|
Dolgozatomban a csehszlovákiai magyar lakosság
felekezeti megoszlására vonatkozó adatokat elemzem a felekezeti
megoszlást is rögzítő népszámlálások adatai alapján.
Az első világháború után megalakult Csehszlovák
Köztársaságban a két országrész vallási, felekezeti összetételében
is jelentős eltérések mutathatók ki. A gazdaságilag elmaradott
Szlovákia lakossága tradicionálisan vallásos volt, a fejlett iparral
rendelkező cseh országrészekben a szekularizáció, elvilágiasodás
elsősorban az értelmiség és a munkásság jelentős rétegeit
távolította el az egyházaktól. Szlovákiában egy alig néhány ezer főt
kitevő rétegtől eltekintve a teljes lakosság valamelyik egyház
tagjának vallotta magát (1. táblázat). A magukat felekezeten
kívülieknek deklarálók aránya 0,23%, az ismeretleneké 0,02% volt. A
cseh országrészekben (Csehország Morvaországgal és Sziléziával
együtt) a felekezeten kívüliek száma meghaladta a 700 ezret, vagyis
az országrész lakosságának 7,2% - át. A lakosság döntő többsége a
cseh országrészekben és Szlovákiában is a katolikus egyház tagjának
vallotta magát; Csehországban a lakosság 82%?a, Szlovákiában a római
és görög katolikusok összesített részaránya 77,4% - ot tett ki. Míg
Szlovákia felekezeti összetételében a további meghatározó felekezet
az evangélikus, a református és az izraelita egyház volt (12,8%,
4,8%, 4,5%), Csehországban a huszita tradíciókra alapozó, a
köztársaság létrejöttével egy időben alakult nemzeti egyház, az ún.
csehszlovák egyház volt a második legjelentősebb egyházi tömörülés.
(Tagjainak száma meghaladta az 520 ezret, az országrész lakosságának
5,23% - át.) A két jelentősebb evangélikus egyházhoz tartozók, azaz
a cseh testvérek és a német evangélikusok száma és aránya már jóval
kisebb volt (231 ezer és 151 ezer, 2,3% és 1,5%). A csehországi
izraeliták száma 125 ezer fő volt (1,25%).
A szlovákiai magyarság felekezeti megoszlása
Szlovákia összlakosságával bizonyos vonatkozásokban hasonló
jellegzetességekkel bírt, de azért lényeges eltérések is
kimutathatók. Az 1921 - es népszámlálás a szlovákiai magyarok számát
637 183 főben adja meg, s ez az akkori Szlovákia lakosságának 21,2%
- a. 1 A magyar római katolikusok száma megközelítette a 450
ezret, vagyis a magyar népességen belüli aránya (70,3%) a szlovákiai
értéknek (70,9%) felel meg. A magyar görög katolikusok aránya (2%)
az országos értéknek (6,5%) csak töredéke volt. Az evangélikusok
aránya, illetve az egyes evangélikus egyházak megoszlása Szlovákia
népességén, illetve a magyar lakosságon belül mutat ki igen nagy
eltéréseket. A magyarság 24,2% - a, az országrész lakosságának pedig
17,7% - a volt evangélikus. A több mint 530 ezer szlovákiai
evangélikus többsége lutheránus (augsburgi evangélikus) (382 ezer
fő), a reformátusok száma 145 ezer fő. 2 Sajnos, az 1921 - es
adatok nemzetiségi bontásban csak az evangélikusok összesített
számsorait tartalmazzák, így a magyar evangélikusok belső
megoszlására csak az 1930 - as cenzus alapján következtethetünk. Az
alapvető eltérés így is kimutatható; a magyar evangélikusok zöme
református, a magyar augsburgi evangélikusok száma a reformátusok
alig egyhatodát teszi ki. A református egyház magyar túlsúlya,
jellege szintén egyértelműen kiviláglik. A szlovák lakosságon belül
a két evangélikus felekezet megoszlása épp fordítottja a magyar
lakosságénak: a döntő mértékben lutheránus szlovák evangélikusság
mellett a református szlovákság töredéket képez.
