A nemzeti kisebbségeknek és a demokráciának, tehát a démosz uralmának kapcsolata köztudottan problematikus. E problémakör lényege abban a kérdésben foglalható össze, hogy beletartozik-e az adott kisebbség korunk démoszába, avagy sem. Már az antik demokráciában is voltak olyan társadalmi rétegek, amelyek ugyan az adott városállamban éltek, ám tagjaik nem voltak teljes jogú polgárok, azaz közügyekben nem dönthettek, nem foglalhatták el az állami hivatalok bármelyikét.
Az állampolgárság modern formája, az általános választójog korunk képviseleti demokráciáiban de jure megoldja a problémát, de facto azonban gyakran nem. A törvények ugyan formálisan minden felnőtt polgár számára lehetővé teszik az állami funkciók betöltését, ám mindenki tudja, hogy a valóság egészen más. Tudjuk, hogy számos újkori állam politikai közössége nemzeti jellemzők alapján szerveződik, s az állam más nemzeti jellemzőkkel bíró kisebbségi csoportjait nem tekinti saját integráns részének, e kisebbségek tagjait a valóságban nem tartja állama teljes jogú polgárainak. Rabszolgának nem adják el ezeket a személyeket manapság, ez igaz, ám a modern demokráciák többségi elvének segítségével a valós életben szisztematikusan kirekesztik őket az állam intézményeiből, sőt ahol csak lehet, a társadalom legjelentősebb folyamatainak effektív befolyásolásából is. A többség hozzáigazítja az állam különféle mechanizmusait a nemzeti szelekcióhoz, amelyben a nemzeti hovatartozás előbbre való, mint a tehetség, a felkészültség, a politikai nézetek vagy általában az emberi értékek. Ez a szelekció formalizált módon egyes alkotmányokban, illetve különféle törvényekben és rendeletekben is megjelenik. A modern Európában ügyelni kell e dokumentumok, illetve jogi aktusok nemzetközi védhetőségére, ezért ezek megfogalmazása gyakran jól megfontoltan és céltudatosan kétértelmű. Otthon az állami hivatalnokok azonban pontosan ismerik e szövegek tényleges értelmét és alkalmazásuk módját, és persze jól ismerik a kisebbségben élők is.

E "részleges" jogú polgárok az ilyen helyzetben általában vagy megpróbálkoznak saját démoszuk kialakításával, amelyben ők válnak teljes jogú polgárokká, vagy megkísérlik felcserélni az őket el nem fogadó démoszt olyanra, amelyben de facto is teljes jogúvá válnak. Az állam pedig mindent megtesz azért, hogy meghiúsítsa e szándékok megvalósítását, ám ehhez meg kell változtatnia a demokrácia értékrendjét és intézményrendszerét. Az értékrendet abban az értelemben, hogy a szabadság és egyenlőség elvével szemben meg kell indokolnia a lakosság egy részének egyenlőtlenségét és szabadságának korlátozását a többiekével szemben. Az intézményeket pedig abban az értelemben, hogy alkalmassá tegye őket az effektív kontraszelekcióra s természetesen a lakosság egy részének ellenőrzésére, aktivitásaik akadályozására.

Az állam efféle próbálkozásai a nemzeti kisebbségekben csak erősítik a politikai közösséghez nem tartozás hagyományait: erőszakos meghódításuk emlékét stratégiai, gazdasági, geopolitikai okokból, deportálásuk, fizikai likvidálásuk, jogfosztottságuk időszakainak hagyományvilágát - és ez a sor századunk Európájában meglehetősen hosszú. Tehát élővé teszi emberi és polgári jogaik céltudatos megsértésének hagyományait, amelyek világosan jelzik, hogy az adott politikai rendszer a valóságban nem a demokrácia, hanem a nemzeti uralom elveire épül. S ami az előbbinél is fontosabb, gyengítik az együttműködés hagyományait, a közös sikerek emlékét, a közös személyiségek teljesítményeinek jelentőségét, kultúrájuk közös értékeit, az egyes nemzeti kultúrák értékes sajátosságairól nem is beszélve.

Egyszóval ebben az atmoszférában a demokrácia elvei alárendelődnek a nemzeti agresszivitás elveinek. Sőt, az egymással konfliktusba kerülő csoportok körében az agresszivitást céltudatosan fokozzák, hogy az így kialakult értékrend az univerzális emberi és polgári jogokat viszonylagossá tegye, főképpen pedig az emberi méltóságot. Az ilyenné tett társadalmi légkörrel viszont indokolni lehet az állami intézményrendszer centralizálását.

