| Fórum Kisebbségkut. Int. -> Publikációk -> Fórum Társadalomtudományi Szemle -> II.évfolyam, 2000/1. szám |
 |
| Angyal Béla: Magyar szervezetek és mozgalmak Csehszlovákiában 1918-1921 (I. rész) |
|
Az első világháború utáni Csehszlovákiához csatolt magyarság történetének kevéssé ismert időszaka az a több mint két és fél esztendő, amely a közhatalomváltástól a trianoni békeszerződés magyarországi nemzetgyűlési becikkelyezéséig tartott. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a háborút és a közhatalomváltást követő átmeneti időben a hatalmi és igazgatási apparátus kiépítetlensége miatt kevés levéltári iratanyag maradt fenn. A különböző titkos és félhivatalos szervezkedések iratanyagát valószínűleg meg is semmisítették. A másik ok, hogy a magyar kisebbség történetének kutatói nem szenteltek teret a Magyarországhoz fűződő viszonynak (1), holott éppen ezekben az elcsatolást követő első években a legmeghatározóbb az anyaország szerepe a kisebbségi politikában. Az utódállamok kötelékébe került magyarság vezetői Magyarországtól várták az utasításokat, miként viselkedjenek a váratlanul kialakult új helyzetben, milyen stratégiákat kövessenek a csupán átmenetinek hitt időszakban. Innen várták nem utolsó sorban az anyagi támogatást, szervezeteik kialakításához, működéséhez. A Tanácsköztársaság bukása után formálódó magyarországi politikai rendszer nemegyszer egymásnak is ellentmondó zavaros elképzelései döntően befolyásolták az elszakított magyarság politikai, társadalmi és katonai szervezkedéseit. A téma feldolgozatlanságát részben az magyarázza, hogy a magyar kutatók tartottak attól, hogy a magyarországi támogatásokra és kapcsolatokra vonatkozó tények feltárása a szlovákiai magyarságot mint az "ötödik hadoszlopot" tárgyaló szlovákiai propagandát erősítené.(2) A kiválasztott néhány év történéseinek feltárása azért is fontos, mivel az államfordulat utáni első években a Csehszlovákiához csatolt magyarság körében kialakított politikai viszonyok, pártok, szervezetek és az ekkor feltűnt politikusok nagyban meghatározták az egész két világháború közötti időszakot. Dolgozatunkban elsősorban magyarországi levéltári anyagra támaszkodva igyekszünk feltárni milyen elképzelések voltak ebben az időszakban az ország területi integritásának helyreállítására és milyen mozgalmak alakultak, milyen szervezkedések folytak ennek érdekében a Felvidéken és Magyarországon. Az eseményeket 1921 nyaráig követjük nyomon, mikor a magyar kormány tudatosítja, hogy a területi revízió rövidtávú elképzeléseit fel kell adnia. Ezután egy új stratégiát alakított ki, amely a határontúli magyarság hosszabbtávú önvédelmét, megőrzését helyezi előtérbe egy jövőbeli területi revízió esetére.Összeomlás és a katonai megszállás Az északmagyarországi területeken a helyzet 1918 októberében, novemberében egyre ellenőrizhetetlenebbé és áttekinthetetlenebbé vált. A Csehszlovák Köztársaság megalakulásának október 28-i prágai deklarálása, majd az október 30-án a Szlovák Nemzeti Tanács által kiadott túrócszentmártoni nyilatkozat, amely a szlováklakta területek csatlakozását mondta ki az új államhoz, nem hozott azonnali fordulatot. A hosszú háborúban kimerült, elkeseredett tömegek, megerősödve a frontokról hazatérő katonákkal megtámadták a és elzavarták a jegyzőket, csendőröket, az állami hatalom képviselőit. Üzleteket, raktárakat fosztottak ki, nem ismertek el semmilyen hatalmat. Sok faluban, egész vidékeken hatalmi vákuum keletkezett.(3) Az eseményeknek nem elsősorban nemzeti mozgalom, inkább katonai lázadás, szociális nyugtalanság jellegük volt. A Károlyi kormány 1918. október 31-én történt megalakulása után Magyar Nemzeti Tanácsok jöttek létre, amelyek igyekeztek a rendet fenntartani. A magyar kormány ellenőrzése alá vonta a még meglévő katonaságot, fenntartotta a vasúti és a postai forgalmat. Kivéve Liptó megyét, ahol a Szlovák Nemzeti Tanács bírt vezető szereppel, az első hetekben a vármegyei közigazgatást is sikerült befolyása alá vonnia. (4) A három nemzetiség lakta Szepességben is a magyar kormány fennhatóságát ismerték el.(5) Erre a területre Lengyelország is igényt tartott és decemberben lengyel megszálló csapatok érkeztek ide, több hónapig kétségessé téve a terület hovatartozását.(6) Közben kísérletek történtek a szlovák önállósodási törekvések befolyásolására. A magyar kormány támogatásával december 11-én Kassán Dvortsák Győző (Viktor Dvorčák) Sáros megyei főlevéltáros vezetésével kikiáltották a csehektől Független Tót Köztársaságot. A háború utáni összeomlás e felvidéki epizódjáról alig vannak hiteles adataink. A "független" köztársaság kikiáltása csupán néhány Kassa környéki városban váltott ki megmozdulást. Két hét múlva a bevonuló cseh csapatok vetettek véget a mozgalomnak. (7) Dvortsák Magyarországra, majd a Tanácsköztársaság kitörése után Lengyelországba menekült. A magyar kormány szolgálatában évtizedeken keresztül külföldön fejtett ki propagandát egy Magyarországon belüli szlovák autonóm állam létrehozása érdekében. A szlovák mozgalom erőtlensége következtében a terület Csehszlovákiához csatolására csak 1918. december- 1919. január között katonai megszállás útján került sor. Ekkor érkeztek meg az olaszországi csehszlovák légiók, amelyek olasz tisztjeik vezetésével, elfoglalták a Párizsban, a nagyhatalmak által kijelölt demarkációs vonalat. Ezt a vonalat a Vix alezredes, az antant budapesti katonai missziójának vezetője, által 1918. december 24-én átadott jegyzék jelölte ki Magyarországgal szemben. A vonal a Dunát, illetve az Ipoly folyót követte, s Losonc alatt Rimaszombaton át, Kassa alatt vezetett az Ung folyóig és ezt követte a határig. Magyarország az ettől északra fekvő területet a jegyzék értelmében köteles volt kiüríteni és átengedni Csehszlovákiának. (8) A magyar kormány tudomásul vette a döntést és megkezdte a csapatainak kivonását. A csehszlovák csapatok ezután, olasz parancsnokaik vezetése alatt, ellenállás nélkül sorra foglalják el az északi városokat. 1918. december 29-én vonulnak be Kassára, január elsején Pozsonyba. Az olasz légiók 39. ezrede 1919. január 10-én foglalta el Komáromot és a következő napokban a katonaság birtokba vette a mai Szlovákia déli részét. (9) Január 13-án kerül sor Ungvár megszállására. Az egyes belső területek elfoglalása még napokig eltartott. A még mindig nagyon képlékeny helyzet stabilizálása érdekében a prágai kormány teljhatalmú minisztert nevezett ki Szlovákia élére Vavro ©robár személyében. Az új állam határait véglegesen az 1919-1920-ban lezajlott békekonferenciák állapították meg. Kárpátalját, akkori közismert elnevezése alapján Ruszinszkót, csupán utólagosan csatolták Csehszlovákiához, azzal az ígérettel, hogy széleskörű autonómiát élvez majd a köztársaságon belül. A magyarlakta vidékek lakossága az újonnan előállt helyzetet katonai megszállásként és nem hatalomváltásként értelmezte, csupán ideiglenesnek tekintette. A megszállás előtt az egyes vidékeken felfegyverzett bandák garázdálkodtak, így a polgárság egy része megnyugvással vette tudomásul a légiók megérkezését és a rend helyreállítását. Komárom polgármestere Gaál Gyula a következőképpen fogalmazott a megszálló csapatok parancsnokához intézett első beszédében: "...most fegyvertelenül és védtelenül, csakis a nagy nyugati hatalmak igazságérzetébe és az önök jóindulatába és lovagiasságába vetett bizalommal önkényt nyitjuk meg városunk kapuit az ön csapatai előtt, mert parancsnok úrban és csapataiban nem ellenséget látunk, hanem az ántánt hatalmak hadseregének megszálló csapatait, melyeknek feladata a közrend és közbiztonság fenntartása. Azért kérjük a közrend és közbiztonság népőrségünkkel karöltve leendő fenntartását, a személy és vagyonbiztonság, a magánlakások és háztűzhely védelmét, a magyar közigazgatás és igazságszolgáltatás, az iskolai oktatás magyarságának biztosítását..." (10) A megszálló csapatok valóban a