Az izraelita felekezetűek száma 136 ezer főt tett
ki (az összlakosság 4,5% - a), többségük (51,9%) zsidó
nemzetiségűnek vallotta magát. A zsidó felekezetűek magyarságon
belüli aránya 3,4%, lélekszámuk 22 ezer fő volt. Nem teljesen
érdektelen megvizsgálni a szlovák, illetve német lakosságon belül is
az izraelita felekezetűek arányát. A németségen belüli arányuk
magasabb, mint a magyar népességen belül (6,5%, 9 ezer fő), a
csehszlovák nemzetiségű izraeliták száma ugyan megközelíti a 30
ezret, de arányuk csak 1,5% - hoz közelít.
Az eltérő tradíciók, hagyományok, társadalmi és
gazdasági körülmények az elkövetkező időszakban is különböző módon
formálták az egyes egyházakhoz tartozók számának alakulását. A cseh
országrészekben a felekezeten kívüliek száma több mint 100 ezer
fővel emelkedett, részarányuk meghaladta a 7,8% - ot. Az egyes
felekezeteknél eltérő tendenciák figyelhetők meg: az ún. nemzeti
egyházakhoz tartozók száma és aránya jelentősebb növekedést mutat (a
cseh testvérek száma mintegy 60 ezerrel, a csehszlovák egyház
tagjainak száma több mint 250 ezerrel, a német evangélikusok száma
több mint 30 ezerrel gyarapodott, részarányuk is 2,3% - ról 2,7% -
ra, 5,2% - ról 5,3% - ra, illetve 1,5% - ról 1,7% - ra növekedett).
A görögkeleti egyházhoz tartozók számának emelkedését részben a
kárpátaljai ruténok bevándorlása, részben a görögkeleti egyház
irányában megnyilvánuló pozitív diszkrimináció eredményezte. A
katolikusok aránya viszont - lélekszámuk csekély emelkedése mellett
- csökkent (82% - ról 78,5% - ra). 1930 - ra Szlovákiában a
felekezeten kívüliek száma ugyan két és félszeresére (6800 - ról
17000 - re) emelkedett - ezt részben a Csehországból Szlovákiába
beköltöző cseh hivatalnok és értelmiségi réteg növekedése, részben a
szlovákiai társadalom fokozatos belső átstrukturalizálódása váltotta
ki -, de így is csak a szlovákiai népesség alig fél százalékát tette
ki.
Az egyes egyházakhoz tartozók száma eltérő
mértékben ugyan, de növekedett, a lakosságon belüli aránynövekedés a
római katolikus egyház mellett az ortodox és a cseh testvérek,
illetve a csehszlovák egyház vonatkozásában jelentős. Érzékelhetően
csökkent a református és az izraelita egyházhoz tartozók aránya is
(4,8% - ról 4,4% - ra, illetve 4,5% - ról 4,1% - ra). A két
népszámlálás közti időszakban a magyar lakosság száma és aránya
jelentős mértékben csökkent (45 ezer fővel, azaz 637 ezerről 592
ezerre; 21,2% - ról 17,8% - ra), miközben Szlovákia lakosainak a
száma közel 330 ezer fővel emelkedett. Így a magyar lakosság
felekezeti összetételében kimutatható arányeltolódások nagyobbrészt
az egyes térségekben eltérő módon jelentkező nemzetváltási
folyamatok következményei, nem pedig az egyes egyházakhoz tartozók
számának reális változásaiból fakad. Ezért a magyar lakosságnál
kimutatható felekezeti változások összevetése Szlovákia felekezeti
struktúrájának valós változásaival nem megalapozott, hiszen a
bekövetkezett változások eltérő okokra vezethetők vissza. Valamennyi
egyház, illetve felekezethez tartozó magyarok száma emelkedett,
kivéve a felekezeten kívülieket.
A magyar népességen belül a római katolikusok
aránya némileg növekedett (70,3% - ról 71,3% - ra), az evangélikus
felekezetek (összesített) aránya szintén emelkedett (24,2% - ról
24,8 - ra). Az egyes evangélikus egyházakhoz tartozók részletes
adatait nemzetiségi bontásban a korábbi (1921-es) népszámlálás nem
tartalmazta. Az 1930 - as népszámlálási adatok szerint a református
egyházhoz tartozók száma meghaladta a 126 ezer főt, a szlovákiai
magyarság 21,4% - a vallotta magát reformátusnak, az evangélikusok
aránya pedig meghaladta a 20 ezer főt, a magyarságon belüli arányuk
3,4%. A magyar zsidóság száma mintegy felére csökkent, s arányuk is
3,4% - ról 1,6% - ra apadt.
