Fogarassy László alap- és forrásműnek minősülő könyvében (Magyar cserkészmozgalom Csehszlovákiában 1919-1939. Dunaszerdahely, Lilium Aurum, 1922, 160 p.; ismertetését lásd: Turczel Lajos: Két könyv a két háború közti cserkészetünkről. Irodalmi Szemle, 38. évf. [1995] 4. sz. 89-93. p.) mint dokumentumanyag is szerepel a pozsonyi főiskolás cserkészek Sarló-szervezete rendezésében 1929. július 31-én Eperjesen lefolyt országos cserkészankétról szóló s A Mi Lapunkban (a továbbiakban: AML) közzétett jelentés (84-91. p.; jellemzését lásd uo. 43. p.). Az AML bevezetője az ankétot a szentiványi (1926) és a gombaszögi (1928) táborozást követően a csehszlovákiai magyar cserkészet fejlődése szempontjából mint a legjelentősebb eseményt értékeli. Az előadók névsora is erre vall - Csáder Mihály, Balogh Edgár, Sziklay Ferenc, Scherer Lajos, Győry Dezső s mások (vö. úgyszintén: Új Világ, 11. évf. [1929] 32. sz., aug. 4., 2.p.).

Fábry Viktor eperjesi cserkészparancsnok "Magyar cserkészprogram más nyelvű iskolákba járó magyar fiatalság számára" témakörben elhangzott előadásában kifejti, adott esetben a magyar cserkészcsapatoknak feladatuk, "hogy a más nyelvű iskolákban tanuló magyar ifjúságot saját nemzetének kultúrközösségében is megőrizzék. Ennek tesz eleget az eperjesi magyar cserkészcsapat is, melynek diák-tagjai mind szláv középiskolát látogatnak. A sárosi cserkészet életében megható momentum az, hogy a más nyelvű iskolákba járó magyar diákok cserkészmozgalmát létrejöttében a szlovák cserkésztestvérek is előmozdították." (90. p.). A továbbiakban erre vonatkozólag olvashatjuk, miszerint "Az ankét ama reménynek is kifejezést adott, hogy az eperjesi szlovák cserkészek példaadó magatartása, valamint az iskolai hatóságok elismerésre méltó lojalitása másutt, így főként Léván, Rozsnyón és Ungváron is ismétlődni fog, és a cserkésztestvériség jegyében ezeken a helyeken is megszülethetik..." (uo.) A kérdéskörben részben eligazító a lapalji jegyzet (c, 91), de mélyebben gyökerező és tartósan ható összefüggései nyomán messzemenően egyet kell értenünk a szerzőnek ama ténymegállapításával, hogy amikor 1945-ben újból megindult a csehszlovákiai cserkészmozgalom (igaz, csak szlovák rajok alakulhattak...), "szívesen fogadták az egykori magyar cserkészcsapatok neveltjeinek közreműködését, és ezek mint tisztek igen jól beváltak" (135. p.).

Az ankét hét "szakaszát" tekintve e helyütt az elsőből kívánunk kiindulni, amely "Az egyesületi és az élménycserkészet" megtárgyalása volt. Szerényi Ferdinánd dr. (Ungvár) a cserkészet legbelső lényegeként határozza meg az egészséges élményt és önálló tapasztalatot, a "friss erdei cserkészést"; "Az élménycserkészet vezeti el a cserkészt Istenhez, ez ad aktív nemzeti erőt, és ez teszi a szociális emberi haladás s a nemzetek közti testvériség dolgozójává" (86. p.). A vitában ugyanezt ismétli Fábry Viktor olyanképpen, hogy "A cserkészet minden felekezet fiait közelebb hozza egymáshoz, és a természet közvetlen megmutatásával élménnyé teszi a fiatalságban az istentudatot" (91. p.; a fentiekben mindenütt a közlemény-jelentés szövegét idézzük - Z. L.). Lehet, ma kissé másképpen fogalmaznánk, de egyről van szó: a természet jelentőségéről az ember életében és az emberi kapcsolatok formálásáról általa. Illetve akárcsak metaforikusan a kanti csillagos égről fölöttünk, s arról, ami közben minket önmagunkhoz és egyben a másikhoz köt, eszméről, amely a cserkészet létalapját képezi (s amely ma, környezetünk pusztulásakor a mindennapok követelményeként jelentkezik.).

Hogyan is írja S. L. naplójegyzeteiben a "gromosi" cserkésztáborban? - "A tábortisztás szín- és fényárban tobzódik. Sudaras, égnek szaladó fenyőfák szilluettjei mögül föllángol még utoljára a nap izzó korongja, (.) és azután lebukik a kékeslila hegyek mögé. (.) Ó, nincs szebb a csillagos égnél! Így szép ez, innen az égbe roskadt fenyőerdő nagy tisztásáról. Városban, szűk falak közt elveszti varázsát.

(...) Lobogó szemű csillagok, a Kis Göncöl, a Fiastyúk és a többi; magas, méteres lángok csapnak ki az erdőperem hátsó ívéből, s megvilágítják a tűz köré sereglett fiúk alakját. A lángoló, ropogó, sercegő tűz bíborba festi a fiúk arcát, és egybe forrasztja őket. Kicsordul ajkukon az örökszép magyar dal. Egyik vidám nóta váltogatja a másikat, majd felsírnak a panaszos, jajongó, régiveretű kurucnóták. És felzúg a szlovenszkói regöscserkészet dala is: " Ki tanyája ez a nyárfás?" (...) Az összedobbanó szívek mindegyike érzi: egy Atyának egyformán szeretett és egyformán ostorozott gyermekei vagyunk mindnyájan." (Este a gromosi cserkésztáborban. S. L. naplójegyzetei. Új Világ, 12. évf. [1930] 32. sz., augusztus 3., 3. p.). 1

Az élménycserkészet legfőbb és központi formája eszerint a táborozás; eseményei és mozzanatai még a szívfacsaró és "leverő" sátor- és táborbontással együtt is, amely nem kevésbé fűzi egybe a résztvevőket. Az utóbbit jeleníti meg S. L. a "folytatásban". (Hazajöttek a fiúk a gromosi cserkésztáborból. Búcsú a tábortól. Elérkezett a táborbontás napja. S. L. naplójegyzete. Új Világ, 12. évf. [1930] 33. sz., augusztus 10., 3. p.)

