérte a 20 százalékot, használhatták nyelvüket. A
bíróságok és egyéb hivatalok ezekben a járásokban kötelesek voltak a
kisebbség nyelvén íródott beadványokat elfogadni, és ezen a nyelven
intézni.(13)
A politikai és gazdasági helyzet Szlovákiában és
Kárpátalján más volt, mint az ország nyugati felében. Az egykor
Magyarországhoz tartozott országrészeket súlyosan érintette a
Monarchia piacainak elvesztése, és az iparuk nem bírta a
konkurenciát a fejlettebb cseh iparral. Magasabb volt a
munkanélküliség, nagyobbak a szociális problémák, mint a cseh
országrészekben (Csehországban, Morvaországgal és Sziléziával
együtt).
A lakosság társadalmi és vallási összetétele is
nagyban eltért egymástól. Csehországban a mezőgazdaságban
foglalkoztatottak aránya 1921-ben 29,69% volt, ez 1930-ra tovább
csökkent 24,06 százalékra. Ugyanakkor Szlovákiában ez az arány
60,63% volt, és még 1930-ban is meghaladta az 56 százalékot.
Kárpátalján a mezőgazdaságban dolgozók aránya még ennél is magasabb
volt (1921-ben 67,63%), és alig csökkent a tíz év alatt (66,29%).
Ugyanakkor az iparban foglalkoztatottak aránya 1921-ben
Csehországban 40,55%, míg Szlovákiában 17,43%, Kárpátalján csupán
10,41% volt. Csehországban a kereskedelemben és a pénzügyben
dolgozók aránya 12,44%, az államigazgatásban dolgozóké - a
szabadfoglalkozásúakkal együtt - 6,09%, míg Szlovákiában csupán
7,67%, illetve 5,01% volt.(14) Ez utóbbiaknak is egy jelentős része
a nyugati részekről betelepült személy volt.
A vallás területén az ország nyugati felében
jelentős változások zajlottak le a Monarchia felbomlása után. Az
első években 1,4 millió ember lépett ki a római katolikus egyházból,
és megalakult a huszita hagyományokra alapozó csehszlovák, valamint
a cseh testvérek egyháza. 700 ezer ember azonban semmilyen egyháznak
sem volt tagja. A tradicionálisan vallásos Szlovákiában a lakosság
több mint 70 százaléka római katolikus vallású volt. Az egyház
jelentős szerepet játszott a társadalmi életben, és mindössze 6400
személy, ezeknek is nagy része valószínűleg betelepült cseh,
vallotta magát 1921-ben ateistának.(15)
A másik jelentős problémát Szlovákia, illetve
Kárpátalja államjogi helyzete jelentette. A szlovák és ruszin
politikai erők egy része követelte az országrészek autonómiáját. A
magyar polgári pártok programjának is fontos pontja volt Szlovákia
és Kárpátalja autonómiájának elérése. Különösen a Hlinka vezette
Szlovák Néppárt hirdetett harcot a cseh hivatalnokok és
értelmiségiek ellen, akik itt működtek. A vallásos tömegekre
támaszkodó pártok féltek a huszita hagyományokat, ateizmust hirdető
cseh értelmiségiek kedvezőtlen hatásától.
Csehszlovákia erősen centralizált állam volt, ahol
az állami bürokrácia jelentős szerepet játszott. Mint minden állam,
amely nemzetállami törekvéseket kíván megvalósítani,
szembehelyezkedett az önkormányzatiság eszméjével. A történelmi
Magyarországon jelentős hagyományokkal rendelkező megyei
önkormányzatokat a hatalomváltás után felszámolták. Néhány évvel
később létrehozták ugyan a nagymegyék rendszerét, de ezek hatásköre
nem volt jelentős, és néhány éven belül megszüntették azokat. A
kormány befolyását azzal biztosították a szlovákiai nagymegyei
testületekben, hogy a megválasztott képviselők számának
egyharmadának megfelelő számú taggal a kormány kinevezés útján
bővíthette a testületeket. Ugyancsak kevés hatáskörrel rendelkeztek
az 1927-ben létrehozott tartományok, és itt is voltak kormány által
kinevezett képviselők.
Az egész ország belpolitikai helyzetét a két
évtized alatt elsősorban a cseh országrészek választási eredményei
határozták meg, ahol a lakosság több mint 72 százaléka élt.
Szlovákiából 61, Kárpátaljáról pedig 9 képviselőt választottak be a
300 tagú képviselőházba, ezért az ország vezetésében a keleti
országrész problémája és különbözősége alig tudott érvényesülni. A
választókerületek kialakítása is kedvezőtlen volt a keleti
országrész és különösen a magyar kisebbség számára. 1920-ban az első
parlamenti választások alkalmával az érsekújvári választókerületben
31 160, a kassaiban 32 714 választásra jogosult lakosra jutott egy
képviselői mandátum. Ugyanakkor a cseh országrészekben ez a szám
sehol nem haladta meg a 30 ezret, sőt a prágaiban 21 986 szavazó
választhatott egy képviselőt.(16)
Az első, 1920-ban lezajlott parlamenti választást
leszámítva Szlovákiában és Kárpátalján más pártok szerezték meg a
szavazatok nagy részét, a választók jelentős mértékben más politikai
értékeket támogattak, mint a cseh országrészekben. A legerősebb
szlovákiai párt, a Szlovák Néppárt 1927 és 1929 közötti
kormányszereplését leszámítva ezek a választási eredmények alig
voltak hatással az ország vezetésére. 1926-tól egészen az ország
széthullásáig a szudétanémet kormánytámogató - akkori
szóhasználattal aktivista - pártok tagjai voltak a kormánynak. Ezzel
a centralista pártok elérték, hogy a szlovák néppárti és
természetesen a magyar képviselők szavazatai nélkül tudták
biztosítani a kormány működését, a törvények elfogadását. Ennek
azonban az volt az ára, mint már utaltam rá, hogy sokszor nagyon
különböző nézeteket való pártok képviselői ültek egy kormányban,
amelyek legfontosabb összekötő eszméje a csehszlovák állam létéhez
való pozitív viszony volt.
Mindezen belpolitikai problémák ellenére az első
Csehszlovák Köztársaság a közép-kelet európai térség
legdemokratikusabb és gazdaságilag legfejlettebb állama volt a két
világháború között.
A hivatalos magyarországi kormánykörök
Csehszlovákia létrejöttére nem tekintettek úgy, mint a történelmi
Magyarország szláv népeinek egyesülésére anyaországával. Míg az
erdélyi románság esetében nyilvánvaló volt, hogy egy nemzetet alkot
a Regátban élő román nemzetrésszel, Csehszlovákia esetében
következetesen tagadták az ott élő szláv népek egy nemzethez való
tartozását. A hivatalos Csehszlovák állameszmét támadták ezzel,
amely a cseh és a szlovák népet egyazon nemzet két ágának
tekintette. A magyar kormányzati politika két évtizeden keresztül
hol nyílt, hol titkos eszközökkel arra törekedett, hogy a szláv
népek közötti közeledést megakadályozza, illetve a nyelvi, vallási
különbségeket elmélyítse, és ezzel megingassa az államot. Ehhez
igyekezett felhasználni a szlovák és a ruszin
autonómia-törekvéseket. Számára a szlovákság nem fajtestvérei által
felszabadított nemzet, hanem csehek által megszállt népesség volt,
mely az "őslakos" magyarokkal, németekkel és ruténekkel együtt küzd
a felszabadulásáért. A magyar vezető körökben, a szlovák sérelmek
túlhangsúlyozása miatt, a második világháborúig élt az a
meggyőződés, hogy egy esetleges népszavazáson a szlovákok és a
ruszinok a Magyarországhoz való csatlakozás mellett szavaznának.(17)
Az autonómia-törekvéseket, illetve az ezt szorgalmazó szlovák,
valamint rutén pártokat anyagilag is támogatták a magyar
kormánykörök.(18)
A magyar és a német kisebbség
társadalomstatisztikai jellemzői Szlovákiában és
Kárpátalján
A magyar pártok választási eredményeinek elemzése
nem lehetséges azok szavazóbázisának, a magyar és a német kisebbség
társadalmának bemutatása nélkül. A választási eredmények országos
összefüggésben történő ismertetése megköveteli a két kisebbség
számarányának és társadalmi helyzetének bemutatását is. Az alábbi
fejezetben erre teszek kísérletet.
Az első Csehszlovák Köztársaság idején két
hivatalos népszámlálást végeztek, 1921-ben és 1930-ban. Ezek
adatfelvételi módszerei eltértek a korábban végzettekétől. Az előző
magyar népszámlások alkalmával az anyanyelvről érdeklődtek a
számlálóbiztosok, míg a csehszlovák népszámlások a nemzetiségre
kérdeztek rá. A szlovák nemzetiség nem szerepel a hivatalos
kimutatásokban, csupán a csehszlovákot ismerték el.(19) A felvételek
során a nemzetiségi kategóriák között megjelent a zsidó és a cigány
nemzetiség is. A magyar pártok gyakran vették kritika alá ezt az
eljárást, mivel e két társadalmi csoport tagjai korábban
túlnyomórészt magyar és német anyanyelvűnek vallották magukat a
Magyarországhoz tartozott területeken. A magyar politikusok és
elemzők a csehszlovák népszámlások nemzetiségi adatait nem
tekintették hiteleseknek, és támadták a cenzusok végrehajtását.
A népszámlálások eredményei azonban nemcsak száraz
statisztikai adatok voltak ebben az időben, hanem jogforrásként is
szolgáltak. A nyelvtörvény ugyanis a 20 százalékos nemzetiségi arány
eléréséhez kötötte az adott kisebbségi nyelv hivatalos
használatát.
Az 1921-es népszámlálás alkalmával Szlovákiában az
állampolgársággal rendelkező lakosság között 637 183 (21,48%) magyar
és 139 900 német (4,73%) nemzetiségűt mutattak ki. Kárpátalján 102
144 (17,35%) magyar és 10 460 (1,73%) német nemzetiségű csehszlovák
állampolgár volt.(20) A nemzetiségi statisztikák az 1930-ban
végrehajtott népszámlálás alkalmával még kedvezőtlenebbül alakultak
elsősorban a magyar kisebbség számára, amely abszolút számokban is
csökkenést mutatott. Szlovákiában 571 988 (17,58%) magyar és 147 501
(4,53%) német nemzetiségű rendezett állampolgárságú lakos élt.
Kárpátalján 109 472 (15,44%) magyart és 13 249 (1,87%) németet
mutattak ki a statisztikák. Ezenkívül még Szlovákiában 75 604,
Kárpátalján 16 228 csehszlovák állampolgársággal nem rendelkező
személy élt(21), amelyek nagy része is magyar volt. (Lásd 1.
táblázat.)
A csehszlovák népszámlálások eredményeit összevetve
az utolsó, 1910-ben végzett magyarországival, jelentős különbségeket
látunk. A később Csehszlovákiához tartozó területeken a magyar
statisztikák szerint 1 millió 71 ezer magyar anyanyelvű és 261 ezer
német anyanyelvű lakos élt. A magyarság létszámát a hatalomváltás
után az első években főképp a Magyarországra meginduló
menekültáradat csökkentette.(22) Ez a folyamat elsősorban a
hivatalnokréteget és az értelmiséget érintette, akik a történelmi
Magyarország összeomlása után a budapesti vagonlakók számát
gyarapították. A magyarság csökkenését a későbbi években
befolyásolta, hogy elsősorban a polgárság körében egyre kevesebben
vallották magukat magyarnak. A zsidóság egy jelentős része élt a
lehetőséggel, és ezt a nemzetiséget tüntette fel a népszámlálások
során. A magyarság fogyása különösen a városokban szembetűnő. Az
északi, korábban háromnyelvű városok polgársága egyre kisebb
mértékben vallotta magát magyarnak. Az 1930-as népszámlálás nyomán
Pozsonyban és Kassán a magyarok aránya 20 százalék alá esett, ennek
nyomán a harmincas évek elejétől már nem érvényesíthették nyelvi
jogaikat. A németség azzal szenvedte el a legnagyobb veszteséget,
hogy Kárpátalján az izraelita vallásúak nagy része zsidó
nemzetiségűnek vallotta magát.
A két csehszlovákiai és az utolsó magyar
népszámlálás szlovákiai és kárpátaljai eredményeit néhány
kiválasztott, jelentősebb arányban nemzetiségek által lakott járás
esetében az 1. táblázatban foglaltam össze. Ezt kiegészítettem a
kárpátaljai összesített eredményekkel. Szlovákia akkori területe
közigazgatásilag 77 politikai járásra és 2 járási szintű városra
(Pozsony, Kassa) oszlott.(23) A magyarok 1921-ben hét határ menti
járásban, a Dunaszerdahelyi, Feledi, Királyhelmeci, Komáromi,
Párkányi, Tornaljai és a Zselizi járásban alkották a lakosság több
mint 90 százalékát. A második népszámlálás alkalmával már egyetlen
ilyen járás sem volt. Hat járásban, a Galántai, a Nagykaposi, az
Ógyallai, a Somorjai, a Szepsi és a Vágsellyei járásban a magyarok a
lakosság abszolút többségét alkották. További hét járásban és a két
legnagyobb városban, Pozsonyban és Kassán, arányuk meghaladta a 20
százalékot.
Az 1910-es népszámlálás alkalmával a később
Csehszlovákia részévé vált területeken 844 magyar többségű település
és 203 olyan község volt, ahol a magyarság aránya elérte a 20 és 50
százalékot. Az 1921-es népszámlálás már csupán 740 magyar többségű
települést mutatott ki.(24)
A németek a Szepességben, a Késmárki és a Poprádi
járásban alkottak kisebb-nagyobb szigeteket. Ezek a német szigetek
területe kisebb megszakításokkal lehúzódott egészen Gömör megyéig.
Több városban, valamint Körmöcbánya és Privigye környékén élt még
jelentős német kisebbség.
1921-ben a szlovákiai magyar kisebbség 81,87%-a élt
5000 lakosnál kevesebbet számláló településen. A németség esetében
ez mindössze 65,22 százalék, az országos átlag pedig 83,21% volt.
Itt ki kell emelni a két legnagyobb szlovákiai város, Pozsony és
Kassa szerepét. E két városban összesen 31 937 magyar és 27 982
német élt. A két nagyvárost leszámítva a magyarság túlnyomó többsége
a falvakban élt. Kárpátalján a magyarság 72,71 százaléka élt 5000
lakosnál kisebb településen. Itt is ki kell emelni két húszezer
lakosnál nagyobb város, Ungvár és Munkács szerepét, ahol összesen 12
576 magyar lakott.(25)
A csehszlovákiai magyarság kormegoszlása az 1921-es
népszámlálás alapján a következő volt: serdülőkorú (14 éves korig)
32,12%, munkabíró (60 éves korig) 58,67%, öregkorú 9,21%. A
serdülőkorúak aránya csupán a ruszin nemzetiségnél volt magasabb,
38,18%.(26) A korösszetételnek a választójog esetében volt szerepe,
hiszen ezt általában a 21. év, esetleg ennél magasabb kor eléréséhez
kötötték. A fiatalok magas aránya következtében a magyarság között
némileg kisebb volt a választók aránya.
A magyarság foglalkoztatottsági mutatóit vizsgálva
szembetűnő az agrárnépesség magas aránya. Szlovákiában 1921-ben a