A köztársaság egész területén 1950 - ben került sor
a következő népszámlálásra. A köztársaság felbomlása, a második
világháború harci eseményei, a zsidóság koncentrációs táborokba
hurcolása és legyilkolása az ezt követő, elsősorban a magyar és
német lakosságot érintő kitelepítések, deportálások, lakosságcserék
és a reszlovakizáció az országrész szláv nemzeti jellegének
nagymérvű erősödését s ezen belül a magyarság számának drasztikus
csökkenését eredményezték. Az egykor heterogén nemzetiségű
Csehszlovákia etnikai jellege egyre jobban kezdett az ország
megálmodóinak elképzeléséhez idomulni. Mindezen folyamatok - talán a
reszlovakizáció kivételével - az egyes régiók felekezeti
összetételére is kihatással voltak. Az 1950 - es népszámlálásra a
kommunista hatalomátvételt követően, az egyházak mozgásterét
nagymértékben korlátozó intézkedések beindulása után került sor.
Ennek ellenére a magukat felekezeten kívülinek deklarálók száma és
aránya is lényegesen csökkent. (Csehszlovákiában az 1930 - as 850
ezerről 530 ezerre, illetve 6,1% - ról 4,3% - ra.) A felekezeten
kívüliek számának csökkenése mind Csehországban, mind Szlovákiában
erőteljesen megmutatkozott. Csehszlovákia lakosságának felekezeti
összetételében a legszembetűnőbb változás az izraelita felekezetűek
számában és arányában következett be (254 ezerről 15,5 ezerre, 4,1%
- ról 0,2% - ra csökkent). Csehországban a katolikusok száma és
aránya nagymértékben csökkent; ez jelentős mértékben a 3 milliós
német lakosság kitelepítésének következménye (1,58 milliós
csökkenés, 78,5% - ról 76,4% - ra). Tovább nőtt a magukat nemzeti
egyházakhoz tartozók száma és aránya (a cseh testvérek száma 110
ezer fővel, arányuk 2,3% - ról 2,7% - ra növekedett, a csehszlovák
egyházhoz tartozók száma 167 ezer fővel, s aránya 7,3% - ról 10,6% -
ra emelkedett), a kis lélekszámú görögkeleti egyházhoz tartozók
száma közel megkétszereződött. Az 1921 és 1950 közötti
népszámlálások során az ismeretlenek aránya néhány tized százalék
körül mozgott.
Szlovákiában a zsidóság még nagyobb mértékben
fogyatkozott meg mint Csehországban. (Lélekszámuk 137 ezerről 7,5
ezerre, arányuk 4,1% - ról 0,2% - ra csökkent.) Jelentősen
növekedett a katolikusok (római és görög katolikusok összesített
aránya 78% - ról 82,8% - ra) és a lutheránusok aránya (12% - ról
12,9% - ra), ugyanakkor csökkent a reformátusok száma (146 ezerről
116 ezerre) és aránya is (4,4% - ról 3,2% - ra).
A magyar lakosság felekezeti megoszlásának
értékelése az 1950 - es népszámlálás vonatkozásában igencsak
problematikus. A magyarság jogfosztottságát követően megtartott
cenzus nem nyújt használható adatokat a magyar lakosság számára
vonatkozólag, inkább csak nyújt arról információt, hogy a magyarság
egészét sújtó intézkedések után oly rövid idővel valójában hányan
merték bevallani magyarságukat. 3 Így a felekezeti
hovatartozás terén bekövetkezett változások értékelése is inkább
csak informatív jelleggel bír. Az egyes felekezeteknél kimutatható
változások az országos változásokhoz hasonló tendenciát mutatnak. A
nem katolikus egyházakhoz tartozók száma csökkent, a római
katolikusok aránya jelentősen növekedett (71,3% - ról 75% - ra), a
magyar reformátusok száma közel a felére apadt (126 ezerről 73
ezerre), a magyarságon belüli arányuk némileg csökkent (21,4% - ról
20,5% - ra). Az 1950?es cenzus nemzetiségi adatainak a
megbízhatatlanságát a felekezeti megoszlás szempontjából is
megerősítik a reformátusok nemzetiségi összetételére vonatkozó
adatok: 1930?ban a reformátusok 86,7% - a, 1950 - ben 65% - a, 1991
- ben 78,2% - a vallotta magát magyarnak. Egyértelmű, hogy 1950 -
ben csak a református egyházhoz tartozóknál tízezres nagyságrendű
nemzetváltás mutatható ki a magyarságságnál.
