Nyugat · / · 1941 · / · 1941. 1. szám
Nem gépkocsi, csak egy kicsi
fakó szekér, paraszt-kocsi
döcög velem, alig zörög;
por se kél a kerék mögött.
Mondanám is, ahogy máskor:
elmaradtam a világtól,
de nem mondom, de csak nézek,
mivel inkább én előzök.
Pöfögött, forrt, főtt a vidék:
eget-földet kavar a gép;
fut az ember, tolong, szegény.
Akár Dzsinkiszkán idején.
Váltsál kocsis még lassubbra,
hagyd a lovakat magukra,
ne bánd azt se, ha megállnak,
tépik a leveles ágat.
Ha farkuk jár csak légy után -
Gyönyörü őszi délután;
madár kiált a zajon át.
Hallgassuk az idő szavát.
Az időét, a jövőét,
a kései pintyőkéét.
Fujja a bokorba bujva,
amit száz év mulva fujna.
Amit ezer év mulva fuj
pályadijul, hű vigaszul -
Hagyd a gyeplőt, hagyd a gyihá-t,
most fizet nekem a világ.
Barna a fény még hajamban,
s hihetem, hogy rég meghaltam:
érthető, szép, tiszta minden.
A jövő is mult a szivben.
Közel ide már Ozora,
lágy kenyere, hüs óbora,
szapora szó, jó vacsora -
Nézzük, hogy mit viszünk oda.
Ha kérdezik, hogy mi ujság,
feleljünk egy jó mosolygást.
Olyan kezd a világ lenni,
az a jóhir, ha nincs semmi.