magyarok 62,47% százaléka dolgozott a mezőgazdaságban, 16,12%-a az
iparban és kézműiparban, 6,40%-a a kereskedelemben és a pénzügyben,
10,48%-a szabadfoglalkozású volt, és mindössze 4,53%-a dolgozott az
állami hivatalokban és a hadseregben.(27) A német kisebbség ezzel
ellentétben magasan a szlovákiai átlag fölötti mértékben volt
képviselve az iparban (33,49%), és mindössze 33,71%-a dolgozott a
mezőgazdaságban. A pénzügyben és kereskedelemben a németek 10,32%-a,
az államigazgatásban és a katonaságnál pedig 10,59%-a dolgozott, de
a szabadfoglalkozás terén is (11,89%) jobbak voltak a mutatói a
szlovákiai átlagnál.(28)
A tíz évvel későbbi számok Szlovákiában még
kedvezőtlenebbek a magyar kisebbség esetében. Mezőgazdaság 65,35%,
ipar és kézműipar 16,92%, pénzügy és kereskedelem 6,33%,
államigazgatás és katonaság mindössze 3,83%, egyéb 7,56%. A német
kisebbség mutatói ugyanakkor tovább javultak: mezőgazdaság 29,22%,
ipar és kézműipar 34,37%, pénzügy és kereskedelem 12,87%, az
államigazgatásban és katonaságnál 13,13%, egyéb 10,44%.(29)
Az adatok arról tanúskodnak, hogy a magyar
kisebbség egyre inkább elszegényedett, elvesztette polgárságát,
illetve egyre kevesebben vallották magukat a polgárság, a
kereskedők, hivatalnokok és a szabadfoglalkozásúak közül magyarnak.
Erre utal, hogy a pénzügyben, a kereskedelemben, az
államigazgatásban dolgozók, valamint a szabadfoglalkozásúak száma
abszolút értékben is csökkent a tíz év alatt. A polgárosodottabb,
gyakran háromnyelvű városlakó német kisebbség ugyanakkor őrizte, sőt
növelni tudta pozícióit. A német kisebbség államigazgatásban dolgozó
tagjai a hatalomváltást követő években is a helyükön maradtak, és a
legtöbben letették a hűségesküt az új államnak.(30)
A magyarság szociális rétegzettsége is
kedvezőtlenül alakult. Szlovákiában 1921-ben a magyarság 53,62
százaléka rendelkezett önálló egzisztenciával, 21,76%-a volt munkás
és 18,43%-a napszámos.(31) Ezek a számok rosszabbak voltak az
országos átlagnál, mivel Szlovákiában a lakosság 57,79%-a
rendelkezett önálló egzisztenciával, és mindössze 14,40%-a volt
napszámos.(32) 1930-ban a magyarság 53,04 százaléka volt önálló
gazdálkodó, iparos vagy szabadfoglalkozású, 19,94%-a napszámos és
18,55%-a munkás.(33) A német kisebbség körében 1921-ben 47,47% volt
az önállók aránya, 33,47% a munkás és mindössze 10,61% a
napszámos.(34) Ezek a mutatók még némileg javultak is a tíz év
alatt, hiszen 1930-ban mindössze 8,93% német nemzetiségű volt
napszámos.(35)
A magyar kisebbség szociális rétegzettségében a
húszas években végrehajtott, nyíltan szláv nemzeti érdekeket
szolgáló földreform következményei tükröződnek vissza. A
földreformot a csehszlovák kormány 1919 tavaszán hirdette meg, s az
első lépésben zárolta az ország összes 150 hektárt meghaladó
mezőgazdasági (szántó, kert, szőlő, legelő) és a 250 hektárt
meghaladó vegyes jellegű (szántó, rét, erdő) birtokát. A következő
év folyamán számos törvény és rendelet jelent meg, amely
foglalkozott a földreform végrehajtásával, a földek kiutalásával, a
kárpótlással és a földhivatal felállításával.(36) A földreform
Szlovákia földalapjának csaknem 36 százalékát érintette. 1934 végéig
Szlovákiában 1 407 162 hektár, Kárpátalján 245 888 hektár föld esett
a földreform hatálya alá. Ezen belül Szlovákiában 504 120 hektár,
Kárpátalján 46 413 hektár volt a mezőgazdasági terület.(37) A
földreform szempontjából ez utóbbinak volt a legnagyobb jelentősége.
A mezőgazdasági területek mintegy kétharmada Szlovákia és Kárpátalja
déli, magyarlakta területeire esett, de egyben a nagybirtokok
földtulajdon-részesedése is itt volt a legmagasabb. Ennek alapján
itt volt a legnagyobb a zárolt területek aránya. Volt járás, ahol a
zárolás a földalap 40-45 százalékát is elérte.
A magyarlakta déli járásokban a lefoglalt
földterület 325 852 hektárt tett ki.(38) Ennek a hatalmas
mezőgazdasági földterületnek csupán töredékét, Szlovákiában 1935
végéig összesen 22 320 hektárt kapott magyar nemzetiségű
tulajdonba.(39) A magyarlakta vidékeken lefoglalt földterületből
1929 végéig 238 538 hektár földterület sorsáról döntöttek, 87 314
továbbra is lefoglalva maradt. A lefoglalás alól feloldott
földterület a felhasználás szerint a következőképpen oszlott meg:
108 258 hektárt a régi földbirtokosok visszakaptak, 29 583 hektárt a
telepítések, a kolonizáció céljaira használtak fel, a
maradékbirtokok 32 263 hektárt tettek ki, különféle apró
parcellázásokra 56 071 hektár jutott, és 12 463 hektárt
államosítottak. Az új birtokosoknak kiutalt földterületekből az
egész országban csupán 3% jutott a kolonizáció céljaira, míg a
magyarlakta vidékeken 22,71%.(40) A magyar vidékeken
telepesfalvakat, kolóniákat hoztak létre, ahol szlovák, morva és
cseh telepesek vásárolhattak birtokot. A telepesfalvakat
csoportosan, céltudatosan hozták létre, lehetőleg úgy, hogy az
egységes magyar etnikai tömböket földarabolják. 1925-1930 között
több mint 2000 szláv család települt a déli magyarlakta területekre,
számuk a harmincas években még tovább nőtt.(41) Szlovákiában 56,
Kárpátalján 11 kolónia jött létre 1934 végéig. Ezek összterülete 28
151 és 4538 hektárt tett ki.(42) Ezeken kívül további kisebb szláv
szórványok is keletkeztek a magyar községek határaiban.
A törvény lehetővé tette, hogy a nagybirtokok
felosztása után a volt gazdasági központok (majorok, tanyák) körül
ún. maradékbirtokokat létesítsenek. Ezek a közellátást biztosító új
gazdasági egységek tulajdonképpen nagybirtokok voltak, de
tulajdonosaik nemzetisége már nem német vagy magyar, hanem cseh,
morva vagy szlovák volt.
A szláv nemzeti szemléletű földreformnak
kedvezőtlen következményei voltak a magyar vidékeken. A
megszüntetett nagybirtokok munkásainak, cselédségének jelentős része
munka nélkül maradt. Machnyik Andor kutatásai alapján a Csallóközben
942 fővel csökkent a nagybirtokon dolgozók száma. "Ehhez a
statisztikailag pontosan megállapítható, állandó és biztos
alkalmazását vesztett 942 uradalmi alkalmazotthoz és nagyszámú
családtagjaikhoz járulnak még a számszerűleg pontosan meg nem
állapítható napszámos, arató és részes családok ezrei, akik a
csallóközi mezőgazdasági nagyüzemek beszüntetése, illetve
felparcellázása következtében otthonukat, kenyerüket és ennek
következtében az államok életét biztosító családi nyugalmukat és
boldogságukat vesztették el."(43) A munka nélkül maradt
agrárproletariátus kisebb része a városokba áramlott munkát keresve,
nagyobb része napszámból próbált megélni a falvakban.(44)
Az egyéni gazdálkodó parasztság helyzete is egyre
nehezült. A viszonylag magas népszaporulattal rendelkező paraszti
rétegre nagyon sok vidéken a birtokok elaprózódása, szétöröklése
volt a jellemző. Fokozatosan csökkent a magukat eltartani tudó,
megfelelő nagyságú birtokok száma, helyettük néhány holdas
életképtelen gazdaságok jöttek létre, amelyek nem tudták egy család
megélhetését biztosítani. A Csallóközben 1895 és 1930 között az 5,7
hektár alatti törpebirtokok száma 8853-ról 10 466-ra emelkedett,
ugyanakkor az 5,7 és 11,5 hektár közötti birtokok száma 3649-ről
3134-re csökkent.(45)
Vallási szempontból 1921-ben a magyarság 70,33
százaléka római katolikus, 24,17%-a elsősorban református, kisebb
mértékben evangélikus, 3,41%-a izraelita, a többi elsősorban görög
katolikus volt Szlovákiában. Az 1930-as adatok alapján a magyarok
71,29 százaléka katolikus valláshoz tartozónak vallotta magát. Ekkor
külön mutatták ki a két protestáns felekezetet: eszerint a
reformátusok 21,35, az evangélikusok 3,42 százalékát tették ki a
magyarságnak. Az izraelita vallásúak aránya 1,64 százalékra
csökkent.(46) A reformátusok a Királyhelmeci és a Nagykaposi
járásban, valamint Gömörben Feled és Tornalja környékén éltek
jelentős számban. Gömörben jelentősebb számú evangélikus magyarság
is élt. Az ország nyugati részén, például a Komáromi, az Ógyallai, a
Párkányi és a Vágsellyei járásban is élt jelentősebb számú
reformátusság, ők a magyar falvak módosabb paraszti rétegét
alkották.
A németek 69,86 százaléka római katolikus, 23,42%-a
elsősorban evangélikus, kisebb mértékben református, 6,44%-a pedig
izraelita vallású volt. Az evangélikusokat elsősorban a szepességi
németek és Gölnicbánya környékének lakossága alkotta.
Kárpátalján a magyarság több mint a fele református
és evangélikus, több mint egyötöde római katolikus, egytizede pedig
görög katolikus vallású volt.(47)
A kisebbségi magyarság körében viszonylag alacsony
volt az analfabetizmus. 1921-ben Szlovákiában az 5 évnél idősebb
magyarok közül 88,60%, Kárpátalján 83,17% tudott írni és olvasni.
Szlovákiában a németek között ez az arány 88,74 százalék volt.(48) A
húszas években bevezették a nyolcosztályos iskolakötelezettséget, az
írástudatlanságot csaknem teljesen felszámolták a magyarság
körében.
A magyar kisebbség körében az alapfokúnál magasabb
iskolázottsági mutatók kedvezőtlenül alakultak. A magyar egyetemet
és magyar főiskolákat a hatalomváltás után néhány év alatt
felszámolták. Öt magyar nyelvű középiskola és egyetlen női
tanítóképző működött mindössze Csehszlovákiában. A tanítóképzőt a
pozsonyi Orsolya-rend tartotta fenn. Később a pozsonyi állami
szlovák tanítóképzőben is nyílt magyar osztály. A középiskolát
látogató magyar nemzetiségű diákok száma csökkenő tendenciát
mutatott. Az 1921/22-es tanévben a köztársaság egész területén 5135
magyar középiskolás volt, 1929/30-ban már csak 4006. Ez utóbbi
diákok közül mindössze 2838 látogatott magyar nyelvű középiskolát,
800 csehszlovák, 224 német nyelvű, 144 pedig ruszin (kárpátorosz)
nyelvű intézménybe járt. A magyar nemzetiségű diákok az összes
középiskolás 4,97 százalékát tették ki az 1929/30-as tanévben, ez
azonban még mindig kis mértékben meghaladta a magyarság
népszámláláskor (1930) elért országos arányát (4,78%).(49) A
harmincas években emelkedett a magyar középiskolások száma. Az egyik
utolsó, 1935/36-os csehszlovák tanévben 386 magyar tanítóképzős
növendék és 4966 középiskolás volt. Ez az összes ilyen tanintézmény
diákjainak mindössze 3,74 százaléka volt. Ebből az 5352 tanulóból
4004 magyar, 860 csehszlovák, 255 ruszin, 233 pedig német tannyelvű
intézménybe járt.(50)
A magyar főiskolások és egyetemisták száma hullámzó
tendenciát mutatott. 1921/22-ben volt a legmagasabb, 1200 fő, az
utána következő években csökkent a számuk, a mélypont 1925/26-ban
volt: 779. Ezután fokozatosan emelkedett a hallgatók száma,
1929/30-ban 1127 volt. Ebből 601 járt csehszlovák nyelvű egyetemre,
526 pedig német nyelvű felsőfokú intézménybe. Az 1929/30-ban
egyetemre járó magyarok az összes egyetemista 3,62 százalékát tették
ki, amely jóval elmaradt a magyarság arányától.(51) A harmincas
években ismét csökkent a magyar egyetemisták száma, 1935/36-ban
mindössze 838-an voltak.(52)
A magyar polgári pártok és a Szepesi Német
Párt létrejötte
Az elcsatolt területeken 1919 végén kezdődött el a
keresztényszocialista mozgalom szervezése. A világnézeti alapon
politizáló keresztényszocialista mozgalom nem hangsúlyozta magyar
jellegét, hanem az egész "őslakosságot" igyekezett megszólítani.
Német, majd 1920 augusztusától szlovák tagozata is volt, bár a
tagság döntő többsége magyar volt. A helyi csoportok szervezésében a
katolikus papságnak komoly szerepe volt. 1920. március 23-án
Pozsonyban tartotta meg az első rendes kongresszusát az Országos
Keresztényszocialista Párt (OKP). Elnökévé Lelley Jenő nyitrai
ügyvédet választották.(53)
Komáromban 1920. február 17-én megalakult az
Országos Magyar Kisgazdapárt, amely később, 1925-ben Magyar Nemzeti
Párttá alakult át. A másik kisgazda központ, amely a Gömör-Nógrádi
Gazdasági Egyesületre támaszkodva jött létre, Gömör megyében volt.
Vezetője Szent-Ivány József és Törköly József lett.(54) A párt
elsősorban a birtokos parasztság érdekeit igyekezett képviselni, és
hangsúlyozta magyar jellegét. Választói elsősorban a református és
az evangélikus magyar népesség köréből kerültek ki. 1920. március
végén hivatalosan is bejegyzik a pártot, és ezzel jogot nyert arra,
hogy induljon az első csehszlovákiai parlamenti választásokon, bár
hivatalos alakuló közgyűlésére csak a választások után, 1920. május
24-én került sor, ahol új nevet fogadtak el: a párt új neve Országos
Magyar Kisgazda, Földmíves és Kisiparos Párt. Elnökévé Szent-Ivány
Józsefet választották.
Az 1920-as első parlamenti választások alkalmával
mindkét pártnak sikerül képviselőt juttatnia a prágai parlamentbe,
és a választások után nyilvánvalóvá vált, hogy ez a két magyar
polgári párt a magyarság kisebbségi érdekeinek legfőbb védelmezője.
A magyarországi kormánykörök is a felvidéki magyarság legitim
képviselőinek ismerték el őket. Az első parlamenti választások
eredményei meghatározóak voltak az elkövetkező majd két évtizedes
időszakra. Az első választások alkalmával létrejött a két magyar
párt, és kialakult rivalizálásuk. Ez a két tényező másfél évtizeden
keresztül együttesen határozta meg a csehszlovákiai magyar
pártpolitikát.(55)
Mindkét magyar párt rendszeres anyagi támogatást
kapott Magyarországról, ahonnan részben meghatározták politikai
tevékenységüket is, és jelentős nyomást gyakoroltak a két párt
együttműködése, a kisebbségi politikai erők összefogása
érdekében.(56)