Ezen a ponton kezdi a megoldatlan nemzetiségi kérdés legitimálni a demokrácia korlátozását, és a demokrácia korlátozása elkezdi élni saját életét. A centralizált intézményrendszer ugyanis az állam mindegyik polgára ellen felhasználható. Ugyanakkor központosításának fenntartásáért éltetnie kell a nemzetiségi feszültséget. Az ilyen helyzet fenntartásában érdekeltté vált csoportok mindent megtesznek a nemzetiségi megbékélésre törekvők ellehetetlenítéséért. Minden lehetséges eszközzel demonstrálják, hogy ezek az úgynevezett demokraták a valóságban veszélyeztetik a nemzeti érdekeket, az általuk meghirdetett plurális intézményrendszer megakadályozza a nemzet ellenségei fölötti győzelmet. Az ő értékrendjük saját nemzetük veszélyeztetésének értékrendje, ezért megengedett, sőt indokolt antidemokratikus eszközök alkalmazása velük szemben.
A nemzet ellenségeihez való bármiféle közeledés engedménynek minősül. Engedményeket pedig csak külső nyomás kényszeríthet ki, s csak ilyen kényszerrel igazolható a saját nemzeti közvélemény előtt. Mindegyik fél tudatosítja, hogy az engedmények kikényszerítéséhez erő kell. Ezért szövetségeseket keres, olyanokat, akik támogatják harcát a nemzet ellenségeivel szemben, és persze a harc eszközeit is, például a demokrácia korlátozását. Azaz a centralizált intézményrendszer, valamint az agresszív értékrend fenntartásáért indokolt, sőt helyes egy külső hatalom segítségére támaszkodni, és persze ellenszolgáltatásképpen nemzetközi színtéren támogatni kell az ilyen hatalmat. Egyszóval segíteni kell az ő agresszivitását saját agresszivitásunk támogatásáért.

Európában egyre több példát látunk arra, hogy ki lehet törni e bűvös körből, s az őshonos nemzeti kisebbségeket sikeresen lehet inkorporálni a modern démoszba. Az Európai Unió tagállamainak többségében már végbement ez a folyamat, illetve e téren ígéretes fejlődés tapasztalható. Ugyanakkor láthatóvá vált, hogy a nemzeti kisebbségek inkorporációja nem gyengíti az államokat, hanem erősíti őket. Az erőre épített egységet az egyetértésen alapuló együttműködés váltja fel. Ilyen helyzetben az adott ország aggodalom nélkül fejlesztheti együttműködését szomszédaival akkor, amikor nagy régiók alakítása a fejlődés jelentős forrásává válik. Vagy például az önkormányzatok különféle formái és szintjei félelem nélkül erősíthetők. Méghozzá egy olyan korban, amelyben az egyéni és csoportkreativitás maximalizálásától függ a legnagyobb nemzeti kultúrák jövője is. A globalizáció más technikákat követel meg a sikerek eléréséhez, mint a nemzetállamok kora. Napjainkban Szlovákiában sokan értetlenül szemlélik a Nagy-Britanniában történteket, mivel szerintük semmilyen külső hatalom sem kényszeríti Nagy-Britanniát arra, hogy sajátos jogokat biztosítson Skóciának és Walesnek. A valóságban azonban több, egymással összefüggő "kényszer" is létezik, csak ezek éppen mások, mint a nemzetállamok korában megszokottak. Elég csak a globalizációt, az intézmények effektivizálásának szükségességét és a társadalmi igazságosság új felfogásának terjedését említenünk.

Ennek a folyamatnak persze az általános szabályszerűségein túl megvannak az egyes országokra és helyzetekre jellemző sajátosságai. Szlovákiában szintén konkrét problémák konkrét megoldásának módjait kell megtalálni. A megfelelő intézményrendszer kigondolása és racionális megindoklása a politikusok és szakértők jóakarata esetén nem jelentene elméleti problémát. Az említett jóakarat megteremtése az égető probléma. Nélküle ugyanis aligha képzelhető el a kooperációra épülő stabil megegyezés. Ennek megteremtése azonban csak úgy lehetséges, ha őszintén szembenézünk a nemzeti agresszivitás erős irracionális elemeivel, melyeknek szintén megvannak a szlovákiai specifikumai. Velük kapcsolatban egyértelműen állást kell foglalniuk a megegyezés híveinek. Méghozzá a probléma jellegéből fakadóan demonstratívan és koordináltan, vállalva az előítéletek megbolygatásának veszélyét. Mind jövőnkre, mind pedig emberi méltóságunkra nézve ugyanis ez a kisebbik veszély.

Az Anton Tunega Alapítvány által 1998. február 16-án megrendezett "Nemzeti kisebbségek - a Szlovák Demokratikus Koalíció alternatívája Szlovákia számára" című konferencián elhangzott előadás rövidített változata.