Báró Vay Miklós.

Alig van Magyarországon jelenleg férfiu, ki a hajdani közélet többféle ágában szentelte volna tehetségét a haza közérdekeinek, kinek erejét több oldalról vette volna igénybe a király és nemzet, s ki különösen a magyar protestáns egyházi téren fényesebb érdemekkel birna, mint báró Vay Miklós, a magas származásu hazafi, kit fiatal korától kezdve ritka lelki tehetségei és tudományos műveltsége, valamint elbájoló szónoki ereje és szerencsés külső személyes tulajdonai idő folytán a legnépszerübb férfiak sorába emelének. Rövid vázlatát nyujtjuk ezuttal e nagy tapasztalatu élet egyes mozzanatainak, a rendelkezésünkre álló legujabb források után.*

Báró Vay Miklós született Borsodmegye Alsó-Zsolca nevü helységében 1802-dik év april 29-dik napján. A sokat igérő gyermeknek Váradi Szabó János, a Pestalozzi intézetében képzett nevelő lett vezére és igy azon magasztos nevelési elvek befolyása alatt növekedett, melyektől ama kor a társadalom ujjászületését várta és remélte. A felsőbb tudományokat a pesti egyetem tanáraitól nagy részben magánleczkéken hallgatta; némelyeket nyilvánosan is, mint Schediust, Schwartnert, Wezerlét, Tomcsányit és Wutecsitet, kik kedves tanitói voltak. – Cleynman pesti német lelkész által konfirmáltatott s tőle tanulta igen terjedelmesen az egyház-történetet, dogmatikát s egyéb hittudományokat.

Letevén a vizsgálatot a hazai törvényekből is, Bárczay Pál pestmegyei alispán mellett lett patvarista, Szögyényi Zsigmond személynöknél jurátus. Bevégezvén iskoláit s joggyakorlati pályáját, 1823-ban Bécsbe ment, ott az egyetemben s polytechnikumban magát tovább képezendő s kivált az idegen nyelvekbeni gyakorlat végett.

Épen külföldi utra, különösen a heidelbergi egyetembe szándékozott, midőn atyját, tábornok b. Vay Miklóst hirtelen elveszté s kénytelen volt, most is élő 85 éves édesanyja báró Adelstein Johanna segitségére haza sietni s örökségét átvenni. Életét a közpályától elvonultan magánügyeinek akarta szentelni, de magas tehetségei csakhamar elvonultságából a közügyek terére szóliták, hol is pályafutása folytonos diadalmenethez volt hasonló. 1825-ben akkori zempléni főispáni helyettes, később hétszemélynök, tornai főispán s koronaőr Szilassy József által, a rendek kértére, aljegyzőnek neveztetett. Még azon évben megjelent az országgyülési felső táblánál, inkább, hogy tanuljon, mint hogy részt vegyen a tanácskozásokban. – 1827-ben főjegyzővé neveztetett, de még azon évben egyhangulag első alispánnak választották a zempléni rendek, később pedig kamarássá nevezte ki Ferencz király. Az 1840-ki országgyülésre követül küldé a zempléni nemesség s ezen országgyülés után 1831-ben udvari kanczellár gr. Reviczky Ádám kértére, annak, mint borsodi főispánnak administrátorává neveztetett ki ő felsége által. Még azon évben a kolera által előidézett pórlázadás lecsendesitésére Borsod-, Heves-, Nógrád-, Gömör-, Tornamegyékben s a Jászságon királyi biztossá neveztetett. E téreni szerencsés müködése jutalmául a királyi táblánál, gróf Teleki József helyére táblabárónak neveztetett, honnan 1844-ben hétszemélynöki méltóságra emeltetett. Még azon évben Magyarország rendei koronaőrül választották, mely alkalommal, szerzett érdemei törvénybe iktattattak. 1845-ben fölmentetvén Borsodmegye kormányzásától, a budai helytartó-tanácshoz tétetett át, hol rendes elnök volt, ha a nádor vagy tárnok e részben akadályoztattak. Mint ilyen nyerte a belső titkos tanácsosi czimet. –1846-ban kitörvén a gácsországi lázadás, a felség Magyarország felső részébe küldé teljhatalmu kormánybiztosnak, minek következtében szent István király rendje nagy keresztes vitézévé neveztetett ki. 1847-ben a Kárpát vidéken éhség mutatkozván, ismét királyi biztosul küldetett ki, nagy mennyiségü segélypénz kiosztása végett. – Eljárásával megelégedvén a felség, kötelességévé tette, hogy főherczeg Istvánnal, nádorrá választatása előtt utazza be az országot s kapcsolt részeket, mit nehány hó alatt meg is tett, az 1848-ki országgyülésen mint koronaőr a dignitariusok közt foglalt helyet, ennek végeztével pedig István főherczeg által Erdélybe küldetett kormánybiztosul, később gróf Batthyány Lajos helyébe ugyanaz nevezte ki miniszterelnökül, mit azonban nem fogadott el. Ugyanazon év oktober havában Ferdinánd király is azzá nevezte.