E sorokkal a "a letűnt világból", az eperjesi magyar cserkészcsapat történetéből kíséreljük meg néhány írást őrző sárguló lap, fénykép összeillesztését. Fogarassy László feldolgozásából megtudhatjuk, hogy a cserkészcsapatok létrejöttükben egy-egy iskolára alapozódtak. Még a háború kitörése előtt jött létre a komáromi (1913), két pozsonyi (1913), a rimaszombati (1914), majd küszöbén a losonci és a lévai cserkészcsapat. Kassán a premontrei gimnázium cserkészcsapatát 1917-ben alakították meg. A további fejlődést meggátolta a háború. Az 1920/21-es tanévben már létező cserkészcsapatok közt tünteti fel a szerző az eperjesi evangélikus gimnázium csapatát, amelynek parancsnokai Wallentínyi Samu dr., Frenyó Lajos és Peskó Ödön (9. p.). Wallentínyi Samuról e sorok szerzője a Prágai Tükörben (1996. 1-2. sz.), valamint a Kalligramban (1996. 6. sz.) emlékezett meg. Wallentínyi utolsó útján, amikor 1930. június 16-án az eperjesi evangélikus templomból temették, cserkészek kísérték, s Szelepcsényiné Frenyó Erzsébet nevükben szólt: "Köszönjük, Főparancsnok Úr, a boldog cserkészidőket!" (Dr. Wallentínyi Samu emlékezete. Szerk. Sebesi Ernő. Prešov-Eperjes, Minerva, 1933, 21. p.). Frenyó (Kövényi) Lajos 1898-tól 1934-ig a Kollégium hittantanára, regionális történeti kutatásai forrásfeltárók és -értékűek, nyugdíjba vonulása után is aktív tevékenységet fejt ki. Feldolgozta a regionális és egyben országos kihatású történelem eseményeit, a mondavilágból ránk maradt egy-egy töredékét, az első kirándulásokat a Magas-Tátrába 2 , munkáinak egy része egyháztörténeti. Peskó Ödön ugyanott matematika-fizika szakos tanár 1896-tól 1926-ig, tanári működését a kassai állami magyar reálgimnáziumban folytatja. Valamennyien Tátrajárók.

Megjegyezhetjük még, hogy a Fogarassy László könyvében felvázolt, az 1921-es évre vonatkozó, a Szlovenszkói Magyar Cserkészszövetséghez csatlakozó csapatok nevét és taglétszámukat tartalmazó táblázatban (15-6) létszámával az eperjesi evangélikus főgimnázium fiú- és leánycsapata együtt kerül az első helyre (105 + 37), egy fővel előzve meg Losoncot (ennek fiúcsapata önmagában véve 116 taggal az első). S a szerző a továbbiakban is megállapítja, hogy az 1922/23-as tanévben "az összes szlovákiai városok közül Eperjesen volt a legtöbb magyar cserkész" - 128 (19. p.). Ezért meglepő, miszerint a csapat a következő évben megszűnt (Fogarassy 1992, 19. p.), s nehezen képzelhető el, hogy a cserkészkedés négy évig szünetelt volna. Tény azonban, hogy a folytatásban a cserkészek Fábry Viktor evangélikus lelkész körül csoportosulnak, így emlékszik vissza egy öregcserkész is (Új Világ, 19. évf. [1937] 33. sz., aug. 14., 1-2. p.). 3 S erre nézve nem lehet nem idéznünk Fogarassy Lászlót, aki A Mi Lapunkat használja katalógusszerűen: "Újraéledt a magyar cserkészet Eperjesen is: 1927. jún. 29-én 25 fiút és 14 leányt avattak cserkésszé. A fiúcserkészek vezetését Fábry Viktor evangélikus lelkész, a leánycserkészrajét Kissóczy Józsefné (Ásgúthy Erzsébet) vállalta el. A megújult eperjesi magyar cserkészcsapat első ünnepélyes fogadalomtételén megjelentek az eperjesi szlovák és zsidó cserkészek, valamint a kassai magyar cserkészek is." Lieskovsky Rudolf szlovák kerületi cserkészparancsnok pedig a jelentés szerint mindent elkövetett a magyar csapat létesítésére és az avatási ünnepély fényének emelésére" (i. m. 29-30. p.). A csapat mint az Eperjesi II. sz. Magyar "Sáros" Cserkészcsapat újul meg.

Ez idő tájt kezdődik a rendszeres táborozás, 1928-ban háromhetes a Svinka partján Szinyeújfalun. Táborparancsnok ekkor Fábry Viktor (helyettese Sándor Károly; ifj. Bittó Pál és Sáfrán Pál - rajparancsnokok), akárcsak a következő három évben, csakhogy a táborhely 1929-ben áthelyeződik Palocsára (Plavec), a Salamon-uradalom palocsai-gromosi (Hromoš) erdejének tisztására, nem messze a palocsai várkastély romjaitól.

A gombaszögi csapatközi táborban 1928 augusztusának első felében az eperjesiek a beregszászi cserkészekhez csatlakoztak; Flórián László és Roskoványi László végighallgatták a regöscserkészetről szóló gombaszögi előadássorozatot, és részt vettek a szilicei, valamint a szalóci regösnapokon, minek következtében őket is megillette a "regöscserkész" név.

A gödöllői jamboree (1933) alkalmával ugyan nem kerültek be a cserkészek a hivatalos keretbe, de saját kezdeményezésükként Borsody István, Flórián László, ifj. Kocsák Béla, Weiszer Pál és László, valamint Erőss Dezső Budán a Pauler utcai Szikandra-cserkészotthonban, Maléter Pál és Tószögi Iván rokonoknál lakva, naponta járnak ki a HÉV-vel a világtalálkozóra. (Dr. Weiszer Pál közlése.)