közrend védelmét és a magyar törvények fenntartását ígérték. "A szövetséges katonaság - mint az összlakosság különbség nélküli barátja jött ide, feladata a rend fenntartása az okupált területen és ellenőrzése a fennálló törvényeknek." - hirdette a Piccione tábornoknak, a hadsereg főparancsnoka által kiadott plakát. (11) A magyar közigazgatás megszűntetése és helyébe a csehszlovák közigazgatás megszervezése azonban hamarosan elkezdődött. ©robár miniszter rendeleti úton felfüggesztette a vármegyék önkormányzatát és élükre zsupánokat, azaz megyefőnököket nevezett ki. A zsupánok rendkívül széles jogkörrel felruházott állami tisztviselők voltak. (12) Első intézkedéseik közé tartozott a magyar megyei köztisztviselőktől hűségfogadalmat kérni. A 64/1918 sz. törvény 2. paragrafusa értelmében: "A Magyar Királyság összes állami-, önkormányzati és egyházi funkcionáriusai, hivatalnokai és alkalmazottai egyelőre az eddigi járandóságaikkal a hivatalaikban meghagyatnak, ha a csehszlovák köztársaság iránti engedelmességi fogadalmat leteszik és ha a kormány meghatalmazottja úgy találja, hogy egyébként is megfelelnek feladataiknak." A törvény 3. paragrafusa kimondta, hogy Szlovákiában a hivatalok nyelve a szlovák. (13) Itt fel kell hívni a figyelmet arra, hogy nem hűségeskü letételéről volt szó, hanem a köztársasággal szembeni engedelmességi fogadalom aláírását követelték meg a közhivatalnokoktól.(14) A magyar kormány hozzájárult a tisztviselők hűségnyilatkozatának letételéhez, ezért ez többnyire zökkenőmentesen megtörtént. A magyar belügyminiszter korábbi rendeletére hivatkozva, mely engedélyezte a fogadalom letételét, a Komárom vármegyei alkalmazottak 1919. február végén egyhangúlag elfogadták a fogadalom letételét.(15) A hatalomváltást követő első hónapokban, a vármegyék legfőbb vezetőit leszámítva, a hivatalnoki kar gyakorlatilag a helyén maradt.(16) Erre azért volt szükség mivel közhivatalt ellátni képes, nemzeti öntudattal rendelkező szlovákság száma olyan csekély volt, hogy az első időkben kénytelenek voltak a teljesen szlovák vidékeken is meghagyni a régi magyar hivatalnoki kart. Ez nemegyszer elégedetlenséget váltott ki a szlovák vidékek lakosságában. (17) A magyar köztisztviselői kar tagjainak lecserélésére az új állam szemszögéből megbízhatóbbakkal, de ekkor is elsősorban cseh nemzetiségűekkel, csak hónapokkal később került sor. A magyar befolyás rendkívül erős volt a szlovákság körében. A nemzeti öntudattal rendelkező szlovákok számát mindössze kétezerre tették ebben az időben. A szlovák középiskolák elindítása is rendkívüli nehézségeket okozott, mindössze 20 olyan tanár jelentkezett, aki képes volt szlovák nyelven oktatni. A hiányzó értelmiségi és hivatalnok réteget csehekkel pótolták az első években. (18) Az új állam első éveiben mintegy 120 ezer cseh nemzetiségű hivatalnok, tanító, vasutas, csendőr, katona és kereskedő telepedett le Szlovákiában, hogy pótolja a hiányzó szlovák értelmiséget, polgárságot.(19) Az új hatalom megszilárdulása nem volt problémamentes. Február elején kéthetes vasutas- és postás sztrájk tört ki a Felvidék megszállt területein. Több városban általános sztrájkot hirdettek. Pozsonyban február 12-én a legionáriusok a tüntető tömegbe lőttek, több halálos áldozatot is követelt a sortűz. Komáromban is egy halálos áldozata volt a városban kitört általános sztrájknak. (20) A lakosság tiltakozása ellenére 1919 tavaszára az új államhatalom megszilárdulni látszott. A párizsi béketárgyalásokon 1919 nyarára véglegesen eldőlt, hogy a megszállt területeket Csehszlovákiához csatolják. (21) Az új hatalom képviselői ezt a tényt minden alkalommal hangsúlyozták, a magyarság vezetői azonban hivatkozva arra, hogy a békeszerződést még nem írták alá, mindezt még hivatalosan nem ismerték el. Magyarországon március 21-én megalakul a Forradalmi Kormányzótanács és hamarosan fegyveres konfliktus tört ki a Felvidék birtoklásáért a Magyar Tanácsköztársaság és Csehszlovákia között. Ezért a Magyarországtól elcsatolt területeken június 5-én kihirdetették a statáriumot. A katonai diktatúrát csak fokozatosan oldották föl 1920 folyamán. Kárpátalján 1922 február végéig volt érvényben. (23)A magyarság vezetői az új közéletbe A zsupánok 1919 elején a korábbi vármegyei törvényhatósági-, városi- és községi önkormányzati bizottságokat feloszlatták és helyükre újakat neveztek ki. A kinevezésnél nem vették figyelembe az államfordulat előtt létezett politikai pártokat, de igyekeztek megnyerni a társadalmi, gazdasági, egyházi és kulturális élet neves személyiségeit. Az 1919 előtti rendszer számos vezető magyar politikusa, a közigazgatási hierarchiában magas pozíciót elfoglalt hivatalnoka, gazdasági és egyházi vezetője, kapott kinevezést az új bizottságokba. Közülük jó néhányan később a csehszlovákiai magyarság politikai vezetői lettek. A pozsonyi vármegyei törvényhatósági bizottságba kinevezést nyert Bartal Aurél volt főispán, Bittó Dénes földbirtokos, nyugalmazott főispán és Szüllő Géza, aki az államfordulat előtt a bazini kerület országgyűlési képviselője volt. A Győr,- Komárom,- Esztergom megyei törvényhatósági bizottságba pedig helyet kapott Kürthy Lajos báró, volt túróci és zólyomi főispán, Kürthy István volt komáromi főispán és Palkovich Viktor gútai plébános, későbbi keresztényszocialista parlamenti képviselő.(23) A magyarság politikai vezetői Csehszlovákiában a bizottságok kinevezése során először kerültek szembe a passzivitás és az aktivitás közötti választás dilemmájával. Dönteniük kellett, részt vesznek az új állam szerveinek munkájában, sorsuk aktív alakításában, - ezzel tulajdonképpen elismerik az új hatalom törvényességét - vagy a passzivitást hirdetve a régi rend mellett foglalnak állást. Az aktív részvétel azt a veszélyt is magában rejtette, hogy a csehszlovák felet segíti a béketárgyalásokon. A magyarság vezetői az aktív részvétel mellett döntöttek, elfogadták a kinevezést. A döntésük okait 17 Pozsony megyei magyar bizottsági tag nyilatkozatban indokolta meg az első közgyűlésen. "Miután Magyarország azon területeinek hovatartozandósága, melyeket az entent hatalmak csapatai megszállva tartanak és amelyek a cseh szlovák köztársaság birtokában vannak, sem a párisi békekonferencián, sem törvényes formában még rendezve nincs, a köztársasági kormánynak a közigazgatásunknak a fennálló törvényektől eltérő rendezésére vonatkozó rendelkezéseit időlelőttieknek tartjuk, azokat törvényeseknek ez idő szerint el nem ismerjük. Midőn ennek dacára itt megjelentünk s kinevezésünket elfogadjuk, tesszük azt azért, hogy így részeseivé válva a megye közigazgatásának, a megye velünk ugyanegy nézetet valló lakosságának, különösen a magyarságnak érdekeit megvédhessük és szolgálhassuk. Ünnepélyesen óvást emelünk az ellen, hogy ezen tényünk bárki által a jelen állapot végleges, törvényes volta elismerésének vélelmeztessék" (24) Hasonló szellemű nyilatkozatot olvasott fel a komáromi bizottság 24 tagja nevében Kürthy Lajos báró is.