A közös központi irányító szerv létrehozása
elkerülhetetlen volt. Első lépésként 1920. november 30-án Ungvárott
a kárpátaljai magyar pártok megalakították a Ruszinszkói Magyar
Pártszövetséget, majd december 7-én Ótátrafüreden létrejött a
Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Közös
Bizottsága. A közös bizottság elnökévé Szilassy Béla losonci
földbirtokost választották. A Közös Bizottságnak 60 delegált tagja
volt, amelyben az egyes pártok súlyuknak megfelelő számban vettek
részt. Az arányok véglegesítésére a Közös Bizottság harmadik ülésén
1921. február 14-én Pöstyénben került sor. Az Országos
Keresztényszocialista Párt 28, az Országos Magyar Kisgazda,
Földmíves és Kisiparos Párt 20, a Ruszinszkói Magyar Pártszövetség
12, a Szepesi Német Párt pedig 8 taggal képviseltette magát.
Pöstyénben február 14-én megválasztottak egy szűkebb, nyolctagú, ún.
Vezérlő Bizottságot, amelynek elnökévé Körmendy-Ékes Lajos
parlamenti képviselőt választották. A Vezérlő Bizottságban minden
résztvevő párt két-két taggal vett részt.(57) 1921 elején
intézményesül először a két magyar párt és a Szepesi Német Párt
együttműködése, amely az ország felbomlásáig megmaradt.
A Szepesi Német Párt 1920. március 22-én jött létre
Késmárkon, vezetői a szepességi zipzer értelmiségi és vállalkozói
rétegből kerültek ki. 1922-től vezetője Nitsch Andor kakaslomnici
földbirtokos, aki a párt egyetlen parlamenti képviselője volt
1925-től 13 éven keresztül. A szervezet nagy befolyással
rendelkezett a Szepességben, az ország más részein élő németséget
azonban nem tudta megszólítani. Önállóan soha nem indult a
parlamenti választásokon, mindig a magyar pártokkal, elsősorban a
Magyar Nemzeti Párttal koalícióban jutott mandátumhoz Nitsch
Andor.(58) Az evangélikus szepességi németség közelebb állt a Magyar
Nemzeti Párthoz, mint a zömmel katolikusokat tömörítő
OKP-hoz.(59)
Választási eredmények
Dolgozatom további részében arra keresem a választ,
hogy a három párt, ezek utódpártjai, illetve koalíciói milyen
eredményeket értek el a választásokon, valamint a magyar és a német
kisebbség milyen mértékben támogatta ezeket a pártokat.
Csehszlovákiában általában kétévente tartottak
választásokat. Az elkövetkezőkben elsősorban a parlamenti
választásokkal foglalkozom, amelyekből négyet rendeztek: 1920-ban,
1925-ben, 1929-ben és 1935-ben. Kárpátalján csak 1924-ben volt
először parlamenti választás, ezzel külön foglalkozom. Minden
parlamenti választásnál csupán a képviselőházi eredményeket elemzem,
mivel a szenátusi választások eredményei, amelyeket egy hét
eltéréssel a képviselőháziak után rendeztek, alig tértek el ezektől.
Ez abból adódott, hogy a képviselőházi választásokon a 21., a
szenátusi szavazásnál a 26. év betöltéséhez kötötték a
választójogot. Megvizsgálom továbbá az 1923-ban lezajlott megyei és
az 1928-as tartományi választások eredményeit. Helyhatósági
választásokat Szlovákiában 1923-ban, 1927-ben, 1931-ben és 1938-ban
tartottak. Ezek eredményeivel munkámban nem foglalkozom, mivel
ismertetésük meghaladnák ennek a dolgozatnak a kereteit.(60) Különös
eredményeket hoztak azonban az utolsó, 1938-as községi választások,
ezért ezt is érintem munkámban.(61)
1920
Az első parlamenti választásokra 1920-ban került
sor. A képviselőházi választásokat április 18-ra, a szenátusi
választásokat egy héttel később, április 25-re írták ki. Ekkor még
nem írták alá a trianoni békeszerződést, amely véglegesítette a
magyar-csehszlovák határt, Szlovákiában még katonai diktatúra volt
életben. A választás időpontja miatt a magyar politikusok bírálták a
kormányt, mondván, meg kell várni a béketárgyalások lezárulását. Az
ország egyes részein a határt még nem állapították meg, és így
néhány területen, valamint Kárpátalján sem tartottak választásokat.
Az ezekre a területekre eső 19 mandátumot később pótválasztásokon
osztották ki. Az egész országban összesen 281 képviselői mandátumot
osztottak szét, amelyért 22 pártlista versengett. Ebből 6 nem jutott
mandátumhoz. Szlovákiában kilenc listára lehetett szavazni, ebből
kettő nem jutott mandátumhoz.(62)
Ezekre a választásokra a politikai helyzet
kiforratlansága volt a jellemző. A legszervezettebb erő a
szociáldemokrata párt volt. Szlovákiában minden választókerületben
indult a Csehszlovák Szociáldemokrata Munkáspárt, és ezen kívül az
érsekújvári választókerületben indult a Magyar és Német
Szociáldemokrata Párt. A Szlovák Néppárt a választásokon Csehszlovák
Néppárt néven vett részt. A Szlovák Agrárpárt ideiglenesen egyesült
a Szlovák Nemzeti Párttal, és Szlovák Nemzeti és Földműves Párt
néven vágott neki a választásoknak.
A magyar pártok közül az OKP a Magyar és Német
Keresztényszocialista Párt név alatt indult az érsekújvári és a
kassai választókerületben. Történtek kísérletek, hogy a két magyar
párt közös listával induljon, de a próbálkozások nem jártak
sikerrel. Az Országos Magyar Kisgazda és Földmíves Párt az
érsekújvári kerületben tudott listát állítani. A kassai kerületben
Szent-Ivány József az OKP listáján indult.
Az 1920-as képviselőházi választások eredményeit a
2. táblázatban foglaltam össze.(63) A választások győztese
Szlovákiában a Csehszlovák Szociáldemokrata Munkáspárt lett, amely
510 341 szavazatot szerzett, ehhez járult még a magyar és német
szociáldemokraták listájára az érsekújvári választókerületben
leadott 108 546 szavazat. A szociáldemokraták az ország nyugati
felében is a legtöbb szavazatot kapták. A lehetséges 281 mandátumból
74-et szereztek meg, a magyar és német szociáldemokraták további 4
mandátumot kaptak. A négy mandátumból kettőt német, kettőt pedig
magyar nemzetiségű jelölt szerzett meg. A csehszlovák
szociáldemokraták listájáról is további két magyar jelölt jutott
mandátumhoz.
A kisgazdapárt az érsekújvári választókerületben 26
520 szavazatot kapott, amely elég volt egy mandátum megszerzéséhez a
második scrutiniumban. Az OKP az érsekújvári választókerületben 74
673, a kassaiban 64 682 szavazatot kapott.(64) Ez öt képviselői
mandátumot jelentett, négyet az első, egyet pedig a második
scrutiniumban.
A kisgazdapárt két járásban, a Zseliziben és a
Vágsellyeiben megelőzte a keresztényszocialistákat. Pozsonyban és
környékén azonban alig szerzett szavazatot. Az OKP Pozsonyban
szerepelt a legjobban, ahol több mint 14 ezer szavazatot szerzett. A
szepességi németek az OKP listájára szavaztak.
A magyar és a német kisebbség választási
magatartásának vizsgálatánál figyelembe kell venni, hogy egyes
északi városok lakossága nem szavazhatott a magyar pártokra, mivel
csak két választókerületben állítottak listát. Ez kissé torzítja az
országos összképet. Szlovákiában a leadott szavazatok 12,37
százalékát szerezte meg a két párt, ami messze alatta marad a
magyarság és a németség összesített arányának.
Vizsgáljuk meg a két választókerület eredményeit,
ahol a magyar pártok részt vettek a választásokon, azokon belül a
hat legnagyobb arányban magyarok által lakott Dunaszerdahelyi,
Komáromi, Párkányi, Zselizi, Feledi és Tornaljai járást! Az
érsekújvári választókerületben a legtöbb szavazatot, a szavazatok
35,69 százalékát a magyar és német szociáldemokraták szerezték meg.
A két magyar párt együttesen a szavazatok 33,27 százalékát kapta. A
kassai választókerületben a csehszlovák szociáldemokraták lettek a
győztesek, akik a szavazatok 44,97 százalékát szerezték meg. A
keresztényszocialista párt 33,31 százalékot ért el ebben a
választókerületben.
A hat legmagyarabb járás közül négyben, a
Komáromiban, Párkányiban, Zseliziben és a Tornaljaiban a
szociáldemokraták több szavazatot szereztek, mint a magyar pártok
együttvéve. Egyedül a Dunaszerdahelyi járásban szerezték meg a
magyar pártok az abszolút többséget. A hat járás eredményeit
összesítve kiderül, hogy a szavazatok 47,13 százalékát a
szociáldemokraták, a 39,53 százalékát pedig a magyar pártok kapták.
A két legerősebb politikai tömörülés eredményét összesítve: a
szavaztok 86,66 százalékát szerezték meg a szociáldemokraták és a
magyar pártok. Fölhívom a figyelmet, hogy ezt az eredményt némileg
torzítja az a tény, hogy az érsekújvári választókerületben csak a
magyar és német szociáldemokraták eredményeit számítottam be ennél
az összesítésnél, bár a csehszlovák szociáldemokraták is szereztek a
magyar járásokban némi szavazatot. A szociáldemokratákon és a magyar
pártokon kívül még a szlovák agrárpárt ért el számottevőbb eredményt
a színmagyar területeken.
A magyar választók baloldali elkötelezettsége,
elsősorban a tömbmagyarságon belül, egyértelműen kiderül az
eredményekből. A magyar választók magatartását befolyásolta a
háborút követő rossz gazdasági és szociális helyzet. A magyar pártok
gyengébb eredményeit elsősorban a fölkészületlenségük és a
szervezetlenségük rovására lehet írni.
Az első parlamenti választásokat követő időszak
politikai szempontból nagyon mozgalmas volt. A szociáldemokrata párt
nemzetiségi tagozatai kettészakadtak. A balszárnyaik megalakították
Csehszlovákia Kommunista Pártját (CSKP), és csatlakoztak a III.
Internacionáléhoz, és ezután évtizedekig a szigorúan centralizált
nemzetközi munkásmozgalom vezetése szabta meg tevékenységét. A
kommunista párt a polgári Csehszlovákiában soha nem kényszerült
illegalitásba, szemben kelet-közép-európai testvérpártjaival. Ez a
folyamat legérzékenyebben a Magyar és Német Szociáldemokrata Pártot
érintette, amely elvesztette tagjai nagy részét, és nem volt képes
többet önállóan fellépni a parlamenti választásokon. Néhány évvel
később, 1926-ban beolvadt a Csehszlovák Szociáldemokrata
Pártba.(65) 1921 novemberében 12 szlovák képviselő Andrej Hlinka
vezetésével kilépett a néppárt parlamenti klubjából, és ellenzékbe
vonult. Ekkor vette kezdetét a Szlovák Néppárt erősödése és a párt
Szlovákia autonómiájáért folytatott küzdelmének újabb szakasza.
A Szlovák Nemzeti Párt 1921 márciusában felújította
tevékenységét, és ezzel szétesett a Szlovák Nemzeti és Földműves
Párt. Az ebből kivált szlovák agrárpárt, egy cseh és egy másik
szlovák párt összeolvadásából 1922 júniusában létrejött a
Köztársasági Agrárpárt. Néhány éven belül az agrárpárt Csehszlovákia
legerősebb pártjává vált. Gyakorlatilag ez a párt tartotta kezében a
földreformot, minden kormányban ott ültek a képviselői, és ez
nagyban meghatározta az ország belpolitikáját.(66)
A Köztársasági Agrárpárt támogatásával 1923 elején
létrejött a Köztársasági Magyar Kisgazdák és Földmívesek Szövetsége.
Ennek a kormánytámogató, aktivista pártnak az volt a célja, hogy a
magyar földműveseket megnyerje a kormány támogatására. A pártot
vezetője, a Károlyi-kormány egykori főispánja, dr. Csánki Aladár
után Csánki-pártnak is nevezték. Nyíltan hirdetett programja abból
indult ki, hogy a történelmi Magyarország elnyomta a paraszti
rétegeket, és az új csehszlovák állam most földhöz juttatja, szabad
polgárokká avatja ezt a réteget, ezért támogatni kell az új államot.
Az ellenzéki magyar pártok hevesen támadták az új aktivista
pártot.(67)
1923
Szlovákiában 1923. január elsején léptették életbe
a még 1920-ban elhatározott közigazgatási reformot. Létrejöttek a
nagymegyék, vagy ahogyan akkor nevezték, a "nagyzsupák". Szlovákiát
6 nagymegyére osztották, amelyek határait úgy húzták meg, hogy a
magyarság mindegyikben kisebbségbe került. Kárpátalját a reform nem
érintette, közigazgatását ideiglenesen rendeletekkel szabályozták.
Ezután került sor 1923 őszén az első csehszlovákiai választásokra a
községi, a járási és a megyei képviselő-testületekbe. Ezek közül a
megyei eredményekkel foglalkozom.
Az OKP és a kisgazdapárt három nagyzsupában, a
Pozsonyiban, a Nyitraiban és a Kassaiban, tehát ahol a legnagyobb
számú magyarság élt, külön-külön jelölőlistával indult. A
keresztényszocialisták mindhárom megyében állítottak listát, a
kisgazdák csak a Pozsonyiban és a Nyitraiban indultak külön
listával. A Zólyomiban és a Liptószentmiklósiban azonban közösen
léptek föl Szövetkezett Ellenzéki Pártok néven. Ezen a listán
szerepeltek a kis létszámú, elsősorban a városi polgárságot
megszólító Szlovenszkói Magyar Jogpárt és a Szepesi Német Párt
jelöltjei is. A Turócszentmárton székhelyű nagymegyében nem tudtak
listát állítani a magyar pártok, bár ez aligha befolyásolta volna az
eredményeket, mivel a magyarság létszáma ezen a területen elenyésző
volt.
A megyei választások eredményeit a kiválasztott
járások szerint a 3. táblázatban foglaltam össze.(68) Az
áttekinthetőség érdekében szükség volt némi egyszerűsítésre, ezért a
kormánypártok eredményeit a centralista pártok rovatban
összesítettem, továbbá az egyéb rovatban a kis pártok eredményeit
adtam össze.(69)
A választások szlovákiai győztese a Szlovák Néppárt
lett, amely a szavazatok 29,97 százalékát szerezte meg, és ezzel 69
mandátumot kapott a 214-ből a megyei testületekben. A második helyen
az agrárpárt végzett 21,55% szavazattal, ezzel 52 mandátumot ért
el.
Most szerepelt először a választásokon a CSKP, és
mindjárt jelentős eredményt ért el, 12,98%-ot szerzett országos
szinten, és ezzel a harmadik legerősebb párt lett Szlovákiában. A 90
százaléknál magasabb arányú magyarságot kimutató hat járásban is
kiválóan szerepelt, a legjobb eredményt a Zselizi (28,96%) és a
Komáromi (28,40%) járásban érte el.
A Csánki-párt nem váltotta be a hozzá fűzött