A cserkészcsapat 1937-ben fennállásának tízéves évfordulóját ünnepli az előbbi körletben, de új táborhelyen, közelebb az országúthoz. A lányok néhány napos táborozásra jönnek, s vendégek érkeznek, akiket Weiszer Pál táborparancsnok-helyettes kalauzol. Ő egyben a táborozók "úszómestere" is. Mint cserkésztiszteket kell itt megemlítenünk elsősorban dr. Flórián László volt parancsnokot és csapattitkárt, aki visszaemlékszik, hogy tíz évvel ezelőtt tizenöten indultak, a lányokkal együtt ez évben hetvenöten vannak. Weiszer Pál, Maléter Pál, Berndt Richárd és Soós Miklós ifjúsági parancsnokok, illetve rajparancsnokok. 4 A lányok parancsnoknője a kiváló asztaliteniszező (1937-ben országos bajnok) Lloydl Anikó. A fő- és táborparancsnok Kocsák Béla nyugalmazott pénzügyi főtanácsos. Gyurica bácsi mint főszakács a tábor legnépszerűbb embere. A farkaskölykök Soós Miklós gondjaira vannak bízva, mert mesemondásban senki sem veheti fel vele a versenyt, miközben mint kürtös kiváló. Weiszer Pállal együtt kitartanak a végsőkig, amikor a cserkészek 1940-től már csak mint a Magyar Párt ifjúsági csoportja tevékenykedhetnek.

A csapat egy júliusi napon sorakozik reggel hatkor a Rózsa utcai magyar iskola udvarán. Ennek egyik, csak alakalmilag használt osztályterme a Cserkészotthon; a cserkészestélyeknek, műsoros esteknek és színjátszásnak az emeleti nagyterem és színpad a színhelye. A sorakozót ima, tisztelgés a csapatzászló előtt követi, a csapat ezután menetoszlopba rendeződik, és elindul a Nagy- vagy Kisállomásra, élén Weiszer Pál parancsnokkal. A második poszton, akárcsak máskor is a kivonulások alkalmával, Maléter Pál rajparancsnok halad, akinek a többiekhez képest több mint egy fejjel kimagasló alakját a zárósorokban lépkedő, lépést tartó vagy nem tartó kiscserkészek sem veszíthetik el szemük elől. A cserkészek személyvonattal utaznak Lubotényig (Lubotín), gyalog folytatva útjukat innét az országúton a palocsai-gromosi (Hromoš) táborhelyre. Tekintetük a falu fölötti dombon kinyúló várromra szegeződik (a vár a 13. században épült, s akkor királyi birtok, a 16. századtól a Horváth-Palocsay család tulajdona; 1707-ben a labancok sikertelenül ostromolják, s mivel 1715-ben kastélynak minősítik, elkerülte a lerombolást. De a 19. század harmincas éveiben eszközölt restaurálás következtében, miután falába nagyméretű ablakokat vágtak, huzatossá s lakhatatlanná vált. A magára hagyott vár leégett és rom lett). Jobbkéz felől néhány lépésnyire folyik a Poprád, amely itt kezd kanyarodni nagy ívben Lengyelország felé, s a táborlakók fürdőhelye. (A folyókanyart azóta feltöltötték.)

A cserkészcsapat megszületésétől fogva, amikor még nem voltak meg a rendszeres táborozás feltételei, mindenkor bejárta "a mezőt és a rengeteget". S ezt annál is inkább, mivel a városnak a közvetlen környéke is alkalmas terep a "természeti cserkészetre". Borsody István, a későbbiekben pittsburghi történészprofesszor, hajdani eperjesi cserkész egyik írásában találóan jegyzi meg, hogy felvidéki város nincs "környék nélkül" (Városi magyarok. Új Világ, 19. évf. [1937] 52. sz., dec. 25., 2. p.). A várostól "kőhajításnyira" magaslik a harmadkori kiforrt hegyvonulat kúpjain a nagysárosi vár, a kapi vár és a sósújfalusi vár. A közeli Ceméte-fürdő Petőfi Bükkfájával (alatta írta a költő eperjesi látogatása idején fogant verseit), Borkút, a Szigordi-völgy, északra távolabb a Csergő-hegység (Čerchovské pohorie), délre a Hernád völgye s a fölötte csúcsosodó Sivec, a Hernád-áttörés, a Svinka-völgy, a Hernádba torkolló Szopotnyica-patak (Sopotnica) s a környező erdők, a Lujza-forrás stb. mind az egynapos cserkészkirándulások célja.

Kassai és eperjesi cserkészek közös csergői gerinctúrájáról ad hírt Hartmann Béla örsvezető, eperjesi cserkész (A kassai és eperjesi cserkészek mozgó tábora. AML, 1927. okt. 8., 16. p.). Két kassai és három eperjesi cserkész Villkovszky Armand kassai cserkészparancsnok vezetésével Pusztamezőre (Pusté Pole) utaztak vonattal, Kijó községbe érve ott a kocsmában aludtak, s reggel indultak a Mincsolra (Minčol 1157 m, a hegység legmagasabb csúcsa). A nyirkos és párás reggelben azonban nem nyílt onnét kilátás, így tovább haladtak a gerincen a Priehibán (822 m) át a Csergő-hegy (1053 m) felé, miközben a javuló időben már jól láthatták Tarkő és Hőnig várát s az átellenes hegyvonulatokat. A Csergőt érintve folytatták útjukat a Liszáig (Lysá 1069 m; Hartmann Béla nem említi közvetlenül a csúcsra felvezető útnál kiálló sziklakövet, az Oltárkőt, amelynek történetét Tompa Mihály azonos című regéje ír le), ahol éjjelre tábort vertek. Bejárva környékét délután négykor kezdték meg a lemenetelt, hogy elérjék még Kisszebenben az Eperjesre-Kassára induló vonatot, amellyel hazatértek.

A cserkészcsapat túrakörzetébe természetesen beletartozik a Magas-Tátra, a húszas években Wallentínyi Samu, Frenyó Lajos és Peskó Ödön vezetésével több napot töltenek keleti régiójában. S hasonló célzattal vesznek részt, társulnak a Kárpátegyesület (Karpathenverein) akcióiban (az egyesület eperjesi osztályának elnöke ekkor dr. Flórián Károly volt jogakadémiai tanár). 5

