Nyugat · / · 1941 · / · 1941. 8. szám · / · Figyelő

Bóka László: Magyar szófejtő szótár
Bárczi Géza könyve - Egyetemi Nyomda

Már Gombocz Zoltán fejében is felmerült az az ötlet, hogy - addig is, míg elkészül az Etymologiai Szótár - közzé kéne tenni egy kisebbigényű szófejtő szótárt. Neki volt is egy ilyen szógyüjteménye (vajjon mi lett azzal? tudomásom szerint az azóta szintén elhúnyt Tolnai Vilmosnál volt), de halálával ez a terv is elhalt, - azt hittük örökre. Nagy öröm, tudománynak, irodalomnak közös öröme, hogy Bárczi Géza most mégis megvalósította. A Magyar Szófejtő Szótár - bár bírálatot írni róla egyelőre korai s elhamarkodott feladat, rendszeres használata s tüzetes tanulmányozása előtt - nagyigényű munka. Hálával fogadtunk volna egy amolyan Zseb-Larousse-szerű kiadványt is, Bárczi szótára azonban sokkal több ennél. Körülbelül hatezer címszavában az érdeklődő olvasó a magyar köznyelv alapszavait származékaival együtt leli meg, megtudja első előfordulásának korát s helyét, eredetét, illetve az eredetére vonatkozó valószínű feltevéseket, megtalálja az eredetre vonatkozó elméletet támogató rokon- vagy idegennyelvi egyeztetések alapjául szolgáló szavakat s a szó eredetének fontosabb irodalmát. Ahol szükséges, utalás történik a szó jelentéstörténetére, ami a szótár művelődéstörténeti értékét emeli. A származékok felsorolásánál sem hiányoznak az időrendi s irodalmi utalások. A szótárt alapos, körültekintő «Tájékoztató» vezeti be s teszi alkalmassá arra, hogy azok is használhassák, akiknek készült, a magyar közönség művelt tagjai.

A hatezer címszóba természetesen nem férhet bele a magyar nyelv teljes szókészlete, de a szótár felületes átböngészése meggyőzheti az olvasót, hogy Bárczi szóanyaga kiválóan alkalmas, hogy belőle a magyar nyelv eredetkérdéseiben alapvető tájékozódást szerezhessen, a magyar nyelv szógazdagságát, annak jellegét megismerhesse. Rendeltetésén túlmenő érdeme, hogy a magyar nyelvtudomány műhelyébe is bevezet, eredményeinek összefoglalásával: a szótár a magyar nyelvtudomány minden idevágó alkotását felöleli, 1940 őszéig. Ismételjük: bírálni a szótárt egyelőre korai lenne. Ha van bíráló szempont, mely felületes átnézése után felmerülhet, az csak egy s az sem tartalmát, pontosságát, megbízhatóságát érinti, s az is vitatható. Nevezetesen az, hogy Bárczi az idegen szavak átírásában nem követi a magyar és általában a finnugor nyelvtudományban szokásos hangjelölést, hanem egy egyszerűbbet használ. Gyakorlati céljának ez talán megfelel, mégis az az aggály merült fel bennünk, nem lett volna-é helyesebb mégis a tudományos szokáshoz ragaszkodni? Ez ugyan nagy terhet róna az olvasóra, de azzal az előnnyel járt volna, hogy ha Bárczi utalásai nyomán a tudományos irodalomhoz fordulna valaki, bővebb ismeretekre vágyva, akkor friss érdeklődése nem ütköznék a kétféle hangjelölés közötti különbség áthidalásának akadályába. Ez az aggály azonban eltörpül amellett az öröm mellett, mely azoknak része, kik nyelvünk ügyét szívükön viselik. Gombocz és Melich nagy kezdeménye, mely most teljesen Melich vállaira szakadt, természetszerűleg lassan halad, az Etymologiai Szótár mostanában fordul majd a g-be: míg be nem fejeződik, Bárczi Szófejtő Szótára nélkülözhetetlen. Áldozatos, nagy munkáját dícsérve, nem hallgathatunk el valamit: néhány esztendeje Eckhardt Sándor, a Pázmány Egyetem francia irodalmi tanszékének tanára emelt szót a magyar irály elszíntelenedése ellen, a magyar nyelv jelentéstani és széptani kérdéseinek egyik legbuzgóbb munkása Zolnai Béla, a kolozsvári egyetem francia tanára s legnagyobb magyar nyelvészünk, Gombocz Zoltán romanistának indult. Bárczi Géza is (bár nem vendég a magyar nyelvtudományban, nyelvünk ófrancia jövevényszavaival ő foglalkozott tervszerűen először) a francia nyelvtudomány kutatója. Több ez, mint véletlen.