Az 1950 - es népszámlálás volt a kommunista uralom
alatt megrendezett népszámlálások között az első és egyben az
utolsó, amely során rákérdeztek a felekezeti hovatartozásra is. Csak
40 évvel később, az 1989 - es novemberi változásokat követő 1991.
évi népszámlálás során kérdeztek rá újból a lakosság vallási
hovatartozására. Azonban ez az adatfelvétel már teljesen más
valóságtartalmat rögzített a felekezeti hovatartozás vonatkozásában,
mint az 1950?nel bezáródó népszámlálások, így az 1991 - es adatok
összevetése a korábbival inkább csak informatív jellegű. Annak
ellenére, hogy a felekezeti hovatartozást hasonlóan megfogalmazott
kérdésekkel tudakolták 1991 - ben, mint 1950?ben, az eltérés
legalább két vonatkozása meghatározó. 1950 - ben (és a korábbi
népszámlálások alkalmával) a felekezeti hovatartozás jogilag
rögzített egyházhoz tartozást, egyháztagságot jelentett. Aki nem
tagja egyik egyháznak sem, az a megfelelő oszlopba "felekezeten
kívülinek" tüntesse fel magát - olvassuk a népszámlálási
adatlapokhoz kiadott útmutatóban, továbbá: az egyházhoz tartozást
nem lehet megváltoztatni az adatlapon történő bejegyzéssel. 4
1991 - ben a vallási hovatartozás kategóriája deklaratív jellegű:
"Felekezeti hovatartozás alatt valamelyik egyház életében való
részvétel, illetve vele való kapcsolat értendő. Mindenki szabadon
dönt arról, hogy mely felekezethez tartozónak, illetve felekezeten
kívülinek tünteti fel magát, esetleg az adott kérdésre nem válaszol.
A 15 éven aluli gyermekek esetében a szülők saját belátásuk szerint
töltik ki e kategóriát." 5
Ebből talán jobban érthető az a vita, amely a
demográfusok körében bontakozott ki a kapott adatok értelmezésével
kapcsolatban a kérdésre nem válaszolók, az "ismeretlenek"
értelmezése vagy akár az egyes felekezetekhez tartozók adatainak
valóságtartalmát illetően. 6
A másik lényeges vonatkozás az adatok
összehasonlíthatóságát illetően az 1950 óta Csehszlovákia
társadalmában bekövetkezett változásokban, az elmúlt 40 év ateista
propagandájának következményeiben, általában az egyházhoz, a
valláshoz való hozzáállás módosulásában van.
Az 1991 - es népszámlálás a lakosság felekezeti
hovatartozásának alakulásában igen lényeges változásokat mutatott
ki; a "hívők" - a különböző egyházakhoz, felekezetekhez tartozók -
összlakosságon belüli aránya nagymértékben csökkent, s az egyes
egyházakhoz tartozók számarányában is jelentős módosulások
következtek be. A felekezeti hovatartozás alakulása Csehországban,
illetve Szlovákiában igencsak eltérő módon alakult. Csehországban a
lakosság kisebb része, 43,9% - a deklarálta valamelyik egyházhoz
való tartozását, a magukat felekezeten kívülinek vallók aránya
megközelítette a felekezetekhez tartozókét (39,9%), az ismeretlenek
16,7% - ot tettek ki. Szlovákiában felekezetekhez tartozónak
vallotta magát a populáció 72,8% - a, felekezeten kívülinek pedig
9,8% - a, 17,4% - a nem töltötte ki a felekezeti hovatartozásra
vonatkozó kérdést. A két tagköztársaság közti diametrális fejlődés
gyökerei már a korábbi népszámlálásoknál is kimutathatók.
(Csehországban 1950 - ben a népesség 5,8% - a, Szlovákiában alig
0,1% - a volt felekezeten kívüli.)