reményeket. A Pozsonyi nagymegyében önálló listát állított, de
csupán 5217 szavazatot kapott, és nem jutott mandátumhoz. A
későbbiekben nem is indult önállóan az országos választásokon, hanem
az agrárpártot támogatta, amellyel 1929-ben hivatalosan is
összeolvadt.(70) Kudarcának oka az volt, hogy nem tudta beváltani
ígéreteit, és nem juttatott földhöz jelentősebb számú magyar
paraszti tömegeket a földreform során. Csupán olcsó földbérleteket
juttatott támogatóinak.(71)
A szövetkezett ellenzéki pártok együttesen az
összes érvényes szavazat 18,97 százalékát szerezték meg, és 38
helyet kaptak a megyei testületekben. Különösen az OKP előretörése
figyelhető meg, amely országos viszonylatban egyedül a szavazatoknak
csaknem 10 százalékát szerezte meg, pedig csak 3 nagymegyében indult
önállóan. A Kassai megyében, ahol egyedüli magyar erőként indult
versenybe a magyar szavazatokért, a legjobb eredményeket a Szepsi és
a Királyhelmeci járásban érte el, de figyelemre méltó a Kassán elért
csaknem 30 százalék és az Eperjesen szerzett 13,13% is. Szlovákia
nyugati felében, ahol a kisgazdákkal is meg kellett küzdenie a
magyar szavazatokért, a Dunaszerdahelyi és a Galántai járásban
szerepelt jól, de kiváló a Nyitrai járási eredmény is, ahol négyszer
annyi szavazatot szerzett, mint a kisgazdák. A leginkább figyelemre
méltó talán a Pozsony városban szerezett 32,74% szavazat. Ezzel az
eredménnyel a szlovák főváros legerősebb pártja volt. Itt a
kisgazdák ez alkalommal is alig kaptak szavazatot.
A kisgazdák a két nagyzsupában, ahol önállóan
indultak, annyi szavazatot kaptak, amely az egész országban leadott
szavazatok 3,96 százalékát tette ki. Itt meg kell jegyezni, hogy a
hagyományosan kisgazda bázisnak számító Gömörben közös listára
szavazhattak, ez tehát torzítja az eredményeket. Két járásban, az
Ógyallaiban és a Párkányiban egészen meglepő eredmény ért el, messze
megelőzte a keresztényszocialista pártot.
A magyar pártok eredményeit összesítve 10 járásban
(a Dunaszerdahelyiben, a Felediben, a Királyhelmeciben, a
Komáromiban, az Ógyallaiban, a Párkányiban, a Somorjaiban, a
Szepsiben, a Tornaljaiban és a Zseliziben) megszerezték az abszolút
győzelmet.
A Szepesi Német Párt bevonásának köszönhető a
Késmárki és a Poprádi járásban a közös lista által elért eredmény.
Az északi városokban általában jól szerepeltek a közös listák: Igló
10,53%, Selmecbánya 10,56%, Besztercebánya 9,14%, Lőcse 8,94%. És
egy egészen meglepő eredmény, az Ólublói járásban 14,06%.
A megyei választások a magyar pártok egyértelmű
megerősödését hozták. Ez akkor is igaz, ha figyelembe vesszük, hogy
a szociáldemokraták három évvel korábbi szavazatainak nagy részét
ezúttal a szélsőbaloldali kommunisták szerezték meg a magyar
vidékeken.
1924
Kárpátalján 1924. március 16-án tartottak először
parlamenti pótválasztásokat. A választásokon a kommunisták nagy
győzelmet arattak, a szavazatok 39,43 százalékát megszerezték, és
ezzel a lehetséges 9 mandátum közül négyet kaptak. A magyar pártok
jelöltjei a Ruszinszkói Őslakosság Autonóm Pártja néven leadott
listán közösen indultak, és 28 113 szavazatot (11,06%) kaptak, így
egy mandátumot szereztek. A Kurtyák Iván vezette Autonóm Földműves
Szövetség a szavazatok 8,32 százalékát megszerezve szintén
mandátumhoz jutott.(72) Erről a pártról meg kell jegyezni, hogy
rendszeres anyagi támogatásban részesült Magyarországról. Bár nem
volt intézményesült kapcsolata a magyar pártokkal, gyakran
együttműködött velük az autonómia kérdésében.(73) A kormánypártoknak
jutott a három maradék mandátum. Egy cseh kormánypárti lapvélemény
szerint a ruszinszkói választások a pálinka és a hallatlan demagógia
jegyében zajlottak.(74)
1925
A második nemzetgyűlési választásokra
Csehszlovákiában 1925 novemberében került sor. A megyei választások
óta eltelt két év sem volt politikai viharoktól mentes, ezúttal a
magyar pártok is erősen érintettek voltak. Az Országos
Keresztényszocialista Pártból 1925 májusában kivált a Lelley Jenő
vezette csoport, amely aktivista politikát próbált folytatni.
Nyugat-szlovenszkói Keresztényszocialista Párt néven külön listával
indult a parlamenti választásokon. A Lelley-csoport elleni belső
pártharc egyik vezetője Szüllő Géza volt, aki addig keveset vett
részt a belpolitikai életben, mivel elsősorban a külügyekkel
foglalkozott, a Népszövetségben keresett támogatást a kisebbségi
magyarságnak. Szüllőt 1925 augusztusában az OKP elnökévé
választják.(75)
Közvetlenül a választások előtt, 1925. októberében
az Országos Magyar Kisgazdapártból és a Szlovenszkói Magyar
Jogpártból megalakul a Magyar Nemzeti Párt (MNP), melynek elnökévé
Szent-Ivány Józsefet választják.(76) Mind Szüllő elnökké választása,
mind a MNP megalakulása magyarországi támogatással és beleegyezéssel
történt. A két párt választási együttműködését azonban nem sikerült
elérni. A felelősséget a kudarcért egymásra igyekeztek hárítani a
vezetők. A kérdéséről a Prágai Magyar Hírlapban heves vita zajlott a
választási kampány alatt.(77) A belső válsággal küszködő OKP egyedül
indult a választásokon. Az MNP pedig a Szepesi Német Párttal és az
elsősorban a cseh országrészekben működő Bund der Lanwirte nevű
szudétanémet agrárpárttal kötött koalíciót.
A választás előtt sor került egy újabb magyar
jellegű párt megalakítására is. Mikle Vince magyar szociáldemokrata
képviselőt pártja 1924 márciusában kizárta. Ezután látott hozzá az
Országos Parasztpárt szervezéséhez, amelynek alakuló ülésére 1924.
szeptember 21-én került sor. A párt elsősorban a vidéki paraszti
tömegeket igyekezett megnyerni.(78)
Az egész köztársaság területén a képviselőházba 29
jelölőlistát állítottak, ebből 13 nem jutott mandátumhoz.
Szlovákiában 20 listára lehetett szavazni, ebből 7 nem jutott
mandátumhoz. A választásokon elbukott pártok között volt két magyar
jellegű is. Az OKP-ból kivált Nyugat-szlovenszkói
Keresztényszocialista Párt, amely az érsekújvári választókerületben
indult, és 17 286 szavazatot szerzett (országos viszonylatban ez
1,22%). A másik az Országos Parasztpárt, amely bár a kassai
választókerületben is indult, mindössze 4505 szavazatot kapott.
A köztársasági összesítésben az agrárpárt lett a
legerősebb politikai erő, amely 46 képviselői mandátumot szerzett.
Második helyen nagy meglepetésre a CSKP végzett 41 mandátumot
szerezve. Szlovákiában más volt a sorrend, mint az egész köztársaság
területén. Itt a választások győztese hatalmas előnnyel a Szlovák
Néppárt lett, amely megszerezte a szavazatok 34,51 százalékát. A
második helyen a Köztársasági Agrárpárt (17,28%), a harmadik helyen
ezúttal a kommunista párt (13,88%) végzett. Kárpátalján hasonlóan,
mint másfél évvel korábban, bár kisebb szavazatmennyiséggel, a
kommunisták végeztek az első helyen. A képviselőházi választások
eredményeit a 4. táblázatban foglaltam össze.(79)
A belső harcokban meggyengült OKP szempontjából nem
volt sikeres a választás, és a nagy magyarországi anyagi támogatás
ellenére nem tudott 100 ezer szavazatot elérni.(80) Ez négy
képviselői hely megszerzésére volt elég, tehát az öt év előttihez
képest egyet elvesztett. Jelentős veszteségeket szenvedett el
Pozsonyban is, ahol 4 ezer szavazattal kevesebbet kapott, mint az
első parlamenti választásokon. Elsősorban a Lelley-csoport és az MNP
vitte el a szavazatok egy részét.
A MNP a Szepesi Német Párttal közösen megelőzte a
keresztényszocialistákat. Öt képviselői mandátumot szerzett, ez
hárommal több, mint az előző ciklusban, és az ő klubjuknak lett
tagja Korláth Endre is, aki a ruszinszkói magyar pártok közös
jelöltjeként került be a parlamentbe. Különösen Gömörben, a feledi
és a tornaljai református, evangélikus magyarság körében ért el
nagyszerű eredményeket. A szepességi németek is erre a listára
szavaztak. A többi északi városokban a szavazatok megoszlottak az
OKP-lista és a másik magyar-német lista között. A két lista
eredményeit összesítve kiderül, hogy a magyar pártok nagyrészt
tartották a megyei választásokon elért pozícióikat, némi visszaesés
a kommunistákkal szemben a tömbmagyarságon belül észlelhető.
Mindössze 5 járásban, a Dunaszerdahelyi, a Feledi, a Somorjai, a
Szepsi és a Tornaljai járásban tudták elérni az abszolút többséget.
A MNP listájára inkább a vidéki lakosság szavazott, a voksainak
mindössze egyötödét szerezte az 5000 lakosnál nagyobb településeken,
az OKP ezzel szemben az egyharmadát.(81)
A CSKP a magyar vidékeken mindenütt jelentős
eredményt ért el. A hat legmagyarabb járásban a kommunisták a
szavazatok 24,14 százalékát kapták, ez jóval meghaladta az országos
átlagot.(82) Néhány magyar községben egészen fantasztikus eredményt
értek el. A csaknem homogén magyar Gúta községben a szavazatok 52,1
százalékát szerezték meg.(83) A magyar vidékeken még az agrárpárt
ért el jelentősebb eredményt. A centralista pártok rovatban
feltüntetett eredmények túlnyomó többségét a magyar járásokban ők
gyűjtötték be.
A második parlamenti választásokat követő időszakra
a belpolitikai válság volt a jellemző, hiszen a centralista pártok
jelentős veszteséget könyvelhettek el a választásokon az 1920-as
eredményekhez képest. A legnagyobb veszteséget a szociáldemokraták
szenvedték el, akiknek a szavazóbázisát elsősorban a kommunisták
hódították el. Jelentősen megerősödtek kommunisták, a Szlovák
Néppárt és a szudétanémet pártok. A válság megoldása érdekében a
kormánypártok több párttal és csoportosulással folytattak egyszerre
tárgyalásokat a kormányba lépésről.
A megszólított pártok között volt a Magyar Nemzeti
Párt is. A MNP az 1925-ös választásokat követően szudétanémet
pártokkal alkotott közös parlamenti klubot, és több fontos törvény
esetében, így az agrárvámok kérdésében a csehszlovák
kormánytöbbséggel együtt szavazott. Sőt komoly tárgyalások folytak a
párt csatlakozásáról a kormánykoalícióhoz. E lépések egy részéhez
megkapta a magyarországi kormánykörök egyetértését, azonban néhány
esetben ezek nélkül is tett kormánytámogató lépéseket. A mereven
ellenzéki álláspontra helyezkedő OKP-val rendkívül megromlott a
viszonya. Ezek hatására a magyarországi kormánykörökben 1926 végén
az is felmerült, hogy az MNP-től megvonják az anyagi
támogatást.(84)
A Bund der Landwirte a német keresztényszocialista
párttal együtt 1926 októberében belépett a kormányba, és ezzel
létrejött az első német-cseh kormány. A magyar képviselők és Nitsch
Andor továbbra is tagja maradt a közös német-magyar parlamenti
klubnak, azonban 1927. július elsején ellene szavaztak a tartományi
rendszert bevezető kormányjavaslatnak, ezért kizárták őket a
klubból. Az MNP 1927 őszétől ismét ellenzéki álláspontra
helyezkedett. Ezzel véget ért Csehszlovákiában a legkomolyabb magyar
kormánytámogató kísérlet. A feszültség és a rivalizálás az OKP és a
MNP között még évekig megmaradt.(85)
A Szlovák Néppárt hosszas habozás után 1927
januárjában belépett a kormányba. Ezzel sikerült stabilizálni a
belpolitikai helyzetet, cserében a néppárt nyomására bevezették a
tartományi rendszert, eltörölték a nagymegyéket, és tartományi
berendezés lépett életbe. Szlovákia és Kárpátalja is külön
tartományt alkotott. A járási beosztás változatlan maradt. Több mint
tíz évig, az ország felbomlásáig ez a beosztás volt érvényben. A
tartományok szűk hatáskörrel rendelkeztek, és a törvény értelmében a
képviselő-testületeiknek csupán kétharmad részét választották, a
többit a kormány nevezte ki. Ez biztosította a mindenkori kormány
befolyását. Szlovákiában az 54 képviselőből 36, Kárpátalján 18-ból
12 került választás útján a testületbe.
Közben a magyar pártok berkeiben is további
változásokra került sor. 1928-ban alakult meg az Országos Magyar
Kisgazda, Iparos és Munkáspárt, amelynek tagjai elsősorban a két
nagyobb magyar párt tagjaiból verbuválódtak, akik elégedetlenek
voltak az addigi konzervatív politizálással.(86)
A korábbi ellentétek miatt a közelgő tartományi
választásokra sem sikerült közös listát állítania a két magyar
pártnak, megegyeztek azonban a listák kapcsolásában.
1928
1928. december 2-án tartományi és járási
választásokat tartottak. A tartományi választásokon a részvétel
jogát a 24. év betöltéséhez kötötték. A tartományi választások
eredményeit a 5. táblázatban foglaltam össze.(87) Szlovákiában és
Kárpátalján is 13-13 lista indult, és mivel többnyire éltek a
listakapcsolás lehetőségével, valamilyen formában mindegyik szerzett
mandátumot.
Szlovákiában a legeredményesebb a Hlinka-féle
Szlovák Néppárt volt, amely egyedül 24,64%-t és 9 mandátumot
szerzett, és senkivel nem kapcsolta listáját. A Köztársasági
Agrárpárt végzett a második helyen 20,54 százalékkal, és még két
kisebb kormánypárttal kapcsolva 8 mandátumot szerzett. A harmadik
helyen a kommunisták végeztek (14,42%), egyedül elérve 5 mandátumot.
Az újonnan alakult Országos Magyar Kisgazda, Iparos és Munkáspárt a
zsidó pártokkal kapcsolva közösen szerzett egy mandátumot.
Kárpátalján először sikerült az agrárpártnak 23,11
százalékot elérve megelőznie a korábbi évekhez képest nagyon
visszaesett kommunistákat, akiknek meg kellett elégedniük a
szavazatok alig egyötödével (21,10%). Az agrárpárt itt kapcsolta
listáját további 5 kormánytámogató párt listájával, és közösen
szereztek 5 mandátumot. A kommunisták, nagy meglepetésre, mindössze
két mandátumot szereztek.
