A fejlett ipari országokban tekintélyes intézetek, tanszékek sora foglalkozik a magántulajdonban levő kisvállalkozók helyzetének elemzésével és értékelésével. Nemcsak a tudományos műhelyek, de (többnyire velük szorosan együttműködve) a kormányzati rendszerhez tartozó kormányügynökségek vagy kutatócsoportok is rendszeresen jelentéseket adnak közre a kisvállalati szektor állapotáról. Az Egyesült Államok elnöke évtizedek óta éves jelentésben számol be a Kongresszusnak a kisvállalkozások helyzetéről.
E megkülönböztetett érdeklődést részben a kisvállalkozói szektor politikai súlya magyarázza. Ahol ugyanis a GDP egyharmada, az új munkahelyek többsége ebben a szektorban jön létre, illetve alakul ki, ott a versengő politikai erők aligha mutathatnak közönyt vagy akár lankadó érdeklődést. A közvetlen politikai hasznokon túl - és ez a felismerés jórészt a kutatásoknak köszönhető - a kisvállalkozások fontos szerepet játszanak a helyi társadalom stabilitásának megőrzésében, a szakmunkásképzésben. Ebben a vállalatkörben keletkezik az új termékek, technológiák jelentős része is. Ezeket a hasznos közvetett hatásokat (a közgazdaságtudomány nyelvén a pozitív externáliákat) a politikai tervezők rendre beépítik a versengő pártok programjaiba. A kutatások fontos eredménye továbbá az a felismerés - és ez hasznos információ a politikai tervezők számára -, hogy a kisvállalatokat jelentős versenyhátrányok sújtják. Ezeket elsősorban az oszthatatlan költségek okozzák. A néhány főt alkalmazó kiskereskedőnek például többnyire ugyanazt a bonyolult adóívet vagy hitelkérelem-igénylő nyomtatványt kell kitöltenie és elküldenie, mint egy nagyvállalatnak. Ennél nagyobb gondok forrása, hogy egy munkás kiképzésének, egy fejlesztőmérnök alkalmazásának vagy egy vásári kiállítóhely bérlésének költségei a bevételek jóval nagyobb hányadát kötik le a kisebb, mint a nagyobb vállalatoknál. A versenyhátrányok ellensúlyozására a fejlett ipari országokban a kisvállalat-támogatás kiterjedt intézmény- és jogrendszere jött létre. Adókedvezményekkel és hiteltámogatásokkal, újabban pedig az adminisztrációs terhek radikális csökkentésével, továbbképzési és információs központok felállításával, tanácsadással igyekeznek a hátrányokat ellensúlyozni, a szektor hasznos közvetett hatásait fokozni.

A szovjet birodalom országaiban ettől gyökeresen eltérő folyamatok zajlottak. A kommunista hatalom a kistermelőt ellenségnek, a kistermelést a rendszertől idegennek tekintette, hiszen az - mint Lenin hírhedt kijelentéséből tudjuk - "minden nap minden órájában, magától és tömegméretekben szüli a kapitalizmust és a burzsoáziát". A legtöbb szocialista országban ezért nem sokkal a hatalom átvétele után erőszakos államosítási és szövetkezetesítési kampányok keretében felszámolták nemcsak a nagy, de a kis magántulajdont is. Néhány kivételt ismerünk csupán. Az NDK-ban a hetvenes évek közepéig az ipari termelés jelentős részét adták a kis magánvállalatok, Lengyelországban magántulajdonban maradt a termőföld nagyobb része, Magyarországon pedig kisiparosok és kiskereskedők nyújtották a lakossági szolgáltatások változó, de mindig jelentős részét. Értelemszerűen a kisvállalkozások is erre a két utóbbi országra korlátozódtak a szocialista táborban. (Magyarországon lásd többek között: Gábor R. István-Horváth D. Tamás: Bukás és visszavonulás a magánkisiparban. Közgazdasági Szemle, 1987. 4. sz. 404-419. p.; Hegedüs András-Márkus Mária: A kisvállalkozó és a szocializmus. Közgazdasági Szemle, 1978. 9. sz. 1076-1096. p.; Juhász Pál: Agráripar, kisüzem, nagyüzem. Medvetánc, 1982. 1. sz. 117-141. p.; Laky Teréz: Mítoszok és valóság. Valóság, 1984. 1. sz. 1-17. p.; Rupp, Kálmán: Entrepreneurs in Red. Structure and Organizational Innovation in the Centrally Planned Economy. State University of New York Press, Albany, 1983; Vajda Ágnes: A kisiparosok és a kiskereskedők mobilitása. I-II. Statisztikai Szemle, 1987. 4. és 6. sz.)