Nem tértünk ki a Branyiszkó mindkét oldalát övező terepre, amely -akárcsak a felsoroltak - a természeti mellett telítve van történelemmel is. Élményszerű leírását olvashatjuk Oszvald György egyik tárcájában (Oszvald György: Háromnapos táborozáson a főgimn. cserkészcsapat 1921. augusztus 9-10-11-én. (Új Világ, 3. évf. [1921] 34. sz., augusztus 21., 2-3. p.). "Csak úgy aludtunk azon éjszakán, mint hamu alatt a parázs. És glédába állva a hajnali vonat előtt, lángra lobbant harminc cserkész szemében a tűz indulást jelző szent parancsa: "Légy résen!"" - kezdi beszámolóját szerzője, aki akkor a gimnázium 5. osztályának épp végzett tanulója (eperjesi születésű, s 1924-ben érettségizett, Wallentínyi Samu az osztályfőnöke, s bár a leírásban senkit sem nevez meg - ez bontaná a stílust, illetve a műfajt -, parancsnokaik személye kétségtelen. Útvonaluk pontosan kijelölhető, az utolsó szakasz kivételével; ahogy Mednyánszky pátriájából, amelynek mély tónusú, víztükreiben az alkony fényeit összegyűjtő, rozsdavörös árnyalatait, egyöntetűbb jellegét vásznairól ismerjük, áttérnek a Branyiszkó hágójától a Dluhy-patak (Dlhý potok) mentén a Smrekovica alá, a fekete áfonyával benőtt kitáruló nyereghez. A domború Smrekovica keskeny gerincösvényéről belátni az egész Szepességet, a Magas-Tátra tarajáig; az írásban a Vysoka hora a magassági adat szerint a mai Pátria, meredek nyugati áthatolhatatlan fenyvesével igazi Szepesség, akárcsak (s itt nem épp a közigazgatási határról van szó) a Smrekovica felé vezető, nappal is vörhenyes félhomályt őrző erdei fenyős gerinc. A "nyeregnél" magasló domborodáson akkortájt még nem volt meg a zárt üvegverandás Lieskovsky-menház, s míg a letörésben, illetve ösvényein alatta a sárosi oldalon lejutottak a singléri útra (ma Kopytovská dolina, Kopitói-völgy), valóban "pfadfinderes" (Pfadfinder = úttörő, pionír) feladat lehetett. De ez már a Szinyelipóci-völgy tárulkozásával együtt Szinyei Merse Pál fénnyel teli és üdezöld ecsetvilága, s a szemközti vonulat mögött áll Jernyén romos családi kastélya s kúriája, s ott van a sírja. Az élménycserkészést érzékelendő foglaljuk be e helyütt vázlatunkba a tárca szövegét:

"...Alig vettük észre, hogy hűvös szellő fujdogál, mert szívünket meleg öröm töltötte be: valóra vált a régi vágyunk: három napig kint tanyázunk a szabad ég alatt. Szepesváraljára vitt el minket a vonat. Ki ne ismerné - legalább hírből - ezt a régi, hányt-vetett sorsú várost, dombtetőn nagy, szép gót templomával, melynek mély harangszava még a porlandókat is felébreszti a híres temetőkertben. Ki ne látta volna azt a nagy múltú várat, mely magasan őrködik ott messze vidék felett, s melynek ma ugyan már erősen omladozó falai (azóta részben helyreállított - Z. L.) még mindig szivetdobbantóan visszhangozzák sok-sok csata zaját? A délelőttöt a városban töltöttük. Poggyászunkat az evangélikus elemi iskola egy osztályában helyezve el, a főtéri templomban közösen fohászkodtunk a "Cserkész Istenhez"-hez, s azután megnéztük az egész várost parancsnokainkkal, akiknek magyarázatai még maradandóbbá tették bennünk e művészettel megépített, ősi, megszentelt falakra való emlékezést. Hazaszálltak a hírvivő képeslapok, s azután indulóink hangjára kitárult sok ablak, s fehér keszkenők lengtek a vidáman tovább menetelő kis csapat után. Délre zajos lett a vár. Ijedten s vijjogva röpködtek felettünk a magas őrtorony szárnyas lakói (kékvércsék - Z. L.), míg mi bejártuk minden zeget-zugot a négy fallal körülvett fellegvárban; meghallgattuk útmutató könyvecskénket, mely a vár történetével ismertetett meg, s rövid pihenő után a Paradicsomnak nevezett Sziklakerten át Hadkócra vettük utunkat, ahol hátizsákjainkon igyekeztünk könnyíteni. Örömmel ültük körül térképeinket, melyek a körülöttünk terpeszkedő dombsorok között megmutatták további utunk irányát a branyiszkói menházhoz. Lassan kanyargott fel vidám daloló csapatunk az odavezető szerpentinen, s az este ropogó tűz mellett talált minket ott. Mohával, fenyővel párnázott ponyvasátraink pihenőre hívtak, takarodót fújt a trombitásunk, s óránként váltakozó őreink s a ragyogó millió csillag vigyáztak álmaink felett.

Másnap a Dluhy-patak vize lett az útitársunk. Ez mosta ki szemünkből az álmot, ez vezetett a Vysoka Hora (1172 m) alatt a néhány évvel ezelőtt leégett Smrekovica (1193 m) lábához. Gyönyörű fenyvessel borított hegyek között poroszkáltunk, bódított a tűző nap s az illatozó fenyők, nagy keletje volt az üdítő, dúsan termő borovnyicának. A sűrű erdőt csak néha váltották fel kisebb-nagyobb legelők, melyeken a nagy szárazság dacára is buja fűben dúskáltak szétszóródott csordák. Uttalanná tette az erdőt az idő, igazán "Pfadfinder"-ek voltunk, míg Singlér faluban a kitűnő savanyúvíz-kút (Szultán - Z. L.) körül letelepedhettünk. Szakácsaink nehezen tudtak csak megfelelő mennyiségű ételre szert tenni, de mégis két bogrács birkahússal, kenyerekkel, rizzsel felpakolva mentünk be a Szinyelipóci-völgybe, hogy ott majd sátorfánkat felüssük.

Ebben a völgyben híres, sokszor megénekelt mondák születtek. Magasan felettünk Bánk bán vára, a messze földön ismert Kőasszony (Kamena baba), a Virágos-kertnek nevezett sziklacsoportozat, Mózes oszlopa, az Ölelkezó pár sziklája. 6

Ebben a vadregényes környezetben töltöttünk mintegy huszonnégy órát. Úgy éltünk, mint az indulónk mondja: "Alszunk, ahol helyet kaphatunk, eszünk, amit főzünk mi magunk". Fenyőfából két nagy sátrat építettünk, jól megszerkesztett tűzhelyünk csak úgy ontotta a sok jó főztet, igazi otthont teremtettünk magunknak. Őrtüzünk messze világított, s szálló pernyék a csillagokig emelkedtek belőle. Horkolásunkat szerte fújta a hűvös égi szellő. A felkelő napot vidám nóta köszöntötte itt és ott a magasban. Hárman közülünk kötelek segítségével eljutottak a megközelíthetetlennek hitt Kőasszonyhoz, többen Bánk bán várába mentek fel, mások a Vratnica sziklakaput és a Komin barlangot keresték fel. Bejártuk a völgyet, a ma ártatlanul a mélyben csörgedező kis völgyi patak évezredes munkájának, szeszélyes játékának maradványait. Fáradt, elcsigázott csapatot hozott este a vonat haza, megérdemelt pihenőre az otthoni ágyba." (Csak az eperjesi-orlói vasútvonalról lehet szó, de azt Héthárstól Kisszebenig bármely közbeeső község megállójánál érthették el, újabb alapos gyaloglással... - Z. L.)