A két időpont adatsorainak összevetése tehát
egyfajta tájékoztatóul szolgál az egyes felekezetekhez, egyházakhoz
tartozók, illetve azokon kívüliek igencsak heterogén csoportjainak
arányváltozásáról. Ugyanakkor az egyházakhoz tartozás
körülhatárolása 1991 - ben igencsak homályos. Ezért ha az elmúlt 40
évben az egyes felekezetekhez tartozók lélekszámában és arányában
bekövetkezett változásokat próbálnánk elemezni, akkor a két
időszakban a magukat egyházakhoz, felekezetekhez tartozók arányában
bekövetkezett változásokat kell összevetnünk. (A továbbiakban a
felekezeten kívüli és ismeretlen kategóriákat nem tartalmazó
populációra szűkítjük le vizsgálódásunkat.) Ezen számításbeli
módosulás elvégzése mind Csehország, mind Szlovákia vonatkozásában a
katolikusok (81,3% - ról 88,9% - ra, illetve 76,5% - ról 83% - ra)
és az "egyéb" kategóriát (3,2%, illetve 2,9%) jelentős mértékben
kitevő szekták arányának további növekedését húzza alá.
Az evangélikus felekezetek aránya kisebb - nagyobb
mértékben csökkent, Csehországban a cseh testvérek
részaránycsökkenése viszonylag mérsékeltnek tekinthető (4,8% - ról
4,5% - ra), Szlovákiában az evangélikusok és a reformátusok aránya
mintegy kétharmadára zsugorodott (12,9% - ról 8,5% - ra, illetve
3,3% - ról 2,2% - ra). A csehországi változások egyik
legszembetűnőbb jegye a cseh nemzeti egyháznak tekinthető
csehszlovák (huszita) egyházhoz tartozók arányának egyharmadára
(11,3% - ról 3,9% - ra) történt zsugorodása. Lélekszám-növekedés
Csehországban csak a szekták viszonylatában, Szlovákiában rajtuk
kívül a római katolikusok, valamint a görögkeletiek vonatkozásában
mutatható ki. A felekezetekhez tartozók arányváltozása az egyes
egyházakhoz tartozók számának olykor ellentétes irányú módosulásával
járt együtt. A katolikusok arányának emelkedését Csehországban
lélekszámuk jelentős apadása kísérte (6,8 millióról 4 millióra),
ezzel szemben a szlovákiai katolikusok száma jelentősen emelkedett
(2,6 millióról 3,2 millióra). A szlovákiai magyarság felekezeti
összetételének módosulását az elmúlt 40 év távlatában csak igen nagy
fenntartásokkal lehet a népszámlálási adatok alapján értékelni. Az
1950 - es népszámlálásra vonatkozólag jeleztük e népszámlálásnak a
magyar népesség (de ugyanúgy az egyéb nemzetiségek) vonatkozásában
igencsak korlátozott hitelességét, így ha ezeket az adatokat
hitelesebb források hiányában mégiscsak értékelni vagyunk
kénytelenek, akkor e korlátokat tekintetbe kell vennünk. Mivel az
1950 - es népszámlálás során a magyarságnak egy jelentős része nem
magyar nemzetiségűnek vallotta magát, e számadatok abszolút
értékeire nem támaszkodhatunk. 7 Tehát 1950 - ben az egyes
felekezetekhez tartozó magyarok lélekszámára vonatkozó adatok
jelentős mértékben (legalább 110 ezer fővel) alacsonyabbak, mint ez
a népmozgalmi statisztika alapján becsülhető lenne, ezért első
megközelítésben csak a felekezeti arányokat vesszük górcső alá.
Ebben a megközelítésben abból az előfeltevésből indulunk ki, hogy a
magyarság 1950 - es nemzetiségi bevallását nem befolyásolta
meghatározó mértékben felekezeti hovatartozása. Egyrészt erre enged
következtetni az 1930 - as és az 1950 - es felekezeti hovatartozások
egybevetése, ahol a görög katolikus magyarság számának harmadára
történő apadásán kívül (amely a magyarságon belüli viszonylag kis
számának következtében csak elenyésző mértékben torzít) nem
mutatható ki olyan tendencia, mely az országos változásoktól eltérő
lenne. Másrészt azonban a magyar reformátusok identitásvállalásának
vannak olyan tényezői, melyek a katolikusokénál bizonyos mértékben
eltérő jellegűek. E fenntartásaink ellenére elfogadjuk az így beálló
esetleges torzításokat is.