1989 után nemcsak a két reformországban, de a magánvállalkozást korábban teljesen felszámoló országokban is gyorsan nőtt a túlnyomórészt igen kis méretű magánvállalkozások száma. A jelenség kutatására sokan vállalkoztak. Előbb az ún. kisprivatizációról (a boltok, üzlethelyiségek és vendéglők privatizálása), majd a privatizáció teljes folyamatáról jelentek meg gyors, sok adatot közlő nemzetközi összehasonlítások (Mizsei Kálmán szerk.: Privatizáció Kelet-Európában. Bp., Atlantisz-Medvetánc, 1991; Gács János-Karimov Iľdar-Schneider, Christoph M.: Small-scale Privatisation in Eastern Europe and Russia. A Historical and Comparative Perspective. Communist Economics and Economic Transformation. 1993, Vol. 5. No. 1. 61-85. p.). A nyugati mintát követve Magyarországon és Lengyelországban hamarosan létrejöttek azok az intézmények is (Budapesten a Kisvállalkozási Kutató Intézet, Varsóban az Adam Smith Research Centre), amelyek rendszeresen jelentéseket adnak ki a szektor állapotáról. Újabban már részletes történeti monográfiákat is olvashattunk a lengyel és a magyarországi kisvállalkozásokról (Róna-Tas, Ákos: The Great Surprise of the small Transformation. The Demise of Communism and the Rise of the Private Sector in Hungary. Michigan University of New York Press, Albany, 1997; Johson, Simone-Lovemann, Gary: Starting over in Eastern Europe. Harward University Press, 1995).
A bőséges kínálat ellenére tudásunk korántsem teljes. A magyar nyelven olvasók például az átalakulás első éveiben igen keveset tudhattak meg a Szlovákiában (és Romániában) is viharos ütemben növekvő számú kisvállalkozásokról, még kevesebbet a magyar kisebbséghez tartozó vállalkozók örömeiről és gondjairól. Az utóbbi időben a helyzet kedvezően változott. A Korunk hasábjain (Csiki Zoltán: Parajdi próbálkozások. Korunk, 1997. 11. sz. 109-113. p.; Brucan, Silvia: A megkísértés hat folyosója. Korunk, 1997. 3. sz. 21-31. p.), valamint a csíkszeredai kutatók időszakos kiadványaiban (Bíró A. Zoltán-Bodó Julianna-Gagyi József-Oláh Sándor-Túros Endre: Gazdasági elit a Székelyföldön változóban? Helyzet Könyvek-KAM, 1996) a romániai és különösen az erdélyi helyzetről tudósító írások jelentek meg, a kárpátaljai állapotokról pedig Csanádi Andrásék tájékoztatták a magyar olvasókat. (Csanádi András szerk.: Hagyományos térségek megélhetési szerkezete. Bp., AB Aerterno, 1998). A szlovákiai folyamatokról Lampl Zsuzsanna jóvoltából immár egy monográfia áll a rendelkezésünkre.
A könyv bevezetőjében Lampl ismerteti céljait és kutatási módszereit. A gyéren rendelkezésre álló statisztikai adatok láttán (de szerzett tudását és hajlamait is követve) a szerző a szociológia eszköztárának alkalmazása mellett kötelezte el magát. A vállalkozást folyamatként szemléli, "időben egymás után következő különböző szakaszai vannak" (8. p.), amelynek leírását elsősorban a vállalkozókkal készített mélyinterjúkból (több órás tervezett beszélgetésekből) nyert információk segítik. Az interjúk nemcsak történeteket tárnak elénk, de belőlük a vállalkozásról mint cselekvés- és létformáról is új tudásra tehetünk szert. A könyv fő információs forrása a (nem kis nehézségek árán elkészült) 86 interjú, ám az első fejezetben a szerző, betartva a tudományos közlés szabályait, a témában megjelent szlovákiai közlések másodlagos feldolgozására vállalkozik. A bemutatott kutatások elsősorban a kis és mikroméretű magánvállalatok számának gyors növekedéséről tudósítanak. A szlovákiai vállalkozók nagy többsége a leépülő állami szektorból érkezett, az átlagosnál iskolázottabb, "a derékhadat pedig a 30-50 évesek korcsoportja képezi" (26. p.). Az idősorokból kiderül, hogy a magyarok hamarább kezdtek vállalkozni, mint a szlovákok, de ez nem elsősorban kulturális, hanem regionális okokra vezethető vissza. A vállalkozások száma először Szlovákia nagyvárosaiban, illetve a magyarok által is lakott fejlettebb nyugati régiókban indult gyors növekedésnek, "Kelet felé haladva csökken a regisztrált vállalkozások száma" (28. p.).
Lampl Zsuzsanna a második fejezetben tér át saját kutatási eredményeinek ismertetésére. A vállalkozás alapításának közvetlen okaként a megkérdezettek "az önállóságra való törekvést, a jobb kereseti lehetőségek megteremtését és az önmegvalósítást említették" (31-32. p.). A szerző azonban nem áll meg itt, hanem arra az újszerű felismerésre jut, hogy "a vállalkozás beindítását egy hosszabb-rövidebb ideig tartó vajúdási szakasz előzi meg.