(25) Komáromban az első ülésre, a közelben lezajlott hadi események miatt, csupán augusztus 21-én került sor. A deklaráció aláírói a bizottsági ülések alkalmával, nyilatkozatukhoz híven, a továbbiakban gyakran adtak hangot a magyarság sérelmeinek. A hivatalok szlovákosítása, a magyar gyermekek szlovák iskolákba kényszerítése, a magyar szobrok ledöntése, a magyar szimbólumok használatának betiltása ellen tiltakoztak. A bizottságokban nagy számban jelen lévő katolikus papság a szabad vallásgyakorlásért, a földreform ellen, a papi birtokok lefoglalása kapcsán emelt szót. Gyakran felléptek gazdasági sérelmek orvoslása érdekében is (pénzlebélyegzés, vagyonadó, betétek letiltása, valutakivitel, betegpénztári reform, hadikölcsön stb.). A mai Szlovákia területén a katolikus vallásúak alkották az államfordulat után a többséget a magyarok és szlovákok között egyaránt. A magyar katolikusok száma meghaladta a 400 ezret. Az elcsatolt részek területileg hét püspökségbe volt szervezve az államfordulat előtt. A magyar püspökök többsége a megszállás elől Magyarországra távozott, vagy kiutasították Csehszlovákiából. (26) Csupán a kassai püspök, Fischer-Colbrie Ágost maradt meg hivatalában. A püspökségek nagy részt évekig betöltetlenek voltak. Az első három szlovák püspököt 1921 februárjában nevezték ki. Az alsóbb papság nagy része azonban a megszállt területeken maradt. A katolikus papságot megosztotta a nemzeti hovatartozás. A szlovák papság nagy része az Andrej Hlinka vezette Szlovák Néppártot támogatta, amely a szlovák nemzet különállását és Szlovákia autonómiáját hirdette. A cseh és a szlovák nemzet viszonyának rendezetlensége, az egységes csehszlovák nemzet fikciójának hirdetése a kezdetektől rányomta bélyegét az új államra. A hivatalos csehszlovák propaganda szerint a cseh és a szlovák egy nemzetnek, a csehszlováknak két ága. Azzal számoltak, hogy idővel a két nemzet teljesen összeolvad. A hivatalos népszámlások csupán "csehszlovák" nemzetiséget tüntettek föl a két háború között. Az első népösszeírás alkalmával, amelyre 1919 augusztusában került sor, már ezt az elvet követték. (27) A néppárt köré tömörült szlovák papság az első hónapokban, években, arra törekedett, hogy az elűzött magyar főpapság kezéből az egyház vezetését kivegye és a püspöki székeket saját köréből kijelölt emberekkel töltse be. Ez a törekvés, a Vatikán ellenállása miatt, két évig nem valósulhatott meg. (28) A magyar érzelmű alsóbb papság döntő többsége nem tudta elfogadni az államfordulatot és az ő esetükben az ellenállást csak növelték az új állam vallásellenes intézkedései. Évekig megoldatlan volt a megszállt területek egyházmegyéinek és az esztergomi érsekség viszonya. 1919. novemberében a magyar nemzetiségű papság Pozsonyban gyűlést tartott, amelyen foglalkozott az őket ért sérelmekkel. Palkovich Viktor gútai esperes emlékiratba foglalta a sérelmeket és felterjesztette a nagyszombati érseki helyetteshez. A memorandum tiltakozik az egyházi vagyon zárolása ellen és az miatt, hogy az esztergomi főegyházmegye papságát a határ elvágja főpásztorától. (29) A kormány igyekezett a magyar papságot is rávenni a köztársaság iránti fogadalom letételére. A magyar érzelmű papság ezt sokhelyütt megtagadta. (30) Az egyházmegyék kérdését csak később, az 1927-ben a Szentszék és Csehszlovákia között létrejött Modus vivendinek nevezett egyezmény szabályozta. Ennek értelmében az egyházmegyék határai az országhatárral egybeesnek és a köztársaság területén csak a határokon belül székelő püspökök bírhatnak egyházi hatáskörrel. A trianoni békeszerződés aláírása után, 1920-ban felmerült egy magyar katolikus püspökség létrehozásának gondolata, amelynek Komáromban lett volna székhelye. A püspökség kezdeményezése váltakozó erőséggel végighúzódik a két világháború közötti időszakon. A papság aláírásgyűjtést is kezdeményezett az ügyben, sikert azonban nem tudott elérni.(31) A reformátusok száma mintegy 200 ezer volt a Csehszlovákiához csatolt területen és ezek csaknem kizárólag magyar nemzetiségűek voltak. Így a pár év múlva létrehozott három csehszlovákiai református egyházkerület magyar jellegű volt. Más volt a helyzet az evangélikusokkal, amelyek döntő többsége szlovák volt. A magyar evangélikusok számát 36 ezer körülire tették.(32) A Teljhatalmú Minisztérium 1919 végén a katonai diktatúra eszközeivel, a köztársaság területén illetőséggel nem rendelkező személyek kiutasításával, a sajtókiadás és cenzúra szabályainak megszigorításával igyekezett megszilárdítani hatalmát. A minisztérium mellett 1919 folyamán létrehozzák a Pozsonyi Rendőr-igazgatóságot, amelynek első főosztálya foglalkozott az állambiztonsági ügyekkel, a politikai pártok és a politikai események figyelésével, értékelésével. Kiterjedt ügynökhálózatot hozott létre és rendszeresen figyeltette az államellenes személyeket és szervezeteket. A magyar vezetők és pártok is a megfigyeltek kategóriájába tartoztak.(33) A rendőrség felfigyelt a kassai püspök körül formálódó csoportra is, amely magyar papokból, valamint az egyházhoz közel álló személyiségekből állt és nemegyszer került szembe az új hatalommal. 1919 októberében hivatalos szervek felkeresték Fischer-Colbrie püspököt, hogy felkérjék, celebráljon tedeumot az új állam megalakulásának első évfordulóján. A püspök ezt megtagadta, sőt a csehszlovák zászlót sem volt hajlandó kitűzni a püspöki székházra. A rendőrség magyar környezetének, elsősorban Tost Barna kassai plébános, rovására írták a történteket.(34) 1919 elején megindult a magyar politikai szervezkedés is a megszállt területeken. Az új szerveződések elsősorban az államfordulat előtt létezett pártokra, másrészt a meglévő egyházi és gazdasági szervezetekre épültek rá. Ezek közül a legszervezettebb a Magyarországi Szociáldemokrata Párt volt, amely az államfordulat után nemzeti tagozatokra esett szét. A háború előtt már létezett keresztényszocialista mozgalom újjászervezése 1919 elején indult meg. Két központja volt a szervezkedésnek Pozsony és Kassa. A Pozsonyi Keresztényszocialista Egyesület, amelynek a háború előtt 700-1000 tagja volt, a megszállás után önálló működésbe kezdett. Igyekezett megnyerni a pozsonyi magyar és német arisztokrácia képviselőinek támogatását, kevés sikerrel. Tobler János főtitkár visszaemlékezése alapján a kezdeti hónapokban alig néhány tucat aktív tagja maradt az egyesületnek. Jóváhagyásra benyújtotta alapszabályát a hatóságokhoz és 17 keresztényszocialista szervezet részvételével szövetséget hozott létre. Ezek közül az egyik legjelentősebb a nyitrai szervezet, amelynek vezetője Lelley Jenő ügyvéd volt. Nyitrán jelent meg a keresztényszocialisták első magyarnyelvű hetilapja, 1919. április 19-én, Népakarat címmel.(35) A kassai csoport Fischer-Colbrie püspök körül jött létre, élén Wirth Gyula, Fleischmann Gyula és Tost Barna állt. Az újjászerveződő keresztényszocialista mozgalom hangsúlyozta keresztény egyetemes jellegét és az összes "őslakos" szlovákiai polgár pártja kívánt lenni. A pártépítésbe igyekeztek bekapcsolni magyarokon kívül a szlovákokat és a németeket is.A felvidéki magyarsággal foglalkozó magyarországi szervezetek és intézmények A történelmi Magyarország feldarabolása, területe többségének katonai megszállása, beleértve színtiszta magyar lakosságú vidékeket, megrázta a maradék ország területének lakosságát. A megszállt területek magyarságának kérdése országos kérdéssé vált, mellyel a Károlyi, majd az azt követő kormányoknak szembe kellett nézni. Az elszakított területekről meginduló menekültáradat sürgős intézkedéseket követelt.(36) Az első hónapok, magyarországi intézkedéseiről kevés adat áll rendelkezésünkre. Átgondolt intézkedésekről azonban nem nagyon beszélhetünk. Elsősorban a politikai helyzet ingatag volta, a forradalmi események, a kormányváltások, a hadi cselekmények és a későbbi román megszállás miatt. A Károlyi kormány időszakában, 1918 őszétől, két felfogás volt jelen a kormányzaton belül a megszállt területekkel kapcsolatban. Az egyik koncepciót Jászi Oszkár képviselte, aki tárca nélküli miniszterként foglalkozott a megszállt területek ügyeivel. Az általa képviselt jogkiterjesztő törekvés, a történelmi Magyarország nemzetiségeivel való kiegyezés szándéka volt. Jászi és a körülötte kialakult csoport el tudta fogadni a nemzetiségek lakta területek elvesztését, az igazságos, népszavazás útján létrejött etnikai határok kijelölését az új államokkal. Jászi ebben a szellemben foglalkozott a vélhetően elszakadó területek problémáival, az új határokkal és a béke-előkészítéssel. A másik törekvés a területi integritás megőrzésére irányult, mely nem tudott elfogadni területvesztést. "Tisztában voltam vele - mindjárt a háború elvesztése után - hogy a régi magyar politikai integritás többé nem menthető meg. Tudtam, hogy a háború s még inkább a háborús hinterland hallatlan gazságai oly végzetes elkeseredést halmoztak föl nemzetiségeink lelkében, hogy a kibékülés és a kölcsönös megértés gondolata ez idő szerint elvesztett minden vonzerőt. Különben is sorsuk kulcsa többé nem az ő kezükben volt, hanem az őket "fölszabadító" határszéli fajrokonaik, ama fiatal nemzeti államok kezében, melyeknek földuzzadt nacionalizmusát nagyon jól ismertem... Ilyen körülmények között az én politikámnak csak három észszerű célja lehetett: megmenteni a plebiszcitum elvét s ezáltal lehetőleg kedvezőbbé tenni az új Magyarország végleges határait; megóvni a régi gazdasági s közlekedési egymáshoztartozást az anyaország és a tőle elválasztandó területek között; elébe dolgozni a jövőnek egy konföderatív államrend felé,... Azt a másik elképzelhető koncepciót ugyanis melyet magában a Károlyi-kabinetben is talán Buza Barna és mások szívesebben láttak volna, azt a politikát tehát, mely egyrészt alázatosan engedelmeskedik az entente parancsainak, másrészt ugyanakkor integritási ligákat szervez idehaza s titkos agitátorokat küld lázadások szitása végett az elfoglalt területekre..." - írta Jászi Oszkár 1921-ben.