Első pillantásra úgy tűnik, hogy az elmúlt 40 év
ideológiai egyeduralma az országos értékeknél kisebb mértékben
mutatkozott meg a szlovákiai magyarság vonatkozásában. Míg az
összlakosság 72,8% - a vallotta magát hívőnek (9,8% - a felekezeten
kívülinek, 17,4% - a ismeretlen), a magyarság esetében az egyes
felekezetekhez kötődők aránya meghaladta a 80,5% - ot, a felekezeten
kívüliek aránya 6,6%-ot, az ismeretleneké 12,9% - ot tett ki.
Azonban a magyarság hátrányosabb település- és társadalomszerkezete
eleve egy - legalábbis formálisan - vallásosabb jellegű népcsoportra
kell, hogy utaljon.
Az országos adatok értékelésénél vázoltuk a
felekezeti hovatartozás vonatkozásában megfigyelhető leglényegesebb
tendenciákat. Részletesebben elemezve a felekezeti hovatartozás
alakulását két fő és néhány mellékvonulat figyelhető meg: egészében
véve megállapítható a római katolikusság arányának fokozatos
növekedése s ezzel párhuzamosan az evangélikus egyházakhoz tartozók
jelentős csökkenése. Ugyanakkor hasonlóan ellentétes, de teljesen
más okokra visszavezethető a görög katolikusok apadása és a
görögkeletiek arányának jelentős növekedése. 8 Ugyanakkor
számottevő arányban megnövekedett az "egyéb" kategória többségét
kitevő szektákhoz tartozók aránya. A cseh nemzeti egyház súlya
tovább csökkent, s a zsidó felekezetűek aránya szinte
marginalizálódott.
E tendenciák pontosabb értékelését és
számszerűsítését teszi lehetővé, ha csak a magukat hívőknek vallók
belső strukturalizálódását nézzük. A nagyobb egyházak, felekezetek
aránymódosulásai nem mutatnak jelentősebb eltéréseket az országos és
a magyar viszonylatban. A katolikusok aránya 76,5% - ról 83% - ra, a
szlovákiai magyarság vonatkozásában 75,1% - ról 80,6% - ra
emelkedett. Az augsburgi hitvallású evangélikusok aránya 13% - ról
8,5% - ra, a reformátusok aránya 3,3% - ról 2,2% - ra csökkent, a
magyarságon belüli arányváltozás e két egyház vonatkozásában
3,1%-ról 2,7%-ra, illetve 20,5% - ról 14,1%-ra való csökkenés. A
görög katolikus és a görögkeleti egyházak eltérő aránymódosulásaiban
nem kis mértékben a hívők etnikai jellege is közrejátszott. A kelet
- szlovákiai ukrán, rutén, de bizonyos mértékben a szlovák görög
katolikusság jobban el tudta fogadni a pravoszláv vallásba való
erőszakos bekényszerítést, mint a magyar görög katolikusok. Míg
szlovákiai méretekben a görög rítusú katolikusok aránya jelentős
mértékben csökkent (6,6% - ról 4,7% - ra), a magyarság
vonatkozásában némi emelkedés figyelhető meg (1,2% - ról 1,5% - ra).
Az egyéb kategóriában szereplő szekták növekedése pedig az elmúlt
évtizedekben a legdinamikusabbak közé tartozik. S úgy tűnik, hogy a
magyarság körében kimutatott növekedésük erőteljesebb (0,1% - ról 1%
- ra), mint országos viszonylatban (0,3% - ról 0,8% - ra). Az egyes
felekezetekhez tartozó magyarok számbeli változásai is nem sokban
térnek el az országos változásoktól. Mint már azonban hangsúlyoztuk,
az 1950 - es adatok nemzetiségi vonatkozásai nem használhatók, s egy
számítási korrekció elvégzése, mely a szlovákiai magyarság 1950?es
lélekszámát a népmozgalmi adatok alapján pontosítaná, minden
bizonnyal a hivatalos adatoknál pontosabban jelezné a valós
helyzetet, de így is csak a nehezen behatárolható valószínűségek
szintjén mozgunk. Ennek alapján az 1950 és 1991 közötti változások
már némileg eltérnek a hivatalosan közzétettől. Gyakorlatilag minden
egyházhoz tartozók száma - a görög katolikusok és a szekták
kivételével - csökkent, mindössze a veszteségek arányai eltérők. A
római katolikusok száma 368 ezer, a reformátusoké 106 ezer, a görög
katolikusok száma 6 ezer, az evangélikusoké 16 ezer körüli értéket
venne fel.
