Nyugat · / · 1941 · / · 1941. 4. szám · / · Figyelő
Nemcsak hogy verset nem írok régen, de azt is kerülöm, nem tudom mióta, hogy versről írjak. Jaj, annyi elnémulnivalóm, annyi nemírnivalóm van. Ó, de jó annak, akinek a szíve felenged, cseppenni kezd róla ütemesen a jég. De jót is teszen avval a véletlen kevés valakivel, aki lehajtja a vers fölé homlokát és magamagával is micsoda jót teszen. Az éjszaka másfél órát ültem a Bródy László verseskönyve felett. Egy kis elkántált világtörténet ez a 121 oldal. Ez a mi poétánk először is keménygallérú fiú volt, mert 14 előtt keménygallérban jártunk. Azután dupla keménygallér volt a nyakán: világháborús tiszt lett. Azután meg a trianoni sorsot nyelte. Tavaly nyáron pedig csákánnyal szolgálta a hazát, a munkásszázadban. Szerelemnek, élet-halál örök vonaglásának muzsikus sóhajai lengedeznek a háború, kenyérküzdelem, csákányozás énekmondásai közt.
Egy árva kicsi strófát, szabad?
Halk falevél, őszi posta,
Ki küldötte? és ki hozta?
Nincsen rajta semmi írás
Mégis fojtogat a sírás.
Avval dícsérem csak Bródy Lászlót, hogy megfájdította a szívemet. Köszönöm.