A magyar pártok számára a tartományi választás
eredményes volt, a kapcsolt listájuk közösen 6 mandátumot ért el
Szlovákiában. Elsősorban az OKP erősödött meg. Eredménye alig maradt
el az 1923-ban a megyei választásokon elért eredményétől. Különösen
a városokban szerepelt jól, az 5000 lakosnál nagyobb településeken
34 259 szavazatot kapott, ami a rá leadott szavazatok több mint 28
százalékát jelentette.
A nemzeti párt továbbra is elsősorban kisgazdaréteg
szavazataira számíthatott. A nagyobb településeken csak 18 054
szavazatot szerzett, amely a szavazatai 17 százalékát jelentette
csupán. Ebből is egy jelentős részt a Szepesi Német Pártnak
köszönhetett, amely ismét hozta a szepességi szavazatokat.
A magyar pártok közösen ismét 5 járásban, a
Dunaszerdahelyi, a Feledi, a Somorjai, a Szepsi és a Tornaljai
járásban tudták elérni az abszolút többséget.
A kommunisták a magyar vidékeken ismét nagyon jól
szerepeltek, a hét legmagyarabb járásban a szavazatok 24,47
százalékát szerezték meg, amely magasan meghaladta az országos
átlagot. Szlovákiában a Gölnicbányai járást leszámítva, ahol a CSKP
minden választáson nagyon erős volt, a magyar járásokban szerezte a
legtöbb szavazatot.
Kárpátalján a magyar pártok Kurtyák Autonóm
Földműves Szövetségével kapcsolták listájukat, és három mandátumot
szereztek. A magyar pártszövetségre legtöbben a Beregszászi járásban
(34,79%), Munkácson (26,84%) és Ungvárott (27,18%) szavaztak.
A választásokat követő időszakban belpolitikai
szempontból fontos esemény volt az 1929-ben lezajlott Tuka-per. Tuka
Bélát, a Szlovák Néppárt alelnökét és parlamenti képviselőjét mint
magyar kémet 15 év fogházra ítélték.(88) Ez csak tovább élezte a
feszültséget a kormánykoalíción belül, és a néppárt 1929 őszén
kilépett a kormányból. Hamarosan kiírták az előrehozott parlamenti
választásokat. A néppárt majd kétéves kormánytevékenysége azonban
hozzájárult ahhoz, hogy megszületett a szerződés (Modus vivendi)
Csehszlovákia és a Vatikán között.
1929
A képviselőházi választásokon a köztársaságban
összesen 19 jelölőlistát adtak le, ebből mindössze három nem jutott
mandátumhoz. Több párt, köztük a magyar pártok is kihasználták a
koalíciókötés lehetőségét. A két magyar párt és a Szepesi Német Párt
Autonómista Pártszövetség néven, története során először, közös
listával indult.
A választási eredményeket a 6. táblázatban
foglaltam össze.(89) A parlamenti választások győztese ismét az
agrárpárt lett, amely az egész köztársaságban 46 mandátumot
szerzett. Az előző választásokhoz képest megerősödött a Csehszlovák
Szociáldemokrata Munkáspárt, amely 1926-ban magába olvasztotta
magyar-német szociáldemokratákat is. 1929-ben a második legerősebb
párt lett a köztársaságban 39 mandátummal.
Szlovákiában 15 listára lehetett szavazni, és a
mandátum nélkül maradt pártok között volt az Országos Magyar
Kisgazda, Iparos és Munkáspárt, amely az érsekújvári és a kassai
körzetben indult. A szavazatainak száma mindössze 6036 volt. A párt
a választási kudarca után hamarosan megszűnt.
A szlovákiai választások győztese ismét a Szlovák
Néppárt lett, de 80 ezer szavazattal kevesebbet kapott, mint négy
évvel azelőtt. Második helyen ismét az agrárpárt végzett, amely
némileg növelte szavazatai számát, és 19,5 százalékos eredményt ért
el. Harmadik helyen a magyar pártszövetség végzett 15,89%
szavazattal. A kommunisták kissé visszaestek, 10,66 százalékkal a
negyedik helyen végeztek.
A magyar pártok sikerként könyvelték el
szereplésüket, és kilenc mandátumot szereztek. Tartották azokat a
pozíciókat, amelyeket az előző időszakban szereztek, némi javulást
is elkönyvelhettek a kommunisták rovására a magyar járásokban.
Ezúttal négy járásban sikerült megszerezniük az abszolút többséget:
a Dunaszerdahelyi, a Feledi a Somorjai és a Tornaljai járásban. Az
északi városokban továbbra is nemzetiségi arányokat meghaladó
eredményeket értek el. Egészen kiugró eredmény a Szobránci járásé,
ahol 19,32 százalékot értek el, bizonyára a ruszin szavazók
megnyerésével. Az 5000 lakosnál többel rendelkező településeken 51
156 szavazatot szereztek, vagyis a szavazataik 22,54 százalékát.
A kommunisták visszaestek a magyar vidékeken is, de
nem olyan mértékben, mint más területeken. A hat legmagyarabb járás
eredményeit összesítve még mindig nagyon magas arányt, 22,49%-ot
értek el, ami duplája az országos átlagnak. Jól szerepelt ezekben a
járásokban az agrárpárt is, amely tíz százalék körüli eredményt ért
el. A szociáldemokraták is erősödtek itt, néhány százalékot
szereztek.
Kárpátalján ismét az agrárpárt végzett az első
helyen 29,07 százalékkal. A második helyet a nemzeti demokraták, a
Kurtyák-párt és még egy ruszin párt koalíciója szerezte meg 18,25
százalékkal. A kommunisták nagyon visszaestek az előző
választásokhoz képest, 15,24 százalékot értek el. A magyar
pártszövetség 11,43 százalékot szerzett. A legtöbben a Beregszászi
járásban (33,05%), Munkácson (25,89%), valamint Ungvárott (24,66%)
támogatták. Szavazatai 2:1 arányban oszlottak meg a falvak és a
városok között. Ez nagyon erős városi támogatottságra utal.
Ungvárott az 1930-as népszavazás alapján mindössze 18,44 százalékot
tettek ki a magyarok, ezt az arányt jóval meghaladta a választási
eredmény, amelyet a magyar pártok Kárpátalja közigazgatási
központjában elértek.
A parlamenti választásokat követő évekre a
gazdasági válság volt a jellemző. 1932-33-ban generációs váltásra
került sor a magyar pártok vezetésében. Ez öszszefüggött gróf
Bethlen István magyar miniszterelnök lemondásával. Az ő személye egy
évtizeden keresztül meghatározta a kisebbségi magyarsággal
kapcsolatban folytatott politikát. Az új magyar kormány nem bízott
olyan mértékben a magyar pártok vezetőiben, mint Bethlen, továbbá
egyre határozottabban szorgalmazták a felvidéki magyar pártok
egyesülését. Szüllő Géza helyére 1932 decemberében Esterházy János
került az OKP elnöki székébe. Ezt megelőzően a magyar kormánykörök a
keresztényszocialistáknak nyújtott anyagi támogatás fokozatos
megvonásával augusztusban kicsikarták Szüllő lemondását.(90) 1933
májusában az MNP ügyvezető elnökévé Jaross Andort választotta, aki
szintén az új generációt képviselte.
1935
A harmincas évek közepétől Csehszlovákia kül- és
belpolitikáját egyaránt nagyban befolyásolta a németkérdés. Hitler
hatalomra kerülése után a szudétanémet pártokat egyre inkább
hatalmába kerítette a nagynémet eszme. A fokozódó külpolitikai
nyomás időszakában, 1935-ben került sor a parlamenti választásokra.
Ez az év különös választási évnek bizonyult, hiszen a járási, a
tartományi testületekbe, valamint a parlament mindkét házába
választásokat tartottak.
A képviselőházi választásokra 1935. május 19-én
került sor, amelyek eredményeit a 7. táblázatban foglaltam
össze.(91)
A választások hatalmas meglepetést hoztak, ugyanis
a győzelmet a Szudétanémet Párt szerezte meg. Több mint
egymillió-kétszázezer szavazattal (15,18%), megelőzte az agrárpártot
(14,30%) és a szociáldemokratákat (12,55%). A negyedik helyen a
kommunisták végeztek (10,32%). A választókerületek egyenetlen
elosztása folytán az agrárpárt kapta a legtöbb mandátumot, 45-öt, a
szudétanémet párt 44 képviselőhelyet szerzett. Az aktivista német
pártok összesen csupán 22 mandátumot szereztek.
Szlovákiában a Szlovák Néppárt, a Szlovák Nemzeti
Párt, az Autonóm Földműves Szövetség és egy lengyel párt alkotta
Autonomista Blokk szerezte meg a győzelmet 30,12 százalékkal.
Második helyen az agrárpárt (17,64%), harmadikon a magyar pártok
közös listája (14,19%) végzett. A kommunista párt itt is a negyedik
helyre szorult (12,97%).
Kárpátalján a kommunisták hosszú idő után ismét
megszerezték a győzelmet (25,61%) az agrárpárt (19,60%) előtt.
Harmadik helyen az itt is listát állított Autonomista Blokk
(14,85%), negyediken a magyar pártszövetség (11,05%) végzett. A
magyar pártok ismét a Beregszászi járásban (27,09%), Munkácson
(21,50%) és Ungvárott (26,11%) szerezték a legtöbb szavazatot.
A magyar pártok számára nem volt igazán sikeres ez
a választás. Jelentős viszszaesést könyvelhettek el Szlovákiában a
német vidékeken, ahol a Szudétanémet Párt jelentős mennyiségű
szavazatot szerzett, visszaszorítva a Szepesi Német Pártot.(92) Némi
visszaesés tapasztalható az északi városokban, Eperjesen és Iglón
is. Ezúttal négy járásban, a Dunaszerdahelyi, a Párkányi, a Somorjai
és a Szepsi járásban szerezték meg az abszolút győzelmet. Megőrizték
a korábbi mandátumaik számát, 9 magyar képviselőt juttattak a
parlamentbe.
A magyar pártok először indítottak listát a cseh
országrészekben, és itt is szereztek 26 871 szavazatot, amelynek a
második scrutiniumban, a töredékszavazatok összeszámolásánál volt
jelentősége. Ezeket a szavazatokat az ország megalakulása óta itt
letelepült magyaroktól kapták.
A kommunista párt az egész országban kisebb
emelkedést ért el, a magyar vidékeken is megtartotta, sőt növelte
pozícióit. A hat legmagyarabb járásban ezúttal 24,24 százalékot ért
el, amely majdnem duplája az országos átlagnak.
A választások után felgyorsultak a belpolitikai
események, amelyekre elsősorban a szudétanémetek kisebbségi
követelései nyomták rá a bélyegüket. 1936. június 21-én
Érsekújvárott hivatalosan megtörtént a két magyar polgári párt
egyesülése. Az egyesült párt elnöke Jaross Andor, ügyvezetője
Esterházy János lett. A két párt egyesülésében nagy szerepe volt a
budapesti kormánynak.(93) Az új párt neve Egyesült
Keresztényszocialista és Magyar Nemzeti Párt, közismertebb nevén az
Egyesült Magyar Párt lett.(94) Az új párt rendkívül nagy
erőfeszítést tett, hogy a magyar munkásságot megszerezze, elhódítsa
a kommunista párttól. A párton belül munkásszakosztályt hoztak
létre. Esterházy János az új szakosztály szerepéről így beszélt:
".nemcsak a régi híveknek van helyük az új alakulatban. Örömmel kell
fogadni abba azokat a megtért munkásokat, akik eddig tévutakon
jártak, de most már rá kellett jönniök arra, hogy a munkásság
gazdasági és szociális problémáit is csak a keresztény és nemzeti
alapon álló becsületes törekvéssel lehet megoldani."(95) A magyar
párt azonban a szólamokon kívül tettekkel is igyekezett felkarolni a
magyar munkásságot. Igyekezett elősegíteni, hogy támogatói munkát
kapjanak, segítette megélhetésüket.(96)
1938
Az utolsó választást az első Csehszlovák
Köztársaságban 1938. május 22-én, 29-én és június 12-én tartották.
Kárpátalján a községi választásokat őszre halasztották, végül nem
tartották meg. Eddig nem foglalkoztam a községi választások
eredményeivel, de most kivételt teszek, mivel ezek a választások
több szempontból is eltértek az eddigiektől. Ezekre a választásokra
már rányomta bélyegét az elmélyülő belpolitikai válság és a háborús
készülődés. Hitler néhány hónappal korábban annektálta
Ausztriát.
Az ellenzéki Egyesült Magyar Párt már a választások
előkészítése során mindent megtett, hogy a többi pártot kiszorítsa a
magyar vidékekről. Erre utal a tartományi elnök szigorúan bizalmas
körlevele, amelyet a járási hivataloknak adott ki 1938. május 30-án.
Ebben felhívja a figyelmüket arra a tényre, hogy a magyarlakta
falvakban a köztársasági agrárpártnak sikerült magyar jelölteket
indítania. A magyar párt arra készült, hogy lebeszélje a jelölteket
az indulásról, illetve visszalépésre kényszerítse őket a listákról.
Támogatói állítólag nem riadtak vissza a kormánypárti jelöltek
terrorizálásától sem.(97) Tény, hogy 108 magyar faluban csak a
magyar párt listája volt az egyetlen, amelyre szavazni
lehetett.(98)
A községi választások eredményeiről nem áll
rendelkezésemre országos összesítés, csupán több község eredménye,
elsősorban sajtóinformációk. Azonban ezekből is kitűnik, hogy az
Egyesült Magyar Párt áttörést ért el, elsősorban a kommunistákkal
szemben. Sok községben egyszerűen eltűntek a baloldali és
kormánypárti magyar szavazók. Olyan községekben, amelyek korábban a
kommunisták fellegvárai voltak, most alig kaptak szavazatot. A
szlovák és a vegyes lakosságú vidékeken is a magyarság számarányát
messze meghaladó eredményeket ért el a magyar párt. Besztercebányán
13, Nagyszombatban 7,71, Zólyomban 3,86 százalékot. Komáromban, ahol
15 évig szociáldemokrata városbíró volt, a magyar párt a lehetséges
42 mandátumból 21-et szerzett, és városbírót választott. Gútán 59,8
százalékkal 22 mandátumhoz jutott a párt, a kommunisták csak 16,9
százalékot és 7 mandátumot értek el. Zselizen 5-ről 16 emelte
mandátumainak számát a magyar párt. Az akkorra már nagyon
földuzzasztott és megváltozott lakossági összetételű Pozsonyban
16,55 százalékos eredményt ért el.(99)
Összegzés
A polgári demokrácia kereteiben élő csehszlovákiai
magyarság a két világháború között rendszeresen gyakorolhatta
választójogát az általános és titkos választójog alapján. A
választások jogszerűen zajlottak le, ez akkor nem volt általános a
térség országaiban. A választásokon induló politikai pártok széles
skálát képviseltek: a szélsőbaloldalitól a szélsőjobbig, ill. a
centralista pártoktól az autonómiát hirdető pártokig mindegyiket
megtaláljuk közöttük.
A magyarság körében elsősorban két politikai
tömörülés dominált. Az ellenzéki magyar pártok kapták a legtöbb
szavazatot, ez a mennyiség 50-70 százalék között mozgott. (Az egyes
tartományok és járások választási eredményeinek értékeléséhez,