(37) A megszállt területek magyarságának ügyeivel a Károlyi kormány, majd a Tanácsköztársaság bukását követő zavaros időszakban, az ellenforradalmi kormány több kormányszerve is foglalkozott. A Nemzetiségi Minisztériumon kívül, még két (a Külügy- és a Propaganda) minisztérium is igyekezett felügyelni ezt a területet. Ugyanakkor számos szervezet, egyesület jött létre, hogy a megszállt területek érdekeit képviselje és a menekülteket ellássa.(38) A felvidéki megszállt területek ügyeivel elsősorban a Nemzetiségi Minisztérium Tót Főosztálya, a Propaganda Minisztérium győri kirendeltsége és Tót Központi Iroda foglalkozott. Ez utóbbi létrejöttéről keveset tudunk. Egyes adatok szerint már a Tanácsköztársaság alatt is létezett.(39) A Propaganda Minisztériumot 1919. december 23-án megszűntetik és a tevékenységi körét a Miniszterelnökség (ME) III. ügyosztálya veszi át, amely egy előterjesztés szerint, már több mint másfél évtizede foglalkozik "az idegenben élő magyarok nemzeti gondozásával"(40) A társadalmi szervezetek közül a Területvédő Liga (TEVÉL) és elsősorban annak egyik fiókszervezete a Felvidéki Liga (FL) fejtett ki tevékenységet a csehek által megszállt területen. Megalakulásáról, és céljairól vezetői így számoltak be: "1919. év elején, kevéssel a cseh megszállás befejezte után, amikor Magyarország helyzete oly vigasztalan volt a legkiválóbbjaink is kétségbeesve, összetett kézzel néztek a biztosra vett pusztulásunk elé, alakították meg Felsőmagyarország száműzött, izzó hazaszeretettől áthatott magyarjai a "Felvidéki Ligát", hogy megkezdjék a küzdelmet a Felvidék visszaszerzéséért."(41) Tevékenysége kezdetben a menekültek gondozására is kiterjedt(42), az ellenforradalmi rendszer megszilárdulása után, annak anyagi segítségével, elsősorban a Felvidéken végzett hírszerzés és kémtevékenység révén a katonai szervezkedésben és propagandában vett részt. Az említettek mellett még számos más szervezet is fejtett ki tevékenységet a Felvidéken. A zavaros, gyakran egymás ellen is dolgozó, különböző elképzeléseket támogató, szervezetek, tevékenysége még nagyrészt feltáratlan. Aktivitásuk, a revíziós törekvések, a szegedi ellenforradalmi kormány hatalomra kerülése után erősödtek fel 1919 őszén. A szegedi kormány vasutasokból és katonatisztekből álló futárszolgálaton keresztül tartotta a kapcsolatot a megszállt területekkel. A Csehszlovákiához csatolt területek visszaszerzése érdekében a kezdeti időszakban katonai akciók előkészítésén munkálkodtak különböző hivatalos és félhivatalos szervezetek. Erőteljes propagandát fejtettek ki a megszállt területen, egy népfelkelés előkészítése érdekében. Elsőrendű feladatnak tekintették a szlovák (és ruszin) autonómia törekvések támogatását. Ezek az elképzelések túlhangsúlyozták a szlovák nép csehek általi elnyomását. Az egykor Magyarországhoz tartozott területek autonómiájának elérésével, a területi integritás helyreállítását kívánták elősegíteni. Abban már eltértek a vélemények, hogy ezt az autonómiát Magyarországon belül kapnák-e, avagy független állammá válna a területe, ideiglenesen, vagy tartósan kell-e számolni a szlováklakta területetek önkormányzati különállásával. A végső cél mindenképpen a területi integritás helyreállítása volt. Az autonómia törekvések abból táplálkoztak, hogy a politikai és gazdasági helyzet eltérő volt Szlovákiában és Kárpátalján, mint Csehországban. A Magyarországtól elcsatolt országrészeket súlyosan érintette a monarchia piacainak elvesztése és az iparuk nem tudta felvenni a versenyt a fejlettebb cseh iparral. Magasabb volt a munkanélküliség, nagyobbak a szociális problémák mint a cseh országrészekben. A helyzetet csak elmérgesítette, hogy egyre több cseh hivatalnokot helyeztek Szlovákiába, hogy pótolják a hiányzó szlovák értelmiséget. A szlovák katolikus papság és a szlovák politikusok jelentős része, a nemzeti jelleg mellett, a szlovákság vallási életét is féltették ettől a sokszor ateista, huszita nézeteket valló beáramló cseh tömegtől. A katolikus papság által irányított néppárt szembenállását az új állammal növelte, hogy az amúgy is csekélyszámú új szlovák politikai és gazdasági vezetők döntő többsége az evangélikus vallásúak közül került ki, annak ellenére, hogy a számuk jóval kisebb volt a katolikusokénál. Az ország cseh vezetése ezt a hagyományosan csehbarát, haladóbb, polgárosodottabb réteget tekintette partnerének. Jellemző példa az evangélikusok befolyására, hogy a kinevezés útján létrejött ideiglenes Nemzetgyűlés 40 szlováknemzetiségű képviselője közül csupán 10 volt katolikus vallású.(43) A magyar vezető körökben, a szlovák sérelmek túlhangsúlyozása miatt, a második világháborúig élt az a meggyőződés, hogy egy esetleges népszavazáson a szlovákok és a ruszinok a Magyarországhoz való csatlakozás mellett szavaznának.(44) A Felvidéki Liga és a Tót Központi Iroda elsősorban katonai akciók útján képzelte el a megszállt területek felszabadítását. A Nemzetiségi Minisztérium Tót Főosztálya a szlovák autonómia támogatásában látta elérhetőnek a területi integritás helyreállítását. "A tót főosztály céljának tekintette, hogy a magyar kormány informatív szerve legyen a tótság ügyével összefüggő kérdésekben, s a magyar kormány politikájának irányát minden lehető módon érvényesítse elsősorban a megszállott területek tót lakossága körében. Működésének vezéreszméje Magyarország területi integritásának minél előbbi helyreállítása, s a tót föld visszacsatolásához szükséges morális előfeltételek megteremtése volt." - írja Szviezsényi Zoltán a főosztály vezetője.(45) A szlovák kérdéssel kapcsolatban a célokat maga a nemzetiségi miniszter fogalmazta meg: "A Felvidék kérdése elsősorban tót kérdés s ha az ottani tót népet meg tudjuk nyerni magunknak, úgy az ott élő magyarság és németség ipso facto velünk jön. Politikai szempontból is a tót jelleget kell a mozgalomnak elsősorban kidomborítani, mert hiszen ellenségeink lépten nyomon be akarják bizonyítani, hogy tót kérdés nincs, s hogy az egész dolog magyar pénzen szított irredentizmus. Minthogy a tót nép kétségtelen jeleit adta és adja a magyar állameszméhez való hűségének, nekünk már ezért is tót nacionalista alapon kell is tartanunk a kérdést s azt a nagy morális erőt amit a tótságnak a magyarsághoz való húzása képvisel nem szabad kiaknázatlanul hagyni."(46) A főosztály gyakran élesen támadta a kalandor, pénzfecsérlő katonai szervezkedéseket, amelyek Bulissa Károly eperjesi ügyvéd és Mészáros Gyula egyetemi tanár nevéhez fűződtek 1919 végén és 1920 elején. A főosztály kifogásolta, hogy a nevezett vezetők nem is tudnak szlovákul, részegeskednek, ellenszenvet váltanak ki a szlovák lakosságban.