1849-ben bevégzé politikai pályáját s lemondott minden hivataláról, a koronaőrséget kivéve. – Mindamellett az akkori gyász-eseméynek hullámai az ő feje fölött is összecsaptak s kiállott szenvedések után 1850-ben magányba vonult s a tudománynak és gazdaságnak élt.

Azonban b. Vay működésének egyik legszebb tere az egyházi tér volt, melyen mindenki osztatlan tiszteletét kiérdemlé.

Olvasóink legnagyobb része b. Vayt mint a prot. vallás egyik leghivebb bajnokát ismeri. Csakugyan mind elejétől fogva, bár a politikai pálya csaknem egész életét vette igénybe, mégis megtudta magát osztani ugy, hogy a haza szolgálata mellett szent vallása érdekében is megtette mindazt, a mit az tőle mint buzgó ősök ivadékától várt és követelt. Tizenkét évig viselte a Szathmár városi egyház s iskola főgondnokságát. 1840–1849-ig főgondnoka volt a tiszántuli egyházkerületnek s debreczeni kollegiumnak, mit csak a válságos idők miatt tett le.

Báró Vay Miklós, a legfőbb hivatalokon villámgyorsasággal áthaladt férfiu, a magyar Akademia igazgató tagja, a bécsi, magyar és bádeni gazdasági egylet tagja, majd minden szabad királyi város polgára, Fiume és Buccari patriciusa s negyven megye táblabirája magányba vonult s kiállott szenvedése után 1857-ig nem jelent meg közhelyeken; de midőn a septmeber 1-én kiadott legkegyelmesebb cs. pátens miatt felmerült mozgalmak megindultak, kilépett csöndes magányából s mint egyszerü polgár megjelent az 1859. november 15-én Miskolczon tartott egyházkerületi gyülésen.

A multak dicső emléke, mint fénysugár tünt fel homloka körül s a tiszamelléki egyház-kerület a többi testvér-egyházkerületekkel egyetértve őt választotta, hogy az egyetemes protestantismus ohajtásait s kérelmét a trón zsámolyához vigye, mely kiküldetésében oly buzgósággal járt el, hogy egyház-kerülete csaknem egyhangulag őt választotta főgondnokául* s a május 15-diki legfelsőbb kézirat, melyben a prot. vallás szabadsága visszaadatik, nagy részben az ő befolyásának eredménye.

Ez báró Vay Miklós politikai s egyházi életének rövid vázlata s valóban el lehet róla mondani, hogy őt a nemzet tenyerén hordozta s királya kitüntette s különösen méltó arra, hogy neve s képe ott ragyogjon a haza jeles fiainak Pantheonában.

BÁRÓ VAY MIKLÓS