Az eperjesi cserkészcsapat megalakulását Bodnár Gábor: A magyarországi cserkészet története című könyvében (Budapest, Püski, 1989) az evangélikus főgimnázium csapataként az 1914-es évre teszi (17. p.); működésének azonban a világháború alatt nincs nyoma, újból csak A Mi Lapunk 1920/21-es évfolyamában olvashatunk róla, amely fiúcsapatának és leánycsapatának létszámát közli (105 és 37).

A csapat történetének megírása ma már körülményes, a másutt szereplő adatok és beszámolók anyagát azonban kellő módon egészítik ki az Új Világ közlései, amelyek a csapat mindennemű tevékenységéről, természetjárásáról, táborozásairól, kulturális rendezvényeiről tudósítanak.

"Cserkészavatás. F. hó 8-án Savanyúvízre és Cemétére rendezett kirándulás keretében avatták fel a kollégiumi főgimnázium ifjú cserkészeit." ( Új Világ, 3. évf. [1921] 20. sz., május 15., 3. p.)

"Cserkészek Ceméten. F. hó 28-án kedves látványnak lehetett tanúja a véletlenül az utcán tartózkodó közönség. A kollégiumi főgimnázium cserkészei, tanáraik vezetése alatt, fiúk és leányok vegyesen ródlikirándulásra mentek Cemétére. (...) összesen mintegy ötvenen húzták maguk után a karakterisztikusan karcsú svéd szánkókat. Csakhamar hangos volt a cemétei erdő. (...) A gyerekhad kint is ebédelt a "Zabijanán", ahonnan egy páratlanul jól sikerült sportkirándulás kellemes emlékeivel tértek haza a késő délutáni órákban." (Új Világ, 4. évf. [1922] 1. sz., 2. p.) 7

"Cserkészek - Kiállítás és hangverseny - A kiállításon famunkák, favésések és égetések, lombfűrész-, háncs- és agyagmunkák voltak kiállítva. Azonkívül rajzok, festmények, fényképek, kézimunkák, virágasztalok, állványok. Az ipari részben az oktatást Bárdossy tanító látta el, a cserkészlányok papírmunkaműhelyét, ahol háncskosarak, sztaniolképek, árnyképek és egyéb dísztárgyak készültek, Gömöry Jánosné, a koll. igazgató neje, irányította. (...) Könyvet kötnek saját műhelyükben, a cipészmesterséget, szabóipart tanulják, van teljesen felszerelt famunkaműhelyük." (A kiállítást a gimnázium tornatermében rendezték meg 1922. május 6-án és 7-én. Lásd: Új Írás. 4. évf. [1922] 18. sz., április 30., 4. p.; a fenti leírást és a következőket pedig - Új Írás. 4. évf. [1922] 21. sz., május 21., 2-3. p.)

"Május 13-án és 14-én a kollégium cserkészcsapata kétnapos szlovák és magyar műsorú hangversenyben mutatta be kulturális tevékenységét valóban meglepő eredménnyel. A kollégium tornacsarnokát mindkét alkalommal zsúfolásig töltötte be előkelő közönség, szülők, rokonok. A zsupán képviseletében ott volt dr. Gallay Vladimír zsupáni tanácsos. (...) Zene, dal, szépirodalom, költészet mind oly interpretálásban került érvényre, mely messze felülmúlja egy gimnáziumi önképzőkör kereteit, és a célirányos munka, fokozott önképzés és nevelés által adott hivatottságot árul el. (...) Frenyó Erzsébet, Körtvélyessy István magyar nyelvű, Bleuer László és Neuwirth Márta szlovák nyelvű szavalatai sok tapsot aratnak." Kovács Bözske Wienarszky Legendáját adta elő hegedűn Steinhaus Ilona zongorakísérete mellett. A cserkészfiúk egyfelvonásos színművet mutattak be. "A csellón Hollénia Zdenkó mutatkozott be mint ifjú virtuóz, ifj. Ghillányi László kísérte zongorán, aki mint dalszerző két hangulatos magyar dalával aratott őszinte sikert."

A műsoros estre eljöttek a kassai cserkészek is, mintegy hatvanan. A kiállítás és a hangverseny tiszta jövedelme a szegény sorsú cserkészgyerekek felruházására és segélyezésére fordíttatott.

"Ugyancsak megható jelenet tanúi voltak azok is, akik a kollégiumi cserkészdiákok hálájával tudtak együtt érezni, amint ők tanáraik vezetése alatt kivonultak az ev. temetőbe, ahol elhunyt mestereik, nevelőik sírjára tették le a hála, kegyelet és megemlékezés kedves koszorúját." (Új Világ, 4. évf. [1922] 45. sz., november 5., 3. p.)

Egyedülálló esemény, hogy a magyar cserkészek közreműködésével a kollégium dísztermében vitetik színre franciául Moliére: Az úrhatnám polgár (Le Bourgeois gentilhomme) című vígjátéka, illetve egyik felvonása. (Új Világ, 5. évf. [1923] 3. sz., január 14., 3. p.; 5. sz., január 28., 3. p.)

"Sikerült Petőfi-ünnepélyt rendezett a kollégium cserkészifjúsága f. hó 18-án esti 6 órai kezdettel az ősi Kollégium nagytermében. Az ünnepélyen jelen volt a város egész magyar társadalma. Az ifjúság alapos fölkészültséggel hódolt a nagy költő emlékének, értékes fölolvasásokkal, dallal, szavalattal és zenével. (Új Világ, 5. évf. [1923] 9. sz., február 25., 3. p.)