(47) Bulissáék akciójának hátterében a Tót Központi Iroda állt, amelynek működése 1919 októberétől élénkült meg. A külügyminisztérium 1920 áprilisáig folyamatosan több millió koronás támogatásban részesítette Bulissát.(48) Bulissáék elsősorban röplapok terjesztésével igyekeztek a csehek ellen hangolni és a Magyarországhoz történő visszatérésre buzdítani a szlovák lakosságot, valamint forradalmi hangulatot létrehozni a megszállt területen. Slovenský národ címmel Budapesten egy újságot jelentettek meg. Az akció valódi céljáról és hátteréről a csehszlovák sajtó bőségesen beszámolt 1920 májusától. A leleplezésben vezető szerepet vittek a magyar Tanácsköztársaság volt funkcionáriusai, akiket korábban Bulissa bérelt fel.(49) A Nemzetiségi Minisztérium több konkrét javaslatot is kidolgozott a szlovák autonómiával kapcsolatban. Egy erre vonatkozó tervezetet a minisztertanács is elfogadott 1920. januárjában.(50) A tervezet egy később megállapított etnikai határon belül széleskörű területi és kulturális autonómiát ígért a szlovákoknak.(51) A Tót Főosztály és a Tót Központi Iroda munkatársai nagyrészt a magyar érzelmű felvidéki származású szlovák értelmiségiek, újságírók, hivatalnokok köréből kerültek ki. Munkájukban részt vett Clair Vilmos, Dvortsák Győző, Janovetz Lajos, Pechány Adolf, Podhradszky György, Steier Lajos, Szviezsényi Zoltán.(52) Az ő nyelvtudásuk és helyismeretük nélkülözhetetlen volt az intézmények munkájához. A magyarországi szervezetek autonómiával kapcsolatos elképzelései gyakran váltottak ki heves támadásokat a nacionalista magyar körök részéről. A Területvédő Liga ezért indított kampányt Dvortsák Győző ellen, akit az első nemzetgyűlési választásokon a nyíregyházi választókerületben képviselővé választottak. A liga vezetői levelet írtak Nyíregyházára, amelyben felháborodásukat fejezik ki, mivel "Dvortsák Győző az országot feldaraboló nemzetiségi autonómiák alapján áll."(53) A trianoni Magyarország "hivatalos nemzetiségi politikusainak" helyzetét a Tót Főosztály vezetője így jellemezte. "Bénítólag hatott elsősorban a bizalmatlanság, mely a nemzetiségi politika exponenseinek működését oly hálátlan és keserű feladattá teszi. A magyar politika és társadalmi élet egyes felületesen gondolkodó rétegei abban vélik hazafias érzésüket dokumentálni, ha ab ovo gyanús és ártalmas akciónak tekintenek minden törekvést, mely a nemzetiségekkel a békés megegyezés útjait keresi. Másrészről a nemzetiségek vezérférfiai a legnagyobb bizalmatlansággal és fenntartással fogadnak minden hivatalos helyről jövő közeledést, mert nem bíznak a magyarság őszinteségében és a magyar kormányzat ígéreteinek komolyságában. A hivatalos nemzetiségi politikus a bizalmatlanság e két malomköve között őrlődik, árulónak feltüntetve a magyar közvélemény felületes rétegei s renegátnak saját faja szempontjából."(54) A szlovák nemzeti törekvések szellemében került sor Andrej Hlinka, Frantiąek Jehlička (Jehlicska Ferenc) egyetemi tanár és társainak útjára Párizsba 1919 augusztusában. Az utat a lengyel kormány finanszírozta és a magyar kormány is támogatta.(55) Párizsban a szlovák küldöttség a békekonferencián akart szót emelni Szlovákia autonómiájáért, de útjuk nem járt eredménnyel. Hlinka októberben visszatért Csehszlovákiába, ahol letartóztatták és csak azután szabadult börtönéből, hogy 1920 áprilisában parlamenti képviselővé választották. Jehlicska Párizsból Budapestre utazott, ahol 1919 decemberében megalakította a Magyarbarát Tót Néppártot. 1920 elején Lengyelországban találjuk, ahol részt vett egy Csehszlovákia ellen irányuló közös magyar-lengyel katonai fellépés előkészítésében. Néhány év múlva Bécsbe költözött és évtizedekig a magyar kormány szolgálatába állt, mint a csehek által elnyomott szlovákok felszabadításáért harcoló egyik emigráns csoport vezetője.(56) Az irredenta törekvések egységesítése érdekében a kormány kezdeményezésére 1920 áprilisában létrejött egy titkos szerv, amely a irányította és koordinálta a kormány ilyen irányú törekvéseit. A titkos szerv létrejöttéről a következő rövid feljegyzés számol be. "Megállapodás az elszakadt részeken folytatandó irredenta szervezéséről: Az irredenta legfelsőbb vezetésére egy a kormány ingerencziája alatt álló titkos szerv létesíttetik egy polgári és egy katonai egyén vezetése alatt. Ezen szerv politikai kérdésekben a külügyminisztérium katonai kérdésekben a katonai vezetőségtől kapja az általános irányelvekre vonatkozó utasításait, úgy azonban, hogy politikai tekintetben a nemzeti kisebbségek miniszterével egyetértően jár el. Ezen központi titkos szerv végrehajtó orgánumaiként társadalmi szervezetek (ligák) létesítendők külön-külön az egyes nemzetiségi csoportok részére. Anyagi támogatás az irredenta czéljaira a kormány illetőleg egyes reszort-ok részéről kizárólag a központi titkos szerv útján folyósíthatók."(57) A titkos szerv vezetője Kánya Kálmán a külügyi apparátus egyik irányítója lett. A felvidéki mozgalom vezetésére és a kormány közötti kapcsolat fenntartására két személy kapott megbízást. A katonai feladatok irányítását Siménfalvy Tihamér alezredes végezte, a polgári ügyeket báró Kürthy Lajos felügyelte.(58) Áprilisban, a fenti megállapodás értelmében, megtörtént a társadalmi szervezetek egységes vezetés alá tömörítése is. "A Magyarország területi integritásának helyreállítására alakult különböző társadalmi szervezetek (egyesületek, ligák és politikai pártok) közül az északmagyarországon érdekeltséggel bírók a felvidéknek forradalmi úton való felszabadítása céljából egymással szoros kapcsolatba léptek." Az együttműködés eredményeként létrehozták a Felvidéki Comitét.(59) "A felvidéki Comité feladata a forradalmi szervezkedésnek titkos központi irányítása.... A felvidéki Comité a felvidéken működő politikai pártokkal, u.m. Hlinka-párt, keresztény szocialista-, szociáldemokrata-, és esetleg még létező magyar-, német- és rutén pártokkal állandó szoros összeköttetésre és a velük való cooperálás biztosítására fog törekedni s a szükséghez képest képviselőiket a Comitéba is bevonja." A remélt visszacsatolás utáni konszolidáció érdekében a komité forradalmi kormányt kívánt létrehozni, amelynek szerepe addig tartott volna míg a terület Magyarországba történő végleges integrálása végrehajtják. Elsősorban a nemzetiségi területek miatt volt erre szükség. "A tót és rutén nemzetiségi területek geographiailag elhatároltatnak, az igazgatási teendőket a két nemzetiségi terület részben önállóan, részben együttesen végzi, ami előzetesen részletesen fog szabályoztatni."(60) A komité vezetője Mészáros Gyula lett, aki korábban Bulissával együtt dolgozott a felvidéki propaganda és katonai szervezkedésekben. Az új szerv munkájában a Felvidéki Liga, a Magyarbarát Tót Néppárt a Tót Függetlenségi Párt, Magyarbarát Rutén Párt és a Szepesi Szövetség vett részt. A komité előterjesztette a költségvetését is, amely 8 millió koronát tett ki.(61) A politikai és a katonai helyzet azonban néhány hónap múlva, nyárra megváltozott és a komité ekkor parancsot kapott a kormánytól, oszoljon föl. Az utasítást azzal indokolták: a helyzet megváltozott, a Nemzeti Hadsereg bevonulása várható a Felvidékre.(62)Tervek a Felvidék katonai visszafoglalására A magyar külpolitika 1921 tavaszáig elsősorban Lengyelországtól várta a politikai és katonai segítséget a Felvidék visszafoglalásához. Csehszlovákia és Lengyelország viszonya, elsősorban területi viták miatt, rendezetlen volt ebben az időben. Lengyel részről több elképzelés is volt a szlováklakta részek sorsával kapcsolatban. Egyik a közös magyar-lengyel határ helyreállítása mellett egy autonóm területet képzelt el, másik a független állam megalkotását tekintette célnak, de a terület Lengyelországhoz csatolása is felmerült. Csekonics Iván a magyar kormány varsói kiküldötte, valamint a Lengyelországban magyar támogatással tevékenykedő, Jehlicska vezette, szlovák emigráció fő célja volt egy közös magyar-lengyel katonai beavatkozás előkészítése.