Nyugat · / · 1941 · / · 1941. 2. szám · / · Figyelő

Szabó Zoltán: Elindult szeptemberben
Darvas József regénye

Kevés vígasztalóbb és, sajnos, egyre ritkább látvány van annál, hogy egy fiatal író tudatosan és megfontoltan csiszolja és formálja önmagát, hogy évről évre következő művei során hibái fogynak, felfogása nemesedik, stílusa ércesebbé válik s minden egyes könyvében egyre kevesebb van első írásainak hibáiból és tökéletlenségeiből. Darvas József azok közé a kevesek közé tartozik, akik e kedvezőtlen korban is inkább nyesegetik hibáikat, semmint elmélyülnek benne. Művei írói pályáján úgy helyezkednek el, mint egymás fölött a lépcsőfokok. Első parasztregénye után jelentős fejlődést hozott szociográfiai munkája («A legnagyobb magyar falu»). S annak ellenére, hogy ez inkább kiadója, mint saját érdeklődése szerint való műfajban nem érezte otthon magát - ennél színesebb volt nagy történeti regénye Hunyadiról. Új regényéig legszebb írása, az «Egy parasztcsalád életrajza», pedig már jelezte: úton van arrafelé, hogy első könyveinek programszerű szárazságából kilépjen és végül merjen művészibb és tudatosabban szép írásokkal az olvasó elé lépni.

Új regénye, az «Elindult szeptemberben» oly műfaj, mely több tévedésre és hibára kínál alkalmat, mint erényre. Én-regény és gyermekkorról szóló regény, mely legtöbb írónk számára jogcímet ad az emlékek gáttalan áradására, formátlan és ennek következtében unalmas és hosszadalmas írásokra, melyekben nincs meg sem a vallomás őszintesége, sem az igazi regény vérbősége. Darvas győz a műfaj nehézségein, elég bátor ahhoz, hogy vallomásszerűen őszinte legyen és elég művész ahhoz, hogy regényhez illően fegyelmezett legyen. Könyvének hőse egy parasztfiú, aki a vidéki internátus komor környezetében lép át a paraszti szülőcsalád szegény és szomorú életéből a tanítói pálya felé vezető küszöbön. A regény tulajdonképpeni tartalma és mondanivalója: a két osztály közti szakadék ábrázolása. Feszültségei társadalmi feszültségek, de egy lélek alakulásában ábrázolva. Parasztság és középosztály között, gyermekkor és férfikor között vívódik Vas István figurája, ez ezer sértettséggel, gyanakvással, kisebbségi érzéssel, parasztság felé húzó honvággyal és középosztály felé húzó becsvággyal terhelt regényalak. A regény tulajdonképpeni célja és feladata ezt a parasztság és középosztály között imbolygó tétova s az osztálycserében önbizalmát és magabiztosságát vesztő figura megalkotása volt. Mindaz ami körülötte lélekzik, bonyolódik, arra jó, hogy ezt a típikus figurát kiemelje és plasztikussá tegye.

A könyv több szempontból értékes és művészi alkotás. Van egy nagyon szemérmesen és művészi fegyelemmel kezelt szociális és politikai célja is. Ez: bemutatni azt a vesszőfutást, melyen a parasztfiú átmegy, amíg feljut a középosztályba. Ebben az értelemben a regény fínom és mértékletes eszközökkel megszerkesztett vádbeszéd az ellen a hazai társadalmi szerkezet ellen, mely így megőrli, ilyen próbák elé állítja, ilyen kisebbségi érzésekkel, ilyen gátlásokkal és szinte pszichozisszerű félelmekkel és szorongásokkal terheltté teszi azt a parasztfiút, akit a magyar középosztály az «őserő» letéteményesének tartott s közben gondosan őrködött azon, hogy kellő átformálódás nélkül ne juthasson be soraiba. Ha manapság könyvek körül egyáltalában vita kelne és közönségünk figyelne egyáltalában a magyar írók mondanivalóira, a könyv e politikai mondanivalójával bizonyosan nem kis vitát váltott volna ki. Bátran rámutat: micsoda irtózatos átváltozásokon kell keresztülmennie annak, aki feljebb akar emelkedni e társadalmi ranglétrán és micsoda kilúgozási folyamaton megy keresztül a parasztfiú lelki alkata, amíg elér a polgári pálya küszöbéig. Ez a regény sokat magyaráz abból, hogy a magyar parasztság középosztályig jutott fiai miért oly hallgatagok addigra, mikor feljutnak a tanítói vagy hivatali állás szintjére. Mikor középosztályi pályájukat elkezdik, erőiknek már a végén vannak, mert ezt fölemésztette, szétporlasztotta bennük a társadalmi emelkedés irtózatos erőfeszítése.