A folyamat elindítója a vállalkozásorientált, egyelőre azonban még nem vállalkozó személy, aki potenciálisan eleve elfogadja önmaga számára a vállalkozást, mint a jövőre vonatkozó esetleges cselekvés- és létalternatívát, még abban az esetben is, ha eredetileg egyáltalán nem állt szándékában vállalkozni" (32-33. p.).

Ahhoz, hogy kiderüljön, ki vállalkozásorientált, külső impulzusokra van szükség: "A gyakorlatban arról van szó, hogy a vállalkozásorientált személy pl. helyiséggel rendelkezik vagy felkínálják neki, szaktudása miatt felkeresik őt más vállalkozásorientált vagy már vállalkozó személyek közös vállalkozás beindítása céljából, olyan kapcsolatai vannak, amelyek eleve kínálják magukat, befektetni való pénze van, ajándékba kap egy üzletet stb." (33-34. p.).

Mindez azonban csak szükséges, de nem elégséges a vállalkozáshoz: "A vállalkozásorientáltak kihasználják a kínálkozó lehetőségeket" (34. p.). Lampl Zsuzsanna rámutat arra, hogy az ilyen személyiséggel rendelkezők a vállalkozást lehetőségnek látják, esetleg célnak tekintik, de vannak olyanok is, akik divatból vállalkoznak. Más vállalkozásorientáltak számára a vállalkozás eszköz - például lehetővé teszi életformájuk megváltoztatását. A vállalkozás kiutat is kínálhat zsákutcás élethelyzetekből.

Az elhatározás (egy tudatos kisebbségnél a vállalkozási terv) mellett kezdőtőkére is szüksége van a kezdő vállalkozónak. Ennek legfőbb forrása Szlovákiában a vállalkozó vagy a család megtakarított pénze. A megkérdezett vállalkozók szerint az egyik lehetséges külső forrás, a bankrendszer nem vállalkozásbarát: "A megkérdezettek szerint a bankszférában virágzik a korrupció. A szlovák bankrendszer alapjait tekintve rossz, mert nem úgy működik, mint más vállalkozás. Nem mer kockáztatni, csak a rövid távú nyereség érdekli, ezért nem támogatja a vállalkozók sok ötletét - persze azért vállalkozója válogatja. Csak a biztos dolgokra ad hitelt - megint csak nem mindenkinek. Tőkebefektetőként nem működik, inkább csak a kamatokat szedi, és a tőkét márványpalotákba fagyasztva tárolja" (54. p.).

Állami, alapítványi támogatásra is kevesen építették vállalkozásukat. A szlovákiai vállalkozók sokat panaszkodnak a papírmunka terheire, még többet a hivatalok viselkedésére: "A megkérdezettek szerint a hivatalnokok általánosságban érdektelen magatartást tanúsítanak ügyfeleikkel szemben, ám ha ez az ügyfél történetesen vállalkozó, akkor ez az érdektelenség lappangó vagy akár nyílt ellenszenvvé alakul át." (46. p.) A vállalkozók szerint "az alapítványok részrehajlók, az állami támogatást nyújtó szubjektumok pedig meghallgatják a vállalkozót, egyetértenek vele, s a végén sajnálkozva kijelentik, hogy nincs pénzük" (39. p.). Ráadásul a megkérdezett vállalkozók nagy többsége szerint "A támogatás alapvető szempontja nem a vállalkozás eredményessége, hanem az ismeretség, a korrupció" (52. p.). Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy összehasonlítva a csehországi társaikéval "Szlovákiában aránytalanul magas a vállalkozók, elsősorban az önfoglalkoztató kisvállalkozók és a természetes személyek adóterhelése" (91. p.).