összegzéséhez lásd a mellékelt 1-20. ábrát.) A legelső parlamenti
választásokon volt a legkisebb a magyar pártok támogatottsága, a
húszas évek közepére ez oly módon stabilizálódott, hogy ezek a
pártok a magyar szavazatok kétharmadára számíthattak.
A másik legerősebb tömörülés a magyarság körében a
baloldal volt. Az első parlamenti választásokon a szociáldemokraták
szerezték meg a magyar szavazatoknak csaknem a felét, a következő
választásokon a kommunista párt kapta a magyar szavazatok 20-25
százalékát. Szlovákiában a CSKP a legerősebb bázissal a túlnyomó
részben magyarlakta vidékeken rendelkezett. Itt általában kétszer
olyan arányban szavaztak erre a pártra, mint az országos átlag.
Ennek magyarázata a nagyszámú nincstelen agrárproletariátus és az
egyre elszegényedő, önálló egzisztenciáját veszítő parasztság,
valamint a munka után a városokba húzódó magyar tömegek baloldali
befolyásoltságában volt. A magyar társadalom elszegényedésének egyik
kiváltó oka a nemzeti célokat követő csehszlovák földreform volt. Az
egész Csehszlovákiában a kommunista párt volt az egyetlen minden
etnikumot magában foglaló párt.
A baloldali eszmék terjesztésében jelentős szerepe
volt a nagyszámú emigráns értelmiséginek, újságírónak, akik a Magyar
Tanácsköztársaság bukása után Csehszlovákiába menekültek. A
kormánytámogató magyar lapoknál, oktatási és kulturális
intézményeknél elhelyezkedett baloldali elemek a kormány
támogatásával fejtettek ki propagandát a magyarországi
Horthy-rendszer és a magyar ellenzéki pártok ellen. "A baloldali
pártoknak megvannak a maguk külön magyar kulturszervezetei. Így a
szociáldemokrata párti Magyar Munkásakadémia, a kommunista párti
Fáklya és Műhely című egyesületek, amelyeknek minden jelentős magyar
kulturcentrumban fiókjai vannak. Működésük főleg abban nyilvánul,
hogy világnézetüknek megfelelő irányban tartanak ismeretterjesztő
előadásokat aktuális politikai és kulturális témákról, a cseh
demokrácia dicsőítéséről, szemben a mai magyar reakciós rezsimmel,
hogy ezáltal meggyőzzék hallgatóságukat arról, hogy ma a magyar
szellemi és politikai szabadság egyedül Csehszlovákiában van
biztosítva. Prágának ezen szellemi Trianon megteremtésére irányuló
igyekezetében legelső segítőtársai a magyarországi forradalmak elől
idemenekült emigráns írók és politikusok és az itteni szocialista
szellemű író és újságírógárda volt, akik azonban idővel a Sarló
mozgalom segítségével már kineveltek maguk mellé egy
szocialista-kommunista eszmékkel agyonszaturált fiatal gárdát, amely
már többé nem érzi magát a magyar nemzeti kulturközösséghez
tartozónak, hanem a csehszlovák köztársaság demokráciájában találja
meg a haladó eszméinek megfelelő szellemi otthont" - írta a pozsonyi
konzul politikai helyzetjelentésében.(100)
A kommunista párt szlovákiai vezetésében
létszámukhoz mérten felülprezentáltak voltak a zsidók, akik a
radikális szellemet képviselték a párton belül, rokonszenveztek a
trockizmussal. A párt vezetésében magyarok is voltak, és a
parlamenti jelölőlistáikon gyakran magyar jelöltek is szerepeltek,
néhányan a parlamentbe is bejutottak. Itt Major Istvánt és Steiner
Gábort kell elsősorban megemlíteni. A magyar vidékeken a kommunisták
gyakran az ellenzéki magyar pártokat túllicitálva álltak elő nemzeti
követelésekkel, és nemzeti jelszavakat hangoztattak. "Amíg a
koalíciós pártok kifejezett hatósági segédlettel dolgoznak a magyar
vidékeken, addig a kommunisták csendes segítséget élveznek, mert
Prágának még mindig kellemesebb a magyarokat a kommunista pártban,
mint az egyesült pártban tudni. Csak ezzel magyarázható az, hogy a
kommunista párt magyar nyelvű orgánuma a Magyar Nap, az ellenzéki
lapok tónusán is túlmenő eréllyel szállhat síkra hasábjain magyar
kisebbségi követelésekért, ügyesen nacionalista jelszavakat
hangoztatva magyar olvasóközönség félrevezetésére." (101)
A harmadik legnagyobb támogatottsággal a magyarok
körében az agrárpárt bírt, amely elsősorban a földreformot kezében
tartva rendelkezett befolyással a föld után áhítozó magyar
parasztság között is. A magyarság létszámához képest aránytalanul
kis mértékben részesült a földreformból, ezért az agrárpárt
támogatottsága alacsonyabb volt körében, mint az országos átlag. A
párt támogatottsága 5-10 százalék között mozgott.
"A kormánykoalícióban részt vevő pártok közül a
Csehszlovák Agrárpárt a legerősebb a Felvidéken. A pártnak
Szlovenszkóról jelenleg 11, Ruszinszkóról pedig két képviselője van,
akik közül kettő (Stunda és Csomor) magyar nemzetiségűek. Az
agrárpárt volt az első a cseh pártok között, amely a szlovenszkói
magyarságra is kivetette hálóját és előbb álmagyar pártok
alakításával igyekezett bomlasztani a magyar ellenzéki pártokat (a
Csánki-pártról van szó - A. B.), amidőn azonban ennek
sikertelenségét belátta, lemondott az önálló magyar párt
alakításáról és az 1935-i választásokon a pártnak magyar osztályát
szerepeltette a magyar vidékeken. Az agrárpárt Szlovenszkón és
Ruszinszkón a rá eső szavazatok számát 65.000-re becsüli. A párt
hatósági támogatással széleskörű agitációt folytat a magyarság
soraiban és mindenféle kedvezmények ígérgetésével édesgetik magukhoz
a választókat. Munkájukat nagyrészt elősegíti az, hogy a földreform
végrehajtása agrárpárti kezekben van, minélfogva földet és
bérleteket ígérnek, sőt helyenként adtak is a magyar parasztságnak.
Befolyásuk növeli az is, hogy a gabonamonopólium szintén agrárpárti
kezekben van, továbbá, hogy a dohánytermelési engedélyek és utóbbi
időben a paprikatermelés kiosztásánál is vezető szerephez jutottak.
A mezőgazdasági kényszeregyezségek bevezetése után magyar vidékeken
a parasztságnak ingyenes jogvédelmet nyújtottak" - írta a pozsonyi
konzul 1937-ben.(102)
Néhány százalék szavazatra számíthatott még a
szociáldemokrata párt, amely a kommunisták kiválása után nagyon
meggyengült, de a húszas évek végére ismét némileg megerősödött. Az
önálló Magyar és Német Szociáldemokrata Párt 1926-ban összeolvadt a
Csehszlovák Szociáldemokrata Munkáspárttal, és annak magyar
szekciójaként működött tovább. "A Csehszlovák Szociáldemokrata Párt
a legutóbbi választásokon (1935-ben - A. B.) a zsidópárttal kapcsolt
és 6 képviselőt juttatott Szlovenszkóról és két képviselőt
Ruszinszkóról a parlamentbe, akik közül Schulcz Ignác emigráns,
magyar nemzetiségűnek vallja magát. A párt tagjait nemzetiségek
szerint külön szekciókban tömöríti (Ruszinszkón az ukrán irányzatot
támogatja) annak ellenére, hogy a párt bár csehszlovák viszonylatban
nacionalista beállítású, végeredményben mégis nemzetközi jellegű.
Felvidéki pozicióját azonban elsősorban annak köszönheti, hogy az
ipari munkásokat és alkalmazottakat különböző munkásjóléti
intézményekkel kezében tudja tartani. A szociáldemokrata párt
befolyása alatt vannak ma az összes betegsegélyező pénztárak,
bányaládák és munkásközvetítő hivatalok. Ezen kívül több
szakszervezetet és magánalkalmazotti egyesületet tart fenn. A
munkanélküli segélyezéssel is számos hívet láncolnak
magukhoz."(103)
A többi párt támogatottsága elhanyagolható volt a
magyar kisebbség körében.
Jelentős különbségek mutatkoznak az egyes területek
magyarságának választói magatartásában. A kommunisták támogatottsága
a tömbmagyarságon belül volt a legnagyobb, amelyet elsősorban a
vidéki parasztság alkotott. A vegyes lakosságú területek és a
peremvidékek magyarsága, ahol nagyobb volt a nemzeti
veszélyeztetettség érzése, kisebb mértékben támogatta a
szélsőbaloldalt. Ezeken a területeken a magyarság zöme a magyar
ellenzéki pártokat támogatta. Ilyen területek például a Nyitrai és a
Kassa vidéki járás. Megfigyelhető, hogy a homogén magyar járásokban
(Komárom, Párkány és Zseliz) a legnagyobb a baloldal befolyása, a
peremvidékek felé haladva fokozatosan csökken (lásd az Érsekújvári
és a Somorjai járás eredményeit).
A két magyar párt közül egyértelműen a katolikus
egyházra jelentősen támaszkodó keresztényszocialista párt
rendelkezett a nagyobb szavazóbázissal. Elsősorban a katolikus
magyarság, és kis mértékben a szlovák és német lakosság támogatta. A
befolyása erős volt a két nagyvárosban, Pozsonyban és Kassán, de a
többi városban is, mint például Nyitrán és Eperjesen.
A Magyar Nemzeti Párt elsősorban a református és
evangélikus magyarság körében volt erős. Gömör megyében, valamint
azokban a délnyugati járásokban, ahol erős református közösségek
voltak. A szavazóbázisa inkább vidéki jellegű volt, mint az OKP
választói. Legfőbb támogatói a vagyonosabb falusi paraszti rétegek.
Az országos választásokon mindig koalícióban indult a Szepesi Német
Párttal, később az OPKP-val is, így nehezebb megállapítani országos
befolyását. Biztosra vehető azonban, hogy a szepességi szavazatokat
a német párt biztosította. A Szepesi Német Párt nagy befolyással
bírt a Tátra alján, ez azonban alig terjedt túl egy-két járáson. A
húszas években a szepességi németek 80-90 százaléka a magyar-német
pártkoalíciót támogatta. Más vidékek, például Körmöcbánya német
lakosságára alig volt hatással. A harmincas évek második felében már
a Szepességben is meg kellett küzdenie a zipzer szavazatokért a
Szudétanémet Párttal, amely Szlovákiában is terjeszkedett.(104)
Egyes északi, nagyobbrészt ruszinok lakta járásban
nemegyszer nagyon magas arányú szavazatot kaptak a magyar pártok.
Ilyen volt a Szobránci járás, ahol azonban óriási különbségek
mutatkoztak. 1925-ben 1,64%, 1929-ben már 19,32% volt a magyar
pártok eredménye. Itt a csekély nemzeti öntudattal rendelkező ruszin
lakosság választási befolyásolásáról lehetett csupán szó.
Külön kell szólnom a szlovákiai északi városok
gyakran háromnyelvű lakosságának szavazói magatartásáról. Ezekben a
városokban a népszámlások csupán csekély és folyton csökkenő számú
magyarságot mutattak ki. A választási eredmények azonban ennek
ellenére a magyar pártok és koalícióik számára meglepően kedvezőek
voltak. Olyan városokban, mint Eperjes és Besztercebánya, ahol a
hivatalos népszámlálások szerint néhány százaléknyi magyar és német
polgár élt, ennek ellenére 5-10, sőt 15 százalékos eredményeket
könyvelhettek el a magyarok.
Ez a jelenség a történelmi kulturális
hagyományokban gyökerezik. Szvatkó Pál szlovákiai magyar publicista
1934-ben erről így írt a Szlovenszkói középosztály című
tanulmányában: "Vannak bizonyos rétegek Szlovenszkón, amelyeket
kizárólag a magas rangú magyar szellemiség és a megszeretett elegáns
életforma tart a magyarság oldalán. Ilyen réteg például a zsidóság
egy része, a szepességi németség és egyes szlovenszkói városok
háromnyelvű középosztálya. Szlovenszkó déli, keskeny sávján a
városok magyar nyelvűek, északi keskeny sávján szlovák nyelvűek, de
a középső széles sávban a polgárság ősidők óta háromnyelvű. Ilyen
Nagyszombat, ahol a népszámlálás 23 945 lakosból 901 magyart, 1134
németet 1319 zsidót és 2271 bevándorolt csehet mutat ki. Itt a
háromnyelvű réteg a magyarok, a németek, a zsidók és bizonyos
szlovák határelemek bevonásával körülbelül 4-5 ezer ember, azaz
csaknem a teljes középosztály. Nagyszombatban az elenyészően kicsiny
magyarság és németség ellenére még mindig 761 magyar és német lapot
adnak el naponta az 1835 szlovák és cseh újságpéldánnyal szemben,
amely statisztikánál azonban figyelembe kell venni, hogy az utóbbiak
között körülbelül 1000 példány egészen olcsó, 20 filléres
jelentéktelen néplap szerepel, míg a 366 eladott magyar lappéldány
legnagyobb része drága és komoly újság."(105)
Kárpátalján a magyar pártok a magyar kisebbség
tagjai szavazatainak 50-60 százalékára számíthatott. Amit a
háromnyelvű városokról megállapítottam, az érvényes volt Munkácsra
is, de fokozottabban Ungvárra. Tehát itt is a városi, magyar és
zsidó polgárság a népszámlálásoknál kimutatott magyarság arányánál
nagyobb mértékben szavazott a magyar pártokra.
Arról a kérdésről, hogy vajon a női vagy férfi
szavazók körében voltak-e népszerűbbek a magyar pártok, nincsenek
számszerű adataim, ilyen jellegű felmérések akkor nem készültek.
Szüllő Géza, a korszak egyik legtapasztaltabb politikusa véleménye
ad némi fogódzót a kérdésben: "Az itteni magyarság védelme
szempontjából azért tartom jobbnak a felekezeti alapon való állást,
s azért vagyok az országos keresztényszocialista pártnak a tagja,
mert a férfiaknak a realitások iránt való fogékonysága miatt az
agrárpárt és a kormány több anyagi előnyt tud adni gazdasági és
minden más téren a népnek, mint amennyit mi tudnánk adni
magyarságunknak a hazafias fellángoláson kívül, de nálunk a nőknek
is van szavazati joguk, s ezeknél a katolicizmus, egyáltalán a
vallás és a papság révén többet tudunk nekik kilátásba helyezni a
túlvilágon, mint a pozitív irányt képviselő huszita kormány, és így
tudjuk a nők szavazataival ellensúlyozni a férfiak
szavazatait."(106)
Összegzésül elmondhatom, hogy a magyar polgári
pártok, amelyek a két világháború között a magyar kisebbség egyetlen
legitim képviselőiként léptek fel, valójában a magyarság mintegy
kétharmadát képviselték. Ennek mélyebb magyarázatához, az
összefüggések feltárásához további munka vár még a kisebbségtörténet
kutatóira. Helyi feltáró munkákra van szükség, hogy a magyar
kisebbség választási magatartásáról alkotott képet finomítani
tudjuk.
1. ábra: A szlovákiai népszámlálási és
választási eredmények:

2. ábra: A kárpátaljai népszámlálási és
választási eredmények:

3. ábra: Pozsony város népszámlálási és
választási eredményei:

4. ábra: Kassa város népszámlálási és választási
eredményei:

5. ábra: Az Eperjesi járás népszámlálási és
választási eredményei:

6. ábra: A Dunaszerdahelyi járás népszámlálási
és választási eredményei:

7. ábra: A Feledi járás népszámlálási és
választási eredményei:

8. ábra: A Késmárki járás népszámlálási és
választási eredményei:

9. ábra: A Komáromi járás népszámlálási és
választási eredményei:

10. ábra: A Párkányi járás népszámlálási és
választási eredményei:

11. ábra: A Somorjai járás népszámlálási és
választási eredményei:

12. ábra: A Szobránci járás népszámlálási és
választási eredményei:

13. ábra: A Losonci járás népszámlálási és
választási eredményei:

14. ábra: A Besztercebányai járás népszámlálási
és választási eredményei:

15. ábra: A Nyitrai járás népszámlálási és
választási eredményei:

16. ábra: A Királyhelmeci járás népszámlálási és
választási eredményei:

17. ábra: A Tornaljai járás népszámlálási és
választási eredményei:

18. ábra: A Zselizi járás népszámlálási és
választási eredményei:

19. ábra: Az Érsekújvári járás népszámlálási és választási
eredményei:

20. ábra: A Kassa vidéki járás népszámlálási és választási
eredményei:

1. táblázat: Szlovákiai magyar és német nemezetiség
által lakott járásainak, valamint Kárpátalja nemzetiségi adatai az
1930-ban végzett népszámlálás alapján:
2. táblázat: Az 1920. évi képviselőházi választások
eredményei:
3. táblázat: Az 1923. évi megyei választások
eredményei:
4. táblázat: Az 1925. évi képviselőházi választások
eredményei:
5. táblázat: Az 1928. évi tartományi választások
eredményei:
6. táblázat. Az 1929. évi képviselőházi választások
eredményei:
7. táblázat: Az 1935. évi képviselőházi választások
eredményei:
Jegyzet:
- A magyar pártok kisebbségvédelmi szerepét túlhangsúlyozó
munkákra példa a harmincas évek végéről Darvas János: A felvidék
húszéves küzdelme és felszabadulása In: Magyar politikai és
közigazgatási compass (1919-1939). Budapest, é. n., 289-300. p. Az
újabb, elsősorban a magyarság nemzetiségi sérelmeit bemutató
munkák közül említést érdemel Popély Gyula: Ellenszélben. A
felvidéki magyar kisebbség első évei a Csehszlovák Köztársaságban
(1918-1925). Pozsony, 1995. A szlovák nacionalista történetírás
elsősorban a magyar kisebbség és vezetőinek Csehszlovákia
szétverésében játszott szerepét emeli ki. Egyik utóbbi években
megjelent munka Ladislav Deák: Politický profil Jánosa
Esterházyho. Bratislava, 1996. A szocialista szlovák történetírás
a magyar burzsoázia védelmezőiként mutatja be a magyar pártokat,
és túlhangsúlyozza a kommunista párt két világháború közötti
szerepét. Erre példa az összefoglaló igénynyel készült Dejiny
Slovenska. V. köt. (1918-1945). Bratislava, 1985.
- Mácza Mihály: A politikai erőviszonyok alakulása egy
dél-szlovákiai határvárosban az első Csehszlovák Köztársaság
idején (Komárom 1919-1938). In: Új Mindenes Gyűjtemény. I. köt.
Bratislava, 1981, 85-111. p.; Fogarassy László: Pozsony város
nemzetiségi összetétele a 20. században a népszámlálások és a
választási eredmények tükrében. In: Új Mindenes Gyűjtemény. 10.
köt. Bratislava/Pozsony, 1993. 113-136. p.; Kovács Éva: Választói
magatartás mint a nemzeti identitás mutatója Kassán a két
világháború között. Regio, 1993. 3. sz. 75-106. p.; Angyal Béla:
Gúta a népszámlálások és a választások tükrében 1919-től 1945-ig.
Kézirat, 1998. Szlovákia egyes régióinak választási magatartását
vizsgáló alapos munka Krivý, Vladimír-Feglová, Viera-Balko,
Daniel: Slovensko a jeho regióny. Bratislava, 1996, amely
foglalkozik a két világháború közötti időszak választási
eredményeivel is.
- A munkámban előforduló valamennyi adat a korabeli Szlovákia és
Kárpátalja területére és közigazgatási beosztására vonatkozik. A
mai Szlovákia területe ettől a második világháború után lezajlott
határmódosítások miatt némileg eltér. A népszámlálások eredményeit
a következő kiadványokból merítettem: Československá statistika.
Svazek 9. Sčítání lidu v republice Československé ze dne 15. února
1921. I. díl. Praha, 1924 (a továbbiakban: Česk. statis. Sv. 9.
I.); Československá ątatistika. Sväzok 22. Sčítanie µudu v
republike Československej zo dňa 15. februára 1921. II. diel.
Povolanie obyvateµstva 3. čias». Praha, 1925 (a továbbiakban:
Česk. statis. Sv. 22. II.); Československá statistika. Svazek 37.
Sčítání lidu v republice Československé ze dne 15. února 1921.
III. díl. Praha, 1927 (a továbbiakban: Česk. statis. Sv. 37.
III.); Československá statistika. Svazek 98. Sčítání lidu v
republice Československé ze dne 1. prosince 1930. I. díl. Praha,
1934 (a továbbiakban: Česk. statis. Sv. 98. I.); Československá
statistika. Svazek 104. Sčítání lidu v republice Československé ze
dne 1. prosince 1930. II. díl. Povolání obyvatelstva. Praha, 1934
(a továbbiakban: Česk. statis. Sv. 104. II.); Československá
statistika. Svazek 116. Sčítání lidu v republice Československé ze
dne 1. prosince 1930. II. díl. Povolání obyvatelstva. Čas» 3.
Praha, 1935 (a továbbiakban: Česk. statis. Sv. 116. II.); Zprávy
ątátneho úradu ątatistického republiky Československej. Ročník XIV
(1933), číslo 195. A közölt adatokból néhány százalékszámítást
magam végeztem el, és foglaltam az adatokat táblázatokba. A
választási eredmények forrásai: Československá statistika. Svazek
1. Volby do Národního shromáľdění v dubnu roku 1920 a vąeobecné
volby do obecních zastupitelstev v Čechách, na Moravě a ve Slezsku
v červnu roku 1919. Praha 1922 (a továbbiakban: Česk. statis. Sv.
1.); Volby na Slovensku so zvláątnym zretelom ku volbám do
Národného zhromaľdenia v r. 1925, 1927. Kniľnica SNA, Bratislava
(a továbbiakban: Volby 1925.); Československá statistika. Svazek
60. Volby do zemských zastupitelstev roku 1928 (a továbbiakban:
Česk. statis. Sv. 60.); Československá statistika. Svazek. 70.
Volby do poslanecké sněmovny v říjnu 1929. Praha, 1930 (a
továbbiakban: Česk. statis. Sv. 70.); Československá statistika.
Sv. 134. Volby do poslanecké sněmovny v květnu 1935. Praha, 1936
(a továbbiakban: Česk. statis. Sv. 134.).
- Česk. statis. Sv. 9. I. 43. p. - Popély Gyula: Népfogyatkozás.
Budapest, 1991. 59. p.
- Az 1910-es népszámlálás alkalmával a közigazgatásban dolgozók
és a szabadfoglalkozásúak közül mindössze 2911 vallotta magát
szlovák anyanyelvűnek. Ebből is 1423 szülésznő volt.
Československá vlastivěda. Díl 5. Stát. Praha, 1931, 451. p.
- Uo. 440. p.
- A Csehszlovákia függetlenségéről és a kisebbségek védelméről
szóló szerződés, Saint-Germain-en-Laye, 1919. szeptember 10. In:
Halmosy Dénes: Nemzetközi szerződések 1918-1945. Budapest, 1966,
87-92. p. A terület hivatalos neve: Podkarpatska Rus.
- Česk. statis. Sv. 37. III. 61. p.
- Az ország politikai és választási rendszerét elsősorban a
121/1920. számú alkotmánytörvény és a 123/1920. számú
képviselő-választásról szóló törvény fektette le. Sbírka zákonů a
nařízení státu československého (a továbbiakban: Sb.) Ročník 1920,
čís. 121. és Sb. Ročník 1920 čís. 123.
- A községi választás rendjéről szóló törvény Sb. Ročník 1919
čís. 75.
- Česk. statis. Sv. 1. 11-13. p.
- Česk. statis. Sv. 70. 9-10. p.
- A nyelvtörvényként emlegetett, az alkotmánylevél 129. §-a
alapján kiadott törvény, 122/1920. számmal került be a
törvénytárba. Sb. Ročník 1920. čís. 122.
- Česk. statis. Sv. 104. II. 38.
- Československá vlastivěda. Díl 5. Stát. Praha, 1931, 441-442.
p.
- Česk. statis. Sv. 1. 17. p.
- Bethlen István miniszterelnök 1930-ban a New York Times
riporterének arra a kérdésére, milyen terjedelmű
határkiigazítással elégedne meg, a következőt válaszolta. "Mi, a
magyar nemzetiséghez tartozó testvéreinket akarjuk visszanyerni és
népszavazásra törekszünk, mely megállapítja, vajjon bizonyos más
nemzetiségűek is vissza akarnak-e térni hozzánk, igen, vagy nem.
Én magam azt hiszem, hogy Csehszlovákia szlovák lakossága
gazdasági okokból talán arra az elhatározásra jutna, hogy
mellettünk döntsön. De ha szabad választással a visszatérés ellen
foglalnak állást, úgy abba bele kell nyugodnunk." Idézi a Prágai
Magyar Hírlap (a továbbiakban: PMH) 1930. november 19. 3. p.
- A szlovák és ruszin autonómista mozgalom anyagi támogatásáról
lásd Angyal Béla: A csehszlovákiai magyarság anyagi támogatása a
két világháború között. Regio, 2000. 3. sz. 133-178. p.
- Az 1930-as népszámlálás alkalmával már külön kimutatták a cseh
nemzetiségűeket is Szlovákiában. Számuk 120 926 volt, a legtöbben
a nagyvárosokban települtek le, Pozsonyban 25 177, Kassán 11 131
cseh, elsősorban hivatalnok, tanár, katona, rendőr stb. lakott.
Zprávy ątátneho úradu ątatistického republiky Československej.
Ročník XIV (1933). Číslo 195.
- Česk. statis. Sv. 9. I. 41-42. p.
- Česk. statis. Sv. 98. 35. p.
- A Csehszlovákiához csatolt területekről Magyarországra érkező
menekültek száma a következőképpen alakult az első években:
1918-ban 12 373, 1919-ben 57 783, 1920-ban 31 606, 1921-ben 1722
személy. Dr. Petrichevich Horváth Emil: Jelentés az Országos
Menekültügyi Hivatal négyévi működéséről. Budapest, 1924, 37. p.
- Ezek területe nem minden esetben volt azonos a bírósági
járásokéval, amelyekben a kisebbségek arányához a nyelvhasználati
jogokat kötötték. Dolgozatomban a továbbiakban a járás fogalom
alatt minden esetben a politikai járást kell érteni.
- Popély Gyula: Népfogyatkozás. 62. p.
- Česk. statis. Sv. 116. II. 36-39. p.
- Česk. statis. Sv. 9. I. 142-145. p.
- Machnyik Andor: Csallóköz. Tanulmány a honismeret, az agrár-
és a szociálpolitika köréből. Pozsony 19932. 43-44. p.
- Česk. statis. Sv. 22. II. 192-193. p.
- Česk. statis. Sv. 22. II. 188-189. p.
- Česk. statis. Sv. 116. II. 36-41. p.
- "Megtartottuk összes tanítóinkat, tanárainkat, amennyire
lehetett rábírtunk minden állami és közigazgatási tisztviselőnket,
hogy maradjon meg az állásában, mert minden egyes helyért kár,
amit átengedünk. És ezt annyira sikerült keresztülvinnünk, hogy
pl. a késmárki járásban mint egyetlenegyben a Felvidéken ma is a
régi főszolgabíró és a legtöbb községben a régi jegyző van
hivatalban" - vázolja a szepességi zipzerek (németek) által
követett taktikát egy 1928-ban készült visszaemlékezés. Magyar
Országos Levéltár, Politikai Osztály rezervált iratai K 64. (A
továbbiakban: MOL, K 64). 27. csomó, 7. tétel, f. 73-88.
- Česk. statis. Sv. 22. II. 192-193. p.
- Česk. statis. Sv. 22. II. 176-177. p.
- Česk. statis. Sv. 9. I. 41-42. p.
- Česk. statis. Sv. 22. II. 188-189. p.
- Česk. statis. Sv. 116. II. 36-39. p.
- A földreformmal kapcsolatos legfontosabb törvények Sb. Ročník
1919 čís. 215., Sb. Ročník 1920 čís. 81., čís. 329., čís. 330.
- Statistická ročenka republiky československé. Praha, 1936,
49-50. p.
- Machnyik Andor: I. m. 16. p.
- Vadkerty Katalin: Utószó. In: Machnyik Andor: I. m. 208. p.
- Machnyik Andor: I. m. 19-20. p.
- Vadkerty Katalin: Utószó. In: Machnyik Andor: I. m. 208-209.
p.
- Statistická ročenka republiky československé. Praha, 1936,
49-50. p.
- Machnyik Andor: I. m. 189-190. p.
- ".csallóközi falvaink viszonyait ismerve nyugodtan
kijelenthetjük, hogy csak az itt-ott még valamilyen nagyobb
földbirtokkal rendelkező egyes falvak kivételével az egész
Csallóközben a legnagyobb munkanélküliség uralkodik. Ez a szegény
munkanélküli népréteg a hosszú esztendő folyamán legfeljebb a 2-3
hétig tartó aratási és cséplési munkák alatt biztosíthatja egypár
métermázsa gabonakeresetét, melynek nagyrészével az évközben tett
adósságait törleszti, csak a maradék szolgál néhány hónapon át
kenyerül a szegény éhező, de azért mindinkább szaporodó
munkástömegnek." Machnyik Andor: I. m. 185-186. p.
- Machnyik Andor: I. m. 102. p. - Gúta községben, ahol a
lakosság száma 1910 és 1938 között 8906-ról 12 160-ra nőtt, a 10
katasztrális holdnál kisebb birtokok száma 646-ról 1119-re
emelkedett. - Angyal Béla: Gúta a népszámlálások és a választások
tükrében 1919-től 1945-ig.
- Česk. statis. Sv. 37. III. 3-4. p. és Gyurgyík László: A
csehszlovákiai magyarság felekezeti megoszlásának alakulása 1921
és 1991 között. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2000. 3. sz.
55-65. p.
- Česk. statis. Sv. 37. III. 3-4. p.
- Česk. statis. Sv. 37. III. 61. p.
- Statistická příručka republiky Československé IV. V Praze,
1932, 356. p.
- Satistická ročenka republiky Československé. Praha, 1938,
247., 256. p.
- Statistická příručka republiky Československé IV. V Praze,
1932, 351. p.
- Satistická ročenka republiky Československé. Praha, 1938, 247.
p.
- Popély Gyula: Ellenszélben. 70-73. p. - Angyal Béla: Magyar
szervezetek és mozgalmak Csehszlovákiában 1918-1921. Fórum
Társadalomtudományi Szemle, 2000. 1. sz. 3-28. p. és 2000. 2. sz.
65-84. p. - Lipták, Ąubomír (szerk.): Politické strany na
Slovensku 1860-1989. Bratislava, 1992, 150-158. p.
- Popély Gyula: Ellenszélben. 71-73. p. - Lipták, Ąubomír
(szerk.): I. m. 158-159. p.
- Tíz évvel később Szüllő Géza, az OKP elnöke egy, a magyar
kormánykörök számára írt levelében a következőképpen értékelte a
kialakult helyzetet (természetesen keresztényszocialista
szemszögből): "A keresztényszocialista párt meg volt az
államfordulat előtt Szlovenszkon. Itt nyugaton beszervezte azt
Giesswein győri kanonok, keleten pedig Fischer-Colbrie püspök.
Amikor az államfordulat beállta után kitűzték az országgyűlési
választást, ebben a két keretben helyezkedett el a magyarság és a
németeknek és tótoknak az a része, amely a cseh uralommal nem volt
megelégedve. Már akkor ügyeskedett Hodzsa és megcsinált egy
kisgazda és iparos pártot, amelynek vezetői Mohácsy, Füssy és
Lukovics: ügyvéd, kisgazda és iparos voltak. (Nem bizonyított,
hogy a kisgazdapárt megalakításában a Hodľa-féle agrárpárt is
részt vett volna - A. B.) Keleten pedig egy olyan quasi Szabó
István féle kisgazda alakulatot csinált Szent-Ivány József, aki
Károlyi híve volt... A képviselő-választásnál Szent-Ivány József
ki tudta venni Füssyéket Hodzsa kezéből és az első parlamentben
Füssy mandátumot is kapott, mint kisgazda. Szent-Ivány József
azonban csak úgy kapott mandátumot, hogy a keresztényszocialista
pártban jelöltette magát. És ettől kezdve azután, mint a
Nibelungeni sorstragédia végighúzódik az a törekvés, hogy melyik
párt nyelje el a másikat és ennek a forgatagába kerültem bele én."
Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattár, Szüllő hagyaték fond X,
X/15 (a továbbiakban: OSZK KT, fond X.).
- Az anyagi támogatásról lásd Angyal Béla: A csehszlovákiai
magyarság anyaországi támogatása a két világháború között.
133-178. p.
- Popély Gyula: Ellenszélben. 99-101. p.
- Ąubomír Lipták (szerk.): I. m. 171-172. p.
- Ez legszembetűnőbb a húszas évek második felében, amikor a két
magyar pártközött nagyon megromlik a viszony. A Szepesi Német Párt
1925-ben és 1928-ban is a nemzeti párttal alkot koalíciót a
parlamenti és tartományi választásokon.
- A helyhatósági választásokról nem állnak rendelkezésemre
országos összesítések, csupán a korabeli sajtóanyagra és a kevés
számú publikációra lehet támaszkodni. A források szűkös volta
ellenére is megállapítható, hogy a magyar vidékeken a lakosság
választási magatartása nem tért el jelentősebb mértékben az
országos választásokon tapasztalttól. Ugyanazok a pártok és
pártszövetségek domináltak a községi önkormányzatokban, amelyek a
parlamenti választások során megszerezték a szavazatok jelentős
részét.
- Az említetteken kívül választásokat rendeztek még a járási
testületekbe 1923-ban, 1928-ban és 1935-ben. A járási
választásokat mindig együtt tartották más, helyhatósági vagy
tartományi választással, és azokhoz hasonló eredményeket hoztak
minden alkalommal.
- Az egyik a Magyar Nemzeti Párt néven indult lista volt a
kassai választókerületben, amelyre 4214 szavazatot adtak le. Ez
azonban nem tévesztendő össze a kisgazdapártból 1925-ben létrejött
Magyar Nemzeti Párttal. A másik az Egyesült Zsidó Pártok listája
volt, amely az egész országban szerzett 45 217 szavazatot, de
mégsem kapott mandátumot, mivel egyetlen választókerületben sem
érte el a választási számot, sem a 20 ezer szavazatot.
- Az adatok forrásai Česk. statis. Sv. 1. és Volby 1925. A
táblázatban a szociáldemokraták rovatban szerepel a Csehszlovák
Szociáldemokrata Munkáspárt és a Magyar és Német Szociáldemokrata
Párt összesített eredménye.
- Az 1920-ban rendezett parlamenti választásokkal kapcsolatos
adatok forrása a Česk. statis. Sv. 1.
- Lipták Ąubomír (szerk.): I. m. 166-167. p.
- Lipták Ąubomír (szerk.): I. m. 133-150.
- Popély Gyula: Ellenszélben. 106-107. p. - Lipták Ąubomír
(szerk.): I. m. 169. p.
- A választási eredmények forrása: Volby 1925. A Nyitra megyei
választási eredményeket a választási bíróság megsemmisítette, és
1924 áprilisában új választásokat tartottak. A táblázatban Nyitra
esetében az 1923-ban elért eredmények szerepelnek.
- A centralista pártok rovatban szerepelnek a Csehszlovák
Szociáldemokrata Munkáspárt, a Köztársasági Agrárpárt, a
Csehszlovák Szocialista Párt, a Csehszlovák Nemzeti Demokrata Párt
és a Csehszlovák Néppárt eredményei. A szlovák pártok rovat a
Szlovák Néppárt és a Szlovák Nemzeti Párt választási eredményeit
foglalja össze.
- Lipták Ąubomír (szerk.): I. m. 169. p.
- Angyal Béla: Gúta a népszámlálások és a választások tükrében
1919-től 1945-ig.
- Statistická příručka republiky Československé II. V Prahe,
1925, 349. p.
- A ruszin párt anyagi támogatásáról lásd Angyal Béla: A
csehszlovákiai magyarság anyaországi támogatása a két világháború
között. 133-178. p.
- Idézi a PMH, 1924. március 18. 2. p.
- Lipták Ąubomír (szerk.): I. m. 169-170. p. - Popély Gyula:
Ellenszélben. 176-177. p.
- Lipták Ąubomír (szerk.): I. m. 158-166. p. - Popély Gyula:
Ellenszélben. 181-182. p.
- Lásd pl. A felelősség kérdése az országos
keresztényszocialista párt és a magyar kisgazdapárt között
meghiúsult megegyezés körül c. cikket. PMH, 1925. november 14. 4.
p.
- Lipták Ąubomír (szerk.): I. m. 169. p.
- A választási eredmények forrása: Volby 1925. A centralista
pártok rovatban szerepelnek a Csehszlovák Szociáldemokrata
Munkáspárt, a Köztársasági Agrárpárt, Csehszlovák Szocialista
Párt, a Csehszlovák Nemzeti Demokrata Párt és a Csehszlovák
Néppárt eredményei. A szlovák pártok közé soroltam a Szlovák
Néppártot és a Szlovák Nemzeti Pártot. A választásokon csekély
eredményt elért pártok között az egyéb rovatban szerepelnek a
nyugat-szlovákiai keresztényszocialisták és az Országos
Parasztpárt eredményei is.
- A magyarországi anyagi támogatás megvonása okozta a
Lelley-csoport bukását, az OKP ugyanakkor külön támogatást kapott
a választásokra. Angyal Béla: A csehszlovákiai magyarság
anyaországi támogatása a két világháború között. 162. p.
- Československá vlastivěda. Díl 5. Stát. Praha, 1931, 465-466.
p.
- Česk. statis. 70. 24. p.
- Angyal Béla: Gúta a népszámlásások és a választások tükrében
1919-től 1945-ig.
- Angyal Béla: A csehszlovákiai magyarság anyaországi támogatása
a két világháború között. 162. p.
- Szüllő Géza egy, a magyar kormánykörök számára 1927-ben
készített feljegyzésben így ír: "A választások után most csend van
a magyarság két pártja között, azonban nincsen csend a politikában
és valószínű, hogy új parlamenti választások lesznek. Ezért már
előre el kell készülni arra, hogy valamiképpen megteremtessék az a
lehetőség, hogy itt végre is ne egymás ellen, de egymással menjen
a két párt. Az egyszer bizonyos, hogy Szent-Ivány politikai
koncepciója először nem volt koncepció, de másodszor megbukott.
Sehol a világon egy megbukott politikát nem honoráltak, csak épen
Budapesten." OSZK KT, fond X. X/18.
- Lipták Ąubomír (szerk.): I. m. 171. p.
- Az adatok forrása: Česk. statis. Sv. 60. Kárpátalja esetében
az Autonóm Földműves Szövetség eredménye az egyéb rovatban
szerepel.
- Tuka Béla szerepéről lásd Kramer, Juraj: Iredenta a
separatizmus v slovenskej politike. Bratislava, 1957 és Angyal
Béla: Magyar szervezetek és mozgalmak.... 16-17. p.
- Az adatok forrása: Česk. statis. Sv. 70.
- Angyal Béla: A csehszlovákiai magyarság anyaországi támogatása
a két világháború között. 155-156. p.
- A adatok forrása: Česk. statis. Sv. 134. A szlovák pártok
rovatban az Autonómista Blokk eredménye szerepel.
- A Szudétanémet Párt szlovákiai szervezete a Karpathendeutche
Partei volt, amely a választások előtt szintén Henleint, a
szudétanémetek vezérét választotta elnökéül. A parlamenti
választásokon Szlovákiában a két szervezet közös listával indult.
Egy korabeli beszámoló alapján az együttműködésük lényege volt,
hogy ".a szudétanémet képviselők gyakori látogatásával igyekeznek
a felvidéki németséget annak tudatára ébreszteni, hogy helyük nem
a magyar ellenzéki párt és a Zipser Deutche Partei oldalán, hanem
a szudétanémetséggel közös táborban van". A pozsonyi magyar
konzulátus politikai helyzetjelentése. MOL K64. 70. csomó, 7.
tétel. 219/res/1937. Kelt: 1937. március 31.
- Erről tanúskodik többek között Esterházy Jánosnak a magyar
Külügyminisztériumba küldött jelentése: "Március 6.-án Tahy
államtitkár úrtól vett utasítás értelmében ugyancsak március 7.-én
8.-án és 9.-én a keresztényszocialista párt vezető tényezőivel
közöltem azt, hogy a két magyar pártnak feltétlenül egybe kell
olvadnia. Nehezen, de mégis sikerült ezt az álláspontot
elfogadtatnom a pártvezetőséggel, úgy hogy március 10.-én
kimondották a magyar nemzeti párttal való egyesülést." MOL K64.
66. csomó, 7. tétel. 211/res/1936. Kelt: 1936. március 19.
- Lipták Ąubomír (szerk.): I. m. 213-218. p.
- PMH, 1938. február 13. 4. p.
- Erre egy példa: A gútai csendőrparancsnok 1937 nyarán arról
tudósít, hogy az Egyesült Magyar Párt 27 új tagot szerzett a
munkások köréből. Mivel az új tagok vagyontalanok, a párt vezetői
kifizették helyettük az egész évi tagdíjat. A párt vezetői arról
is gondoskodnak, hogy a támogatóik a különböző napszámos munkákon,
építkezéseken elhelyezkedjenek, különösen a közeli
szivattyúállomás építésén, csatornaásáson stb. ©tátny okresný
archív Komárno (a továbbiakban: ©OKA KN), fond OÚ KN, 411/1937
prez.
- ©OKA KN, fond OÚ KN, 721/1938 prez.
- PMH, 1938. június 5. 1. p.
- Az adatok forrásai: Ölvedi János: Magyar kisebbség
Csehszlovákiában. Magyar Szemle, 1938. július, 279-286. p. - Mácza
Mihály: I. m. 105. p. - Fogarassy László: I. m. 125. p. - Angyal
Béla: Gúta a népszámlásások és a választások tükrében 1919-től
1945-ig.
- A pozsonyi magyar konzulátus politikai helyzetjelentése. MOL
K64. 70. csomó, 7. tétel. 219/res/1937. Kelt: 1937. március
31.
- Uo.
- Uo.
- Uo. A pozsonyi konzul állítását igazolja az, hogy Komáromban a
legszervezettebb szakszervezeti hajógyári munkásság volt a
szociáldemokraták központja. Mácza Mihály: I. m.
- "A fiatalság kezd éppen a Henlein-párti agitáció következtében
tudatára ébredni, hogy ők már nem németül beszélő magyarok, de
igenis a nagy német népközösség tagjai, akiknek ma inkább van
politikai célidentitásuk a Kárpátokon túl élő szudétanémetséggel,
mint a felvidéki magyarsággal." A pozsonyi magyar konzulátus
politikai helyzetjelentése. MOL K64. 70. csomó, 7. tétel.
219/res/1937. Kelt: 1937. március 31.
- Szvatkó Pál: A Szlovenszkó magyar középosztály. Magyar Szemle,
1934. május, 79-89.
|