"A helybeli koll. gimnázium cserkészeinek kirándulása. Késmárkról írják: Frenyó Lajos és Wallentínyi Samu vezetése alatt 32 gimnáziumi cserkész érkezett Késmárkra szombaton este, ahol megháltak, és másnap a Magas-Tátrába vonultak. Megszemlélték a fürdőket, és miután az Itatón megháltak volt, másnap a Zöld-tóhoz rándultak. Miután az időjárás e kirándulásnak nagyon kedvezett, a kirándulók a legszebb emlékekkel tértek ismét vissza Eperjesre." (Új Világ, 5. évf. [1923] 23. sz., június 3., 3. p.)

"A Karpathenverein Prešovi Osztálya a koll. főgimnázium cserkészcsapatával együtt f. hó 19-én, vasárnap, az iparvasút igénybevételével társaskirándulást rendeznek a Szigordi-völgybe és esetleg a dubniki opálbányába." (Új Világ, 5. évf. [1923] 34. sz., augusztus 19., 3. p.)

"Hazajönnek a cserkészek. Közel öthetes táborozás után, muzsikás jókedvvel, szombaton este érkeznek haza cserkészeink, akik a páratlanul szép gromosi táborban töltötték el az idei szeszélyes nyarat. (...) Harmincöten táboroztak az idén Kocsák főparancsnok és Flórián Laci ifjúsági parancsnok vezetésével a csodaszép gromosi táborban, és feltestvériesültek a cserkészélet parancsolta magasabbrendű emberszeretet nagy összefogásában. (...) A mi városunk közönsége sokat látogatta a tábort, melynek mintaszerű vezetése, berendezése, fegyelme s sok évi tapasztalatokon nyugvó példás élete mindenkit, aki kint volt, elbájolt, elbűvölt. (...) Hangos nótával vonulnak majd be ma este a fiúk a városba, és a tábor lebontott sátrainak helye már elhagyottan néz bele a gromosi éjszakába." (Új Világ.17. évf. [1935] 32. sz., augusztus 11., l. p.)

"Az ifjúsági vezető Weiszer Pali, aki a volt ifjúsági parancsnokkal és jelenlegi titkárral, a nemsokára katonai szolgálatra bevonuló dr. Flórián Lacival együtt azon igyekszik, hogy a fiúk "Béla bácsijá"-nak mentül kevesebb gondja legyen a gyerekekkel." (Új Világ. 18. évf. [1936] 28. sz. július 12, 2. p.)

Az 1937-es táborozásról már szó esett. Látogatás az eperjesi magyar cserkészek palocsai táborában "... egy hétre jön 14 cserkészlány", vendégek érkeznek Eperjesről, Kassáról, Ólublóról és Lőcséről, a Poprádban fürödnek, majd a kürtszó hallatára térnek a táborba ebédhez (rántott csirke). "Az ügyeletes napostiszt, Weiszer Pál parancsnokhelyettes előzékenyen a vendégek rendelkezésére áll, és körülvezeti őket a táborban. Budapesti vendégek is vannak. (Új Világ, 20. évf. [1938] 30. sz., július 23., 3. p.) A tudósítást F. L. jegyzi.

Ősszel, az államünnep alkalmából a cserkészcsapatot szereplésre kérték fel, a Zöld-fa udvarterén azonban a tábortűz fényében már csak némajátékkal léphettek fel (Scholtze László játszotta a "királyleányt").

De talán cserkészakcióként tarthatjuk számon a "költői verseny" emlékoszlopának megmentését, amelyet a Széchenyi-kör emeltetett 1883-ban. Azt ugyanis 1939-ben ledöntötték, de a fiúk egy éjjel elásták, s így a háború utáni kedvezőbb viszonyokban vissza lehetett helyezni talapzatára. 8

Maléter Pál rajparancsnok 1936. szeptember 24-én érettségizett Eperjesen a szlovák kollégiumi gimnáziumban, osztályfőnöke ekkor dr. Stanislav Felber, az I. és a II. osztályban azonban még Wallentínyi Samu, mivel a II. B osztály koszorújának szalagfelirata szerint temetésekor ő volt az osztályfőnökük, s a búcsúszavakat Suhajda Vilma mondta el, aki Maléterrel együtt érettségizett. Nyolcvanadik születésnapja előestéjén, 1997. szeptember 3-én az eperjesi Večerník ismerteti életpályáját (Maďarský hold prešovskému rodákovi [Magyar tiszteletadás Eperjes szülöttjének]), s szeptember 4-én a város polgármestere, Juraj Kopčák mérnök részt vett az ez alkalomból a Budapest melletti Tököl községnél levő katonai repülőtérnek, ahol 1956-ban Malétert letartóztatták, mint Maléter Pál Repülőtérnek a névadó ünnepségén. Sírjára a köztársasági elnök, a honvédelmi miniszter és az Országgyűlés képviselője után a polgármester szülővárosa nevében helyezte el a kegyelet koszorúját. S itt adta át Keleti György akkori honvédelmi miniszternek a város In Memoriam Maléternek adományozott emlékérmét, amellyel Eperjes első írásbeli említése 750. évfordulóján a hagyományait gazdagító kimagasló tudományos, művészi, közéleti és sportbeli eredményt, érdemeket szerzett személyiségeket tüntették ki; a csatolt videokazettán a család Fő utcai lakhelye is látható. A koszorúzás után Göncz Árpád megköszönte a részvételt, megjegyezve, hogy "az számunkra is megtiszteltetés". Maléterné Gyenes Judit úgyszintén személyesen mondott köszönetet, és fejtette ki, mennyire örül annak, hogy eljöttek az ünnepségre Pál szülővárosából is.

Ő 1954-ben volt Eperjesen, s a város igen tetszett neki. Kezdetben arra gondolt, hogy férje földi maradványait apja mellé, a kassai Maléter-sírboltba temetteti, de úgy hallotta, hogy azt felforgatták, kifosztották. Most azonban úgy hiszi, hogy a legigazibb, ha itt marad bajtársai között (M. Országh tudósítása szerint, Prešovský večerník, 1997. szeptember 9., 170. sz. 8-9. p.; a fentiek ugyanott - 8. évf. [1997] 166. sz., 5. és 169. sz., 1. p.).

Maléter Pál újratemetésén a 401-es parcellán ott volt dr. Weiszer Pál, aki nála egy évvel korábban érettségizett, s akivel a prágai egyetemi évek alatt együtt laktak, valamint volt osztálytársai közül a Budapesten élő K. Suhajda Vilma s az akkor pozsonyi Tószögi Iván építészmérnök, koszorújukkal az egykori eperjesi cserkészcsapatot is képviselve. Maléternek az Egyesült Államokban élő egyik leánya 1994 nyarán Eperjesre látogatott, hogy felkeresse nagyanyja sírját.