(63) A magyar hadvezetés annyira előkészítettnek látta a terepet, hogy konkrét hadműveleti tervek születtek egy Csehszlovákia elleni katonai beavatkozásra. A kémek, a Felvidéki Liga "őrszemei", olyan jelentésekkel látták el a magyar kormányszerveket, amelyek arról szóltak, hogy egy népfelkelés kirobbanása várható a megszállt területen, a szlovákság teljes mértékben a Magyarországhoz történő újracsatlakozás híve, kommunista puccs várható Csehszlovákiában és a lakosság többsége egy magyar katonai beavatkozásra vár.(64) A Felvidéki Liga vezetői is hasonló szellemű beadvánnyal fordultak a miniszterelnökhöz, sürgetve a katonai beavatkozást, mivel "a felvidék integritásának visszaszerzésére a kedvező alkalom elérkezett, hogy erre oly szervezet kész, mely túlnyomó részt a csonka országon kívül álló erőkből táplálkozik s ma még együtt van, holnap azonban már feloszlásnak indul, ha feladata teljesítésében meggátolják...".(65) Csekonics Iván Varsóból több levelében sürgette a katonai beavatkozás azonnali megkezdését és az esetleges áldozatoktól sem rettent vissza: "Aki győzni akar, annak meghalni is kell tudni, de ez nem azt jelenti, hogy előtte ütessük magunkat Párisban agyon, hogy azután győzhessünk."(66) A külügyminisztérium azonban higgadtságra intette és a katonai beavatkozás diplomáciai előkészítettlenségére hivatkozott. "A diplomáciai előkészítés alatt első sorban keleti és déli szomszédaink semlegességének biztosítása értendő. Ezt pedig törekvéseink dacára elérni nem sikerült."(67) Csekonics ennek ellenére kitartott javaslata mellett, a Jehlicska-féle szlovák emigráció működésére hivatkozva így érvelt: "Lengyelek készek volnának ugyanis itt megalakítandó tót nemzeti tanács kérésére a felvidéket a csehektől felszabadítani a ' független Tótországot' megalapozva vele állami szövetségre lépni ."(68) Magyarország anyagi támogatásával 1920 tavaszán és nyarán magyar-szlovák légiók szervezése is folyt Lengyelország területén, amelyek részt vettek volna a tervezett Csehszlovákia elleni támadásban. A Tátra alján elsősorban diverzáns tevékenységgel segítették volna a délről támadó magyar csapatokat.(69) A fent idézett és hasonló, alapjában téves információk, nyomán alakult ki az a vélemény a Nemzeti Hadsereg vezetőiben, hogy valóban elérkezett a katonai beavatkozás ideje. Az első hadműveleti tervet 1919 decemberében dolgozták ki. Az Ipoly alsó folyásánál tervezték a magyar támadást. Célja Szlovákiának a magyar állam autonóm területévé való változtatása volt. A támadás azonban elmaradt.(70) A következő év tavaszán Ébredés fedőnévvel dolgoztak ki újabb hadműveleti tervet, amely eltért a decemberitől. Itt a rajtaütésszerű bevonulásra helyezték a hangsúlyt, amelyet páncélvonatokkal terveztek végrehajtani. A terv előkészítői szerint a szlovák nép felszabadítóként fogadta volna a bevonuló magyar katonaságot. Március-áprilisban a hadműveletek megkezdése bármely percben várható volt. Elrendelték a csapatok menetkészültségét és elkészült a kormányzó parancsa a csapatokhoz, amelyet felolvastak volna az indulás előtt. "Elszakított testvéreink segítségért esdő szava érkezett hozzánk, hogy jöjjünk, mentsük meg őket!..." - állt a parancsban. Azonban ez a hadművelet sem valósult meg, ahogyan a júliusban kidolgozott Ébredés II, a szeptemberben eltervezett Árpád fedőnevű akciók és az 1921 januárjában Lengyelország felől elképzelt szabadcsapatokkal tervezett betörés sem.(71) A legkedvezőbb külpolitikai helyzet Magyarország számára egy katonai támadás megindítására, mint már utaltunk rá a Felvidéki Comitét feloszlató parancs kapcsán, 1920 nyarán-őszén alakult ki. A lengyel-szovjet háborúban 1920 júniusában a lengyel csapatok számára kedvezőtlen fordulat állt be. A szovjet csapatok ellentámadásba mentek át, és augusztus közepére már Varsó alatt álltak. A magyar kormány hajlandó lett volna katonai segítséget nyújtani Lengyelországnak, ezért tárgyalásokat folytatott Franciaországgal hadseregének felfegyverzése érdekében. Vállalta, hogy 200 ezer katonát vet harcba a lengyelek oldalán a Vörös Hadsereg ellen, ha azokat a franciák felfegyverzik. A felfegyverzett magyar hadsereg Csehszlovákián (Kárpátalján) és Románián keresztül vonult volna Lengyelországba. A magyar-francia elképzelések, egy ütőképes magyar haderő létrejöttének lehetősége, pánikszerű félelmet ébresztettek az utódállamok kormányköreiben. Többirányú tevékenységbe kezdtek, hogy ellensúlyozzák ezeket a terveket. A francia-magyar közeledés közvetlen kiváltó oka volt az 1920. augusztus 14-én Jugoszlávia és Csehszlovákia között aláírt ún. szövetséges egyezmény létrejöttének. A két évre kötött politikai és katonai szerződés a trianoni béke által teremtett rend fenntartását tűzte ki célul. Ez az egyezmény képezte a kisantant magvát. A magyar tervek megvalósulására az utódállamok nyomásán kívül, kedvezőtlenül hatott a katonai helyzet változása a térségben. Augusztus 19-én a lengyel csapatok Varsó alatt súlyos csapást mértek a Vörös Hadseregre és ellentámadásba mentek át. A magyar katonai segítség feleslegessé vált. 1920 őszén változások álltak be a francia belpolitikában is, amelyek kihatással voltak az ország külpolitikai irányvonalára. A történtek hatására a franciák feladták a Magyarországgal kapcsolatos terveket. Október 2-án a varsói francia követ felkereste a lengyel külügyminisztert, és közölte vele, hogy kormánya a kisantanttal szimpatizál és örömmel látná a lengyel-csehszlovák kapcsolatok kiépítését. (72) A felvidéki hadműveletek elmaradásának oka elsősorban a magyar hadsereg gyenge felszereltségében és a Magyarországra nehezedő külpolitikai nyomásban keresendő. A nagyhatalmak és a szomszédos országok egyre erőteljesebben a trianoni békeszerződés betartását és annak ratifikációját követelték, amelyet a magyar vezetés egyre húzott, halasztott. Magyarország belpolitikai és gazdasági problémákkal is küzdött, ebben az időben. A szomszéd országok ellen irányuló háborús tervek nem nyugodtak valós alapokon.(73)Tuka Béla szerepe Az előkészületek a katonai támadásra megkövetelték, hogy a Csehszlovákiában folyó magyar katonai szervezkedés irányítását egységesítsék. Felmerült annak az igénye, hogy egy olyan személy kezében fussanak össze a katonai szervezkedés szálai, aki az utasításokat egyenesen a kormánytól kapja. Ez az illetékes, 1920 januárjától, Tuka Béla pozsonyi egyetemi tanár volt.(74) Az ő személyes képességei, jogi tudása, szervezői tehetsége és konspirációs tevékenysége kiemelkedik a korszak magyar kormányzati megbízottainak, hírszerzőinek, kémeinek sorából. A magyar történetírás alig tesz róla említést,(75) holott a húszas években meghatározó szerepet játszott a csehszlovákiai magyar katonai és politikai szervezkedésben. Tuka valós szerepének feltárása nem kis gondot okozott számunkra a levéltári kutatás során, ugyanis feladatából adódóan titkosan kezelték a vele történő érintkezést. A legmagasabb magyar politikai körökkel általában közvetítők útján érintkezett, ők vitték Budapestre az általa diktált jelentéseit(76), vagy számjelsürgönyöket küldött. Nem sikerült rábukkanni egyetlen Tuka által saját kezűleg aláírt dokumentumra sem. Azonban a jelentései többségét kétségtelenül azonosítani lehet, mivel a külügyminisztériumban legtöbbször kézzel ráírták a szerző, Tuka Béla nevét. A számjelsürgönyöket megfejtő Balkay ezredes a dekódolt sürgönyök bevezetőjében minden esetben jelezte a feladó személyét: "Van szerencsém Dr. Tuka Béla egyet. tanár, pozsonyi megbízottunktól érkezett chiffret szószerinti szövegében szíves tudomásulvétel és esetleges intézkedések megtétele végett Nagyméltóságoddal az alábbiakban közölni:..."(77) Nem találtunk adatokat arra nézve mikor lépett Tuka a magyar kormány szolgálatában. Az egyik jelentésből az tűnik ki, hogy megbízását 1920 elején kapta a Nemzetiségi Minisztérium Tót Főosztályától: "A jelentéstevő 1920 január óta a tót főosztálytól 7-8 vármegye politikai és részben katonai megszervezésére kapott megbízást."