Garibaldi József olasz tábornok.


GARIBALDI JÓZSEF.

Többször kifejtett nézetünk szerint igen érdekesnek, s a nap nagy eseményeit figyelemmel kisérő közönség tájékozására nézve tanulságosnak tartjuk, szinről szinre ismerni azon férfiakat, kiknek napjaink történetében kiváló szerep jutott. A „Vasárnapi Ujság” folytonos kitartással közli évek óta illy férfiak ismertetéseit s ezek olvasóink részéről mindenkor érdemlett figyelemben részesülnek. Pillanatainkat széthordozzuk a világ eseményeinek nagy szinhelyén s a mint például nehány év előtt a krimiai hadjárat férfiainak arczképeit közöltük az innenső s tulsó táborból: szintugy meg kelle most is emlékeznünk az olasz csatatér kiváló egyéniségeiről. Hátra van még emlékeznünk azon férfiuról, kinek neve legnagyobb népszerüséggel bir régibb idő óta az olasz földön, bár a közel mult hadjáratban a rábizott önálló és fontos állásban csak mellék és segédszerep jutott neki osztályrészül. Ki tudná megmondani, hogy nevével nem fogunk-e még ezután is gyakran találkozni?

Garibaldi Józsefet, a volt szárdiniai tábornokot és a havasi vadászcsapat volt parancsnokát, sok mindenféle rajzban láthattuk már. Róla és viselt dolgairól egész könyveket, regényeket irtak már mindenféle nyelveken; az egyik párt égig magasztalja, a másik földig alázza. – Lássuk életirásának adatait; hadd szóljanak helyettünk tettei.

Született 1807-ben julius 14-én Nizzában. Kora ifjuságában szárd tengerészi szolgálatba lépett s már ekkor figyelmet gerjesztett rettenthetlensége. Alig 17 éves korában a fiatal olaszok sorába állt, kik Turinból kiindulva 1821-ben hazájukat, mint köztársaságot akarták visszaállitani. – Az öszeesküvés nem sikerülvén, Sveiczba s innét Francziaországba vonult. – 1822-ben Dél-Amerikában katonai szolgálatot vállalt. 1834-ben résztvett a savoyei becsapásban, melly Sveiczból akarta Piemontot fellázitni.

Utóbb mint tengerésztiszt Afrikában a Tunisi bey szolgálatába lépett, de rövid idő mulva Amerikába ment, hol az Uruguay köztársaságnál alkalmazást nyervén, rövid idő mulva a Buenos-Ayres ellen működő hajóhad parancsnokává küzdötte fel magát. Ez állomásában mind addig megmaradt, mig csak az angol és franczia hajók Montevideót ostromzár alá nem vették. – Ezután a Rosas elleni hadjáratban vett részt, mint független csapatvezér, ma lovasság, holnap ismét gyalogság élén. Guerilla-vezérré képződését e hadjáratban nyerte.

Kitörvén a háboru Szárdinia és Ausztria közt, Garibaldi 1848. jun. 29-én Genuában kiszállt, szabadcsapatot alakotott és már julius közepén Milanó felé nyomult. Miután az osztrák seregek Custozzánál győztek s Milanót is ujra visszafoglalták s a piemonti seregnek tulnyomó számmal álltak ellenében, – Garibaldi még sem tért vissza, hanem comón fölül erősitet táborba vonult 3000 főből álló csapatával s oda nyilatkozott, hogy daczára az Ausztria s Szárdinia közt kötött fegyvernyugvásnak, a harczot folytatni fogja az „olasz függetlenségért.” Ez hallatlan merész tett volt tőle, kivált miután csapata többnyire zabolátlan, fegyelmezetlen egyénekből sereglett össze, melly az osztrákok első támadását is alig állta ki, elszéledt és Sveiczba menekült. Garibaldi maga, nehány kisérőivel Olaszországban rejtőzött s novemberben hirtelen föllépett Toskánában; itt, valamint a pápai államban is szabadcsapatokat gyüjtött s Rómába vonult, mellyet azután a francziák ellen védett, azon francziák ellen, kiknek oldala mellett minap Olaszország függetlenségeért harczolt. Rómában jun. 1-én alezredesnek választották meg; február 20-án fővezérnek nevezték ki s a nyughatatlan férfiu még e hóban, eredménydus becsapást intézett a nápolyi területre, de honnét csakhamar vissza kelle térnie, mert april végén, a mostani franczia császár, akkor a franczia köztársaság elnöke által küldöt csapatok Róma ellen vonultak, itt a köztársaságot leküzdendők s a pápát székébe visszahelyezendők. – Garibaldi april 30-án az Oudinot által vezérelt francziákat megverte, Róma alól elüzte, melly győzelmét ügyesen felhasználva, a Róma ellen érkező nápolyi 5000-nyi sereget Palestronál megverte, tiz nappal később Velletrinél szétugratta s egész Terracina- és Arci-ig előre nyomult.

De a francziák ujra fenyegették s ostrom alá fogták Rómát, honnét, midőn azt tovább védnie lehetlen volt, Garibaldi jun. 30-án kivonult s 2500 gyalogból s 400 lovasból álló csapatával az osztrák s franczia seregeken át utat tört magának San-Marinóig. – Azután Toskanába ment, de Monte-Maggionál az osztrákok megtámadták. A szerencse elhagyni látszott őt. Ezután a még az osztrákoktól ostromolt s be nem vett Velenczébe akarta magát egyes hajókon becsempészni. De ez sem sikerült. Csak alig menekülhetett meg nejével, Leontá-val, a szép mexicói kreól nővel, ki minden küzdelmeiben, csatáiban oldala mellett állt és vele küzdött.

Most Genuába s innét Afrikába tunisba ment, hol azonban nem nyervén el az ohajtott állomást, 1850-ben Gibraltáron át Uj-Yorkba utazott. Bekalandozta Észak-Amerika nagy részét; darab ideig Kaliforniában is tartózkodott. Ezután rövid időre, mint csapatvezér Peru-ban volt, honnét émint hajóskapitány 1852-ben Chinába vitorlázott. 1853-ban a perui hadsereg fővezérségével kinálták meg, később pedig mint genuai hajóskapitány, az afrikai partok körül járt, mignem a mostani háboru ismét fegyverre szólitota s a szárdiniai király tábornokká s az olasz szabad csapatokból alakult havasi vadászcsapat parancsnokává nevezte ki.

Legujabb müködését olvasóink máshonnan ismerik, hogy t. i. elszánt vakmerő csapatjával s minden ágyu s lovasság nélkül a szárd-franczia sereg részéről a támadást megkezdte s első volt, ki vakmerően utat tört előre. – Valamint az egész hadjáratnak, ugy az ő működésének is véget vetett a rögtöni villafrancai béke.

Tudva van az is, hogy Garibaldi legujabban a piemonti tábornokságból kilépvén, mint toskánai tábornok a felállitandó „középolaszországi hadsereg” vezérévé volt kiszemelve.

A Garibaldi-féle szabadcsapat is fel van oszolva s a piemonti rendes seregnek lett kiegészitő része – az olasz ügyek végleges rendezéseig.