A volt eperjesi cserkészcsapatnak ma még 11 tagja él Eperjesen, egy Kassán, ketten Pozsonyban (s kettőnek Pozsonyban van a sírja), egy cserkészlány Prágában, ezenkívül néhányan Magyarországon és az Egyesült Államokban.

A Kollégium főgimnáziumának keretében 1924-től Andrej Sládkovičról elnevezett önképzőkör működött. A Kör által előadott színdarabokban többször szerepelt Flórián László és Sáfrán Pál, aki az 1932/33-as tanévben az önképzőkör elnöke volt, s mindketten kitűntek előadásaikkal is. Ónodi Olivért a Kör irodalmi kísérleteiért és előadásáért dicséretben részesítette, akárcsak az Új Világban és az AML-ben tökéletes verselésű költeményekkel jelentkező Eisert Árpádot (1929-ben érettségizett, a Károly Egyetemen orvosdoktori diplomát szerzett; egyikük sem volt cserkész, e felsorolásból azonban nem tartjuk célszerűnek kihagyni őket). A magyar cserkészcsapat rajparancsnoka Berndt Richárd az 1935/36-os iskolaévben alelnök, egy évre rá, az érettségi évben a Kör elnöke volt.

Sáfrán Pált 1939-ben avatták a prágai Károly Egyetemen orvosdoktorrá. A holocaust áldozata lett, emlékét az eperjesi Raymann-kórház első pavilonjának előcsarnokában márványtábla őrzi. Budai László a Don-kanyarban maradt; két testvérük többéves szovjet deportálásból tért vissza.

Jegyzetek

1. Az S. L.-jelzet Sándor Lászlóé, a későbbiekben a szlovenszkói magyar irodalommal is foglalkozó ismert publicistáé, kritikusé és műfordítóé. Itt idézett "festését" az AML-ben is olvashatjuk (Este a táborban. Sándor László [Kassa] naplójegyzeteiből. AML, 1930. szeptember, 167. p.). Arról is beszámol, hogy az eperjesi cserkészcsapat táborba szállásakor július 10-én az állomáson csatlakozott három kassai cserkész, akik éppúgy, mint tavaly velük tartottak (AML, 1930. szept., 171-172. p.). Az eperjesi-kassai kapcsolatokra ismételten rámutattunk. A kassaiak létánfalvi (Letanovce) táborában már 1923. július 24-én első találkozót adtak egymásnak a kassai, eperjesi, losonci fiú- és leánycserkészek vezetői, s megtárgyalták az együttműködést - Konrády Lajos (Kassa), dr. Buczkó Emil (Kassa), dr. Wallentínyi Samu, Frenyó Lajos és Scherer Lajos (Losonc).

2. Frenyó L.: Tátrai diák turisták a XVII. században. Eperjesi Lapok, 35. évf. [1910] 24. sz. (június 1-2.); 25. sz. (június 19.) 1. p.; Kirándulás a Nagyszalóki-csúcsra 1664-ben (Öreg turista. Prágai Magyar Hírlap, 9. évf. [1930]). - Peéry Rezső mint könyvtárost látogatta meg az ősi Kollégiumban (Az eperjesi tanár. In: uő: A végzet bábjátéka, avagy peremmagyarok az idő sodrában. Pozsony, Kalligram, 1944, 346-349. p.).

3. "Testvéri köszöntés a jubiláló magyar cserkészekhez... A köréje sereglett első cserkészek nyomán", "A mi vágyainkban a cserkészet az egész életet jelentette." J. M. leánygimnáziumi hittanár (i. h.) A felvidéki csapatok alapításáról már 1913-ban 1. AML, 1929. június, 145. p.

4. A Fogarassy-kötet lajstromaiban Michalidesz Béla, Veselics Jenő, Tauth Aranka, Lyach Erzsébet, Papp Sándor, Engler Miklós nevével találkozunk még (58., 59., 112. p.).

5. A Kárpátegyesület túraprogramjaiban benne vannak a Sóvári-hegyek, a Csergő vonulata, Palocsa, Ólubló vára, a dunajeci Vöröskolostor. Távolabb délnyugati irányban a Király-hegy, Dobsina, az Uhornai-tó, Stósz, a Szádelői-völgy, a Kojsói havasok, Erika-menház, Hernád-áttörés, a Szlovenszkói Paradicsom, Kiszel (Kysel) szurdoka a Pawlasz-vízeséssel (Pawlasz József dr. ügyvéd itt halálos balesetet szenvedett; a helyet emléktáblával jelölték), ma az Óruzsini- (Ružini-) víztározó szakaszává duzzasztott Hernád fölötti Sivec, átellenben a Branyiszkó-hegység s természetesen a Magas-Tátra.

6. A terület Sirokától az Eperjest északkeletről övező két Strázs-hegyig, valamint a tőle délre fekvő Kende község határáig Bánk báné volt. Kegyvesztése után került a Keczerek és Szinyeiek birtokába. Szinyelipóci várának már csak nyomai vannak, romja növényzettel elfedett. A Kőasszony mondáját Tompa Mihály dolgozta fel regéiben, olyan változatban, hogy amikor a várúr fiának mást választott mátkául, annak falubeli szerelme gyermekével a mélybe szándékszik ugrani s megkövül ("De a kőasszony áll a bérc felett, / Fogván ölében a kis gyermeket"). Frenyó összegyűjtötte a monda változatait (Eperjesi Lapok, XCIV. évf. [1919] - megkérdőjelezve a Repčák-féle bibliográfiájában).A Branyiszkó-hágón volt menház előterében a cserkészek kiránduláskor még állhatott az 1849. február 5-én lezajlott csatának honvédemlékműve. Ebben a magyar honvédekkel együtt a szlovák zászlóaljak katonái is hősiesen harcoltak. Podhoránszky (Erdősi) Imre piarista tanár és gróf Kreith József majdani görög katolikus kanonok, 48-as honvéd, tábori lelkészek feszülettel a kezükben a csapatok élén vezették őket támadásra.