(78) Más dokumentum szerint már a Károlyi kormánnyal is együttműködött.(79) Tuka jelentéseiből nagyfokú tájékozottság és politikai éleslátás tűnik ki. Elhatárolja magát a katonai kalandorok tevékenységétől és rámutat káros voltukra: "Egyes szervezetek, főleg Bulissa emberei, magyar részről fegyveres beavatkozást helyeztek kilátásba, még pedig több ízben záros határidőn belül. A határidők elmulasztását követő csalódás általános lehangoltságot keltett... Bulissa és Mészáros a Felvidékre olyan embereket küldtek, akik agitálás helyett dőzsöltek és lerészegedve végzetes fecsegéseket vittek véghez. Természetes, hogy ezekkel a veszedelmes emberekkel komoly és előrelátó ember szóba sem állt." Ezzel magyarázza, hogy 1920 nyaráig munkája csekély eredményt hozott.(80) A megszállt területek hangulatát is sokkal józanabbul ítéli meg mint a többi hírszerző: "A felsővidék hangulata. A jelen pillanatban nem a legjobb és ha a politikai helyzet változatlan marad, nemcsak nem fog javulni, hanem előreláthatóan annyira megromlik, hogy egy év múlva a tótság apatikus lesz, a magyarság pedig a haza iránt gyűlölettel lesz eltelve... A mondottakból nyilvánvaló, hogy a tervbe vett katonai beavatkozásnak minél előbb be kell következnie, mert ha a Csehszlovák állam némileg konszolidálódnék, a Magyarországhoz való csatlakozás vágya kérdésessé válik és csak több évtized múlva következnék be újból."(81) Rámutatott a magyarországi fehér terror és a magyar belpolitikai viszályok káros következményeire a szlovákiai magyarok és szlovákok körében egyaránt. Tisztában volt vele, hogy csupán a szlovákság magyarbarát állásfoglalása az, amely helyreállíthatja Magyarország területi integritását. A felvidéki helyzet javítása érdekében a káros katonai akciók leállítását és egy budapesti valamint egy pozsonyi központ létrehozását javasolta. A két központból közvetlenül irányítanák a katonai és politikai szervezkedést a Felvidéken. A két központ egy Köpcsényben (Ausztria) székelő összekötőtiszt révén érintkezne.(82) A Bulissa-féle katonai szervezkedést hamarosan felszámolták. Kevés információnk van arról, mi valósult meg Tukának az ellenállás központjainak megszervezésére vonatkozó javaslataiból. Tuka kapott megbízást a magyar kormánytól, hogy készítse elő a jóvátételi bizottság 1920. októberében esedékes csehszlovákiai fogadását. A feladat teljesítéséről számjeltáviratban számolt be Kánya Kálmánnak. A munka nagy részének irányítását Kürthy főispán vette át, ő csupán Pozsony megyében irányítja az előkészületeket. Ebben segítőtársai Bittó Dénes főispán és Beke Lajos tanár. "Dologba belevontam ker. szoc. pártot, ennek egyik titkára, s az én helyettesem, Szappanos Lajos építőmester résztvettek e hó elején Komáromban is Kürthy által tartott értekezleten... Eredeti utasítás szerint feladat negatív volt, megakadályozni magyarellenes küldöttségek megjelenését, jóvátételi bizottság előtt. Magyar temperamentum folytán munka pozitív alakot vett. Lakosság tüntetéseket akar rendezni, jóvátételi bizottság szeme előtt Pozsonyban is, vidéken is. Tüntetések impozánsaknak ígérkeznek. A nép nemzetiszínű szalagot kíván kitűzni, kérek 1000 m. különböző szélességben."(83) Az biztosra vehető, hogy Tuka 1920-ban végzett tevékenységét nagyra becsülték a magyar vezetők és 1921 elejére, mint erről még szó lesz, ő lett az egész felvidéki magyar politikai és katonai szervezkedés magyar kormány által hivatalosan elismert legfőbb csehszlovákiai vezetője.Az első parlamenti választások Csehszlovákiában A különböző titkos szervezkedések mellett, a legális magyar politikai élet szervezése, 1919 végén és 1920 elején gyors ütemben indult meg Csehszlovákiában. Ezt az tette szükségessé, hogy 1920 áprilisára kiírták a parlamenti választásokat. (Kárpátalján ekkor még nem tartanak választásokat, csak 1924 márciusában kerül sor a parlamenti választásokra.) Az prágai ideiglenes Nemzetgyűlés 1920 februárjában három fontos törvényt fogadott el. Az 1918 novembere óta érvényben levő ideiglenes alkotmány helyett új alkotmányt szavazott meg (121/1920 sz. törvény), továbbá szabályozta a kisebbségek nyelvhasználatát (122/1920 sz.) és megalkotta a parlamenti választások szabályait (123/1920 sz. törvény).(84) Az új állam alkotmánya Csehszlovákiát, mint parlamentáris demokrácia keretei között élő köztársaságot határozta meg. A képviselőket az általános, titkos választójog alapján választottak a Nemzetgyűlés két kamarájába. A képviselőház mandátuma 6, a szenátusé 8 évre szólt. A képviselőháznak 300, a szenátusnak 150 tagja volt. A kisebbségek a nyelvtörvény alapján azokban a bírósági járásokban, ahol számarányuk elérte a 20 százalékot a hivatalos érintkezésben használhatták nyelvüket. A bíróságok és egyéb hivatalok ezekben a járásokban kötelesek voltak a kisebbség nyelvén íródott beadványokat elfogadni és ezen a nyelven intézkedni.(85) A politikai élet szereplőivé a politikai pártok és ezek koalíciói váltak. A képviselőket listás arányos választási rendszerben választották. A képviselőházi választást szabályozó törvény Csehszlovákiát 23 választókerületre osztotta. Ebből Szlovákiában 7 volt, a besztercebányai, eperjesi, érsekújvári, kassai, liptószentmiklósi, nagyszombati és a túrócszentmártoni. Kárpátalja egy választókerületet alkotott. A választópolgárok részvétele a kiírt választásokon kötelező volt. A választókerületek kialakítása azonban hátrányosan érintette a magyarságot, mivel a számukra legfontosabb, legtöbb magyar választót magába foglaló, érsekújvári és kassai kerületben lényegesen több szavazat kellett egy képviselői mandátum megszerzéséhez mint más kerületekben.(86) Az áprilisra kiírt választásokat a magyar vezetők két okból támadták. Az első és legfőbb érv az volt, hogy még nem írták alá a békeszerződést, amely véglegesítette volna a Csehszlovákia határait. A másik körülmény, amely kiváltotta a tiltakozást, hogy még érvényben volt a katonai diktatúra Szlovákia és Kárpátalja területén. A választásokon való részvétel, illetve annak bojkottja kérdésében különböző vélemények voltak Magyarországon és Csehszlovákiában egyaránt. A végső döntést a kérdésben, természetesen Budapesten, elég későn hozták meg. Januárban még Szüllő Géza hozta Apponyi "Szózatát", amely szerint a választásokon nem szabad részt venni. Egy hónappal később Lelley Jenő a keresztényszocialista párt vezetője a kormányzóval és a miniszterelnökkel történt találkozása után hozta a hírt, miszerint a választásokon részt kell venni. A magyar kormány 8 millió cseh korona támogatást ígért a választásokon való részvételre.(87) Sürgős feladat volt tehát megszervezni a politikai pártokat, amelyek eredményesen vehettek részt a választásokon. A politikai pártok közül, mint az Lelley megbízásából is kitűnik, a keresztényszocialista pártra helyezte a hangsúlyt a magyar kormány. Ekkor még ez volt az egyetlen hivatalosan bejegyzett politikai párt, amely magyar vezetés alatt állt. A keresztényszocialista egyesületek laza szövetségének párttá alakulása 1920 legelején történt meg.(88) A keresztényszocialista párt a választások előtt a szervezettsége fokozásán kívül, a Hlinka vezette néppárttal való együttműködésre helyezte a hangsúlyt, igyekezett megnyerni azt a választási együttműködésre. Az ilyen irányú tárgyalások azonban eredménytelenül végződtek. További két magyar jellegű párt szervezése is elkezdődött a választások előtti hetekben. Az impériumváltás előtt létezett pártalapokra építkezett a másik jelentős magyar szervezet a kisgazdapárt is. A szerveződés központjai ebben az esetben Komáromban és Gömör megyében voltak. 1920 februárjában került sor az Országos Magyar Kisgazda és Földműves Párt alakuló ülésére Komáromban. A vezetői Mohácsy János, Füssy Kálmán és Lukovich Ferenc voltak. A politikai helyzet képlékenységére utal, hogy pár nappal korábban Füssy Kálmánt, aki az államfordulat előtt már jelentős személyisége volt a nagyatádi-féle kisgazdapártnak, beválasztották a keresztényszocialista párt komáromi szervezetének vezetőségébe.