Kitekintés
Fölmerül a kérdés, hogy az elkövetkező időszakban
milyen változások várhatók Szlovákia és a szlovákiai magyarság
felekezeti megoszlásában. A szlovák társadalom az 1989 - es
változások után sajátos úton haladt. A nemzetállami keretek
megteremtése után a korábbi ellentmondások még szembetűnőbbekké
váltak, s ez alól nem jelentenek kivételt az egyházak sem.
A még tradicionálisan vallásos idősebb generáció
fokozatos kihalásával az egyházaknak egyre inkább egy új feladattal,
az előzőtől egy jelentős mértékben eltérő demográfiai és
társadalomszerkezetű és életszemléletű lakosság pasztorációjával
kell szembenézniük. Ezek a tömegek az elmúlt évtizedek hagyományos
vallásgyakorlatára kevésbé fogékonyak.
Az "ideológiák piacán" a vallási felfogásokon belül
is és mellett is a különböző világnézetek egyre erősebben és
hatékonyabban jelentkeznek, s bizonyos esetekben az első pillantásra
paradoxnak tűnő ötvöződések is megjelennek. A legnagyobb kihívást a
"történelmi egyházak" számára az elvallástalanodás és a különböző
szekták jelentik, de a 90-es évek társadalmi gyakorlatában nem
elhanyagolható a szlovák társadalom különböző szintjein eltérő
mértékben manifesztálódó, a kereszténységet és a nacionalizmust
ötvözni próbáló bizonyos politikai és egyházi csoportok részéről
támogatott ideológia sem.
Jegyzetek
1. Az 1921. évi népszámlálás felekezeti és
nemzetiségi megoszlásra vonatkozó adatait a Sčítání lidu v republice
Československé ze dne 15. února 1921. III. diel. Praha, 1927, 3. p.
közli. Szlovákia lakosságának és nemzetiségeinek lélekszámára
vonatkozó Szlovákiára és a szlovákiai nemzetiségek lélekszámára
vonatkozó 1921-es népszámlálás adatai az egyes kiadványokban
bizonyos mértékben eltérően szerepelnek. Ennek több oka van: az
1921. évi népszámlálás adatait általában Szlovákia mai területére
átszámolva adják meg. Kisebb mértékben eltérőek ettől az 1921. évi
területre vonatkozó adatok. Az 1920 - as évek első felében még sor
került bizonyos határmódosításokra, másrészt Szlovákia területe a
második világháborút követő békeszerződések eredményeként is
módosult három Pozsony alatti község Szlovákiához történt csatolása
következtében. Ezenkívül Kárpátalja és Szlovákia közigazgatási
határa is eltért a jelenlegitől. A különböző területnagyságra
vonatkozó adatok mellett az első csehszlovák népszámlálás
nemzetiségi számsorait még a rendezett, ill. a rendezetlen és idegen
állampolgársággal rendelkezők száma is jelentősen befolyásolta.
2. Az augsburgi evangélikusokra vonatkozó
adat tartalmazza a sziléziai és a német evangélikusokat is, de
számuk nem sokkal haladhatta meg az 1000 főt.
3. Már az 1961 - es népszámlálás rácáfol az
azt megelőző cenzus magyarságra vonatkozó adataira. Az 1961 - es
népszámlálás a szlovákiai magyarság számát 534 ezer főben adja meg,
s ez 166 ezerrel magasabb az 1950 - ben kimutatott értéknél.
Amennyiben a népmozgalmi adatok alapján kimutatható
népességnövekedést leszámítjuk, akkor a népszámlálási adatok a
magyarság számát 110 ezer fővel magasabb értékben adták meg, mint ez
a népmozgalmi előrejelzések alapján várható volt. In: Gyurgyík
László: Magyar mérleg. Pozsony, 1994, Kalligram Könyvkiadó, 72. p.
4. Sčítání lidu a soupis domu a bytu v
republice Československé ke dni 1. března 1950. Díl I. Praha, 1957,
27. p.
5. Sčítanie µudu, domov a bytov 1991.
Podrobné údaje za obyvateµstvo Slovenská republika 1992.
6. Csak néhány tanulmányt, illetve
hozzászólást említünk, melyek a Demografie című szakfolyóiratban
jelentek meg: Pastor, K: Výpovědná hodnota ątatistických údajov o
religiozite. Demografie, 1994. 3. sz. 173-179. p. - Kučera, M: K
interpretaci výsledků sčítání lidu 1991 o náboľenském vyznání.