7. A Zabíjanán emlékoszlop jelöli az 1881-i kettős pisztolypárbaj helyét, amely báró Luzsénszky József számára halálos kimenetelű volt; a nagysárosi sírkertbe temették. Egyébként Ceméte-fürdő a 16. századtól adománylevéllel is megerősítve a város tulajdona volt. Majálisoknak, az egyikén 1892-ben Jókai Mór is részt vett, érettségi találkozóknak, az ETVE Anna-báljainak, cserkészavatásnak, év végi iskolai kirándulásoknak színhelye. Márai Sándor, aki gimnáziumi tanulmányainak utolsó évét járta a városban (1916-tól) a Négy évszak (Bp., Révai) egyik írásában választja témaként, visszaemlékezésként; Fürdőházában "A vendég fakádakban fürdik". S "ha megmarad az erdő, az őzek és a málnák, továbbá a fakádak mellett, emlékezetemben szép jövőt jósolok Cemétének (i. h. 125-126. p.).

8. Petőfi Sándor születésének 150. évfordulóján a Csemadok rendezésében a Szlovák Írószövetség részvételével 1973 tavaszán tartott ünneplés során az ősi Kollégium előcsarnokában Jancsó Adrienn Petőfi-verseket szavalt, s a résztvevők felkeresték a cemétei Petőfi-bükkfát és a költői verseny emlékoszlopát az egykori tulajdonosa szerint elnevezett Willecz-hegyen (eredetileg Szent László-hegy, magyar település volt templommal és kolostorral, Róbert Károly korában azonban elpusztult, s helyén vendégfogadót építettek, gyógyító kénes forrása kiapadt, de a hely az ötvenes évekig kedvelt maradt a kirándulók által, a Borkút felé vezető út mentén. Az emlékoszlopot ledöntéséig vaskerítés vette körül).

A költői versenyről dr. Máriássy Béla az Eperjesi Széchenyi-kör Tompa-emlékünnepén 1902. október 5-én előadást tartott, ez kiadványként is megjelent (Tompa Mihály Eperjesen. Eperjes, Kósch Árpád Könyvnyomtató-intézetéből, 1902). A költő 1844-1845-ben tíz hónapot töltött a városban. Ifj. Péchy Tamás nevelője, mentoraként s annak bátyjával, a joghallgató Péchy Istvánnal együtt a Fő utca 60-as számú házában laktak három hónapig Thomka ügyvédnél teljes ellátásban. Az ügyvéd az utcára néző emeleti szobákat lakta, a fiúk a nyirkos és sötét udvari szobát, ezért a Windische Gasse, a mai Szlovák utca egyik földszintes épületébe költöztek át (7-es szám). A Fő utcai homlokzaton márvány emléktábla (1902) örökítette meg a költő ittlétét, ezt azonban 1938 őszén eltávolították, akárcsak a 82-es számú házon 1878-ban leleplezett Kerényi-táblát s a szomszédos ház két emeleti ablaka közti Petőfi-táblát (a ház ma banképület, Kerényi két szobát bérelt benne, s itt lakott egy hónapig nála Petőfi). A költői verseny tárgyát (Erdei lak) Irányi ajánlotta hármuknak. Sebesi Ernő az eseményt versben örökítette meg - Emlékezés az "Erdei lakra" ; "S szerény Kerényi jött utánuk fázva; / E versenyben jól tudta: úgyse győz" (Új Világ, 19. évf. [1937] 27. sz., július 24., 2. p.).

(Moyzes Miklós [Mikuláš] nyugalmazott tanítóképezdei igazgató Tompa Mihály költő címmel férfikarra szerzett partitúrát [szövege megvan szlovák fordításban is]. Kézirat, Löffer J. másolata, 1920.)

A belső keleti kapu fölött ívelő, gótikus bejáratával az utcára nyíló ház volt a tábla (Szedria).

A Kerényi-ház kapualjából azt a gótikus ajtókeretet ismerjük, amely fölött a város első, háromrózsás és második címerét látni, a kölcsönösen az egyikből a másikba átnyuló kézfej Vak Béla epret tapogató kezét jelképezi. Kerényinek a Szebeni úton (a későbbi Meliorisz-kert) és Kálvária mögött is kertje volt, ezeket gyakran látogatták, az utóbbi a Kern-kert (Kernufka) a városnak a 18. században tisztiorvosa szerint nevezett, édesvízű forrással, ahol két táblába vésett versszöveg díszelgett, Horatius és Kerényi verse (a kőtáblát Gallotsik Vilmos, a város orvosa, akinek a kert tulajdonába került kerettel és üveg fedőlappal látta el, de az emlék elveszett):

Horatii votum. "Hoc erat in votis:

modus agri non ita magnus,

Hortus ubi et tecto vicinus ingus

aquae Et paulum silvae

super his fons foret"

- Horác kívánsága."Ez volt szivem egész vágya:

nem éppen nagy szántóterület,

Ott, hol kert simul hozzá és

hajlékomhoz közel bő vízű forrás

S hol ezen felül egy kis erdő részlet volna."

(Satiram liber II, Satira VI); Ehhez társult Kerényi Hárs alatt című saját verse - "E hársfa alatt terem nekem dalra a gondolat." kezdetű.

(Képaláírások - a szövegben számok nélkül)

(1) A palocsai nagytábor levelezőlapja. A kép jobb oldalán Maléter Pál

(2) Tábortűznél 1938-ban. A felső sorban balról az ötödik Kocsák Béla táborparancsnok, a középső sorban balról a harmadik Weiszer Pál táborparancsnok-helyettes, balról a hatodik Maléter Pál rajparancsnok

(3) Levélírás a gromosi táborban. Középen Weiszer Pál táborparancsnok-helyettes

(4) Weiszer Pál és ifj. Kocsák Béla cserkésztisztek

(5) 1956-ban a húszéves érettségi találkozón az osztálytársak egy csoportja a gimnázium udvarán. A kép bal oldalán Maléter Pál

(6) 1956-ban a húszéves érettségi találkozón a gimnázium udvarán. Balról a harmadik Maléter Pál

A szöveg végén lapalji jegyzetbe:] A közlemény nyilvánvalóan kiegészítendő. Ezért kérjük azokat, akik további részletekkel járulhatnának hozzá a csapatra vonatkozó ismereteink elmélyítéséhez, közöljék őket levélben szerkesztőségünk címére. Esetleg csatoljanak fényképfelvételt is, amelyet visszaküldünk. Előre is köszönjük. - A szerk.