Ahogyan Darvas József e nehéz és kissé csábítóan politikus témát kibontja, az a könyv egyik legjelentősebb írói értéke. Kikerüli azt a hibát, melybe eddigi regényeiben nagyobbrészt beleesett, mikor a helyett, hogy mint regényíró az alakok hitelességén, szaván és alakján keresztül világított volna meg tényeket és problémákat, ezeket azon a leíró módon próbálta megvilágítani, mely szociográfiai műben helyén lehet, de regényben már nem hiteles. Legtöbb regényében túlméretezett szociális környezetrajzokat adott, ugyanazzal a nyugodt terjedelmességgel vázolta a szociális helyzetet, mellyel a romantikus regényírók a várkastélyokat. E csaknem minden regényében előforduló és néhol bosszantóan terjedelmes leíró modorból e könyvében alaposan kilábalt. Képei és figurái kevésbbé körülírtak, kevésbbé minuciózusan megrajzoltak, de éppen ezért hitelesebbek és plasztikusabbak. Új regényében már lemondott arról a programszerű «új-realizmusról», mely sokszor nem egyéb, mint a jó öreg, részletekben elvesző müncheni iskola festői irányának irodalmi megfelelője. Az «Elindult szeptemberben» már nem a festett fénykép hitelére törekszik, tudja, hogy a művészi alkotás akkor hű, ha nem a puszta vonalakhoz és a részletekhez hű.

Azzal, hogy letett e részletező kedvvel pingálgató ábrázolási modorról: nyelve is megoldódott. Stílusa egyszeriben elvesztette reálisnak szándékolt, de a valóságban indokolatlan szürkeségbe vesző szárazságát, megélénkült, ütemesebb, árnyaltabb, zeneibb lett. S ha eddig is tudott szépen írni, de nem nagyon mert, e könyvében tud is, mer is, s a regény nemcsak mondanivalójában bátor, hanem mondatainak fordulatosságában is színes; stílusa nem oly ráérően, egyhangúan hömpölygő, mint eddig. Van valami felszabadult öröme abban, hogy már egy szebb, árnyaltabb és szenvedélyesebb stílussal fejezi ki magát, hogy elfeledkezik arról a doktrinér elvről, hogy írása minden mondatánál nevelő célt tartson a szeme előtt. Azzal, hogy erről elfeledkezik, azzal, hogy a nevelő és problémát megvilágosító szándék csak hátul és homályosan bujdokol a szabadabban ábrázolt élet mögött, azzal éri el éppen, hogy jobban nevel és könnyebben győz meg. Fiatal íróink közül többeknél a Sturm und Drang korszak helyén egy oly írói kor állt, melyben alkotói bizonytalanságát terjengősséggel, fölösleges részletezésekkel és aprólékoskodásokkal próbálták elleplezni. Darvas új regényével ebből a sajátos írói eltévelyedésből lábalt ki.

Az «Elindult szeptemberben», mint dokumentum igaz, mint vallomás őszinte, mint írás szép, mint regény: értékes és érdekes. A szerkezet és arány nagyobb vonalaihoz és értékéhez még mintha nem jutott volna el benne az író, - vannak elrajzolt és túlrajzolt epizódjai, s a regény első fele túlságosan szélesen vázolt állókép. Mindez azonban hibának csekély. Egészben úgy hisszük, hogy Darvas József ezzel a könyvével eljutott addig a küszöbig, melyben bátran átlépve most már jó íróból mély íróvá is válhat.