Demografie, 1991. 4. sz. 189-191. p.
7. Kučera, M: i. m. (35. sz. jegyzet.)
8. A görögkeletiek arányának ily mértékű
emelkedése és a görög katolikusok csökkenése a két egyházzal szemben
megmutatkozó állami egyházpolitika következménye. Az 50 - es évek
elején a görög katolikus egyházat a pártállam hivatalosan
megszüntette, és a hívőket bekényszerítette a görögkeleti egyházba.
Ez az állapot csak 1968 - ban szűnt meg.
Szlovákia felekezeti megoszlása 1921 -
1991
|
Felekezeti megoszlás |
Felekezeti Év |
|
|
1921 |
1930 |
1951 |
1991 |
|
|
Szlo vákia összes en |
Ebből ma gyar |
Szlo vákia összes en |
Ebből ma gyar |
Szlo vákia összes en |
Ebből ma gyar |
Szlo vákia össze sen |
Ebből ma gyar |
|
római katolikus |
2128205 |
448117 |
2384355 |
422282 |
2623198 |
265729 |
3187383 |
368416 |
|
görög és örmény katolikus |
193778 |
12969 |
213725 |
12398 |
225495 |
4209 |
178733 |
6764 |
|
evangélikusok összesen |
530512 |
154030 |
555900 |
147095 |
561392 |
83822 |
408942 |
76843 |
|
- ebből lutheránusok |
382428 |
* |
400258 |
20260 |
443251 |
10929 |
326397 |
12310 |
|
-ebből reformátusok |
144549 |
* |
145829 |
126484 |
111696 |
72584 |
82545 |
64533 |
|
izraelita |
135918 |
21744 |
136737 |
9728 |
7476 |
80 |
912 |
122 |
|
egyéb |
5144 |
152 |
21928 |
126 |
12800 |
71 |
64979 |
4710 |
|
fel. kívüli |
6818 |
109 |
17148 |
708 |
2277 |
492 |
515551 |
37247 |
|
ismeretlen |
495 |
62 |
|
|
9679 |
129 |
917835 |
73194 |
|
Összesen |
3000870 |
637183 |
3329793 |
592337 |
3442317 |
354532 |
5274335 |
567296 |
Szlovákia felekezeti megoszlása 1921 - 1991,
százalékban
|
Felekezeti megoszlás |
Felekezeti Év |
|
|
1921 |
1930 |
1951 |
1991 |
|
|
Szlo vákia összes en |
Ebből ma gyar |
Szlo vákia összes en |
Ebből ma gyar |
Szlo vákia összes en |
Ebből ma gyar |
Szlo vákia össze sen |
Ebből ma gyar |
|
római katolikus |
70.92 |
70.33 |
71.61 |
71.29 |
76.20 |
74.95 |
60.43 |
64.94 |
|
görög és örmény katolikus |
6.46 |
2.04 |
6.42 |
2.09 |
6.55 |
1.19 |
3.39 |
1.19 |
|
evangélikusok összesen |
17.68 |
24.17 |
16.69 |
24.83 |
16.31 |
23.64 |
7.75 |
13.55 |
|
- ebből lutheránusok |
12.74 |
* |
12.02 |
3.42 |
12.88 |
3.08 |
6.19 |
2.17 |
|
-ebből reformátusok |
4.82 |
* |
4.38 |
21.35 |
3.24 |
20.47 |
1.57 |
11.38 |
|
izraelita |
4.53 |
3.41 |
4.11 |
1.64 |
0.22 |
0.02 |
0.02 |
0.02 |
|
egyéb |
0.17 |
0.02 |
0.66 |
0.02 |
0.37 |
0.02 |
1.23 |
0.83 |
|
fel. kívüli |
0.23 |
0.02 |
0.51 |
0.12 |
0.07 |
0.14 |
9.77 |
6.57 |
|
ismeretlen |
0.02 |
0.00 |
0.00 |
0.00 |
0.28 |
0.04 |
17.40 |
12.90 |
|
Összesen |
100.00 |
100.00 |
100.00 |
100.00 |
100.00 |
100.00 |
100.00 |
100.00 |
* - nincs adat
(A tanulmány az Új Forrás, 1996.
6. számában A csehszlovákiai magyarság felekezeti
megoszlásának alakulása címmel megjelent dolgozat
módosított változata - Gy. L.)
|