Nyugat · / · 1941 · / · 1941. 7. szám · / · Figyelő

Illyés Gyula: Sértő Kálmán

Élete jelentősebb, mint művei. Példa, szomorú s ijesztő példázata annak, ami történhetik a polgárosultságban még a jó tehetségű paraszttal is, ha kivész lelkéből a falu természetes nehézkedése, ha egyensúlyát veszti.

Pestre érkezésének első hetében láttam először. Akkor már elolvastam füzeteit; üde, tiszta hangú verseket is találtam bennük a rengeteg próbálkozás között. Bár ezek is meghatóak voltak, ha mással nem, az igyekezettel. Az egyik hosszú, másféloldalas versnek ez volt a címe: Szonett. Mit mondhattam néki róluk? Hogy tanuljon, tanuljon és vigyázzon magára. Hogy helyzeti előnye a tomboló parasztdivatban veszély is lehet. S hogy könnyebbsége épp felelőssége is.

Rá egy-két hétre érte utol a dicsőség. Ismét felkeresett. Akkor már előkelő pártfogójánál lakott.

- Nagy magyar az, - mondta róla. Arcán mosoly bujkált.

Megkérdeztem, miért.

- Otthon egész nap magyar ruhában jár. Csupa zsinór, meg vitézkötés a kabátja.

Nem értettem.

- Még az az ing-féléje is, - magyarázta tovább.

Már a kelleténél is többet értettem. Azt akarta tudtomra adni, hogy a hosszú házikabátot nézte díszmagyarnak. S én azt sejdítettem, hogy a mulattatás kedvéért, készakarva mutatkozik ilyen tájékozatlan-egyszerűnek.

Aztán évekig csak hallottam róla. Sorsa, megélhetése belekényszerítette ebbe az úr-pukkasztó, de a végén mindig úr-nevettető vidéki tájékozatlanságba, nyerseségbe. Konokan csak üdeséget, paraszti esetlenséget vártak tőle, Baczur Gazsi szavait. Alja-színészek, zúg-ujságírók közt élt; az már iszonyat volt, amit hallottam, hogy ezek mit vártak tőle, hogy bántak vele. Voltak jóakarói is, hasztalan. Ivott, megbetegedett. Prózai írásai a korszak revolver-lapjainak voltak heti eseményei. Méltán féltettem. Írtam neki, hogy ne igyon, ne folytassa ezt, ne adja oda magát.

Cikkben, versben, hosszú levélben felelt, mindegyikben más hangot ütve meg. Ismét találkoztunk.

Arról beszélgettünk, hogy aki megőrzi paraszti mivoltát, az a polgárosultságban csak mindennel szembeszegülő lázadó lehet, vagy szolga; még jobban, mint otthon.

- Mert itt több a parancsoló - mondta.

Tragédiája az volt, hogy hazulról hozott, eredeti, valóban ősi tehetségét itt nem tudta gyarapítani, fölvértezni sem. Tragédiája, akár az első áldozat, az orosz Jeszenyin esetében, egy kicsit osztálya tragédiája is: ilyen árvaságra küldi fiait az még a hírnév útján is.

Lapozom verseit: föl-fölcsillan bennük az üdeség, aztán a harag, a keserűség; igazi tartalmat a költő élete, ez a tragédia tölt beléjük. Az olvasót az rendítheti meg, ami hajdan oly könnyen megmosolyogtatta: hogy ki írta mindezt.