(89) A másik kisgazda központ vezetői, amely a Gömör-Nográdi Gazdasági Egyesületre támaszkodva jött létre Szent-Ivány József, és Törköly József lettek.(90) A keresztényszocialista és a kisgazdapárt között egyik jelentős különbség volt, hogy az utóbbi leginkább a református vallású magyarságra támaszkodott. Két legjelentősebb vezetője Szent-Ivány és Törköly evangélikus vallásúak voltak. Komáromból indul útjára 1920 elején egy másik pártszerveződés, a Magyar Nemzeti Párt, amely ugyan hatósági betiltása miatt nem vált jelentős párttá, de a benne résztvevő személyek miatt mindenképpen figyelmet érdemel. Szervezésében elsősorban a forradalmak előtti politikai rendszer vezető személyiségei, volt főispánok, arisztokraták vettek részt. A szervezkedés helyszíne utalt arra a rivalizálásra is, amely kialakult Pozsony, a főváros és Komárom, a legnagyobb magyarlakta város között. A Magyar Nemzeti Párt előkészítő-bizottságának megalakulásáról 1920. január 24-én adott hírt a sajtó.(91) A párt célja a magyarságot egyesítése és minden kisebbség jogainak biztosítása volt. A párt február 22-re meghirdetett alakuló gyűlését a katonaság feloszlatta, így hivatalosan egy héttel később, február 29-én alakult meg.(92) Párt vezetői Kürthy István nyugalmazott főispán, Kamrás József ügyvéd, Tuba János komáromi takarékpénztári elnök és Palkovich Viktor gútai esperes-plébános. A Magyar Nemzeti Párt kezdeményezésére került sor Komáromban egy pártközi értekezletre a választásokra készülő magyar pártok között. Ekkor hivatalos bejegyzéssel még csupán az Országos Keresztényszocialista Párt (OKP) rendelkezett, ezért a létrejött megegyezés értelmében, mindhárom párt ennek listájára történő szavazásra szólítja fel a szavazóit. A kisgazdapárt jelenlévő képviselője erre csak abban az esetben tett ígéretet, ha a pártját nem jegyzik be hivatalosan a listák leadásáig.(93) Másnap került sor az OKP első országos kongresszusára Pozsonyban. Szlovákiából 179 helyi szervezet képviseltette magát a kongresszuson és sor került a párt vezetőinek megválasztására. Elnökké Lelley Jenő nyitrai ügyvédet választották.(94) Pozsonyban, ezen a napon, újabb pártközi egyeztetésre is sor került Bartal Aurél vezetésével. Ekkora azonban megérkezett a hír, hogy a Teljhatalmú Minisztérium engedélyezte a kisgazdapárt működését és így lehetővé vált számára a választásokon való indulás.(95) Az előző nap kötött egyezség ezzel felborult, hosszas vita után végül úgy döntöttek, az OKP és a kisgazdák is külön listát állítanak az érsekújvári kerületben. A Magyar Nemzeti Párt ekkor még úgy nyilatkozott, hogy választóira bízza a döntést melyik párt listájára adják szavazatukat.(96) Néhány héttel később azonban a keresztényszocialista párt listájára történő szavazást ajánlotta párthíveinek annak ellenére, hogy az OKP listáját csupán szlovák nyelven nyomtatták ki.(97) A kassai választókerületben a kisgazdák nem indultak a választásokon, vezetőjük Szent-Ivány József a keresztényszocialisták listáján kapott helyet. Ennek ellenére az érsekújvári választókerületben, ahol a legtöbb magyar szavazó volt, kiéleződött a harc az eredetileg közös fellépést szorgalmazó pártok között. A két magyar párt, illetve sajtóorgánuma, a Népakarat (OKP Pozsonyban megjelenő hetilapja) és a Barázda (a kisgazdák Komáromban megjelenő hetilapja) között heves szócsata alakult ki. A vita hevessége érthető volt, hiszen mindketten ugyanazt a magyar szavazóbázist célozták meg, és el kellett érniük a mandátumszerzéshez szükséges szavazatszámot. Az első parlamenti választások győztesei Szlovákiában a szociáldemokrata pártok lettek. Az általános és titkos választójog bevezetése azt eredményezte, hogy a politikai élet balra tolódott. A képviselőválasztáson a Csehszlovák Szociáldemokrata Munkáspárt az összes érvényes szavazat csaknem 40 százalékát szerezte meg. A legnagyobb magyar szavazóbázissal rendelkező érsekújvári kerületben, ahol a Magyar-Német Szociáldemokrata Párt külön indult, végzett az első helyen, több mint 108 ezer szavazatot szerzett. A második helyen ebben a kerületben az OKP végzett 74 ezer szavazatot meghaladó eredménnyel. A kassai és az érsekújvári választókerületben a párt összesen 139 355 szavazatot kapott, ez öt képviselői mandátumot jelentett a számára. Az érsekújvári választókerület listájáról Lelley Jenő, Jabloniczky János és Tobler János jutott be a képviselőházba. Mandátumhoz jutott a kassai kerületben Körmendy-Ékes Lajos és Szent-Ivány József. A kisgazdapárt az érsekújvári kerületben mintegy 25 ezer szavazatot kapott, ez egy mandátum megszerzésére volt elegendő a listavezető Füssy Kálmán számára. A szenátusi választások már nem változtattak az erőviszonyokon. Szenátorok lettek Koperniczky Ferenc és Schmidt Károly Jenő (keresztényszocialista), valamint Hangos István (kisgazdapárt). A két magyar párt együttesen hat képviselői és három szenátori helyet szerzett.(98) A választási kampány utolsó napjaiban kézbesítették a teljhatalmú minisztérium Magyar Nemzeti Pártot betiltó határozatát.(99) Ez azonban nem akadályozta meg abban a csehszlovák kormányköröket, hogy ugyanezen a néven, losonci székhellyel, engedélyezzenek egy ilyen nevű pártot. Ez, magát magyarnak nevező párt, alig 4 ezer szavazatot kapott és így nem jutott mandátumhoz.(100) A választások után tehát nyilvánvalóvá vált, hogy két magyar polgári párt maradt talpon. Az első parlamenti választások eredményei meghatározóak voltak az elkövetkező majd két évtizedes időszakra. Az első választások alkalmával létrejött a két magyar párt és kialakult ezek rivalizálása. Ez a két tényező másfél évtizeden keresztül együttesen határozták meg a csehszlovákiai magyar pártpolitikát.(101) Az első választások azt is megmutatták, hogy a két párt nem tudja lefedni az összes magyar választót és számolni kell erős baloldali befolyással a magyar vidékeken. Az első parlamenti választásokról két értékelés is a rendelkezésünkre áll 1920 nyaráról. Az egyiket Tuka Béla, a másikat Dr. Malcomes Béla a Barsmegyei Gazdasági Egyesület elnöke készítette a magyar kormánykörök részére. Abban mindkettő megegyezik, hogy az elért eredménnyel a magyarok nem lehetnek elégedettek, jobb is lehetett volna. Továbbá abban is mindketten egyetértenek, hogy az eredményben jelentős szerepet játszott a magyar hivatalos körök későn meghozott döntése az aktivitás vagy passzivitás kérdésében és a későn érkezett, nagyon csekély magyarországi anyagi támogatás. Tuka szerint a további okok a "Politikai akarnokok előretolakodása. Nagy visszatetszést keltett Bartal Aurél s a régi zsidó liberális ére korifeusoknak törtetése... A magyarság és még inkább a tótság politikai iskolázatlansága s a politikusok kicsinyes személyeskedése"(102) A keresztényszocialista párt vezetői és a régi történelmi Magyarország képviselői közötti ellentétre a párt éves beszámolójában is utal. "A jelölés és a választások eredménye a legnagyobb fokú idegenkedést és ellenszenvet váltotta ki a történelmi osztálynál. Lépten-nyomon hallottuk, hogy jelöltjeinket kritizálják és politikai éretlenséggel vádolják."(103) A magyar pártok vezetői, parlamenti képviselői, olyan személyekből kerültek ki, akik az államfordulat előtt nem játszottak vezető szerepet a politikai életben. Korábban az egyes felvidéki városokban a helyi politikai és gazdasági élet vezetői voltak és így kerültek bele a kisebbségi pártok szervezésébe, vezetésébe az államfordulat után. A múlt emberei, akik nem tudtak elszakadni egy 18 milliós Magyarországtól, egy volt közép-európai nagyhatalom emlékétől, nemegyszer lekicsinyléssel szóltak az új politikai elitről. A régi politikai vezetők és az új pártelit között a feszültség évekig megmaradt.(104)Jegyzetek
|