A szlovákiai kisvállalkozók a barátságtalan környezet ellenére sem adják fel: "egyetlen megkérdezett sem foglalkozik komolyan a vállalkozás befejezésének a gondolatával." (55. p.) Nem vette el kedvüket a kezdeti tapasztalatlanság és az sem, hogy a korábban oly ígéretes hiánypiacok lassan telítődnek. A barátságtalan környezet azonban számos kedvezőtlen mellékhatással jár. Lampl Zsuzsanna a harmadik fejezetben számos példával illusztrálja, hogy a nem családi tulajdonú vállalkozásokon belül a tulajdonosok között kialakult viták miként teszik lehetetlenné a vállalkozás folytatását. Kiderül az is, hogy a vállalkozók és az alkalmazottak között is gyakorta elmérgesedik a korábban kiegyensúlyozott viszony, nő a kölcsönös bizalmatlanság. És a hiánygazdaságban oly megértő szervilis vásárlók a versenypiacokon egyre keményebben érvényesítik érdekeiket. E hatások együttes következményeként a vállalkozók jelentős csoportjai a túlélésre és nem a növekedésre rendezkednek be: "A kiskereskedelemben és a szolgáltatásokban tevékenykedők többsége ezért nem is tervez komolyabb beruházásokat, nagyobb változásokat, megelégszik azzal, ha legalább olyan mértékben fenn tudja tartani vállalkozását, hogy eltarthassa belőle a családját." (57. p.)

A szép magyar nyelven írt, információkban, érdekes megállapításokban igen gazdag és jól szerkesztett könyv olvasója joggal kérdezheti: mennyiben tér el a szlovákiai kisvállalkozók sorsa a más országokban tevékenykedő társaikétól?
Lampl Zsuzsanna sajnos nem vállalkozott nemzetközi összehasonlításra - ez talán a könyv egyetlen komoly hiányossága. Az olvasó-bírálónak úgy tűnik, hogy a szlovákiai kisvállalkozók hasonló versenyhátrányokkal lépnek a piacra, mint a fejlett országokban élők. Az aránytalanul nagy papírmunka terheit, "a hivatalok packázásait" éppúgy el kell szenvedniük, mint a bankok hátrányos hitelezési gyakorlatát vagy az egyre nagyobb számban jelentkező nagyvállalati versenytársak agresszív piaci harcmodorát. Nagy különbségek lehetnek azonban a hátrányok mértékében. A könyv olvastán az a benyomásunk, hogy Szlovákiában - legalábbis az előző kormányok alatt - nem került sor a versenyhátrányokat ellensúlyozó központi vagy önkormányzati kisvállalat-támogatási politika és intézményrendszer tudatos kiépítésére, vagy ha igen, akkor ez nem sok eredménnyel járt. A mértékkel kapcsolatos további bizonytalanságok forrása, hogy Lampl Zsuzsannának a vizsgált időszak rövidsége miatt nem volt módja az üzleti ciklus hatásainak kiszűrésére. Nem tudjuk, hogy a kisvállalkozók beruházáskerülő, kiváró magatartása csupán a gazdasági visszaesésre adott egyszeri válasz vagy egy hosszú távú stratégia része. A magyar- és lengyelországi gazdasági fellendülés nagy nyerteseit nem a kis-, hanem a nagy nemzetközi vállalatok között kell keresnünk - ám ez még nem zárja ki azt, hogy Szlovákiában valami csoda folytán a kicsik söprik be a majdani fellendülés hasznait.

És végül egy igen fogas kérdés, melyet a könyv olvasása közben fogalmazott meg a maga számára a recenzens, és amelyre azóta is keresi a választ. Korábban, a múlt meghatározta fejlődésre hivatkozók érveit elfogadva, úgy gondoltam, hogy a magyarországi és a lengyel vállalkozók a szocializmus reformjainak hozadékából, az akkor felhalmozott vállalkozói tapasztalatokat felhasználva indították vagy folytatták vállalkozásaikat. Lampl Zsuzsanna könyve arról is szól, hogy a vállalkozói készségeket tömegesen és sikeresen sajátították el olyanok is, akik egy kemény diktatúrában korábban nem léphettek önállóan a javak és szolgáltatások piacaira. Igaza lenne azoknak a közgazdászoknak, akik szerint a gazdálkodási hagyomány szerepe elhanyagolható, hiszen a homo economicus, ha a feltételek adottak, azonnal képes a hasznok és a költségek összevetésére, a piaci lehetőségek közötti racionális választásra?
Már ez a kérdés is jelzi, hogy Lampl Zsuzsanna gondolatébresztő és fontos könyvvel ajándékozta meg az érdeklődő olvasót határon innen és túl.